2. évad 16. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most tudtam hozni az új részt, de a vizsgáim miatt kissé elcsúsztam a dolgokkal. Kellemes olvasást!

Esküvői bonyodalmak

„Egy esküvő, minden gyenge pontja ellenére az optimizmus egy megnyilatkozása, egy pár merész nyilatkozata, hogy nekik csakazértis sikerülni fog. Minden egyes esküvőben ott van az a bátor elszántság, hogy ez a pár dacolni fog a válási statisztikákkal.” Michelle Richmond

A Caroline és Klaus esküvője előtti nap egyre nagyobb sürgésforgással telt el. Mindenki a nagy napra és az után lévő hasonló szintén jeles eseményre készülődtek, azonban ezekre az alkalmakra sajnos komor árnyékot vetettek a közelmúltban történt események. A bombás incidenst követően egyértelműen mindenki érezte, hogy most már nem egyszerű támadásról van szó. Hanem háborúról, amit ellenük indítottak és addig nem ér véget még az egyik fél nem nyer. Az ősök erősen magabiztosan bíztak abban, hogy ők lesznek azok, akik sikeresen folytatják majd tovább az életüket. Lehetőleg nyugodt körülmények között, amit már ezer éve igazán kiérdemeltnek éreztek. A boszorkányvadászt nagy erővel kerestettek, ám sajnos eredménytelenül, mivel minden valószínűség szerint Esther segített nekik elrejtőzni a Túlvilágról. Mindenki bosszankodott ez miatt, de tenni sajnos pillanatnyilag nem tudtak ellene. Mivel figyelmük nagy részét a fontos események kötötték le. Valamint az, hogy Lorenna szigorúan megtiltotta, hogy az esküvők előtti napon, valamint akkor bárki is meg merészelje említeni Arthur Williams nevét. Akár így, akár más kicsit sem finoman megfogalmazott formában utalás szintjén is, de szóba kerüljön a férfi. És valahogyan a vörös hajú boszorkánynak senki sem merészelt ellent mondani. Legalábbis úgy, hogy annak tudomása legyen róla. Ami igazán lehetetlen küldetésnek tűnt, mert annyira sok mindennel foglalkozott mindenki, hogy Lorenna bármelyik pillanatban feltűnhetett, hogy valamit tökéletesítsen és, ha csak egy kicsikét is észlelte azt, hogy valami nem úgy megy, ahogy kéne, akkor nagyon mérges lett. Ami soha sem jelentett jót. Így aztán mindenki hallgatott és készülődött az esküvőkre. Caroline már nagyon várta a nagy napot, amikor hozzá megy ahhoz a férfihez, akit annyira szeret. Izgult, ám sajnos szomorú is volt egy kicsikét, mert az apja visszautasította a meghívását, amit a szőke hajú vámpírlány igazán megértett. Ugyanis tisztában volt azzal, hogy apja milyen szinten van a vámpírokkal és ezért nem is igazán erőltet a dolgot. Liz pedig minden igyekezetével azon volt, hogy lánya számára ott legyen, mint anya és lehetőleg egy személyben pótolja Bill hiányát is. Nagy segítségére volt ebben Klaus és a kis Gabriel is, aki mindig ott voltak a szőke hajú vámpírlány mellet. A hibrid azért, mert nem szerette volna, ha szerelme szomorú és tényleg segíteni szeretett volna neki, akkor is, ha véleménye szerint ez nem igazán volt neki való feladat. Mármint az esküvő szervezés számára kissé eltért attól, amit tenni szokott. De végül Caroline boldogságáért megtette. A kisfiú a maga módján oldotta a hangulatot és gyermeki kedvével a szőke hajú vámpírlány mindig jobb kedvre derült. Caroline az apja helyett legjobb barátját Stefan-t, kérte fel arra, hogy kísérje őt az oltárhoz, amit a fiatalabb Salvatore örömmel elfogadott. Főleg mivel eddigi élete során még soha sem kérte fel senki ilyesmire. Ezért fontosnak érezte magát. Elena barátnőjéhez hasonlóan alig várta a nagy napot. Igazán hálás volt Cassie-nek, aki megkérdezte tőle, hogy szeretné e ha a szülei jelen lennének. A hasonmás eltöprengett a lehetőségen. Először is nem tudta eldönteni, hogy az igazi szüleit - Isobellt és John-t - vagy pedig azokat válassza, akik felnevelték őt, vagyis Mirandát és Greyson-t. Végül arra a döntésre jutott, hogy visszautasítja, az ajánlatott. Ennek igazán egyértelmű oka volt. Mivel sejtette, hogy egyik szülő párosa sem lenne elragadtatva a választásától. Számára azonban tökéletesen megfelelt a helyzet és megkérte Ric-et, hogy kísérje el őt az oltárhoz. Ami egy igazán mulatságos helyzetet teremtett. Legalábbis a szintén jelen lévő Damon nagyon jól szórakozott rajta.

Pár nappal korábban…

Elena a Salvatore panzióba sietett és határozott léptekkel igyekezet megtalálni Ric-et, mivel döntéséhez mérten szerette volna, ha a férfi kíséri el őt az oltárhoz és adja át a szeretett férfinak. Azért választotta a történelem tanárt, mert úgy érezte, hogy ő az a személy, akit igazán el tud képzelni, mint az édesapját és úgy is szerette őt. A kereset személyt végül Damon társaságában találta meg és éppen dugiban iszogattak a Salvatore panzió hátsó teraszán. Mivel nem akarták, hogy Lorenna meglássa mit is tesznek. Erre az volt az okuk, hogy bár a vörös hajú boszorkány nem rendelt el senki számára alkoholtilalmat, mégis azért ferdén nézett arra, aki előtte ivott, főleg, mivel úgy vélte, hogy ezekben az időkben mindenkinek mindig józan állapotban kell lennie. Persze tudta, hogy az esküvők napján ez a dolog feloldódik, ami ellen nem volt semmilyen kifogása, de addig is maradt a helytelenítő pillantás, ami bárkit elbátortalanított mindenféle próbálkozástól. Kivétel volt ez alól Damon, aki úgy vélte, hogy a vörös hajú boszorkány így is-úgy is veszekszik vele, akkor legalább legyen meg rá az oka és a vámpír magával ragadta a bűnbe legjobb barátját is. Annabell nem is próbálta lebeszélni erről gyermeke apját, mivel tudta, hogy teljesen felesleges próbálkozás lenne a részéről. Mivel a vámpír nem süllyedt vissza a kóros alkoholfogyasztásba, hanem szerencsére mértékletesen – már amennyire tőle telet – fogyasztotta a saját whiskyét. Amivel a szellemnő véleménye szerint nem volt semmi gond, főleg, mivel a vámpír és a történelem tanár ilyenkor folytatták le barátságos megbeszéléseik egyikét, ami mindig igazán sokat segített Damon-nek. Valamint Ric-nek is, aki számára azért voltak még meglepő reakciók a mágia egyes használt formái ellen. Mint például, amikor Dean varázslattal rendezte át a bútorokat, mivel unatkozott. Az valahogy a történelem tanárnak több volt már, mint megemészthető mágia használat. Elena tehát határozottan megállt Damon és Ric kettőse mögött és megköszörülte a torkát, jelezve ottlétét. Damon szem forgatva fordult a hasonmás felé, várva, hogy az elmondja mi oka is volt megzavarni az italozásukat. A történelem tanár vele ellentétben ijedten összerezzent és szinte legjobb barátja nyakába ugrott meglepődésében.

• Ric, igazán nem tudom, hogy mi az ijesztőbb… Az, hogy lassan a saját házamban sem ihatok egy korty alkoholt sem, vagy az, hogy a nyakamba akartál ugrani, mint egy félős kislány – jegyezte meg Damon szarkasztikusan.
• Damon ez egyáltalán nem vicces – ripakodott rá legjobb barátjára az érintett. – Elena valami baj van? – fordult Ric aggodalmasan, bár egyértelműen megkönnyebbülten a hasonmás felé.
• Nem, nincsen semmi baj – mosolyodott el Elena. – Damon gondolom, nem kérhetlek meg arra, hogy legyél annyira tapintatos, és magunkra hagyj minket – tette hozzá a vámpír felé fordulva.
• Eltaláltad, miről lenne szó, amihez Ric-re van szükséged? – érdeklődte Damon felhúzva a szemöldökét.
• Ric… nagyon fontos vagy nekem. Amióta Jenna elment Jeremy-nek és nekem te lettél a szülő, akire szükségünk van, és ezért szeretnélek megkérni arra, hogy… kísérj el az oltárhoz az esküvőmön. Mint az apám – árulta el a hasonmás ittlétének okát. Damon elvigyorodott és aztán - ha ez egyáltalán lehetséges -, akkor még szélesebb lett a vigyora, amikor meglátta legjobb barátja arcát. Amiről a teljes elképedés és a zavar volt leolvasható.
• Én… Elena ez igazán… - hebegte Ric zavarodottan.
• Haver, én szégyellem magam miattad. Szedd össze magad – csapta vállon legjobb barátját az idősebb Salvatore segítőkészen.
• Biztos vagy benne? – kérdezte Ric a hasonmástól, miután vetette egy rosszalló pillantást a mellette lévő vámpírra.
• Teljesen – bólintotta Elena határozottan.
• Akkor igen, örömmel – egyezett bele a történelem tanár boldogan és enyhén könnyes szemekkel. A hasonmás, pedig megölelte őt. Ric soha sem hitte volna, hogy valaha is ilyen helyzetbe fog kerülni. Jeremy és Elena a családjává váltak, aminek nagyon örült, ezért volt az, hogy szívesen elfogadta ezt a megtiszteltetést.
• Erre inni kell – jelentette ki Damon ünnepélyesen, és már meg is húzta az üveget.

