2013. február 25., hétfő

Új blog

Sziasztok! 
Úgy döntöttem nyitok egy új blogot, mint ahogy ezt a cím is mutatja. A történet központjában Elijah fog állni. Elérhetőség: A védelem és a szerelem útvesztője
Ismertető: 
Elijah Mikaelsson megelégeli testvérei folyamatos és szűnni nem akaró civakodását. Ezért San Francisco-ba menekül egyre terhesebbé váló jelenlétüktől. Élvezi a város nyugodtságát és esténként a Golden Gate hídat, valamint a környéket figyelve emlékezik vissza a múltra. A szomszédjai egy testvérpár, Jade és Jason Weston lesznek, akik fiatalon lettek árvák. Jason munkája miatt nem sokat van otthon és hirtelen természetét figyelembe véve nem igazán vannak barátai sem. Egyetlen támasza a húga. Pont ezért bármit megtenne azért, hogy megóvja őt. Jade a környék kórházában dolgozik, mint a szülészeti osztály egyik ápolónője, ráérő idejében pedig az árvaházban segít be. A még fennmaradó időben pedig bátyja válláról próbálja meg levenni a terheket, amik nyomasztják. Mélyen hallgatva arról, hogy fel-felbukkanó borzalmas rémálmai vannak szüleik haláláról. Egyébként a temetőket módszeresen kerüli, mert a közelükben mindig kirázza őt a hideg. Mikor a lány észreveszi új szomszédjuk magába forduló viselkedését belső ösztönnél fogva segíteni akar neki, azonban udvarias, ám nagyon is határozottan tartózkodó ellenállásba ütközik. Elijah magányra vágyik, így elutasítja Jade kedves és törődő közeledését. Később a lányt megtámadják, az ős pedig segít rajta. Jason azonban nagyon ferde szemmel nézi húga és Elijah között kibontakozni készülő szerelmet. Közben Mystic Fallsban is zajlik az élet és természetesen az ős már nem tud tovább menekülni, mert mint mindig most is neki kell megoldani testvérei problémáit. Vajon a védelem és a szerelem útja kereszteződik? Jason képes lesz elviselni Elijah-t, valamint később az ős testvéreit is? Tulajdonképpen mi is Jason munkája? Valóban baleset történt a Weston szülőkkel? Jade miért viselkedik így a temetők közelében? Ha elolvassátok megtudjátok.

2013. február 23., szombat

2. évad 7. fejezet

A vér nem válik vízzé

A vér cinkossága ősi, bizalmas kötelék. A Nagyok ismertetőjele.” Anna Gavalda


Kol erősen pislogva próbálta megemészteni az elé táruló látványt és teljesen leblokkolt. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy Cassie az előbb az ő vérét itta és ráadásul még az arca is átváltozott.
  • Valami baj van? – kérdezte kedves az őstől. Közben arca ismét a megszokott vonásokat mutatta. Mentesen mindenféle vámpír fogaktól és vörös szemektől. Az ős erősen elgondolkozott azon az eshetőségen, miszerint nem e lehetséges az, hogy képzelete űzött vele ilyen csúfos tréfát. Sajnos ennek a valószínűsége igen kicsi volt, mivel a vére még mindig ott vöröslött kedves ajkain.
  • Egy percre elengednél? Szeretnék kérdezni valamit Elijah-tól – kérte Kol meglehetősen gyöngéden és ugyanakkor óvatosan is. Közben nagyon erősen koncentrált arra, hogy ne mutatkozzon meg rajta semmi csak a lány iránti szeretete. A kétségbeesését és a döbbenetét jó mélyre próbált süllyeszteni.
  • Most? – értetlenkedet Cassie. Az ős letörölte a lány ajkairól a saját vérét úgy téve, mint aki csak simogatja annak arcát.
  • Azt hiszem, ez nem tűr meg halasztást – mosolygott rá szerelmére kissé feszülten Kol. – Nem vagy esetleg éhes? Ha gondolod, leugrom a konyhába és hozok fel neked valamit – vetette fel az ős mintegy teljesen véletlenül a témát.
  • Az előbb éhes voltam, de már nem – rázta meg a fejét Cassie. Vajon miért nem, gondolta Kol, de továbbra is kényszerítette magát, hogy úgy csináljon, mintha minden rendben lenne, mivel látta, hogy kedvese fel sem fogta mit is tett az előbb. Ez pedig határozottan nem olyan volt, mint az, amikor ő harapta meg a lányt. Mert ott ő egy ideig emlékezett rá, de Cassie láthatóan észre sem vette a dolgot, ami kissé aggasztó volt.
  • Biztos vagy benne? Esetleg egy kis leves, vagy süti… vér? – sorolta csak úgy találomra a dolgokat Kol ügyelve a könnyed hangszínre.
  • Tudod, hogy nem iszok vért – nézett rá megrökönyödve az ősre Cassie.
  • Igen, hogy is felejthettem el – kényszerített magára egy mosolyt Kol és sietve kilépett a szobájukból.


Sebesen és semmivel sem törődve tépte fel Elijah szobájának ajtaját.
  • Elijah! Cassie megharapott! – közölte testvérével Kol meglehetősen felindultan, nem is törődve azzal, hogy a megszólított éppen a szoba közepén csókolózik igencsak hevesen a hasonmással.
  • Kol, most pontosan mit is vársz tőlem? Mit tegyek ezzel kapcsolatban? Azt hiszem, ez előfordul – sóhajtotta Elijah fáradtan miután elvállta a kábult Elenától és öccse felé fordult. A hasonmás furcsán nézett Kolra, hogy most ezért képes volt megzavarni őket. A gond csak az volt, hogy mind Elena, mind Elijah látták mennyire felzaklatta valami a szobájukba hívatlanul és minden előzetes figyelmeztetés nélkül belépő férfit.
  • Félreértesz. Megharapott, úgy értem annyira, hogy itta a vérem és… - hadarta Kol és hevesen a saját arcára mutatott, ami vámpír arcvonásokba rendeződött, mert egyszerűen nem bírta kimondani.
  • Nem lehet, hogy túl sokat ittál? – kérdezte óvatosan Elijah. Természetesen tudta, hogy öccse két pohárral ivott, ami aligha fog ennyire megártani neki. Főleg nem olyan szinten, hogy utána ilyen abszurd dologról kezdjen hallucinálni. Elena teljesen értetlenül hallgatta a párbeszédet mivel nem tudta elképzelni barátnőjét amint azt teszi, amit Kol nagyon is határozottan állított. És egyáltalán, hogy változott vámpírrá?
  • Nem – morogta Kol idegesen. – Megharapott és utána, amikor megkérdeztem azt mondta, hogy előtte éhes lett, de hirtelen elmúlt neki. Szerinted mi történt? – kérdezte kétségbeesetten testvérét.
  • Csak úgy? – kérdezte Elijah elgondolkozva.
  • Csak úgy?! A vérem itta, Elijah! Itt nincsen semmi „Csak úgy”! – csattant fel Kol. Nem az volt a baja, hogy Cassie a vérét itta, mert elvégre semmi baja nem lesz tőle, de meglehetősen felzaklatta őt, hogy kedvese úgy nézett ki, mint egy vámpír. Mondjuk, ha félig az, akkor… lehet, hogy most a lelkeik összekapcsolása miatt ő is teljesen azzá vált és ezután át tud, majd változni? Erre ráadásnak ott volt az a tény is, miszerint a lány már eleve félig vámpír volt.
  • Lehet, azért van, mert félig ő maga is vámpír. Valamint a köteléketek is sokat közrejátszhat benne – szólalt meg továbbra is nyugodtan Elijah, aki ugyan arra a következtetésre jutott, mint öccse.
  • Azt mondta, hogy soha nem kívánta a vért – rázta meg a fejét Kol.
  • Mi van, ha a baba felerősítette az éhségét? – kérdezte Elena félénken.
  • Úgy érted a baba tudat alatt befolyásolta Cassie-t, hogy megharapjon engem? – kérdezte Kol és ettől a lehetőségtől sem volt éppen elragadtatva, bár azért ha tényleg így lenne, akkor valahol mélyen büszke is lenne a fiára. Nem azért, mert manipulálta az anyját, hanem, hogy ilyen ügyes volt. Szinte meg sem érezte a harapást, na jó egy kicsit fájt neki, de egy kis gyakorlás és már meg sem fogja érezni. Remek technikája lesz az egyszer már biztos. Elvégre az én fiam!
  • Kedvesem azt hiszem, igazad van – értett egyet a hasonmással Elijah.
  • Akkor most Cassie bárkit meg fog harapni? – kérdezte Elena aggódva.
  • Nem hiszem – vágta rá kapásból Kol.
  • Elena megtenné, hogy szólsz Niklausnak? Én elmegyek Damonért és Stefanért. Kol te hozz a konyhából vért – adta ki az utasításokat Elijah. Elena és Kol pedig az ősre bízták magukat, remélve, hogy sikerül megoldani a helyzetet és megtudni mi is történik már megint.


