2. évad 12. fejezet

Váratlan segítség

„Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatot követel tőlünk.” Paulo Coelho

Végül a férfiak – vonakodva ugyan -, de a hazatérő lányokkal is megosztották az új sötét fellegeket ígérő fenyegetést.

• Megtaláljuk és megöljük – vont vállat Nik, holott ő is tudta, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, mint ahogy azt mindenki szeretné.
• Hogyan állítsátok meg őt, ha azt sem tudjuk, hol van? – kérdezte Elena halkan és Elijah magához húzta remegő szerelmét, hogy megnyugtassa őt.
• Lorenna erre nincs valamilyen varázslat? – fordult a vörös hajú boszorkány felé Caroline bizakodva.
• Sajnálom, de nincsen – rázta meg a fejét a kérdezett szomorúan.
• Biztos? Keresünk pár régi boszorkánykönyvet és azokban csak van valami ilyesmi. Elvégre a boszorkányvadászok már nagyon régóta meg akarnak ölni titeket és eddig még csak nem sikerült nekik. Tehát van ellenük valami – mondta Ric is reménykedve.
• Ricnek igaza van a boszorkányvadászok búvóhelyét is képesek voltatok megtalálni, akkor maga a vezetőjük sem okozhat ilyen nagy problémát. Főleg, hogy most egyedül van – vágta rá Rebekah hevesen. Ismerte a boszorkányvadászokat, mégis remélte, hogy Lorenna és a barátnői még egyszer képesek lesznek ugyan arra a varázslatra annak érdekében, hogy sikerüljön kiiktatniuk az újabb őket fenyegető veszélyt.
• Szép elképzelés, de kihagytad belőle Esther-t. Mindenki tudja, hogy nem elégedett a fejleményekkel. Mivel határozottan a fejébe vette, hogy addig nem tud békében nyugodni a Túlvilágon amíg helyre nem állítja, amit régen tett – sóhajtott Annabell szomorúan. Aki nemrég tért vissza a túlvilágról a hírekkel, amit Cassandra és Kellan osztottak meg vele.
• De hát mi baja?! A fenébe is a természet hülye egyensúlya már helyre állt! Így egy rohadt szava sem lehet ez miatt! – vágta rá Kol mérgesen. Testvérei mind egyetértettek vele. Egyszerűen végre valahára boldogok ezer év után és erre pont ekkor nem tudja őket békén hagyni az anyjuk. Aki halhatatlanná tette őket, hogy bosszút álljanak a vérfarkasokon öccsük halála miatt, majd ráébredve arra, hogy mit is tett Mikael által valóságos keresztes hadjáratott indított ellenük. Milyen kedves és törődő anya is az ilyen! Bár Esther-ről soha sem volt egyik sem elmondható.
• Kol, kérlek – mormolta halkan férje nyakhajlatába Cassie, mivel az ős erősen magához szorította őt, amitől a karjaiban lévő kisfiúk hangos sírással fejezte ki érzéseit a feszült helyezetett illetően.
• Sajnálom édesem – fújta ki a levegőt az ős, mivel tudta, hogy tényleg nem kéne ennyire elégedetlenül kifakadni, mivel Esther az utóbbi ezer évet ezen terve megvalósításával töltötte és most, hogy az ő gondos „segítsége” nélkül valósult meg egyszerűen továbbra sem hajlandó lemondani az elképzeléséről. Mi ez, ha nem bosszantó?! Pedig a gyerekei eddig is tudták, hogy gyűlöli őket. Mégis ennek ellenére egyszerűen nem értették, hogy miért is nem képes beismerni a vereségét és örülni annak, hogy nélküle is sikerült megoldani a helyzetet. Nem neki mindet fel kell dúlnia, mert nem képes elfogadni az ő boldogságukat.
• Teát? – kérdezte Mrs. Hastings gondoskodóan és a választ meg sem várva adott egy csésze teát Cassie-nek, annak érdekében, hogy a lány megnyugodjon. Aztán ment is tovább, hogy a többieknek adjon belőle, bár volt, aki erősebbet kért. Kol látta, hogy felesége mennyire vonakodva engedi el a fiúkat, de ő a helyzet ellenére bíztatóan rámosolygott és átvette Dean-t.
• Köszönöm – mormolta Cassie mind férjének, mint Mrs. Hastingsnek. Miután kortyolt belőle letette a csészét az asztalra, majd vette volna vissza a fiát, de látomása támadt a nemsokára megérkező látogatóikról. Így arcát váratlanul hatalmas mosoly öntötte el és gyorsan szaladt ajtót nyitni. A többiek pedig értetlenül nézetek után és aggódtak amiatt, hogy a lány végül ugyan úgy járt, mint Moira. Ami már alapesetben sem lett volna jó, nem, hogy a mostaniak fényében.

• Hát ti, hogy kerültök ide? – tárt ki továbbra is levakarhatatlan vigyor kíséretében az ajtót Cassie.
• Történt egy kis problémánk, de úgy látom semmi gond – vont vállat a fekete pólós fiú. Ajkán kísértetiesen hasonló mosollyal. – Örülök, hogy haza értettek – kapta fel a levegőbe Cassie-t. A nappaliban lévők értetlenül bámultak a három érkezettre, különösen Kol csodálkozott felesége örömét látva. Három fiút láttak. Az egyik barna ingben és kényelmes flanel nadrágban volt. Ami nagyon illett világos barna hajához és mogyoróbarna szemeihez. A második zöld pólóban és koptatott farmernadrágban volt. Zöld szemei bosszúsan durcás fénnyel csillogtak, barna haja pedig kusza, bár azért erősen rendezett tincsekben állt. Az utolsó – aki továbbra is hevesen magához ölelte Cassie-t – fekte pólóban és sötét farmerban volt. Sötét barna haja természetes kuszasággal állt ezer felé és kék szemei vidáman és huncutul csillogtak.
• Tévedsz, van gond – jegyezte meg Eliot óvatosan. Társai értetlenül rápillantottak, majd követték a célzatos pillantást, ami a nappali felé irányult.
• Tudtam! Annyira tudtam, hogy csináltál valami! – emelte az ég felé a kezeit a zöld pólós fiú, vetve egy nagyon mérges pillantást a fekete pólósra, majd bosszúsan zsebre vágta a kezeit.
• Oh… - szólalt meg döbbenten az érintett. – De akkor sem én voltam – vágta rá hevesen felocsúdva döbbentéből.
• Persze és ezt most higgyem is el? – tett egy lesajnáló mozdulatot a zöld pólós fiú.
• Deya vu – motyogta Nik furcsa pillantást vetve a két veszekedőre ugyanis hirtelen nagyon ismerősnek tűnt számára a helyzet.
• Nem értem – ráncolta össze a szemöldökét Eliot. – Cassie szerinted, hogy kerültünk ide? – fordult a lány felé. Örült neki, hogy legalább ő tudja, hogy kik is ők és remélte, hogy segíteni is tud majd nekik, annak érdekében, hogy haza kerüljenek.
• Azért vagytok itt, mert a segítségetekre lesz szükség – jelent meg Moira.
• Hallottál már a kommunikációról igaz? Akkor legközelebb használd, mert még a soha sem érthető rébuszok is jobbak ennél az ostoba közlésformánál. Most pedig, hogy ezt tisztáztuk azonnal hozd helyre, amit te vagy ez az idióta csináltatok – bökött a fejével a fekete pólós felé a zöld pólós fiú.
• Fog már fel, hogy nem én csináltam! – tagolta jól artikuláltan a szavakat az érintett és Cassie-t elengedve bosszúsan összefont a karjait a mellkasa előtt.
• Fejezzétek be – szólalt meg határozottan Eliot és, hogy nyomatékosítsa a szavait a kezeivel összekoccintott a két civakodó fejét.
• A rohadt… - harapta el mérgesen a szavakat a két érintett.
• Deja vu – ismételte meg a hibrid nemrég elhangzott mondatát Stefan, mintegy megerősítve legjobb barátja állítását.
• Cassie, édesem, bemutatnád nekünk a váratlanul megjelent… vendégeket? – kérdezte Kol és hangjába egy kis féltékenység vegyült, mivel nem értette, hogy kik is az érkezettek és legfőképpen az nem, hogy felesége miért is örül nekik annyira, hogy az egyiknek az előbb még a nyakába csimpaszkodott.
• Kol, nem látod? – kérdezte Cassie elmosolyodva. Aztán a fekete pólós fiú felé biccentett a fejével, majd férje felé is megismételte ezt a mozdulatot és végül a saját szemeire mutatott.
• Oh… ez meg hogy lehetséges? – kerekedtek el az ős szemei a felismerőstől. És már nem is értette, hogyan lehet az, hogy nem jött rá már akkor, amikor először látta.
• Hát ez az! Mr. Végtelenhatalom megint elszúrt valamit! – adott hangot duzzogva véleményének a zöld pólós fiú.
• Lucas, nyugodj meg! – szólt rá Kol határozottan mivel a kinézetéből és leginkább a viselkedéséből rájött, hogy ki is ő. Lorenna közben belső vonzatra unokájához hasonló megérintette a fekete pólós fiút. Aminek hatására a kastély összes világítása felkapcsolódott.
• Ezt nevezem én varázslatos kisugárzásnak – ráncolt össze a homlokát Damon.
• Annyira örülök, hogy itt vagytok! És olyan jóképű fiatalember lettél – lelkendezte a vörös hajú boszorkány a fekete pólós fiúba csimpaszkodva. Mivel az előbb érintésnek hála ő is rájött arra, hogy kik is érkeztek hozzájuk.
• Ez soha nem is volt kérdés – szórt közbe Kol büszkén.
• Ti meg kik vagytok? – kérdezte Rebekah követelődzően és már alig várta, hogy megtudja a választ.
• Ő a te fiad, valamint Liam-é és a neve, mint ahogy már halottad Lucas! A barna szemű meg Elijah-é és Elenáé, már csak azon csodálkozom, hogy Nik és Caroline ikerlányai nincsenek itt – felelte Kol csevegő hangnemben és vigyorogva vállat vont. A legtöbben döbbenten eltátották a szájukat, ebbe a csoportba tartozott Ric, Stefan és Liam is, akinek így kiesett a pipa a szájából, de most valahogy nem tudott ezzel törődni. Damon egyszerűen csak horkantott egyet és a fekete pólós fiúra nézett egy diadalmas pillantás kíséretében, mivel most már biztosra tudta, hogy az nem más, mint az unokája egy nagyobb kiadása. A kicsi ez idő alatt éppen az apja karjaiban aludt. Nik mérhetetlen boldogság járta át azt, hallva, hogy neki is lesz saját gyermeke, ráadásul kettő, valamint lelkesen várta, hogy beszélhessen egy kicsit a jövőből jött rokonokkal. Caroline egyszerűen szavakba sem tudta volna foglalni az érzéseit. Eddig a pillanatig nem hitte volna, hogy neki is lehet gyereke, aztán jött a kis Gabriel, most meg úgy látszott, hogy ezen felül még sajátjai is lesznek. Így az átváltozása óta először kezdett megnyugodni vámpírságát illetően, ami eddig kizárta az anyaságot számára. Elena pedig elájult, de Elijah még időben elkapta őt. Ann érdeklődte tanulmányozta az érkezetteket. Annabell pedig megengedett magának egy sóhajt. Cassandra és Kellan elmondták neki, hogy segítőik lesznek, de valahogy ő sem értette, hogy miért is kellett Arthur Williams miatt iderángatni a fiúkat. Persze megértette, hogy nem szabad alábecsülniük a boszorkányvadász, valamint Esther szövetségét.

