2012. október 28., vasárnap

Új blog

Sziasztok!
Elkezdtem írni egy új történetet és végül úgy döntöttem nyitok neki egy külön blogot. Természetesen nem fogom elhanyagolni a Lobbanékonyt sem. Továbbra is minden szombaton lesz friss fejezet :) Az új történet ismertetője:

Nikolaus Mikaelsson levelet kap, miszerint egy régi ígérete miatt magához kell vennie tizenhét éves keresztlányát.  Így Klaus Bostonba siet, hogy a természetfelettivel teli Mystic Fallsba hozza Nikét. Niké Rebekáh-val együtt fog iskolába járni, ahol megismerkedik a "kis csapattal".  Valamint Damon Salvatore  is keresztezi a lány útjait, hogy  általa bosszút álljon az ősökön. Vajon sikerülni fog  a vámpír terve vagy minden fordítva fog bekövetkezni? Damon a szíve mélyén reménykedik abban, hogy végre jól választott? Niké beleszeret a hipnotikus tekintetű Salvatore-ba? Olvassátok el és megtudjátok ;) Várom a kritikáitokat :D

Az új blog  elérhetősge: Remény

2012. október 27., szombat

12. fejezet



Anyai segítség


-          Anyu? - kérdezte elcsukló hangon Cassie.
-          Manó – tárt szét hívogatóan a karjait édesanyja a gyerekorri becenevét használva.
-          Anyu – ismételte újra Cassie és édesanyja ölelő karjaiba futott. Szorosan magához ölelte. Már nem érdekelte, hogy hol van. Csak az, hogy az ő szeretett anyukája mellette van.
-          Manó, figyelj rám – engedte lazábbra az ölelést, hogy lánya szemébe tudjon nézni.
-          Igen? - szipogta Cassie. Minden akaraterejére szüksége volt, mert nem szerette volna elsírni magát.
-          Ne sírj, itt vagyok – simított végig lánya haján.
-          Tudom, sajnálom, Anyu – mondta egy halvány mosollyal.
-          Ne kérj bocsánatot azért, mert kifejezed az érzéseid – vigasztalta szokásos kedvességével.
-          Annyira örülök, hogy látlak – nézett bele édesanyja barna szemeibe.
-          Én is, Manó. Beszélni szeretnék veled. Gyere, üljünk le – hirtelen egy kényelmes pad termett mellettük.
-          Miről szeretnél beszélgetni velem? - kérdezte, miközben leültek.
-          Pont olyan gyönyörű vagy, ahogy kiskorodban elképzeltelek, a szemed viszont az apádé és a modorod is – mondta és megsimogatta lánya haját. Annabell nagyon örült annak, hogy újra láthatja kislányát. Olyan rég beszélt vele. Pont kapóra jött, hogy az őseik őt küldték, hogy beszéljen Cassie-vel. Elsődlegesen azért őt, mert az ő lánya volt. Másodlagosan meg azért – és ez volt a súlyosabb ok -, mert ő talán képes kezelni a lánya dühkitöréseit, ha arra kerülne a sor.
-          Nagyi is mindig ezt mondja, csak ő a végén más hanghordozást használ – mosolygott Cassie.
-          Igen, el tudom képzelni – sóhajtotta az Annabell és megcsóválta a fejét. - Manó, azért jöttem ide, mert segítenem kell neked.
-          Nekem? - kérdezte értetlenkedve Cassie.
-          Pontosan. Büszke vagyok rád, megmentetted Elenát – mondta és elmosolyodott. Lánya szinte minden mozdulatát figyelte a túlvilágról. Bár nem mindig lehetett mellette, mert az őseik szerint mindkettőjüknek nehezebb lenne akkor a továbblépés. De végül is a végére általában megenyhülnek és végszükség esetén kiküldtél Annabellt, mint személyi védelmezőt. 
-          A barátok már csak erre vannak – vont vállat Cassie. Ő magától értetődőnek tartotta, hogy megmentette Elena életét. És nem azért, mert a lány volt a hasonmás, hanem mert rövid ismeretségük alatt nagyon szoros barátság alakult ki kettőjük között.

     
-          A segítség megbeszélése előtt szeretnék mutatni neked valamit – próbált rátérni a lényegre Annabell, bár nehezére esett, mert tudta, hogy egy-két dologgal most fájdalmat fog okozni a lányának. De annak érdekében, hogy életben maradjon, és hogy boldog legyen mindenre hajlandó volt egyetlen gyermekéért.
-          Ugye most nem fogjuk eljátszani a Karácsonyi éneket? Bocs, csak úgy kicsúszott – szabadkozott az első mondat után, mert rájött, hogy azért nem kéne ennyire túllépnie a határt. Ugyanis eszébejutott, hogy valami hasonló történik ott is. Igaz, hogy az karácsonykor, de végülis az időpont az nem számít.
-          Te nem vagy Ebenezer Scrooge – nevetett fel az édesanyja. Tudta, hogy lánya legbelül sejti, hogy mit fog neki mutatni, csak nem hajlandó elfogadni.
-          Nem válaszoltál az első kérdésre – szólalt meg Cassie. A megfigyelő képességével nem volt semmi probléma, valamint ő is gyakran alkalmazta ezt az elterelő trükköt, ha nem akart egy kérdésére válaszolni.
-          Akkor kezdjük a múlttal – csapta össze a kezeit Annabell.


A táj változni kezdett, Cassie és az anyukája viszont a padon maradt. Egy sűrű és meglehetősen régi erdőben találták magukat.
-        Na, kitalálod, hogy hol vagyunk? - kérdezte Annabell és tanulmányozni kezdte a környezetet. Nem volt olyan csodálatos, mint a Skót Felföld, de ennek a helynek is megvolt a maga varázsa. Kezdte megérteni, hogy a nagyszülei miért is költöztek ide régebben.
-        Mystic Fallsban, nemde? - kérdezett vissza Cassie, és ő is körülnézett.
-        Igen.
-        Miért jöttünk ide? - kérdezte Cassie. A környék nem volt ismerős neki. Meg kell hagyni, eddig nem is igen nyílt alkalma arra, hogy megszemlélje a Mystic Fallsi erdőséget.
-        Mondtam, hogy mutatni akarok valamit – felelte Annabell. Ekkor elfutott mellettük Kol, őt követte Rebekah. Kolnak hosszú volt a haja és mindkét testvér igencsak régi ruhákban volt.
-        Mit akarsz mutatni a múltban? – tette fel a magától értetődő kérdést Cassie. Ugyanis egyből rájött, hogy abba az időbe mentek vissza, amikor az ősök még emberek voltak.
-        Figyelj – biccentett Kolék felé Annabell.


-        Kol, várj már meg – csattant fel Rebekah.
-        Én nem várlak meg, inkább fuss gyorsabban – cukkolta húgát Kol.
-        Megmondalak apánknak – szólalt meg szuszogva Rebekah. Nem szándékozott beárulni testvérét, csak azt akarta, hogy megvárja őt. Kol viszont már megállt. Nem akart megkockáztatni egy lehetséges verést. Ha ez apánk fülébe jutna, gondolta és megborzongott. - Tudod, hogy nem futkoshatunk. Anyánk készül valamire. Meg akarják bosszulni öcsénk halálát.
-        Ki nem? - kérdezte értetlenkedve Kol. Az egész annyira nyilvánvaló volt számára. Megölték a testvérüket, hát haljanak meg ők is. Egyedül azt nem értette, hogy mit kell ezen túlragozni.
-        De nem így. Valami gonosz és sötét varázslatot terveznek. Érted? - kérdezte aggódva Rebekah, aki kihallgatta szülei és Ayana beszélgetését. Bár anyja boszorkány tanítója erősen ellenezte Esther és Mikael elgondolását és óva intette őket az ilyen drasztikus lépésektől. De Rebekah tudta, hogy Esther előbb vagy utóbb – inkább előbb - úgyis meghajol Mikael akarata előtt. Mindig Mikael akarata érvényesült. 
-        Biztos vagy benne, Rebekah? - kérdezte kételkedve Kol, ám szemében már ott lappangott a félelem. Tudta, hogyha húgának igaza van, akkor veszélyben vannak, mert Mikael semmitől sem riad vissza.
-        Igen, figyeltem őket. Ráadásul anyánkat láttam bemenni Tatia házába. Tudod, hogy soha nem tenné be oda a lábát, csak ha nyomos oka van. Bármire is készülnek, azt ma fogják megtenni – magyarázta egyre idegesebben Rebekah.
-        Azonnal szólnunk kell Niknek és Elijahnak – futott el sietve Kol, húga pedig utána.