Jelen Caroline és Klaus esküvője előtti nap

Damon természetesen után jó ideig piszkálta ezzel Ric-et, mivel véleménye szerint legjobb barátja annyira megdöbbent a felkéréstől, mintha Elena nem arra kérte volna, hogy kísérje el az oltárhoz, hanem, hogy vegye el feleségül. Lorenna roppantul lelkes volt attól, hogy Ric lett a hasonmás kísérője, ezért az öltönyét is átszabadták az utolsó pillanatban. A történelem tanár hiába tiltakozott ez ellen, mivel teljesen felesleges volt a részéről, ugyanis szerintük ehhez a tiszthez más ruha dukált. Caroline, Lorenna, Rebekah és Elena kivételtelével mindenki igazán együtt érzett a férfival, de azért annyira nem, hogy kiálljanak mellette, mivel nem szerették volna, ha a végén még őket is más ruhába kényszerítsék. Cassie megértette Elena választását és örült neki, hogy barátnője boldog a szülei nélkül, már amennyire ez lehetséges. Egyébként a lány figyelmét a pici Christian kötötte le, aki elkezdte a mászkálós időszakát, és ha padlóra került pár másodperc alatt képes volt eltűnni és a villa vagy a panzió legkülönösebb pontjai feltűnni. Lucas felvetette, hogy ha akasztanának egy csengőt a baba nyakába, akkor mindig tudnák, hogy hol is van éppen. Dean nem tolerálta, hogy unokatestvére ilyesmire vetemedne gyerekkori énjével szemben, ezért aztán hevesen összevesztek. Eliot a végén - a maga diplomatikus módján - szétválasztotta őket. Ez konkrétan abból állt, hogy összeütötte a két civakodó fejét, akik így a pillanatnyi fájdalomtól csillagokat láttak és abbahagyták azt, amit éppen tettek és feledve egymás elleni sérelmüket a barna szemű fiúval kezdtek veszekedni, aki teljesen figyelmen kívül hagyta őket és elmerült egy érdekes újságban. Klaus – aki premier plánból nézte végig az egész jelenetet – ismét csak megállapította, hogy az alma nem esett messze a fájától. Őszintén egyre kíváncsibb lett arra, hogy vajon az ő lányai és Gabriel milyenek lesznek. Azonban sem Lucas, sem Dean, sem Eliot és Cassie sem igazán mutatkozott hajlandónak arra, hogy ez elmondja neki. A hibrid végül végső megoldásként Moirához fordult, aki olykor-olykor feltűnt Cassie és Lorenna Mystic Fallsi otthonában. Azonban csak a szokásos titokzatos utalást kapta, amivel legnagyobb frusztrációjára nem igazán értett meg semmit. Ugyanis a kissé bogaras szellemnő a következőt közölte vele: „A gyerekek néha nagyon hasonlítanak a szüleikre, néha viszont egyáltalán nem. Persze ez egyáltalán nem baj, bárhogy is alakuljon számodra. Főleg, mivel ezt te magad is tapasztalni fogod.”. Ez után a titokzatos utalás után Moira a padlásra vonult a csukott ajtón keresztül és egyáltalán nem állt szándékában még több információt közölni, mivel szerinte így is túl sokat mondott és egyébként is dolga volt. Klaus természetesen nem volt megelégedve a véleménye szerint semmilyen formában nem értelmezhető válasszal. Liam, aki szintén jelen volt a kérdés elhangzásakor csak megcsóválta a fejét. Persze tudta, hogy számára igazán megkönnyíti a helyzetet az, hogy fia neki visszajött a jövőből. A vámpír nem is igazán tudta, hogy vajon, ha Lucas nem lenne itt, akkor ő is úgy viselkedne e, mint Klaus, de azért ebben kissé kételkedett. Tekintve, hogy azért ő maga nem volt ilyen kíváncsi természet, aki csak azért is alapon mindent tudni akar. Viszont Rebekah nyilván bátyjához hasonlóan cselekedne és belerángatná őt is. Szóval Liam a végén az a következtetést vonta le, hogy örül neki, hogy Lucas itt van, mert így számára sok mindent egyszerűbb volt. Elijah örült annak, hogy Elena ennyire boldog attól, hogy Ric elfogadta a kérését, ami iránt az ős maga is hasonló érzéssel viseltet. Értékelte, hogy Alaric mennyire fontos a Gilbert család két megmaradt tagjának és mivel neki soha sem volt hasonlóban része támogatta szerelmét ebben. Kol szórakoztatónak találta rokonai viselkedését és a saját esküvőjére gondolt közben. A robbantásos eset óta olykor lopott aggódó pillantásokat vetett feleségére és gyerekeikre, aki Moirával egyre többet figyelte a jövőt, remélve, hogy elcsípnek valamilyen számukra hátrányos dolgot és így még időben meg tudják akadályozni. Így sikerült megmenteniük két boszorkányt. Akik igazán hálásak voltak ezért, főleg, mivel Lorenna Sebastianhoz küldte őket Skóciába, úgy gondolva, hogy unokaöccse vigyázni fog rájuk. Ami így is történt, bár a fiú kissé nehezményezte, hogy ilyesmit kell tennie. De Cassie odamondta neki a véleményét, miszerint most igazán nincs itt az ideje annak, hogy hiszti királynőt játsszon. Unokatestvére nem igazán tolerálta ezt a megközelítést, de ettől függetlenül igazat adott a lánynak.

Caroline és Klaus esküvőjének a napja végül elérkezett. Klaus alig várta, hogy az ő szőke szépsége belépjen a pavilonban – amit a Mikaelsson villa hátsó kertjében állítottak fel - és végre valahára férj és feleség legyenek. Kol - aki a hibrid tanúja volt - ott állt testvére mellet, ugyanis Nik őt kérte fel erre a posztra. Caroline meg Bonnie-t, aki aztán édesanyja halála miatt szomorúan visszautasította a felkérést, amit a szőke hajú vámpírlány teljes mértékben megértett. És örült neki, hogy a Bennett lány legalább az esküvőn megjelent Jeremy-vel az oldalán. Tanújának, pedig Elenát kérte fel, aki szívesen teljesítette a felkérést, mivel ő Caroline-t kért fel erre. Az esküvői szertatáson itt már nagyobb volt a vendégsereg, mint Cassie és Kol esetében, mivel Caroline szint fél Mystic Falls-ot meghívta. Amit Klaus egyáltalán nem bánt, főleg, mivel így sokkal jobban a tudomásukra tudta hozni, hogy a szőke hajú lány mostantól az ő felesége. Az esketővel kapcsolatban is volt egy aprócska probléma, de Lorenna gyorsan elsimította azt. A probléma egyébként abból állt, hogy a város lelkésze - Young tiszteletes - nem igazán volt vámpír párti és mivel a tanács tagja volt, így tisztában volt azzal, hogy a Mikaelsson család tagjai nem mások, mint a Föld legidősebb vámpírjai. Ennél fogva igazán állt szándékában lefolytatni az esküvői ceremóniát. Dean és Lucas felajánlották, hogy szépen és udvariasan elbeszélgetnek vele – az idősebb fiú már az egyik baseballütőt is kinézte, mint kommunikációt, elősegítő eszközt -, aminek következtében biztosan meg fogja gondolni magát a véleményét illetően a lelkész. Azonban erre végül – a fiúk nagy bánatára – nem került sor, mert egyrészt a család nő tagjai nem nézték volna jó szemmel, másrészt, mert Lorenna megkérte Cassandrát, hogy ha lehetséges lenne, akkor úgy, mint Cassie és Kol esetében most is adja össze a két házasodni kívánó felet. A szellemnő nem utasította vissza leszármazottja felkérését, mivel szeretett az élők között lenni és érezte, hogy Arthur Williams valamire készül Estherrel együtt. Amit talán jelenlétével meg tud akadályozni, vagy legalább tompítani tudja a következményeket. Kellan is a nővel tartott. Hasonló okokból kifolyóan. Klaus és Elijah is igazán örömmel vette a vörös hajú boszorkány ezen irányú intézkedését, főleg, mivel tudták, hogy ennek milyen jelentősége is van. Lorenna azonban azzal magyarázta, hogy ők már egy család és ennyi igazán nem számít nagydolognak a részéről, mivel ez teljesen természetes. Elena és Caroline lelkesen fogadták Cassandra részét a ceremóniában, mivel ez egyrészt azt jelentette, hogy nem olyan személy adja össze őket a szeretett férfival, aki gyűlöli őket és csak kényszer hatására, tenne eleget ennek a kötelezettségnek, másrészt azért, mert így ők is mágikus összekötésben részesülnek, mint Cassie és Kol. Amit Cassandra ajánlott fel nekik és mindegyik fél elfogadta ezt, mivel tudták, hogy ők lelki társak és örökre együtt maradnak. Ugyanis Elena is elhatározta magát és úgy döntött, hogy vámpír lesz, azután miután kisfia megszületett. Persze titokban azért reménykedett abban, hogy Eliot-on kívül is lesznek még gyermekeik. Nem, mintha nem imádta volna jövőből érkezett gyermekét, de mindig is úgy vélte, hogy több gyermeket szeretne, és amikor tétován felvetette, akkor Elijah sem igazán emelt kifogást ez ellen. Mivel az ős azt szerette volna, ha szerelme megkapja azt, amit szeretne és valóban neki sem volt ellenére, azaz elképzelés, hogy egynél több gyermekük legyen.

• Nik, csak nem izgulsz? – vigyorodott el Kol szórakozottan. Miközben meglátta testvére arcát, amíg Caroline érkezésére vártak.
• Kol nyilván nem tudtad volna úgy kérdezni, hogy Mystic Falls másik felén ne hallják meg – vetett öccsére egy durcás pillantást az érintett.
• Ne aggódj Klaus, nem mondjuk el senkinek – jelentette ki Damon, ám a szája sarkában lévő kis gonosz mosoly semmi jót nem sejtett. Dean, Lucas és még Eliot szája sarki is megrándult az elfojtott nevetéstől.
• Tényleg, mi nem, te már megtetted – veregette hátba bátyját Kol.
• Mire gondolsz? – ráncolta össze a homlokát Elijah is kíváncsian.
• Kamerák Nik tiszteletére. Tettem mindenhova… igazán jó mesterem voltál – morzsolt el tetve egy könnycseppet Kol idősebb testvérére vetett pillantás után. Cassie csak megcsóválta a fejét. Ann még nem volt jelen, azonban most minden bizonnyal ártatlanul pislogott volna anyukája mellet. Ugyanis ő volt az, aki segített Kolnak, meg persze Damon is közreműködött a kamerák felszerelésében. A kislány pár percig hezitált is, elvégre Nik mégiscsak a kedvenc bácsikája volt, de aztán győzőt a csínytevési hajlam, amit egyszerűen ezúttal lehetetlen volt kihagyni.
• Kol most igazán leköteleztél, túlságosan is – mormolta Nik a plafon felé emelve a kezét.
• Csak visszaadom a kölcsönt bátyus – szerénykedett az érintett.
• Ez egy igazán szép emlék lesz mindegyikőtök számára – jegyezte meg Cassandra mosolyogva.
• Nik itt jön a társad – fűzte hozzá Kellan, mivel Liam elkezdte játszani a zongorán a nászindulót. Elől lépkedet az ismét gyűrűhordó szerepet felvevő Gabriel, aki szülei esküvője miatt még aranyosabbnak látszott, mint eddig bármikor. Mögötte Ann sétált, aztán Klaus meglátta Caroline-t és Stefant és a világ hirtelen teljesen leszűkült a számára.