• Gondolom nem tudtad volna ezt finomabban közölni – ráncolta össze a homlokát Eliot.
• Ez annyira tipikus – fintorodott el Lucas. Christian pedig megengedett magának egy hatalmas vigyort. Imádott varázsolni, de teljesen bizonyosan tudta, hogy nem ő a felelős azért, hogy most itt vannak, bár egy kissé elbizonytalanodott ezt illetően. Elvégre az is egy lehetőség volt, hogy még nagyon kisgyerekként tette a varázslatot a macikra, de ebben az esetben felvetődik a kérdés, hogy mégis miért.
• Szóval te az én… - dadogta Rebekah ámultan.
• Anya megtennéd, hogy nem nézel úgy rám, mint a világ nyolcadik csodájára? – kérdezte Lucas irritáltan. De a szőke ős nem törődött ezzel, hanem csak erősen magához szorította a jövőből érkezett fiát, aki morogva ugyan, de tűrte, amit vele tett. Rebekah Caroline-hoz hasonlóan szintén nem hitte volna soha sem, hogy egyszer neki is fogja azt mondani valaki, hogy anya. Ő volt az egyetlen a családtagjai közült – a halott Finnt nem számítva, de ő egyébként is a halált választotta – aki ismét ember akart lenni. Azért, hogy beleszeressen egy férfiban, gyereket szüljön neki és együtt öregedjenek meg. Aztán most, hogy összetalálkozott Liam-el a másik két eddig célja valahogy háttérbe szorult, ám most úgy tűnik döbbenetes módon nemcsak az első, hanem a második is sikerülni fog neki. Amivel kapcsolatban nem tudta, hogy mit is mondhatna. Közben Elena is magához tért és remegő lábbakkal sietett oda Eliothoz.
• Örülök, hogy látlak – szorította meg fia kezét a hasonmás és megcsodálta őt. Végre itt volt a kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy neki és szerelmének gyermeke lesz.
• Én is – viszonozta a mosolyt a fiú.
• Eliot igaz? – kérdezte Elena, ugyanis beszélgettek erről Elijah-val és közös megegyezés alapján ezt a nevet választották ki arra az esetre, ha fiú gyermekük születne.
• Igen – válaszolta a kérdezett kedvesen.
• De hogy kerültettek ide? – kérdezte Elijah érdeklődve.
• Az úgy történt, hogy… - kezdte elmondani apjának a történteket Eliot, de Lucas félbeszakította.
• Takarítottunk az egyik toronyban, ami már elve gyanúra adhatott volna okot, elvégre Lorenna soha nem szokta ezt mondani – mondta a még mindig anyja szorításában lévő zöld pólós fiú morcosan.
• Aztán kibontakozott egy aprócska vita – tette hozzá Christian erősen elmismásolva a dolgokat.
• Mint általában – emelte a plafon felé a tekintetét Eliot.
• Igen, igen tudjuk. Szóval támadt egy aprócska nézeteltérésünk, aminek következményeképpen valamelyik drága rokonunk ránk borított egy játékokkal teli dobozt és a következő pillanatban már Kellan házának a padlóján találtuk magukat – válaszolta a felnőtt Christian.
• Én voltam a padlón, ti pedig rám estettek – korrigálta az elbeszélést Lucas csak a miheztartás végett.
• Felfogtad az esést nagy ügy, nem mintha bármi bajod eshetett volna ettől – forgatta meg a szemeit a felnőtt Christian gúnyosan
• Hány évesek vagytok? – kérdezte Lorenna lelkesen.
• Huszonöt – felelte meg Christian a dédanyja által feltett kérdést.
• Huszonnégy – válaszolta Eliot udvariasan.
• Dettó – közölte Lucas.
• A macikat tehát megbűvölte valaki – hümmögte Damon.
• Hogy tudtatok olyan szerencsétlenek, lenni, hogy nem tértetek ki a felétek repülő macik útjából? – kérdezte Ann.
• Ann? – kérdezte Lucas, majd hasát fogva kezdett röhögni, főleg amikor meglátta a kis Gabrielt is.
• Most mi baja? – bökött sértetten a zöld pólós fiú felé a kislány.
• Szokatlan neki, hogy kisebb vagy nálunk – válaszolta Eliot szelíden.
• Tényleg furcsa – horkantott fel Christian, ugyanakkor lelkesen összedörzsölte a kezeit. – Akkor dumcsizunk – karolta át édesanyja vállát egy széles vigyor kíséretében.

Mindenki leült a nagy szalonban és várták a magyarázatott erre a különös dologra.

• Nem lesz abból gond, hogy… - hagyta félbe a mondatott tétován Stefan a kis Christianra, valamint a jövőből jött kiadása felé intve.
• Nem, nem az egész nem találkozhatunk a jövőbeli, vagy a múltbeli énünkkel dolog kamu – legyintette a felnőtt Christian magabiztosan. - Látod? – kérdezte nagybátyjától miközben átnyúlt az anyján és finoman megérintette az apja kezében lévő kisbaba énje orrát. – Hogy én milyen aranyos kisbaba voltam – gügyögte kiskori önmagának.
• Persze – mosolyodott el Eliot.
• Egoista – forgatta meg a szemeit Lucas. Christian válaszként kinyújtott rá a nyelvét.
• Ez kísérteties – motyogta Ric. Lucas csodálkozva nézett a történelemtanárra, aki most nem úgy nézett ki, mint általában, ám nem tudott hangot adni e miatti értetlenségének.
• Örülök, hogy ide értetek – jelentette ki Moira elmosolyodva.
• Szóval te csináltad és nem Christian – jelentette ki Eliot.
• Megmondtam, hogy nem én voltam – tette hozzá sértetten a kék szemű fiú.
• Nos, attól, hogy nem ismered be, attól még tudod, hogy akár te is lehettél volna – vont vállat Lucas.
• Szóval a plüssmackóknak köszönhetően kerültetek ide? – húzta fel a szemöldökét Damon. Rebekah fia ugyanis pont úgy viselkedett, mint ahogy az anyja és ez kissé zavarta az idősebb Salvatore-t.
• Az sokkal jobban hangzana, ha azt mondanánk, hogy szereztünk egy Delorain-t felgyorsultunk nyolcvannyolc mérföld per órára és az utána lévő már gyerekjáték volt – szólalt meg hatalmas kék szemeivel ártatlanul pislogva Christian. Akik nem látták a filmet azok csak értetlenül nézetek rá, a többiek viszont elmosolyodtak.
• Próbáltad már visszajuttatni magatokat? – érdeklődte Elijah, de előre sejtette a nemleges választ tekintve, hogy a három fiú láthatóan csak a pici Christiant észrevéve döbbent rá arra, hogy rossz időben vannak.
• Még nem próbálta, de azért minden valószínűség szerint sikerülni fog neki, legalábbis reméljük – mondta Lucas.
• Hát akkor gyere a könyvtárba és megnézzük, hogy hogyan is juthatnátok vissza – állt fel Lorenna, bár kissé csalódott volna, hogy már menniük is kell, elvégre szinte csak most érkeztek.
• Nem – válaszolta Christian mindenki legnagyobb döbbentére. Ez alól csak három kivétel volt. Annabell, Moira és Cassie. Annabell tudta, hogy unokája megmakacsolta magát és nem fog engedni addig, amíg meg nem tudja, hogy miért is kerültek ide, de ha megtudja, akkor viszont feltétlenül maradi akar majd. Ahogy Edward és Lucas is. Mert bármennyire is civakodtak, vagy csitították egymást a családjuk mindennél fontosabb volt a számukra. Cassie már tudta, hogy fiáék maradni fognak és nagyon örült neki. Moira pedig eleve tudta, hogy így lesz, mivel azért hívta őket ide, hogy segítsenek. – Tudom, hogy te csináltad, bár az okát nem. Viszont az ellenvarázslatot tudom. De én addig nem megyek vissza még meg nem oldom azt amiért idehívtál minket – fordult Morira felé határozottan. - Úgyhogy Lucas, ha akarod, kint kitombolhatod magad, mert egy darabig még maradunk – tette hozzá vigyorogva. Eliot gyorsan megragadt Lucas karját nehogy az hirtelen unokatestvérükre vesse magát haragjában.
• Most meg mégis mi bajod van? Ez nem a mi időnk, ha eddig nem tűnt volna fel ÓMaggaságosMágusságodnak – vágta hozzá indulatosan Christianhoz a szavakat Lucas.
• Felfogtad, hogy valami történt és nem csak hobbiból kirándultunk ide? – húzta fel a szemöldökét gúnyosan Chris. Tiszta Cassie volt addig, amíg nyugodt volt, azonban mérgesen pont olyan, Kol, gondolta Stefan és vele együtt mindenki.
• Valóban gondotok akadt? – fordult édesanyja felé Eliot. Lucas ezt hallva szintén lecsillapodott legalábbis addig még megtudja az ittlétük valódi okát, ami tényleg nem volt véletlen egybeesés, mint ahogy az hihető lett volna.
• Arthur Williams boszorkányokat öl és minden valószínűség szerint ránk is vadászik – válaszolta Elena megremegve.
• Oh, nos, akkor ebben az esetben adjatok egy szobát, lehetőleg külön lévőket, de előre szólok, hogy Christian horkol – mondta Lucas.
• Nem horkolok – csücsörítette duzzogva a száját az érintett.
• Hogy-hogy most már te is maradni akarsz? – kíváncsiskodott Ric a zöld szemű fiú felé fordulva.
• A vér kötelez Ric – vigyorodott el Lucas.
• És egyébként is ki mondhatja el magáról, hogy ott volt a szülei esküvőjén? – mosolyodott el Eliot.

