2. évad 6. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a megkésett karácsonyi fejezetet :) Remélem tetszeni fog nektek :) Valamint arra gondolta, hogy ez alkalomból, teszek egy olyan ajánlatot, hogyha szeretnétek, akkor lehet a történethez egy jelenet kérésetek. Most és később is érvényes lesz még egy ideig ez az ajánlat. Akár chat-be, akár kommentbe, vagy esetleg e-mailbe írhatjátok meg, hogy mire is gondoltatok. Én pedig, ha nem ütközik a terveimbe, akkor belefogom tenni a történetbe. Csak ennyi lett volna a mondandóm :) Most pedig jöjjön a fejezet :D

 

Karácsonyi harapás

„Meg fogom ünnepelni a karácsonyt szívemben, és iparkodom egész esztendőben ünnepelni. Élni akarok a Múltban, a Jelenben és a Jövőben. Versengjen bennem ennek a háromnak a szelleme.” Charles Dickens

• Édesem, ébredj fel – hallotta meg Cassie Kol hangját közvetlen maga mellől és utána meg is érezte az ős ajkait az arcán, valamint a kezeit, amikor azok a derekáról felcsúsztak a hátára a pólója alá.
• Hm? – mormolta Cassie és inkább még jobban befészkelte magát az ős ölelésébe. Kol haja után tapogatódzott, hogy a kezeivel fésülhesse egy kicsit. Amit Kol és ő is nagyon szerettek, ám mikor a szokásos mozdulatot tette a keze nem az ős hajában, hanem egy sapkán landolt. Kicsit kiábrándító volt így ébredés után a dolog.
• Nyisd ki a szemeidet – susogta Kol rábeszélően, de a válla észrevehetően megrázkódott, nyilván a visszafojtott nevetéstől. Cassie csak azért sem alapon tapogatódzott tovább azon törve a fejét, hogy vajon mi lelte az őst. A sapka egyébként kellemes pamut tapintása volt, igaz inkább hajazott egy süvegre. Viszont a vége egy puha bojtban végződött. Mi a fene?! Lepődött meg a lány és végül mégis kíváncsian kinyitotta a szemeit. Hogy aztán először tátott szájjal pislogjon a Mikulás sapkát viselő ősre. – Nem tetszik? – kérdezte végül elszontyolodva Kol.
• De tetszik – mosolyogott el Cassie, ám kissé durcás volt a hangja.
• Akkor miért vagy morcos? – kérdezte gyöngéden Kol. Egyik kezét a lány arcára téve, aki jólesően beledőlt a simogató tenyérbe. Cassie azonban inkább nem akart válaszolni. – Cassie? – kérdezte az ős és eszkimó puszit adott a lánynak, utána mivel még mindig nem volt hajlandó elmondani neki az orrát a lány nyakhajlatához érintette. Tudta mennyire érzékeny kedvese nyaka és, hogy ezzel bármikor képes őt lekenyerezni, ha ez sem jött volna be, akkor a következő lehetőség a boci szemekkel nézés lett volna. Utóbbit nyilván a legtöbb ismerőse kinevette volna annyira idegen tőle, de Cassie-re bármikor hatni tudott vele. Az ős pedig bármit hajlandó volt bevetni azért, hogy megtudja, amit akar. Mindenfajta lelkiismeret furdalás nélkül, mert úgy gondolta ez tényleg csak a kapcsolatukat szolgálja és kedvesének is voltak azért kérlelő szemei, igaz az ős alapjáraton is bármit megadott volna, hát még amikor Cassie kedvesen megkérte rá…
• Így nem tudom megsimogatni a hajad – felelte végül Cassie továbbra is duzzogva és szája sarka pedig lefelé görbült.
• Csak ezért? – szaladt ki szórakozottan Kol száján a meggondolatlan kérdés. Cassie elfordult tőle és ki akart bontakozni az ölelésből is, ám az ős nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni most, hogy már tudta az okot. Igaz nem nagyon értette ezen miért is kell így viselkedni, ám inkább nem mondott semmit nehogy csak még tovább rontson a helyzeten. – Tessék már le is vettem – hajította jól láthatóan messzire a piros sapkát Kol. Cassie azonban továbbra sem nézett rá. Az ős óvatosan újra maga felé fordította a lányt és meghökkenve vette észre, hogy mosolyog. Értetlenkedve összevonta a szemöldökét ezt látva.
• Szeretlek – mondta Cassie és mindekét kezével az ős hajába túrt. Aki mint előbb a lány most ő is jólesően lehunyta a szemeit. Homlokát szerelme homlokához döntötte.
• Én is szeretlek – nyögte válaszként Kol mikor Cassie követelődzően az ajkába harapott.
• Tudom – kuncogott fel Cassie és csípőjét Kol csípőjének döntötte és lábaival átkulcsolta az ős derekát. Aki erre jólesően felmordult. Főleg mikor Cassie megmarkolta a fenekét. Kol kezei egyből kalandozni kezdtek és szája pedig a lányéra tapadt. Falta azokat a kívánatosan puha ajkakat, amiknek tulajdonosa csak az övé volt. Cassie éppen Kol pólóját készült lerángatni - amiben az ős buzgón asszisztált -, amikor is hirtelen kivágódott a szobaajtó. A hívatlan látogatók Nik és Ann voltak. Eddig minden szobában jártak és műhavat szórva valamint karácsonyi dalokat énekelve ébresztették szegény gyanútlanul aludni vágyókat. Mert hát egyrészt már mindketten türelmetlenül várták, hogy kinyithassák az ajándékaikat. Ez persze Ann szempontjából, aki öt éves volt még érthető is lett volna, de a hibridnek ezer éves korával nem sok mentsége volt felháborító tettére. Rebekah szerint maximum annyi, hogy „Most már te is ugyan azon az értelmi szinten vagy, mint Kol. Gratulálok hozzá.” Azt, hogy egy melyik testvérére vonatkozóan is volt nagyobb sértés ő maga sem tudta. Főleg nem amikor legszebb álmából ébresztették fel. A két korán kellő szabotőr másik mentsége pedig az volt, hogy mindketten nagyon unatkoztak és gondolták ez remek időtöltés lesz. Elképesztőnek tartották, hogy a többiek - a kis Gabriel kivételével, aki velük tartotta csak most Caroline elvitte őt le a többiekhez - miért is nem osztoznak ezen, véleményükben. Nik azt mondta ennek mikor a kislány fel is tette ezt a kérdést, hogy a többieknek nincs humorérzéke. Hát persze.
• Na de gyerekek – röhögött fel Nik kaján felhanggal. Ann pedig mellette tátott szájjal állt a keze éppen olyan mozdulatot akart tenni, hogy elszórja a gondosan elkészített műhavat, de megdermedt közben. Kol sóhajtva leszánkázott Cassie-ről. A hangulatnak lőttek. Kedvese zavarba jött és arcát teljesen elöntette a pír.
• Tudod Nik az ajtón illik kopogtatni – nézett rá morcosan bátyjára Kol. Karjaival megtámaszkodott az egyik mellkasához húzott térdén, miközben az ágytámlának dőlt.