Cassie közben lement a könyvtárba, mert elunta magát fent és tudta Kol úgyis megtalálja őt. Leemelt egy könyvet a polcról és miután kényelmesen elhelyezkedett az egyik fotelban olvasni kezdte azt. Jó tíz perccel később Nik sétált be kezében egy pohár vérrel.
  • Cassie, hát te? – kérdezte a lányt szerepéhez mérten kíváncsian. Ugyanis őt küldték be, hogy tesztelje a lányon a donor vér is annyira vonzza e őt, mint Kol vére vagy esetleg a sajátja ha szükséges.
  • Kol átment Elijah-hoz én pedig lejöttem, mert olvasni szeretem volna. És te? – érdeklődte Cassie kedvesen, miközben a hibrid leült a székének a karfájára.
  • Szomjas lettem és pont mikor felfelé tartottam éreztem meg, hogy itt vagy. Gondoltam megnézem mit is csinálsz ilyenkor idelent – mosolygott rá a lányra Nik és kortyolt a poharából.
  • Egy könyvtárban mit lehet még csinálni? – kérdezett vissza szarkasztikusan a lány, ám lehetett látni, hogy csak ugratja a hibridet.
  • Tudod, szerintem sok mindent – húzta fel a szemöldökét célzatosan Nik.
  • Komolyan, mintha csak Kolt hallanám – nevetett fel Cassie.
  • Elvégre testvérek lennénk – vigyorodott el Nik. – Nem kérsz? – tette fel a kérdést mintegy véletlenül és a lány orra alá nyomta a poharát, ami még félig tele volt vérrel. Közben erősen figyelte nem e változik e meg Cassie arca, úgy, mint ahogy azt öccse kétségbeesésében váltig állította.
  • Nem, kösz – ráncolta össze a szemöldökét a lány és eltolta a felkínált „italt”. Damon az ajtó előtt egy „Mondtam, hogy hallucináltál” pillantással nézett Kolra. Aki mintha megnyugodott volna egy kissé, ahogy Elijah és Stefan is. A tervük következő szakasza az volt amikor Nik véletlenül megvágta a saját karját. Cassie kezdte úgy érezni, hogy egy élethű komédiába csöppent.
  • Rendben, Nik. Ez már tőled is igazán abszurd. Tudom, hogy készülsz, valamire és nyilván nem egyedül, de azonnal mond el, hogy mi az – jegyezte meg a lány határozottan és nagyon is szigorúan a hibridre pillantott, de egyébként most sem változott meg az arca.
  • Tudod, Kol látott valamit, amitől kicsit kibukott én meg csak ellenőriztem, hogy a helyzet valóban annyira válságos e, mint ahogy azt állítja vagy egyszerűen csak túlreagálta a dolgot. Azt hiszem, előbbi nem állta meg a helyét, utóbbi pedig teljes bizonyosságot nyert – emelte fel a kezeit megadóan Nik, mintegy azt mondta ezzel, hogy ő nem tehet semmiről.
  • Miről beszélsz? – követelte továbbra is a bővebb magyarázatott Cassie.
  • Csak a szokásos – legyintet a hibrid, jelezve, hogy nem is említésre méltó a dolog.
  • Én azért szeretném tudni – követelte a lány makacsul. Megkérdezte volna, hogy Kol hol is van, de még ez elhangzása előtt látomása támadt, amiben meglátta az ajtó előtt szobrozókat. – Gyertek, beszélni akarok veletek – emelte fel kissé a hangját.
  • Sajnálom kicsim – lépett be a könyvtárba bűntudatosan Kol.
  • Én mondtam, hogy képzelődsz – nyilatkozta Damon gúnyosan.
  • Damon, kérlek – nyugtatta testvérét Stefan. Elijah csendesen tanulmányozta a láthatóan kissé mérges Cassie-t, aki öccse magához ölelt. Nik mintegy véletlenül megvágta Kol kezét is, mint ahogy az előbb a sajátját. A hatás mindenkit megdöbbentett.


Cassie ráhajolt Kol sebessé vált karjára és megnyúlt szemfogait a sebre mélyesztette. Szemei vörössé váltak és az erek kidudorodtak körülötte.
  • Oké, úgy látszik, mégis igazad van – ismerte el Damon megrökönyödve. Cassie felnézett Kol barna szemeiben, utána az ős sérült kezére, majd vissza a szemeibe ezután próbált elhátrálni, de Kol gyengéden magához szorította őt. Sérült kezét újra Cassie szája elé tartotta.
  • Vidd innen – nyöszörögte Cassie szemei továbbra is vörösben játszottak, de már nem érezte szükségességét, hogy igyon is, mint ahogy az előbb. Érezte a belső késztetést és ellenállt neki, valahol mélyen viszont nemcsak még meg sem született fiának, hanem ő magának is jól esett. Legalábbis egy icike-picikét. Na jó, inkább nagyon.
  • Semmi baj – súgta neki Kol, aki rájött, hogy tényleg a fia tette azt, amit, így a másik kezével kedvese hasát kezdte simogatni. Érezte az onnan továbbra is kiáramló erőteljes mágiát és próbálta palástolni a korábbi kétségbeesés helyére lépő mérhetetlen büszkeséget. Úgy gondolta nem kéne még jobban kiborítani szerelmét.
  • Nem akartalak megharapni – sírt fel Cassie és immár zafírkék szemekkel fordult az őt tartó ős felé és arcát belefúrta a mellkasába.
  • Tudom – közölte Kol lágyan. Emlékezve, hogy ezt fordítottan már eljátszották csak akkor utána ő elfelejtette a dolgokat, ahogy úgy egy órával ezelőtt Cassie is, ám már emlékszik rá. Mindketten, sőt a többiek is tudták, hogy ez nem olyan, mint akkor. Igaz az akkori körülményeket még ma is csak Cassie, Kol, Holly és Nik tudták. Meg talán Caroline, de a többiek csak körülbelüli eseményeket ismerték. Mivel Cassie nem akarta, hogy apja kiakadjon miatta és dühében az ősnek essen. Most azonban a baba követelte a vért és annyi könnyebbséget megadott, hogy sem ember, sem más vámpír, sem hibrid vérre nem volt jó. Csak az apjáé. Stefan kényelmetlenül fészkelődött testvére mellett. Látta mennyire kiborult unokahúga attól, hogy rájött bizony számára csábító Kol vérre. Szerette volna megvigasztalni, elvégre ő nagyon is tudta milyen érzés tartózkodni a vértől. Hálát adott Lorennának, hogy segített neki legyőzni a vérszomját, ami már több mint száznegyvenöt éve kísértette őt ébren és álmában is. Azóta, amióta megölte az apját és kiszívta az utolsó csepp vérét is, vagyis igazából csak azóta kísértete amióta rájött, hogy mit is tesz pontosan. Damon egyébként hamar napirendre tért a dolog felett, mivel úgy gondolta a látottak alapján, hogy unokája csak Kol vérét akarja néha megkóstolni, ő meg sérthetetlen és egy kis csapolástól semmi baja nem lesz. Bár látta, hogy lánya mennyire kiborult tőle, ezért megsimogatta a haját, hogy ne csak Kol, de ő is megvigasztalja tulajdon gyermekét. Elijah megkönnyebbült, hogy Cassie csak öccse vérét kívánja. Úgy gondolta ez is valami olyan lehet, amikor a terhes nők rászoknak áldott állapotuk ideje alatt egy olyan ételre, amit előtte ki nem állhattak. Ezt igazán nyilvánvaló lehetett volna, hogy be fog következni mivel a baba csak negyed részben ember és a fennmaradó vámpírvér igencsak domináló lehet. Az ős azon kezdett vacillálni, hogy mivel a baba mágikus ereje megmutatkozott, most már a vámpír erőknek is ideje volt felszínre törniük, így ezen nem is nagyon kéne meglepődniük. Nik úgy gondolta a baba remek kis vámpír lesz, valamint a mágikus ereje sem piskóta, ezért már alig várta, hogy a karjaiban tarthassa és taníthassa. Elvégre az ő unokaöccséről volt szó, aki különleges kisfiú lesz!


