Lobbanékony I. évad

Cassie-t a nagyanyja Mystic Falls-ba küldi. Ráadásul Elenáék szomszédságába költözik, már az első napon megismerkedik Kollal, aki egyszerűen idegesítő és Cassie nem tud megszabadulni tőle. De az érzései folyamatosan változnak, vajon beleszeret az idegesítő, általában kissé bunkó ősbe, akinek olyan rejtett érzései vannak, amiket mindenki elől titkol? Ha érdekel, olvassátok el.

Fejezetek:

1. fejezet: Isten hozott Mystic Fallsban
2. fejezet: Vacsora két személyre
3. fejezet: Vérző sebek
4. fejezet: Figyelmeztetések
5. fejezet: Elena ajándéka
6. fejezet: Vihar előtti csend
7. fejezet: Kezdet
8. fejezet: Összeomlott kártyavár
9. fejezet: A Télköszöntő Bál
10. fejezet: Versenyfutás az idővel
11. fejezet: Szükség
12. fejezet: Anyai segítség
13. fejezet: Vallomások
14. fejezet: Régi szép idők
15. fejezet: Havazás
16. fejezet: A telihold csillogása
17. fejezet: Az otthon hívó szava
18. fejezet: Családi rejtélyek
19. fejezet: Látogatás a faluban
20. fejezet: Kimondott, valamint elhallgatott érzések és tények
21. fejezet: A szerelmük erejével...
22. fejezet: Harc a közös, boldog jövőért

21. fejezet

Ezzel a fejezettel szeretnék Boldog Új Évet Kívánni minden kedves olvasómnak! Köszönöm, hogy olvasátok az általam írt történetet nagyon sokat jelent nekem :)

 
A szerelmük erejével…

„A szerelem a legegyetemesebb, legalkotóbb és legmisztikusabb kozmikus energia.” Pierre Teilhard de Chardin

Ezután - Kol nagy bánatára – felöltöztek, mivel még szívesen folytatta volna a lány csókolását vagy csak úgy jó volt magához szorítani őt. Ann jött be a szokásos közös filmnézési programra. Kol sietve lement ebédért Cassie-nek, még a lányok kiválasztottak valami nézhető dolgot. Ami az Oscar volt, Sylvester Stalone főszereplésével. A laptopot az ágy végébe tették, ők pedig hason fekve kezdték el nézni a filmet.

• Most komolyan a Figarót nézzük? - kérdezte fintorogva a visszatérő ősvámpír, ugyanis akkor ért oda amikor Cassie véletlenül beletekert és az elején lévő szereplők listájának kiírása alatt ez a zene ment.
• Nem, ez az Oscar. Hol éltél te, hogy még nem láttad ezt a filmet? – nézett rá Ann, mintha halálos bűnt követett volna el az ős. Kol nyelve hegyén volt a csípős válasz még végül megkegyelmezett a kislánynak és Cassie mellé feküdt, elé téve a tálca rizses húst. Kol a mozi délután végén elismerte, hogy nagyon tetszett neki a film, és belül kicsit sajnálkozott, hogy éppen átaludta a szesztilalom időszakát. Egyébként a filmben különösen a sok táska tetszett neki, hogy a végére senki nem tudta melyikbe mi van. Meg a kitalált tizenegyedik parancsolat sem volt rossz: „Csapj le, mielőtt felebarátod lecsap.” Igazán alkalmazhatóan hangozott. A délután többi részében Cassie megnézte, hogy van a kis Gabriel, akinek ápolását Caroline készséggel vállalta. Ann pedig vele tartott, hogy játsszon a kisfiúval.
• Látom, Gabriel csak veled beszél – mondta Cassie, amint Ann leült a kisfiú mellé az ágyba.
• Igen, szegénykém – mondta a szőke vámpír és egy szeretett teljes pillantással ránézett a beszélgetés alanyára.
• Nincsenek szülei Caroline, hivatalosan most nagyi a gyámja – jegyezte meg Cassie csendesen, mert látta a pillantás, amit egyáltalán nem lehetett félreérteni. Caroline vágyott egy gyerek után, akiről gondoskodhat és nevelhet. Még akkor is, ha az nem az a sajátja, bár Cassie elgondolkozott rajta, hogy talán az is megoldható lenne, de inkább visszakanyarodott a jelenbe.
• Szerinted lehetséges volna, hogy... - harapott a szájába tétovázva a szőke vámpírlány.
• Ha szeretnéd – bólintott rá Cassie, pontosan megértve mire is célzott Caroline a félbehagyott mondattal.
• Nik mit fog hozzá szólni? - kérdezte bizonytalanul Caroline.
• Szerintem Nik remekül ért a gyerekek nyelvén. Ann-el is egyből megtalálta a közös hangot és Gabrielt is nagyon kedveli – nyugtatta meg őt Cassie. - Vesd fel neki és döntsétek el együtt.
• Köszönöm. Hallom jól alakulnak a dolgok közted és Kol között – kacsintott rá Cassie-re a szőke vámpírlány.
• Rebekah mondta? - pirult el a lány.
• Ki más? – kérdezte Caroline nevetve.
• Remek – sóhajtotta gondterhelten Cassie. Ezután beszélgettek még egy kicsit. Amiből Cassie megtudta, hogy Rebekah bejelentésénél Damon nem volt jelen. Szerencsére.

Később a vacsora csendben telt, annak ellenére, hogy Nik folyamatosan szórakoztatta mindkét gyereket. Cassie közben igencsak hűvösen viselkedett Damonnel, ami csak annak nem tűnt fel, aki teljesen hülye volt. Nik utána vállalta azt a nemes feladatott, hogy a gyerekeknek esti mesét mond. Cassie nagyon fáradt volt, így csak magára kapta a Koltól szerzett pólót és szinte bedőlt az ágyba, az ős meg csak a pizsamanadrágját kapta magára. Az ős szorosan kedvese mögé feküdte és hátulról átkarolta őt. Szinte már mindketten álomvilág határán jártak, amikor is érzékelték, hogy valaki óvatosan kinyitja az ajtót és tétován belopakodik a szobába.

• Tudtam, hogy Nik nem válik be, mint nagy mesemondó – mormolta Kol kissé bosszúsan Cassie fülébe. Ugyanis a váratlan látogató nem volt más, mint Ann.
• Cas... - hallották meg a kislány kissé bizonytalan hangját, nem tudta, hogy Kol mellett vajon neki van e hely, mint régen vagy menjen vissza a szobájába.
• Gyere – emelte fel a takarót a kérdezett magától érhetődő módon. Ann pedig rögtön bevackolta magát Cassie mellé.
• Szeretnéd, hogy meséljek valamit? - kérdezte kedvesen a kislányt. Ugyanis általában ő mesélt neki, vagy a nagyanyja. Igaz utóbbiak inkább estére nem igen alkalmas tanmeséi voltak. Erős volt a gyanúja miszerint Nik is ilyen történetet mondott. Nem tudva, hogy Ann ettől alig fog tudni elaludni. Nem, mintha félt volna, hanem annyira izgalmasnak találta az ilyen történeteket és annyira felspannolta magát, hogy egyszerűen kiment az álom a szeméből.
• Nem kell, csak nem tudtam elaludni – súgta vissza a kislány, aki a kis Gabriel mellett aludt el és eszébe jutott, hogy szegény pontosan úgy lett árva, ahogy ő régen.
• Akkor most már próbálj meg aludni – mondta Kol és halkan dúdolni kezdett. Látta a kislányon, hogy fél és mielőtt bejött volna, hogy álmában halkan felkiáltott, hogy „Anya”. Valamint hallotta, hogy Caroline gyöngéd nyugtatását is visszautasított azzal, hogy neki Cassie-re van szüksége. A szőke vámpírlány megértette ezt és ezért elengedte a kislányt. Egyébként Cassie elmondta neki, hogy Ann szüleit is a boszorkányvadászok ölték meg. Az ős sajnált a kislányt, aki ennyire ragaszkodott kedveséhez ezért is próbálta most megnyugtatni és éreztetni vele, hogy biztonságban van.

Sebastian szokásával ellentétben korán kelt, azért mivel nagynénje megbízta őt nézzen körül a határon hátha a boszorkányvadászok megpróbálnának betörni, amire egyébként semmi esélyük nem volt, de persze nem egy elvetendő lehetőségről volt szó. Így tehát Sebastian jó és nem mellesleg megfontolt unokaöcshöz mérten nekivágott, hogy egy kellemesnek aligha mondható reggeli sétával kezdje lehetetlenül korai reggelét a fél méternél magasabb hóban. Már éppen megtette a teljes utat és reménykedve gondolt arra, hogy talán benézhetne Holly-hoz egy közös reggelire, amikor megtorpanva észrevette, hogy két igencsak gyanúra okot adó alak lopakodik tőle nem messze. Sóhajtva tolta későbbi időpontra a lehetséges reggeli randi gondolatát és gyorsan a szokásos boszorkányos agyrobbantó trükköt bevetve elkábította a settenkedőket. Kabátja zsebéből elővette telefonját és felhívta nagynénjét.

• Jó reggelt, Sebastian! Csak nem jutott eszedbe, hogy esetleg újra elhívd Holly-t egy randira és tőlem kérsz ez ügyben tanácsot? – érdeklődte lelkesen Lorenna, aki már buzgón készített a mai napra való süteményét, de késznek mutatkozott utat mutatni unokaöcsének.
• Ha így is lenne, nem szorulok a segítségre – válaszolta Sebastian duzzogva. Néha kiborító volt nagynénje folyamatos összeboronálási mizériája, akkor is, ha érzéke volt hozzá. Egyébként ez volt az egyetlen dolog amiben Cassie és ő változatlanul mindig is egyetértettek. Ezen felül neki egyáltalán nincs szüksége segítségre, megoldja egyedül is, elvégre nem ötéves. Lorenna mégis hajlamos volt úgy kezelni őt, igazából voltak olyan pillanatok, amikor mindenkit úgy kezelt.
• Akkor mindek köszönhetem a hívásod? Valami baj van? – váltott át lelkesből teljesen komolyba a vörös hajú boszorkány.
• Attól tartok van egy hírem, ami azt hiszem nagyon is érdekelni fog téged – jegyezte meg Sabastian, miközben a lábai előtt elterült boszorkányvadászokra pillantott.
• Miről van szó? – kérdezte Lorenna érdeklődve.
• Találtam két boszorkányvadászt, akik a határ környékén bóklásztak – felelte Sebastian.
• Hozd őket a kastélyba, szeretnék elbeszélgetni velük – közölte elhatározását Lorenna.
• Fél óra és ott vagyok – válaszolta Sebastian sóhajtva.
• Remek, addigra pont készen lesz a sütemény – hangzott Lorenna újult lelkesedése. Sebastian ezért bontotta a beszélgetést, mivel a folyamatos sütemény sütési kedvet otthon is hallgathatta az anyjától. Tehát most igazán nem volt hozzá ereje. Főleg, hogy a Holly-val remélt randi ezzel valószínűleg még tovább fog csúszni.