Ann ez idő alatt Cassie-re nézett, aki körül szinte forrni kezdett a levegő. Ismerte ezt a nézést, akkor tekintettek így rá azok a zafíros kék szemek, amikor nagyon mérges volt a tulajdonosa.

• Ajjaj – nyögte Ann, a mellette lévő hibrid azonban vagy nem érezte a közelgő veszélyt vagy egyszerűen csak túl optimista volt. Ami nagyon is öreg hiba mindkettő részéről. A kislány ezért figyelmeztetni is akarta Nikket, hogy most tűnjenek el, amíg még nem késő, de sajnos már elkésett.
• Mélységesen sajnáljuk, hogy megzavartuk a kiskarácsonyi hancúrozásotokat csak szólni akartunk, hogy ajándékbontás van – mondta Nik. Cassie még talán akkor megbocsátott volna nekik, hogyha a hibrid tényleg sajnálná a dolgot – Ann-en még a vörös ködön át is látta, hogy nagyon hirtelen bűntudat kapta el a kislányt. Helyes. -, de Nik hangja és gesztusai nem türköztek semmiféle megbántást. Ann pedig tudta, hogy nincs menekvés.
• Sajnálod a nagy francokat – vágta rá Kol és közben felkapta az elhajított sapkáját és a fejére csapta. Bátyja épp a megfelelő replikát vágta volna Kolhoz, amikor meghallotta Cassie hangját.
• Nik? – szólította meg őt mézes mázosan a lány, aki éppen a nem létező szöszöket szedte le a pizsamájáról. Barna haja előre hullott így nem lehetett látni a szemeit. Ann Kol háta mögé menekült. Minkét ős zavartan pislogott a fedezékbe vonult kislányra.
• Igen? – kérdezett vissza teljesen gyanútlanul a hibrid. Cassie rákapta a tekintetét, aminek súlya alatt Nik kezdte érezni, hogy valami nagyon nagy marhaságot csinált. Viszont most már nem volt ideje visszaszívni a dolgot, hanem csak hősiesen tűrni a rá váró büntetést. Egyébként sem volt az a könnyen megfutamodó típus.
• Caroline biztos örülni fog egy kis extra ajándéknak – mosolygott rá Cassie. Kol szemöldöke a homlokáig szaladt meglepetésében. Az se lepte volna meg jobban, ha szerelme két kézzel esik neki bátyjának. De egyszerűen csak ült ott az ágyon még Liam zen nyugalmát is túllépve. Nik se értette a dolgot, és amikor öccse akart fordulni meglepődve vette észre, hogy nem tudja mozgatni a testrészeit. Ez már tényleg nem járta. Ugyanis Cassie fia erejét használva megdermesztette a hibridet.
• Ann, kérlek, az íróasztalban találsz pár csomagoló papírt és masnit kivennéd nekem? – kérdezte a kislánytól kedvesen Cassie, viszont ennek ellenére a hangja nem tűrt ellentmondást. Ann rögtön tette is, amire kérték. Kol pedig először fel sem fogta minek kell szeremének a kért dolgok. Elvégre az ajándékokat becsomagolták és már lent várakoznak a karácsonyfa alatt a kibontásra. Akkor mégis miért? Azonban ennek ellenére inkább bölcsen hallgatott. Bármi is legyen bátyja jogos büntetése, azért, mert pofátlan módon rájuk, mert törni, ő aztán nem akar csatlakozni hozzá, főleg nem Cassie-vel szemben nem. Ez után Cassie vidáman a Jing Bells-t dúdolva körbetekerte Nikket - aki egyébként gyanúsan nem mozdult és csak a feje látszott ki a rá rakott - a csomagolópapír halomból – ami aranyos fenyőfák és piros ruhácskás farkasok rejlettek -, de Kol úgy gondolta megérdemli a dolgot, nem mellesleg roppantul kíváncsi volt, hogy mi fog kisülni ebből. Cassie egy nagy piros bolyhos masnit tekert Nik nyaka köré, és a pontot az tette fel az í-re, hogy a hibrid fejére húzott egy Koléhoz hasonló Mikulássapkát. Rajta felirattal, ami egy rövidke szó volt „Hibrid”. Az összkép igazán megkapó látványt nyújtott.
• Nos? – fordult szerelme felé mosolyogva Cassie.
• Caroline nem talál majd szavakat – felelte végül Kol és ő is elmosolyodott. Azért el nem nevette magát. Egyrészt, nehogy ő is osztozzon az élő ajándék szerepét betöltő bátyja sorsában. Másrészt azért egy percig csábító volt azt gondolni, hogy Cassie utána kicsomagolja őt belőle a ruháival együtt. Végül azonban elvetette ezen elképzelését. Vagyis jobban mondva, inkább egy későbbi időpontra halasztotta. Ann is halványan elmosolyodott.
• Lemehetnénk kibontani az ajándékokat? – kérdezte meg türelmetlenül Nik, aki csak most jött rá, hogy ő bizony beszélni is tud. Egyszerűen túltette magát a dolgon, hogy ő most egy élő és mozgó karácsonyi meglepetés. És hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a fejében, mint öccsének csak ebbe ő és Caroline voltak a főszereplők. Családi egyívású gondolkodásuk legalább arcukon nem mutatkozott meg. Ez volt az ő szerencséjük, bár ki tudja?
• Mondanám, hogy csak utánad, de nem hiszem, hogy tudsz járni – felelte Cassie homlokráncolva, mert arra már nem gondolt, hogy is jutathatják le a hibridet. Kol mögötte köhögésnek álcázta röhögését. Ann is megengedett magának egy halk kuncogást. – Kol az lesz a legjobb, ha a válladra veszed. Nem várhatjuk, meg még leugrál a sok lépcsőn mellesleg akkor el is szakadna a sok csomagolópapírt – közölte végül döntését.
• Muszáj? – kérdezte Kol kissé nyűgösen, mert azért megnézte volna, ahogy bátyja leugrál.
• Muszáj – bólintott rá határozottan Cassie.
• Oké – egyezet bele végül vállvonogatva Kol és fogás kereset testvérén.
• Vigyázz nehogy elszakadjon a papír – kérte Cassie.
• Minden tőlem telhetőt megteszek – mormolta Kol, aki egyrészt Cassie miatt, másrészt csak azért csinálta az egészet, hogy lássa a karácsonyfa köré gyűlt családjuk elképedt arcát. Ami kifejezetten ígéretesnek és garantáltnak tűnt.