Cassie miután kellőképpen megnyugodott megtörölte könnytől maszatos arcát és összeszedetten fordult az őt figyelők felé.
  • A baba akkor szereti Kol vérét? – kérdezte csendesen hangot adva érdeklődésének.
  • Úgy tűnik igen – felelte nyugodtan Elijah.
  • De miért? – sóhajtott a lány fáradtan és rájött, hogy álmos és lassan már éjfél körül jár. Egyszerűen csak le akart feküdni és magához szorítani Kolt.
  • A baba jó részben vámpír és nyilvánvaló, hogy kell neki vér is – felelte Nik magától érthetődően.
  • Te ezt teljesen magától érthetődőnek tartod? – csóválta meg a fejét Cassie és közben Kol immár begyógyult kezét cirógatta, ahol az előbb… nos, a vérét itta. Még mindig emlékezett az érzésre. Annyira éhes volt és Kol vére el is űzte az érzést.
  • Legyen elég annyi, hogy számoltam azzal az eshetőséggel, hogy ez is előfordulhat majd – válaszolta Nik óvatosan. Ő már a kezdetektől sejtette, hogy a lánynak terhessége ideje alatt szüksége lesz majd egy kis vérre. Már el is tervezte, hogyan is fog észrevétlenül csempészni az ételébe vagy az italába, viszont most már nincs erre szüksége, mert a baba megoldotta magának a dolgot és ezzel sok mindent megkönnyített neki. Az én unokaöcsém!
  • Nik azt mondta aggódtál, most akkor miért vagy ennyire nyugodt? – fordult ültében az őt ölelő ős felé Cassie.
  • Csak furcsa volt, amikor meglátta az átváltozott szemeid és egy kicsit túlreagáltam – vont vállat Kol szája sarkában egy halvány mosollyal.
  • Kicsit? – kérdezte Damon ironikusan. – Hagyat homlok Elijah-hoz rohantál, aki szükségesnek érezte, hogy azonnal riasszon minket – fonta össze a karjait a mellkasa előtt az idősebb Salvatore jelezve ő nem tartotta ezt jó lépesnek.
  • Damon, kérlek – sóhajtotta Stefan. – Kolnak igaza van. Elfordulhatott volna, hogy nem a baba hozza elő Cassie vámpír felét, hanem valami más – fejtegette a fiatalabb Salvatore.
  • Látod Stefan is egyetért velünk, amúgy nem értem mit játszod itt a sértődöttet, amikor ha nem szólunk neked és csak később tudod meg, akkor itt dühöngtél volna, hogy lemaradtál az egészről nekünk köszönhetően – vigyorodott rá Nik, az idősebb Salvatore-ra.
  • Hogy neked milyen jó megfigyelő képességed van – vágta hozzá mérgesen a vámpír.
  • Sokan mondták már és örülök, hogy te is észrevetted – bólogatta diadalmasan a hibrid úgy mintha Damon teljesen komolyan mondta volna azt, amit és nem pedig cinikusan.
  • Akkor most mit csinálunk? – kérdezte Cassie csöndesen Kolt.
  • Ha szükségesnek érzed, nyugodtan harapj meg és igyál a véremből – ajánlotta az ős nyugodtan és kedvese arcát kezdte simogatni, a másik keze közben még mindig a lány hasán pihent.
  • Biztos vagy benne? – kérdezte bizonytalanul Cassie.
  • Tuti – vigyorgott rá szerelmére Kol.
  • Oké, most, hogy Kol túllépet a kétségbeesésén és önként és dalolva késznek mutatkozik arra, hogy a baba élő és járkáló donora legyen akár le is feküdhetnénk aludni – vetette fel Damon, de leginkább lányához intézte a szavait, mert látta rajta, hogy mindjárt leragadnak a szemei.
  • Remek ötlet Damon – csapta hátba vidáman Nik a vámpírt. Ő még mindig teljesen el volt ragadtatva az új fejleményektől és még izgatottabban várta Cassie és öccse babájának a születését, mint a szülők maguk.
  • Legközelebb tartózkodj a velem való fizikai kontaktustól, ha megkérhetlek – szűkült össze Damon szeme durcásan. – Elvégre nem én vagyok a cimborád, hanem Stefan – mutatott öccsére. – Menj aludni – közölte még lányával és méltóságteljesen kiballagott a könyvtárból.
  • Most megbántottam? – kérdezte Nik ártatlanul. Cassie ezt látva álmosan megforgatta a szemeit, Kol a plafon felé tekintett, várva, hogy rájuk essen. Stefan tudta, hogy a hibridnél ez a gesztus nagyon is a barátságra utalt és valahol mélyen remélte, hogy ők ketten megint újra olyan jóban lehetnek, mint az ezerkilencszázhúszas években.
  • Klaus, kérlek – intette le bátyját Elijah, mivel látta testvérét, hogy csak barátságos akart lenni az idősebb Salvatore-val mivel most már egy család voltak, de igazán tudhatta volna, hogy Damon ezt még mindig nem viseli valami jól.
  • Jó, jó megpróbálom visszafogni magam – közölte felhúzott orral Nik és felsietett a Caroline-nal közös szobájukba. Ezután, a többiek is a sajátjukba vonultak, hogy végre tényleg álomra hajtsák a fejüket.


Egy héttel később…


Mindenki a nappaliban volt és beszélgettek. Cassie úgy döntött sétál egyet a kastély körül a hóban.
  • Kimegyek – jegyezte meg felállva, nehogy a többiek aggódjanak érte, mert továbbra is figyelték minden egyes rezdülését, hátha valamilyen segítségre van szüksége. Nem volt, de ez nem igazán zavarta kedves családtagjait.
  • Megyek veled – termett szerelme mellett Kol, aki húga folyamatos kérdés özönét próbálta túlélni, ami egyébként arra vonatkozott, hogy mikor is lesz az esküvője Cassie-vel. Ennek alá támasztása érdekében még, magazinokat is elkezdett neki mutogatni, amihez szinte egyből csatlakozott Lorenna, valamint néha Caroline is.
  • Én is – sietett melléjük Ann is, aki eddig Nikkel, Caroline-nal és a kis Gabriellel játszott.
  • Vegyél fel kabátot – szólalt meg Rebekah, felpillantva az egyik esküvői magazinból, amit nézegetett és nem értette, hogy legfiatalabb bátyja miért nem tud választani a sok szép terítő közül. Úgy látszik Kol ízlése megkopott egy kissé az ilyen fontos események iránt, ha már azon is kiakad, hogy mélykékek vagy türkiz színűek legyenek a terítők.
  • Nem szándékoztam, kabát nélkül kimenni – szögezte le a lány szem forgatva.
  • Ennek örülök és a vastagabbat, ha lehet, valamint vegyél fel sapkát, sálat és kesztyűt is… meg talán még mellényt is – tette hozzá a szőke hajú ős aggódva sorolva a ruhadarabokat, nehogy kihagyjon valamit.
  • Rebekah, nem Szibériába megyek, hanem csak az udvarra – sóhajtotta Cassie, miközben már a kabátját vette fel. Kol segítőkészen kedvese mögé lépett, majd a lány nyaka köré tekerte a sálát.
  • Szeretlek és tudom, hogy a húgom idegesítő. Azt tanácsolom, hogy próbáld meg figyelmen kívül tenni – súgta szerelme ajkaira az ős.
  • Én is szeretlek – válaszolta Cassie elmosolyodva.
  • Kol! – csattant fel Rebekah méltatlankodva testvére megjegyzése miatt.
  • Ami, igaz az igaz – vigyorgott rá húgára Kol. Ezután pedig leállt veszekedni Rebekáh-val.
  • Szerinted Vénvámpír mikor veszi észre, hogy mi már kijöttünk? – kérdezte Ann, Cassie-től, mivel ők kisurrantak az ajtón és már szinte teljesen megkerülték az egész kastélyt.
  • Attól függ, hogy mennyire élik bele magukat a veszekedésbe Rebekáh-val – válaszolta a lány.
  • Ha engem kérdezel, mindig nagyon beleélik magukat, de legalább sokat lehet rajtuk nevetni – jelentett ki Ann elvigyorodva.
  • Azt akarod mondani, hogy nevetséges vagyok? – érdeklődte a hirtelen megjelenő Kol, aki észbe kapott és a veszekedés kellős közepén otthagyta a húgát, hogy a két lány után siessen.
  • Igen – válaszolta Ann hevesen bólogatva.
  • Meglátjuk – húzta össze a szemöldökét Kol, majd hirtelen elvigyorodott és felkapta a kislányt, hogy utána beledobja a legnagyobb hóba. Aki felsikított, mikor a hideg hó bement a kabátja alá. – Látod, így jár az, aki engem piszkál, ráadásul nem vesz fel sálat – jegyezte meg az ős rosszallóan. Ann válaszként gyorsan gyúrt egy hógolyót és Kol képébe vágta.
  • Hogy az a… - csattant fel az ős mérgesen.
  • Kol, mielőtt folytatnátok, add oda Ann-nek a sálját, ami kihoztál utána – mondta Cassie, de közben távolabb vonult a nemsokára csatatérré váló helytől.
  • Kihoztad nekem? – pislogott fel az ősre a kislány.
  • Ja – válaszolta Kol és odaadta Ann-nek a ruhadarabot.
  • Kösz – hebegte a kislány a nyaka köré tekerte a sálat.
  • Ez az apák dolga – vont vállat az ős. Türelmesen megvárva, amíg Ann teljesen felöltözik végre. – Eddig tartott a fegyverszünet – vigyorodott el Kol utána és egyből egy hógolyót vágott a kislányhoz, aki fürgén elhajolt előle, így az egyik ablak szenvedte el a becsapódást, aminek következtében egy hatalmas hosszanti repedés keletkezet rajta sérülésként.
  • Te mondod el Lorennának – szögezte le Ann gyorsan.
  • Inkább észrevétlenül megcsináltatom – válaszolta Kol, mivel nem akarta elképzelni, hogyan is reagálna erre a vörös hajú boszorkány. Ezután mintha mi sem lenne természetesebb folytatták a hógolyózást, egy kis fogócskával vegyítve. Cassie nevetve hagyta, hogy körülötte repkedjenek a „bombák” és szaladgáljon körülötte a két rosszcsont. Aztán ő is csatlakozott hozzájuk, bár őt nem dobálták, hanem csak ő dobálta meg a másik kettőt.


Két héttel később…


  • Rendben egyszer megmutatom, hogy is kell használnotok a gépet, amit egyébként nagyon remélem, hogy nem tesztek tönkre – morogta Sebastian. Egy ultrahang készüléket szerelt fel az egyik szobában, amivel bármikor meg tudják nézni a baba állapotát. Cassie már fel is feküdt a vizsgálóasztalra, mellette Kol készségesen és izgatottan figyelt és várt. A többiek az ajtó előtt toporogtak, mivel ők ki lettek parancsolva. Orvosi utasítás által és csak akkor jöhetnek be, ha Sebastian megengedni nekik. Az orvos ezen tettével valamilyen oknál fogva nem örvendett közszeretettnek.
  • Hogy gondolhatsz ilyet rólunk? – kérdezte méltatlankodva unokatestvérét Cassie. – Amúgy meg, ha így is lenne, akkor vennénk neked újat – vont vállat végül, elismerve, hogy azért rokona nem tévedett olyan nagyot.
  • Méltányolom az őszinteséged – közölte Sebastian szárazon. – Láttátok, hogy kapcsoltam be a gépet? Helyes, mert nem akarom még egyszer megmutatni. Húzd fel a pólód – parancsolt rá unokatestvérére, aki teljesítette. – Most bekenem a hasad ezzel a zselével. Lehet, hogy kicsit hideg lesz – közölte mikor Cassie meglepetten felnyikkant. – A készüléket, ami olyan, mint egy leolvasó a hasadra teszem. Látjátok a monitoron megjelent a kép – Cassie és Kol addigra már feszülten figyelték a monitort.
  • Hol van a baba? – kérdezte Kol türelmetlenül.
  • Ott – mutatott egy pici kis pontra Sebastian és ráközelített. – Megvan? – kérdezte kedvesen az orvos.
  • Látom – érintette meg a monitort Cassie és szemei könnyesek lettek a meghatódottságtól.
  • Én is – közölte kissé rekedten Kol és gyorsan, valamint észrevétlenül megtörölte a szemeit. – Milyen pici – ráncolta össze a szemöldökét az ős.
  • Pont akkor amekkorának ebben az időszakban kell lennie. Az a vonal a gerince – jegyezte meg Sebastian és közben ujjával mutatta is.
  • Mikor hallom, majd a szívét dobogni? – kérdezte Kol türelmetlenül.
  • Szerintem még olyan két hét – válaszolta Sebastian. – Gondolom, a normálnál egy kicsit többet eszel? – nézet kérdőn unokatestvérére.
  • Igen – bólintotta rá az anyuka, de közben mégis még alig látható babáját figyelte és csak fél fülel jutottak el hozzá az információk.
  • Helyes, szeretném, ha figyelnél arra, hogy mindig megfelelő mennyiségű étel legyen a szervezetben – közölte orvosi szigorral Sebastian és nem úgy tűnt, mint aki bármilyen kifogást elfogad ebben a helyzetben.
  • Én majd figyelek rá – jelentette ki Kol határozottan.
  • Van itt valami, ami szerintem érdekelhet téged – köszörülte meg a torkát Cassie.
  • Akkor mire vársz? Oszd meg velem azt az információt – fordult érdeklődve unokatestvére felé Sebastian.
  • Néha… olyan kétnaponta megkívánom Kol vérét – nézett kissé zavartan Cassie.
  • Azt hiszem, ez a te babádnál normálisnak számít – dörzsölgette elgondolkozva az állát Sebastian és rávigyorgott a lányra. – Most egy kicsit magatokra hagylak titeket az első pillanatok varázsa miatt meg minden… a többiek szerintem nemsokára betörik az ajtót, de az életem kockáztatásával megpróbálom visszatartani őket – közölte drámaian.
  • Igazán kedves tőled – mosolygott rá Cassie.
  • Rokoni szolidaritás is létezik a világon – legyintett Sebastian és magára hagyta a boldog szülőket.


