Ébredés
Kol
újfent Mystic Falls felé tartott saját maga legnagyobb
mérgelődésére és egyáltalán nem értette, hogy mégis miért
is teszi ő ezt. Emlékezett arra, ahogy a végtelennek tűnő
álmából milyen lassan kezdett ébredezni, ahogy a körülötte
lévő világot is egyre jobban érezte. Először nem igazán tudta,
hogy mi is történt vele, majd eszébe jutott az utolsó emléke.
Ami nem volt más, minthogy legidősebb testvére leszúrja őt a
fehér tölgy hamujába mártott egyik ezüst karóval. Kol lassan
kinyitotta mogyoróbarna szemeit és egyből az álmában
folyamatosan fel-felvillanó smaragd szempárt kereste. Azonban a
vágyott szemek helyett csak Elijah barna szemeivel találkozott a
pillantása. Egyszóval nagyon is kiábrándító volt az ébredése
első pillanata és ez utána még egy jó darabig rá is nyomta a
bélyeget a hangulatára. Persze szinte egyből kiderült, hogy
Elijah valóban megmentette őt, mármint a folyamatos álomvilágtól.
Amiért Kol igencsak hálás volt, de egyértelműen nem állt
szándékában megtorlatlanul hagyni, amit Klaus tett vele. Mint
később megtudta testvére több mint száz évet vett el az
életéből és lehet, hogy az örökléthez képest ez kevésnek
számít Kolnak nagyon is fontos lett volna. Így testvéreivel
összefogva támadtak Klausra. Legidősebb testvérük arra
hivatkozott, hogy a saját érdekükben tett azt, amit. Kol nem
értette, hogy az miért is szolgálná az ő érdekét, hogy bátyja
leszúrva egy koporsóban mindenhová magával cipelő őt is és a
többieket is, ám mielőtt a fiatalabb ős hangot adhatott volna
véleményének megjelent Esther. Vagyis a közös édesanyjuk, aki
ezen elnevezésre sem régen, sem most nem szolgált rá. Aztán a nő
azt hangoztatta, hogy most már egy család lesznek és mindent
megbocsát nekik. Kol valahogy igazán nem tudod hinni neki. Elvégre,
ha a nő képes volt vámpírrá tenni őket Mikaellel együtt, akkor
ezen, mit változtatott volna ezer év a túlvilágon? Természetesen
semmit. De Kol erről inkább mélyen hallgatott és próbálta
felvenni az új évszázad ritmusát és életvitelét, ami nagyon is
a kedvére való volt. Esther persze, hogy valóban kifejezze jó
szándékát, egy bált rendezett családjuk újra egyesülésének
örömére. Finn, mint anyjuk kis kedvence szó nélkül támogatta a
nőt. Rebekah lelkes volt, hogy ezer év után újra egy család
lehetnek és ennek érdekében mindent megtett azért, hogy a dolgok
remekül menjenek. Elijah Kolhoz hasonlóan gyanakodva fogta a nagy
megbocsátást, amit Esther úton-útfélen hirdetett nekik. Klaus
pedig nem tudta, hogy mit is kéne gondolnia. Először is, mindig is
ezt várta, hogy testvéreivel végre valóban egy család legyenek
és ezért aztán nehezére esett elfogadni azt, hogy minden rendben
van. Félt attól, hogy mindez illúzió és a végén egyedül fog
maradni, a családja nélkül. Esther már a bálon kimutatta a foga
fehérjét, mivelhogy egyáltalán nem bocsájtott meg ő semmit.
Hanem a Bennett vérvonal varázserejét felhasználva, valamint a
hasonmás Elena Gilbert vérének a segítségével összekötötte
gyermekeit annak érdekében, hogy megölje őket. Azért, hogy
végleg el tudja pusztítani azokat, akiket ezer évvel ezelőtt
teremtett a természet egyensúlyának megbontásával. Finn
kivételével azonban egyik gyermeke sem vágyta a Túlvilági létet,
így végül aztán megoldották az ellenük törő problémát. Az
anyjuk visszakerült a Túlvilágra, Finn pedig csatlakozott hozzá.
