A megbocsátás ösvénye 1. fejezet

Végtelen álom

Kol Mikaelson nem igazán tudta, hogy hol is van, és bárhogyan próbált is felkelni egyszerűen nem ment neki. Olyan volt mintha végtelen álomba merült volna, ahonnan bárhogyan is próbálta nem volt menekvés. Ezért, hogy ez iránti zavarát palástolja a gondolatait a múltra összpontosította. Azon belül is arra, amikor az ezerkilencszázas évek fordulóján testvéreivel együtt New Orleans-be élt. Szerette azt az időszakot, valamint a város is a kedvencei közé tartozott. A jazz, a szórakozni vágyó emberek tömegei, ahogy mindenki úgy kezelte a másikat, mintha teljesen természetes lenne az, hogy ismerik egymást és mégse. Az ős már megélt pár évszázadot, de az emberek természetes érzéke, vagy jobban mondva kíváncsisága a másik felé, ami mindig is jelen volt hol mulatatta, hol bosszantotta. Általában persze inkább előbbiről volt szó, mivel igazából annyira nagyon nem érdekelte mások véleménye. Viszont azt szerette, ha csodálva bámulták őt. Persze nem volt éppenséggel hiú – legalábbis önmaga véleménye szerint -, hanem csak egy kicsivel több egészséges önbizalma volt, mint az átlagnak. Kol nagyon élvezte azokat a pillanatokat, amikor estélyről estélyre jártak és mindenki őt és a testvéreit akarta megismerni, hozzájuk akart közelebb lenni. A nők felé mutatott kegyét sem vetette meg, mint mondjuk fiatalabb bátyja, Elijah. Aki mindig is a legudvariasabb volt testvérei közül. Persze ha szükséges volt legidősebb testvére Klaus is úgy viselkedett, mint Elijah, de inkább fiatalabb öccse viselkedés állt közelebb a szívéhez. Rebekah a legkisebb, valamint az egyetlen lány testvér Kolhoz és Klaushoz hasonlóan élvezte azokat a pillanatokat, amikor körülvették őket, sőt ő is kihasználta a kínálkozó lehetőségeket, amik mindig felmerültek. Ám bárhogy viselkedtek, bármit cselekedtek is, mindenki elnézte nekik, mert az emberek szívük leges legmélyén végül is sejtették, hogy ők nem olyanok, mint az átlag. És bár félelmüket előttük nem mutatták ki, az mégis ott volt. Elhallgatva és ki nem mondva, de ott lebegett a társaság köreiben. Ki jobban hitt benne, ki kevésbé. Akármelyik csoportba tartoztak is, soha nem mondtak nekik ellent, pont azért, mert valójában nem akarták ténylegesen tudni, hogy ők azok, amiknek hiszik, vagy éppenséggel csak sejtik őket. Ez alól csak egy személy volt kivétel és Kol azon kivételes alkalmak egyikén ismerte meg őt, amikor ők voltak a házigazdái az estélynek. Az ilyen alkalmak általában ritka számba mentek, de előfordultak. Leggyakrabban azon oknál fogva, mert Rebekah unatkozott és addig nyaggatta két legidősebb testvérét még azok valamelyike bele nem ment abba, hogy ők legyenek a házigazdák és előbb utóbb mind Klaus, mind Elijah áldását adta, mert ha nem, akkor húguk még a szokásosnál is kiállhatatlanabban és morcosabban viselkedett. Pont úgy, mint ahogy egy durcás gyerek, aki nem kapja meg az, amit akar, de persze Rebekah egyébként is mindig így viselkedett, azonban volt egy határ, ami után testvérei egyszerűen már nem tudták, hogy mit is kéne kezdeniük vele. Tehát Rebekah ilyesfajta heves viselkedési hullámainak az elkerülése érdekében testvérei rövid, ám annál sokkal hosszabbnak tűnő idő után megtették azt, amit a szőke hajú lány kért, vagyis jobban mondva követelt. Voltak olyan alkalmak is, amikor azért voltak ők a házigazdák, mert Klaus éppenséggel pont fényezni akarta magukat – vagy inkább saját magát - és ezen oknál fogva hívott meg mindenkit valamilyen kivételesen különleges alkalomra hivatkozva. Egyszóval ha ők rendeztek valamilyen eseményt, akkor a meghívottak közül mindenki kutya kötelességének érezte azt, hogy elmenjen, és tiszteletét tegye náluk. Aki meg nem volt rajta a listán az bánkódhatott, hogy lemaradt róla és a társaság is más szemmel nézett rá után. Elvégre, akit nem hívnak meg egy ilyen fontos eseményre, akkor az a személy egyszerűen nem számít.