  • A mi babánk – motyogta Kol örömittasan és felült szerelme mellé a vizsgálóasztalra, hogy átkarolhassa őt.
  • A miénk – mosolygott fel az ősre Cassie, aki lehajolt hozzá és először gyengéden homlokon csókolta szerelmét, utána pedig az ajkaira hajolt. A lány az ős hajába túrt és játszadozni kezdett a sötét tincsekkel. Egy kép rohanta meg az elméjüket.


Cassie és Kol látta amint az emlék-Cassie éppen a könyvtárban rendezkedik és ekkor egy aranyos kis öt év körüli kiköpött Kol lépett be a helységbe, kék szemeit – amik teljesen olyanok voltak, mint Cassié és Damoné – a lányra függesztette.
  • Anyu? Nem láttad a könyvemet, amit most olvasok? Lucas, már megint eltette előlem – jegyezte meg kissé durcásan a kisfiú. Pont úgy ahogy Kol, szokott nézni, amikor valami csip-csup kis ostobaságon összekap Rebekáh-val.
  • Te és Lucas pont olyanok, vagytok, mint apád és Rebekah nénikéd – csóválta meg a fejét az emlék-Cassie, mintha csak a felmerült gondolatokat kívánná megerősíteni.
  • Nagyapa is folyton ezt mondja, csak ő hozzá teszi, hogy Lucastól nem is várhatok többet, mivel Rebekah néni az anyja – kuncogott fel a pici-Kol.
  • Nagyapád néha még mindig roppantul elfogult tud lenni, de ő már csak ilyen – mormolta az emlék-Cassie.
  • Igen, tudod nem is lenne önmaga, ha néha nem veszekedne Rebekáh nénivel, vagy dédivel – mosolyodott el kisfiú lelkesen jelezve, hogy ő bizony nagyon is szereti az ilyen alkalmakat.
  • Dédnagyanyádat sem kell félteni – forgatta meg a szemeit az emlék-Cassie.
  • Cassie néni jössz sütit sütni? Anyu és Elena néni már várnak – szaladt be lelkesen két négy év körüli szőke hajú kislány, akiknek ragyogó zöld szemei voltak, őket követte egy barna hajú mogyoróbarna szemekkel rendelkező szintén négy év körüli nagyon is komoly arcot vágó kisfiú.
  • Igazából Caroline néni kifejtette, hogy halaszthatatlanul segítened kell, mert akkor nem leszünk időben kész a karácsonyi sütikkel. Anyu és Nik bácsi már nem tudja őt visszatartani teljesen bepörgött – közölte nyugodtan a barna hajú kisfiú mosolyogva.
  • Édesem ments meg – menekült be vigyorogva a szobába Kol. Mögötte sietett szinte teljesen lisztesen húga és fenyegetően legfiatalabb bátyja után vetődött.
  • Hajrá anya – kiáltotta egy a többiekhez hasonlóan négy éves forma kisfiú, akinek zöld szemei és barna haja volt.


A látomás itt megszakadt, de ez pont elég volt a leendő szülőknek ahhoz, hogy tudják minden rendben lesz.
  • Láttad? – súgta lelkesen Kol.
  • Igen – válaszolta hasonló hangon Cassie.
  • De, hogy lehet…? – adott hangot értetlenségének az ős, azzal kapcsolatban, hogy testvéreinek gyerekei vannak, még Rebakah-nak is.
  • A vérem miatt – döntötte félre a fejét Cassie mosolyogva.
  • Akkor ők vér szerint is? – csillant a megértés fénye Kol szemeiben.
  • Pontosan – helyeselt Cassie.
  • Nos, van egy olyan érzésem, hogy az életünk nem lesz éppen unalmas – vigyorgott rá szerelmére az ős, és eszébe jutott, hogy Rebekah bekergetni őt a könyvtárba. Vajon mivel érdemeltem ki?
  • Szerintem sem – nevetett fel Cassie.


  • Ugye megnézhetem az unokaöcsém ultrahangképét? – nyitott be türelmetlenül Nik.
  • Nik, ne legyél ennyire rámenős – szólt rá méltatlankodva Caroline a hibridre, de ő is hasonlóan azt akarta, mint Nik, így a dorgálás is mellőzte a szükséges élét. A kis Gabriel a hibrid karjaiban fészkelődött.
  • Gyertek be türelmetlen banda – invitálta őket Cassie szemforgatva. Mindenki szépen besétált a szobába és a baba képét lesték a képernyőn. Kol Annt és a kis Gabriel feltette szerelme mellé a vizsgálóasztalra.
  • De pici – motyogta ámulta Gabriel hüvelykujját a szájba véve. Ann buzgón helyeselt és szemöldök ráncolva nézett a monitorra, amin testvére képe volt. Mivel ahogy Kol és Cassie ígérték örökbe fogadták őt.
  • Úgy fog kinézni, mint én – kottyantotta ki a látomás egy részét Kol, Cassie elnézte neki mivel látta mennyire fellelkesedett az ős tőle. Nem mintha eddig nem lett volna alapjáraton az, de most a látomás után még jobban az lett.
  • Ezt egy ultrahang alapján megmondod öcskös? – kérdezte egy hatalmas vigyorral az arcán Nik. Kol épp szólásra nyitotta a száját, hogy megossza legidősebb testvérével, hogy látomása volt neki és Cassie-nek és azt is el akarta mondani, hogy bátyjának és Caroline-nak lesz két lánya, de kedvese figyelmeztetően megszorította a karját.
  • Simán – vigyorgott vissza Kol, megértve szerelme néma jelzését. Örült neki, hogy ez az ő kis titkuk lehet a jövőről. – Ahogy abban is biztos, vagyok, hogy a szemei olyanok lesznek, mint Cassie-nek – közölte Damonnel, jelezve, hogy az unokája az ő szemeit fogja örökölni.
  • Jól hangzik – vigyorodott el akaratlanul a vámpír. Szemei, amikről szó volt boldogan felcsillantak ezt hallva. Annabell mosolyogva megszorította a mellette lévő Damon kezét, jelezve, hogy ő is osztozik az érzésben. Stefan megveregette bátyja hátát támogatása kifejezésére. Lorenna Ric karját szorította el örömében. Rebekah is hasonlóan cselekedett Liammal. A két férfi vetett a másikra egy bajtáriasan együtt érző pillantást, mivel osztoztak egymás sorsában. Igaz egykük sem bánkódott ezért túlzottan. Elijah tőle szokatlan módon szintén teljesen izgatott volt és bátyjával együtt szinte a képernyőre tapadtak. Elena könnyektől elhomályosult szemekkel mosolyogva barátnőjére nézett, aki visszamosolygott rá. Holly szintén sírt és könnyeit törölgetve szorította meg Cassie kezét. Sebastian amolyan „Én mindent megtettem, hogy visszatartsam őket, de te engedted be őket” pillantást vetett unokatestvére, aki vállat vont, jelezve, hogy „Ez van”. Jeremy és Liz még tegnap haza mentek, mivel előbbit Bonnie, utóbbit pedig a munkája várta. Azonban megígérték, hogy az esküvőre garantáltan visszajönnek. Aminek Cassie és Kol végre kitűzte az időpontját. Igaz Caroline, Rebekah és Lorenna folyamatosan váltakozó könyörgése és követelése nagyban közrejátszott ebben. Ennek ellenére természetesen mindketten nagyon várták már a nagy napot, ahogy a többiek is. Caroline és Elena, valamint a történelmet tanító Ric tudták, hogy nemsokára vissza kell menniük az iskolába, mert már megjavították a „véletlenül” meghibásodott fűtését. Ezért lassan már kezdték is előkészíteni a holmijukat. Ahogy Nik, Elijah és Lorenna is. Cassie és Kol is úgy döntöttek, hogy az esküvőig itt maradnak. Az utána lévőkön még kissé vacilláltak, de az még a jövő zenéje volt. Nik biztosította a párt, hogy ő azért előkészít egy babaszobát a Mikaelsson villában, mivel remélte, hogy idejük nagy részét ott fogják tölteni. Liam érthető módon úgy gondolta ő marad az otthonukba. Ezúttal Lorenna – testvére mérhetetlen megkönnyebbülésére - Cassie-t bízta meg a környék felügyeletével. A férfi rendkívüli módon úgy gondolta így lesz a legjobb, mert így talán nem veszélyezteti őt a nyaktörés igencsak fenyegető veszélye. Lorennának egyetlen egy kikötése volt csupán, ami nem volt más, minthogy ha valami felmerül, akkor unokája rögtön értesítse őt vagy inkább a kastélyban tartózkodókat, hogy időben tudjanak lépni és nehogy a lány terhesen próbálja megállítani vagy éppen elhárítani a felmerült problémákat. Rebekah, Damon és Stefan szintén maradni szándékoztak. A szőke ős Liam mellett szándékozott maradni. Az idősebb Salvatore a lányára akart vigyázni, akit a nevére vett, amit titokban mindig is meg akart tenni. A fiatalabb Salvatore pedig bátyja és unokahúga miatt. Caroline és Lorenna távolról kívántak segíteni az esküvői előkészületeket, még Rebekah közvetlen közelből vezényelte a feladatokat. Kolt és Cassie-t csak néha zavarta, mivel ha a szőke ős túlságosan elragadtatta magát, olyankor egyből ott termet Liam és elvonszolta a szervező nőt mielőtt elfajulhatott volna a helyzet. Stefan és Damon kapcsolata sokat javult, ez leginkább annak volt köszönhető, hogy a fiatalabb Salvatore megismerte unokahúgát és a lány folyamatosan unszolta mindkét felet erre. Valamint Annabell is segített lányának. Hogy szerelme végre teljesen kibéküljön a testvérével, ne csak olyan tessék-lássék módon.