Testvérei nem is igazán bánkódtak miatta, mert tudták, hogy ez
volt számára a legjobb megoldást, elvégre soha nem szerette ezt a
fajta életet, amit megadatott nekik. Kol, ezután, elhagyta Mystic
Fallsot és elhatározta, hogy többé egy bálra sem megy el, főleg
nem olyanra, amit testvérei valamelyike szervez. Mivel a csúfos
végkimenetel egészen bizonyosan teljesen garantált volt.
Kolnak
ébredés óta eltelt szinte minden egyes pillanatában felrémlett a
smaragd szempár. Annak ellenére, hogy csak egyszer találkozott
annak tulajdonosával, mégis mindent tudni akart róla. Attól
kezdve, hogy hol született, hol nőt fel, férjhez ment e, és
lettek e gyermekei, mert Kol abban nem igazán reménykedett, hogy a
nő még életben van, de legalább tudjon meg róla mindent és
akkor talán nem fogja őt kísérteni az emléke. Annak a titkos
vágynak a képe, hogyha Klaus, akkor nem küldi őt ideiglenesen
hosszú álomra, akár másként is alakulhattak volna a dolgok közte
és Amanda között. Tehát saját maga megnyugtatása érdekében
New Orleans felé vette az irányt. Remélve, hogy ott választ
kaphat azokra a kérdésekre, melyek felmerültek benne. New Orleans,
ugyan úgy nézett ki, ahogy emlékezett rá, persze a modern világ
sok mindent megváltoztatott benne, de mégis a hangulat ugyan az
maradt, ahogy az emberek sem változtak semmit. Az ős, hogy
keresését elkezdje először emlékeibe merülve ment abba a házba,
ahol testvéreivel az ezerkilencszázas évek fordulóján lakott, és
ahol először és utoljára találkozott Amandával. A ház teljesen
ugyan úgy nézett ki, mint akkor. Mintha még ma is itt élnének.
Kol tudta, hogy Klaus vagy Elijah nyilván rendben tartja a házat,
és nem engedi azt, hogy az elhasználódjon, elvégre sok boldog
emlék kötötte őket ide. Már persze, ha nekik vannak közös és
nem mellesleg boldog emlékeik. Levette a leplet a nagy tükörről,
és felrémlett előtte, ahogy aznap ő és Rebekah szokásuk szerint
vitatkoztak közvetlenül a bál előtt. Valahogy soha nem tudta
megunni, amikor húgával vitázott, valamint szinte elvárás volt,
hogy Elijah rájuk szóljon és megmondja nekik, hogy viselkedjenek.
Mire válaszként ő és Rebekah vérig sértődtek, de egy kis ideig
valóban befejezték a civakodást, hogy egy sokkal alkalmasabb
pillanatban ott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Klaus meg bár
mindig türelmetlen és unott volt az ilyen alkalmakkor testvérei
tudták, hogy szereti, amikor veszekednek, mert legalább együtt
voltak. Kol mindig is szinte kézzel foghatóan érezte, ahogy
legidősebb testvér óvta őket és vigyázott rájuk. Legyen szó
akár Mikaelről vagy bárki másról. Mert megfogadták, hogy mindig
ott lesznek egymásnak. És
ő aztán minden áron betartja, amit ígér, akkor meg főleg, ha
valaki nem úgy tesz, ahogy ő akarja,
gondolta Kol. Még mindig fájdalmasan érintette, hogy Klaus
elvakult dühében, hogy ellentmondott neki képes volt és leszúrta
őt. Mert mindig könnyebb volt ezt az utat választania, minthogy
véletlenül elhagyják őt. Pedig Kol tényleg nem akarta végleg
elhagyni őt, csak egy kis ideig távol lenni tőlük. Igaz, hogy nem
ragaszkodott hozzá annyira, mint Rebekah és nem hallgatott minden
szavára, mint Elijah, de szerette Klaust. Ám az, amit vele tett, az
több volt, mint amit meg bírt bocsájtani. Akkoriban csak egy
kicsit akart távol lenni tőle, hogy megismerje Amandát, hogy egy
kicsit talán boldog legyen. Igaz lehet, hogy elrontotta volna,
elvégre ő igazán nem az a fajta, aki otthon van a kapcsolatokban,
mégis ebben az esetben – egyetlen egyszer ezer éve alatt – meg
akarta próbálni. De Klaus nem engedte és így elvágta előtte az
utat a választás terén. Kol pedig nem állhatta, ha valaki, legyen
az akár valamelyik testvére, akár más parancsoljon neki. Valamint
most is ugyan az ment, mint akkor. Klaus kiadta nekik, hogy mit
tegyenek és nem tűrt ellentmondást, ezért Kol otthagyta őt, meg
Rebekáh-t, mivel tudta, hogy Elijah is távol lesz egy ideig, mert ő
sem bocsájt meg egykönnyen. Nem úgy, mint húguk, aki bár lehet,
hogy kéretni fogja magát, meg bosszús lesz, mégis ott marad Klaus
mellett, ahogy mindig is tette. Mert egyszerűen szüksége volt rá,
valahogy nem tudott függetlenedni legidősebb testvérüktől.