-        Ne mondd, hogy ezt kellett látnom – szólt közbe Cassie. Igazán érdekes beszélgetés volt, azt el kellett ismernie. Nagyjából ismerte a vámpírok eredetének tragikus történetét, de mégis más volt szinte élő adásból végignézni. 
-        Nem, nem ezt – felelte Annabell, miközben újra változott a helyszín. Egy ház belsejében voltak, az asztal körül az ősök családja ült.
-        Anya! Ezt nem gondolhatod komolyan – csattant fel zaklatottan Cassie. Kezdte sejteni, hogy hová csöppentek. Abból, amit Rebekah mondott már eleve nyilvánvaló lehetett volna neki. Ez az az este, amikor az ősök vámpírrá váltnak. Úgy, hogy megisszák az eredeti Petrova vérét, ami az állítólagos borban van és utána Mikael egyesével megöli őket. Köszönte szépen, ezt nem akarta látni. Bármit, de ezt nem.
-        Sajnálom, Manó. Én sem tehetek semmit. Látnod kell – próbálta megérinteni Cassie, de ő elfordult. Annyira sajnálta gyermekét, de nem tehetett érte semmit. Látnia kell, és kész.
-        Miért is? - kérdezte Cassie, mikor azonban újra édesanyja felé fordult, meglátta, ahogy Kolt leszúrja Mikael. - Ne! - kiáltott fel Cassie és odafutott hozzá. Tudta, hogy már megtörtént, de akkor is szinte érezte Kol fájdalmát. - Kol, minden rendben lesz – suttogta és végigsimított a férfi arcán, ám az nem érezte, ahogy a rácsöppenő könnycseppeket sem.
-        Az ősök apja, Mikael büszke ember volt. Mindennél és mindenkinél többre tartotta magát – szólalt meg az anyja.
-        Anyu, mondd, mi értelme van az olyan fokú büszkeségnek, ami ennyire korlátolttá tesz? - kérdezte Cassie. - És kérlek, azt is tedd hozzá a mondandódhoz, hogy miért kellett ezt látnom.
-        Ez volt a vámpírok születésének kezdete. Esther bukásának a kezdete.
-        Igen, és? Ugye nem azt kéred, hogy én tegyem helyre az ő tettét az által, hogy megöljem őket? Mert itt és most leszögezem, hogy erre nem vagyok hajlandó. Soha és semmiért nem lennék képes ártani nekik. Ilyet ne is kérj tőlem! – csattant fel Cassie.
-        Sose kérnélek meg olyanra, hogy árts azoknak, akik fontosak neked – rázta meg a fejét határozottan Annabell.
-        Akkor? - kérdezte elcsukló hangon Cassie.
-        Megmutatom a jelent, és utána megmondom – válaszolt édesanya.


A helyszín ismét változott. Cassie házában voltak. Amikor Kol beadta neki az ellenszert, látszott rajtuk mennyire megkönnyebbültek, hogy Cassie életben maradt.
-        Aggódtak érted – jegyezte meg az édesanyja. Örült neki, hogy gyermeke ilyen barátokkal lett megáldva, akik ennyire törődnek vele. Egyáltalán nem érdekelte, hogy ők ősvámpírok, sima vámpírok vagy az egyikük a hasonmás, aki őseivel ellentétben csak másokra gondol és csak utána önmagára. Nem ez a lényeg, és tudta, hogy Cassie is így gondolkodik. A lényeg a szeretet.
-        Magamtól is rájöttem – válaszolt Cassie. Ekkor hívta fel Elijah Damont. A telefont ugyan nem a férfi vette fel, hanem Lorenna, ám amikor meghallották Damon hangját, amint rászól Ricre, mindketten elmosolyodtak.
-        Damon már csak Damon marad – nevetett fel Annabell. - Tudod, el sem hittem mikor újra megláttam őt Salemben – révedt el a nő tekintete, amint maga elé idézte a vámpír döbbenten hitetlenkedő arcát.
-        Szerintem ő se nagyon hitte el – szúrt közbe Cassie.
-        Igen, a szokásos modorában közölt pár kéretlen tanácsot és el akart menni. De akkor...
-        Megindult a születésem... Te meg, hogy ne legyél egyedül, eltörted a lábait – nevetett fel Cassie is. Imádta ezt a részét a történetnek. Olyan lehetetlen volt elképzelni a nagy Damon Salvatore menekül valami elől, bár jobban belegondolva megvolt rá az oka.
-        Tudod, hálás vagyok neki, hogy segített a nagyinak felnevelni téged – vetett egy gyengéd pillantást lányára.
-        Tudom, tudom. Szinte hihetetlen elhinni róla. De elárulnád végre, hogy miért kell látnom ezt?  - értett egyet Cassie, bosszankodva, mert még mindig nem kap választ.
-        Ne legyél ennyire türelmetlen – intette le az anyja. Kol és Elijah beszélgetésén Cassie gyengéd elmosolyodott. Elijah igazán jól kiismerte őt, Kolt viszont borzalmas volt így látnia. Mikor azonban ahhoz a részhez értek, hogy Kol sírva öleli őt, ő is elsírta magát. Nem akart neki fájdalmat okozni, ő csak segíteni akart Elenának és most a saját felelőtlen ostobasága miatt történik mindez. Hogy nem figyelmeztette az ősöket a boszorkányvadászokra? El kellett volna mondani neki, és akkor minden másként alakult volna. Tudhatta volna előre, hogy ő nem olyan erős, mint a nagyanyja. A boszorkányvadászok túl nagy falatok voltak neki, és tessék meg is lett a következménye az elvakult viselkedésének.


-        Szükségem van rád, Cassie. Kérlek, ne hagyj egyedül – Cassie fülében vízhangzott ez a két mondat.


-        Manó, figyelj rám – ölelte magához a zokogó lányát Annabell. Újra a hegyoldalon voltak a padon. - Fontos vagy nekik, és ők is fontosak neked – nyugtatta meg gyermekét.
-        A nagyi ezért akarta, hogy Mystic Fallsba jöjjek? - kérdezte Cassie, amint összeszedte magát. Nem borulhat ki, Kolnak szüksége van rá és ő mellette lesz, ha a fene fenét eszik is.
-        Azért küldött ide, hogy barátokat találj, boldogságot és szerelmet – felelte az anyja. Tudta, hogy édesanyja a legjobb szándékkal küldte ide Cassie-t.
-        Az mindjárt más – jegyezte meg cinikusan Cassie. Zokon vette, hogy a nagyanyja olyan érzelmi roncsnak nézi őt, aki nem képes barátokat találni. A szerelmi része még jobban zavarta, eddig nem volt még kapcsolata, nem volt rá hajlandósága, sem jelöltje, most mégis mindhárom beteljesülni látszott és Kol remek jelölt volt mindháromra. 
-        Azért kellett látnod, hogy ne felejtsd el, hogy milyen képességed is van – emlékeztette lányát Annabell és lassan a lényegre tért.
-        Már megint ez? - nyögött fel Cassie.
-        Cassie, Cassandra előre megjósolta a születésed – kezdett bele a régi nótába Annabell.
-        Egy látótól ez elvárható – vont vállat Cassie, és kezdte érteni, honnan fúj a szél.
-        Tudnod kell, hogy a boszorkányvadászokat Esther bérelte fel – mondta Annabell és az ősboszorkány nevénél fintorba rándult az arca. Ő mindenki felé szolidan viszonyult, de Esther még neki is sok volt. A kedvességnek is van egy határa.
-        Miért nem tud nyugodtan lenni a túlvilágon?! - szólalt meg méltatlankodva Cassie. Hallott már az ősök anyáról, aki egy átokkal megkötötte az egyik gyermeke egy részét. Tudta, hogy ez a gyermek Nik volt, aki „hálából” kitépte a nő szívét. Cassie személy szerint úgy vélekedett róla, hogy Esther azt kapta, amit megérdemelt. Tudta, hogy bánt a nő Nikkel, egy hibának tekintette. Nem tett semmit, ha a férje bántotta őt, hanem elnézte neki a dolgot. A hibrid viszont még ezerévnyi távlatból is csak a testvéreire tudott gondolni, hogy újra egy család legyenek. És sikerült neki, ami nem kis teljesítmény volt, ismerte el Cassie. Ő imádta az anyát és tudta, hogy Annabell soha nem tett volna olyat, mint Esther.