Azaz estély is hamar elérkezett és mindenre számítottam csak arra nem, ami később megtörtént, gondolta Kol továbbra is a múlton töprengve. Emlékezett rá, hogy a vendégek megérkezése előtt - mint ráérő idejében legtöbbször – akkor is a tükör előtt nézegette magát, hogy még pompásabbá tegye szerinte egyébként is tökéletes megjelenését. Mellette húga toporgott és szinte félre lökte legfiatalabb bátyját, hogy ő is szemügyre tudja venni magát a tükörben.

• Ha lehet, ne kapjatok össze egyetlen egy tükrön, amikor a házban van még több tucat – jegyezte meg a lépcsőn lefelé sétálva Klaus.
• De ez a legnagyobb és nem várhatod el tőlem, hogy azokban nézegessem csodálatosságomat, mikor ebben látszódom a legjobban – válaszolta Kol.
• Szerintem, ami a te szobádban van az sem egy aprócska darab – szúrt közbe Rebekah. – Egyébként is nem is értem miért szurkálódsz, elvégre közülünk neked van annyi belőle, mint égen a csillag – tette még hozzá durcásan.
• Nekem azért van sok, mert szükségem van rájuk. Neked meg azért van kevés, mert ha nem tökéletes a megjelenésed, akkor összetöröd őket és ez szerintem nagyon is sokszor előfordul a te esetedben – reagált le húga megjegyzését Kol. Rebekah erre fújtatva nézett rá testvérére.
• Már megint itt tartunk – sóhajtott Klaus türelmetlenül. Néha nagyon unta azt, amikor Kol és Rebekah szokásukhoz híven szinte sportot űztek egymás piszkálásából, valamint ilyenkor hajlamosak voltak túldramatizálni a helyzetet. Jó példa volt erre a tükör probléma, ami egyébként sajnálatos módon igencsak visszatérő jelenség volt a veszekedéseik alkalmával. Minden egyes veszekedés szinte ugyan úgy kezdődött és ért is véget. Vagyis Kol nézte magát a tükörben, Rebekah piszkálta, Kol visszaszólt, Rebekah hasonlóan tett és végül szinte egymásnak ugrottak. Azért csak szinte, mivel az ilyen alkalmakat Elijah mindig megelőzte és a maga diplomatikusan határozott módján rendet tett a két civakodó között és rájuk szólt, hogy viselkedjenek. Azok duzzogtak ugyan, de teljesítették fiatalabb bátyjuk óhaját. Ebben az esetben ez az alkalom sem volt más, mint a többi.
• Kol, Rebekah nemsokára itt lesznek a vendégek. Remélem, megkérhetnélek titeket arra, hogy halasszátok későbbre a nézeteltéréseitek tisztázását – mondta Elijah halkan, ám annál határozottabban. A hatás ennek ellenére nem maradt el. Kol és Rebekah a szoba két ellentétes végébe vonultak és mindketten morcos hallgatásba burkolóztak, de legalább már nem veszekedtek. Elijah tudta, hogy az est végére, ha a nagyközönség előtt nem is, de utána még minden bizonnyal számíthat tőlük a folytatásra, de addig is legalább mások előtt nem csinálnak cirkuszt. Klaus közben felemelt egy pezsgős poharat és miközben belekortyolt végig futatta a szemét három testvérén. Szerette, amikor együtt voltak. Valamint bár türelmetlenek és unottnak mutatta magát, a veszekedéseik alkalmával valójában boldog volt. Már persze nem azért, mert testvérei néha mindenféle, csip-csup, kis apróságon képesek voltak összekapni, hanem azért, mert mindennek ellenére itt voltak egymásnak még ennyi idő eltelte utána is és csak ez számított. Tudta, hogy már nem maradhatnak sokáig New Orleans-be, szándékai szerint ez lesz az utolsó este, amit itt töltenek és utána tovább állnak. Mivel nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy Mikael megtalálja őket és levadássza mindnyájukat. A hibrid mélyen bízott abban, hogy eljön a nap, amikor megölik a rájuk vadászó férfit, de addig is bármi áron megvédi testvéreit, ha akarják, ha nem. Elvégre a vér kötelez.