Kol álmodott. Igazán különös volt. Nem emlékezett rá mikor volt utoljára rémálma, de ez határozottan az volt. Egy sötét, havas erdőben volt, amit egyébként csukott szemmel is bárhol felismert volna. Ez a Kellan háza körüli erdőség volt, ami egyébként bárki rémálmának főszínhelye lehetett volna. Legalábbis Kol így vélekedett a helyről. Azonban továbbra sem értette miért is álmodik ő ilyesmit, ám figyelmét hamarosan egy sokkal aggasztóbb dolog kötötte le. Ugyanis szinte a semmiből felbukkant Cassie szaladt el mellette. Arca rémületet és fájdalmat tükrözött, valamint maszatos volt a könnyektől. Kol elképedve és igencsak aggódva vette észre, hogy kedves vállra igencsak véres, de ennek ellenére Cassie kitartóan futott tovább úti célja felé. Az ős megtudta állapítani, hogy a seb nem halálos mégis növekvő aggodalomra adott okot számára. Cassie arcán továbbra is könnyek peregtek végig.

• Miért nem szóltál? - kérdezte suttogva. - Nem tudok nélküled élni – mondta és futott tovább. Kol felismerte az utat. Cassie Kellan háza felé igyekezett.
• Moira! - kiáltotta a ház előtt állva. - Moira! - kiáltott újra és szívszaggatóan felzokogott.

Kolnak hirtelen felpattantak a szemei. Zilálva lélegzett, de megnyugodva észlelte, hogy Cassie itt fekszik mellette, vagyis rajta. Ann pedig keresztben rajtuk. A plafont tanulmányozva gondolkozott el az álmán. Ami különösen borzalmas rémálom volt. Érezte kedvese fájdalmát. De próbált nem túl nagy feneket keríteni neki. Kelan szavaiból ugyanis úgy vette ki, hogy kizárt, hogy Miora meglátogassa őt. Cassie mégis ott kereste a szellemet. Tehát ez semmiképpen sem fog bekövetkezni, vagyis nem kell aggódnia e miatt. Vajon akkor mégis miért érzett idegesítően szorító érzést a mellkasában?

Hirtelen Mrs. Hastings jelent meg és némán az ajtó felé mutatott. Kol bólintott felé, mire a szellemnő eltűnt. Óvatosan kibújt Cassie és Ann alól. Mindkettő feje alá tett egy-egy párnát. Betakarta őket. Igazán komikus látványt nyújtottak. Cassie feje fent lógott ki a takaró alól, Ann-é pedig oldalt. Ezután vámpírgyorsasággal felöltözött és lement a könyvtárba, mert onnan hallott beszélgetést.

• Kupaktanács? - kérdezte belépve. Ott volt már Lorenna, Ric, Sebastian, Liam, Rebekah és Elijah. Utána érkezett Nik és később Damon.
• Igen, Kol kupaktanács – válaszolt neki Lorenna, amint Damon is megérkezett és meggyújtott egy zsálya gyertyát.
• Nyilván a boszorkányvadász problémáról szeretnél beszélni velünk – szólt közbe Nik.
• Valóban, erről van szó. Tegnap egyedül – hangsúlyozta ki a szót, tudva, hogy az ősök tudtak unokája erejének elvesztéséről - megerősítettem a falu védelmét. Ám ma reggel, amikor a nemrég szokásává váló reggeli sétáját tette igencsak érdekes dolgot fedezett fel.
• Már majdnem visszafordultam, de két boszorkányvadász próbálta átlépni a határt. Most a pince kínzókamra részének a vendégszeretettét élvezik – vette át a szót Sebastian.
• Szerintem ez egy remek lehetőség arra, hogy megtudjunk pár dolgot és egyúttal üzenetet is küldjünk nekik – fejtegette véleményét Lorenna.
• Üzenetet? – érdeklődte Elijah felhúzott szemöldökkel. A megtudjunk pár dolgot részről sejtette, hogy mire vonatkozik.
• Azt akarod kérdezni, hogy a fejüket vagy a szívüket küldjük el Wiliams-nek? Mert akkor én az előbbire teszem le a voksomat. Mivel véleményem szerint az a leghatásosabb – mondta Kol, aki szerette az ilyen hatásvadász ötleteket.
• Egyetértek Kollal – szólalt meg Rebekah. Meg akarta ölni a nyomorultakat, hogy végre nyugodtan élhessenek tovább. Mentesen Mikealtől, Esthertől és a boszorkányvadászoktól.
• Le kell csapnunk rájuk, mielőtt ők folytatják a kis hadjáratukat – mondta Nik. Lorenna, Ric, Sebastian és az eddig hallgatásba burkolódzó Damon mélységesen egyetértett vele.
• Mikor? - kérdezte Damon lényegre törően.
• Nos, bátran nevezhetem magam a téma szakértőjének, így úgy gondolom minél előbb annál jobb – lovalta bele magát a tervezésbe a hibrid.
• Kell egy nap még a helyi boszorkányokkal kiderítjük hol bujkálnak, ha esetleg nem tudnánk meg a foglyoktól a szükséges információkat – egyezett bele Lorenna.
• Egy nap? Biztos elég? - kérdezte Elijah. Ugyanis nem akarta el sietni semmit. A lassan jársz, tovább érsz elvet vallotta.
• Igen, Mystic Fallsban csak a kis Bonnie volt ott. De itt van négy igen erős boszorkányom és minden szerénység nélkül mondhatom, hogy velem kiegészülve igen erős egységet alkotunk – vigyorodott el a vörös hajú boszorkány. Sebastian tudta, hogy neki és az anyjának is részt kell majd venni a varázslatban, ám sejtette a kivitelezésben – vagyis a csatában - való részvételt Lorenna már nem fogja engedélyezni neki.
• Egy-egy boszorkány mindegyik elemnek? - kérdezte Nik, megértve mire céloz Lorenna. Tudta az efféle varázslatok nem idegenek a boszorkányoktól és, ha kellően erősek, akkor szinte bármire képesek.
• Pontosan. Akkor remélem a holnap megfelelő lesz mindenkinek. Egyébként szerintem az lenne a legjobb, ha Liam és Rebekah, majd itt maradnának. Vigyázni a lányokra – jegyezte meg elgondolkozva Lorenna. A szőke ősnek nagyon nem tetszett a dolog, de Nik végül rábeszélte.
• Amúgy is ez remek randi lehetőség nektek – vigyorgott rá húgára Kol, aki zavartan elpirult, majd egy hatalmas nyaklevessel jutalmazta bátyja pimasz megjegyzését. Liam is zavarba jött, ám gondolatait egy új probléma árnyékolta be.
• Mi lesz, ha Cassie rájön? Segíteni akar majd nektek – közölte a számára nyilvánvalót Liam. Szemernyi kétsége sem volt a felől, ha unokahúga megtudja mit terveznek nem enged majd a huszonegyből és ha törik ha szakad segíteni akar majd nekik.
• Akkor meg kell igéznünk még le nem számolunk a boszorkányvadászokkal – válaszolt neki húga. Tudta, hogy unokája nem adná fel addig, amíg velük nem menne. Így lesz neki és a babának is a legjobb. Biztonságban. Sebastian kételkedve nézett nagynénjére, mert nem hitte, hogy unokatestvérét a jelen lévők közül bárki megigézné.
• Kizárt, én nem fogom megigézni – szögezte le Kol. Nem tetszett neki, hogy meg akarják igézni Cassie-t és nem kívánt asszisztálni hozzá.
• Liam rád hárul a feladat – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Lorenna. Nem akarta az ősökre vagy Damonra hárítani a feladatott. Tudta, hogy ők haboznának megtenni a szükséges lépést, amit nem engedhetnek meg maguknak ebben a helyzetben.
• Ha visszanyeri, az emlékezetét ki fogja törni a nyakam – jósolta borúlátóan Liam.
• Ebben biztos lehetsz – értett vele egyet Sebastian.
• Túléled nem? - kérdezte Damon a gondterhelten pipázgató vámpírt. Nem mutatta ki, de meg könnyebbült, hogy Lorenna nem őt kérte meg erre a feladatra. Ahogy az ősök is megnyugodtak kissé, tudták Kol igencsak sanda szemmel nézet volna arra a testvérére, aki meg meri igézi kedvesét. A kialakult csapat igencsak bizakodó volt. Úgy gondolták együttes erővel sikerül megállítaniuk a boszorkányvadászokat mielőtt túl késő lenne.

Ezután ki-kiment a maga dolgára. Lorenna miután Nikkel és Rebekáh-val elintézték a foglyokat lement a faluba megbeszélni barátnőivel a feladatott és a hátár szélére tűzni a foglyok fejét. Ric és természetesen Sebastian is a vörös hajú boszorkánnyal tartott. Igaz Ric a fejek látva majdnem meggondolta magát. Elijah a könyvtárban maradt és megkérte Damont, hogy ő is tegyen így. Újra meggyújtott a Lorenna által elfújt zsálya gyertyát, majd a fekete hajú vámpír felé fordult.

• Mintha egy kicsit feszült lennél Damon – jegyezte meg az ős és leült egy fotelba.
• És miért érdekel ez téged, kedves, Elijah? - nyomta meg gúnyos hangon a jelzőt az idősebb Salvatore az ős neve előtt.
• Nem akarom, hogy veszélyeztesd a tervet. Ismerlek és szeretném, ha nem kezdenél a szokásos kis önálló akcióid egyikébe, amiből végül nekünk kell téged ki mentenünk – közölte a véleményét Elijah az ujjait közben elgondolkozva összeérintette.
• Nem tudom, miről beszélsz – hazudta szemrebbenés nélkül Damon. Bosszantotta, hogy az ős ilyen nyilván valóan átlát rajta. Ugyanis szerette volna egymaga elintézni a boszorkányvadászokat. Annak ellenére, hogy tudta, hogy ez a terv a közösen megbeszélttel ellentétben minden valószínűség szerint visszafelé fog elsülni, de még mindig annyira ideges volt amiatt amiért tegnap összevesztek Cassie-vel, hogy kész lett volna megtenni remélve, hogy azzal mindent megoldana.
• Szerintem pedig pontosan tudod, miről beszélek. Egyedül hasztalan próbálkozol azzal, hogy legyőzd Williamst. Ha meg is ölnéd, tudod, hogy van náluk. Meghalt a király, éljen a király. És nem fognak habozni bosszút állni. Oda fognak ütni ahol a legjobban fáj, vagyis vagy megölik Stefant, vagy megölik Cassie-t – folytatta Elijah. Damon akaratlanul is összerázkódott a gondolatra. - Azt hiszed, nem tudják, hogy úgy tekintesz a lányra, mint tulajdon gyermekedre? Csak rád kell nézni.
• Miért akarsz segíteni nekem? - kérdezte gyanakodva Damon és próbálta megtartani érzelmek nélküli arcát, amit már olyan régóta csinált. Nem hitte, hogy az ős tényleg önzetlenül akar neki segíteni.
• Félre ne érts, nem miattad teszem. Cassie miatt. Elragadó teremtés és annak ellenére - már meg ne bántódj -, hogy te nevelted kedves és törődő. Nem hagyom, hogy az ostoba elgondolásoddal tönkre tedd őt és rajta keresztül a családomat. Tudod, hogy nekem a család a legfontosabb.
• Ez most egy kéretlen tanács volt vagy parancs? - kérdezte gúnyosan Damon.
• Annak veszed, aminek akarod. De szeretném, ha azért legalább megfontolnád, és utána alaposan elgondolkoznál rajta, mielőtt végleg elveted a javaslatom. Cassie már felnőtt nő és ő a testvéremet választotta társának. Kolnak nagyon fontos a fogadott lányod. Annyira, hogy végre ezer év után emberien viselkedik. Még soha nem láttam ilyen boldognak, mint Cassie mellett. Te is láttad a bál után, mikor elrabolták Cassie-t Kol, majd eszét vesztette. Nem tudom beszéltél e már Cassie-vel erről, de amennyire ismerlek már elmondtad neki. Legalábbis, ha nem értelmeztem félre a vacsoránál feléd mutatott hűvös viselkedését. Ő is ugyan úgy kitart Kol mellett, amennyire az öcsém ő mellette. Damon előbb vagy utóbb bele kell törődnöd a választásába, vagy különben ki fog zárni téged az életéből. Ez pedig nyilván nem akarod – zárta le a beszélgetést Elijah és kiment a könyvtárból. Tudta, hogy most sok elgondolkozni valót adott az idősebb Salvator testvérnek. Remélte, hogy hatni fog a fejmosás. Damon elgondolkozva állt pár pillanatig. Ugyan itt állt tegnap is, amikor Cassie pofonvágta. Annak ellenére, hogy nem szeretett tanácsokat elfogadni úgy döntött felkeresi az egyik olyan személyt, akiben feltétel nélkül megbízik. Ez a személy pedig nem volt más, mint Kellan. Elhatározását tett követte és az erdő közepén lévő ház felé vette az irányt.