Cassie és Ann beléptek a nagy szalonba. Rajtuk, a hibriden és az őt cipelő Kolon kívül már mindenki ott volt a karácsonyfa körül. A legtöbbjük, mint Cassie csak egy köntöst kaptak magukra. Így volt ezzel Rebekah, Elena, Caroline, Lorenna és Annabell. A kis Gabriel – mint ahogy Ann is - pizsamájában üldögélt Caroline ölében várva, hogy végre kinyithassa ajándékait. Elijah persze most, is mint mindig fel volt öltözve. Ahogy Liz, a pipázgató Liam, Stefan, Ric és a nagyjából felöltözött Damon, aki csak egy farmert kapott magára. Amolyan tessék-lássék módon.

• Kezdhetjük az ajándékbontást – mosolyodott el Cassie.
• Kol és Nik? – kérdezte bizonytalanul Caroline.
• Van számodra még egy elő ajándékunk. Tőlem, Koltól és Ann-től. Kol hozhatod – kérte halkan az őst, aki eddig a még takarásban volt, valahogy a vállainál fogva cipelte kedves bátyját. Egyébként rajta csak egy fekete selyem pizsamanadrág volt meg persze a piros fejfedő. Lette csomagját maga elé, megigazította az el-elgyűrődött részeket és a hatás fokozásaként megnyomta a pamacsot a hibrid sapkáján. Ami egyből zenélni kezdte a Jing Bells-t. Több mint huszonnégy óra leforgása alatt másodszorra nevették ki szegény Nikket. Aki ezúttal cseppet sem érezte magát annak, mert látta Caroline szemeiben a vidám szikrák alatt a fellobbant vágyat. Megfontolta, hogy ezért Cassie és Kol nászútjára valami extra klassz helyre fogja őket nagylelkűen szponzorálni. Caroline átadta a kis Gabrielt Kolnak, akit egyébként Cassie akart megfogni, de az ős gyorsabb volt és nem akarta, hogy a három éves kisfiút szeremének kelljen cipelni. A lány erre durcásan lehuppant Caroline helyére – aki a csomagoló papírba bújtatott élő hibrid ajándékot készült kibontani éppen - Kol ezután a szerelme ölébe ültette a kis Gabrielt. Majd ő maga szerelme lábaihoz telepedet le, Ann pedig Cassie mellé kuporodott. Mindenki Caroline-t és Niket nézte. A szőke lány végigsimított Nik becsomagolt mellkasán, amitől a hibrid elégedetten elvigyorodott. Ezután Caroline egy-két gyors mozdulattal „kibontotta” ajándékát és hevesen magához húzta a hibridet. Ajkai az ős ajakira tapadtak, aki a szőke hajú vámpírlány derekát rántotta magához olyan erősen, hogy egy ember még rég belerokkant volna. Gabriel felnevetett és vidáman dőlt Cassie mellkasának, aki mosolyogva simogatta meg fiúcska szőke haját. Tudta, ha nagyon megerőltetné magát – vagy csak koncentrálna egy kicsit -, akkor ő is képes lenne látni, hogy fog kinézni még meg sem született gyermeke, de úgy gondolta inkább nem teszi meg vagy legalább vár addig még Kol is láthatja vele együtt.
• Nem lehetne későbbre halasztani, ha már voltatok kedvesek felkelteni minket? – kérdezte morcosan Damon nyilvánvalóan Niknek célozva mondandóját.
• Legyen, elvégre karácsony van – vigyorgott rá a hibrid a vámpírra. A többiek szinte csak ámultak és bámultak, hogy ezért a pimaszságra Nik ilyen higgadtan reagál. – Oké, akkor hol vannak az ajándékaim? – kérdezte lelkesen Nik hátulról átkarolva Caroline-t. A szobában tartózkodók elnevették magukat a gyerekesen viselkedő ősi hibrid láttán, egyszerűen annyira abszurd volt ezt látni, hogy az, aki nemrég még az ellenségül volt és szinte mindegyiküket meg akarta ölni most, barátságos, sőt mi több kedves velük szemben és az egyikükbe szeretett bele. Erre mondják, hogy kicsi a világ.
• Szerintem, ha megengeded, először a gyerekek kerülnek sorra – mosolygott rá Caroline, amivel egyből lekenyerezte a hibridet.
• Szerintem Szöszi Klaus így még mindig a kategóriába maradt – szúrt közbe vigyorogva Damon.
• Szerintem Caroline nem pont a szellemi szinten lévő gyerekekre gondolt, mert akkor te is benne lennél – jegyezte meg csipkelődve Rebekah, de közben mosolygott.
• Lehet – ismerte el Damon, mindenki elképedésére.
• Gabriel ez a te ajándékod tőlem és Damon-től – nyújtotta át a kis Gabrielnek az első ajándékot Annabell és megszorította a mellette lévő vámpír kezét. Aki válaszként csak megforgatta a szemeit, pont, mint lányuk szokta. Ezután mindenki átnyújtotta az ajándékaikat, amik tegnap óta a fa alatt lapultak. Gabriel újra Caroline ölébe ült, Cassie közben lehajolt és egy futó csókot hintett az ős ajkaira.