2013. február 17., vasárnap

A megbocsátás ösvénye 3. fejezet

Megbocsátás


Kol elgondolkozva állt a nemrég megadott cím előtt és igazán nem értette, hogyan is történhetett mindez. Emlékezett rá, hogy miután legidősebb testvére felhívta őt kénytelen-kelletlen, valamint mély sóhajok kíséretében állt meg Klaus Mystic Fallsi villája előtt. Pár percig még a kocsija kormányát nézte eltöprengve, és nem értette, hogy miért is van ő itt. Elvégre megfogadta, hogy még egy ideig nem fog megbocsátani Klausnak, valamint nem is fog beszélni vele. Előbbi persze még érvényben volt, utóbbi meg sajnos már nem. Így aztán saját ostoba érzelgőségén morogva szállt ki a kocsijából és lépett be a villába.
  • Kol eljöttél? Nem számítottam rád még pár évszázadig – mondta a hirtelen megjelent Rebekah, aki megállt közvetlenül legfiatalabb bátyja előtt.
  • Nos, én sem számítottam rá – válaszolta Kol gúnyosan.
  • Akkor, hogyhogy mégis itt vagy? – kíváncsiskodott Rebekah.
  • Úgy hallottam hiányzom neked és tudod, hogy nem lehetek meg kedves és gondoskodó szeretetted nélkül – felelte Kol elvigyorodva.
  • Még mindig nem vagy vicces – válaszolta Rebekah durcásan.
  • Te meg még mindig túlságosan is könnyen sértődsz meg – vágta rá Kol.
  • Ez nem is igaz! – tagadta igencsak hevesen legfiatalabb bátyja állítását Rebekah.
  • Dehogyis nem! – válaszolta Kol.
  • De nem!
  • De igen!
  • De nem!
  • De igen!
  • Befejeznétek? Megmondanátok nekem, hogy miért is van az, hogy ilyen apróságokon akár órákon át tudtok veszekedni? – érdeklődte Elijah sóhajtva.
  • Elijah! Klasszul, nézel ki, mint mindig. Gondolom, nem mondták még neked, hogy ma már nem az öltöny a mindennapos viselet – jegyezte meg Kol.
  • Örülök, hogy hazatértél Kol – jelentette ki Elijah, figyelmen kívül hagyva testvére szurkálódását.
  • Te mindig mindenkit örömmel fogadsz – válaszolta Kol szem forgatva. És határozottan nem állt szándékában azt mondani, hogy ő is örül a haza térésének, elvégre büszkeség is létezik a világon!
  • Egyébként hol jártál? – kérdezte, vagyis inkább követelte a választ Rebekah.
  • Erre is, arra is – vonta meg a vállát Kol. Mivel egyáltalán nem szándékozott testvérei orrára kötni azt, hogy az utolsó New Orleansban töltött báljukkor találkozott egy nővel, aki, azóta is kísérti őt és ennek megszüntetésre érdekében felkutatott róla, valamint leszármazottjairól is minden adatott. A keresése azonban csúfos kudarccal végződött, mivel nem könnyebbül meg tőle és ráadásnak Amanda családfája nemrég teljesen kihalt. Hát igen, ez az én formám, gondolta Kol. Egyszer adom a fejemet keresésre és akkor is ez a vége. Tanulság, most már tudom, hogy soha sincs értelme utána néni az ilyesminek és inkább Elijah-ra kell hagynia ezeket a dolgokat.
  • Mindenestre jó, hogy te is haza tértél Kol – jegyezte meg Klaus is, aki ekkor sétált le a lépcsőn.
  • Na, akkor mikor is lesz az a bál? – érdeklődte Kol Rebekah felé fordulva. Még egy ideig nem szándékozott ismételten beszélni legidősebb testvérével, hogy ezzel is kifejezésre jutassa azt, miszerint mélyen érintette az, amit vele tett és az ő bocsánatát ki kell érdemelni, ha már Rebekah és Elijah ennyire könnyen elnéztek mindent.


Kol gondolatai ezután a mostani bál előtt történtekre terelődtek. Emlékezett rá, hogy a szobájában tükör előtt állt és a csokornyakkendőjét igazította. Nem hitte volna, hogy végül mégis eljön Klaushoz és marad a bálon is. Végül azonban megtette, mert akármennyire is próbálta tagadni nagyon is fontosak voltak számára a testvérei. Elvégre bármennyire is tagadták – vagy nem -, egy család voltak és ez sokkal jobban számított, mint az, hogy valamilyen oknál fogva megharagudtak egymásra. Nem telt el olyan óra, hogy ne kaptak volna össze valamin Rebekáh-val, valamint ne csitította volna őket Elijah. Klaus pedig csöndben figyelte őket, mégis ez valahogy így volt rendjén. Minden ment a megszokottak szerint és ez egyiküket sem zavarta. Klaus nem próbált bocsánatot kérni fiatalabb öccsétől, de ezt Kol egyébként sem remélte igazán. Mivel legidősebb testvére nem kifejezetten az a fajta személy volt, aki csak úgy - vagy egyáltalán -, bocsánatot kérne. Akár legyen rá oka, akár nem.
  • Kész vagy már? – lépett be Kol szobájába türelmetlenül Rebekah.
  • Még pár pillanat – válaszolta Kol.
  • Egy órával ezelőtt is ezt mondat és, azóta én már régen készen vagyok – jegyezte meg Rebekah bosszankodva amiatt, hogy legfiatalabb bátyjának hosszabb ideig tart elkészülni, mint neki.
  • Az te vagy. Egyébként is mondanod sem kell, mivel tudom, hogy amúgy is teljesen kész vagy – húzta fel a szemöldökét Kol elvigyorodva.
  • Kösz – húzta fel az orrát Rebekah megértve a célzást.
  • Egyébként sem értem, miért sietettek ennyire. Ez csak egy bál a sok közül. Vagy tévedek? – pillantott húgára Kol a tükörből.
  • Nem tévedsz – rázta meg a fejét Rebekah és elmosolyodott. Mert Klaus valóban okkal hívta haza testvérüket.
  • Oké, fogadok, hogy készültök valamire – fordult most már szembe testvérével Kol.
  • Mégis mire készülnénk? – húzta fel a szemöldökét Rebekah adva az ártatlant.
  • Nem tudom, de igazán elmondhatod nekem – követelte Kol. – Egyébként ne ad a szende kislányt, ezer év után sem áll jól.
  • Így legyen veled kedves az ember és készüljön neked meglepetéssel! – fordult sarkon Rebekah, azonban mielőtt kiléphetett volna az ajtón Kol az útját állta.
  • Remélem, nem szándékoztok újabb hosszú álomra küldeni engem – jegyezte meg Kol fenyegetően. Rebekah felpillantott legfiatalabb bátyja mogyoróbarna szemeibe, amik ismeretlen személyek számára talán kifürkészhetetlenek voltak, viszont testvérei tudták a mögöttes érzelmeket. Ezúttal valójában aggodalom és félelem bujkált bennük.
  • Ne, aggódj, minden rendben lesz – tett rá a kezeit Kol karjára bíztatóan Rebekah.
  • Ugye nem hazudsz most nekem? – kérdezte Kol halkan.
  • Tudod, hogy ilyesmivel soha nem viccelnék – mormolta Rebekah. – Kiengedsz? Nem szeretném megvárakoztatni a vendégeket és a bált is meg kell nyitnunk a szokásos tánccal.
  • Tényleg! Én kivel is táncolok? – jutott eszébe Kolnak. Ugyanis eddig még nem árulták el neki ezt.
  • Meglátod – mosolyodott el újra Rebekah és legfiatalabb bátyját arrébb tolva kiment a szobából.
  • Utálom, mikor ezt csinálja – emelte fel az egyik kezét Kol, hogy gondterhelten a hajába túrjon, viszont még időben félbe maradt a mozdulat. Mivel egy órát vett igénybe mire gondosan megcsinálta a haját, nem lenne jó ötlet tönkretenni, mert akkor kezdhetné elölről, mivel addig nem állt volna a tömeg elé még amúgy is csodálatos megjelenése nem a legtökéletesebb.