Nik boldogan pillantott a felé lépkedő szőke hajú szépségre. Akit ezer év után végre igazán a lelki társának, a másik felének érzett. Akivel együtt saját családot alapít, és együtt lesznek az örökkévalóságig. Caroline viszonozta a hibrid pillantását. Soha sem hitte volna, hogy pont Klaus mellet fogja megtalálni azt a szerelmet, amit érzett. Pedig így volt és nem cserélte volna le semmire sem ezt az érzést. Látta, amint az édesanyja Damon mellet büszkén elmosolyodik és meghatottan a könnyeit törölgeti. A kapcsolatuk a régi felszínes helyzet helyett most már sokkal biztosabb alapokon helyezkedet el, mint ahogy azt bárki is elbírná képzelni. Caroline úgy érezte végre teljes lett az élete. Amikor Nik mellé lépett és Stefan jelképesen félreállt mellőlük azt érezte, hogy mindig is oda tartozott, erre várt. Bonnie kissé bánatosan ugyan, de barátainak örülve üldögélt Jeremy mellet. Édesanyja elvesztése – főleg abban a tekintetben, hogy szinte csak nemrég kapta vissza - igazán fájdalmas volt a számára. Ezért aztán elhatározta, hogy minden erejével azon lesz, hogy megállítsa Arthur Williams-t. Azért, hogy a boszorkányvadász neki és barátainak ne tudjon több fájdalmat okozni. Jeremy támogatta a Bennett lányt, minden általa megtehető módon. Örült neki, hogy sikerült eljönniük az esküvőre és, hogy holnap is el tudnak, majd jönni. Mert tudta mennyire sokat jelent a nővérének, valamint most Caroline-nak is, hogy itt vannak és ő maga, sem szívesen hagyta volna ki ezeket az alkalmakat. Rebekah a könnyeit nyeldeste és Liam, valamint Lucas karját szorongatta. Fia és szerelem egészen szépen tűrték, hogy a szőke hajú ős szinte a vért is kiszorította testrészükből. Dean jót mulatott látva nagybátya és unokatestvér arcát. Eliot együtt érző arcot vágott. Holott neki nem volt hasonlóban része, mivel édesanyja az ő kezét éppenséggel pont nem szorongatta, mivel Elijah-ba karolt, de semmi olyan szándékkal, mint Rebekah. Egyszerű a hasonmás csak így fejezte ki azt, hogy alig várja a holnapi napot, amikor ő és Elijah fognak ott állni a látó boszorkány szelleme előtt és kimondják a boldogító igent. Cassie karjában a pici Christian-nal férjére mosolygott, aki viszonozta azt és rákacsintott feleségére. Közben mindketten a saját esküvőjükre gondoltak. Ann alig várta, hogy levehesse magáról a ruhát és valami rendes viseletet vegyen magára, de megértette, hogy ezzel egy picit várnia kell, ha nem akarja megbántani Caroline és Klaus érzéseit. És mivel ez egyáltalán nem áll szándékában kissé feszengett a koszorúslány ruhájában anyukája mellet, de próbált arra gondolni, hogy nemsokára lesznek unokatestvérei. Végre valahára lányok, akik remélhetőleg olyanok lesznek, mint ő. Ugyanis a sok fiú mellet kissé kezdte magát zavartan érezni, de persze ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be. Ric a szintén síró Lorenna mellet állt és hagyta, hogy a vörös hajú boszorkány a vállára döntse a fejét. Közben a Cassandra előtt álló párt nézte. Érezte, hogy lassan túl sok esküvőt élt és még fog is megélni, de ennek következtében kezdte úgy gondolni, hogy neki is igazán ideje lenne újra nősülnie. Tudta, hogy ezúttal nem fognak úgy alakulni a dolgok, mint Isobell-el. Aki annak ellenére, hogy szerette őt, mégis a természetfeletti világot választotta helyette. Viszont a vörös hajú boszorkánnyal minden más volt. Egyrészt, mert Lorennát sokkal jobban szerette, mint Isobell-t, legalábbis ő így vélte. Másodrészt úgy érezte, hogy a vörös hajú boszorkány igazán megérdemel annyit, hogy ennyit megtegyen érte. Mert tudta, hogy mennyire fontos szerelmének a házasság. Gondolatban már el is tervezgette, hogy megveszi a gyűrűt és megkéri legjobb barátját, hogy legyen a tanúja. Aztán minden bátorságát összeszedve megkéri a szeretett nő kezét. Persze tudta, hogy szüksége lesz segítségre. Valamint tisztában volt azzal, hogy a vámpír hitetlenkedni és piszkálódni fog vele a döntése miatt, de ismerte őt annyira, hogy tudja ez csak a felszín lesz. És valójában így fogja kifejezni a támogatását. Már persze a maga abszurd Damonös módján. Lorenna pedig nyilván hevesen fog reagálni, de Ric tényleg hajlandó volt meghozni ezt a nagyon is meghatározó mértékű döntést. Stefan Liz mellett állt és barátságosan átkarolta az örömanyját. Caroline ajánlata igazán nagy meglepetésként érte őt. Ugyanis a szőke hajú vámpírlány olyan fontos lett a számára, mint régen Lexi volt. Leginkább azért, mert Caroline-nal is ugyan úgy mindent meg tudott beszélni és támogatást – ha ugyan úgy nem is, de - hasonlóan kapott. Ami igazán sokat jelentett neki. Liz örült lánya boldogságának, főleg mivel láttam mennyire jól helyt fog állni az életben. Damon a szemeit forgatta, és a száját húzogatta, főleg a körülte lévő szinte rózsaszín felhőkben úszkáló helyzetet látva, de azért pár pillanatra megfogta és megszorította Annabell kezét, aki rámosolygott a vámpírra. Cassandra a maga módján folytatta le az esküvői szertartást, aminek a végén összekötötte Caroline-t és Klaust. Akik alig érezték meg, amikor végigsuhan rajtuk a mágia, mivel csak a másikkal voltak elfoglalva. Valamint azzal, hogy most már valóban egy párt alkotnak. Örökké.

A nap végén Cassie és Kol némiképp fáradtan fektették le egyébként már javában alvó kisfiúkat a kiságyba.

• Hulla vagyok. Szerintem annyit táncoltam ma, hogy holnap csoda számba fog menne, ha a kezemet fel bírom emelni – dobta le magát az ágyra az ős erősen eltúlozva a helyzetet.
• Tényleg? – kérdezte felesége szórakozottan. – Remélem, ahhoz azért van elég erőd, hogy segítsd levenni rólam ezt a ruhát – tárta szét a karjait a lány kihívóan saját kisesélyiére mutatva.
• Csábító ajánlat, de nem is tudom… – hümmögte Kol tett kételkedéssel a hangjában.
• Ha nem, hát nem – vont vállat Cassie, aztán elfordulva kibújt a ruhájából.
• Nem mondtam nemet – suhant felesége elé az ős és csábítóan elkapta annak derekát.
• Nekem annak hangzott – jegyezte meg a lány félre biccentve a fejét.
• Soha sem mondanék neked nemet – csókolta meg felesét Kol.
• Tudom – mosolyodott el az érintett diadalmasan úgy, ahogy édesapja szokott, ha kiderül, hogy neki volt igaza. Bár Damon alaphelyzetben mindig úgy vélte, hogy minden körülmények között az igaz, amit ő állít.

Pár órával később békésen feküdtek egymás karjaiban és alvás előtt még megbeszéltek egy-két dolgot.

• Tudod, nem mintha kifogásom lenne vagy valami ilyesmi, de tartottam attól, hogy az esküvőn történni fog valami – árulta el Kol, hogy mitől is tartott egész nap. Persze a harccal semmi gondja nem lett volna, főleg, mivel úgy érezte igazán képes lenne már megölni Arthur Williams-t csak féltette Cassie-t és gyerekeiket. Azért tisztában volt azzal, hogy Dean nem hagyná, hogy bajuk essen.
• Szerintem Nik esküvőjét senki sem próbálná meg tönkre tenni, mert annyira még Arthur Williams sem ostoba – válaszolta Cassie. Tudva, hogy a hibrid már így is vérszemet kapott és a saját két kezével akarja megölni a boszorkányvadászt.
• Igaz. Óvakodj az ősi hibrid haragjától, mert az senkit és semmit nem kímél. Különösen, ha megpróbálják tönkre tenni az esküvőjét – adott igazat a feleségének az ős. – Bár azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy az élő családtagjaim közül mindenki ugyan olyan hevesen reagálna. Még Elijah is – tette hozzá csöndesen.
• Ebben biztos vagyok – ismerte el a lány békésen férjéhez bújva. – Szerintem aludjunk, mert holnap még előttünk áll egy esküvő – vetette fel, mivel kissé már fáradtnak érezte magát. Főleg, mivel Kol alaposan kifárasztotta őt az elmúlt órákban.
• Láttam, hogy Ric meg fogja kérni Lorenna kezét – dicsekedett el Kol még most feleségének, mivel egyszerűen nem bírta magában tartani és tudta, hogy felesége az a személy, akivel ezt meg tudja beszélni. Már egészen jól tudta kezelni a látomásokat, persze erősen kellet hozzá koncentrálnia, de már véleménye szerint elboldogult. Hála Cassie és persze Moira segítségének. Mivel a szellemnő is igazán segítőkész volt ezen a téren és sok tanáccsal ellátta az őst, aminek a felét nem is értette az érintett. De azért úgy tett, mintha minden világos lenne a számára és még ügyesen bólogatott is hozzá. Így aztán, amikor az esküvőn a feleségéről és az ifjú párról elkalandozott a tekintette, akkor látta meg Ric mire is készül. És majdnem dobott tőle egy hátast, de azért türtőztette magát. Mármint nem azért, mert a történelem tanár és a vörös hajú boszorkány ne illenének össze, hanem nem hitte, hogy a férfiban a közvetkező ötven évben megjön majd hozzá a bátorság. Neki biztos nem lett volna hozzá. Tekintve, hogy Lorenna az volt, aki és olyan amilyen. De persze mivel nem neki kellet megtenni így tisztelettel adózott Ric elhatározása mellet.
• Ügyes vagy – adott egy futó csókot férje arcára.
• Kösz, tudom, de azért szerintem ez Ric részéről kissé merész elképzelés – tette hozzá az ős kissé elképedve, de büszkén saját felfedezéstől. – Mármint ne értsd félre, de Lorenna olyan… - próbálta a megfelelő szavakat megkeresni felesége nagyanyjának jellemzésére, de nem igazán ment neki.
• Tudom, mire gondolsz, de jól meglesznek – mosolyodott el Cassie.
• Tudom, csak furcsa – dünnyögte az ős felesége hajába.
• Jó éjszakát Kol – mormolta még a lány, mivel most már tényleg kezdett álmos lenni és úgy vélte, hogy azért pár órát kéne aludnia, mielőtt reggel felébrednének a következő nagy napon.
• Neked is szerelmem – válaszolta Kol kedvesen. Aztán mindketten elaludtak, tudva, hogy holnap ismét egy esküvő elé néznek.

Caroline és Nik még kora este elbúcsúztak a vendégektől és a szobájukba vonultak. A kis Gabriel-t pedig Lizre bízták, aki szívesen vigyázott az unokájává vált kisfiúra.

• El sem hiszem, hogy mostantól férj és feleség vagyunk – mosolyodott el a szőke hajú vámpírlány lelkesen.
• Én igen, nagyon is – csókolta meg feleségét a hibrid. – Szerelem ugye tudod, hogy sajnálom, hogy most nem tudunk elmenni nászútra? – kérdezte két keze közé fogva Caroline arcát, mivel nem szerette volna, ha az bánkódik ez miatt, elvégre, ha ennek a helyzetnek vége, akkor tarthatnak még rengeteg nászutat.
• Tudom Nik, és minden rendben. Bőven lesz időn arra, hogy bepótoljuk – válaszolta a szőke hajú vámpírlány megnyugtatóan. – De azt hiszem, hogy most mással kéne foglalkoznunk – simított végig férje mellkasán célzatosan.
• Rajtam igazán nem fog múlni – csókolta meg ismét ezúttal már sokkal türelmetlenebbül szerelmét az ős és kezeivel már a ruhát kezdték róla levenni.
• Ne, de Mr. Mikaelsson illik így viselkedni a feleségével? – kuncogott fel Caroline, amikor ajkaik elváltak egymástól.
• Persze, hogy illik, sőt mi több elvárható – felelte Nik belemenve a játékba.
• És hogy-hogy elvárható? – kíváncsiskodott a szőke hajú vámpírlány, aki közben lesegítette férjéről a zakót és az inget.
• Mert szeretem önt Mrs. Mikaelsson – vallotta a hibrid gyöngéden a szép kék szemekbe nézve.
• Én is szeretlek téged Nik – pillantott könnyes szemekkel a szeretett férfira Caroline, aki a vallomás következtében kizökkent a játékból, viszont mérhetetlenül boldog volt.
• Tudom, ahogy azt is, hogy te és én leszünk a legboldogabb pár a világon és a gyerekeink is ebben fognak felnőni – simított végig a szőke hajú vámpírlány arcán. Nem szerette volna, ha a gyerekeik élete ugyan olyan lenne, mint amilyen az övé volt. És tudta, hogy Caroline és ő képesek lesznek arra, hogy együtt megadják azt, amire gyerekeiknek szüksége lesz. Sőt még annál is többet.
• Én is így vélem, de most kivételesen ne a jövővel foglalkozunk – mosolyodott el Caroline ismételten.
• Van valami más elképzelésed? – érdeklődte Nik értetlennek tetve magát.
• Azt hiszem, akad – harapott az ajkába a szőke hajú vámpírlány nagy kék szemeivel várakozva felpislogott férje türelmetlenséget és vágyat tükröződő zöld szemeibe.
• És mi lenne az? – simított végig felesége hátán és ezzel együtt lehúzta a mennyasszonyi ruhának a cipzárját is.
• Nem is tudom, mondjuk… aludhatunk – vetette fel Caroline ártatlanul és egy lépéssel kilépett a ruhájából.
• Az alvást mindig is feleslegesnek tartottam, ha helyette csinálhatunk mást is, ami sokkal… hasznosabb – susogta Nik sokat ígérően.
• Hasznosabb? – érdeklődte a szőke hajú vámpírlány úgy téve, mint aki elgondolkozik a lehetőségen.
• Elvégre Gabrielnek megígértem, hogy a kishúgai nemsokára megszületnek és úgy gondoltam ideje megsürgetnem a gólyát – vigyorodott el az ős Caroline nyakára hajolva.
• Jól hangzik – ismerte el felesége csábosan. Aztán együtt elmerültek a szenvedélyben, és bár valóban nem voltak hivatalos nászúton ők mégis úgy érezték, hogy ott vannak és ebben a pillanatban véleményük szerint, aligha lehetett náluk bárki is boldogabb a Földön. Gondolatban csak ketten voltak, a gesztusaik kifejezték az egymás iránti érzéseiket. A szeretett, a szenvedélyt és minden mást, amire csak a másiknak szüksége volt. Cassandra szertartása ezzel vált teljessé. Már ők is egy lélek voltak két testben, akik mérhetetlenül szeretik a társukat.