• Jaj, ne már – motyogta Ann. Kol játékosan ránézett a kislányra kinyújtotta a nyelvét, majd háttal nekidőlt Cassie lábainak. A többiek mosolyogva nézték a kis jelenetet és visszafordultak az ajándékokhoz.
• Ann ez a te ajándékot Cassie-től és Koltól – adta át a kislánynak Nik, aki a fa alól adogatta az ajándékokat az illetékeseknek. Ann izgatottan kibontotta és ámulva nézte a benne található laptopot.
• Köszi – mosolygott rájuk.
• Van benne még valami – jegyezte meg semleges arccal Kol. Cassie az ajkába harapott és remegő kezekkel hátulról átkarolta Kol nyakát, az állát pedig az ős vállára támasztotta. Ann összeráncolta a homlokát és észrevette a borítékot. Nem értette miért adna neki pénzt. Ám amikor kinyitotta és elolvasta sírva vetette magát az mellkasára és mindkét felnőttet átkarolva.
• Igen, igen – hüppögte boldogan Ann.
• Akkor miért sírsz? – kérdezte Kol értetlenkedve. Közben eszébe jutott az, amikor ő és Cassie elmondták Lorennának az Ann örökbefogadásával kapcsolatos elképzeléseiket.

Kol kissé idegesen kopogtatott Lorenna szobájának ajtaján, Cassie megnyugtatóan megszorította az ős karját. Tudta, hogy ez most nagyon hatalmas lépés a részükről, de biztos volt abban, hogy a helyes döntést hozták meg.

• Cassie? Kol? Miben lehetek a segítségetekre? – invitálta be a szobájába az ajtaja előtt szobrozókat Lorenna kíváncsian. Cassie magától érthetően gyújtott meg az egyik zsálya gyertyát, válaszként nagyanyja érdeklődve felvont a szemöldökét. Kol addig a vörös hajú boszorkány „birodalmát” tanulmányozta. Minden mély bordó és fekete színben pompázott. Igazán… Lorennás volt. Nem tudta, hogy hogyan is kéne felvetni az elképzelését. Tényleg szerette volna, ha Ann Cassie és az ő… lánya lenne. Persze tudta, hogy milyen elképesztően abszurd dolog is tőle az ilyesmi, mégis akarta és kész. Csak nem tudta, hogy hogyan is kéne ezt szavakba foglalnia.
• Nagyi… Kol és én szeretnénk valamivel kapcsolatban a beleegyezésedet kérni – jelentette be Cassie, közben pedig újra megfogta Kol kezét és megszorította azt, hogy az ős felébredjen a töprengős hangulatából.
• Igen? – húzta fel a szemöldökét egyre jobban növekvő kíváncsisággal Lorenna.
• Ann-el lenne kapcsolatos… - kezdte Kol sóhajtva.
• Mióta haza jöttünk tudomásom szerintem nem csinált semmilyen rosszaságot… Ennek ellenére lehet, hogy készül valamire… Cassie is mindig ilyen volt a legnagyobb rosszaságai előtt… De Ann most, akkor is jó volt… Már persze, ha azt leszámítjuk, amikor Nikkel, valamint a kis Gabriellel garázdálkodtak… - jegyezte meg Lorenna eltöprengve.
• Nem arról van szó – legyintett Kol és Cassie rosszaságára való célzás hallatán elvigyorodott. Cassie meg a szemei forgatta.
• Hanem? – kérdezte Lorenna.
• Cassie azt mondta, hogy te vagy Ann gyámja… - mondta Kol.
• Valóban, én vagyok az – bólogatta Lorenna.
• Arra gondoltunk… mármint én is Cassie, hogy… örökbe szeretnénk fogadni Ann-t… - mondta az ős és a szünetek ellenére, valamint a kezdeti tétovaság ellenére nagyon határozott lett. Elvégre ő Kol Mikaelsson, aki soha nem szokott tétova lenne! A Cassie-vel kapcsolatos dolgokat leszámítva persze.
• Tényleg? – csillantak fel Lorenna szemei ezt hallva.
• Tényleg – válaszolta egyszerre Cassie és Kol, majd egymásra mosolyogtak.
• Fantasztikus – ugrott a pár nyakába Lorenna. Kol meg alig bírta megtartani mindhármukat, de azért nagy nehezen sikerült. Valamint a vörös hajú boszorkány szorítása miatti fulladástól is megmenekült. Igaz csak nagy nehézségek árán.

Egy órába tellett, mire Cassie és ő meg tudták nyugtatni a lelkes Lorennát. Valamint további egy órába, hogy biztosítsák arról, hogy ezt még egy ideig tartsa titokban. Kolnak az volt élete leghosszabb két órája, főleg, mivel Lorenna folyamatos lelkesedés egyszerűen ijesztően heves volt. Igaz, Kol már megedződött Rebekah mellett az ilyesmiben, mert húga is szokott hasonló viselkedést produkálni, de akkor is rémisztő volt. A többiek sem tudták - Lorenna kivételével -, hogy miről van szó, így kíváncsian nézték a történteket. Cassie előmászott az ős háta mögül és boldogan magához ölelte a kislányt.