Kol a Cassie-vel közös szobájukba ment. A lányok még mindig aludtak. Befeküdt Cassie mellé és a mellkasára húzta őt. Tudta, hogy nem mondhatja el neki a tervet és olyan érzése volt, mintha ezzel becsapná kedvesét, de önző módon tudta, hogy csak így lehet biztonságban, mert minden mást esetben vele akarna menni ezt pedig nem engedhette meg magának.

• Hol voltál? – kérdezte Cassie laposakat pislogva és ásított egyet.
• Lorenna hívott, hogy közölje a védelem újra stabil – árulta el az igazság felét Kol.
• Értem – mosolygott rá a férfira Cassie érezte, hogy nyomasztja valami az ősvámpírt, de tudta, el fogja neki mondani, ha úgy érzi szükségesnek. Ann is felébredt annak ellenére, hogy a két felnőtt halkan beszélt egymással. Oda mászott Cassie-hez.
• Jó reggelt Cas – puszilta meg a lány arcát. – Neked is Vénvámpír – puszilta meg Kolt is. Úgy gondolta mivel Kol tegnap kedves volt vele, így ő is az lesz. De a becenévről nem volt hajlandó lemondani.
• ’Reggelt Törpilla – borzolta össze az alvástól amúgy is kócos vörös hajat Kol. A kislány hasa ekkor megkordult jelezve, hogy táplálékra van szüksége. – Úgy hallom valaki éhes – csiklandozta meg a kislányt Kol.
• Ne, ne kegyelmez – visította a kislányt. Cassie gyorsan kimenekül a csatatérről.
• Azt várhatód – röhögött fel Kol és folytatta „támadását”. Cassie csinált róluk pár képet, sajnos elfelejtette kikapcsolni a vakut a fényképező gépen, így az nagyot villant. Felhívva ezzel tulajdonosára a figyelmet. Kol és Ann a lány felé néztek, majd az újonnan kialakult bajtársissággal ünnepélyesen egymásra néztek. Utána pedig ismét Cassie felé fordították a tekintetüket. Aki gyorsan lerakta fényképezőgépét és nevetve kimenekült a szobából. Elrohant Nik, Caroline és Gabriel mellett. Kol és Ann utána. A menekülő nem látván más kiutat a gyerekkorában szokásos módon félig a korlátra ült és lecsúszott rajta. Kol észrevéve mire készül kedvese gyorsan lefutott a korlát aljához. Cassie belecsúszott, vagyis belerepült a karjaiba. Az ős a lendülettől nem tudta megtartani magukat, így a hátán landolt Cassie pedig rajta.
• Nincs mit tagadnom, levettél a lábamról – jegyezte meg Kol egy elégedet mosoly kíséretében kezeit kedves fenekén tartva, aki a csípőjén ült.
• Tényleg? – hajolt le hozzá Cassie zafírkék szemei ragyogtak a boldogágtól.
• Tényleg – ismételte meg Kol és egyik kezét feljebb csúsztatta teljesen magára rántva ezzel a lányt. Nik és Ann a lépcső tetejéről fütyültek. Caroline mosolyogva megcsóválta a fejét. Gabriel pedig hüvelykujját a szájába véve szintén halványan elmosolyodott. Szerette Cassie-t, akit már kiskora óta ismert, de Caroline közelebb állt hozzá, annak ellenére, hogy csak most ismerte meg. Ez talán azért volt így, mert annyira hasonlított az anyukájára, ugyanakkor sok mindenben különbözött is tőle. És Caroline nemrég elmondta neki, hogy ha szeretné, akkor ezentúl ő lesz az anyukája. Gabriel nem értette hova tűnt az anyukája, de eldöntötte, hogy amíg ő nem jön vissza addig Caroline-al és Nikkel lesz. És majd ha a szülei visszajönnek, akkor majd bemutatja nekik kik vigyáztak rá addig. Ezt el is mondta a szőke vámpírlánynak, aki könnyes szemmel magához ölelte őt, valamint a hibrid is kedvesen magához húzta kedvesét és a kisfiút. Mindkét felnőtt tudta, hogy Caroline nemcsak a meghatódottságtól ölelte annyira szorosan magához Gabrielt, hanem azért, mivelhogy a fiúcska három éves lévén még nem érthette, hogy a szülei soha többé nem tudnak visszajönni hozzá, mert meghaltak.

Damon eközben megérkezett Kellan háza elé és illedelmesen, ám annál idegesebben bekopogott.

• Halló Damon. Miben lehetek a segítségedre? - invitálta be őt a ház tulaja. - Megkínálnálak egy whiskyvel, de attól tartok mostanában túl sokat ittál.
• Érdekes, hogy itt élsz több mint ezer éve úgy, hogy ki sem mozdulsz innen és mégis mennyi mindent tudsz a kinti világról – ült le a kanapéra Damon. Nem vette zokon, hogy a whisky ügyet, tudta van benne némi igazság.
• Mrs. Hastings elmeséli, mi történik vagy, ha ő nem akkor Lorenna, Cassie vagy Sebastian – vont vállat. Sejtette miért jött hozzá a vámpír és ezért próbált könnyed beszélgetést megütni.
• Remek, csupa szakértő. Élükön Sebastiannal, aki nemrég megtalált pár boszorkányvadászt a határon. Lorenna a szokásos lefejezés mellett döntött és ott hagyta a fejeket karóba húzva. Szerinted bekapják a csalit és azt hiszik, hogy várjuk a támadásukat vagy előbb ők támadnak meg minket?
• Úgy érted a nyilvánvaló csapdát? Lehet, hogy boszorkányvadászok idióták, de nem hülyék. Nem szabad őket alábecsülnötök. Főleg, hogy szövetkeztek a túlvilágon lévő Esther-rel.
• Szóval szerinted nem tudjuk őket becsapni? - érdeklődte Damon.
• Próbálkozni lehet. Nyilván sejtik, hogy keresitek őket. Damon tudod szerettem a beszélgetésben a körítést, de nem térnél a lényegre végre? - kérdezte Kellan. Látta, hogy a vámpír mennyire szeretne felhozni valamit, ám mégis mindig elveti azt.
• Mr. „MindenbeBeleütömAzOrrom” Elijah mondott valamit... - kezdte Damon kényelmetlenül. Általában nem vette figyelembe mit gondolnak róla mások, mindig is a saját törvényei szerint élt, mégis el kell ismernie, hogy van abban valami, amit az ős mondott. Még ha annyi is, hogy ha nem vigyázz el fogja veszíteni Cassie-t. Ezt pedig nem akarta, ahhoz túlságosan is a szívéhez nőtt.
• És téged rosszul érintett, amit mondott? - kérdezte együtt érzően Kellan.
• Igen, azon gondolkoztam, hogy magam végzek a boszorkányvadászokkal. De Elijah felhívta rá a figyelmem, hogy csapatban többre megyünk és, hogy ha megtenném, bántanák Cassie-t vagy Stefant. Szerinted mit csináljak?
• Tanácsot kérsz tőlem? A boszorkányvadászokkal kapcsolatban igaza van. A többit viszont neked kell eldöntened. Damon, tudod, nem vagyok a gyerekkérdés szakértője, láttad mennyire elrontottam mindent Moirával. Csak mert csökönyösen ragaszkodtam ahhoz, hogy fiam fog születni és Cassandra belehalt a szülésbe. Én meg öntudatlanul megátkoztam magam, hogy addig nem hallhatok meg még fiú leszármazottam nem fog születni. Azóta nem láttam a feleségemet és ezért csak magamat hibáztathatom. Ahogy azért is, mert Moira nem áll szóba velem. Megértem őt. Ő is itt ragadt nekem köszönhetően csakhogy ő szellemként. Elhiheted nekem, hogy nem valami kellemes, ha az egyetlen gyermeked nem áll szóba veled csak, mert olyat vágtál a fejéhez, ami szerinted igaz. Ha engem kérdezel a legjobb, ha még idejében bocsánatot kérsz tőle mielőtt túl késő lenne.
• Szóval tudod – húzta el a száját Damon.
• Hogy miket vágtál Cassie fejéhez? Nem akarlak megbántani Damon, de hiba volt. Fél perc alatt észre lehet venni mennyire fontos egymásnak Cassie és Kol.
• Nem használja ki őt ugye? - kérdezte beletörődően Damon.
• Nem, ahhoz túl fontos neki. Ahogy Cassie is neki – mondta Kellan szinte ugyan azt, amit Elijah. - Az lenne a legidevalóbb kifejezés, hogy nem élhetnek egymás nélkül.
• Hogy érted ezt? - kapta fel a fejét Damon, ugyanis a férfi olyan különös hanglejtéssel beszélt.
• Mit? Én? Mit hogy értek? Tudod, én csak egy bolond öregember vagyok, aki összevissza beszél. De fogad meg Elijah tanácsát és az enyémet is. Kérj bocsánatot Cassie-től – terelte ki a vámpír a házából Kellan. Megvárta még Damon eltűnik a közelből és megtöröltek gyöngyöző homlokát. - Úgy látszik, öregkoromra egyre fecsegősebbé válok. Most is csak kis híja volt, hogy nem mondtam el mindent Damonnek. Cassandra nélkül csak egy öreg vén bolond vagyok.