-        Valamint, amikor megtudta, hogy életben vagy, akkor azt akarta, hogy téged is kapjanak el Elenával együtt. Sikerült nekik. Szerencsére azonban megmenekültetek – folytatta mondandóját Annabell. Nem akarta, hogy a lánya veszélyben legyen. Az anyjával együtt azért bújtak el Skóciában az ősi családi birtokon, még akkor mikor ő kisbaba volt. Ő ott is született. Aztán megismerkedett Cassie apjával és megszülte kislányát. Még mindig emlékszik rá, milyen határtalan boldogságot érzett, amikor először a karjaiban tartotta. A lánya most már felnőtt, határozott és erős nő lett.
-        A többit kitalálom. Megöltek volna minket, miután már nem vagyunk nekik hasznosak – fintorodott el Cassie. Sajnos ez nagyon is magától értetődő feltételezés volt, mivel a boszorkányvadászok nem akarták Cassandra egyik leszármazottját sem életben hagyni. Elena pedig ugyanabban a városban volt, mint ő. És kinek ne kellene a hasonmás élve vagy halva, bár nyilván a boszorkányvadászok az utóbbit díjazták volna.
-        Mi is ettől tartunk, ezért kellett idejönnöd, hogy ezt megtudd. De ugye itt van ez a boszorkányméreg... - kezdte Annabell azt, hogy miért is jött pontosan.
-        Igen? Folytasd csak... - nézett rá a Cassie.
-        Az őseiddel összeültünk, együttesen volt annyi erőnk, hogy megmentsünk – folytatta Annabell, lassan tagolva a szavakat, mert tudta nemsokára jön az a rész, amikor gyermeke törni-zúzni fog mérgében.
-        Most jön az a rész, amikor azt mondod, de.. - pattant fel idegesen a lány.
-        De döntenünk kellett, hogy a látó- vagy a boszorkányerőd maradjon meg.
-        És mivel nem vagyok olyan erős, mint a nagyi, így nyilván az előbbi mellett döntöttetek – fújtatott dühösen Cassie és belevert az egyik közeli fába, ami nem fájt neki, mert ez csak a képzeletében létezett és a fa sem sérült meg.
-        Természetesen egy idő után visszajön majd az erőd. De ezt ne vedd száz százalékos garanciának, ez csak egy lehetőség. Viszont így is érezni tudod majd, hogy ki vámpír, vérfarkas vagy boszorkány. Utóbbiak pedig nem fogják érezni, hogy elveszetted az erőd – szögezte le Annabell.
-        Ezzel most nagyon megnyugtattál! - forgatta meg a szemeit Cassie.
-        Figyelj kicsim, így is tudsz segíteni a barátaidnak - jobban, mint a boszorkány erőddel -, és nem szabad elfelejtened, hogy ez az örökséged. Látod a múltat, a jelent és a jövőt. Ez adomány és nem egy átok.
-        Ez csak nézőpont kérdése – mutatott rá Cassie. Ő határozottan és megingathatatlanul az utóbbi kategóriába sorolta a képességét, amit a háta közepére sem kívánt. 
-        Csak adj egy esélyt a képességednek – kérte lányát.
-        Meglátjuk – vont vállat Cassie még mindig kissé zaklatottan, de anyukája tudta, hogy meg fogja próbálni és sikerülni fog neki.


-        Manó, figyelj, most mennem kell – kelt fel a padról. - Ha bármi történne, tudod, hol találsz – kacsintott rá kedvesen gyermekére. Cassie tudta, ugyanis mikor még kicsi volt sokszor beszélt az anyjával. Ezek a beszélgetések a nő halála után is folytatódtak, Cassie ugyanis látó lévén tudott beszélgetni a szellemekkel, sőt, ha akarta egy kis ideig fizikai kisugárzást tudott nekik adni. Ezt az egy dolgot szerette a képességében.
-        Hát persze, Anyu – ölelte meg Annabellt. Tudta, hogy nagyon hiányozni fog neki. - Ha nagyi kérdezne valamit? - húzta fel kérdőn a szemöldökét. Nem voltak ábrándjai, tudta, hogy ha nagyanyja megtudja, hogy elvesztette az erejét, akkor teljesen ki fog akadni. A látó részt viszont nyilván szorgalmazni fogja. Ez már csak így van.
-        Dönts belátásod szerint. Viszont tudnod kell még valamit. Cassandra azt mondta, te fogod fenntartani az egyensúlyt.
-        De jó nekem. Egyébként kicsivel kevesebb teher jól jönne. Mondjuk, mentsem meg a világot vagy valami hasonló – jegyezte meg gúnyosan Cassie. Édesanyja felnevetett.
-        Talán majd később. Most már menj, Kol már vár rád – engedte el Cassie-t, aki intett még egyet, majd eltűnt. Visszatért az álmok világából a valóságba. - Kol mindig is rád várt – mondta még a szélbe, majd ő is köddé vált. Tudta, még van egy aprócska feladata.


A Mikaelsson villában miután átöltöztek lázas keresésbe fogtak, hogy megtalálják azt, aki ezt tette Cassie-vel és Elenával. Klaus és Rebekah gondolatai közben igencsak párját ritkító kínzások körül forogtak. Mert, ha elkapják azt a mocskot, aki bántani, merte testvérük társát, akkor ott kő kövön nem fog maradni. Elena nem igazán érdekelte őket. Klaust csak annyira, hogyha a lány meghalt volna, akkor nem tudna több hibridet teremteni. Caroline gondolatai is a két lány támadójának irányba kalandoztak, meg akarta rajta torolni a tettét. Bár nem annyira véresen, mint a jelenlévő két ős. Bűntudatott érzett, úgy gondolta, ha jobban vigyáznak Elenára és Cassie-re, akkor minden rendben lenne. De előbbi teljesen kiborult, utóbbi meg élet és halál közt lebeg, még úgy is, hogy megkapta az ellenszert.
-        Ez nem igazságos – fakadt ki Caroline.
-        Tudom, drágám – fogta meg a kezét Klaus. Rebekah most az egyszer osztozott a lány véleményén.
-        Legalább találnánk valamit! - csattant fel Rebekah. Erre a mondatra, mintha csoda történt volna, egy kisebbfajta forgószél kerekedett a szobában. A szélben egy szellem alakja bontakozott ki. Egy nőé, aki kísértetiesen hasonlított Cassie-re. Klaus gyorsan a háta mögé terelte Caroline-t és Rebekhát.
-        Ki vagy és mit akarsz? - kérdezte fenyegetően a nő felé fordulva.
-        A nevem Annabell. Cassie édesanyja vagyok. Segíteni jöttem nektek – válaszolt készségesen.
-        Honnan tudjuk, hogy igazat mondasz? - kérdezte Rebekah.
-        Sehonnan, bíznotok kell bennem, ahogy a lányom bízik bennetek – döntötte oldalára a fejét. Klaus igencsak gyanakodva fogadta Annabellt, bár el kellett ismerni, hogy nem érzett ártó szándékot felőle. Rebekah sem tudta hova tenni a nő jelenlétét. Caroline viszont úgy döntött, megbízik a nőben. Úgy érezte, Annabell nem fog nekik ártani.
-        Tud nekünk segíteni? - lépett ki Klaus háta mögül minden bátorságát összeszedve Caroline.
-        Igen – válaszolta a nő, és a feljegyzések újra eszeveszett forgásba kezdtek, majd sorba lendültek és egy kivált közülük. Ezt a három vámpír lába elé lebegtette. - Ebben megtaláljátok azt, amit kerestek – mondta, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Caroline gyorsan túllépett Annabell távozásán, és mielőtt a két ős akár pislogott volna, ő már felvette azt a feljegyzést, amit a nő kiválasztott és keresni kezdett benne.