• Most, ha megbocsátotok majd szomjan halok – jelentette ki Lucas. - Meg szerintem te is Christian – tette hozzá unokatestvérére pillantva.
• Annyira azért nem – érkezett a felelet.
• Nem, te Christian, a kicsit Christian – bökött a fejével a kisbaba felé Lucas. És valóban a pici ugyanis nagyon hevesen fészkelődött és láthatóan nyűgös hangulatában volt.
• Azért volt ilyen hisztis, mert vérre van szüksége – hümmögte Cassie, mintha ezzel mindent megmagyarázna és tényleg.
• Alapjáraton hisztis – legyintette Lucas elvigyorodva.
• Aki mondja – replikázta a felnőtt Chris, hogy megvédje magát a vádtól. Kol közben megharapta a saját csuklóját és fia szájához emelte, aki mohon inni kezdet. Nik, akinek a zsebében minden eshetőségre felkészülve volt egy fényképező gép, valamint kamera is gyorsan készített is pár képet, meg felvételt az először átváltozó piciről.
• El is felejtettem milyen vérszomjas is voltam – vigyorodott el a felnőtt Chris nosztalgikusan.
• Miről beszélsz? Még most is az vagy – cukkolta unokatestvérét Lucas, aki vetett rá egy morcos pillantást. Eliot pedig egy apjáéhoz hasonló helyre utasító tekintettel próbálta helyretenni rokonait, de azok nem igazán figyeltek rá.
• Chris, Lucas – szólalt meg Cassie dorgálóan.
• Én vagy pici én? – húzta fel a szemöldökét fia felnevetve.
• Ha már válaszoltál nyilván te – vigyorgott rá unokájára Damon.
• Ne szemtelenkedj anyáddal – tette hozzá Kol felpillantva, de az ő szája sarka is megrándult egy elfojtott mosolytól. Tudta, hogy fia nem azért mondta ezt, hogy tiszteletlen legyen Cassie-vel, hanem csak érdeklődte.
• Nem úgy értettem, de gondolom, tudod – fordult anyukája felé a felnőtt Christan.
• Semmi gond – mosolyodott el a lány. – Apád és nagyapád pedig így akarják kifejezni, hogy nagyon büszkék rád – tette hozzá lágyan és végül átvette férjétől a jóllakottan ásító kisbabáját.
• Tudom – forgatta meg a szemeit Christian.
• Most, ágyba teszlek addig – paskolta meg szabad kezével jövőből jött gyermeke karját, majd a felvitte a picit aludni.
• Én is megyek, hogy a kislegény tényleg ágyba kerüljön – állt fel Kol és felesége után ment.
• Azt hiszem jól fogunk szórakozni – röhögött fel Lucas ezt hallva. Amiért kiérdemelt egy sötét pillantást a felnőtt Christiantól. Eliot csak megcsóválta a fejét, de ő is elmosolyodott. Elena boldogan figyelte fiát, aki annyira hasonlított szerelmére és alig várta, hogy a váratlan látogatásnak hála még jobban megismerje. Elijah remélte, hogy a fiaik valóban tudnak majd segíteni nekik, ugyanakkor nem akarta, hogy eközben bajuk essen. Rebekah lelkesen szorongatta a fia kezét, aki némán tűrte mindezt, ugyanis már volt alkalma megszokni. Liam végre összeszedte magát is miután gondosan megtörölte a pipáját szokása szerint a szájába tette. Húga mellett már volt alkalma belerázódni ezekbe a boszorkányos dolgokba, így már nem igazán lepődött meg szinte semmin. Damon az unokáját figyelte, aki saját magára emlékeztette meg persze Kolra. Annabell kissé még mindig ideges volt attól, hogy Moira képes volt ilyen szinten beleavatkozni a dolgokba, elvégre ez tőle igazán meglepő dolognak számított és a nő félt attól, hogy sokkal komolyabb a helyzet még annál is, mint ahogy ők azt hiszik. Caroline azon töprengett, hogy vajon mennyire fog fájni neki a szülés és, hogy vajon Gabriel hogyan is fogja fogadni a kistestvéreket. Nik egyszerűen izgatott volt. Továbbra is szinte szárnyalt a levegőben a boldogságtól annak kapcsán, hogy még két gyermeke lesz, valamint végre a kicsi Christian végre ivott vért, amit a már annyira nagyon várt. Lorenna ámulva figyelte dédunokáját, unokaöccsét, valamint Eliot-ot. Még számára is szokatlan volt ez a fajta mágia és igazán tudni akarta, hogy a jövőben vajon miért is döntött e mellett, hogy felküldi őket a toronyba és még nyilván az idetérésükről is gondoskodott segíteni Moirának. Ric-nek eléggé szokatlan volt már maga a mágia is néha, nemhogy az, hogy legjobb barátja unokája és annak, unokatestvéreinek a felnőtt kiadásai érkeztek a jövőből, így nem is igazán tudta, hogy mit is mondhatna. Stefan megnyugodott, attól, hogy a fiúk segítenek nekik, de ő sem akarta, hogy valami bajuk essen e miatt, így elhatározta, hogy sokkal jobban fog rájuk figyelni a megvédésük érdekében. Ann-nek kissé különös volt, hogy az öccsének a felnőtt kiadásával ül egy szobában, de hamar túltette magát a dolgon. Moira végignézett a szobákban lévőkön és tudta, hogy ez még csak a kezdet, mert Arthur Williams olyan háborút indított ellenük, amit mindenerejük bevetve tudnak majd csak túlélni és nyilván áldozatokat is követel majd. A legjobban az aggasztott a szellemnőt, hogy nem tudta mit is tervez Esther, mert bár a boszorkányvadásztól is tartott, mégis az ősboszorkány hátulsó jelenléte sokkal fenyegetőbbnek hatott.

Cassie gyöngéden ringatta kisfiát annak érdekében, hogy az elaludjon. Ami pár perc múlva meg is történt. Kol közben hátát az ágytámlának vetve üldögélt és figyelte felesége mozdulatait. Tudta, hogy szerelme megkönnyebbült attól, hogy Christian, Eliot és Lucas itt vannak a jövőből. És bár nem volt kimondva, de mindenki így volt vele. Mivel ez az jelentette, hogy a gyerekek jól vannak és velük együtt remélhetőlegesen ők is.

• Cassie, édesem, gyere ide – szólalt meg Kol és a választ meg sem várva rántotta be a feleségét az ölébe.
• Mit csinálsz? – kérdezte Cassie átfogva férje nyakát.
• Tudom, hogy még mindig aggódsz Arthur Williams és Esther miatt – simított végig felesége karján az ős, közben nem vette le a tekintetté a zafírkék szempárról.
• Nem akarom, hogy miattuk széthulljon a családunk – súgta a lány félve.
• Nem fog, ezt megígérhetem neked – biztosított szerelmét Kol.
• Hogy lehetsz ilyen biztos benne? – fordult férje felé várva a választ.
• Úgy, hogy már annyira mindenen mentünk keresztül, hogy ha valami hát ez nem fogja ezt megingatni. Akárhogy próbálkozik is majd a boszorkányvadász, vagy akár Esther mi csak azért is túl fogjuk élni és megmutatjuk neki, hogy elmehetnek akár a pokolba is, de ők soha nem fognak győzni – válaszolta az ős határozottan.
• Milyen magabiztos vagy – mormolta Cassie, ám férje magabiztossága neki is erőt adott.
• Nem egyszerűen csak bizakodó. Mert jöjjön bármi is mi mindig együtt maradunk – döntötte homlokát a felesége homlokának Kol. – Szeretlek, örökké – csókolta meg a lányt Kol.
• Én is szeretlek – viszonozta hevesen az ős csókját Cassie.