Nevetségesek
vagyunk mindannyian – vágta öklét mérgesen a tükörbe Kol. A
szilánkok ezer felé repkedtek körülötte, de az őst, ez cseppet
sem érdekelte. Lehajtott fejjel állt a törött tükör előtt és
lassan teljesen széthullott családját, valamint a soha nem létező
boldogságukat sajnálta.
Kol
megérkezése utáni második nap először is alaposan körülnézett
a városban, hogy megnézze valóban annyira ugyan olyan maradt e
minden, mint ahogy azt ő gondolta, vagy változott e egyáltalán
valami, és ha igen akkor mennyire. Az ismerős, ismeretlen utcákat
járva Kol elmerengve gondolt arra, hogy most mit is kéne csinálnia.
Elvégre idejött, hogy megnézze mi történt Amandával, na és
utána? Remélhetőleg ugye megszabadul attól, hogy folyamatosan
újra és újra a nő szemeit lássa, legyen akár ébren, akár nem.
Aztán úgy tervezte, hogy egy kis ideig utazni fog. Megnézi mi
változott szerte a világban az alatt a több mint száz év alatt
még ő aludt. Aztán, ha kellőképpen sok idő eltelt, akkor
felkeresi majd Klaust és Rebekáh-t, hogy újra egy család
legyenek, mivel sejtette, hogy Elijah addigra már rég testvéreik
mellett lesz, ugyanis fiatalabb bátyja mindig is könnyebben
bocsátott meg Klausnak. Talán majdnem olyan gyorsan és
meggondolatlanul, mint Rebekah. Igaz Elijah minden volt csak
meggondolatlan nem, kivéve akkor, ha Klausról volt szó. Mert akkor
kissé hajlamos volt másként szemlélni a világot. Mindenesetre
Kol tudta, hogy teljen el akár pár év, akár pár évszázad
egyszer úgyis újra egy család lesznek. És ugyan ott folytatják
majd a veszekedéseiket Rebekáh-val, Elijah ismét békebíró lesz
közöttük és Klaus újra úgy tesz, majd, mint aki bosszankodik
azon, amit ők ketten tesznek. Persze
ez függ attól is, hogy mit tudok meg,
gondolta Kol. De úgy hitte bármit is fog megtudni Amandáról, az
nem igazán fogja megváltoztatni, vagy befolyásolni az
elképzeléseit, valamint testvére lehet, hogy megpróbál, majd
közeledni hozzá, akkor sem fog ilyen hamar megbocsátani neki.
Később be kellett látnia, hogy mindkettőben tévedett.