-        Megvan! - kiáltott fel Caroline, erre a két ősvámpír végre felocsúdott döbbentéből. - Az erdő azon részét még Lockwood polgármester adta el egy bizonyos James Maynardnak.
-        Már csak ez hiányzott! A boszorkányvadászok közül is pont őket kellett kifognunk – szisszent fel Rebekah. Klaus kicsit sem szolidan káromkodott közben.
-        Hogy érted, hogy őket? - fordult felé Caroline kíváncsian. Úgy gondola, hogy ez a James Maynard azonos lehet azzal a személlyel, aki elrabolta Elenáékat. De még mindig nem igazán volt tisztában azzal, hogy kik a boszorkányvadászok, és hogy mit csinálnak pontosan. Igaz, nevükből adódóan nyilván boszorkányokra vadásznak, de akkor miért vitték el Elenát és Cassie-t?
-        Habár nem ismerem ezt a Maynardot személyesen, biztos vagyok benne, hogy olyan, mint az ősei, vagyis, ha eleget ígérnek neki, vagy ha indoka van rá, akkor bárkit képes eltenni az útból – fintorodott el Rebekah.
-        Vele még nem is lenne annyi probléma, ő csak egy csicska. A probléma a főnökével van. Arthur Williams. Ő a boszorkányvadászok vezetője, ahogy a különböző család tagjai már évszázadok óta – vette át a szót húgától Klaus feszült arckifejezéssel.
-        Tudtam, hogy ki kellett volna irtanunk a vérvonalukat - töltött magának egy pohár whiskeyt Rebekah.
-        Egyetértek, húgom. Hiba volt. Azonban figyelembe kell vennünk még valamit – folytatta a hibrid, akinek nagyon nem tetszett, ahogy a helyzet alakulni kezdett.
-        Mégis micsodát, Klaus? Van ennél rosszabb? - remegett meg Caroline.
-        Attól tartok kedvesem, hogy van – ölelte át a lányt Klaus. - Williams nem könnyen bérelhető, így hirtelen csak egy személyt tudok, aki eleget tudna ígérni neki ahhoz, hogy segítsen.   
-        Ki lenne az? - kérdezte Rebekah, remélte, hogy bátyja nem azt a nevet fogja mondani, amit ő gondol.
-        Klaus, mondd már – kérlelte türelmetlenül Caroline, aki kezdett kiborulni a helyzet alakulásán.
-        Esther – felelte Klaus szenvtelenül. Caroline és Rebekah is megremegett a nevet hallva. - Hogy maradna nyugton a pokolban, ahol van! – csattant fel a hibrid. Biztos volt benne, hogy Esther ígért valamit Williamsnek a segítségérét cserébe. Tudta, hogy a nő bármire képes, csak hogy végleg meg tudja ölni őket.


A Salvatore panzióban még javában folyt a fogoly megtörése, bár már nem nagyon volt mit törni rajta. Ugyanis Damon és Lorenna szépen lassan, szisztematikusan haladva szinte az összes csontját eltörték az áldozatul esett boszorkányvadásznak. A nő az elején még ordítozott, kiáltozott, de lassan teljesen berekedt.
-          Látod Ric, megmondtam Lorenna módszerei mindig bámulatosan hatásosak – fordult kissé a látványtól megviselt és falfehér legjobb barátja felé.
-          Tudsz te bókolni, ha akarsz. Nem igaz, Damon? – kuncogott fel Lorenna. – Ric, minden rendben? – fordult aggódva a férfi felé.
-          Aha – nyögte ki nagy nehezen a történelemtanár.
-          Ha végeztünk, főzök neked egy kis teát, az mindenre megoldás - ajánlotta kedvesen Lorenna.
-          Jó, hogy nem sütsz neki rögtön egy hét fogásos vacsorát – gúnyolódott Damon.
-          Javíthatatlan vagy – csóválta meg a fejét a boszorkány.
-          Kösz, mindig jól esnek a kedves szavak – jegyezte meg epésen Damon. A nő azonban nem foglalkozott vele, hanem a boszorkányvadász felé fordult.
-          Elárulnád, hogy ki a főnököd? – érdeklődte fagyos hangnemre váltva.
-          Ja… James Mayn… Maynard… - válaszolta akadozva és remegve a félelemtől a fogoly.
-          A jó öreg Maynard – merengett el Damon.
-          Ismeritek? – kérdezte Ric.
-          Nekem volt hozzá szerencsém, már ha azt a találkozót lehet annak mondani – felelte Lorenna. Tudta, sosem bocsátja meg magának, hogy akkor életben hagyta a fickót. De akkoriban még nem gondolt bele, hogy ennyire veszélyes lehet. Tévedett, és ennek meg is volt az ára.
-          Én csak hallottam róla – vont vállat Damon.
-          Damon, te is arra gondolsz, amire én? – fordult a vámpír felé szájhúzogatva Lorenna, miközben megsimogatta a lábához dörgölődző Midnightot.
-          Először kérdezzük meg „kedves vendégünket” arról, hogy miért is rabolták el a lányokat és csak utána következtessünk – vetette fel Damon.
-          Miért jöttetek Mystic Fallsba? Miért raboltátok el a lányokat? Valaki felbérelt titeket vagy személyes okokból tettétek azt, amit? – folytatta a vallatást Lorenna.
-          Lorenna, egyszerre csak egy kérdést tegyél fel, mert attól tartok a többi meghaladná a képességeit – vágta el a nő kérdésözönét Damon.
-          Rendben – fújta ki a levegőt Lorenna. – A szabályok ugyanazok, mint az elején. Válaszolsz a kérdésre és nem szúrok beléd egyszerre több kést, vagy választhatod a fájdalmasabb részt is, ami abból áll, hogy késdobálót játszok veled. Remélem, ki tudod találni, hogy kettőnk közül melyikünk lenne a céltábla. Megértetted a feltételeket? – hadarta el gyorsan a szokásos ajánlatát a boszorkány. A válasz egy erőtlen bólintás volt.
-          Igazán lényegretörő voltál – szúrt közbe Damon, amiért kiérdemelt egy bosszankodó és egy kényelmetlen pillantást. Előbbit Lorennától, utóbbit Rictől.
-          Damon, megtennéd, hogy nem szólsz közbe? Játssz Midnighttal vagy valami – intett neki elutasítóan Lorenna. Damon csak azért is felvette a macskát, és elkezdte simogatni. – Rendben. Az első kérdésem így hangzik; miért jöttetek Mystic Fallsba? – érdeklődte Lorenna.
-          A hason… hasonmás – érkezett a felelet.
-          Szóval Elena miatt – mondta Lorenna. Ric vett egy mély levegőt, még Damon olyasmit mormogott, hogy „Ki másért?” - A második kérdés; miért raboltátok el a lányokat? Saját érdekből vagy felbéreltek titeket?
-          Is… is – ismerte el a boszorkányvadász.
-          Vagyis? – tette fel sürgetően a kérdést Lorenna.
-          Mr. Williams… szövetkezett Estherrel.
-          Ó az ős anyuci, de hiányzott – húzta el a száját Damon.
-          Szóval azt állítod, azért raboltátok el Cassie-t és Elenát, mert egyrészt saját érdeketek fűződik hozzá - ami számomra világos és érthető -, valamint azért, mert voltatok annyira hülyék, hogy szövetkeztetek az ősboszorkánnyal? – tette fel a kérdést Lorenna. A válasz egy bólintás volt. Lorenna mérgében belevágta a boszorkányvadász lábaiba a kezében tartott késeket.