• Szerintem, ha tényleg maradni fogtok, akkor egy kissé bonyolult lesz a megkülönböztetés – szólalt meg Ric elgondolkozva. Aki próbálta feltenni a kérdéseit, de hirtelen csak ez jutott eszébe. – Mármint… úgy értem… - tette hozzá kissé sután, hogy megmagyarázza azt, amit kissé érhetetlenül fogalmazott ám ebben csak még jobban belezavarodott.
• Névleg lesz az – segítette ki szerelmét Lorenna.
• Valóban névleg kissé összezavaró – tette hozzá Elijah is.
• A nagy Christian legyen Dean – szólalt meg Damon megoldva ezzel a még éppen csak alakuló problémát.
• Nekem oké – vont vállat az érintetett. - Mrs. Hastings kaphatnánk egy kis vért? – érdeklődte Dean elmosolyodva, ugyanis kiskora énjének evését látva ő is egészen megéhezett.
• Természetesen fiatalúr – válaszolta a szellemnő és egy pillanatra eltűnt, hogy aztán két pohár vérrel és egy teával térjen vissza.
• Szóval ti is donor vért isztok? – kérdezte Nik érdeklődve. Bár az előbb látta, hogy a kicsi Christian Kol vérét itta, ezért is kérdezte meg, hogy azon kívül isznak e mást is.
• Vámpírok lennénk – válaszolta Eliot udvariasan.
• És igen mielőtt megkérdeznéd Nik, apa vérén kívül is iszok vért, de a születésem után egy kicsivel még az volt a favorit – válaszolta meg a hibrid fel nem tette kérdését Dean.
• És te Lucas, hogyhogy teát iszol? – érdeklődte Liam jövőből jött fiától, bár sejtette a választ.
• Epres. A kedvencem és valahogy néha jobban esik, mint a vér – kortyolt bele a teájába Lucas.
• Értem – mosolyodott el Liam, ahogy Rebekah is. Ugyanis már tudta is, hogy micsoda a kedvence a fiának, aki még meg sem született.
• Mrs. Hastings honnan tudta, hogy ez a kedvenced? – kérdezte Caroline kissé értetlenül.
• Biztos véletlen, meg valószínűleg azért mert ez apa egyik nagy kedvence is – vont vállat a kérdezett.
• Azért, tudta, mert nálunk is ő van – felelte Christian magától érthetően.
• Megmagyaráznád? – pillantott az unokájára homlok ráncolva Damon.
• Amivel az ősöm idekötötte őket, az által ők az időn kívül léteznek – válaszolta meg a kérdést Lorenna. Akinek ez eddig is teljesen magától érthetődő volt.
• Te ezt végig tudtad és csak most mondod – fordult morcosan Christian felé Lucas.
• Kérdezted akár egy szóval is? – húzta fel a szemöldökét gúnyosan az érintet.
• Mióta kell megkérdezni az ilyesmit? – emelte fel a kezeit Eliot is kissé fáradtan.
• Most óta – vigyorodott el Dean.
• Haha – gúnyolódott Lucas.
• Szerintem ebédeljünk egyet – csapta össze a kezeit Lorenna határozottan.

Cassie a férjével történt beszélgetőstől könnyedén és immár megnyugodva sétált le a lépcsőn. Mellette Kol lépkedett egyik kezével a felesége kezét szorítva a másikkal a babarádiót dobálva. Amit a mindenre kész Nik szerzett be, annak ellenére, hogy természetesen anélkül is könnyedén hallották volna akár azt is, hogy faluban mit csinálnak, nemhogy az emeleten. De végül mindenki napirendre tért a dolog felett.

• Elaludt? – érdeklődte Elena kedvesen a pártól.
• Igen, elmondtunk neki egy mesét és már ki is dőlt – jegyezte meg Kol viccelődve.
• A dzsungel könyve a kedvencem – szólalt meg Dean leszögezve csak a miheztartás végett.
• Megjegyzem – válaszolta Kol.
• Tudom – mosolygott rá a fiára Cassie férjével egy időben.
• Szóval lányaim lesznek – tette le a villát az ebéd végeztével Nik, aki már alig várta, hogy még többet megtudjon.
• Nem hiszem, hogy sok lényeges vagy akár lényegtelen dolgot elárulhatunk a jövővel kapcsolatban – jelentette ki Eliot udvariasan.
• Biztos? – kérdezte Caroline, Rebekah és Elena szinte teljesen egyszerre hangot adva csalódottságuknak.
• Biztos van erre is valamilyen szabály a tér-idő kontinuummal kapcsolatban – vont vállat Damon könnyedén. Ugyanis őt nem igazán érdekelte a jövő.
• Szerintem nincsen – vallotta be Kol, aki azért meg akarta kérdezi a fiát arról, hogy Ann-en kívül vannak e testvérei. Igaz, hogy saját maga is megnézhette volna ezt egy látomás formájában, de annyira azért még nem volt benne profi.
• Maradjunk annyiban, hogy nem mondhatunk semmit a jövőről, elvégre, ha megkérdeznétek, anyát ő válaszolna nektek, de persze az ő keretei között, vagyis e szerint fogunk mi is válaszolni, ha tudni akartok valamit – legyintette Dean magabiztosan.
• A ködösítés amúgy is unalmas – tette hozzá Lucas.
• Szóval, ha kérdezünk valamit, akkor most nem fogtok válaszolni? – kíváncsiskodott Caroline, mert szeretett volna, kérdezi a gyerekeiről.
• Inkább az lesz a legjobb, ha nem – válaszolta Eliot. – De ha tudni akarod egészségesek és jól vannak – tette hozzá kedvesen biztosítva nagynénjét a legfontosabb kérdésről.
• Nagyon is – horkantott fel Lucas és Dean is. A nap további része tehát apróbb óvatos erősen kíváncsi kérdésekkel telt el, amikor volt, akinek válaszoltak, de volt, amikor nem. Aztán egy kiadós vacsora után mindenki nyugovóra tért. Természetesen csak az után, hogy megbeszélték azt, hogy másnap Mystic Fallsba utaznak.
• Utálom a plüssmackókat – jegyezte még meg Lucas még elalvás előtt Lorennának címezve a mondatott, hogy átgondolja az idejutatásuknak az eszközeit. Eliot az ősök kastélyában ment, még Dean és Lucas maradtak a McLeod kastélyban.
• Valóban ennyire súlyos a helyzet? – kérdezte Dean az ágyából a megjelent Moirától.
• A ti jövőtöket befolyásolni fogják a mostani a történések – felelte a szellemnő és szokása szerint a falon keresztül távozott.
• Szóval igen – húzta el a száját Dean, de mindenre hajlandó volt azért, hogy a családját biztonságban tudja. Mert, ahogy már ma mondták: A vér kötelez.

2. évad 11. fejezet

11.fejezet

Vér a vérünkből

„A férfiak a szüléskor kénytelenek belátni, hogy valójában semmi szükség rájuk - egy tökéletesen haszontalan faj képviselői. Az ember közelről megtapasztalja, milyen belülről jövő, természetes őserő munkál ilyenkor a nőkben, és rádöbben a saját jelentéktelenségére. Az ember végignéz egy szülést, és sok minden megvilágosodik előtte: miért és hogyan kompenzálnak túl mindent a férfiak a szervezett társadalmakban: a szüntelen versengéssel, háborúskodással, szteroidokkal... hogy miért járnak annyian a konditermekbe. Azért, mert kemények és erősek akarunk lenni, pedig egyáltalán nem vagyunk azok. Keressük a módját, hogyan lehetnénk olyan erősek, mint a nők, hogy felvehessük velük a versenyt. Az a kilenc hónap (...) megtanított az alázatra.” Heath Ledger

Cassie tehát felfogva, hogy ő nála bizony elindult a szülés lassan és kissé nehézkesen kibotorkált a fürdőből és a tanult légzésforma gyakorlása közben óvatosan leült az ágyra, hogy a forgatókönyv szerint menjen minden.

• Kol, azt hiszem, a baba nagyon szeretne már látni minket – nyöszörögte kissé nehézkesen a lány férje vállát rázogatva. Jó egy kicsit megrémültem kövezzen meg érte valaki, ha nem hangzik, akkor is félelmetesen, hogy egy apró test kell világra hoznom!
• Én is nagyon várom már, hogy megszülessen, és tudod, melletted leszek végig – súgta Kol álmosan, mert nem igazán fogta fel felesége megjegyzését, valamint a hirtelen rázogatási kedvet is a terhességnek tudta be.
• Tudom, emlékszem, hogy megígérted, de remélem fel is készültél rá, ha már ennyire hangoztatod, mert most jön a baba! – közölte Cassie élesen és vett pár mély levegőt.
• Úgy érted most?! – pattant fel Kol az ágyból és egyből felesége elé akart vetődni, hogy megnyugtassa őt. Persze előtte hagyat vágódott a galád módon lába köré tekeredet takaróban, de miután heves és gyors harcban legyőzte a gonosz takarót már Cassie előtt térdelt.
• Ezt próbálom neked öt perce elmondani! A baba most fog megszületni! Felfogtad végre?! – ordította Cassie mérgesen, egyre hevesen rángatva férjét a vállainál fogva.
• Szerelmem, nyugodj meg kérlek… én itt maradok veled – kérte Kol a lányt csitítóan és ennek érdekében még azt is hajlandó volt megtartani, hogy a szüléskor ott marad felesége mellet. Holott azt tervezte, hogy valamilyen indokkal kimenti magát, mert egyszerűen megrémült ettől az egésztől.
• Én nyugodt vagyok! Vagy talán nem látod?! Egyébként meg, ha megpróbálsz elmenni, hozzád vágom az éjjeli lámpát – vágta rá Cassie mérgesen ordítva. A kicsit sem visszafogott kiabálásra a többiek is felébredtek és egyből oda rohantak hozzájuk. Kol az ágy mellett térdelt, Cassie kezét fogva és úgy is maradt. Beletörődően, valamint kicsit rémülten és ennek következtében némán tűrte, hogy felesége a fejére olvasson minden eszébe jutó dolgot. Próbált arra gondolni, hogy ezzel feleségét támogatja, aki éppen az ő kisfiúkat fogja világra hozni. Igaz ott volt a mögöttes gondolat, hogy saját magát is meg kéne támogatnia egy kicsit, de most nem igazán volt képes és valahogy sejtette, hogy felesége nem igazán értékelni azt, ha képes lenne kérni egy… vagyis inkább kettő üveg whiskyt. Kizárólag gyógyászati céllal. Annabell és Lorenna egyből kezükbe vették a dolgok irányításának menetét és nekiláttak az előkészületeknek. Moira is megjelent, ugyanis annyi segítséget adott, hogy képességével elmondja, mikor jönnek a fájások. Az ideges, ám ezt nagyon jól leplező Damon, a feszengő Stefan, a zavartan topogó Ric, az erősen izguló Rebekah, a még ebben a helyzetben is pipázgató Liam és a kissé megrémült Ann kimentek és páran – a kislány és a szőke hajú ős - leültek a szoba elé helyezet kanapéra. Amit a vörös hajú boszorkány rakatot oda előrelátóan felkészülve erre. Damon pedig nagylelkűen kezdte tárcsázni Elijah telefonszámát. Ugyanis Rebekah láthatóan nem volt olyan állapotban, hogy összefüggően el tudja mondani a dolgot.
• Miben lehetek a segítségedre Damon… így hajnali három órakor? – kérdezte az ős és hangja az ebben a helyzetben megengedetnél csak egy kicsivel volt álmosabb.
• Elindult a szülés – közölte az idősebb Salvatore a szűk tényekre korlátozva mondandóját.
• Egyből a közepébe – sóhajtotta Stefan. Holott tudta, hogy most tényleg nincs idejük semmit szépíteni. Ezért volt az, hogy Elijah-t hívták és nem Niket, akinek a reakciója igencsak kérdéses volt. Vagyis inkább mind sejtették, hogy a lelkesedése odáig fajulna, hogy az alvókat a hátára véve - vagyis inkább csak simán bedobálva a kocsijába - száguldana át ide a kastélyba. Tehát maradt a nyugodt Elijah, aki soha nem veszette el a fejét és garantáltan nem dobálna semelyik alvó családtagját.
• Azonnal ott leszünk – közölte Elijah és a hangja kicsi neki is megremegett elvégre nem mindennap születik unokaöccse.
• Ajánlom is – jegyezte meg Damon és bontotta a vonalat. Ric tétován álldogált, még soha nem volt olyan, hogy egy szülő nő legyen alig egy szobányira tőle és ez a tudat kissé feszélyezte. Ann válla megrázkódott az idősebb Salvatore ezt észrevéve lehuppant a kanapéra a kislány mellé, aki egyből mintha csak zsinóron rángatták volna átölelte a vámpírt és arcát a mellkasába fúrta. – Csak semmi érzelgőség, minden rendben lesz – paskolta meg a kislány fejét Damon. Stefan lágyan bátyjára mosolygott, akitől kapott egy idegesen hűvös pillantást, de nem vette fel, mert tudta, hogy testvére csak izgul az unokája születése miatt. Ami még ebben a percben is teljesen felfoghatatlannak tűnt. Liam Rebekáh-val szemben támaszkodott a falnak és bár nem volt meggyújtva a pipája attól még nagyon megnyugtató volt a számára. Rebekah most már alig várta, hogy unokaöccse megszülessen és tudta, hogy ez nemsokára megtörténik.