• Szerinted miért sírok Vénvámpír? – kérdezte Ann óvatosan rácsapva Kol vállára jelezve, hogy ne vicceljen vele.
• Honnan tudjam? – vont vállat az ős. – Nem értek én ehhez… – csóválta meg a fejét és Cassie felé fordult.
• Most tetti vagy tényleg ennyire… ? – hagyta függőben a mondatott Ann is a lányra nézve. Mire az ős felháborodva ránézett.
• Szerinted hülye vagyok? – kérdezte a kislányt Kol bosszúsan.
• Csak tetti – felelte Cassie mosolyogva az őssel egy időben.
• Minket is beavatnátok? – kérdezte Nik és kíváncsian nézett öccséékre miközben elkezdte kortyolni pezsgőjét, amit Mrs. Hastingstől kért.
• Cassie és én örökbe fogatuk Ann-t – felelte Kol vállat vonva, átkarolta Cassie-t és összeborzolta a kislány haját. Legidősebb testvére erre válaszként fuldokolni kezdett, ám a többiek sem voltak jobb állapotban. Rebekah például meglepődöttségben csuklani kezdett és Elijah enyhén eltátotta a száját, ahogy Caroline, Elena és Damon is. Ric tátogott, hogy most mi is van. Stefan, Liz és Jeremy pedig csak pislogni tudott. Liam szájából pedig majd kiesett a pipa annyira meghökkent. – Most mit néztek így? – kérdezte durcásan az ős.
• Meglepődtünk – szedte össze magát Elijah és rendezte arcvonásait. Örült öccse és Cassie döntésének, mert tudta, hogy ez egy nagyon felelősségteljes döntés volt a részükről.
• Csak egy kicsit – egészítette ki cinikusan Damon. Kicsit furcsállta ezt, de tudta mennyire közel áll lányához Ann ezért annyira nem is lett volna meglepő a döntés. Na de Kol részéről már más volt. A vámpír remélte, hogy az ős képes lesz felnőni unokája születéséig és ezzel már el is kezdte ennek a folyamatnak a kivitelezését. Nik is mondott volna valamit, de még mindig teljesen le volt sokkolódva. Nem mintha ő nem fogadta volna örökbe a kis Gabrielt, de öccséből nem nézte volna ki ugyan ezt, még akkor sem, ha testvére nemsokára apai örömök elé néz. Elképesztő volt, na!
• Le lehet szállni a témáról, oké? – kérdezte Kol és enyhén elpirult a pillantások súlya alatt, mert annyira büszkén néztek rá, mint nem sokszor eddig életében.
• Te zavarba jöttél? – hajolt az arcába Damon érdeklődve. Az ős válaszként vetett rá egy sötét pillantást. Cassie befészkelte magát Kol ölébe, az övében pedig Ann ült.
• És akkor mi van? – kérdezte Kol. – Nik a következő ajándék, ha jól látom Caroline-é tőled – jegyezte meg bátyára nézve és kezdte nagyon unni, hogy a többiek így néznek rá.
• Tereled a témát – hümmögte Damon. Annabell figyelmeztetően megfogta a vámpír kezét.
• Hogy neked milyen éles látásod van Damon vagy… inkább szólítsalak apukának? – kérdezte Kol. Ízlelgetve a szót, mint aki nem tudja eldönteni mit is kezdjen vele.
• Meg ne próbáld – horkantott fel a vámpír és úgy tűnt fejbe vágja Kol, de végül csak barátságosan megveregette az ős vállát.
• Biztos a karácsonytól káprázik a szemem – jegyezte meg Ric elképedve.
• Tömeges hallucináció – helyeselt Jeremy. A többiek is egyetértettek velük.

• Szerintem térjünk Caroline ajándékára - ajánlotta Cassie mosolyogva.
• Remek ötlet támogatom – csillantak fel a hibrid zöld szemei. Caroline kíváncsian nézett szerelmére, aki átnyújtotta az aprócska kezében szorongatott tárgyat. A szőke vámpírlány kíváncsian kibontotta, és amikor meglátta mi van a csomagoló papír alatt, meghatódva felnézett Nikre.
• Ez az, amire gondolok? – kérdezte elcsukló hangon Caroline.
• Tudod Caroline ha én nem is vagyok látó, mint Cassie vagy most már Kol, de azt biztosan tudom, hogy mi remek párost alkotunk. Tehát ha te is úgy gondold – és ebben én nagyon reménykedem – akkor miután letetted az érettségidet összeházasodhatnánk – közölte Nik és felpattintotta a csomagoló papírjától megfosztott ékszerdobozt, amiben egy ragyogó smaragd és gyémántokkal kirakott gyűrű volt.
• Igen! – válaszolta Caroline boldogan és könnyezve magához húzta a hibridet. Liz a háttérben a könnyeit törölgette, ahogy Lorenna is. Előbbi meghatódottságában, utóbbi jókedvében, mert úgy gondolta részben az ő érdeme ez a remek kapcsolat.
• Oh, ne már! – sóhajtott Damon. – Ha még egy lánykérést hallok záros határidőn belül, akkor nem tudom, mit csinálok – morogta. A többiek addig folytatták tovább az ajándékbontást. Ügyet sem vetve, Damon panaszaira, mivel tudták, hogy a vámpír csak piszkálódik, de nem harap. Legalábbis most nem.
• Mondjuk te is beállsz a sorba? – kérdezte Kol ártatlanul.
• Ugye tudod, hogy még egy ilyen és lecsaplak? – kérdezett vissza Damon morcosan.
• Próbálkozni szabad – vont vállat az ős. A vámpír válaszként csak bosszúsan kifújta a levegőt és elszámolta magában tízig, mivel az elvileg hatásos. Amúgy nem volt az, de legalább kissé kitisztította a fejét. Ezután több lánykérésre végül - Damon legnagyobb elégedettségére - nem került sor. Végre valahára mindenki megkapta ajándékait, egyébként közben ilyen megjegyzések hangzottak el:

Kol és Nik egymás ajándékait bontaták

• Egyre gondoltunk testvér – szólalt meg egyszerre Kol és Nik. Cassie és Caroline pedig egyszerre csapták fejbe szerelmeiket mikor rájöttek, hogy miért is kellett a többiek ajándékától eltérően külön adni valamit Niknek, illetve Kolnak. Mivel mindkét ős egy ehető fehérneműt vett a másiknak. Közben meg már el is tervezték, hogy miképpen beszélik rá szerelmüket arra, hogy már az este folyamán felhasználják.
• Csak, hogy tud ez nekem is ugyan úgy fájt, mint neked – szólt rá Kolra Cassie. Az ős erre gyerekesen aggódva szerelme hasába temette az arcát, bűnbánata jeléül. Azonban továbbra is vigyorgott. Egyébként Ann éppen Lorenna ajándéka miatt felállt a lány öléből.

• Gondolom ez a te ötleted volt Kol – fordult öccse felé Elijah, amint megnézte a tőle és Cassie-től kapott ajándékot.
• Hogy találtad ki? – kérdezte öccse arcán hatalmas szemtelen mosollyal.
• Megérzés – rázta meg a fejét Elijah, akinek szintén egy mosoly volt a szája sarkában. Az ajándéka ugyanis egy könyv volt a „Büszkeség és balítélet” egy régi és nagyon értékes kiadványa mellékelve egy fotót az ősről és öccse ráfirkantotta, hogy „Mr. Darcy”. Egyébként Elijah észrevette, hogy van benne még valami, amin viszont Cassie kézírása volt. „A családunk” volt ráírva a képkeret aljára, mert az volt. Benne egy képpel amin mind ott voltak és valószínűleg tegnap készült. Elijah mikor a többiek nem látták hálásan meghajtotta a fejét Cassie felé, a lány pedig barátságosan biccentett az ős irányába és boldogan rámosolygott. A lány ugyanis tudta mennyire fontos Elijah-nak a család, így gondolta biztos örülne ennek a képnek, amit valóban tegnap készített róluk Mrs. Hastings, és amin mindenki rajta volt. Mert ők valóban egy nagy boldog család részesei lettek.

Vagy ott volt Damon ajándéka, amit Lorennától kapott.

• Ez komoly? Ennél eredetibb aligha lehettél volna – közölte véleményét a vámpír, mivel pár vértasakot kapott.
• Csak, hogy nehogy a lakosságot vagy esetleg a whisky készletemet jusson eszedbe megcsapolni – magyarázta Lorenna tényközlően. Damon csak gúnyosan rávicsorgott, egyébként stressz levezető labdát vett, a vörös hajú boszorkánynak, aki percekig csak tátogott felháborodásában mikor meglátta.
• Nem is értem, hogy gondolhatod azt, hogy nekem szükségem van ilyesmire – pufogta Lorenna. Ugyanis nem értett egyet azzal, hogy neki szüksége lenne a kis labdacsra, mivel nem voltak hirtelen dühkitörései. Damon erre csak megrázta a fejét, jelezve a vörös hajú boszorkány álltatja magát. Liam pedig köhögésnek álcázta mondatát, ami gyanúsan úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy „Na persze”. A többiek inkább bölcsen hallgattak.

A párok egyébként még tegnap Lorenna javaslatára úgy döntöttek, hogy a társuknak szánt ajándékot négyszemközt adják át. Ez alól csak Nik volt a kivétel, aki úgy gondolta merészen bevállalja a lánykérést, mivel meg sem fordult a fejében, hogy Caroline esetleg nemet mond neki. Ő sem szenvedett éppenséggel önbizalomhiányban annyi biztos, főleg mivel Cassie-től előzetesen megkérdezte a dolgot, a lány pedig Moirához hasonló ködös választ, adott, de ezt a hibrid legalább megértette és tudta, hogy minden rendben lesz. Egyébként nem azért kérdezte meg Cassie-t, mert kételkedett volna önmagában, csak jobb szeretett biztosra menni.

Ezután megették a hatalmas adag ünnepi reggelit, vagyis inkább már ebéd volt, mivel elszaladt az idő, de Mrs. Hastings és Lorenna, mint mindenre erre is gondoltak. Utána meglátogatta őket Sebestian és Holly, valamint a férfi anyja, Elizabeth. Elizabeth ugyan olyan fiatlanak nézett ki, mint Lorenna és ő is boszorkány volt. Fekete haja és hozzá illő sötét barna, majdnem fekete szemei voltak.