Cassie érezte, hogy valaki szorosan magához öleli. Tudta, hogy ez a valaki nem más, mint Kol. Meg kell mondania Kolnak az igazat, hogy ő egy boszorkány, ha még eddig magától nem jött volna rá az ős. Vagyis már csak egy látó. Saját magának bevallotta, hogy kicsit fájt neki az erejének elvesztése. Soha nem akart látó lenni, nem akarta tudni a múltat, sem a jövőt. De az anyukájának megígérte, hogy ad egy esély a képességének és sajnos mindig betartotta a szavát. Így lett nevelve. Hallotta, ahogy a nappaliban lévő óra elütötte a reggel hetet. Úgy gondolta, most már igazán itt az ideje, hogy magához térjen. Így lassan kinyitotta a szemeit és Kolra nézett, aki aludt, igencsak nyugtalanul. Cassie felemelte az egyik kezét és végigsimított a férfi arcán. Kol szemei álmosan kinyíltak.
-        Jó reggelt – mosolygott rá Cassie gyöngéden. Eszébe jutott mennyire rosszul viselte az ős, hogy elrabolták őt. Annyira pocsékul érezte magát miatta.
-        Álmodok? - tette fel a kérdést Kol, remélte, hogy nem a képzelete űz vele ilyen csúnya tréfát.
-        Szerinted? - kérdezte szemforgatva Cassie. Kol a szemtelen mondatot hallva már biztos volt abban, hogy nem álmodik és azt tette, amire már azóta vágyott, hogy először megpillantotta a lányt. Még jobban magához húzta és megcsókolta Cassie-t.

2012. október 20., szombat

11. fejezet

Szükség


Amikor Kol és Elijah odaértek a barlangba, Elena már a végső kétségbeesés határán egyensúlyozott, ugyanis sehogy nem bírta magához téríteni az eszméletlen Cassie-t. Nem akarta, hogy egy újabb számára fontos személy haljon meg, azért mert ő az az átkozott hasonmás. Az ősöket meglátva zokogva odacipelte a vámpírmentes rész bejáratához ájult barátnőjét. Kol gyorsan kikapta Elena kezéből Cassie-t és kissé megkönnyebbülten magához szorította. Hála az égnek él, gondolta magában.
-        Azt mondta... azt mondta... tartsam ébren, de... elájult és nem tér magához – tört ki Elenából két sírás között. Elijah a mellkasához szorította a hasonmást, és megnyugtató szavakat mormolt neki.
-        Majd a vérem meggyógyítja – harapta meg a csuklóját Kol és Cassie szájához tette a vérző kezét és megitatta a vérével.
-        Nem... méreg... Cassie... Earl Grey doboz... - hebegte össze-vissza a hasonmás szemei idegesen néztek hol Cassie-re, hol Elijah-ra, hol Kolra, ám lehetett látni, hogy nem tud rájuk fókuszálni.
-        Elena, nyugodj meg – szólt közbe lágy hangon Elijah.
-        Szerintem sokkot kapott – vetette oda neki Kol félvállról, de továbbra is Cassie-t figyelte és aggodalma újra felszínre tört, ugyanis a lány nem reagált a vámpírvérre, továbbra is kapkodva szedte a levegőt, a szíve egyeletlenül vert, valamint még mindig nem tért magához. - Elijah, valami gond van – szólalt meg elgyötört hangon a fiatalabb ős.
-        Hogy érted? - kérdezte élesen és közelebb lépett hozzájuk Elenával.
-        Nem gyógyult meg – csattant fel Kol és a karjaiba kapta Cassie-t. A lány feje a férfi nyakhajlatának dőlt és a láztól meleg és kapkodó lélegzete az ős nyakát birizgálta. Nem halhat meg… nem halhat meg… kérlek… kérlek…
-        Menjünk a Salvatore panzióba, Bonnie vagy Lorenna biztos tud csinálni valamit – vetette fel Elijah. Végül is a boszorkányok. Csak tudnak tenni valamit, akármit az ilyen helyzetekben.
-        Earl Grey doboz... ellenszer... – motyogta Elena.
-        Hogy mondod, Elena? – fogta meg a hasonmás vállát Elijah és kissé eltolta magától. Remélte, hogy jól hallotta azt, amit a lány mondott. A hasonmás zavarodottan nézett az ősre és kusza gondolatait megpróbálta összeszedni. Zavaros gondolati között felbukkant az a tudat, hogy Cassie számít rá. Segített neki, megmentette őt és neki is ezt kell tenni.
-        Most nincs idő az udvariságra, Elijah. Olvass bele a fejébe és kész – szisszent fel mérgesen Kol, miközben még jobban magához szorította a karjaiban az egyre rosszabb állapotban lévő lányt.
-        Elena, sajnálom, de meg kell tennem – sóhajtotta Elijah a hasonmás szemeibe nézve. Kolnak szüksége van Cassie-re. Belenézett a hasonmás fejébe. Nehéz volt azt az emléket megtalálnia, amit keresett, mert Elena gondolatai nagyon csapongtak. Végül mégis megtalálta a kereset emléket. Cassie megmondta a hasonmásnak, hogy vámpírvér csak lelassítja a mérget, majd elmondta, hogy hol van az ellenszer.
-        Cassie-nek van ellenszere. Egy Earl Grey dobozban, a házában – sóhajtott fel Elijah. Nem lepte meg a dolog, ahogy az sem, hogy a lány egy boszorkány. És kezdett összeállni a fejében a kép, hogy honnan is ismeri Lorennát. Kol elsuhant Cassie-vel a karjaiban. Elijah a karjaiba vette Elenát, majd utánuk sietett.


Kol, amint megérkezett a lány házába felforgatta a konyhát azért a nyavalyás dobozért, de előtte Cassie-t óvatosan lefektette a kanapéra és gondosan betakarta. Mikor megtalálta az ellenszert gyorsan forralt vizet, mivel az egyszersmind teaként is funkcionált. Elijah is megérkezett a hasonmással. Adott neki egy kis whiskyt. Gyógyító célzattal. Majd felhívta a többieket, hogy megtalálták a lányokat. Mindenki fellélegzett a hír hallatán. Klaus, Caroline, Stefan és Rebekah a házhoz siettek, viszont csak a hibrid tudott bemenni. Stefan beszélni akart Elenával, de a hasonmás nem akart elmozdulni Cassie mellől és görcsösen szorongatta az eszméletlen lány kezét. A fiatalabb Salvatore megértette ezt, így miután az ablakon keresztül látta, hogy a hasonmás életben van, hazament, hogy az otthoniakkal is tudassa a legújabb híreket, bár már ők is értesítést kaptak róla. De tudta, hogy Bonnie talán jobban megnyugszik, ha ő mondja, mintha Elijah-tól hallaná.