Alig négy perccel a telefonhívás után futottak be a többiek. Elijah kivételéve – aki mint mindig most is szokásos makulátlan öltönyét viselte - mindenki csak egy köntöst kapott magára, hogy az öltözködéssel se menjen az idő.

• Ugye nem maradtunk le semmiről? – kérdezte a lelkes Nik bekapcsolva a kamerát. A bent a felvétel teljesen ki volt zárva mivel Cassie ezt kerek perec elutasította. Így maradt az, hogy a többieket veszi a szörnyen feszült várakozás közben. De azért a hibridnek – kimondatlanul ugyan –, de igencsak erős szándékában állt a következő alkalmat már felvenni, mivel abban teljesen biztos volt, hogy lesz még ilyen. Caroline közben az alvó Gabriellel a kezében leült Ann és Damon mellé. A szőke lány mellé Elena ült, aki izgatottan szorongatta az előtte állt Elijah karját.
• Nem – válaszolta Stefan újra legjobb barátjának.
• Csak arról, hogy Cassie ordítva ébresztett minket, mert Kol szerintem nem tudta felfogni, hogy elindult a szülés – szúrt közbe gúnyosan Damon.
• Ez igencsak várható eshetőség volt – ismerte el Elijah. Kolnak ugyanis nem nagyon akaródzott bent lenni a szülésnél, de végül Cassie valahogy mégis meggyőzte őt ennek szükségességéről, amit valahogy mindenki csodálkozva fogadott és egyikük sem igazán hitte volna, hogy valóban megteszi.
• Kol ha most is elmersz ájulni én, megrugdoslak – hallották meg Cassie fájdalmas és ennek ellenére nagyon is fenyegető kiabálását. Amit Kol szabadkozó motyogása követett nem láthatták, hogy az ős teljesen falfehér, de azért próbálja tartani magát. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ennek ellenére persze mindenki el tudta képzelni a bent lévő szituációt.
• Azért kíváncsi lennék, hogy ezt hogyan is akarná kivitelezni – fordította maga felé a kamerát Nik vidáman és erősen bánkódott amiatt, hogy nem lehet bent ő is.
• Még mennyi idő? – kérdezte Ann halkan.
• Szerintem bőven meg tudsz nézni vagy két egész estés rajzfilmet – válaszolta Damon vállat vonva.
• Te jó ég még olyan sok? – kérdezte Ann meg lehetősen félve. A másik oldalán lévő Caroline szabad kezével magához húzta a kislányt, aki odabújt a felkínált ölelésbe elengedve az idősebb Salvatore-t.
• Ha a kamerát még egyszer az rám mered közelíteni, meglátjuk vajon, hogy boldogulsz a lenyelésével – fenyegette meg összehúzott szemekkel Damon Niket, aki nem vette magára az ilyesmit. Tudta az idősebb Salvatore-nak most egy célszemélyre van szüksége, akin minden káros utóhatás nélkül (értsd: sírás, kiabálás) kitöltheti az indulatait. És mivel Elijah, valamint Liam csendben voltak, így rájuk csak nem ordíthatott mindenféle különösebb ok nélkül. Igaz, hol akadályozta meg őt valaha is az ilyesmi? Ennek ellenére mégis maradt a hibrid, akit tényleg inkább szórakoztatott a megjegyzés, mint bosszantott.

• Nagyon jól csinálod édesem – biztatta Kol Cassie-t és szabad kezével - amiben még valamilyen szerencsés csoda folytán volt vérkeringés - megtörölte felesége gyöngyöző homlokát. Az ős másik kezét felesége görcsösen szorongatta és semmi esetre sem szándékozott elengedni azt. Legalábbis a szülés hátralévő idejére garantáltan nem.
• Fájás – közölte szenvtelenül Moira, mire Cassie válaszként fájdalmasan felordította és Kol is felszisszent, mert felesége egyszerre törte el az összes ujjában a csontokat. Nem volt kellemes, de Cassie élményéhez képest csak egy aprócska fájdalmacska volt csupán. Valamint Kol érezte felesége összes fájdalmát és csak azért nem terült még el tőle a padlón, mert nem akart gyengéden tűnni. A lány egyébként meg sem érezte, hogy férje csontjaival egyetemben az övék is eltörtek, mivel éppen más kötötte le a figyelmét, így a kezében érzett kis fájdalom most igazán eltörpült számára.
• Lélegez Manó, lélegez – simított végig lánya eltorzult arcán Annabell.
• Cassie… édesem, megtennéd, hogy kevésbe szorítod a kezem? – kérdezte Kol kissé könyörgőre fogva a dolgot, mert már érezte, hogy kezdenének összeforrni a csontjai, de a szorítás miatt nem igazán akart sikerülni.
• Kol, ha eddig nem jöttél volna rá, akkor most felvilágosítalak arról, hogy most nem igazán azért markolászom a kezed, mert olyan kedvem van! – válaszolta a lány két fájás között gúnyosan kifakadva. Már amennyire ebben a helyzetben lehet gúnyolódni. – Amúgy szerintem nem lenne ennyire sürgős a számodra, ha a helyemben lennél!
• A világért se akarlak siettetni – felelte Kol sóhajtva, megértve, hogy most neki szépen csendben tűrnie kell a kézszorítást. De azért szokása szerint nem bírta megállni, hogy még ebben a helyzetben sem vágjon vissza feleségének.
• Milyen kedves tőled! – vágott vissza Cassie cinikusan.
• Fájás – szólalt meg ismét Moira.
• Farfekvéses baba lesz, úgy látom – közölte Lorenna, aki a szellemnőn kívül a legnyugodtabb volt a szobában. A szokásos lelkesedés most tovatűnt és csak a higgadt boszorkány maradt, aki azért volt itt, hogy világra segítsen egy kisbabát. Az már igazán mellékes volt még ebben a helyzetben is, hogy az a baba a tulajdon dédunokája.
• Az baj? – kérdezte Kol aggodalmasan és próbálta előkutatni az emlékeik közül az erről olvasottakat, valamint Elijah által mondott fontos információk egyikét ezzel kapcsolatban. Viszont annyira ideges volt, hogy csak olyan ostobaságok jutottak eszébe, hogy milyen színű is volt az a könyv, amiben ez megtalálható volt, ami jelen helyzetben vajmi kevés segítséget nyújtott a számára.
• Nem, nem baj – nyugtatta meg az őst sietve a vörös hajú boszorkány. – Szerintem lassan itt az ideje, hogy a kis legény végre közöttünk legyen – fordult Moira felé, aki bólintott. – Kicsim, ha Moira szól, akkor nyomj – fordult unokája felé.
• Szerinted eddig mit csináltam? Talán úgy nézek ki, mint aki malmozik?! – válaszolt vissza Cassie élesen.
• Mély levegő Manó, mély levegő – nyugtatta Annabell lányát, aki erre próbált a tőle kértek alapján lélegezni.
• Most – szólalt meg a bentiek számára teljesen váratlanul Moira. Cassie felordított és fejét hátravetve tette, amit nagyanyja előbb kért tőle. Valahogy sejtette, hogy nem lesz egy leányálom a szülés, de ez minden képzeletét felülmúlta. Fájdalom tekintetében mindenképpen.
• Rendben, nagyon ügyes vagy – dicsérte Lorenna unokáját.
• Ügyelje a légzésre édesem – mormolta Kol Cassie fülébe, próbálván elterelni felesége figyelmét.
• Most – közölte újra Moira. Cassie ezúttal már nemcsak az ujjait, de az ős csuklóját is eltörte.
• Na, még egy és utána már a karodban is tarthatod – biztatta Lorenna unokáját és akaratlanul is legörbült egy könnycsepp a szeméből meghatódottságában.
• Egy fiú született ezer év után a mi vérünkből! Cassie nagyon büszke vagyok rád – közölte Moira is szokásos álmatag hangja is ezzel az érzéssel volt átitatva. Egy új korszak veszi kezdetét ezzel! A MacLeod Kastélyban tartózkodó összes személy, valamint a falubeliek is észlelték azt, hogy mikor is jött világra a pici Mikaelsson, mivel szinte kirobbant belőle a mágia, felkapcsolva a kastély fényeit, valamint a falubeli házakét is. Cassie mindent beleadott, és amikor már nem érezte a szorító érzést gyengén felsóhajtott és felszülten várta, hogy kisfia felsírjon, ami egy pillanat múlva meg is történt.