Mikor
negyedik nap volt New Orleansban Kol úgy gondolta, hogy ideje lesz
végre utána néznie Amandának. Annak ellenére, hogy csak egy
keresztnév, valamint a személyleírás állt rendelkezésére
mindenre elszántan vetette bele magát a kutatásba, ami egyébiránt
nagyon is idegen dolog volt tőle. Elvégre az ilyesmit mindig is
Elijah végezte. Kol, ha tehetett mindig kibújt ez alól, ám most a
saját érdeke miatt mégis megtette. Ezért tehát elment a
szükséges hivatalokba, valamint a levéltárba, hogy mindent
megtudjon a nőről. Ellopta onnan a szükséges adatokat, majd a
házban – egész pontosan Klaus régi dolgozószobájában -
alaposan áttanulmányozta őket. Megtudta, hogy a nő itt nőtt fel
New Orleansban. Szülei, bár nem voltak kimondottan az előnyös
réteg tagjai lányuk sikeres házassága révén sokra vitték. Az
esküvőre egyébként még nem sokkal az ő halála előtt került
sor. Megtudta, hogy Amanda férje egy katonatiszt volt, akire
látásból még ő is emlékezett és Elijah figyelmeztetésére –
és a fickó élete megőrzése érdekében - még kerülte is őt,
mivel az egy idióta volt. Egyértelműen a rosszabbik fajtából.
Abból, amelyik kívülről mindenkinek adja a gáláns úriembert,
de belülről ösztönből fakadóan velejéig romlott, erőszakos
alkat. Kol maga sem volt ártatlan báránykának mondható, de az
ilyen fajta emberektől egyszerűen undorodott. Mert ő legalább
soha sem próbálta megjátszani magát, hanem mindig is úgy tett,
ahogy az éppen adott érdeke vagy családja megkövetelte, de az ok
nélküli alakoskodást gyűlölte. Ezen gondolatai elkerülése
érdekében folytatta tovább az olvasást. Az előbbiek miatt igazán
nem lepődött meg azon, hogy Amanda sokat volt kórházban. Ahol
általában arra hivatkoztak, hogy szervezete nagyon gyenge, de Kol
sejtette az igazságot. Mert azaz energikus, bár nyilvánvalóan
szomorú nő, akit ő látott aznap este határozottan nem volt
gyenge, hanem nagyon is életerős. Ezért tudta, hogy valójában a
nőre nyilván a férje emelte kezet és persze elnézték neki. Nem
törődtek azzal, hogy mennyire rossz is lehet ez a nőnek. Az egyik
ilyen alkalomra akkor került sor, amikor a nő terhes volt. Kol a
dátumot látva, tudta, hogy ő már akkor javában aludta kéretlenül
ráerőltet álmát. A nő belehalt a szülésbe, mert a férje
annyira megverte őt. Viszont a kisbabája túlélte. Egy kisfiú,
aki az Albert névre hallgatott. Egy ideig az apja nevelte, de az egy
balesetben életét vesztette, majd az árván maradt gyermek a
nagyszüleihez került. A baleset egy kocsmai verekedés alatt
történt, melyben megölték a férfit. Soha nem tudták meg ki volt
a tettes, mivel a szemtanuk nem merték azonosítani az elkövetőt.
Legalábbis Kol erre következtet a rendőri jelentésből, amit
olvasott. Az
élet fintora, hogy megkapta, amit érdemelt,
gondolta Kol egy kis elégtétellel. Ezt követően utána nézett
Albertnek. Az anyai nagyszülei orvosnak szánták a fiút. Azonban a
tizennyolcadik születésnapja előtt újfent árva lett, mivel
nagyszülei is meghaltak. Ennek ellenére megvalósította a
hozzáfűzött reményeket és valóban orvos lett. Azonban később
elesett a második világháborúban. Viszont előtte elvett egy nőt,
aki szült neki egy fiút, aki a Jacob nevet kapta. Jacob apjához
hasonlóan orvos lett, és szülőjéhez hasonlóan őt is egy háború
ragadta magával, mégpedig a Vietnámi. Neki egy lánya született,
Helen. Bár annak anyjával Jacob nem kötött házasságot. Azonban
a gyermeket még halála előtt magáénak ismerte el. Az
emberek túl könnyen halnak meg,
gondolta Kol miközben az iratokat olvasta. Helen tizenkilenc évvel
ezelőtt halt meg, amikor életet adott a lányának. Ismerős
sztori, gondolta
Kol Amandára és Albertre célozva. A lányról először Kol nem
talált semmit. Még a nevét sem, de addig kutatott még meg nem
tudta, hogy Amanda legutolsó leszármazottjának a neve Amélia.