Elena és Elijah is megérkezett. Ann úgy döntött ő is lecsúszik a korláton, lent szerencsére az arra felé járó Liam, aki egyébként Rebekáh-val beszélgetett elkapta. A szőke ős felnevetett Liam arcát látva.

• Most úgy érzem magam, mint tizenöt évvel ezelőtt – sóhajtotta Liam és lerakta a kislányt. A többiek is csatlakoztak Rebekah nevetéséhez.
• Ez most bóknak veszem – jegyezte meg Ann.
• Én minek vegyem Liam bácsi? – kérdezte Cassie, akinek Kol segített felállni.
• Az ég irgalmazzon nekünk, ha Cassie többi gyerekcsínyét is el akarod követni – hagyta figyelmen kívül unokahúga kérdését Liam kissé borúsan. – Sebastian a megmondhatója mik várnak ránk.
• Hé, én mosom kezeimet. Én nem a doki székét díszítettem ki szögekkel – emelte fel magadóan a kezeit Cassie.
• Nem, te Mrs. White kedvenc karosszékével csináltad ugyan azt – csóválta meg a fejét Liam.
• Te is tudod, hogy megérdemelte – vágta rá Cassie.
• Ezért nem kedvel téged? - kérdezte Kol.
• Nem, más miatt, nem is igazán tudom az okát annak, de ki nem állhat. Egyébként a nem kedvel, nem fedi a valóságot. Ő úgy fogalmazott, hogy „Nem szenvedhet engem” - csinált idézőjeleket az ujjaival Cassie.
• Nem Lorenna mondta ezt Damonnek? – kérdezte Liam elgondolkozva.
• Igen, igazad van – bólintott rá Cassie mosolyogva, ám Damon említésére mintha nem lett volna olyan felhőtlen az a mosoly. Még mindig haragudott a férfira. Tudta, hogy csak félti őt, de túlment egy bizonyos határon. Ann hasa újra megkordult.
• Menjünk enni – ragadta meg Kol és Cassie kezét lelkesen a kislány. Így hát megreggeliztek. Utána a gyerekek elmentek játszani hozzájuk csatlakozott Caroline, Elena és Cassie.

Damon jött haza nagy sebbel-lobbal és Cassie keresésre indult. Most, hogy végre valahára rászánta magát minél előbb túl akart lenni az egész bocsánatkérésen.

• Cassie beszélhetnénk? - kérdezte a gyerekszobába lépve, ahol Ann, Caroline, Cassie Gabriel és Elena éppen építőkockából épített várat.
• Persze – állt fel Cassie.
• Menjünk a szobádba – ajánlotta Damon.
• Úgy érted a Kollal közös szobámba? - tette fel a kérdést Cassie. Csak, hogy Damon mindent tisztán lásson.
• Igen, oda – válaszolta fogcsikorgatva a vámpír. Miután kimentek Elena egy amolyan „Most mi van?” pillantást küldött Caroline felé. „Honnan tudjam?” érkezett a néma válasz. Eközben a két érintett Cassie és Kol közös szobájába lépet.
• Remélem, gyorsan elmondod, amit szeretnél, mert szeretnék vissza menni Elenáékhoz – szögezte le mogorván Cassie.
• Tudom, hogy hülyén viselkedtem – ismerte el magadóan Damon.
• Nocsak – szúrt közbe Cassie.
• … - Damon olyan gyorsan beszélt, hogy a lány nem értett belőle semmit.
• Hogy mondod? - kérdezte Cassie összevont szemöldökkel.
• Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi viselkedésemért. Amit mondtam csak azért mondtam, mert nem szeretném, ha neked is csalódnod kelljen, mint nekem. De nem vettem észre, hogy már felnőttél és önálló döntéseket hozol, bár utóbbit kiskorodban is remekül csináltad - vetett a lányra egy halvány mosolyt.
• Semmi gond apu – ölelte meg őt Cassie. Damon visszaölelte őt, tudta, hogy most már minden rendben lesz. Cassie újra apunak hívta, mint kiskorában. - Sajnálom, hogy pofon vágtalak.
• Nem számít egy barom voltam. Valamint örülök neki, hogy azért, ha szükséges meg tudod védeni magad.
• Elvégre te tanítottál – bokszolt a férfi vállába.
• Ahogy mondod Manó – puszilta meg a lányaként szeret személy homlokát Damon.

• Végre kibékültek – jegyezte meg elégedetten Liam a nappaliban és kinyújtóztatta a lábait. Természetesen a kastélyban tartózkodó vámpírok az egész beszélgetést végig hallgatták. A szégyenérzett, mint olyan ezzel kapcsolatban nem nagyon szerepelt a szótárukban, talán csak Elijah-nak.
• Damon végül a helyes megoldást hozta meg? Ez új – mondta gúnyosan Rebekah. Nik egyetértve bólogatott. Elijah sokatmondóan hallgatott. Nem valotta volna be, de végtelenül megnyugtatta, hogy a vámpír végül a helyes megoldást hozta meg. Kol elmosolyodott, örült neki, hogy Cassie kibékült Damonnal. Annak ellenére, hogy ki nem állhatta az idősebb Salvatort. De hajlandó lesz békejobbot nyújtani felé, mert kedvese úgy szereti a férfit, mintha az apja lenne.
• Lehet, hogy nektek új, de szerintem csak idők kérdése volt az egész – közölte Liam és ennek örömére meggyújtotta a pipáját. Lorenna lépett be a nappaliba, mögötte Ric jött.
• Mondtam már neked, hogy pipáz a másik szalonban – mondta bátyjának szemrehányóan. A szobában tartózkodók némelyike igyekezet elfojtani mosolyát nehogy magukra vonják a vörös hajú boszorkány figyelmét, mert az nem volt mindig kellemes.
• Jó, jó – mormolta az érintett, de ennek ellenére nem oltotta el a pipáját.
• Mindent el tudtál intézni Lorenna, amiért lementél? - érdeklődte Elijah szokása szerint alaposan megválogatva a szavait, mint aki csak pusztán kíváncsi. Nem pedig létfontosságú dologról kérdezősködik éppen.
• Igen, mindent – válaszolta elégedetten a nő. - Itthon minden rendben?
• Persze. Damon bocsánatot kért Cassie-től és újra szent a béke. Megint úgy viselkednek, mint régen – osztotta meg húgával a fejleményeket Liam.
• Már épp itt volt az ideje – sóhajtott Lorenna.
• Damon bocsánatot kért? - kérdezte vele egy időben Ric teljesen elképedve. Valahogy Damon és a bocsánatot kér részt nem tudta elképzelni egy mondatban. Teljesen lehetetlennek hatott számára.
• Ugye milyen döbbenetes? - kérdezte Rebekah.
• Biztos? - kérdezte még mindig hitetlenkedve Ric.
• Akadj le a témáról Ric, mástól csak akkor kérne bocsánatot, ha az a személy a halálán lenne – mondta Lorenna.
• Vajon miért nem lepődöm meg ezen? - sóhajtotta beletörődően Ric.
• Min nem lepődsz meg haver? - kérdezte a mögötte megjelenő Damon és átkarolta legjobb barátja vállát.
• Semmin Damon, lassan már semmin nem lepődöm meg – érkezett a válasz.
• Ez előfordul – szögezte le Lorenna. – Megyek, megnézem, hogy halad a vacsora – indult el a konyha irányába, mire a többiek is oszladozni kezdtek. A vacsora előtt Kol félrevonta Mrs. Hastings-et és megkérte őt egy-két dologra a Cassie-vel közös szobájával kapcsolatban. A házvezetőnő mindent értően biztosította őt, hogy mindent elrendez a vacsora végére. Az ős vidáman csatlakozott a többiekhez a vacsoránál.

• Várj, előbb csukd be a szemed – ragadta meg a szobájuk kilincsét Kol.
• Miért? – kérdezte Cassie értetlenül.
• Meglepetés – vigyorgott rá az ős. Cassie továbbra is értetlenül sóhajtva teljesítette az ős kérését. Kol bevezette kedvesét a szobájukba, elégedetten körbetekintett és becsukta maguk után az ajtót, még a kulcsot is elfordította mivel mára már nem várt további hívatlan látogatókat. – Most már kinyithatod a szemed – súgta kedvese fülébe. Aki teljesített a kérését. Ámultan pillantott körbe a sok égő gyertyával és rózsaszirommal teli helységben.
• Kol, nem is tudom, hogy mit mondjak – pislogott fel zavartan zafírkék szemeivel az ős barnai szemeibe.