Lorenna Cassie mellkasára helyezte a babát, hogy meg tudja nézni mielőtt, megmosdatja. A lány erőtlenül próbálta a karjaiba venni gyermekét, aki már abbahagyta a sírást és nagy zafírkék szemeivel bámult rá. Kol segített feleségének, mögé ült és karjaival megtámasztotta felesége karjait, hogy elbírja kisfiúkat. Ő is a kis jövevényt nézte és egyszerűen alig tudta felfogni, hogy az apróság valóban belőle és feleségéből egy darab. Pedig így volt. A szemein kívül teljesen úgy nézett ki, mint ő. Pont ahogy Cassie-vel beszélgettek róla és, ahogy a látomásban látták is. Annabell egy pillanatra elvette a babát és mielőtt Cassie-nek ideje lett volna tiltakozni ez ellen már adták is vissza neki a kék takaróba bebugyolált, tiszta Christian-t. Aki álmosan lehunyta a szemeit és szintén fáradt édesanyja mellkasára dőlt. Lorenna, Annabell és Moira csöndesen kilopakodtak a szobából magára hagyva az újdonsült szülőket és kisbabájukat. Valamint, hogy a többieknek elmondják a hírt, amit azok már egyébként is tudtak és alig várták, hogy a saját szemükkel lássák a legifjabb Mikaelssont.

• Milyen pici – súgta Kol felesége fülébe meghatottan.
• Ugye? Most, hogy a kezemben tartom már nem is igazán zavar az előtte lévő fájdalom - válaszolta Cassie és babájukról férjére pillantott. Meglátva, hogy annak szeméből két hatalmas könnycsepp indult útnak. – A mi babánk – tett hozzá halkan mormolva a lány és ő is kissé megkönnyezte a pillanatot.
• Igen, a mienk különleges kisfiúnk – értette egyet szerelmével az ős lágyan.
• Szeretlek – csókolta meg a férjét Cassie.
• Én is szeretlek – viszonozta Kol gyöngéden felesége csókját, aki mindennél fontosabb volt számára és adott egy puszit kisfia homlokára is. Arcán még mindig maszatos volt egy kicsit a könnyektől, amik alattomban újra megindultak. Eddig csak a többi jelenlévő miatt fogta vissza kikívánkozó könnyeit, viszont most, hogy így csak ők hárman voltak úgy gondolta ennyit igazán megengedhet magának. Ezer év után együtt volt a családja és boldogabbak voltak, mint valaha. Neki pedig volt egy felesége, akit mindenkinél jobban szertett és az viszont szerette őt. Valamint ott volt Ann és az, hogy most született egy kisfiúk. Tudta, hogy ennél többet igazán nem kívánhatna magának.
• Kol, amit a szülés közben mondtam… - pirult el Cassie zavartan. Tudta, hogy kissé elvetette a sulykot.
• Semmi baj, tudom, hogy… vagy legalábbis sejtem, hogy mennyire fájdalmas is volt a szülés és a kezem amúgy is minden hiba nélkül helyre jött a tiéddel egyetemben. Valamint így legalább legközelebb tudni fogom, hogy mire is készüljek fel – vigyorodott el Kol.
• Szóval lesz legközelebb? – kérdezte Cassie szintén elmosolyodva.
• Persze, hogy lesz legközelebb! Szeretnék még kislányt is, meg fiút és persze, ha lehet az sem lenne gond, ha ikrek lennének! – közölte lelkendezve elképzeléseit Kol.
• Elvégre Christiannak szüksége van testvérekre – adta beleegyezését Cassie nagyon is készségesen és megcsókolta férjét, aki hevesen viszonozta azt.
• Tudod, emlékszel arra a műsorra, amit te és Ann néztetek? Én arra gondoltam, hogy mi sem állunk meg hét babáig – vázolta Kol. A Hetedik mennyország című sorozatra célozva, amiben a főhősöknek hét gyermeke volt.
• Ezt később is megbeszélhetjük, de szerintem a többiek már alig bírják kivárni, hogy végre megnézhessék a legifjabb családtagot – válaszolta Cassie elmosolyodva.
• Oké, jöhetek – címezte a kint tartózkodóknak a beleegyezését Kol. Közben nem tudta megállni és meg forgatta a szemeit, valamint esze ágában sem volt felemelni a hangját, mivel nem szerette volna felébreszteni alvó kisfiát és tudta, hogy kotnyelesen kíváncsi rokonaik úgyis hallgatóztak. Ami természetesen így is volt.

A családtagok valósággal elözönlötték a szobát és kíváncsian, valamint nagyon izgatottan figyelték az új jövevényt. Ann egyből Kol mellé vetődött, hogy közelről láthassa kistestvérét. A mozgolódásra a kis Gabriel is felébredt, főleg mivel Caroline véletlenül kicsit szorosabb fogta meg őt a pillanat hevének köszönhetően. Nik lelkesen vette az eseményeket a kamerával. Rebekah Liam kezét szorongatta, aki a nemes alkalomra kivette a pipáját a szájából és a pizsamájának a biztonságos zsebébe helyezte. Elena mikor meglátta a picit szinte egyből csak arra tudott gondolni, hogy nemsokára neki és Elijah-nak is lesz egy ilyen édes babájuk. Az ős egyébként bátyjához hasonlóan és természetétől kissé eltérően lelkesen nézett szendergő unokaöccsére. Ric csodálkozva bámulta a babát, mivel még nem igazán volt alkalma ennyire kis gyereket látni, főleg nem a saját közvetlen közelében. Lorenna büszkén pillantott unokájára, valamint az ő segítségével megszületett dédunokájára. Aki több mint ezer év óta az első fiúgyermek volt a családjukban. Stefan ámulva pillantott a takaróba burkolt unokaöccsére. Még mindig nehezére esett felfogni, hogy bátyjának van egy lánya, valamint annak most született egy fia. Annabell anyjához hasonlóan mérhetetlenül büszke volt a lányára. Ő is tudta, hogy mennyire is fontos Christian születése. Elvégre a baba volt az, aki helyre állított a természet egyensúlyát, ami még az ő világukban is nagy szó volt. Damonnek a megható pillanat miatt eszébe jutott az amikor Cassie megszületett. Így visszagondolva az akkor történtekre számára szinte elkerülhetetlennek tetszett az, hogy a beleegyezését adta abba, amikor Annabell megkérdezte őt a maradásáról. Mivel ennek következtében állhattak most itt. Bárki bármit gondolt is ez volt a második legcsodálatosabb dolog az életében. Az első helyet továbbra is a lány születése állt. Cassie szeme sarkából férjére nézett, aki megértette a néma pillantást, főleg mivel előre megbeszélték, hogy utánuk kit ér majd az a megtiszteltetés, hogy a karjaiban tartsa a babájukat.

• Szeretnéd megfogni az unokádat? – fordult Damon felé Kol mosolyogva. A kérdés sokakat, vagyis szinte mindenkit meglepet. De ez a kellemes csalódást volt és mindenki hajlandó volt átadni az idősebb Salvatore-nek ezt az alkalmat. Maga a kérdezett volt az aki a legjobban megdöbbent, de boldogan ült le lánya mellé. Cassie mosolyogva adta át apjának a kisbabáját. Aki ennek örömére hajlandó volt kinyitni a szemeit.
• Szia, apróság, hogy neked milyen ismerős szemeid vannak – mosolygát rá boldogan unokájára Damon, a többiek is közelebb még közelebb jöttek, hogy lássák a pici kéken világító szemeit.
• Én megmondtam, hogy a te szemeidet foglya örökölni – kotyantotta közbe Kol elégedetten.
• Egyébként remélem, eláruljátok az unokaöcsém nevét – jegyezte meg Rebekah izgatottan.
• Christian Dean Mikaelsson – válaszolta Cassie lágyan.
• Szép név – mondta Elena kedvesen.
• Gondolom neked a Lucas név jobban tetszene – jelentette ki Kol célzatosan húgának címezve. Cassie-t és Moirát kivéve senki nem értette mire is gondol az ős és elkönyvelték annak, hogy biztos a fia születése közbeni sok legyűrése érdekében mond ilyen érthetetlen dolgokat.
• Te meg miről beszélsz? – adott hangot értetlenségének Rebekah.
• Hamarosan megtudod – felelte Moira ködösítve a választ. A szokásos titokzatos választ az újdonsült szülők kivételével nem igazán értette senki, bár Elijah azért sejtette, hogy mire is célzott a szellemnő.
• Én is megfoghatom? – szólt közben Nik gyerekes lelkesedéssel.
• Talán húzunk sorszámot – vette fel Liam eltöprengve. Végül persze nem így lett, hanem diplomatikusan eldöntötték, hogy ki lesz a következő szerencsés, aki a karjaiban tarthatja a picit. Akit Damon vonakodva engedett el, de Annabell, valamint Cassie mosolyát látva mégis megtette. Az újdonsült anyuka az örömtől megkönnyebbülten dőlt neki a férje mellkasának, aki átkarolta a derekát. A lány valahogy sejtette, hogy Kol nem fogja sokáig bírni és előbb utóbb a legmegfelelőbb pillanatban elkotyogja a látomásukat, ezért tehát tudta, hogy Nik és Caroline ikrei, valamint Elena és Elijah fiának a bejelentése is csak idők kérdesse lesz az ős részéről.

Nem sokkal később a baba felsírt és Cassie-t, Lorennát, Annabellt és Moirát kivéve mindenki kétségbeesetten nézett a síró csecsemőre. A vörös hajú boszorkány, akinek pont a kezében volt a baba átadta az az unokájának. Aki a kisfiát a karjaiba véve nézett a családtagjaikra.