Izgatottan olvasott el mindent a lányról, bár képet nem talált
róla. Azonban csalódni kellett. Ugyanis Amélia nyáron életét
vesztette egy autóbalesetben. Remek,
ennek aztán sok értelme volt,
gondolta Kol száj húzogatva, mivel nem bánta volna, ha élve
láthatja Amanda valamelyik leszármazottját. Valamit a várt
megkönnyebbülés sem érkezett meg. Még mindig mindenhol Amanda
smaragd szemeit látta. Ezért aztán, ideges tombolásba kezdett az
ostoba iratokon és végül, hogy megnyugtassa magát kisétált a
házból, hogy kiszellőztesse a fejét.
A
lábai szinte önálló életre keltek és Kol egyszer csak azt vette
észre, hogy betér abba a temetőbe, ahová Amandát temették, mint
azt az iratokból megtudta. Végül aztán, ha már úgy is itt van
alapon megkereste a nő sírhelyét, majd zavartan nézett a rajta
lévő angyalra. El is kapta a tekintetét, amikor is észrevette,
hogy Amanda mellé temették Améliát. A lány sírhelye szinte
ugyan olyan volt, mint őséjé. Azzal az eltéréssel, hogy ezen
volt egy kisebb búcsúmondat.
Tudnunk
kell megbocsátani – olvasta fel Kol szem forgatva. Ez
már célzás volt a javából,
gondolta az ős és a telefonja is csörögni kezdett.
Mit
tehetek érted Klaus? Vagy ezúttal telefonon keresztül szándékozol
leszúrni engem? – szólt bele gúnyosan a telefonba.
Kol,
kérlek, megtenné, hogy későbbre hagyod a hibáztatásomat? –
érdeklődte Klaus meglehetősen fáradtan.
Azt
sem igazán érdemled meg, hogy beszéljek veled, úgyhogy térj
gyorsan a tárgyra – vágta rá Kol.
Szeretném,
ha haza jönnél – jegyezte meg Klaus.
Hogy
aztán újabb több mint száz éves időtartamra elaltathass azért,
ha ellentmondok neked? Kösz, inkább kihagyom – válaszolta Kol
szarkasztikusan.
Elijah
is itt van, ahogy Rebekah is, tartanánk egy bált… - próbálta
felvezetni elképzeléseit Klaus.
Azoktól
azt hiszem már alaposan elvettétek a kedvem – fintorodott el
Kol.
Csak
gyere haza…
És
tegyek úgy, mintha nem tetted volna azt, amit? Bocs nekem az nem
megy!
Kol…
A testvérem vagy és szeretném, ha újra egy család lennénk.
Rebekah hiányol téged…
Ott
vagy neki te is és Elijah is! Mire kellenék neki még én is?! –
jegyezte meg Kol meglehetősen bosszúsan. Nem értette, hogy Klaus
miért akarja, hogy ilyen hamar megbocsásson neki, viszont tudta,
hogy nemcsak Rebekah hiányolja őt, ahogy ő sem csak húgát
hiányolta. Ekkor Amélia sírkövére pillantott. Szinte
automatikusan olvasta újra a rá vésett feliratot. Egyszerűen
szánalmas ez az egész. Miért is jöttem én tulajdonképpen ide?
Hogy megnézem egy számomra gyakorlatilag teljesen ismeretlen nő
sírját? Miért akartam tudni, hogy mi történt vele?
Azt
hiszem túl sok ideig aludtam.
Kol?
Ott vagy még? – kérdezte Klaus remélve, hogy testvére
meggondolja magát és haza tér hozzájuk, mert bár nem
szándékozott bocsánatot kérni, attól még a sajnálatát azért
ki akarta fejezni és remélte, hogy utána testvére meg fogja
bocsájtani neki azt, amit vele tett.
Lehet,
hogy benézek egy kis időre és nagyon remélem, hogy nem kell majd
megbánnom – felelte végül Kol kimérten.
Nagyon
örülök, hogy így döntöttél Kol és teljesen biztos vagyok
benne, hogy nem fogod megbánni – szögezte le Klaus elmosolyodva.
Persze,
persze – válaszolta Kol és letette a telefont. Tehát ezért is
tartott ismét Mystic Falls felé, annak ellenére, hogy nemrég
megfogadta magának, hogy sokáig a közelébe sem fog menni.