Elena és Elijah esküvőjének a napja is elérkezett. Reggel a már teljesen felöltözött és házasságra kész hasonmást a lányok szinte körülzsongták és különböző tanácsokkal látták el. Amit a Gilbert lány mosolyogva fogadott és izgatottan várta, hogy Elijah és ő egy párt alkossanak. Aztán Lorenna felszólította a többieket, hogy nekik lassan ideje lesz lemenniük. Mivel látta, hogy a hasonmás szeretne egy kis ideig egyedül maradni a nagy esemény előtt.

• Vigyázz magadra és lehetőleg ne vágódj el miközben Elenát vezeted az oltárhoz – jegyezte meg Lorenna határozottan Ric-nek címezve mondandóját, aki az ajtó előtt várakozott. A többiek addig előre mentek a pavilonba.
• Köszönöm, jól esik, hogy azt gondolod, hogy elesek a saját lábamban – sóhajtotta a férfi kissé sértetten.
• Tudod, hogy nem úgy értettem, hanem csak szeretném, ha minden rendben menne – ráncolta össze a homlokát a vörös hajú boszorkány, főleg mivel a történelem tanár igazán fehér volt és nem a szó jobb értelmében.
• Elena megkért rá és sikerül fog – válaszolta Ric, bár hangja kicsit bizonytalanul csengett. Még soha nem csinált hasonlót és nem szerette volna, ha Elena nagy napja miatt romolna el valahogyan.
• Ügyes leszel és az előbb csak vicceltem, amikor azt mondtam, hogy elfogsz esni – mondta Lorenna elmosolyodva.
• Ha te mondod, elhiszem – mosolyodott el Ric is kissé erőtlenül.
• Elena nemsokára kijön. Csak kell neki egy kis idő, mert azt hiszem sok volt neki, hogy ennyire körülvettük őt a lányokkal – csóválta meg a fejét a vörös hajú boszorkány. Aztán bátorítás gyanánt megcsókolta a történelem tanárt, aki ettől valóban sokkal jobb szint vett fel. Ric pár percig még hallotta, hogy a hasonmás fel alá járkál aztán olyan volt, mintha hallott volna egy tompa puffanást, ezért aztán aggódva benyitotta a szobába. Aztán minden elsötétült előtte.

Liz, aki még a mai napon nem találkozott Elenával, mivel a kis Gabirel-re vigyázott most felment, hogy ő is egy támogató ölelésben részesítse a lányt, akit gyerekkora óta ismert.

• Ric? Elena? – érdeklődte Liz a félig nyitva hagyott ajtón kinyitva.
• Itt vagyok – mosolyodott el a hasonmás és éppen megigazította magán a mennyasszonyi ruhát.
• Jól vagy? – kérdezte a seriff kedvesen.
• Persze csak egy kicsit félek – válaszolta a kérdezett félénken.
• Ez természetes, de ne aggódj minden rendben lesz – biztosította a lányt magához mérten nagyon is gondoskodóan a seriff. Mivel mostanában igazán belerázódott az anya szerepbe.
• Igazán remélem, mert semmi kedvem ahhoz, hogy másként legyen – mondta a hasonmás immár másabb hangon, de ügyelt rá, hogy ne emelje meg nagyon a hangját, mivel nem szerette volna, ha a lentiek meghallják. Liz értetlenül a lányra nézett, aki egy hirtelen mozdulattal elvágta a torkát az egyik asztalon lévő hajtűvel. – Ne aggódj Liz, ha időben megtalálnak, akkor talán túléled, ha meg nem… inkább te, mint én – szólalt meg a hasonmás továbbra is halkan. Liz pedig rájött, hogy a vele szemben lévő lány nem Elena, hanem Katherine, aki eltörte a lábait, annak érdekében, hogy biztosra menjen. Igaz a vámpírnő kételkedett abban, hogy a szőke hajú nő képes és a vérveszteségtől letámolyog az udvarba, de azért nem becsülte alá a kitartását. Aztán a terv szerint lefelé vette az irányt, mintha mi sem történt volna. Sajnos Ric nyakát mindenféleképpen ki kellet törni, mert a férfi pont akkor nyitott rá, amikor elaltatta Elenát. Remélte, hogy nem nagyon fognak kérdezősködni felőle. Miután kiiktatta a képből a feleslegesen ólálkodó történelem tanárt, kiadta a lányt Tyler-nek és ment volna lefelé, mivel most a terv szerint el kellet volna játszania Elena és végül a lehető legrövidebb idő alatt lelépni. Persze a seriff-re pont most kellet, hogy rájöjjön a megható pótanya pillanat. Ez ennyire nevetséges, gondolta a Katherine irritáltan. Igazán még most sem értette, hogy miért is fogadta el Arthur Williams ajánlatát. Persze tudta, hogy ez nagy részben annak volt köszönhető, hogy a boszorkányvadász azzal fenyegetőzött, hogyha nem teszi, akkor őt öli meg. És Katherine úgy vélte, hogy inkább az ő drága hasonmása vesszen oda, mint ő. Bár tudta, hogyha az ősök rájönnek arra, hogy ő az - vagy esetleg valamilyen számára szerencsétlen véletlen folytán később megtudják, hogy milyen szerepet játszott ebben -, akkor aztán tényleg megkeresik – nem úgy, mint eddig – és kíméletlenül megölik. De most a terv szerint kell cselekednie és, aztán ha kijut innen, akkor már nem fog tartozni a boszorkányvadásznak és lehet, hogy túléli. Igaz, hogy erre kicsi volt az esély, de bízott abban, hogy híres szerencséje nem most fogja elhagyni, mert az roppantul kellemetlen lett volna. Kissé aggódott Cassie, Moira, valamint Cassandra miatt, de Arthur Williams azt állította és megnyugtatta őt, hogy ő és Esther mindent megtesznek azért, hogy ne jöjjenek rá arra, hogy kicsoda is ő. A vámpírnő bízott benne, hogy a boszorkányvadász és az ősboszorkány nem vágják át őt. Bár a bizalom nála soha sem ment egyszerűen, de most nem igazán volt más választása. Legszívesebben annyira távol lett volna innen, amennyire csak tud, mert az évszázadok óta egyre jobban kiélesedett érzései kapcsán rossz dolgot észlelt.

Liz erőtlenül próbált kimászni a szobából. Nagyon nehezen és lassan ment és tisztában volta azzal, hogy az ideje egyre fogy és a lépcsőn szinte lehetetlen próbálkozás lesz lejutni. Elsősorban Elena miatt aggódott. Másrészt meg azért, mert tudta, hogyha nem siet, akkor meg fog halni. És nem szerette volna itt hagyni Caroline-t, főleg nem úgy, hogy még nem láthatta az unokáit. Sajnálom kicsim, gondolta a seriff erőtlenül aztán elsötétült előtte a világ a szíve pedig egyre lassabban és erőtlenebbül dobogott. Az utolsó pillanatban egy lány száguldott be a szobába és a karját megharapva megitatta a vérével a nőt, de tudta, hogy már késő és vámpírrá fog változni, de legalább nem fog meghalni. Vetett egy pillantást az ideiglenes halott Ric-re is, de amikor meglátta, hogy azon rajta van a Gilbert gyűrű egy indulatos szusszantás után idegesen, lefelé vette az irányt. Nem értette, hogyan is késhetett el, persze a gond ott kezdődött, hogy időben itt lett volna azonban sajnálatos módon rossz helyre érkezett. Ez az idő pedig pont elég volt Katherine-nek arra, hogy kicserélje magát Elenával. Akinek most ideiglenesen nyoma veszett.

Amint a hasonmás odaért a hátsó udvarba elindult a nászinduló. Kol pár pillanatig homlokráncolva nézett Elenára, tétován az Elijah mellet álló Cassie-re pillantott. Felesége azonban nem tűnt idegesnek vagy zavartnak. Azonban Kol hirtelen rájött valamire. Valami határozottan rosszra. Ami nem volt más, minthogy Elena nem volt Elena, hanem Katherine. Így a meglepődött vendégek szeme láttára – akik szerencsére most kevesebben voltak mint tegnap - odasuhant a nőhöz és megragadta a nyakánál fogva.

• Kol megőrültél? – sziszegte Nik idegesen. Elijah és Cassie azonban rájöttek arra, hogy mi a gond, mivel tudták, hogy az ős soha sem tenné ezt Elenával.
• Nem, Nik teljesen jól vagyok. Ellenben azt hiszem, hogy Katerina most rögtön el fogja mondani nekünk, hogy mit keres itt és pont most – vágta rá Kol dühösen szorongatva a hasonmás nyakát.
• De ha ő Katherine… akkor hol van Elena? – kérdezte Caroline aggódva. A következő pillanatban az a hihetetlen dolog következett be, hogy egy szőke hajú lány hátulról megragadta Katherine fejét – szinte kitépte a kapálózott hasonmást Kol kezéből - és megharapta.
• Szerintem, ha nem akar meghalni, akkor most rögtön válaszolni fog a kérdésedre anyu – lökte el magától egy kicsit a véres nyakú Katherine-t a szőke hajú lány, aki így hanyatt vágódott és félve kapott a nyakához. Az ismeretlen szőke hajú lány szemei sárga fényben pompáztak és szája sarkában ott csillogott a vámpír hasonmás vére. – Fúj, verbénás vámpírvér! – húzta el a száját és szemei zöld színt vettek fel és arca is rendes vonásokba rendeződött, bár elfintorodott a verbéna miatt. - Az a ti nagy szerencsétek, hogy most már én is itt vagyok – tette hozzá felpillantva és szőke haját megigazítva várta belépője hatását, valamint a minden bizonnyal bekövetkező Katherine vallomást.

2. évad 15. fejezet

Nyílt hadüzenet

„Hol háború kezdődik, varjak dalolnak, és farkasok üvöltenek.”  Bernard Cornwell

-         Cassie? – nyitott be halkan a feleségével közös szobájuk ajtaján Kol tudva, hogy az éppen kisfiúkat altassa el a szokásos rövid szundira.

-         Történt valami? – fordult felé azonnal a lány, aki eddig a pici Christiant ringatta álomba, nagyon is sikeresen, mivel a kicsit csöndben szuszogott a karjaiban.

-         Attól tartok igen, bár minket közvetlenül nem igazán érint a dolog – nyugtatta meg feleségét, mielőtt aggódni kezdett volna és közelebb lépve hozzá átölelte őt.

-         Vagyis? – kérdezte Cassie sóhajtva és alvó kisbabáját kicsivel szorosabban ölelte magához.

-         Abby Bennett és a nevelt fia Jamie… meghaltak… - árulta el a történteket Kol és felesége arcát fürkészte, így látta, ahogy bánatos árnyék suhan át annak arcán.