• Látom máris felszedtél pár kilót – cukkolta unokatestvérét Sebastian, holott egy kósza súlyfelesleg sem látszott Cassie-n.
• Ha így folytatod, akkor te pedig piros orral és aganccsal fogsz rendelkezni… legalábbis a karácsony alatt - válaszolta Cassie vetve a szőkésbarna hajú rokonára egy sötét pillantást.
• Huh, de félek – sóhajtott színpadiasan Sebastian, mivel tudta, hogy Cassie-nek nincs most ereje, azt viszont még ismeretlen volt előtte, hogy a baba közreműködésével erősebb, mint valaha. Cassie felemelte az egyik kezét és úgy tette, mint, aki egy csókot hint ettől meglehetősen megrökönyödött rokona felé és Sebastian ezután, érezte, hogy valami megváltozott rajta. – Hogy a francba?! – kérdezte kiakadva. Cassie megvonta a vállát.
• Karácsony van rokon, örülök, hogy ehhez méltón öltöztél – vigyorgott rá fölényesen Sebastianra a lány. Elizabeth tudta, hogy fia megérdemelte a kis ajándékot, amit kapott, egyébként lenyűgözte a varázslat. Lorenna beszámolta neki róla, hogy Cassie a babának hála újra képes varázsolni és nem is akármennyire. Ő pedig burkoltan figyelmeztette is Sebastiant, hogy vigyázzon, de ha mivel felnőtt azt csinál, amit akar. Ha úgy tartja kedve, hogy felbosszantja Cassie-t és a lány visszavág, akkor azt csak magának köszönheti. Holly is nagyon ámult és örült neki, hogy barátnője újra tud varázsolni, igaz sajnálta Sebastiant és ezért aztán próbált Cassie lelkére beszélni, de a lány hajthatatlan volt ez ügyben, viszont biztosította barátnőjét arról, hogy karácsony után, ahogy mondta tényleg elmúlik a varázs hatása. Később kimentek sétálni, mindenki remekül érezte magát. Főleg mikor Ann és Gabriel hadakozását nézték Nikkel, akit a gyerekek végül alaposan összehavaztak, igaz ők se néztek ki jobban. Kol addig hóembert épített Cassie segítségével, akinek Rebekah segített nehogy túl sokat emeljen, a lány vagy esetleg megsérüljön. Amit Cassie szem forgatva tűrt. A nap fénypontja az volt amikor Cassie, Lorenna, Annabell, Elizabeth és Sebastian egy kört alkottak és pár boszorkányul elmormolta szó után az egész környék felragyogott és pulzált a mágiától. A hó is elkezdett hullani. Döbbenetesen szép volt és nagyon ünnepi.
• Kicsit elszaladt veled a ló. Nem? – kérdezte Sebastian Cassie-től és térdeire kellett támaszkodni kimerültségében. Ezzel szemben unokatestvére egyenesen ragyogott.
• Lehet – adott kivételesen igazad neki Cassie vidáman, meg sem kottyant neki az egész varázslat, pedig régen mindig elügyetlenkedte a dolgot. Lorenna és Elizabeth lába is megrogyott egy kicsit, pedig ők sem voltak éppen gyengének mondhatók. Annabell nyugodtan álldogált, egyszerűen csak nem viselte meg annyira a mágia, mint a többieket, mert Cassandra egy látomásában már volt szerencséje tapasztalni leendő unokája erejét, igaz akkor őt is sokként érte. A többieket is letaglózta az esemény, főleg azokat, akik még nem láttak boszorkányokat úgy ünnepekkor erőt „demonstrálni” úgymond. Mikor túltették magukat bementek és megvacsoráztak. Majd közösen a nagy szalonban tömörülve megnézték Az élet csodaszép című filmet. Ilyenkor igazán hasznos volt, hogy a kastély ilyen hatalmas szalonnal rendelkezett és bár a helység nagy részét a karácsonyfa foglalta el, attól még mindenki kényelmesen el tudott férni. Cassie Kol ölébe fészkelte be magát, melléjük telepedett Ann. Caroline a hibrid vállára hajtotta a fejét, ölében pedig a kis Gabriel üldögélt. Elena Elijha-hoz bújt. Annabell Damon mellé ült le. Lorenna Ric kezét szorongatta boldogan. Rebekah hasonlóan cselekedett Liammel. Liz érdeklődve ült le Stefan és Elizabeth mellé és bonyolódott velük beszélgetésbe. Jeremy nővére és Elijah mellé telepedett le. Sebastian – aki még mindig durcás volt Cassie varázslata miatt – Holly mellett foglalt helyett. A vérfarkas lánynak pedig sikerült őt megnyugtatnia. Moira, aki a sarokból figyelte őket elmosolyodott. Szerette a karácsonyt, főleg most, hogy mindenki így összegyűlt. A film után még beszélgettek, majd végül ki-ki ment a saját otthonába, illetve szobájába.

Caroline lefektette aludni a kis Gabrielt és belépett a hibriddel közös szobájukba. Szavakkal nem tudta kifejezni mennyire boldog volt. Itt volt az anyukája, aki megemlítette neki, hogy ezelőtt még soha nem látta őt ennyire élettel telinek, aztán Gabriel, aki annyira fontos lett neki és az anyjának tekintette őt és persze Nik. A hibrid, akit először úgy gondolta meg akarja ölni a barátait és egy kegyetlen szörnyetegnek tartott, de Nik képes volt bebizonyítani, hogy ez nem így van. El sem hitte először, hogy megkérte a kezét, de a kezén lévő gyűrű ékes bizonyítéka volt ennek.

• Caroline? – kérdezte tőle Nik és átkarolta a szőke vámpírlány derekát.
• Szeretlek - csókolta meg a hibridet.
• Én is téged – suttogta a választ lágyan Nik és belefeledkezett a vele szemben lévő vámpírlány kék szemeibe. Soha nem hitte volna, hogy képes lesz érzékesre valaki iránt, aki nem a testvére. Mégis Caroline mindent megváltoztatott, annyira édes volt, amikor az elején folyton nemet mondott neki és kérette magát. Persze ekkor még a hibrid úgy is gondolta, hogy csak egyszeri alakalomra kell neki, de miután alaposan megismerte tudta nem lenne képes elengedni ezt a csodálatos szőke hajú vámpírlányt. Caroline volt az ő érző, emberi oldala. Ezért azt akarta, hogy a szőke lány és mindenki más tudja ezt.
• Boldog karácsonyt Nik – lehelte a hibrid ajkaira Caroline.
• Neked is kedvesem – értett egyet Nik kedvesen.

Elijah és Elena egymással szemben álltak és nyújtották a másik felé az ajándékukat.