• Nekem már a mosolyodért megérte, mert az mindent elmondott – simogatta meg Kol gyöngéden Cassie arcát, aki beledőlt az ős érintésébe.
• Köszönöm – suttogta Cassie és hevesen magához ölelte az ősvámpír, karjaival a nyakába csimpaszkodott. Aki válaszként megcsókolta kedvesét beleadva minden érzését a lány iránt. Szerette Cassie-t, minden egyes porcikáját. De még nem állt rá készen, hogy meg mondja neki viszont kimutatni ki tudja. Cassie megadóan átadta magát az érzéseinek, szüksége volt Kol közelségére az érintésre, a csókjaira. Már egyáltalán nem érzett félelmet. Bízott az ősvámpírban és tudta, hogy vigyázni fog rá. Olyan volt mintha egy láthatatlan gát átszakadt volna rajt és szabad utat engedett volna az ős iránti szerelmének. Kol eközben áttért a lány szájáról az arcára, majd a nyakára. Lehámozta róla a pólót és az ágy felé kezdetek botorkálni.
• Mintha túl lennél öltözve – mormolta Cassie is levette az ősvámpírról a pólót, aki közben már kedvese melltartójának csatjával babrált. A feleslegessé vált ruhadarab a két póló mellett végezte.
• Nemsokára ennyi sem lesz rajtunk – susogta sokat sejtetően az ős Cassie nyakhajlatába. A lány egy feltétlen mozdulattal próbálta eltakarni melleit, de az ősvámpír finoman megfogta a kezeit. - Kérlek – mormolta és végig simította kedvese arcán. Aki halvány pírral az arcán leengedte a kezeit. - Te vagy a legszebb Cassie-m – mondta Kol áhítatosan és csodáló tekintetét végig futtatta a lány fedetlen keblein. Cassie a becéző és kedveskedő szavakat hallva meg jobban elpirult és gyengéd mozdulattal beletúrt az ősvámpír hajába.
• Bizonyítsd be nekem – suttogta Cassie vágytól túlfűtött hangon. Kol ezután óvatosan eldöntötte őt az ágyon.
• Gyönyörű vagy és csak az enyém – suttogta az ős. Egyik kezét a lány derekán pihentette és húzta még közelebb magához őt, a másik kezét óvatosan végig futtatta a lány oldalán. Cassie válaszként várakozóan felnyögött, mikor Kol szájával az egyik mellét vette kényeztetésbe, a másikat pedig a kezével ingerelte. Később áttért a másik mellre is. Cassie a hajánál fogva felrántotta magához és követelődzően megcsókolta az ősvámpírt. Aki belemosolygott a csókba.
• Tudod milyen hatással vagy rám? - fuvolázta Cassie és fordította helyzetükön. Végig simított Kol mellkasán. Kezeit szája követte. Végigpuszilta a férfi nyakát, mellkasát. Kol jólesően mormogva adta tudtára, hogy jólesik neki a lány ténykedése.
• Remélem olyannal, mint te énrám - került újra felülre Kol és Cassie övével kezdett bajlódni. - Azt hiszem erre már nincs szükséged – szaggatta le végül a lányról a nadrágot és az elhajított ruhadarab övestül a már kissé megnövekedett kupacra esett.
• De türelmetlen lett valaki, amúgy az volt az egyik kedvenc övem – kuncogott fel Cassie és ő is Kol öve felé nyúlt.
• Kárpótollak érte, de ha nagyon szükséges veszek neked egy másikat helyette – mormolta a lány szájába válaszát Kol. Cassie közben könnyedén kikapcsolta a férfi övét. Az ő öve valóban kicsit bonyolult kikapcsolást igényelt. Néha még ő maga is elbajlódott vele egy ideig. Kol szinte lerugdosta magáról a nadrágját. Végül az ősvámpír megszabadított mindkettőjüket az utolsó ruhadarabjától is.
• Biztos vagy benne? - kérdezte Kol rekedten Cassie homályosan ragyogó zafírkék szemeibe nézve.
• Igen, bízom benne – válaszolta Cassie. Kolt meghatotta, a felé irányuló feltétlen bizalom, ami kedveséből áradt.
• Vigyázok rád ígérem – fogadkozott Kol és megtette az utolsó lépést ami elválasztotta őket attól, hogy egymáséi legyenek. A testük szorosan összeforrt. Cassie-nek először fájt és akaratlanul Kol vállába vájta a körmeit összeszorított szemei közül kibuggyant pár könnycsepp. Kol lepuszilta a sós cseppeket és utána megnyugtatóan megcsókolta kedvesét. - Nem lenne jobb, ha... - kezdte bizonytalanul, ám Cassie nem hagyta, hogy befejezze.
• Semmi gond – suttogta neki és átkulcsolta lábaival Kol derekát még nagyobb fájdalmat okozva ezzel saját magának. Kol megnyugtatóan csókolta ahol érte az arcát, az állát, a nyakát közben pedig mindenféle megnyugtató szót mormolt. Cassie mikor nagyjából elmúlt a fájdalom megmozdította a csípőjét. Kol értette a néma célzást és mozogni kezdett. Először lassan, majd fokozatosan gyorsított a tempón. Kol újra megcsókolta Cassie-t. A levegő szinte felforrt körülöttük. Nem létezett más számukra a világon csak a másik. Lelkük véglegesen összeforrt. Egy lélek lettek két testben Cassie ereje átáramlott Kolba az ősvámpíré pedig a lányba. A közöttük lévő kötelék visszavonhatatlanul teljes lett. Egymás nevét kiáltva érte el őket a mindent elborító beteljesedés. Kol még párpercig Cassie-re nehezedett, utána legörbült róla és a lányt szorosan magához húzva betakarta magukat.

• Kol, szeretlek – nézett rá kissé fáradtan az ősre Cassie. Szemei a szerelemtől jobban csillogtak, mint általában.

• Én mindig itt leszek neked – válaszolt Kol lágyan és minden Cassie iránti érzését beleadva újra megcsókolta kedvesét és szorosan magához ölelte. Cassie megértette, hogy Kol ezzel azt akarta közölni vele, hogy ő is szereti őt. A fejét, mint mindig most is az ősvámpír szíve fölé helyezte. Később elaludt Kol biztonságot adó és meghitt ölelésében. Kol egy ideig még csodálta a karjaiban alvó szépséget, majd ő is álomra hajtotta a fejét. Az utolsó gondolata az volt, hogy ő egy piszok nagy mázlista. Valamint soha nem fogja hagyni, hogy bárki is megpróbálja elvenni tőle a szeretett nőt.

A boszorkányvadászok búvóhelyén

• Remek, a boszorkányvadászok ostoba tétlensége miatt helyére billent a természet egyensúlya. Igazán fantasztikus. Csak gratulálni tudok hozzá – fakad ki Esther, akit Arthur Williams idézet meg.
• Szerintem még nincs minden veszve – jegyezte meg James Maynard, mivel főnökét láthatólag majd szétvette az ideg.
• Egy újabb csodálatos ötlet? – kérdezte gúnyosan Esther.
• Meg fognak támadni minket… – kezdte Maynard eltöprengve.
• És ezt csak maguknak köszönhetik – vágta rá Esther élesen.
• Mire gondolsz James? – kérdezte Arthur Williams csöndesen.
• Tételezzük fel, hogy sikerül ideiglenesen megölnöm Kolt, akkor vele együtt meghalna Miss. Doyle és a baba is – jegyezte meg Maynard.
• Nos, igen ideiglenesen, de utána felébrednének – csóválta meg a fejét az erősen szkeptikus Esther, de kimondottan tetszett neki az elképzelés.
• Ezt nem tudhatjuk biztosan legalábbis addig, amíg meg nem próbáltuk – válaszolta Maynard tényközlően. – Persze, ha lélekkötés jött volna létre közöttük, akkor igencsak kevés lenne az esélyünk, de mivel nem így van még akár hasznot is húzhatunk belőle.
• Legyen – élénkült fel Esther. – Tegyék, amit tenniük kell – közölte még és visszatért a túlvilágra.
• És ha lélekkötésről van szó? – kérdezte Arthur leverten.
• Nos, akkor vesztettünk, bár akkor is van egy kevés esélyünk. Ha viszont tévedek és valóban lélekkötés jött létre közöttük, akkor te is tudod, hogy csak egy alig pislákoló lehetőségünk lesz. Egyszerre kéne megölni őket, hogy minél biztosabbra menjünk. De attól tartok így is, úgy is minden Miss. Doyle-tól függ. A többiek viszont garantáltan védtelenek lesznek mindkét esetben – jegyezte meg szórakozottan James és elment, hogy folytassa tovább tervezgetését.

20. fejezet

Remélem tetszeni fog a fejezet, még kettő van hátra és vége az évadnak :D Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok minden kedves olvasómnak :)

Kimondott, valamint elhallgatott érzések és tények

"Az emberek nem tudnak titkot tartani. A szemükből, a szavaikból, minden rezdülésükből, a pórusaikból szivárog szörnyű titkuk. Csak idő kérdése, hogy kiderüljön minden." Sigmund Freud

• Szia, papus – mosolygott rá vissza Cassie. – Ők itt Kol és Nik – mutatta be a két őst. – Ann-t ismered.
• Örvendek a nevem Kellan – rázott kezet szívélyesen minkét férfival Cassie őse. Kellan harminc év körülinek nézett ki. Rövid fekete haja és barátságos barna szemei voltak. Az érkezettek felakasztották kabátjaikat a fogasra.
• Egy teát? Vagy esetleg süteményt? – kérdezte jó házigazdához mérten vendégeit Kellan és közben beterelte őket a nappaliba. – Remélem, maradtok ebédre – mondta, mert ritkán volt társasága és igazán örült a látogatóknak. Az ősökkel amúgy sem volt még alkalma beszélgetni és ez remek alkalomnak ígérkezett. Valamint nem utolsó sorban szerette volna megismerni leszármazottja társát. Damon-től sok mindent hallott tegnap az egész Mikaelsson családról, igaz sejtette, hogy a fele csak a vámpír utálatát tükrözte kicsit sem finomkodva. Látta rajta mennyire bosszantja a vámpírt, hogy Cassie ennyire könnyen megbarátkozott az ősökkel – ami egyébként teljesen érthető volt – és egyszerűen foggal-körömmel akarja óvni a lányát. Közben nem veszi észre, hogy ezzel csak eltávolodnak egymástól. Remélte, hogy még sikerülni fog a mindig is feltétlenül közöttük lévő bizalmat visszaállítani. Ő mindenesetre erősen fog próbálkozni azért, hogy sikerüljön, mivel sejtette, hogy Damon még a mai nap folyamán újabb látogatást tesz nála, csak ezúttal nem add majd neki semmilyen alkoholt, mert a vámpír mostanában mintha a szokásosnál is jobban rákapott volna. Részegen meg nem bizonyult valami jó beszélgető partnernek.
• Papus, a kis Gabriel beteg. Lázas – közölte lényegre törően Cassie, mikor leült a kanapéra, mivel tudta, hogy azért egy kis beszélgetés nem fog ártani és látta mennyire kíváncsi is a két ős. Kellan pedig szokása szerint mindig kapható volt egy kis tanácsadó beszélgetésre. Cassie tudta, hogy tegnap Damon is itt járt, mivel általában ősének panaszolja el a sérelmeit, aki meghallgatja őt és próbálja a helyes útra terelni a vámpírt. Egyébként Cassie egyik oldalára Kol, ült a másikra pedig Nik. Ann várta az ilyenkor szokásos sütemény adagját, addig is a kandalló előtt fekvő Midnightot simogatta, aki haza tértük óta itt volt elszállásolva. Cassie-t érdekelte, hogy miért is, de nagyanyja nem volt hajlandó megindokolni, ő még azt gondolta, hogy akkor talán az ősének van szüksége Cassandra egykori házi kedvencére. Kellan közben már ment is a konyhába a beígér édességért és teáért.
• Értem. Ez igazán sajnálatos, ahogy az is, ami vele történt. Mielőtt elmentek, majd adok pár különleges keveréket. Holly, hogy viselte az átváltozást? – kérdezte visszaérve vendégeihez. Ann rá is vetette magát a csokis, habos szeletre, Kol is kiszolgálta magát belőle.
• Egész jól – válaszolt Nik, mint a téma szakértője. Szeme sarkából öccsére és Ann-re nézett és elvigyorodott, mivel mindkettőnek csupa csoki és hab lett az arca. A két maszatos arcú elnevette magát egymás látva és nem értették min is mulat annyira a másik.
• Ann gyere ide légy szíves – kérte a kislányt sóhajtva Cassie és leemelt a tálcáról egy szalvétát. Ann kényelmesen beült Cassie ölébe és fintorogva tűrte, hogy megtöröljék az arcát. Cassie miután megtisztította Ann arcát, Kol felé fordult és az ős arcát is megtisztította egy másik szalvétával. Amit az ősvámpír is fintorogva tűrt. Nik észrevétlenül csinált róluk egy képet. Úgy néztek ki, mint egy kis család. A hirtelen haragú - aki most inkább volt gondoskodó - anyuka, az örök gyerek apuka és a nagyszájú kislány. Kellan mosolyogva nézte, ahogy leszármazottja milyen gondoskodóan bánik az ősvámpírral és Ann-el. Bár utóbbi nem volt nagy újdonság. Remélte, hogy ők boldogabbak lesznek, valamint több idő adatik, majd nekik, mint neki és Cassandrának. Bizakodó volt. Ugyanis felesége megjósolta és ő sohasem tévedett. Nagyon szerette volna már látni, de azért, mert nem láthatja, csak önmagát hibáztathatja. Ha akkor nem mondja azt, amit, talán minden másként alakult volna. De legalább Cassie-nek van esélye a boldogságra és ő segíteni fog neki. Legyen bármekkora is az ár.
• Teát? – kérdezte Kellan megtörve a kialakult csendet.
• Köszönöm – fogadott el egy csészével Nik. Ann még jobban befészkelte magát Cassie ölébe és kinyújtotta a nyelvét Kolra úgy, hogy az idősebb lány ne vegye észre. Az ősvámpír - méltón önmaga hírnevéhez - szintén kinyújtotta a nyelvét. Addig Cassie is elfogadott egy csésze meleg teát és próbálta nem a szemeit forgatni a két kis civakodón.