Kol gondolatai ezután már teljesen a bálra összpontosultak. Amikor lesétált a lépcsőn, akkor szemeivel egyből testvéreit kezdte keresni. Pont mikor már készült elkiáltani magát, akkor pillantott meg Klaust és a bátyja mellette sétáló személyt látva először nem akart hinni a szemének. Gyanakodni kezdett arra, hogy legidősebb testvére újra leszúrta őt és most ismételten álmodik, mivel ez nem lehetett a valóság. Ugyanis Klaus egyenesen felé tartott és nem más sétált mellette, mint Amanda.
  • Kol végre, már azt hittem, hogy soha nem érsz le. Amélia lesz a partnered a mai bálra, Amélia ő a testvérem Kol – mutatta be őket egymásnak Klaus és nagyon deja vu érzése volt.
  • Amélia? – kérdezte Kol és immár alaposabban szemügyre vette a lányt, aki sötét színű estélyit viselt, ami kiemelte karcsú alakját. A haja szőkésbarna vagy inkább barna, de határozottan nem világos szőke és kisebb-nagyobb loknikban végződött. Az arcának vonásai lágyabbak voltak, mint Amandának, halvány szeplői is voltak és a szemei… Kol első pillanatban ezért is tévesztette össze a lányt az ősével – ugyanis abban egy percig sem kételkedett, hogy a lány, azaz Amélia, aki nyáron életét vesztett egy balesetben -, mivel a szemei szinte pont ugyan olyannak tűntek, mint Amandának. Azonban észre kellett venni, hogy Amélia szemei nem pusztán smaragd színűek, hanem apró borostyán színű pöttyök találhatóak benne. Amik Amanda szemeivel ellentétben vidámak voltak és nem volt bennük egy csepp szomorúság sem.
  • Örvendek Kol – nyújtotta a kezét a lány. Kol finoman megragadta azt és apró csókot hintett rá. Majd követelődzően fordult testvére felé.
  • Mit csináltál Klaus? – kérdezte legidősebb testvérét, mivel biztosra tudta, hogy ő volt az, aki elintézte azt az állítólagos balesetet, ami nyilván csak egy színjáték volt. De mégis miért?
  • Egy bált számodra, hogy illőképpen fogadhassalak itthon – tárta szét a karjait Klaus elmosolyodva. – Amélia remélem, jól fogod érezni magad ma este a testvérem nagyon jó társaság, bár néha kicsit faragatlan, de nézd el neki ilyen a természete – fordult egy pillanatra a lány felé. Aki szintén elmosolyodva bólintott válaszként.
  • Klaus – ragadta meg bátyja karját Kol.
  • Érezd, jól magad testvér a bál után beszélünk – szorította meg öccse karját Klaus és szemeivel üzente meg azt, amit ki nem mondott szavaival és Amélia által kívánt átadni testvérének. Ami nem volt más, minthogy sajnálja azt, amit vele tett több mint száz évvel ezelőtt.
  • Kol? – lépett az ős mellé Amélia. Az rá pillantott. – Táncolsz velem? – kérdezte a lány Kol felé nyújtva a kezét. Aki nem igazán volt hozzászokva ahhoz, hogy a nő kérdezze meg tőle, hogy akar e táncolni és nem fordítva. Bizony a XXI. század már kissé másabb volt, mint amikben ő élt eddig.
  • Miért is ne? – kérdezte végül Kol, miután testvér bejelentette a nyitó táncot. A kezébe fogta a lány kezét, és a táncolni készülök közé vezette. Akkor az ezerkilencszázas évek fordulóján nem volt alkalma Amandával ezt tenni, de most itt van a leszármazottja, aki bár nagyon hasonlít a nőre, mégis teljesen más volt. Igen, ez valóban érdekes Isten hozott itthon meglepetés volt, gondolta Kol mikor magához húzta a lányt, akinek megnyugtató levendula illata volt. Az est végére rá kellet jönnie, hogy már nem kísérti őt Amanda smaragd szemei, hanem egy másik vette át a helyét, viszont ez már határozottan nem volt zavaró, valamint a nyugtalan érzése is nyomtalanul eltűnt.


Kol ezután felidézte az alig fél órával ezelőtt történteket.
  • Ügyes elterveztél mindent – lépett be bátyja dolgozó szobájába a bál végeztével Kol.
  • Nos, Elijah és Rebekah is sokat segítettek – ismerte el Klaus.
  • Remélem, nem hiszed, hogy csak azért, mert képes voltál nekem egy egész vérvonalat fenntartani több mint száz éven át, majd egyből megbocsátok neked – jegyezte meg Kol tényközlően.
  • Láttam, hogy néztél akkor Amandára, aztán másnap elvesztettem a fejem. Nem akartam, hogy elhagyj engem. Elvégre egy család vagyunk. Hogy állhatna közénk bárki? Ezért pedig az akkor hozható legjobb döntést hoztam meg – felelte Klaus.
  • Szerinted ez volt akkor a legjobb megoldás?! Mert valahogy szerintem egy vitát nem úgy kell lezárni, hogy a másik fél számodra nem előnyös mondandója után az elhallgatatása érdekében leszúrod egy tőrrel! – vágta rá mérgesen Kol.
  • Kol, vigyáztam rád, a testvérem vagy. Nem szeretném, ha továbbra is haragudnál rám – mondta Klaus.
  • Már hogyne haragudnék! Több mint száz évet elvettél az életemből! Mert téged soha nem érdekelt mi van velem csak, hogy én is szó nélkül kövesselek, mint Rebekah és Elijah! - fakadt ki indulatosan Kol.
  • Ez nem így van. Belátom, abban igazad van, hogy hibáztam. Viszont minden egyes cselekedetemmel azon voltam akkor is és most is, hogy ezt helyre hozzam. Amandát már nem tudtam megmenteni neked, de a leszármazottaira vigyáztam! Ráadásul vérfarkas vért adtam a vérvonalba, hogy biztos legyen a fennmaradás, hogy majd a megfelelő időben a megfelelő személy hibrid lehessen, és veled legyen – felelte Klaus. Ő volt az, aki megadta Amanda férjének azt, ami neki járt és vigyázott a nő minden egyes leszármazottjára. Mindezt Kol miatt. Azért, hogy ha felébred, akkor boldog legyen.
  • Láttam mennyire igyekeztél! – fintorodott el Kol. Célozva arra, hogy Amanda leszármazottai sorba haltak meg.
  • A halálukat persze nem tudtam megakadályozni, elvégre, mint ahogy azt te is tudod, az emberek meghalnak, de gondoskodtam arról, hogy mikor felkelsz, akkor még tudj beszélni az egyikükkel, aki ráadásul lány és szinte kiköpött Amanda.
  • Lehet, hogy úgy néz ki, mint Amanda, de attól még nem ő az! Elvetted tőlem az egyetlen lehetőségemet – csapott Klaus asztalára Kol mérgesen.
  • Igazad van! De adtam helyette egy másikat! Akivel ugyan olyan boldog lehetsz, sőt jobban, mert ő örökre veled lehet, ha te is úgy akarod. Minden rajtad áll! Itt a címe, ha fel szeretnéd keresni – tett az asztalra Amélia címét tartalmazó cetlit.
  • Amélia a te hibrided, mégis hogy bízzak benne, ha kötődik hozzád, és te irányíthatod minden cselekedetét? – kérdezte Kol a cetlire pillantva.
  • A cselekedeteit igen, de az érzései csak rá tartoznak. Azokat nem én irányítom és a bál során feléd mutatott érdeklődése nem színjáték! Ha a csökönyösséged miatt eldobod magadtól az nem az én hibám lesz! – felelte Klaus és hátat fordított öccsének. A legjobbat akarta neki most is és régen is.
  • Az már egyszer biztos, hogy most is remekül irányítod magad körül azokat, akiket akarsz – jegyezte meg Kol és Klaus hallotta, hogy öccse hevesen az ajtó felé veszi az irányt.
  • Bárhogy is döntsz, örülök annak, hogy itt vagy és remélem, maradsz – felelte a hibrid csöndesen továbbra is mereven hátat fordítva öccsének. Kol felhorkantott válaszként.
  • A bállal kapcsolatban… - kezdte Kol. – Nem mondtam, hogy annyira borzasztó volt, mint az előzőek. Meg merem kockáztatni, hogy ez volt az egyik legjobb, amit valaha adtál, de ettől még igenis haragszom rád, talán már nem annyira, mint az elején és nyilván idővel hajlandó leszek szemet hunyni afelett, amit velem tettél. Addig is maradok, a többit pedig meglátjuk – mondta Kol és sebesen elhagyta testvére dolgozószobáját és a villát is.
  • Meglátjuk, Kol – fordult meg Klaus és ismét leült az íróasztala mögé. – Viszont én, azt hiszem már meg is tetted a megbocsátás utolsó lépését is és örülök, hogy maradsz – tett még hozzá elmosolyodva, mivel eltűnt az Amélia címét tartalmazó cetli. Kol miután már kellőképpen átgondolta a vele történteket, végre megtette a remélhetőleges boldogsága felé vezető utolsó lépést és becsengetett Amélia házának ajtaján. Az ajtó kinyílt és Amélia mosolyogva invitálta őt be az otthonába. Elismerem ez volt eddig a legjobb kimondatlan bocsánatkérésed, gondolt még Kol bátyjára célozva és a szája sarkában alig látható mosollyal belépett a lány házába.