-         Szegény Bonnie, a többiek gondolom, még nem tudják – mondta a lány és letekintett gyermekének békésen alvó arcára. Sajnálta, hogy a boszorkány hozzá hasonlóan elvesztette az anyukáját. Ugyanakkor kissé önző módon örült neki, hogy nem az ő valamelyik családtagjával történt valami, mert azt nem viselte volna el. – Nem láttam… - tette hozzá csöndesen, mivel bűntudata lett. Mivel a képessége pont az ilyen esetek elkerülésére volt hasznos, ám most nem segített semmit.

-         Senki nem várja el tőled, hogy folyamatosan a jövőt fürkészd – csókolta meg feleségét az ős megnyugtatóan.

-         Lehet, mégis, ha megteszem, akkor Abby Bennett még most is élne és talán a fia is – csóválta meg a fejét Cassie kissé mérgesen. Nem értette, hogy a boszorkányvadász – a gyilkos kiléte egyértelműen nem volt kérdéses a számára – miért is öli meg azt a sok boszorkányt és most ráadásnak még most Abby Bennett meg Jamie-t is. – De gondolom mást is, szeretnél mondani – pillantott rá férjére.

-         Nos, ha jól vettem ki apád szavaiból, akkor ő felajánlotta Liznek, hogy odamegy és körülnéz a helyszínen – felelte Kol.

-         Te is vele mész? – érdeklődte Cassie. Ugyanis a történtek fényében egyértelműen nem örült volna, ha édesapja egyedül megy el valahova, akkor is, ha tud magára vigyázni. Nem akarta, hogy Arthur Williams-nek köszönhetően ténylegesen árva legyen.

-         Aham, vele tartok azért, hogy ne történjen semmi gond. Se vele, se mással, valamint velünk jön még Dean és Lucas is, bár utóbbit nem értem miért, de a fiúnk szinte ragaszkodott hozzá – mondta az ős tűnődően.

-         Vigyázzatok magatokra oké? – csókolta meg férjét a lány.

-         Természetesen figyelek majd rájuk, hogy ne legyen semmi gond – biztosította feleségét Kol gyöngéden.

-         A többieknek elmondjam? – kérdezte Cassie érdeklődte, nem tudva, hogyan is adagolja be ezt így az esküvők előtt pár nappal a lányoknak.

-         Szerintem ezt jobb lesz Elijah-ra és Nikre bízni – jelentette ki az ős.

-         Nik nem megy veletek? – pislogott Cassie erősen csodálkozva.

-         Szerintem Caroline mellett akar maradni… - vont vállat Kol. – Én… - kezdte volna elmondani, hogy ő is hasonlóan tenne, de tudja, hogy felesége biztonságban van és úgy vélte Damonre is vigyáznia kell valakinek, nehogy a vámpírral történjen valami visszafordíthatatlan, mert abba a felesége belehalna, és ő sem viselne túl jól. Sem felesége miatt, sem Damon miatt, mert azért hiányozna neki a férfi.

-         Tudom – biztosította férjét a lány csöndesen. Tudta, hogy Kol egy része itt akar maradni vele, a másik pedig elmegy az ő apjával, hogy vigyázni tudjon rá. – Szeretlek és tényleg legyetek óvatosak – mondta el még egyszer Cassie, hogy biztosra menjen, mivel úgy érezte, hogy történi fog valami és szerette volna, ha Kolék nem felelőtlenkednek.

-         Én is szeretlek és tudod, hogy, ha én azt mondom, hogy minden rendben lesz, akkor az úgy is fog történi – vigyorodott el az ős annak érdekében, hogy oldja a hangulatot.

-         Az én egoista férjem – mosolyodott el a lány elnézően.

-         Tudom, szerénységem határtalan – nevetett fel Kol. – Na, de most már megyek. Szerinted sikerülni fog Deannek elrángatni a lányoktól Lucas-t? – kérdezte még az ős az ajtóból visszafordulva.

-         Talán igen, mivel szerintem meggyőzőerőben neki sincsen hiánya – felelte Cassie. Aztán férje távozása után még egy kis ideig a kisbabáját magához ölelve sétálgatott, mivel ez a normális hétköznapok hangulatát hordozta magában. Nem pedig közelgően őket fenyegető veszélyt.

-         Dédi – szólított meg nagyon kedvesen Lorennát Dean. A hangneméből a jövőben már tudták volna, hogy nagyon szeretne valamit elérni, de most csak egy figyelmes gesztusnak vették.

-         Szeretnél még pár ruhát próbálni? – fordult felé mosolyogva a vörös hajú boszorkány, aki nagyon is szívesen és leginkább örömmel vette volna az igenlő választ. Viszont dédunokája alig bírta megállni anélkül, hogy el ne fintorodott volna, de a cél érdekében megerőltette magát.

-         Attól tartok a válaszom sajnos, a nem lenne erre a kérdésedre – felelte a kékszemű fiú sajnálkozva. Eliot sejtette, hogy valami történhetett tekintve, hogy unokatestvére olyan modorban válaszolt, ahogy ő tette volna és ez csak akkor fordult elő náluk, ha Dean szeretett volna valamit. Mégpedig nagyon és lehetőleg azonnal.

-         Akkor? – érdeklődte Lorenna kissé sértetten összevonva a karjait a mellkasa előtt. Egész testtartásával kifejezve, hogy nem volt kedvére való a válasz.

-         Lenne egy kis dolgom, és ebben nem tudom nélkülözni Lucas nagyon is fontos és szükségszerű jelenlétét – válaszolta dédunokája lényegretörően.

-         Muszáj? – szólt közbe Rebekah lebiggyesztett szájszéllel. Viszont fia, vele ellentétben nagyon is megkönnyebbültnek látszott, sőt mi több lelkesen vette le magáról az éppen aktuálisan rajta lévő ünnepi öltözetett, és az sem igazán érdekelte, hogy mit akar vele Dean. Csak szabaduljon ki a ruhák rengetegéből egy kis időre. Ugyanis lassan már rémálmai voltak a ruhapróbáktól, amikben a szmokingok életre keltek és addig nem hagyták őt békén, amíg fel nem próbálta mindegyiküket, viszont, ha nem tette, akkor meg kegyetlenül rátámadtak. Ami azért tényleg ijesztő volt.

-         Sajnálom, ha meg tudnám oldani nélküle, akkor megtenném, de nem lehet – felelte Dean széttárva a karjai. Ezzel is kifejezve, hogy mennyire szívesen adna más választ a lányoknak.

-         És miről lenne szó? – érdeklődte Caroline.

-         Hát… - pislogott egy pillanatig zavartan a jövőből jött kékszemű fiú, aki nem hitte, hogy meg fogják kérdezni tőle ezt. Az igazsággal úgy vélte, hogy ő aztán nem fogja terhelni őket, szóval valami nagyon jó indokot kereset, olyat, amit a lányok garantáltan el fognak fogadni. – Szeretném, ha eljönne velem, mert…

-         Igen? – kérdezte Lorenna számon kérően fordulva dédunokája felé. A vörös hajú boszorkányhoz hasonlóan tett Rebekah és Caroline is.

-         Az ajándékok – vágta ki magát végül Dean diadalmasan, bár a dolgát kissé nehezítette, hogy a három nő szinte körbe vette őt, mintha tudták volna, hogy valami másról van szó.

-         Most mész megvenni az ajándékokat? – csillantak fel Rebekah szemei jelezve ezzel, hogy akkor ebben az esetben ő is velük tartana.

-         Igen, de most Klaus és Elijah ajándékáról van szó, és nem szeretnénk, ha ezt bárki is megtudná az esküvő előtt – egészítette ki unokatestvérét Lucas.

-         Értem, de ha már úgyis a városban jártok, akkor hozatok még pár abrosz mintát meg… - lelkesült fel Caroline.

-         Nem hiszem, hogy… - kezdett volna mentegetőzésbe a jövőből jött kékszemű fiú, ám dédnagyanyja letromfolta őt.

-         Ennyit igazán megtehettek értünk, ha már úgyis valóban vásárolni mentek! – jelentette ki Lorenna megingathatatlan meggyőződéssel.

-         Persze, persze, ha nagyon szükséges, akkor igen – hagyta rá a dolgot a vörös hajú nőre Dean. Mivel úgy gondolta akkor így hamarabb szabadulnak és mehetnek végre a gyilkosság helyszínére. Tehát Caroline Lorennával és Rebekah-val kiegészítve egy kicsinek egyáltalán nem mondható listával engedte csak szabadjára a két fiút, akiket Kol és Damon a villa előtt várt már a kocsiban ülve.

-         Mi tartott ennyi ideig? – érdeklődte az idősebb Salvatore.

-         Jöttünk volna hamarabb is, de kaptunk egy kicsinek legjobb esetben sem mondható listát – válaszolta Dean sértetten.

-         Mégis milyen listát? – kérdezte nagyon is gyanakodva apja. Ennek oka az volt, hogy kezdte sejteni azt, hogy fia és unokaöccse nem igazán szabadultak el valami nagyon könnyen.

-         Bevásárló listát – jelentette ki Lucas morcosan.

-         Remélem, ezzel azt akarjátok mondani, hogy el kell majd ugornunk egy kis vérért – mondta Damon gúnyosan, mivel ő sem hitte, hogy valóban erről van szó.

-         Milyen jó is lenne, de sajnos nem vérért megyünk, hanem… - cáfolta volna nagyapja felvetését a jövőből érkezett kékszemű fiú egy pillantást vetve a listára. - Mégis minek kellenek nekik dekorációs rózsaszirmok? – kérdezte értetlenül felcsattanva.

-         Szerintem ezek olyan kérdések, amikre jobb nem tudnia a választ vagy legalábbis én meg akarok maradni a boldog tudatlanság állapotában – kötötte ki Kol kereken. Ugyanis felrémlett előtte az ő esküvőjével kapcsolatos flamingós, és baglyos felvetések. Ezért aztán kicsit sajnálta bátyjait, ugyanakkor mérhetetlenül kárörvendő volt, mivel várta, hogy mit fognak ehhez szólni. Nik nyilván kicsit vonakodik majd, de Caroline-ért mindenbe bele fog egyezni. Elijah meg faarccal fogja áldását adni a dologra, belől meg nyilván mindketten menekülnének, de ahhoz túlságosan szeretik a két lányt.

-         És nem tudod, miről maradsz le – gúnyolódott Lucas.

-         Pont ez az, hogy nem tudom és nem is akarom – szögezte le az ős csak a miheztartás érdekében.

-         Egyébként nem mintha hálátlan lennék vagy ilyesmi, de miért rángatatok el a kellemesnek már nem igazán mondható ruhapróbáról? – kíváncsiskodott a zöld szemű fiú.

-         Gyilkosság történt – adta meg a feleletet Kol.

-         És ki dobta fel a pacskert? – tette fel a lényeges kérdést Lucas érdeklődve és látható volt, hogy valóban minden figyelmével az ősre összepontosít.

-         Az érzékenység tetőpontja – röhögött fel Dean.

-         Anyától örököltem – vont vállat a zöldszemű fiú.

-         Ki hitte volna? – szurkálódott Damon, mivel nem tudta megállni, hogy egy ilyen magas labdát ne üssön le. Kol elvigyorodott az idősebb Salvatore költői kérdése hallatán. Mivel apósa ezzel pontosan eltalálta azt, ami neki is azt eszébe jutott.

-         Abby Bennett és Jamie haltak meg – váltott végül komoly hangnemre Dean, aki végül összeszedte magát.

-         A többit kitalálom kardal történt, tehát Arthur Williams volt a tettes és nincsen semmi nyom, ami rá mutatna – vázolta a szokásos sémát Lucas.

-         Honnan tudtad? – kérdezte Kol érdeklődve.