• Cassie, amúgy szeretem volna megkérdezni, hogy puszta szívjóságból segítesz a gyerekeknek? - kérdezte Nik a lány felé fordulva kíváncsian.
• Önös érdekből. Holly egy időben szeretett volna óvónő lenni, de sajnos nem tud rendet tartani, így segítettem neki mielőtt szétszedik őt – mosolyodott el felidézve barátnője milyen lestrapáltan nézett ki az első napja után.
• Láthatóan imádnak téged – puszilta meg a lány orrát Kol.
• Mert csak ő tud minket fegyelmezni – csípet bele az ősvámpír karjába Ann.
• Szeretnél meg tanulni repülni, Törpilla? - kérdezte Kol nyájasan.
• Talán majd később Vénvámpír – vágott vissza Ann. Meglátta Cassie pillantását és úgy döntött később fogja folytatni az ősvámpír szekírozását.
• Mi a titkod? - kérdezte Nik, látva, hogy Ann abbahagyta.
• Úgy néz rád, hogy kutyául érzed magad tőle – válaszolta Ann és megpróbálta utánozni, ám nem sikerült neki.
• Miután megtárgyaltátok Cassie fegyelmezési módszerét szeretném megkérdezni, valami másban is a segítséghetekre lehetek? - érdeklődte Kellan. Közben hátradőlt foteljában, mivel sejtette, hogy másról is szó van, vagy ha eddig nem volt, akkor, majd most lesz. Mivel neki mindenképpen szándékában állt segítséget nyújtani a boszorkányvadászokkal ellen.
• Boszorkányvadászokkal szemben tud valamit? - kérdezett vissza Kol érdeklődve.
• Ann menj, hozz valami könyvet az emeletről – szólt közbe gyorsan Cassie, mivel nem szerette volna, ha valamelyik ősvámpírral vagy esetleg az ősével elszaladna a ló és belemerülne valami olyanban, ami nem egy öt éves kislány lelkivilágának való. Még akkor se, ha ez a kislány történetesen vérfarkas és nyilván imádná végighallgatni az egész likvidálós javaslati hirtelen feltűnt ötlet börzét.
• Na, de Cas... - mondta csalódottan a kislány, de az idősebb lány nem engedett a huszonegyből és határozottan az emelet felé mutatott. Ann morcosan felment, Cassie pedig utána, mivel ismerte annyira a gyereket, hogy a lépcső tetejéről hallgatózna, ha nem figyelne rá rendesen és ő maga pedig tudta, hogy mit is akar tanácsolni Kellan, így nyugodtan a kislánnyal tarthatott.
• A lefejezés a legjobb megoldás, ennek Lorenna a megmondhatója. De ők végtére is emberek meg tudjátok ölni őket, ha csináltok egy boszorkányvadász erőt korlátozó kört és beterelitek őket oda. Aztán... - hagyta függőben a mondatott Kellan.
• Egész elfogadható megoldás – hümmögte Nik, elgondolkozva a terv lehetséges előnyein és hátrányain.
• Maga nyilván nem sima ember – mérte végig Kol a férfit, aki úgy öltözködött, mint fiatalabb bátyja, talán még elegánsabban is. Ám a viselkedése közvetlenebb volt, mint Elijah-nak. Olyan köztes megoldás Liam és Elijah között.
• Boszorkánymester vagyok – vont vállat a férfi. Az ősök próbáltak nem kimutatni meglepődöttségüket, de mindkettőjüknek leeset az álla. Végül is Cassandrának igenerős volt így is a vérvonala, de ez sok mindent megmagyarázott. Mivel akkor nemcsak tőle, de a férjétől is örökölték az erejüket a leszármazottak. Azonban ennek ellenére is nem kevésbe tűnt különösnek belegondolni. - Viszont már nem varázsoltam ezer éve. Vigyázatok Estherrel a túlvilágról mozgatja a szálakat – figyelmeztette a vele szemben helyett foglaló Niket és Kolt.
• Igen, már rájöttünk. Egyébként maga ismerte? - kérdezte Nik. Végül is hátha megtudnak arról valamit, hogy lehetne Esthert véglegesen likvidálni az életükből, úgyhogy soha több ne bukkanjon fel. Sem személyesen, sem pedig valamelyik kis barátja útján. Milyen remek lehetőség is volna az!
• Nem, de nem nagyon bánom – rázta meg a fejét a férfi. - Ayanát ismertem ő Cassandra tanítványa volt még gyerekkorában. A feleségem és én nem a mindenekfelett megtartandó természet egyensúlya mellett foglaltunk állást. Az útjaink ezzel, elváltak, mivel Ayana úgy gondolta a természet egyensúlya a legeslegfontosabb. Legyen bármekkora is az ár ezért. Miután elment innen hallottam, hogy talált magának egy tehetséges tanítványt. Később pedig a tanítvánnyal és annak a férjével a mostani Mystic Falls területére költöztek. Azt hiszem, innen nem kell folytatnom a történetet. Egyébként nyugodtan tegezettek csak egy évszázaddal vagyok idősebb nálatok – fojtott el egy mosolyt Kellan. A két ős arcán megrándult egy izom, nem sok olyannal találkoztak eddig, aki idősebb lett volna, mint ők és még mindig él. Vagyis igazából még egy ilyen személlyel sem találkoztak és igazán... Nos, felfoghatatlanul furcsa volt.
• Oké, szóval te, hogyhogy itt laksz és nem a kastélyban? - kíváncsiskodott Kol. A tegezés sohasem esett nehezére.
• Moira miatt – adta meg részben az okot Kellan kissé bánatosan.
• Ki az a Moira? - kérdezte értetlenkedve Nik.
• A lányom – felelte Kellan.
• Kicsit furcsa szellem, ha engem kérdezel – közölte a véleményét Kol, bátyja érdeklődve fordult felé. Ő eddig csak Mr. és Mrs. Hastings szellemével találkozott a kastélyban. Moirához még nem volt szerencséje.
• Mondott neked valamit? - kérdezte csendesen Kellan.
• Valami kötelékről motyogott, de szerintem már nem teljesen százas – vont vállat a fiatalabb ős kimondva véleményét. - Már bocs – tette hozzá csak, hogy Cassie őse, nehogy megorroljon rá.
• Értem mit akarsz mondani – sóhajtott Kellan. Ő Kollal ellentétben tényleg pontosan értette mire céloz a lánya. Lorenna azt mondta neki, hogy a Cassie és Kol között létrejött kötelék már teljese, ám ezt erősen megcáfolta az, hogy ő még mindig itt volt és az is, hogy Moira ilyen ködösítően akarja felhívni a figyelmet arra, hogy igyekezzenek, mert nincs túl sok idejük. Nos, ő mindenesetre észrevétlenül tette a teába olyan szert, ami segítségével felszínre törnek, majd Cassie és Kol érzései. Lehetőleg még a ma este folyamán, vagy talán holnap. Attól függ mennyire bírják kordában tartani az érzéseiket, de sejtette, hogy inkább utóbbi a valószínűbb időpont. Tudta, hogy nem szép húzás tőle, de sajnos szorította őket az idő, amiből már nem volt túl sok és ezért nem volt ideje finomkodni. Szerencsére volt annyira profi, hogy Niket és Ann-t ne érintse a hatása. Mire nem jó ha az ember több, mint ezer éves, ha nem arra, hogy ez által kellő mennyiségű ismerettel rendelkezzen ehhez?!

Cassie és Ann jött le a lépcsőn. Mivel az idősebb úgy ítélte meg, hogy most már talán végeztek a nappaliban lévők a kényes témákkal. A kislány továbbra is duzzogva sétált mellette. Nem akarta elfogadni, hogy most lemaradt egy ilyen jó kis témáról. Cassie-nek hirtelen megszólalt a telefonja.

• Igen? - vetette fel a készüléket.
• Kicsim mikor jöttük haza? - kérdezte a nagyanyja.
• Nemsokára miért?
• Csak mert segítened kéne nekem a varázslatban, tudod, hogy újra teljesen ép legyen a falu védelme – magyarázta Lorenna.
• Öhm... tudod nagyi... – kezdte Cassie.
• Igen?! - szólt rá élesen Lorenna, ugyanis nem volt unokájára jellemző ez a viselkedés vele szemben. A visszabeszélés az igen, de a félszegség garantáltan nem volt a pakliban.
• Anyáék csak úgy tudtak megmenteni, hogy elvették az erőmet, már csak látó vagyok – hadarta el gyorsan a mondatott és eltartotta a fülétől a telefont. A reakció azonnali volt.
• MICSODA?! - ordított bele teljes hangerővel Lorenna. - DAMON EZ A TE HIBÁD! - kiabált a nyilván közelében lévő vámpírra, majd egy váza hangját lehetet hallani amint millió darabra tört. Cassie a továbbiak elkerülésére gyorsan bontotta a vonalat.

• Most akkor nincs erőd? - kérdezte Cassie-től Ann.
• Már csak látó vagyok – sóhajtotta válaszként az idősebb lány és folytatta útját a nappaliba. Teljesen elfelejtette, hogy nem mondta el nagyanyjának a dolgot. Szegény Damon, már megint rosszkor volt rossz helyen. - Nyilván hallottátok.
• Még én is – közölte Kellan. Lorennának – a saját nemében - mindig páratlan dühkitörései voltak, amiket jobb volt megelőzni, mint csillapítani. - Az lesz a legjobb, ha most visszasiettek a kastélyba.
• Caroline már biztos várja a gyógyszert, Gabrielnek – állt fel Nik. Kellan elsietett a beígért dolgokért. Vendégei addig felvették kabátjaikat.
• Adjátok át üdvözletem az ottaniaknak – adott oda Cassie-nek egy kis csomagot.
• Átadom. Szia – ölelte meg Cassie.
• Vigyázz magadra – veregette meg leszármazottja hátát, de közben vetett egy néma reménykedő pillantást Kolra. Aki értette a néma kérést és bólintott. Soha nem hagyná, hogy Cassie-nek bármi baja essen. A karjaiba kapta a lányt, bátyja pedig Annt és elfutottak a kastély felé.
• Sikerülni fog, igen. A kötelék már szinte teljesen megköttet, már csak az utolsó simítás van hátra. Utána helyre áll az egyensúly és Esther akkor már nem tehet semmit, ahogy azok a szánalmas boszorkányvadászok sem. És akkor végre újra láthatom Cassandrát – mondta egy hosszú sóhajtás kíséretében Kellan és becsukta házának ajtaját.