A megbocsátás ösvénye 2. fejezet

Ébredés


Kol újfent Mystic Falls felé tartott saját maga legnagyobb mérgelődésére és egyáltalán nem értette, hogy mégis miért is teszi ő ezt. Emlékezett arra, ahogy a végtelennek tűnő álmából milyen lassan kezdett ébredezni, ahogy a körülötte lévő világot is egyre jobban érezte. Először nem igazán tudta, hogy mi is történt vele, majd eszébe jutott az utolsó emléke. Ami nem volt más, minthogy legidősebb testvére leszúrja őt a fehér tölgy hamujába mártott egyik ezüst karóval. Kol lassan kinyitotta mogyoróbarna szemeit és egyből az álmában folyamatosan fel-felvillanó smaragd szempárt kereste. Azonban a vágyott szemek helyett csak Elijah barna szemeivel találkozott a pillantása. Egyszóval nagyon is kiábrándító volt az ébredése első pillanata és ez utána még egy jó darabig rá is nyomta a bélyeget a hangulatára. Persze szinte egyből kiderült, hogy Elijah valóban megmentette őt, mármint a folyamatos álomvilágtól. Amiért Kol igencsak hálás volt, de egyértelműen nem állt szándékában megtorlatlanul hagyni, amit Klaus tett vele. Mint később megtudta testvére több mint száz évet vett el az életéből és lehet, hogy az örökléthez képest ez kevésnek számít Kolnak nagyon is fontos lett volna. Így testvéreivel összefogva támadtak Klausra. Legidősebb testvérük arra hivatkozott, hogy a saját érdekükben tett azt, amit. Kol nem értette, hogy az miért is szolgálná az ő érdekét, hogy bátyja leszúrva egy koporsóban mindenhová magával cipelő őt is és a többieket is, ám mielőtt a fiatalabb ős hangot adhatott volna véleményének megjelent Esther. Vagyis a közös édesanyjuk, aki ezen elnevezésre sem régen, sem most nem szolgált rá. Aztán a nő azt hangoztatta, hogy most már egy család lesznek és mindent megbocsát nekik. Kol valahogy igazán nem tudod hinni neki. Elvégre, ha a nő képes volt vámpírrá tenni őket Mikaellel együtt, akkor ezen, mit változtatott volna ezer év a túlvilágon? Természetesen semmit. De Kol erről inkább mélyen hallgatott és próbálta felvenni az új évszázad ritmusát és életvitelét, ami nagyon is a kedvére való volt. Esther persze, hogy valóban kifejezze jó szándékát, egy bált rendezett családjuk újra egyesülésének örömére. Finn, mint anyjuk kis kedvence szó nélkül támogatta a nőt. Rebekah lelkes volt, hogy ezer év után újra egy család lehetnek és ennek érdekében mindent megtett azért, hogy a dolgok remekül menjenek. Elijah Kolhoz hasonlóan gyanakodva fogta a nagy megbocsátást, amit Esther úton-útfélen hirdetett nekik. Klaus pedig nem tudta, hogy mit is kéne gondolnia. Először is, mindig is ezt várta, hogy testvéreivel végre valóban egy család legyenek és ezért aztán nehezére esett elfogadni azt, hogy minden rendben van. Félt attól, hogy mindez illúzió és a végén egyedül fog maradni, a családja nélkül. Esther már a bálon kimutatta a foga fehérjét, mivelhogy egyáltalán nem bocsájtott meg ő semmit. Hanem a Bennett vérvonal varázserejét felhasználva, valamint a hasonmás Elena Gilbert vérének a segítségével összekötötte gyermekeit annak érdekében, hogy megölje őket. Azért, hogy végleg el tudja pusztítani azokat, akiket ezer évvel ezelőtt teremtett a természet egyensúlyának megbontásával. Finn kivételével azonban egyik gyermeke sem vágyta a Túlvilági létet, így végül aztán megoldották az ellenük törő problémát. Az anyjuk visszakerült a Túlvilágra, Finn pedig csatlakozott hozzá. Testvérei nem is igazán bánkódtak miatta, mert tudták, hogy ez volt számára a legjobb megoldást, elvégre soha nem szerette ezt a fajta életet, amit megadatott nekik. Kol, ezután, elhagyta Mystic Fallsot és elhatározta, hogy többé egy bálra sem megy el, főleg nem olyanra, amit testvérei valamelyike szervez. Mivel a csúfos végkimenetel egészen bizonyosan teljesen garantált volt.


Kolnak ébredés óta eltelt szinte minden egyes pillanatában felrémlett a smaragd szempár. Annak ellenére, hogy csak egyszer találkozott annak tulajdonosával, mégis mindent tudni akart róla. Attól kezdve, hogy hol született, hol nőt fel, férjhez ment e, és lettek e gyermekei, mert Kol abban nem igazán reménykedett, hogy a nő még életben van, de legalább tudjon meg róla mindent és akkor talán nem fogja őt kísérteni az emléke. Annak a titkos vágynak a képe, hogyha Klaus, akkor nem küldi őt ideiglenesen hosszú álomra, akár másként is alakulhattak volna a dolgok közte és Amanda között. Tehát saját maga megnyugtatása érdekében New Orleans felé vette az irányt. Remélve, hogy ott választ kaphat azokra a kérdésekre, melyek felmerültek benne. New Orleans, ugyan úgy nézett ki, ahogy emlékezett rá, persze a modern világ sok mindent megváltoztatott benne, de mégis a hangulat ugyan az maradt, ahogy az emberek sem változtak semmit. Az ős, hogy keresését elkezdje először emlékeibe merülve ment abba a házba, ahol testvéreivel az ezerkilencszázas évek fordulóján lakott, és ahol először és utoljára találkozott Amandával. A ház teljesen ugyan úgy nézett ki, mint akkor. Mintha még ma is itt élnének. Kol tudta, hogy Klaus vagy Elijah nyilván rendben tartja a házat, és nem engedi azt, hogy az elhasználódjon, elvégre sok boldog emlék kötötte őket ide. Már persze, ha nekik vannak közös és nem mellesleg boldog emlékeik. Levette a leplet a nagy tükörről, és felrémlett előtte, ahogy aznap ő és Rebekah szokásuk szerint vitatkoztak közvetlenül a bál előtt. Valahogy soha nem tudta megunni, amikor húgával vitázott, valamint szinte elvárás volt, hogy Elijah rájuk szóljon és megmondja nekik, hogy viselkedjenek. Mire válaszként ő és Rebekah vérig sértődtek, de egy kis ideig valóban befejezték a civakodást, hogy egy sokkal alkalmasabb pillanatban ott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Klaus meg bár mindig türelmetlen és unott volt az ilyen alkalmakkor testvérei tudták, hogy szereti, amikor veszekednek, mert legalább együtt voltak. Kol mindig is szinte kézzel foghatóan érezte, ahogy legidősebb testvér óvta őket és vigyázott rájuk. Legyen szó akár Mikaelről vagy bárki másról. Mert megfogadták, hogy mindig ott lesznek egymásnak. És ő aztán minden áron betartja, amit ígér, akkor meg főleg, ha valaki nem úgy tesz, ahogy ő akarja, gondolta Kol. Még mindig fájdalmasan érintette, hogy Klaus elvakult dühében, hogy ellentmondott neki képes volt és leszúrta őt. Mert mindig könnyebb volt ezt az utat választania, minthogy véletlenül elhagyják őt. Pedig Kol tényleg nem akarta végleg elhagyni őt, csak egy kis ideig távol lenni tőlük. Igaz, hogy nem ragaszkodott hozzá annyira, mint Rebekah és nem hallgatott minden szavára, mint Elijah, de szerette Klaust. Ám az, amit vele tett, az több volt, mint amit meg bírt bocsájtani. Akkoriban csak egy kicsit akart távol lenni tőle, hogy megismerje Amandát, hogy egy kicsit talán boldog legyen. Igaz lehet, hogy elrontotta volna, elvégre ő igazán nem az a fajta, aki otthon van a kapcsolatokban, mégis ebben az esetben – egyetlen egyszer ezer éve alatt – meg akarta próbálni. De Klaus nem engedte és így elvágta előtte az utat a választás terén. Kol pedig nem állhatta, ha valaki, legyen az akár valamelyik testvére, akár más parancsoljon neki. Valamint most is ugyan az ment, mint akkor. Klaus kiadta nekik, hogy mit tegyenek és nem tűrt ellentmondást, ezért Kol otthagyta őt, meg Rebekáh-t, mivel tudta, hogy Elijah is távol lesz egy ideig, mert ő sem bocsájt meg egykönnyen. Nem úgy, mint húguk, aki bár lehet, hogy kéretni fogja magát, meg bosszús lesz, mégis ott marad Klaus mellett, ahogy mindig is tette. Mert egyszerűen szüksége volt rá, valahogy nem tudott függetlenedni legidősebb testvérüktől.
  • Nevetségesek vagyunk mindannyian – vágta öklét mérgesen a tükörbe Kol. A szilánkok ezer felé repkedtek körülötte, de az őst, ez cseppet sem érdekelte. Lehajtott fejjel állt a törött tükör előtt és lassan teljesen széthullott családját, valamint a soha nem létező boldogságukat sajnálta.