• Megtennétek, hogy kimentek egy kicsit? – kérte a lány. Látva, hogy a pillantását nem értették vagy inkább akarták megérteni.
• Miért? – kérdezte Nik érdeklődve.
• Christian éhes – válaszolta Annabell. És a többiek is kezdték kapizsgálni végre, hogy miről is van szó. Némelyekben volt annyi tisztesség, hogy elpiruljanak és az ajtó felé vegyék az irányt. Ilyen volt Elena, valamint a vele tartó tapintatos Elijah. Ric aki szinte menekülni kezdett. Liam is kisomfordált ezt hallva és magával húzta a kissé tiltakozó Rebekáh-t. Stefan is az ajtó felé oldalazott, de ott várakozva megállt, mert látta, hogy legjobb barátja nem igazán szándékozik távozni.
• Valahogy még mindig nem értem a problémát – vigyorodott el a hibrid, ami pont az ellenkezőjét volt hivatott mutatni annak, amit állított.
• Nik! – jegyezte meg Caroline kissé felháborodottan és célzatosan belekarolt az érintettbe.
• De édesem – ellenkezett Nik vissza-visszapislogva unokaöccsére.
• Vagy mész magadtól drága bátyám vagy repülsz. A választás a tiéd, de tudnod kell, hogy véleményem szerint Damon sokkal jobban akarja azt, ha utóbbit választanád – jelentette ki Kol határozottan.
• Te akkor miért maradhatsz? – duzzogta a hibrid lecövekelve az ajtó előtt.
• Talán, mert az én, fiamról és feleségemről van szó? – húzta fel a szemöldökét Kol. Valamint már a nyelve hegyén, volt, hogy ha hasonló lesz Caroline-nal, akkor ahhoz mit szólna bátyja, de még időben sikerült visszafognia magát. Igaz éppen hogy.
• Ne legyél már ilyen, a szüleim kettesben akarnak lenni az öcsémmel, mivel az éhes. Úgyhogy viselkedj felnőttként! Tehát ezért gyere és játssz velem meg Gabriellel – lökte meg Ann Niket. Így Caroline, a kislány, valamint a fiatalabb Salvatore is közelebb lépett barátjához, hogy ha szükséges – és nagyon úgy látszott, hogy ez a helyzet állt fent – akkor kivonszolják a rendíthetetlenül maradni szándékozó hibridet.
• Nik, a baba nem vérre éhezik, de ha így lesz, akkor ígérem, te leszel az első, aki megtudja – mondta Cassie, mivel sejtette, hogy ez sógora hajthatatlanságának oka.
• De biztos, hogy szólsz róla? – kérdezte Nik, mivel semmiképpen sem akarta kihagyni azt. amikor a kicsi először iszik vért szabadon és nem az anyukája által.
• Biztos – bólintott határozottan a lány, kisfia pedig egyre idegesebben fészkelődött a karjában, de legalább már nem sírt, mivel szinte megértette, hogy már csak idők kérdése az, hogy enni kapjon. Végül ez volt az, amit meggyőzte a hibridet. A bent maradottak még hallották, ahogy Gabirel megkérdezi Niket azzal kapcsolatban, hogy Christian mikor játszhat velük, a választ Caroline adta meg, ami az volt, hogy még arra várniuk kell egy kicsit.
• Ez kész – túrt bele idegesen a hajába Kol.
• A te bátyád – jegyezte meg Damon gúnyosan, majd megpuszilta lány és unokája homlokát és ő is elhagyta a szobát. Lorenna ellátta pár instrukcióval unokáját, aztán Annabell halk kérésére ők is távoztak.
• A jövő néha sokkal nagyobb meglepetéseket tartogat, mint azt el lehet hinni. De mindennek ellenére a segítség olyan helyről érkezik ahonnan, bár megdöbbentő mégis teljesen egyértelmű – jegyezte még meg Moira és a falon keresztül a toronyszobájába vonult, mert most, hogy a baba megszületett tudta, hogy el kell intéznie pár dolgot a védelmük érdekében.
• Tudod még most sem értem, hogy mire gondolt pedig szinte ugyan az a képességem, mint neki – mondta Kol homlokráncolva, majd feleségére mosolygott, aki közben elkezdte megetetni a kisfiúkat. Bár először egy kicsit tétovázott, hogy hogyan is kéne, de Christian nagyon ügyes baba volt és nem igazán kellet noszogatni.
• Én születésem óta ismerem és így sem értem, hogy mit mond. Szóval szerintem elnézhető az értetlenséged – felelte Cassie kuncogva.
• Attól néha még eléggé nyugtalanító – mondta Kol és mivel szerelme még mindig az ő mellkasának volt dőlve így átkarolta őt és a fiukat.
• Ha valami fontos dologról lenne szó, akkor elmondaná – válaszolta Cassie kissé bizonytalanul. – De szerintem most ne törődjünk ezzel – tette hozzá, mert felötlött neki Arthur Williams neve. És sejtette, hogy annak ellenére, hogy nem hallottak semmit a boszorkányvadászról az készült valamire. Valami rosszra.

Még aznap, amikor mindenki a babaszobában tartózkodott meglátogatta őket Sebastian, Holly és Elizabeth is.

• Sziasztok – pillantott barátnőjére és nagynénjére Cassie Christiannal a karjaiban.
• Milyen gyönyörű baba, gratulálunk hozzá – lépett az anyuka mellé Elizabeth.
• Köszönjük – vigyorodott el a feleségét átkaroló Kol.
• Olyan szemei vannak, mint neked – mosolygott rá legjobb barátnőjére Holly is.
• Igen – helyeselt Cassie boldogan elmosolyodva. - Sebastiant hol hagytátok? – tette hozzá érdeklődve, felhúzva a szemöldökét. Valahogy nem hitte volna, hogy unokatestvére képes nem eljönni hozzá. Mivel bár tudta, hogy Sebastian kissé megsértődött amiatt, hogy Lorenna vezette le a szülést, de ez nem igazán tűnt olyan oknak, ami megakadályozná őt.
• Csak nem hiányolnál, kedves rokon? – sétált be a szobába az érintett egy csomó csomagot cipelve magával, amik alól szinte alig látott ki.
• Ezeket meg honnan szerezted? – vette el az egyik középsőt Nik, minek hatására a Sebastian kezében lévők erősen tiltakozni kezdtek és ezt a mértes kilengéssel adták mindenki tudomására.
• Óvatosan – támasztotta meg unokaöccse kezében a csomagok egy részét Liam.
• Ezeket? Hát az úgy volt, hogy valahogy mindenki sejtette, hogy feljövünk ide – igaz nem is értem hogyan is jutottak erre a következtetésre - és ezért úgy vélték, hogy bár nekik nem lenne illendő a mai napon megzavarni titeket, de feltétlenül szeretnék kifejezni a gratulációjukat és ennek érdekében a kocsival kellett jönnöm, ami tömve van – morogta az orvos.
• A baba miatt? Érezték ők is a szültését? – kérdezte Ric kissé csodálkozva.
• Viccelsz? Leestem az ágyról annyira erős volt – jegyezte meg Sebastian neheztelően, de azért rá vigyorgott a picire.
• Stefan, Nik ugye felhozzátok a csomagokat? – kérdezte Rebekah, bár inkább parancsolóan. A fiatalabb Salvatore beletörődően vette lefelé az irányt.
• Persze – válaszolta a hibrid, bár nem úgy tűnt, mint aki teljesíteni szándékozik a kérést.
• Nik! – pillantott méltatlankodva bátyjára a szőke hajú ős, mire az morogva ment a megadott dolog teljesítésére. Ann és Gabriel – Cassie és Kol előzetes megkérdezése után - az ajándékokra vetették magukat, hogy megnézzék, mik is vannak bennük. Caroline, Rebekah, Lorenna és Elena a Mystic Fallsban tervezett esküvőket kezdték megbeszélni. Annabell Elizabeth-el merült beszélgetésbe. Liam Elijah-t kérdezte arról, hogy szerinte mikor is lenne jó, ha visszatérnének Mystic Fallsba, ebbe kapcsolódott be Ric és a maga kéretlen módján Damon is. Holly Cassie-t kérdezgette a szülésről. Aki válaszolt barátnője kérdéseire. Kol feleségét nézte, valamint annak a karjaiban lévő kisfiúkat. Tudta, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen és ennek érdekében azt akarta, hogy soha ne múljon el ez a nap.

A következő hét azzal telt el, hogy a család az újdonság varázsával betelve figyelte a baba minden egyes rezdülését, aki igazán élvezte a kitüntet figyelmet, amit kapott.