A hazatérő kis csapat belépet a kastélyba, ahol a még kissé zabos Lorenna fogadta őket.

• Damon? - kérdezte Cassie miközben odaadták a megjelent Mr. Hastingsnek a kabátjaikat.
• A könyvtárban alszik – jelentette ki Lorenna. A hangsúlyból nyilvánvaló volt, hogy ez bizony egy kényszeralvás, ami meg volt fűszerezve egy nyaktöréssel is. Nik és Ann észrevétlenül felszívódtak, Kol is miután Cassie egy szem mozdulattal megüzent neki, hogy most menjen. Az ősvámpír vonakodott, mert nem akarta kedvesét dühöngő nagyanyja mellett hagyni, de végül ő is eliszkolt. Lorenna még az ő sokkalt megélt szemében is igencsak félelmetes volt.
• Menjünk a könyvtárba – mondta egy parancsoló kézmozdulat kíséretében Lorenna. Miután mögötte és unokája mögött becsukódott a könyvtárszoba ajtaja gyorsan szembefordult Cassie-vel. - Nem értem miért nem közölted velem, hogy nincs meg az erőd – mondta higgadtan minden erejére szüksége volt, hogy fékezni tudja dühét és meggyújtott egy zsálya gyertyát.
• Nézd nagyi, szerettem volna elmondani, de nem volt rá alkalmas az idő – válaszolta Cassie és vetett egy futó pillantást a földön elterült Damonre. Legalább feltehette volna a kanapéra vagy az egyik fotelra, futott át a gondolat Cassie fejében, de utána kényszerítette magát, hogy a beszélgetésre összpontosítson. Mivel tudta, hogy nem lenne jó ötlet még jobban feldühíteni a nagyanyját.
• Többet vártam volna tőled.
• Tudom.
• Most, hogy ezt tisztáztuk remélem megérted, hogyha harcra kerül a sor neked itthon kell maradnod – parancsolta diktátori szigorral Lorenna.
• Te is tudod, hogy ez rossz ötlet. Én tudok a legtöbbet segíteni nektek, ha arra kerül a sor. A látó erőmet használva előre tudnánk minden lépésüket – győzködte nagyanyját. Bár még most sem volt kibékülve az erejével, de kezdett belenyugodni. Más lehetősége úgysincs. Ám nagyanyja hajthatatlannak bizonyult. Makacsul kiállt elhatározása mellett.
• Te vagy a legpotenciálisabb áldozat főleg most – tett egy furcsa kézmozdulatot Lorenna. De ügyelte rá, hogy unokája előtt ne említse az egész kötelék dolgot, akkor, se ha az már tudomása szerint teljes volt. Úgy gondolta a boszorkányvadászok likvidálása után lesz bőven ideje Cassie és Kol tudomására hozni, hogy szülők lesznek és a babájuk billentette helyre az egyensúlyt.
• Hogyhogy most? - kérdezett vissza értetlenkedve Cassie. Nem értette, hogy a nagyanyja miről beszél.
• Most, hogy Esther vadászik rá..d – mondta homlok ráncolva Lorenna, ám a mondat végét elharapta és gyorsan módosította. Fenébe, majdnem elszóltam magam, korholta magát gondolatban a vörös hajú boszorkány. Cassie úgy döntött nem firtatja tovább a kérdést és a beszélgetésből is kezdett nagyon elege lenni.
• Megvárom még Damon magához tér – térdelt le a férfi mellé és a sarkára ült.
• Az lesz a legjobb – fejezte be a beszélgetést Lorenna és távozott a könyvtárból. Nem akarta ott lenni mikor a vámpír magához tér, mert félő volt, hogy nem fogja megköszönni neki a nyaktörést.

Damon hirtelen tért magához, utálta azt az érzést, mikor valaki kitörte a nyakát. Sajnos mostanában ezek az esetek igencsak gyakoriak voltak.

• Manó? - hunyorgott rá fejét fogva a mellette lévő lányra. Mindig is így hívta Cassie-t. Annabell aggatta még rá ezt a becézést, ő pedig átvette tőle.
• Nagyi jól helyben hagyott – jegyezte meg együtt érzően Cassie. Sajnálta, hogy mindig szegény Damnont találja meg a nagyanyja és folyton csak őt hibáztatja, mintha ő tehetne mindenről. Pedig ez nem így van, Lorenánnak egyszerűen nincs joga így bánni az apjával.
• Igen, kezdem azt hinni, hogy valami boksz zsákká nőttem ki magam – morogta Damon. Legszívesebben cserébe ő is kitörte volna Lorenna nyakát, ám tudta, hogy nem tehetni. Maximum megnyugvásként kitöri valamelyik vámpír nyakát. A lehetséges jelöltek listáját kezdte összeállítani a fejében. Az élmezőnyt Kol vezette, szorosan mögötte Klaus és bronzérmes helyen Rebekah voltak. - Rég beszélgettünk – jegyezte meg a vámpír felállva és kezét nyújtotta a lány felé, hogy felsegítse.
• A legutóbbi beszélgetésünkkor tök részeg voltát – ráncolta össze a homlokát Cassie és elfogadva a felé nyújtotta kezet felállt.
• De csak azért, mert nem tetszett, hogy olyan jóban vagy az ősökkel. Ők nem olyan vámpírok, mint Liam vagy én, ők kivéltek... - húzta el a száját Damon.
• …és a kivétel erősíti a szabályt – fejezte be a mondatott Cassie.
• Meg kell, jegyeznem továbbra sem tetszik, hogy itt vannak, de a jelenlegi helyzetben attól tartok nincs mit tenni. De ajánlom neked, hogy amint véget ér a veszélyhelyzet távolodj el tőlük.
• Miért? Nem ismered őket és úgy lengeted fölöttük Demoklész kardját.
• Ne mond azt, hogy ők ártatlan báránykák, mert akkor biztosra tudni fogom, hogy átmosták az agyad – nézett gyanakodva a lányra, hátha tényleg megigézték.
• Nem ártatlan bárányok, de örülnék neki, ha nem beszélnél így róluk. Csakhogy tud Kol soha nem igézne meg, ahogy a testvérei sem - közölte határozott véleményét Cassie kissé élesen. Amióta nemrég újra látta Damont, szint az összes beszélgetésük veszekedésbe torkollott. Pedig előtte soha nem veszekedtek és ez a mostani helyzet fájt mindkettőjüknek. Nem akartak elszakadni egymástól, de nem akarták elfogadni a másik álláspontját.
• Persze, varázsold csak a glóriát a fejük fölé, de attól még nem lesznek angyalok – csattant fel Damon.
• Kol igenis szeretetre méltó – jelentette ki makacs elhatározással Cassie.
• Kol így Kol úgy. Hát nem látod mit csinál?! - rázta meg Damon Cassie-t a vállánál fogva. - Kihasznál téged! - Cassie-nek dühében lendült a keze és pofonvágta Damont. A vámpír automatikusan odatette a kezét, ahol a pofon érte. Nem fájt neki csak a tudat, hogy most talán tényleg túlzásba esett és elrontott mindent. Már megint.
• Nincs igazad! – szöktek könnyek a lány szemébe. – Értem én, hogy most úgy akarsz viselkedni, ahogy egy apának kell, de nincs hozzá jogod, mert szükségem lenne rád, te viszont nem állsz ki mellettem, a döntésem kritizálod. És tudod mit? Az egész azzal kezdődött, hogy anyát is otthagytad. Utálom, amikor ilyen önzőn viselkedsz és teljesen bezárkózol Damon Salvatore. Fogd fel, hogy nem az ősök a legnagyobb ellenségeid és még csak nem is a boszorkányvadászok, hanem te magad – kiabált rá Damonre és felfutotta a szobájába. Otthagyva a leforrázott vámpírt, aki bénultan leejtette a lány felé nyújtott kezét.

Cassie felérve a szobájába elfutott a zaklatott látványától megdöbbent Kol mellett és a fürdőszobába vetette magát. Megengedte a kádban a csapokat és jó sok levendula illatú tusfürdőt tett hozzá. A haját gyors kontyba tűzte, meggyújtott egy zsálya gyertyát, hogyha elsírja magát, akkor Kol semmiképpen ne hallja. Mikor szinte színültig volt a kád elzárta a csapot, levetkőzött és beült a kádba amiben a hab a nyakáig ért a víz meg körül belül a válláig. Szabadjára engedte a könnyeit. Annyira utálta mikor Damon így viselkedett - annak ellenére, hogy csak féltette őt - nem vette észre, hogy ez milyen rosszul esik neki.