-         Ez az ő úgymond mottója. Ahogy azt az Angliai esetek is mutatják, mivel ez az ő specialitása és ebből nem hiszem, hogy engedne, de mint mindenki ő is biztos fog valamilyen hibát elkövetni – mondta a zöld szemű fiú komolyan. Kol és Damon meg alig tudták megállni, hogy ne tátsák el a szájukat döbbentükben, mivel soha nem nézték volna ki a folyton hisztiző vagy morcos fiúból, hogy ennyire összeszedet is tud lenni. Most ezzel nagyon hasonlított Liamre és végre nem úgy nézett ki, mint Rebekah.

-         Már értem, hogy Dean miért szerette volna, ha te is velünk jössz – jelentette ki Damon kelletlenül.

-         Ez a munkám – vont vállat Lucas könnyedén.

-         Mégis mi? – érdeklődte Damon, azon nem tudtak válaszolni neki, mivel leparkolt a most már ténylegesen halott Abby Bennett háza előtt. Ezért aztán kiszállva Liz felé vette az irányt, aki éppen a rendőri munkát fejezte be. Kol könnyed léptekkel apósa után indult.

-         Hazudhattál volna mást is – pillantott komoran unokatestvérére Lucas.

-         Te is ott voltál, ne kend rám – jelentette ki hasonló tekintettel nézve a kezében tartott papírra Dean. – De legalább te neked ez könnyed rutin feladat lesz – tette hozzá és zsebre vágta a listát, vagyis jobban mondja belegyömöszölte a zsebébe.

-         Ez a te nagy szerencséd – kötötte ki a zöldszemű fiú és ő is kiszállt, hogy megszemlélje a helyszínt.

-         Lucas? Dean? Ti is eljöttetek? – csodálkozott rá a két fiú jelenlétére Liz. Az utolsó rendőreit még azért itt tartotta. Erre indoka leginkább a hullák miatt volt, mivel szükségesnek érezte, hogy tudassa a többiekkel, hogyan is találtak rá azokra. Tekintve, hogy ez volt a bevált szokás, hogy azért megvárták még Damon ideér és észrevesz valami vámpír gyanús dolgot. Persze most nem vámpír volt az ellenfelük, de ettől függetlenül úgy gondolta megmaradnak a berögzült szokásoknál.

-         Igen, valaki olyannak is körül kell nézni, aki ért hozzá és ez egyértelműen nem rád vonatkozó célzás volt Liz – mondta Lucas kissé gunyorosan. Ugyanis tényleg esze ágában sem volt megbántani a seriffet, a többieknek, pedig igazán nem fog ártani ez a kis fricska. Ez követően szakértő szemekkel figyelte meg a környéket, hátha észre vesz valami olyat, amit a rendőrök nem és végül bement a házba is. Úgy vélve, hogy előbb ott néz körül, és aztán alaposabban megszemléli a közvetlen környéket is. Hátha találnak valamit.

-         Tényleg szükséges a jelenléte? – fordult unokája felé Damon meglehetősen cinikusan. Valahogy meglett volna a fiú létére szinte Rebekah hasonmás nélkül is. Ezért aztán tudni akarta, hogy unokája miért is ragaszkodott ennyire Lucas jelenlétéhez és teszi a kocsiban majdnem kibontakozó heves vita ellenére még most is.

-         Ja, érti a dolgát hidd el – emelte fel a kezeit Dean könnyedén jelezve, hogy biztosra ment ebben a dologban és nagyapja megbízhat benne.

-         Elhiszem neked, de persze ettől függetlenül Lucas, Rebekah fia és nem tudja megállni megjegyzés nélkül, viszont legalább most nem hisztizik. Legalábbis még nem – mondta Kol, aki tényleg hálát adott mindenkinek, hogy legalább ettől nyugta van. – Azért elmondod, hogyan is lehet, hogy ő ilyen nagy szakértő? – fordult fia felé érdeklődve az ős.

-         Igazán egyértelmű – vont vállat a kérdezett egy amolyan „Ez teljesen magától érthetődő” módon.

-         Vagyis? – kérdezte Liz is kíváncsian.

-         A mi Lucasunkban egy valódi Petrocceli veszett el – röhögte el magát a jövőből jött kékszemű fiú és ez csak erősödött, amikor meglátta a vele szemben lévő három személy arcát.

-         Petro… micsoda… vagy kicsoda? – kérdezte Kol értetlenül összevonva a szemöldökét. Ugyanis ő teljesen tudatlan volt még ebben a témában tekintve, hogy Cassie-vel és Ann-nel sok mindent néztek, de ilyesmit nem igazán. Viszont Damon és Liz az őssel ellentétben azonnal megértették a dolgot.

-         Volt régen egy sorozat, ami egy ügyvéd hapsiról szólt, ahogy nyomoz, na ő volt Petrocceli – válaszolta fia nagyon is jól értesülten. Sejtve és látva, hogy apja még nem igazán tud erről. Ő személy szerint onnan ismerte ezt a sorozatott, hogy dédnagyanyjának egy volt az egyik kedvence. Ő maga jobb szerette a horror filmeket, de persze ettől függetlenül a nyomozós sorozatokat is megnézte. Elvégre ízlések és pofonok. Nem igaz?

-         Be is fogtok jönni vagy csak a szátokat tépitek odakint és várjátok, hogy a sült galamb a szátokba repüljön? – kiáltott ki a házból Lucas.

-         Menjünk, mielőtt esetleg rájön a hiszti roham… - jelentette ki Damon szem forgatva, mivel semmi kedve nem volt ahhoz, hogy végig kelljen hallgatni egy Rebekah Mikaelsson-féle, vagy talán még tovább is fejlesztett toporzékoló műsorszámot. Ezért aztán ő is csatlakozott a bent lévő zöld szemű fiúhoz. Liz követte legjobb barátját és így tett Kol és Dean is.

Arthur Williams szinte már rutinossá váló varázslattal idézte meg Túlvilági szövetségesét Esther-t. Másik vendégével való beszélgetést, pedig későbbre halasztotta.

-         Ezúttal ugye jobb hírekkel fogadsz, mint legutóbb? – kérdezte azonnal az ősboszorkány.

-         A tervem lassan megvalósul – felelte magabiztosan a boszorkányvadász. Tudta, hogy nem fog tetszeni a válasza a nőnek, de ő minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy sikerüljön, amit eltervezett és tényleg nagyon jó úton haladt hozzá. Csak sajnos időigényes és nagyon is sok boszorkányhalál igényes feladatról volt szó. És természetesen, hogy semmi se menjen számára könnyen a boszorkányok között sem felelt meg mindenki, hanem csak kettő-három. Pedig mindig azt mondják, hogy a gonoszoknak szinte mindig és minden egy csapásra sikerül a valóság viszont az, hogy talán még sokkal jobban kell küzdeni a nekünk megfelelő végkimenetel érdekében, gondolta a férfi elmerengve

-         Persze, lassan… - csóválta meg a fejét nagyon is elégedetlenül Esther. Egyáltalán nem volt az ínyére az, hogy nem haladtak gyorsabban a dolgok, viszont legalább a tervvel nem volt semmilyen problémája. Az még tetszett is neki, különösen, akkor, ha valóban sikerülni fog.

-         Miért érzem azt, hogy problémád van ezzel? – érdeklődte ironikusan Arthur Williams. Valahogy szövetségük kezdete óta sem tudta megszokni az ősboszorkány folyton elégedetlenkedő stílusát. De mivel jobb segítője nem volt, így aztán kénytelen-kelletlen eltűrte őt a cél érdekében. Ugyanis továbbra is az lebegett a szeme előtt, hogy végleg elpusztítsa Cassandra teljes vérvonalát és nem igazán zavarta, hogy akkor ezzel együtt az ősökkel is végezni kell. Az már csak érdekes pluszt képezett a számára és nem többet.

-         A gyermekeim ez idő alatt egyre boldogabbak lesznek – közölte problémáját Esther mérgesen. Azt akarta, hogy gyermekei ugyan úgy szenvedjenek, ahogy ő teszi immár ezer éve a túlvilágon.

-         Szerintem pont ez a szép benne. Azt hiszik először, hogy biztonságban vannak. Túlságosan elbízzák magukat velünk szemben, és amikor a tervünk megvalósul mi fogunk győzni. Aztán te a saját szájízed szerint valósíthatod meg a természet egyensúlyának visszaállítását – vázolta elképzeléseit a boszorkányvadász, aki úgy gondolta, hogy számukra a nemsokára megvalósuló esküvők a legjobb alkalmak arra, hogy lépjenek. Valami hatásos szempontjából is megfelelnek majd, mivel annak következtében nem fognak elégé figyelni rá és össze zavarodottságuk közben ő megteheti majd a terve végső szakaszát.

-         Szerintem ez őrültség – szólt közbe a szobában tartózkodó harmadik személy, aki nem tudta, hogy mit is mondhatna arról, amit a boszorkányvadász és Esther terveztek. Persze attól, hogy nem beszéltek a részletekről attól ő még kikövetkeztette az egyes részleteit, amik egyáltalán nem tetszettek neki. Viszont tudta, hogy ő nem tud tenni ellenük semmit. Egyrészt, mert nem volt benne elég akarat hozzá, másrészt, mert tudta nem is sikerülne neki, akármilyen ostobaságot is tenne, vagy próbálna megtenni. 

-         Ő meg mit keres itt? – fordult a boszorkányvadász felé számon kérően az ősboszorkány.

-         Az esküvőkkel kapcsolatban szükségem van a segítségére – adta meg a feleletet a kérdezet.

-         Igen, az esküvők… - csóválta meg a fejét ismét nagyon elégedetlenül az ősboszorkány. Egyáltalán nem örült neki, hogy két legidősebb fia meg akar nősülni. Már Kol is nagy probléma volt, főleg, hogy a feleségével helyreállították a természetegyensúlyát a közös babájuk által.  

-         Tudsz arról, hogy három fiú jött a jövőből segíteni nekik? – kérdezte Arthur Williams. Tudva, hogy az ősboszorkány nagyon is odafigyel a gyermekeivel kapcsolatos Túlvilágon lévő hírekre.

-         Nem, erről nem tudok semmi. Miről van szó? – kérdezte Esther. Mivel mostanában Cassandra annyira ellehetetlenítette a Túlvilágon, hogy semmilyen információt nem tudott meg. Arthur Williams beavatta az ősboszorkányt az Abby Bennettől megtudod dolgokba. Amit a nő erős felháborodással fogadott.

-         Öld meg őket – ripakodott rá végül a boszorkányvadászra a szellemnő.

-         Szerintem ők is ősvámpírok, így hogy sikerülhetne? – tárta szét a karjait Arthur Williams.

-         Nem tudom! Old meg, a terved végső részébe vond be őket is és halljanak meg, de nem hagyhatod, hogy sikerüljön nekik az, amiért Moira ideküldte őket – fenyegette meg mérgesen a boszorkányvadászt Esther aztán távozott is vissza a Túlvilágra. Magára hagyva Arthur Williamst és titokzatos segítőjét.