-          Mi történt? – kérdezte idegesen Klaus, mikor meglátta Cassie-t. Elenára nézett választ követelve, de ő nem volt most éppen a toppon, így mindig higgadt öccsére pillantott. Valamint nem tudta hova tenni, hogy Kol miért van a konyhában és mivel piszmog ott.
-          Hallottuk, hogy beomlik a barlangrendszer egy része, így arra felé vettük az irányt. Feltartóztattak minket. Mire megtaláltuk Elenáékat, Cassie addigra már eszméletét vesztette – felelte kimérten Elijah, a telefonban ugyanis csak a leglényegesebb információkat közölte miszerint a lányokat megtalálták és Cassie házába mentek.
-          Miért nem adtatok neki a véretekből? – vetette fel a legkézenfekvőbb megoldást Caroline az ajtóból.
-          Kol adott neki és az előbb én is, ám nem használt semmit – magyarázta Elijah és a hangjában alig leplezett aggodalom bujkált.
-          Nem gyógyítja meg a vámpírvér? – szisszent fel Klaus.
-          Nem. Biztos vagyok benne, hogy valami méreg került a szervezetébe – mondta Elijah ezt még az ájult ismerte el Elenának, és egy boszorkány csak tudja az ilyen, és ehhez hasonló dolgokat. Valamint az ősnek is volt már szerencséje a boszorkányvadászokhoz és tudta, hogy a mérgeik igazán egyediek és kiválóak, a maguk nemében persze.
-          Mi lenne, ha kiszívnánk a vére egy részét? – ajánlotta Rebekah az ajtóból. Ha szerencséjük lenne, akkor még nem terjedt el teljesen a lány szervezetében és akkor utána gyorsan adnának neki donorvért, hogy meggyógyuljon vagy akkor már a vámpírvér is segítene rajta.
-          Nem használna, túl rég kapta a mérget, valószínű, már túlságosan elterjedt a szervezetében – rázta meg a fejét Elijah, megcáfolva ezzel húga reményeit.
-          Valami megoldás csak van! – csattant fel Klaus. Látta, milyen hatással van kisebbik öccsére Cassie és nem akarta belegondolni mi lesz, ha valami történik a lánnyal. Nem utolsó sorban már ő is egészen megszokta a társaságát.
-          De ha meghal, akkor vámpírrá válhat, hiszen vámpírvér van a szervezetében – mondta Caroline értetlenkedve és megborzongott, mert eszébe jutott saját átváltozása. Soha nem fogja megbocsátani – annak az utálatos, manipulatív, szuka - Katherine-nek, hogy az aljas kis játéka érdekében képes volt ezt tenni vele.
-          Attól tartok, ez nem olyan biztos – közölte gondterhelten Elijah. Rebekah és Klaus értette, mire akar kilyukadni testvérük és egyáltalán nem tetszett nekik a kialakult helyzet. Cseberből vederbe kerültek. Hiába találták meg a két lányt, ha Cassie meghal, akkor Kol teljesen össze fog omlani és a viselkedése is kiszámíthatatlan lesz. Tombolni fog vagy csendesen magába fordul? Sajnos egyik lehetőség rosszabb volt, mint a másik.
-          Miért? – kérdezte értetlenkedve Caroline.
-          A boszorkányvadászok miatt. Azok a senki taplók túlságosan is értenek a mérgekhez – morogta mérgesen Rebekah.
-          Szóval nincs esély?
-          De van… – szólalt meg suttogva Elena. A sírástól kissé nehezen beszélt, de a vámpírok így is értették, amit mondott. Rebekah és Caroline nem látták őt, de hitetlenkedve néztek arra a falra, amelynek túloldalán a nappali volt. Klaus sem igazán értette a dolgot.
-          Mégis mi? – kérdezte Nik. Ha van rá lehetőség, legyen az bármi is, ám legyen. Rajta igazán nem fog múlni.
-          Van ellenszerünk – felelte Elijah.
-          Hogy?! - kérdezte megütközve Rebekah, Caroline és Klaus.


Kol eközben, majd eszét vesztette, mert a teavíz nem akart forrni. Az idő csigalassúsággal haladt. Hallotta, hogy Cassie szíve, ami mindig olyan megnyugtatóan dobogott, most össze-vissza kalimpál. Érezte nem bírná elveszíteni a lányt. Ráadásul Elijahnak igaza volt, nem sok esély látszott arra, hogy Cassie vámpírrá váljon.
-          Azok a mocskok! – csapott egy a konyhapultra, ami veszélyesen megnyikordult, majd összecsuklott. Átsuhant a fején az a kicsit abszurd gondolat, hogy mennyire szívesen hallgatná most, hogy Cassie leszidja a rongálása miatt. Utána meg minden folyna tovább, úgy, ahogy eddig. Ebben a pillanatban felforrt a teavíz. Gyorsan öntött egy csészébe, majd beszáguldott a nappaliba. Elena segített Kolnak ülő helyzetbe tornázni Casssie-t.
-          Hogy adod be neki? - kérdezte Elena. Már teljes mértékig megbízott a férfiban. Tudta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy megmentse Cassie-t. Kol egyszerűen megoldotta a dolgot, óvatosan kinyitotta Cassie száját, és apránként megitatta vele az ellenszerrel ellátott gyógyteát. Aggódó gondolatai között felmerült, hogy akár szájból szájba is beadhatta volna neki. De elhessegette ezt a gondolatot, most csak az számít, hogy Cassie életben maradjon. Elijah és Klaus öccsük ténykedését nézte.
-          Mondjátok már, mi van! - türelmetlenkedett Rebekah. Meg kellett volna látogatni Kolt, amíg itt „betegeskedett”, akkor legalább nem az ajtóban kéne szobroznia, hanem bent lehetne. Ez a feszültség egyszerűen kiborította.    


Lorenna kicsapta a Salvatore villa ajtaját. A bent lévő Bonnie, Ric és Jeremy felkapták a fejüket. 
-        Elenáék nem jönnek ide? - kérdezte remegő hangon Bonnie. Nem nyugtatta meg, hogy Elijah közölte velük Elenáék jól vannak. Látni akarta a legjobb barátnőjét. Még akkor is, ha ő képes volt az egyik őssel jönni a bálba. Most azt is nagyon megbánta, hogy olyan undokul viselkedett Caroline-al. Barátnők voltak az istenit, és ezen senki és semmi nem fog változtatni. Történjék bármi is.
-        Elijah azt mondta a telefonba, hogy Cassie házába mennek, mert szükségük van valamire – közölte megnyugtató hangon Lorenna, mivel ő beszélt az ősvámpírral Damon mobilján. Látta a fiatalabb boszorkány aggodalmát és megértette a fájdalmát is, de tudta, hogy most ott van szükség Elenára, itt viszont csak útban lenne. Megkönnyebbült, hogy az ősöknek sikerült megmenteniük a lányokat, bár annyira nem is kételkedet ebben. A többit már egész egyszerű lesz, megoldani kiszedik a boszorkányvadászból a szükséges információkat és levadássza őket. Azok a nyomorultak honnan szedték a bátorságot ahhoz, hogy…
-        Mikor is fogod visszaadni a mobilom? - kérdezte számonkérően Damon a vörös hajú boszorkányt.
-        Most úgysincs szükséged rá – tett egy hessegető mozdulatot Lorenna. - Amúgy vidd a szokásos helyre a szemetet – mutatott a vámpír vállán lévő boszorkányvadászra undorodva. - Én is mindjárt megyek, csak hozom a táskámat.
-        Ahogy gondolod – válaszolta Damon bosszankodva, mert a nő már meg sem várva a válaszát kiment a kocsihoz. Néha egyszerűen annyira szívesen megfojtotta volna. – Jer, igazán nem zavar, hogy itt vagytok a boszi barátnőddel, ellenben jobb ötletnek tartom azt, hogy ha haza vinnéd őt az exboszi vámpír anyjához és ott is maradnál velük. Ha Stefan hazajön, majd odaküldöm hozzátok. Ő úgyis szereti megvigasztalni azokat, akik rászorulnak.
-        Rendben. Szóljatok, ha van valami – bólintott Jeremy, majd a megjegyzéstől felpaprikázott Bonnie-vel együtt elmentek, mielőtt még barátnője nekiesett volna a vámpírnak, aki nyilván nem hagyta volna szó nélkül a dolgot.
-        Az meg ki? - kérdezte Ric, aki követte Damont. Ő nem szándékozott elhagyni a házat, hátha Damon vagy Lorenna segítségére tud lenni.
-        Egy hulla, ha Lorenna kezelésbe veszi – felelte cinikusan a vámpír. Dühösen rábámult Midnightra, mivel a macska a nyomába szegődött és a boszorkányvadász után kapdosott apró mancsaival. Nem az zavarta, hogy a macska szétkarmolja a nő arcát, hanem a lába alatt csinálja mindezt, és úgy, hogy közben majd’ elbotlott benne.
-        Damon! - csattant fel Ric. Nem is véve észre, hogy az érintett pont nem figyel rá teljes egészében.
-        Jó, jó nem kell idegeskedni, nem is értem, miért nézel így rám, pedig csak az igazat mondtam. Egyébként egy boszorkányvadász, aki volt olyan hülye, és megtámadott minket – kapta el a pillantását a macskáról és dobott egyet fölösleges utasán. - Leterítenél valamit? Nem akarom, hogy mindent összepiszkoljon – húzta el a száját Damon, mert tudta, ha Lorenna egyszer belelendül, akkor ott minden csupa vér lesz.
-        Nem vagyok a csicskád! – nézett rá sértetten Ric. Utálta, amikor a vámpír adta az arrogáns bunkót.
-        Ric, ha lehet, ne most drámázz. Ez nem a megfelelő pillanat – mondta Damon, Ric dúlva-fúlva ugyan, de leterített valamit.
-        Itt van, tessék – vetette még oda morogva állítólagos legjobb barátjának, aki fel sem vette a megjegyzést, hanem előhozta azt a vasszéket, amit ilyenkor használni szokott. Beszíjazta a boszorkányvadászt. Már csak Lorennára vártak.