• Cassie – kopogott be Kol a fürdőajtón. Mikor nem kapott választ benyitott, mivel a lány nem zárta kulcsra az ajtót.
• Kimennél? - suttogta Cassie és kezeit az arca elé emelte, mintha azt mosná éppen.
• Nem – csukta be maga után az ajtót Kol és leguggolt a kád mellé. - Mi a baj? - kérdezte és gyengéden megsimogatta a lány haját. Más helyzetben nyilván élvezte volna, hogy ők ketten így vannak, itt, de most nem.
• Éppen fürdök, ha nem vennéd észre – jegyezte meg halkan Cassie, kitérve a válasz alól és előrébb csúszott a kádba. Tudta, hogy a férfi nem lát semmit, mert a habok szinte teljesen ellepték. Remélte, hogy ezzel az ostoba mondvacsinált ürüggyel lerázhatja Kol. Hiába, ugyanis a férfi a fejébe vetette, hogy megvigasztalja őt.
• Remélem, nem veszed zokon, ha csatlakozom – hallotta meg az ősvámpír hangját Cassie, amit ruhasuhogás követett és Kol tényleg beült mögé a kádban.
• De zokon veszem – csúszott még előrébb, ám Kol a vállánál fogva visszahúzta.
• Cassie – ejteti ki lágyan a lány nevét. Nem volt egy türelmes típus, ám Cassie mellett nem eset nehezére annak lenni. - Elmondod mi bánt? - fordította maga felé a lány arcát. Fájt neki, hogy szomorúnak látja kedvesét és segíteni akart neki. Ez a gesztus is teljesen önkéntelenül jött és tényleg nem volt benne semmilyen hátsó szándék. - Lorenna nagyon mérges volt? – kérdezte finoman puhatolózva, hátha így hamarabb megtudja a lány bánatának okát és megvigasztalhatja őt.
• Igen, de ez érthető nem mondtam el neki – gyűltek újra könnyek a zafírkék szemekbe, amik le is peregtek Cassie arcán.
• Ez bánt? Meg fog békélni – mondta Kol, ám tudta, hogy ennél bonyolultabb dologról van szó. Közben letörölte a lány könnyeit.
• Damon nem érti, azt hiszi, kihasználsz – suttogta kerülve Kol tekintetét. Egyszerűen nem tudott nem őszinte lenne, ráadásul most még a szokásos elterelés sem ment volna. Az ősvámpír magában káromkodott egy hatalmasat és eltervezte, ha megnyugtatta Cassie-t kitekeri az idősebb Salvatore nyakát. Pedig ő aztán tényleg kedves volt vele, még a közvetlen konfliktusokat is kerülte, de a vámpír valahogy nem kedveli őt. Az érzés kölcsönös volt, de Cassie érdekében szemet kéne hunyniuk az ilyen kicsinyes ostobaságok felett.
• Soha nem tennék veled ilyet. Fontos vagy nekem. Kérdezd csak meg a testvéreimet. Még Rebekah is azt fogja mondani, hogy megváltoztattál – fogta két keze közé a lány arcát.
• Nem változtattalak meg. Te mindig is ilyen voltál legbelül csak nem mutattad ki – válaszolta Cassie megfogva az arcán nyugvó kezeket és vérszegény mosolyt vetett Kolra. Aki válaszként lágyan megcsókolta. Jól eset neki, hogy Cassie ezt gondolja, ám ő igencsak kételkedett önmagában. Szerinte a lány változtatta meg és miatta nem nyomja el az érző énjét. - Kol te is fontos vagy nekem, én... - kezdte Cassie Kol szemeibe nézve, amikor kivágódott a fürdőajtó.
• Ohh... látom zavarok – szólalt meg Rebekah. Nem hozta zavarba az elé táruló jelenet, sőt belül ujjongott, hogy milyen jól illenek egymáshoz, bár ezt eddig is tudta. A helyzet számára teljesen nyilvánvaló volt. Cassie és Kol, mindketten meztelenül vannak a kádban és szinte szemmel láthatóan forr köztük a levegő. Alig várta, hogy ezt elmesélhesse Liamnek! Igaz tudta, hogy Lorenna inkább értékelné, de kedvelte folyton pipázgató vámpírt és legalább ezzel magára vonhatja a figyelmét. Igaz Liam e nélkül is meghallgatta volna, de akkor is remek ötlet volt.
• REBEKAH TŰNÉS! – ordította magából kikelten Kol és ellentmondást nem tűrően kifelé mutatott. A pillanatnak lőttek és nem hitte, hogy ez után a jelenet után Cassie folytatni fogja a félbehagyott mondatot, de még mindig maradtak lehetőségek elvégre teljesen meztelenek voltak mindketten egy kádban. Ez lehetőség volt, ám a javából! Egyébként kiáltását megfűszerezte azzal, hogy fenyegetően meglengetett egy tusfürdős flakont. Cassie elpirulva próbált mélyebbre süllyedni a kádban. Tudta, hogy most már a szőke ős is azt fogja hinni, mint Lorenna. Valamint biztos volt benne, hogy nem fogja tartani a száját. Szinte látta maga előtt, ahogy Damon tombolni fog. Egy dolog sejteni és más dolog tudni, hogy lánya összejött egy olyannal, akit ki nem állhat.
• Csak szólni akartam, hogy ebédelünk, de úgy látom, ti most kihagyjátok. Hajrá Kol – vetett bátyjára egy sokatmondó mosolyt Rebekah, majd mielőtt a felé vészesen közeledő flakon eltalálta volna gyorsan becsukta az ajtót maga mögött.

• Sajnálom édesem – simogatta meg Cassie haját Kol, miután bosszantó húga távozott. Rebekah rohatul tökéletesen tud időzíteni annyi szent!
• Semmi gond – mosolyodott el Cassie. - A rokonok már csak ilyenek. De azt hiszem most már ki kéne szállnunk a kádból, mielőtt Ann nyit ránk.
• Mit akarna itt a Törpilla? - kérdezte Kol, alig leplezve bosszankodását.
• Ebéd után mindig nézünk egy közösen kiválasztott filmet.
• Remek – dünnyögte Kol, akinek más tervei voltak. Ugyanis megvalósulni látta azt a jelentett, amit a fürdő előszöri megpillantásakor látott.
• Szóval kiszállnál? - kérdezte Cassie.
• Nem szeretnéd, hogy megmossam a hátad? – ajánlotta igencsak készségesen Kol és hangja csak egy „kicsikét” volt reménykedő.
• Talán máskor – puszilta meg az ős orrát Cassie és előrébb csúszott, hogy Kol ki tudjon szállni. Egyébként csak most gondolta bele, hogy úgy beszélgettek jó ideig, hogy egyikük sem volt ruha és érezte Kol testét a sajátja mögött, ami egyszerűen fogalmazva is fantasztikus érzés volt.
• Nem fogom zokon venni, ha végigmérsz – jegyezte meg kaján felhanggal Kol és teljesítette kedves kérését.
• Ezt mindjárt gondoltam – pirult el Cassie és a szeme sarkából vetett lopott pillantással valóban végigmérte az őst. Aki lassú és jelentősen túljátszott mozdulattal egy törülközőt tekert a dereka köré. Elővett egy nagyobb törülközőt és a kád felé tartva szétnyitotta azt. És megadóan a másik irányba nézett, hogy a lány lássa milyen gálás is ő. De egyébként „véletlenül” pont arrafelé fordította a fejét, ahol a tükör volt. Miután Cassie kiszállt gyorsan köré tekerte a törülközőt.
• Csak, hogy tud tudom, hogy láttál a tükörből és ha jól sejtem kimondottan élvezed a helyzet ezen alakulását – közölte Cassie szája sarkában egy apró mosollyal.
• Kár lenne tagadnom – vont vállat Kol. - És haragszol? – kérdezte és barna szemei egy kisgyerek ártatlanságával néztek kedvesére.
• Nem – mormolta Cassie és megcsókolta az őst. Aki elégedetten átkarolta a lány derekát. Ostrom alá vette kedvese ajkait és óvatosan játszadozva harapdosta és csókolta egyszerre. Cassie belement a játékba és hevesen viszonozta a csókot. A levegő szinte forrt körülöttük. Az ősvámpír áttér a lány nyakára, jóleső sóhaj volt ténykedésére a felelet. Közben a kezeit a lány derekáról a fenekére onnan pedig lejjebb csúsztatta a térdei alá. Megemelte Cassie-t, aki átkarolta a lábaival a derekát és kezeivel Kol hajába túrt. Aki ezt egy elégedett nyögéssel jutalmazta tettét.
• Hiszek neked – mormolta Kol felültetve Cassie-t a mosdószélére. Ő maga pedig a lány lábai közé fészkelte magát.
• Ez nem is volt kérdés – motyogta Cassie és átkarolta Kol vállát közelebb húzva őt magához. Az ősvámpír közben egyik kezével a lány combján simított végig és a nyakhajlatát hintette be apró csókokkal meglazítva egy kicsit a törülközőt. Kol észrevette, hogy mikor egy kicsit föntebb kalandozott a kezei, mint kellett volna Cassie egy kicsit megremegett. Így Kol kényszerítette magát, hogy lassítson a tempón és vissza fogja magát. Visszatért a lány szájára és lágyan megcsókolta őt.
• Minden rendben vigyázok rád – mormolta Cassie kulcscsontjába.
• Tudom – jött a halk ugyanakkor határozott felelet.

Túlvilág, a hegyoldalon

• Annabell? Minden rendben gyermekem? – kérdezte Cassandra leszármazottját.
• Miért az én lányomnak kell helyre hoznia azt a hibát, amit Esther vétett? – kérdezte Annabell szomorúan a padon ülve.
• Ez nem büntetés Annabell – jelentette ki Cassandra és ő is leült a padra.
• Akkor Manónak miért nem mondhattam semmit a közte és Kol között létrejövő kötelékről? – súgta Annabell szinte csak önmagának.
• Kiborult volna – válaszolta Cassandra tényközlően.
• Ez akkor is így lesz, ha magától jön rá – söpörte félre az indokot Annabell.
• Nos, attól tartok ez valóban így lesz – ismerte el Cassandra.
• Anya is majdnem elmondta neki, őt egyébként nem kéne felvilágosítanod, hogy Cassie és Kol még nincsenek teljesen összekötve? – fordult hirtelen őse felé.
• Lorenna levonta a maga következtetéseit, de ez a helyzet alakulását tekintve csak jó lehet. Elvégre ezzel még jobban elősegíti az összekapcsolódást – vont vállat Cassandra.
• Viszont ahhoz, hogy teljes legyen szeretkezniük, kell egymással. Meg kell foganni az… unokámnak. Ez akkor sem fair velük szemben – sóhajtotta Annabell.
• Cassie születése előtt és után te sem voltál „fair”.
• Az más helyzet volt, ő elhagyott és utána nem állhattam oda elé azzal, hogy „Terhes vagyok tőled, ne hagyj el” – rázta meg a fejét az abszurd lehetőségre Annabell.
• Valóban nem próbáltad, viszont mégis visszatalált hozzátok.
• A te eseted sem volt más, ha Kellan nem akart volna annyira fiút és nem átkozza meg magát, akkor talán minden rendben lett volna – szipogott fel Annabell. A lány mellett akart lennie, viszont azt nem akarta, hogy ő jöjjön a túlvilágra hozzá.
• Szóval szerinted ez egy családi átok? Annabell, kérlek, nyugodj meg. Cassie-vel minden rendben lesz – nyugtatta meg láthatóan zaklatott leszármazottját Cassandra.
• Akkor mi fog történi? – kérdezte Annabell.
• Az elszakíthatatlan kötelék létrejön Cassie és Kol között, amivel helyére billentik a természet ostoba egyensúlyát – legyintett Cassandra.
• Egyébként ehhez kapcsolódóan nem volt szép, hogy megszálltad Kolt, megharaptattad vele Cassie-t és utána elvetted szegény emlékeit – mondta fedő hangsúllyal Annabell.
• Szükség helyzet, szükségmegoldást szül. Kol önmagától soha nem harapta volna meg Cassie-t – ami egyébként kimondottan aranyos gesztus tőle - és nyilván te sem várhatod el, hogy direkt módon sérülést okozzak neki. Ez volt a legjobb megoldás. Igazad van az emléktörlés valóban nem volt szép, de vissza fogja kapni az emlékeit – közölte Cassandra.
• Mikor is? – kérdezte Annabell.
• Amint eljön rá a megfelelő idő – válaszolta Cassandra.
• És mi lesz, a boszorkányvadászokkal és Estherrel?
• Ne aggódj, minden meg fog oldódni előbb vagy utóbb – felelte Cassandra és eltűnt.
• Előbb vagy utóbb? Ezzel valahogy nagyon nem nyugtattál meg – sóhajtotta Annabell fáradta. Feltűnt neki, hogy az őse, azt nem mondta, hogy Cassie nem fog meghalni csak azt, hogy minden rendben lesz vele. Nem bírta volna elviselni, ha látnia kéne a lánya fájdalmát. Mélyen legbelül hinni akart Cassandrának, ám mivel nem kapott mindenre teljesen tiszta feleletet, amire egyébként nem is nagyon számított, így nem tudott más csak remélni. Néha Cassandra is ugyan olyan kiborítóan ködösítő volt, mint Moira.