Kolnak, Damonnek és Liznek rá kellett döbbennie, hogy Deannek valóban igaza volt és Lucas érti a dolgát, ha nyomozásról van szó és egészen komolyan is viselkedett. Olyan Liamosan már csak a pipahiányzott a szájából. A jövőből jött zöldszemű fiú rájött arra, hogy Arthur Williams miként is ölhette meg Jamie-t és után Abby Bennettet. Persze nem voltak lábnyomok vagy ujjlenyomatok, amikből tovább folytathatta volna csodálatos következtető tudományának bemutatását, de a közönségét így is igazán lenyűgözte vele. Még Damont is, bár ő elárulta, hogy nyilván Liam miatt sikerült ez a fiúnak, mert kételkedett abban, hogy Rebekah is képes lett volna ilyen majdhogynem higgadtan és összefüggően tárgyilagosan előadni a történteket. Azért örült volna neki, ha sikerül valami olyat is találniuk, ami alapján minél előbb és végleges hatállyal megölhetik Arthur Williamst. Persze Damon tudta, hogy az túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen, mivel soha sem volt az és ezért aztán tisztában volt azzal, hogy nem ez lesz az a bizonyos kivételes alkalom. Kol, magában egyetértett a vámpírral, de azért nem hangoztatta, tekintettel arra, ha húga fülébe jutna, akkor hallgathatná az ez miatti siránkozását és köszönte szépen abból inkább nem kért. Ettől függetlenül azért, szándékában állt, hogy később húga orra alá dörgölje a dolgot. Mármint azt a részt, hogy Lucas annak ellenére, hogy teljesen olyan, mint az anyja, attól még – szerencsére – van benne Liam racionális és nyugodt jelleméből is. Liz örült neki, hogy a fiúk is jöttek segíteni neki, mert nem szerette volna, ha Caroline-nal vagy akár a többiekkel valami baj történjen. Tehát jobbnak látta, ha az idősebb Salvatore-n kívül most más is segít neki. Olyan, aki láthatóan nagyon is tudja, miről van szó. A szőke hajú nő legszívesebben lánya mellett lett volna, akkor is, ha nem igazán tudott volna segíteni neki az esküvői előkészületekben. Ezért aztán roppantul büszke volt arra, hogy a lány egymaga – persze Lorenna és Rebekah elhanyagolhatónak nem mondható segítségével ugyan – de ilyen jól elboldogult a szervezéssel. Dean szokása szerint Lucas-nak segédkezett valamit szakszerű mozdulatokkal megvizsgálta a még mindig ott lévő hullákat és elárulta a halál – egyébként teljesen nyilvánvaló – okát. Próbált nem nagyon szakszerűen fogalmazni. Nem nagyon ment neki, de azért a szándéka megvolt hozzá és egyesek szerint csak ez számít. Kol, Damon és Liz nem igazán értette, hogy honnan is tud ilyeneket, de mivel most volt jobb dolguk is, ezért aztán nem kérdezték meg tőle. Pedig a válasz teljesen egyértelmű lett volna, miszerint tanulta az egyetemben. Ugyanis foglalkozását tekintve orvosnak tanult és végzett is, méghozzá kitűnő eredménnyel, mivel dédnagyanyjától örökölt tehetsége volt hozzá. És mivel sem most, sem pedig a jövőben a szülei nem igazán akarták neki megszabni, hogy mit is kezdjen az életével ő, ezt választotta. Így legalább, ha úgy hozta a sors, akkor tudott segíteni Lucasnak a nyomozásokban. Mivel azért számára ez az orvos dolog diplomája ellenére is csak hobbi volt.

-         Pontosan miben is kérnéd a segítségemet? - érdeklődte a titokzatos segítő Arthur Williams felé fordulva, mikor Esther eltávozott a Túlvilágra, hogy ott folytassa tovább a dühöngést.

-         Nem tudom mennyire vagy értesülve a mostanában Mystic Fallsban történt helyzetekről – válaszolta az érintett kényelmesen leülve vendégével szemben.

-         Mármint, hogy meg akarod ölni az ősöket? Merész és eléggé öngyilkos hajlamú küldetés – érkezett a feleletet. Akinek tulajdonos valóban nem szándékozott belefolyni ebbe, de tényleg lehetetlen helyzetbe került, ami már nagyon régóta kísértette őt és csak saját magának, köszönhette az egészet.

-         Lehet, hogy az – ismerte el a férfi. – Viszont te segíteni fogsz nekem – tette hozzá ellentmondást nem tűrően.

-         Miért tenném?- vetette fel az állat dacosan a másik. Tényleg nem tudta mi haszna lenne ebből, azon kívül, hogyha rosszul sülnek el a dolgok, akkor minden valószínűség szerint ő is meghalna és köszönte szépen, abból aztán nem kért, mivel szeretett élni.

-         Megmentettelek, amikor szükséged volt rá – válaszolta a boszorkányvadász határozottan célozva arra, hogy bizony viszonzást nemhogy kéri, hanem egyenesen elvárja és követeli.

-         Nem te mentettél meg, hanem az egyik családtagod és könnyen te is az ő sorsára juthatsz, de persze magad választod meg a sorsod – közölte csak a tények kedvéért.

-         Segítesz nekem, vagy most rögtön visszakövetelem a tartozást, aminek ára a halálod lesz – adott ultimátumot Arthur Williams.

-         Mégis mit akarsz, mit tegyek? – továbbra is erősen kételkedve abban, hogy neki bele kéne folynia ebben, de most tényleg nem volt más választása. Vagyis volt, de azt meg inkább nem választotta.

-         Mivel az előbb nem válaszoltál a Mystic Fallsi helyzettel kapcsolatos kérdésemre, vagyis nem teljesen így elárulom neked, hogy az ősöknél újabb esküvők várhatóak az elkövetkező napokban. Először Caroline és Klaus ceremóniája lesz. Úgy gondoltam azt még meghagyom nekik, hadd érezzék biztonságban magukat. A biztonság téves illúziójába ringatom őket, hogy aztán végleges hatállyal megállítsam ezt az egészet – közölte elképzelésének egy részét a boszorkányvadász.

-         Szóval te, Elijah és Elena esküvőjének a megakadályozásában kéred a segítségem?- tette fel a kérdést, amiről tudta, hogy őrültség. Amint az ősök észreveszik őt, azonnal és nyilván kíméletlenül meg fogják ölni és még annyit, sem tud, majd mondani, hogy „Bocs, nem úgy értettem ezt az egész ellenetek való dolgot csak gondoltam benézek.” Viszont a másik oldalon az volt, hogyha visszautasítja, akkor meg itt és most hal meg. Mit csináljak, töprengett remélve, hogy talál valami kiutat ebből a lehetetlen helyzetből.

-         El kell valamivel terelni a figyelmet és még a hasonmásra figyelnek, nekem addig lesz időm a saját dolgommal foglalkozni - vázolta tervének másik részét egyáltalán nem részletezve azt. Nem szerette volna, ha ebbe a tervbe is hiba csúszik, mint korábban, mert ez lesz valószínűleg az utolsó lehetősége.

-         És mi lenne az? - érdeklődte kíváncsian vonakodó társa.

-         Az nem tartozik rád. Tedd meg nekem ezt a szívességed és kiegyenlíted a tartozásod – jelentette ki Arthur Williams. Segítője szívében továbbra is erős fenntartással kezelte a tervet, láthatóan mégis beleegyezett. Addig mindenképpen még más nem talál ki helyette.

Közben Lucas végzett a ház átkutatásával, így aztán áttért a környék szemrevételezésére is.

-       Dean a baseball labdás incidens miatt remélem, megtennéd nekem ezt az aprócska szívességet – mutatott a nagy kukára a zöld szemű fiú.

-       Lásd kivel van dolgod – forgatta meg a szemeit az érintett gúnyosan és varázslattal felnyitotta a kuka tetejét és megnézték, hogy vajon találnak e benne számukra alkalmas dolgot. Sorba lebegtette unokatestvére elé a benne lévő dolgokat és helyezte maguk mellé egy kupaca azt, mivel a legtöbb ilyen semmi érdemleges eredményt nem mutatott számukra.

-       Komolyan kukáztok? - fintorodott el Damon meg lehetősen undorodva, mintha unokája és a másik jövőből jött fiú ténylegesen és nem varázslattal vizsgálódott volna a szemétben.

-       Szerintem sem szükséges – toldotta meg az idősebb Salvatore mondandóját Kol is arcán hasonló ábrázattal.

-       „Légy résen” - idézte Liz a cserkészek jelmondatát elgondolkozva, mivel ez jutott eszébe arról, hogy a fiúk mit is tettek éppen.

-       Voltatok cserkészek? – húzta fel a szemöldökét Damon.

-       Viccelsz? Anya ragaszkodott hozzá – húzta el a száját Lucas.

-       Te is? – fordult fia felé az ős kíváncsian. Valahogy azt sejtette, hogy Rebekah mindent megtett annak érdekében, hogy gyermeke sok emberi dologba belevesse magát. Ezért aztán fiával kapcsolatban is érdeklődve várta erre a választ.

-       Nagyi – sóhajtotta Dean sokatmondóan. Mire mind Damon, mind Kol megértették, hogy Lorenna ragaszkodott ehhez helyettük is.

-       Most mondhatnám, hogy meglepődtem, de mivel nem így van, inkább nem mondom – közölte Damon gúnyosan.

-       Most mondtad – vágott vissza Lucas bosszankodva, ugyanis nem szerette, ha ilyeneket mondtak az édesanyjáról, valamint Lorennáról, aki meg a nagynénje volt. Akkor sem, ha ez éppenséggel igaz volt. – Várj – állította meg unokatestvérét, mivel észrevett valamit.

-       Na? Csak nem eredményesnek mutatkozik a kukázás? – húzta fel a szemöldökét az idősebb Salvatore továbbra is piszkálódva.

-       Damon – szólt rá Liz rosszallóan legjobb barátjára, aki még a szokásosnál is szurkálódóbb hangulatával fejezte ki, hogy mennyire ideges emiatt, az egész dolog miatt.

-       Mintha egy blokk lenne, szerinted, van olyan mázlink, hogy Arthur Williams szállodájáé? – érdeklődte Dean izgatottan pillantva a darabokra.

-       Ha egésszé varázsolod, akkor megtudjuk – válaszolta Kol fiához hasonlóan. Aztán a jövőből jött kék szemű fiú pár pillanat alatt szinte újjá varázsolta a blokkot, ami valóban egy szobafoglalásról szólt, ami bár nem volt nagyon a közelben, ennek ellenére mégis beleesett egy bizonyos még elérhetőnek számító hatósugárba.

-       Az eredmény azért valóban lenyűgöző – ismerte el végül Damon. – Liz menj haza – adta ki az ukázt a legjobb barátjának.

-       Ez egy rendőrségi nyomozás Damon – vágott vissza a nő szúrósan, ugyanis ő is velük akart tartani.

-       Caroline-nak szüksége van rád – mondta az idősebb Salvatore továbbra is szigorúan és ebből egyáltalán nem állt szándékában engedni. Lucas csodálkozva bámult a vámpírra, mivel nem értette azt, hogy a nő miért nem jöhet velük. Elvégre meg tudja védeni magát, mint mi, vagy nem?

-       Liz, szerintem is jobb lesz neked otthon. Caroline már így is ki van bukva, hogy későn érsz ma haza – tette hozzá nagyapja meggyőzéséhez a saját véleményét Dean. Kol és Damon végül együttes erővel bízták egy megigézett rendőr gondjaira a nagyon is vonakodó seriffet. Azzal a szándékkal, hogy óvatosan tájékoztassa Klaust és Elijah-t a fejleményekről, valamint leginkább azért, hogy ne essen bántódása, ha esetleg eldurvulna a helyzet.

-       Miért nem jöhetett velünk? – érdeklődte Lucas unokatestvére felé fordulva mikor ketten maradtak.

-       Ha nem vetted volna észre ember – mormolta a kékszemű fiú tényközlően.

-       Most, hogy mondod valóban másnak tűnt, így már értem – bólintott a zöld szemű fiú komolyan.

-       Diskuráltok ott még egy darabig vagy velünk jöttök? – állt meg a két fiú előtt Damon a kocsival. Kol már mellette ült és alig várta, hogy megölje a boszorkányvadászt, annak érdekében, hogy sem a férfi, sem pedig Esther ne jelentsen több veszélyt a családjára.