Nem is kellett rá sokat várni. A vörös hajú boszorkány belépett a szobába és a földre dobta a táskáját. Egy hajgumival összefogta a haját, hogy ne lógjon a szemébe. Megsimogatta a lábához dörgölőző macskát.
-        Akkor kezdhetjük? - kérdezte lehajolva és a táskájában kezdett kutatni.
-        Légy a vendégem – ajánlotta nagylelkűen Damon.
-        Pontosan mit is fogtok csinálni? - kérdezte Ric, de már kezdte sejteni, hogy mi is fog történni itt nemsokára.
-        Tényleg nem tudod, Ric? - felelt kérdéssel a kérdésre a vámpír és egy nem sok jót ígérő kegyetlen mosoly tűnt fel az ajkain.
-        Kiszedjük belőle a számunkra szükséges információt – válaszolt a történelemtanárnak Lorenna. A férfi tétovázott, hogy maradjon-e vagy sem. A boszorkány látta rajta mennyire idegenkedik ettől Ric, annak ellenére, hogy Damon azt mondta ő egy vámpírvadász. De végül is, más dolog megölni egy vámpírt, és más megölni egy boszorkányvadászt. - Minket igazán nem fog zavarni, hogyha nem leszel itt. Az ellenkezője sem, csak ne legyél útban – nyugtatta meg kedvesen. Igazán szimpatikus volt neki Damon legjobb barátja, de most ebben a pillanatban nem ért rá leállni flörtölni vele. Talán később lesz alkalmam közelebbről megismerni, merengett el egy pillanatra.
-        Maradok – szólalt meg Alaric és remélte, hogy nem bánja meg döntését. Közben feltűnt neki, hogy Midnight éberen ül és figyel, mintha csak parancsra várna.
-        Ahogy gondolod – jegyezte meg Lorenna és elővett egy igencsak szerteágazó késgyűjteményt, aminek látványára a történelemtanárnak leesett az álla. A kések szinte mindegyike antik ezüst darab volt, csodálatos munka egytől-egyig.
-        A macska nem gond? – dadogta falfehéren a késeket nézve.
-        Nem lesz vele semmi probléma – mosolygott rá csábosan Lorenna.
-        Ha rosszul leszel, légyszi ne hányd össze a házam – fordult legjobb barátja felé Damon és még a kezeit is széttárta a jobb hatás érdekében. Igazán nem akarta, hogy még Ric után is takarítani kelljen.
-        Úgy gondolod, hogy rosszul leszek? - kérdezte Ric, de jól láthatóan nagyot nyelt. Nem nézett ki a kedves és gyönyörű vörös hajú nőből olyan dolgokat, amitől ő elhányná magát. Bár az a késgyűjtemény igazán ijesztő volt.
-        Damon, megtennéd, hogy segítesz nekem Alaric piszkálása helyett? – kérdezte Lorena.
-        Mióta szorulsz te segítségre? – dobta vissza a labdát Damon, de azért közelebb lépett hozzá. – Szóval, hogy kezdjük?
-        Meg kell törnünk az elméje védelmét. Túl erős fal veszi körül, utána belenézek az elméjébe és meglátjuk, mit találunk – válaszolta töprengve a boszorkány.
-        Akkor kezdődjön a móka – dörzsölte össze a kezeit Damon.
-        Azért lehetőleg ne öld még meg – közölte véleményét igencsak szárazon Lorenna.
-        Ilyen kezdőnek nézel engem? – húzta fel a szemöldökét a vámpír. – Egyébként is tudom, hogy magadnak akarod ezt az élvezetet – mondta még és találomra kivett egy kést a készletből, majd a fogoly egyik kezébe döfte és végighúzta azon a karon, amibe szúrta. A hatás azonnali ébredéssel vegyített ordítás volt.


A többiek eközben Cassie felé fordultak és várták az eredményt. Negyedórával az ellenszer beadása után a lány légzése újra egyenletes lett, a szíve is normális ütemben kezdett dobogni és a láza is lassan kezdett visszaállni a normális állapotba. Kol gyöngéden megsimogatta az ájult lány arcát és haját.
-          Sikerült – sóhajtotta Klaus. Elena szeme erre az egy szóra ismét könnybe lábadt, de most a megkönnyebbüléstől. Elijah a vállára rakta a kezét, a hasonmás pedig megszorította a vállára nehezedő kezet.
-          Mikor fog felébredni? – kérdezte Elena.
-          Szerintem kérdezzük meg Damon boszorkányát, úgy tűnt, járatos ebben – vélte Elijah és már tárcsázta is az idősebb Salvatore telefonszámát. Elena csodálkozva nézett az ősre. Damonnak boszorkánya van? Újra itt van Mystic Fallsban? Ráadásul segít az ősöknek? Különös.
-          Itt Lorenna beszél. Damon pillanatnyilag nem elérhető, de ha tényleg nagyon sürgős és fontos üzenetről van szó, átadom neki – szólt bele a nő, a háttérből felhangzott egy ordítás.
-          Elijah Mikaelsson vagyok, Lorenna. Cassie valamilyen mérget kapott, de adtunk neki ellenszert. Ön szerint mikorra várható az, hogy magához térjen? – kérdezte Elijah. Az ordításról később szándékozott kérdezni. Először a fontosabb kérdésen essenek túl.
-          Attól függ. A következő huszonnégy óra kritikus lesz.
-          Parancsol? – kérdezte élesen Elijah. Kol összerezzent és szorosan magához szorította Cassie-t. Elena kicsit bosszús volt, hogy nem olyan éles a hallása, mint a vámpíroknak és ennek következtében nem hallja a beszélgetést.
-          Ha elég erős és küzdeni fog, akkor körülbelül egy nap múlva magához tér. A másik lehetőség pedig az, hogy kómába kerül - közölte velük a rideg valóságot a boszorkány, a háttérben pedig újabb ordítás hangzott fel.
-          Tehetünk valamit? – tette fel a kérdést Elijah és öcsére nézet.
-          Semmit az égvilágon. Ez az ő harca. Ha megfogadják a tanácsomat, fektessék le az ágyába.
-          Ki kiáltott? – kérdezte Elijah. Bosszantotta, hogy ennél nem tudnak többet tenni Cassie-ért csak azt, hogy ágyba fektetik és várják a csodát. Remélte, hogy Damonnek és a boszorkányának sikerült elfogniuk egy boszorkányvadászt és éppen őt kínozzák. Talán a fogoly „segítségével” szűkíteni tudják az ellenük támadó klánok listáját.
-          Tudja, elkaptunk egy boszorkányvadászt és azon vagyunk, hogy megkérdezzük tőle, mire is készülnek pontosan. – Igazolta Elijah feltevését Lorenna. 
-          Eddig kurvára nem mondott semmit – hallotta meg az idősebb Salvatore bosszús hangját. - Ric, egyébként megmondtam neked, hogy ne hányd össze a házam!
-          Damon moderálnád az ilyen megjegyzéseket a jelenlétemben? – szólt rá Lorenna.
-          Hogy neked milyen érzékenyed lelked van! – csattant fel Damon.
-          Sajnálom Elijah, csak Damon mindig kötekszik – szabadkozott Lorenna.
-          Semmi gond hölgyem, tudom, miről beszél. A fogollyal meg azt javaslom, vigyázzanak. Amikor a testvérem elkapott egyet, ő a szemünk előtt vett be egy mérget, ami a ruhája egyik zsebébe volt – tájékoztatta őket Elijah.
-          Tudom, ez szokásuk, de ne aggódjon, kell még egy kis idő. Viszont garantáltan megtöröm és akkor beszélni fog.
-          Nem tudja melyik klán támadott meg minket? –kérdezte meg a nőt, aki úgy tűnt nagyon biztos a dolgában. Nyilván volt már dolga boszorkányvadászokkal.
-          Hát az esélyek igencsak szűkösek. Nem sok olyan klán van, akik meg mernének támadni vámpírokat, vagy netán elmernék rabolni a hasonmást vagy Cassie-t. Most viszont mennem kell. Viszlát – köszönt el a nő és bontotta a vonalat. Elijahnak volt egy olyan érzése, mintha a nő mondott volna valami fontosat. Ő mégsem tudott rájönni, hogy mi is volt az, ezer éves tapasztalat ide, ezer éves tapasztalat oda.