Kol megérkezése utáni második nap először is alaposan körülnézett a városban, hogy megnézze valóban annyira ugyan olyan maradt e minden, mint ahogy azt ő gondolta, vagy változott e egyáltalán valami, és ha igen akkor mennyire. Az ismerős, ismeretlen utcákat járva Kol elmerengve gondolt arra, hogy most mit is kéne csinálnia. Elvégre idejött, hogy megnézze mi történt Amandával, na és utána? Remélhetőleg ugye megszabadul attól, hogy folyamatosan újra és újra a nő szemeit lássa, legyen akár ébren, akár nem. Aztán úgy tervezte, hogy egy kis ideig utazni fog. Megnézi mi változott szerte a világban az alatt a több mint száz év alatt még ő aludt. Aztán, ha kellőképpen sok idő eltelt, akkor felkeresi majd Klaust és Rebekáh-t, hogy újra egy család legyenek, mivel sejtette, hogy Elijah addigra már rég testvéreik mellett lesz, ugyanis fiatalabb bátyja mindig is könnyebben bocsátott meg Klausnak. Talán majdnem olyan gyorsan és meggondolatlanul, mint Rebekah. Igaz Elijah minden volt csak meggondolatlan nem, kivéve akkor, ha Klausról volt szó. Mert akkor kissé hajlamos volt másként szemlélni a világot. Mindenesetre Kol tudta, hogy teljen el akár pár év, akár pár évszázad egyszer úgyis újra egy család lesznek. És ugyan ott folytatják majd a veszekedéseiket Rebekáh-val, Elijah ismét békebíró lesz közöttük és Klaus újra úgy tesz, majd, mint aki bosszankodik azon, amit ők ketten tesznek. Persze ez függ attól is, hogy mit tudok meg, gondolta Kol. De úgy hitte bármit is fog megtudni Amandáról, az nem igazán fogja megváltoztatni, vagy befolyásolni az elképzeléseit, valamint testvére lehet, hogy megpróbál, majd közeledni hozzá, akkor sem fog ilyen hamar megbocsátani neki. Később be kellett látnia, hogy mindkettőben tévedett.


Mikor negyedik nap volt New Orleansban Kol úgy gondolta, hogy ideje lesz végre utána néznie Amandának. Annak ellenére, hogy csak egy keresztnév, valamint a személyleírás állt rendelkezésére mindenre elszántan vetette bele magát a kutatásba, ami egyébiránt nagyon is idegen dolog volt tőle. Elvégre az ilyesmit mindig is Elijah végezte. Kol, ha tehetett mindig kibújt ez alól, ám most a saját érdeke miatt mégis megtette. Ezért tehát elment a szükséges hivatalokba, valamint a levéltárba, hogy mindent megtudjon a nőről. Ellopta onnan a szükséges adatokat, majd a házban – egész pontosan Klaus régi dolgozószobájában - alaposan áttanulmányozta őket. Megtudta, hogy a nő itt nőtt fel New Orleansban. Szülei, bár nem voltak kimondottan az előnyös réteg tagjai lányuk sikeres házassága révén sokra vitték. Az esküvőre egyébként még nem sokkal az ő halála előtt került sor. Megtudta, hogy Amanda férje egy katonatiszt volt, akire látásból még ő is emlékezett és Elijah figyelmeztetésére – és a fickó élete megőrzése érdekében - még kerülte is őt, mivel az egy idióta volt. Egyértelműen a rosszabbik fajtából. Abból, amelyik kívülről mindenkinek adja a gáláns úriembert, de belülről ösztönből fakadóan velejéig romlott, erőszakos alkat. Kol maga sem volt ártatlan báránykának mondható, de az ilyen fajta emberektől egyszerűen undorodott. Mert ő legalább soha sem próbálta megjátszani magát, hanem mindig is úgy tett, ahogy az éppen adott érdeke vagy családja megkövetelte, de az ok nélküli alakoskodást gyűlölte. Ezen gondolatai elkerülése érdekében folytatta tovább az olvasást. Az előbbiek miatt igazán nem lepődött meg azon, hogy Amanda sokat volt kórházban. Ahol általában arra hivatkoztak, hogy szervezete nagyon gyenge, de Kol sejtette az igazságot. Mert azaz energikus, bár nyilvánvalóan szomorú nő, akit ő látott aznap este határozottan nem volt gyenge, hanem nagyon is életerős. Ezért tudta, hogy valójában a nőre nyilván a férje emelte kezet és persze elnézték neki. Nem törődtek azzal, hogy mennyire rossz is lehet ez a nőnek. Az egyik ilyen alkalomra akkor került sor, amikor a nő terhes volt. Kol a dátumot látva, tudta, hogy ő már akkor javában aludta kéretlenül ráerőltet álmát. A nő belehalt a szülésbe, mert a férje annyira megverte őt. Viszont a kisbabája túlélte. Egy kisfiú, aki az Albert névre hallgatott. Egy ideig az apja nevelte, de az egy balesetben életét vesztette, majd az árván maradt gyermek a nagyszüleihez került. A baleset egy kocsmai verekedés alatt történt, melyben megölték a férfit. Soha nem tudták meg ki volt a tettes, mivel a szemtanuk nem merték azonosítani az elkövetőt. Legalábbis Kol erre következtet a rendőri jelentésből, amit olvasott. Az élet fintora, hogy megkapta, amit érdemelt, gondolta Kol egy kis elégtétellel. Ezt követően utána nézett Albertnek. Az anyai nagyszülei orvosnak szánták a fiút. Azonban a tizennyolcadik születésnapja előtt újfent árva lett, mivel nagyszülei is meghaltak. Ennek ellenére megvalósította a hozzáfűzött reményeket és valóban orvos lett. Azonban később elesett a második világháborúban. Viszont előtte elvett egy nőt, aki szült neki egy fiút, aki a Jacob nevet kapta. Jacob apjához hasonlóan orvos lett, és szülőjéhez hasonlóan őt is egy háború ragadta magával, mégpedig a Vietnámi. Neki egy lánya született, Helen. Bár annak anyjával Jacob nem kötött házasságot. Azonban a gyermeket még halála előtt magáénak ismerte el. Az emberek túl könnyen halnak meg, gondolta Kol miközben az iratokat olvasta. Helen tizenkilenc évvel ezelőtt halt meg, amikor életet adott a lányának. Ismerős sztori, gondolta Kol Amandára és Albertre célozva. A lányról először Kol nem talált semmit. Még a nevét sem, de addig kutatott még meg nem tudta, hogy Amanda legutolsó leszármazottjának a neve Amélia. Izgatottan olvasott el mindent a lányról, bár képet nem talált róla. Azonban csalódni kellett. Ugyanis Amélia nyáron életét vesztette egy autóbalesetben. Remek, ennek aztán sok értelme volt, gondolta Kol száj húzogatva, mivel nem bánta volna, ha élve láthatja Amanda valamelyik leszármazottját. Valamit a várt megkönnyebbülés sem érkezett meg. Még mindig mindenhol Amanda smaragd szemeit látta. Ezért aztán, ideges tombolásba kezdett az ostoba iratokon és végül, hogy megnyugtassa magát kisétált a házból, hogy kiszellőztesse a fejét.


A lábai szinte önálló életre keltek és Kol egyszer csak azt vette észre, hogy betér abba a temetőbe, ahová Amandát temették, mint azt az iratokból megtudta. Végül aztán, ha már úgy is itt van alapon megkereste a nő sírhelyét, majd zavartan nézett a rajta lévő angyalra. El is kapta a tekintetét, amikor is észrevette, hogy Amanda mellé temették Améliát. A lány sírhelye szinte ugyan olyan volt, mint őséjé. Azzal az eltéréssel, hogy ezen volt egy kisebb búcsúmondat.
  • Tudnunk kell megbocsátani – olvasta fel Kol szem forgatva. Ez már célzás volt a javából, gondolta az ős és a telefonja is csörögni kezdett.
  • Mit tehetek érted Klaus? Vagy ezúttal telefonon keresztül szándékozol leszúrni engem? – szólt bele gúnyosan a telefonba.
  • Kol, kérlek, megtenné, hogy későbbre hagyod a hibáztatásomat? – érdeklődte Klaus meglehetősen fáradtan.
  • Azt sem igazán érdemled meg, hogy beszéljek veled, úgyhogy térj gyorsan a tárgyra – vágta rá Kol.
  • Szeretném, ha haza jönnél – jegyezte meg Klaus.
  • Hogy aztán újabb több mint száz éves időtartamra elaltathass azért, ha ellentmondok neked? Kösz, inkább kihagyom – válaszolta Kol szarkasztikusan.
  • Elijah is itt van, ahogy Rebekah is, tartanánk egy bált… - próbálta felvezetni elképzeléseit Klaus.
  • Azoktól azt hiszem már alaposan elvettétek a kedvem – fintorodott el Kol.
  • Csak gyere haza…
  • És tegyek úgy, mintha nem tetted volna azt, amit? Bocs nekem az nem megy!
  • Kol… A testvérem vagy és szeretném, ha újra egy család lennénk. Rebekah hiányol téged…
  • Ott vagy neki te is és Elijah is! Mire kellenék neki még én is?! – jegyezte meg Kol meglehetősen bosszúsan. Nem értette, hogy Klaus miért akarja, hogy ilyen hamar megbocsásson neki, viszont tudta, hogy nemcsak Rebekah hiányolja őt, ahogy ő sem csak húgát hiányolta. Ekkor Amélia sírkövére pillantott. Szinte automatikusan olvasta újra a rá vésett feliratot. Egyszerűen szánalmas ez az egész. Miért is jöttem én tulajdonképpen ide? Hogy megnézem egy számomra gyakorlatilag teljesen ismeretlen nő sírját? Miért akartam tudni, hogy mi történt vele? Azt hiszem túl sok ideig aludtam.
  • Kol? Ott vagy még? – kérdezte Klaus remélve, hogy testvére meggondolja magát és haza tér hozzájuk, mert bár nem szándékozott bocsánatot kérni, attól még a sajnálatát azért ki akarta fejezni és remélte, hogy utána testvére meg fogja bocsájtani neki azt, amit vele tett.
  • Lehet, hogy benézek egy kis időre és nagyon remélem, hogy nem kell majd megbánnom – felelte végül Kol kimérten.
  • Nagyon örülök, hogy így döntöttél Kol és teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fogod megbánni – szögezte le Klaus elmosolyodva.
  • Persze, persze – válaszolta Kol és letette a telefont. Tehát ezért is tartott ismét Mystic Falls felé, annak ellenére, hogy nemrég megfogadta magának, hogy sokáig a közelébe sem fog menni.