-       Aztán ne figyelj a sebesség korlátozásra nagyapja, mert az, minket nem érint – vágódott be a kocsiba Dean vigyorogva. Lucas pedig csatlakozott hozzájuk és az idősebb Salvatore-t tényleg nem kellet félteni, ha a sebességről volt szó. Nemhiába ő volt Cassie apja. A száguldás szinte a vérükben volt.

-       Azt hiszem ideje lesz, hogy elbeszélgessünk vele egy kicsit – vigyorodott el Dean immár a szálloda előtt állva magához véve a baseball ütőjét.

-       Minket neked az az ütő? – húzta fel a szemöldökét Damon unokájára pillantva.

-       Ha vonakodna beszélni vagy csak úgy, mert ütögethetnékem van – vont vállat a kérdezett arcán továbbra is széles vigyorral.

-       Szadista – emelte az ég felé a szemei Lucas.

-       Ki mondja? – emelte meg a szemöldökét tudva, hogy unokatestvére is hasonló módszereken töri a fejét.

-       Elég lesz fiúk – szólt rájuk Kol mielőtt elkezdenek veszekedni, mivel ez most tényleg nem a legmegfelelőbb időpont volt erre, valamint ezzel együtt alig bírta visszatartani a vigyorát arra vonatkozóan, hogy jövőből jött gyermeke tényleg kísértetiesen hasonlóan gondolkozik, mint ő. Csöndben lopakodva megközelítették Arthur Williams lehetséges tartózkodási helyét. Kol ment elől, utána Dean, Lucas és végül Damon zárta a sort.

-       Semmi – fakadt ki Dean indulatosan, amikor bementek és nem volt bent senki.

-       Miért is éppen most lett volna szerencsénk? – kérdezte Damon ironikusan. Tudva, hogy tényleg túl szép lett volna, ha sikerül most megölniük a boszorkányvadászt. Kol sem volt éppenséggel elragadtatva a helyzettől. Lucas közben idegesen kutakodni kezdet, ennek következtében kinyitotta a szekrény ajtaját és szembetalálta magát egy apró, ám hatását tekintve igazán nagyot robbanó verbénával kevert bombával, ami öt másodpercről számolt visszafelé.

-       Tűnés – szólt rá a többiekre, de már robbant is a szerkezet.

-         Anyu Kol merre van? – érdeklődte Ann Cassie-től mivel szeretett volna beszélni az őssel a szokásos dolgot az esti mesével kapcsolatban.

-         Nemsokára visszajön csak elment valahova – válaszolta a lány kissé feszülten érezte, hogy valami történi fog. Magához akarta szorította a gyerekeit, de nem akarta még jobban kiboruljanak ettől, mert annak ellenére, hogy Christian kicsi volt attól még érezte a maga körül lévő dolgokat. Ann meg annál inkább.

-         Értem – felelte a kislány csalódottan. Cassie bíztatóan rá akart mosolyogni azonban a következő pillanatban látomása volt.

-         Bomba – lehelte erőtlenül, aztán szúrást érzett a bordái körül és a testén több helyen is és öntudatlanul elvágódott a padlón. Christian heves sírásba kezdett a kiságyban.

-         Anyu! – kiáltott fel Ann is kétségbeesetten a lányhoz szaladt, aki hirtelen több sebből vérezni kezdett. Nik és Elijah suhantak be a szobába nyomukban a többiekkel. Elena gondoskodóan a karjaiba vette a síró picit. Caroline pedig Annt húzta el Cassie-től, akit Elijah az ágyra fektet és gyorsan adott neki a véréből. Eliot aggódva lépett eszméletlen nagynénje és apja mellé. Talán nekem is velük kellett volna mennem, gondolta közben kissé bűntudatosan a barna szemű jövőből jött fiú. Rebekah idegesen megszorította Liam karját. Mivel sejtette, hogy történt valami baj a fiúkkal. Ric látta Lorenna kétségbeesését, amikor Cassie-re pillantott, ezért bátorítóan megszorította a vörös hajú boszorkány kezét. Annabell lány mellé ült és aggódóan könnyes szemekkel húzta magához, várva, hogy felébredjen. Midnight szomorú nyávogása az ágy végében pedig tényleg nem javította a helyzeten. A hibrid közben gyorsan tárcsázta öccse számát, mivel sejtette, hogy történt valami a boszorkányvadász után eredő kis csapattal.

-         Haló? – szólt bele kissé rekedten Dean.

-         Mi történt? – kérdezte a hibrid és igyekezett megőrizni, hogy hangja ne legyen nagyon aggódó, mégis kiérződött belőle egy kevés.

-         Támadt egy kis problémánk, de semmi olyan, ami ne jönne helyre pár órán belül – pillantott Lucas, valamint nagyapja ideiglenes hullájára a jövőből jött kékszemű fiú és kihúzott a bordái közül egy asztal darabot. Apja meg eszméletét vesztette és ő sem volt éppen a legfényesebb állapotában, mint ahogy próbálta azt elhitetni nagybátyjával.

-         Hol vagytok? – sietett le a lépcsőn Nik, hogy oda menjen segíteni nekik. Unokaöccse lediktálta a címet, hogy hol találkozzanak. Aztán végső soron eszméletlen rokonait nehezen mozogva, de ettől függetlenül eléggé gyorsan a kocsiba cipelte és egy félreeső helyen várta, hogy nagybátyja értük jöjjön. Amibe nem telt sok idő. Nikkel tartott a tiszta ideg Rebekah - akit senki nem tudott erről lebeszélni -, Liam – aki a szőke őst próbálta megnyugtatni - és Lorenna is. Annak érdekében, hogyha a szükség úgy hozza, akkor akár varázsoljon, vagy gyógyítson. Nem mintha a vámpírok esetében ez szükséges lett volna, de ettől jobban érezte magát.

-         Ne, ne – szorította magához fia testét Rebekah és sírva fakadt attól függetlenül is, hogy tudta nemsokára magához fog térni.

-         Nemsokára magához tér – motyogta Dean erőtlenül kimondva a nyilvánvalót.

-         Te csak pihenj – nyomta vissza felkelni készülő unokáját Lorenna határozottan.

-         Mi történt? – kérdezte Nik idegesen.

-         Bomba. Megtaláltuk a szálláshelyét, de mire odaértünk már üres volt és a következő pillanatban meg robbant a bomba – húzta el a száját a jövőből jött fiú. Közben apja kezdett magához térni.

-         Cassie? – hunyorgott rá bátyjára, amint rájött arra, hogy mi történt. Dean miatt nem aggódott, legalábbis nem annyira, mivel tudta, hogy ő is ősi vámpír. De szerelme még egyszer sem halt meg és nem szerette volna, ha az ő hibájából következne be ez a sajnálatos esemény.

-         Ha te magadhoz tértél, akkor nyilván ő is – válaszolta Liam csöndesen.

-         Akkor menjünk haza – próbált felkecmeregni az ülésről Kol.

-         Maradj, az lesz a legjobb, ha én hazavezetek ezzel a kocsival, ti meg menjetek a másikkal – fordult a hibrid Liam felé határozottan. Aki bele egyezően bólintott, Lorennával segítettek betenni a kocsiba az ideiglenes halott Lucast, mivel Rebekah nem akarta elengedni a fiát és hevesen sírt felette.

-         Ez nyílt hadüzenet volt – morrant fel Klaus idegesen miközben vert sereg módjára haza felé tartottak. Amikor a szeme sarkából megfigyelte továbbra sem valami fénye állapotban lévő, de azért már gyógyuló öccsét, a hátsó ülésen elszenderedő unokaöcsét és az ideiglenes halott Damont. Tudta, hogyha Arthur Williams háborúzni akar velük, akkor rajtuk most már igazán nem fog múlni. Mert ezzel túl ment egy olyan határon, amit az ősi hibrid senkinek sem engedet átlépni. Főleg nem, akkor, ha a családja épsége volt a tét. Nik elhatározta, hogy Caroline nyugalma érdekében megvárja az esküvőket, amik pár nem múlva fognak bekövetkezni és utána addig nem fog nyugodni még le nem vadássza a boszorkányvadászt. Egyszer és mindenkora.

Cassie hirtelen tért magához.

-         Kol! – kiáltotta aggódva felülve.

-         Itt vagyok édesem – húzta magához az érintett megkönnyebbülve. Ugyanis felesége nem tért magához akkor, amikor ő, hanem neki több idő kellett hozzá, de szerencsére ezen kívül teljesen felgyógyult a sebekből, amik a köteléküknek köszönhetően rajta is megmutatkoztak.

-         Apa? Dean? Lucas? – állt volna fel, de férje gyengéden visszahúzta. A lány ekkor vette észre, hogy másik oldalán, pedig Ann alszik.

-         Jól vannak. Damon és Lucas ideiglenes meghaltak, de már magukhoz tértek. Dean sérülése, pedig szerencsére gyorsan begyógyultak – közölte nyugodtan, mivel nem szerette volna, ha felesége ezen a kései órán megy és felzavar mindenkit, főleg azért, mert a lányok így is teljesen kiakadtak és majdhogynem megtiltották mindenkinek, hogy elhagyják a várost. Ugyanis Arthur Williams ide nem tudja őket követni.

-         Mi történt? – sóhajtotta Cassie megadóan elhelyezkedve Kol karjai között.

-         A nyomozásunk igazán jól haladt, Lucas fantasztikus nyomozó, Dean valami Petrocceli-hez hasonlította – ráncolta össze a homlokát az ős, remélve, hogy jó nevet mondott a filmes dolog kapcsán.

-         Szóval ügyvéd lenne – mosolyodott el a lány ennek kapcsán szórakozottan.

-         Aham, azért érdekes lehet egy Rebekah-féle temperamentummal, bár amikor Liznek segítettünk, majdhogynem olyan volt, mint Liam. Dean meg a hullákat vizsgált és nagyon úgy látszott, hogy érti a dolgát – mosolyodott el a fiával kapcsolatos részen Kol.

-         Nyilván sok időt töltött nagyival és eltanulta tőle – viszonozta a mosolyt Cassie. – És ezután mi történt? – kérdezte, mivel tényleg tudni akarta a dolgot, valamint bűntudata volt azért, mert már megint nem figyelte meg rendesen a jövőt, mert ha úgy tett volna, akkor nem történt volna ilyesmi a szeretteivel. Vagyis jobban mondva, ha időben észleli, akkor sikerült volna megállítani és figyelmeztetnie őket.

-         Megtaláltuk egy szállodai szoba blokkját és elmentünk oda. Arthur Williams azonban nem volt ott, hanem helyette egy bomba várt minket – húzta el a száját az ős. – Szóval sikerült kicsúsznia a kezünk közül, de a többiekkel elhatároztuk, hogy az esküvő után, vagy ha alkalmunk nyílik rá, akkor még előtte véglegesen megöljük őt, hogy ne zavarjon több vizet sem ő, sem Esther – morrant fel mérgesen célozva az érintettekre. – Sajnálom, hogy nem tudtam betartani a neked tett ígértemet – pillantott bánatosan a feleségére annak kapcsán, hogy megígérte neki, hogy megvédi a többieket.

-         Nem te tehetsz róla – csókolta meg férjét Cassie. – Zavarna, ha Christian-t is ide hoznám? – kérdezte halkan.

-         Nem – rázta meg a fejét Kol kedvesen. Felesége a kiságyhoz sétált és alvó gyermeküket maguk közé fektette. – Szeretlek –mondta gyermekei anyjának.

-         Én is téged – válaszolta Cassie megfogja az ős karját. Most már, hogy gyerekei itt voltak mellette és tudta, hogy mindenki jól van, sokkal nyugodtabb lett. Egyre jobban zavarta a boszorkányvadász és remélte, hogy minél előbb megölik őt. Lehetőleg áldozatok nélkül, de sejtette, hogy ezen reménye bármennyire is bízik benne és akarja  sajnos nem fog teljesülni.