-          Határozott nő, az már egyszer biztos – jegyezte meg Klaus. Tetszett neki Lorenna stílusa, olyannak nézett ki, aki bármire képes, ha egyszer valamit a fejébe vesz. Neki is jól jönne egy ilyen boszorkány, egyébként is most pillanatnyilag igencsak híján volt belőlük. Csak tudná mi a cselekedeteinek a mozgatórugója. Damon miatt csinálja? Vagy ki miatt? Ismeri Cassie-t? Megintcsak kérdés kérdés hátán. Arról nem is beszélve, hogy igencsak érdekelte volna, melyik boszorkányvadász-klán merte megtámadni őket. Egyáltalán felbérelte őket valaki, vagy csak érdekük fűződik hozzá? De milyen érdek? Egyszerűen kiborító az egész, de tudta, ha elkapja őket, akkor kiírtja az egész csürhét véglegesen. Mert Klaus Mikaelssont és családját senki ne merészelje fenyegetni.
-          Csak nehogy elcsábulj – jegyezte meg Caroline mosolyogva.
-          Én soha! – válaszolta a hibrid és engedve a vágyainak megcsókolta a szőke lányt, aki viszonozta a hibrid ostromát.
-          Jaj, ne előttem nyáladzatok – fintorodott el Rebekah.
-          Húgom, menj haza és nézz utána az iratok között, hogy kié lehet az a terület, ahol feltehetően tanyát vertek a boszorkányvadászok – szólalt meg Klaus. Rebekah bólintott és elment. Tudta, hogy ez most nem a veszekedések ideje. – Caroline, te is menj haza és feküdj le, pihenj egy kicsit – fordult a szőke lány felé kedvesen Klaus.
-          Arról ne is álmodj – csattant fel Caroline.
-          Nikolaus, szerintem te is menj haza Caroline-al együtt, ha történik valami értesítelek titeket. Valamint küldj pár hibridet arra a területre, hogy nézzenek körül, bár szerintem már eltűntek. Hálás lennék, ha küldenél nekem váltó ruhát – jegyezte meg Elijah szmokingjára mutatva.
-          Jó ötlet, Elijah. Akkor utánanézünk a dolognak és küldöm a hibrideket – bólintott rá Nik, és Caroline-al együtt távoztak.
-          Én… felviszem Cassie-t a szobájába – mondta Kol és karjaiba véve a lányt felsétált az emeletre.
-          Aggódik érte – szólalt meg Elena, aki szintén ugyanígy érzett.
-          Igen, Kolt még soha nem láttam szerelmesnek – jegyezte meg Elijah. Elmondta a hasonmásnak, mit mondott neki Lorenna és hogy a nő Damon boszorkánya. A lányt kissé felzaklatta, amit barátnőjéről hallott, de tudta, hogy Cassie küzdeni fog. – Nem lenne jobb, ha te is hazamennél egy kicsit?
-          Nem – rázta meg a fejét határozottan a hasonmás.
-          Szerintem azért megfontolhatnád, át kéne öltöznöd.
-          Veszek Cassie-től ruhát, meg őt is átöltöztetem – közölte Elena. Egy percre sem akarta elhagyni addig a házat, amíg Cassie fel nem ébred.
-          De előtte készítek neked valami reggelit, nem akarom, hogy elájulj az éhségtől – ajánlotta Elijah, mivel látta a lányon, hogy elhatározta magát.
-          Ez nagyon kedves tőled, Elijah – nézett rá hálásan a hasonmás.


Ezután Elena evett egy kevéske pirítóst. Lezuhanyozott és felöltözött Cassie egyik ruhájába.
-          Meg fog gyógyulni – fogta meg Kol vállát barátnője szobájában.
-          Igen, tudom - mondta a férfi, aki egyik kezével az alvó lány kezét fogta, a másikkal pedig a haját simogatta.
-          Átöltöztetem, megtennéd, hogy... - hagyta félbe tapintatosan a mondatot Elena.
-          Persze – mormolta Kol. - Mindjárt visszajövök – mormolta Cassie fölé hajolva, megpuszilta a lány homlokát és kiment. Elena elkezdte átöltöztetni Cassie-t.


-          Kol – szólította meg a vendégszobában átöltöző öccsét Elijah.
-          Igen, Elijah? - fordult felé Kol, a szemei tele voltak aggodalommal és elnézett bátyja válla felett, mint aki nem is látja őt.
-          Ez alatt a rövid idő alatt, mialatt megismertem Cassie-t rájöttem, hogy cselekedeteinek a mozgatórugója a szeretet és a barátság. Kedves lány, ugyanakkor nagyon határozott is. Nem fogja feladni a küzdelmet, ő egy igazi harcos – mondta Elijah.
-          Azt hiszed, hogy én ezt nem tudom?! - szisszent fel mérgesen Kol.
-          De tudom, hogy tudod, csak úgy gondoltam jobb, ha kimondom – nyugtatta meg Elijah. Csak meg akarta nyugtatni a testvérét, de számított rá, hogy nem fogja nagyon jól fogadni.
-          Értem – válaszolta Kol. Értékelte, hogy a bátyja megpróbálja megvigasztalni, de akkor lesz nyugodt, ha újra látja majd Cassie mosolyát. A lány inkább vágjon mindent a fejéhez, csak éljen. Elena kijött Cassie szobájából, ahová Kol rögtön beviharzott. Elijah a vendégszoba ágyat felajánlotta Elenának, aki mivel nagyon fáradt volt, így elfogadta, de ismét elsírta magát. Elijah, hogy megnyugtassa, magához ölelte, Elena pedig elaludt a karjaiban.


Kol, miután visszament Cassie szobájába, befeküdt a lány mellé és a mellkasára húzta őt. Annyira fontos lett neki a lány, nem bírta volna elveszíteni őt különösen azzal a tudattal, hogy részben az ő hibájából történt az egész. Megígérte neki, hogy vigyáz, de nem figyelt eléggé. Közben egyenletesen simogatta a lány hosszú barna haját, amit Elena kiengedett a kontyból.
-          Tudod, mikor először találkoztunk, és a szemedbe néztem, azt hittem egy angyallal találkoztam. Most már biztos vagyok benne – suttogta a lány hajába. - Szükségem van rád, Cassie. Kérlek, ne hagyj egyedül – kérlelte halkan és egy-egy könnycsepp görbült le a szemeiből, amit sok másik követett. Nem is emlékezett rá, mikor sírt utoljára. De most egyszerűen nem tudta magába tartani az érzéseit, legalább a testvérei nem látják kiborulását. Csak Elijah hallja, de biztos volt benne, hogy ő hallgatni fog róla.


Cassie egy ködös hegyoldalon találta magát. Felismerte a helyet. Az otthonától nem messze terült el. Gyönyörűen be lehetett innen látni a skót felföld azon részét, ahol felnőtt. Kiskorában sokat volt itt, viszont nem értette, hogy került ide. Kíváncsian nézett körül, amikor meglátott egy ismerős alakot közeledni a ködben. Hitetlenkedve nézett arrafelé, és ajka egyetlen egy szót formált.