• Igazán apja fia – jegyezte meg Nik, amikor Christian követelődzően sírdogált és addig nem hagyta abba még valaki fel nem emelte őt. Kol ezért aztán gyorsan felkapta is kisfiát, hogy megnyugtassa. Cassie éppen aludt, mert tegnap nagyon sokáig fent volt azért, mert a baba egyszerűen nem akart elaludni. Férje vele ellentétben sokkal könnyebben kezelte az alváshiányt.
• Ez soha nem is volt kérdéses, elvégre, ha már olyan jóképű, mint én, akkor ehhez ugyan annyi szerénység és sárm is társul – jelentette ki Kol ártatlanul és diadalmasan a fiára pillantott.
• Persze, a baba a legédesebb, akit valaha láttam, ellentétben veled – tette hozzá a hibrid élvezetesen. Annyira imádom őt piszkálni, szinte soha nem tudom megunni!
• Hogy mondod? – kérdezte a büszke apa duzzogva. Bár a mondat nagy részével ő is egyetértett. Csak a rá vonatkozó részt sérelmezte, de azt nagyon.
• Kérlek, fogjátok vissza magatokat – sóhajtott Elijah fáradtan.
• Felesleges próbálkozás – pillantott az ősre Liam.
• Szerintem éhes – pillantott Nik kritikusan unokaöccsére, teljesen figyelmen kívül hagyva idősebb öccse közbeszólását.
• Fogadjunk, hogy vért akarsz neki adni – nézett legjobb barátjára Stefan sóhajtva. Főleg mivel a hibrid, folyamatosan ezzel nyaggatta Cassie-t és Kolt azért, hogy a baba még erősebb legyen az által.
• Igen és még donor vér sem kell, mert itt van Kol, vagy én is bármikor szívesen adok neki – helyeselt Nik buzgón és szemei izgatottan csillogtak a lehetőségre.
• Tudod, Klaus szerintem az orrod már nem a régi, mert Christian most nem éhes – bökött unokája felé Damon szem forgatva.
• Oh – pillantott mindenki a kicsire. Általában valamelyik női családtagjuk cserélte ki Christian pelenkáját. De Cassie most aludt és nem akarták felébreszteni őt. Elena, Rebekah, Caroline és a velük tartő Lorenna elmentek a faluba, hogy vegyenek még pár esküvő magazint. A szőke hajú vámpírlány magával vitte Gabrielt is, hogy sétáljanak egy kicsit. Annabell pedig a Túlvilágra ment, hogy beszéljen Cassandrával és Kellannal. Moirát meg csak nem kérhették meg erre a feladatra! Bár azért egy pillanatra megfordult a fejükben.
• Ann – nézett bizonytalanul a kislányra Kol.
• Én a nővére vagyok, te meg az apja, a mérleg pedig feléd billen ebben a kérdésben – tagadta meg a dolgot Ann kereken. Kedvelte az öccsét, de nem szándékozott kicserélni a koszos pelenkáját.
• Mennyi nyámnyila alak – morogta Damon és óvatosan kivette unokáját Kol kezéből. Aztán gyakorlott mozdulatokkal kapcsolta ki Christian rugdalódzóját és vette le róla a koszos pelenkát. Elgondolkozott rajta, hogy mi lenne, ha valamelyik szobában tartózkodó vámpírhoz vágná, de végül nemes egyszerűséggel kidobta az erre használt kukába. Aztán tisztába tette a picit és diadalmasan megpuszilta őt, mivel nagyon nyugodtan tűrte, amit vele tett.
• Kezdők szerencséje – legyintette Nik könnyedén.
• Mióta lettél ilyen nagy szakértő ebben a kérdésben? – kérdezte Kol hitetlenkedve pillantva apósára.
• Ha nem tűnt volna fel eddig, akkor van egy lányom – válaszolta Damon cinikusan.
• Ezt most úgy mondod, mintha te is cserélted volna Cassie pelenkáját – csatlakozott öccséhez Nik.
• Pedig volt rá precedens – válaszolta a vámpír helyett Liam.
• Viccelsz? – tátotta el a száját döbbenten Ric, egyszerűen nem tudta elképzelni legjobb barátját, amint a pici Cassie pelenkáját cseréli. Igaz, hogy Christian problémáját könnyedé megoldotta, de akkor is. Damon Salvatore amint pelenkát cserél! Abszurd és teljesen hihetetlen!
• Tényleg nem meglepő – felelte Elijah nyugodtan. Mert ő nem igazán kételkedett az állítás helyességében. És ez nem azért volt, mert az idősebb Salvatore most cserélte ki előtte unokaöccse pelenkáját, hanem, mert valahogy Damon és Cassie apa-lánya kapcsolatában semmi nem lepte meg őt.
• Látom sikerült kicserélni azt a koszos pelust – lépett be a szobába Cassie, bár kissé gondterhelt volt és hevesen magához szorított az apja által átnyújtott fiát, valamint Annt is.
• Valami ban van? – lépett szerelme és a gyerekek mellé Kol erősen aggódva. Felesége szó nélkül emelte fel a csípőjét, hogy férje kivegye a zsebéből a mai újságot. Az ős értetlenül olvasni kezdte azt. A többiek is közelebb léptek, hogy megtudják a lány feszültségének okát. Az újság címoldala egy gyilkosság sorozatot hirdetett, ami Anglia szerte fordult elő.
• Valaki boszorkányokat öl? – szisszent fel Nik a neveket látva.
• Tudod, hogy ki a tettes? – érdeklődte sógornőjétől Elijah kedvesen. Cassie idegesen bólintott és menedéket keresve bújt Kol mellkasához, úgy, hogy Christian, valamint a lány viselkedésétől erősen megdöbbent Ann is közéjük szorult.
• Semmi baj – húzta magához szerelmét az ős nyugtatóan. Közben a többiekkel aggódva összenéztek. Nem tudták, hogy is kéne ismételten megkérdezniük a lányt a gyilkos személy kilétéről anélkül, hogy még jobban kiborulna. Elvégre Cassie nem volt az a könnyen kiboruló típus - persze a terhessége időszakát leszámítva -, így tudták, hogy valóban komoly dologról van szó. Végül nem is volt szükség a kérdésre.
• Arthur Williams öli meg őket. Nem tudom, hogyan, de biztos vagyok benne, hogy minket akar bántani – motyogta Cassie fájdalmasan és a könnyei is eleredtek. Nem akarta, hogy bárki is bántani merje az ő családját és félt a boszorkányvadásztól, mert tudta, hogy mindenre képes, annak érdekében, hogy megölje őket. Valamint, aki még jobban megrémisztette az Esther volt. Tudta, hogy az ős boszorkány addig nem fogja feladni még meg nem öli a kisfiát és tudta, hogy abba ő is belehalna, mert nem tudna nélküle élni. A szobában az idegesség és az aggodalom szinte tapinthatóvá vált. Mindenki tudta, hogy Arthur Williams egy újabb csatát indított ellenük, de nem állt szándékukban hagyni, hogy a férfi megvalósítsa Esther-rel közös elképzeléseit. Nem, mert végre valahára kezdtek boldogan élni és ezt nem voltak hajlandóak feladni. Szürreálisnak tűnt a számukra, ahogy a lányok nevetve és hallhatóan boldogan áradozva hazaértek.

Közben Kellan házaban…

Hatalmas puffanás és káromkodás zavarta meg a csöndet Kellan elhagyatott házában. A hangok a nappaliból érkeztek. Ahol három fiú hevert egymás hegyén-hátán.

• Hogy kerültünk ide? – érdeklődte az, aki középre szorult be. Fekete pólója és sötét színű nadrágja volt.
• Biztos te csináltál már megint valamit! De mielőtt helyrehoznád a hülyeséged, előtte lesztek szívesek leszállni rólam! – kiáltotta a legalul lévő dühösen fújtattva. Rajta egy zöld póló, valamint koptatott farmer volt. A követelést hallva a legfelül lévő fiú engedelmesen megtette ezt és homlok ráncolva nézett körbe a helyen ahová kerültek. Közben megigazított barna ingén keletkezett ráncokat.
• Nem csináltam semmit – vágta hozzá durcásan az először megszólaló és megtette amire „kérték”.
• Hát persze! És ezt most nekem el is kéne hinnem? – fonta össze a karjait a mellkasa előtt a méltatlankodó zöld pólós.
• Befejeznétek egy percre? – érdeklődte a szobában tartózkodó harmadik személy.
• Eliot te talán tudsz valami magyarázattal szolgálni a számunkra? – kérdezte az aki legalulra érkezett és hangja inkább volt követelőző, mint kérdő.
• Szerintem valamiért idekerültünk és meggyőződésem, hogy ez annak a következménye, hogy Lyra hozzánk vágott egy dobozni plüss állatott – válaszolta Eliot és felemelte a földről három plüssmackót.
• Köszönjük a fantasztikusan nyilvánvaló megállapítást – forgatta meg a szemeit a fekete pólós fiú. Aki közben telefonját elővéve tárcsázta az érintett, de a készülék azt mondta, hogy a hálózat nem található. Erre a fiú bosszankodva eltette a telefonját, tudva, hogy az elromlott, ha már ilyen ostobaságokat csinál.
• Tudtam, hogy van valami azon a hülye toronyban, ami miatt nem kellet volna elkezdenünk ott takarítani, de nem! Mi jó gyerekekhez mérten tettük, amit mondtak és ennek hála Kellan házába kerültünk! – vágta rá indulatosan a másikkal egy időben a zöld pólós.
• Talán nem történt volna így, ha nem bosszantod fel Lyrát – válaszolta Eliot kissé élesen.
• Ez most úgy mondod mintha ez olyan hihetetlen lenne, hogy Lyra hirtelen mérges lett, egyébként sem jutottunk olyan messzire – vont vállat hanyagul az először megszólaló és kényelmesen kinyújtózott.
• Szerintem meg igen, de lehet, hogy tévedek – jegyezte meg a minden figyelmét a maciknak szentelő Eliot.
• Te már le azokat a nyavalyás vackokat! – kapta ki az elgondolkozó fiú kezéből az egyik nevezett tárgyat a zöld pólós és határozottan a szoba másik felébe vágta azt. – Utálom a plüssmackókat – jelentette ki komoran a játék után nézve.
• Midnight? – pillantott kissé csodálkozva a konyhából dorombolva hozzá szaladó macskára a fekete pólós és a karjába vette a házi állatot. – Hát te, hogy-hogy itt vagy? – mormolta érdeklődve és megsimogatta a macskát, mire az elégedetten dorombolni kezdett.
• Véleményem szerint az lesz a legjobb, ha elmegyünk a kastélyba – szólalt meg Eliot határozottan.
• A legfiatalabb közülünk és máris milyen határozott – gúnyolódott a fekete pólós.
• Akkor mond, mit csináljunk? – fordult felé Eliot várakozóan.
• Szerintem az lesz a legjobb, ha Hatalmasságod bevallja a tettét és visszacsinálja, amit tett - fordult a fekete pólós felé a zöld pólós is dühösen. Mivel teljesen biztos volt abban, hogy ő neki köszönhetik az, hogy itt vannak.
• Irány a kastély ott majd meglátjátok, hogy tényleg nem én voltam – vágta rá sértetten a fekete pólós, majd minden előzetes nélkül tette azt, amit nekik mondott. Másik két társa követte őt. Igaz Eliot, aki a plüssöket tanulmányozta megengedett magának egy fáradt sóhajt, még a zöld pólós mérgesen fújtatva a távozó utána vetette magát. Így mindhárom fiú a McLeod Kastély felé vette az irányt. Nem tudva, hogyan is kerültek Kellan házába.