• Elena nagyon fontos vagy nekem és még boldogabbá tennél, ha hozzám jönnél feleségül – térdelt le a hasonmás elé Elijah, amint az kibontotta az ajándékát és meglátta a gyémántgyűrűt. Elena barna szemeit elfutották a könnyek.
• Igen, boldogan leszek a feleséged – ölelte meg az őst Elena. Utána Elijah is kibontotta az Elenától kapott ajándékát. Ami egy napló volt, kérdőn pillantott a hasonmásra.
• Szeretném, ha elolvasnád. A mai napig bezáróan minden benne van, attól kezdve, hogy megismertelek téged – fogta meg Elijah kezét a hasonmás. – Soha senki nem állt hozzám ilyen közel és nem volt ennyire fontos nekem, mint te Elijah. Szeretlek, és ezzel szeretnék neked boldog karácsonyt kívánni – mondta az ős barna szemeibe Elena.
• Köszönöm kedvesem, én is szeretlek téged és hasonlóan kívánom én is neked – suttogta Elijah lágyan és magához húzta Elenát, aki boldogan fészkelte be magát az ős ölelésébe.

Damon az egyik Lorennától kapott vértasakot iszogatva ült az ágyán. Már nem eset annyira-nehezére elfogadni lánya döntését, nem mintha jobban megkedvelte volna Kolt, de azt el kellett ismernie az ős annyira oda-meg vissza van gyermekéért, hogy az már néha elképesztő volt. Valamint az Ann örökbe fogadásával kapcsolatos dolog is igazán lenyűgöző volt. A vámpír ekkor ránézett a fürdőből kilépő Annabellre, szemeivel követve a kecses sziluettet. Annyira szerette a nőt, csak nem akarta újra elveszíteni őt.

• Damon? – kérdezte a nő gyöngéden. A vámpír sutba dobta mindenféle kétségét azzal kapcsolatban, hogy Annabell szellem. Elvégre mit számít az ilyen kis apróság?!
• Örülök, hogy itt vagy – mosolygott rá a nőre Damon.
• Én is – mosolygott vissza Annabell és megcsókolta Damont, aki magához rántotta őt, hogy tényleg érezze a nő testének közelségét és tudja ez nem egy vágyálom, hanem a valóság. Csak ő és az a nő, aki lányának anyja volt.

Rebekah Liam szobájában feküdt az ágyon és onnan szemlélte a ruháikat gondosan felszedő és elrakosgató férfit. Liam mindig ezt csinálta. Egyszerűen, mintha folyamatos tisztaság mániája lett volna, de ettől függetlenül Rebekah nagyon kedvelte a férfit. A folytonos nyugodtságával és a vámpír létére szokatlan pipázgatásával együtt.

• Nem lehetne, hogy vissza gyere? – kérdezte csábítóan Rebekah.
• Megyek – válaszolta Liam és miután az egyik székre tett a ruhákat befeküdt a szőke hajú ős mellé az ágyba. – Köszönöm az új pipát – jegyezte meg könnyedén elmosolyodva.
• Én pedig a nyakláncot - viszonozta azt gyöngéden Rebekah. Ez a mosoly volt az egyike, azoknak az okoknak, amiért megkedvelte a férfit. Mert Liam nagyon ritkán mosolygott, de ha mégis, akkor az egyszerűen sugárzó és magával ragadó volt. Legalábbis Rebekah így vélte.
• Az édesanyámé volt, örülne neki, ha tudná, hogy olyan személy kapta meg, aki ennyire számít nekem – érintette meg Liam lágyan a nyakláncot, majd keze a szőke hajú ős arcára siklott. Rebekah szemeit elfutották a könnyek és válaszként megcsókolta a vámpírt.

Lorenna és Ric a boszorkány szobájában feküdtek egymás karjaiban.

• Nagyon rég volt ilyen szép karácsonyom – jegyezte meg Ric elrévedve.
• Akkor itt volt az ideje – mosolyodott el Lorenna pajkosan. Ric ilyenkor egyáltalán nem tudta elképzelni, hogy hogyan is lehet ez a vidám nő hatvan év körüli. Annyira fiatalnak nézett és annyira szép volt.
• Szerintem, ha Cassie nem jött volna Mystic Fallsba, akkor most éppen tovább folytatnánk az egymással való hadakozást az ősökkel szemben – mondta Ric.
• Mit számít, hogyha úgy lett volna? Nem az volt, megírva, hanem ez. Soha ne azt nézd, hogy mi lehetett volna Ric, hanem azt vedd figyelembe, hogy mi van most és mi lesz később… - válaszolta Lorenna határozottan.
• Hogy mi van most és mi lesz később… - ízlelgette a szavakat Ric különösen.
• Pontosan, csak ez lebegjen a szemeid előtt – bólogatta Lorenna.
• Tudod Isobell után nem hittem volna, hogy lesz még ilyesmiben részem – mondta Ric a vörös hajú boszorkány szemeibe nézve.
• Én sem hittem, volna a férjem halála után. De most számunkra is új esély kezdődött – válaszolta Lorenna elmosolyodva.
• Nem hangzik rosszul – viszonozta Ric.

Cassie és Kol egymással szemben feküdtek és még az ős a lány hasát cirógatta boldogan, addig a lány az ős hajával játszott.

• Te leszel a legerősebb fiú a világon – biztosította még meg nem született gyermekét Kol.
• Az már egyszer biztos – mosolygott rá Cassie és felhúzta magához az őst. Aki vigyorogva hajolt rá kedve ajkaira.
• Boldog karácsonyt kicsim – súgta Kol boldogan.
• Neked is boldog karácsonyt – válaszolta Cassie és átadta magát az érzésnek, ami mindig elkapta őt az ős közelében. Mosolyogva csókolta Kol arcát és a nyakánál jobban elidőzött. Hirtelen rátört az éhség és épp szólni akartról Kolnak, de egy belső sugallat másra ösztönözte. Az ős a lány haját és hátát cirógatta, viszont egyszer csak különös dolgot vett észre, ami nem volt más minthogy Cassie mintha erősebben megharapta volna őt, mint szokta. Ami persze nem volt éppenséggel gond, mert a lány néha kissé heves volt – amit az ős imádott -, de ez most más volt. Mivel a lány Kol vérét kezdte inni.
• Cassie? – kérdezte óvatosan Kol.
• Igen? – nézett az ősre vörös szemekkel Cassie a szája sarkából pedig egy vércsepp cseppent a lepedőre.