Kol gondolatai ezután már ténylegesen az estélyre összpontosultak. Az volt az első és egyben utolsó pillanat, hogy találkozott vele. Emlékezett rá, hogy szokása szerint a tömeget járta, akik közül néhányan mellé lépetek és érdeklődtek hogyléte felől, még más elkerülte őt. Mindig ez volt és általában a legidegesítőbb nők és férfiak találták meg őt és csacsogtak neki össze-vissza. Amire ő szokása szerint egyáltalán nem figyelt, viszont megállt, hogy végig tudja pásztázni a tömeget, hátha talál valaki olyat, aki felkelti az érdeklődését. Mogyoróbarna szemeit végigfutatta a tömegen, elsőre senki érdekeset sem talált, így ezután már lassabban és valamivel alaposabb figyelte meg az embereket. Pont mielőtt végleg feladta volna keresését, akkor találkozott a pillantása egy érdeklődő, valamint igencsak bánatos smaragd színű szempárral. Aki mikor tekintetük összetalálkozott utána szinte egyből elpirult és lesütötte a tekintetét. Kol elvigyorodott és egyből célirányosan kiszemelt áldozata felé vette az irányt. Közben alaposan szemügyre vette a nőt. Az halványkrémszínű ruhát viselt, nem a legkihívóbbat, de nem is volt túlságosan visszafogott. Nagyon világos szőke haja elegánsan volt feltűzve és enyhe smink keretezte szép metszésű arcát. Igazán bájos, talán inkább Elijah esete, mint az enyém, de a szemei tetszenek, ismerte el magában az ős és elhatározta, hogy megszerzi magának a nőt, ha törik, ha szakad. Ahogy egyre közelebb ért hozzá, hallotta, hogy az vidáman társalog valakivel. Kolt ez nem igazán érdekelte, mivel tudta bárki is legyen az illető, ha meglátja, hogy ő tart igényt a nő társaságára, akkor nyilván el fog tűnni, ha más nem, akkor ő majd gondoskodik arról, hogy így legyen. A nő hangja, bár nem volt másabb, mint a legtöbb emberé – csak egy egyszerű hang volt ez is a sok közül – mégis volt benne, valami magával ragadóan varázslatos. Mint a szemeiben. Mielőtt Kol odaért volna, akkor vette észre, hogy kivel is társalog éppen a célul kitűzött személy. Ez a személy pedig, nem volt más, mint Klaus. Kol el nem tudta képzelni, hogy testvére honnan ismeri a nőt, de nem szándékozott átengedni neki őt, akinek még a nevét sem tudta, csak hangját hallotta és a szemeit látta maga előtt bárhová fordult is.

• Bátyám lennél szíves bemutatni nekem ezt a káprázatos hölgyet, akivel társalogsz? – kérte fel Klaust a bemutatása közben már rövid csókot is hintett a nő keze fejére, ami az illendőbb időnél talán egy kicsivel hosszabb ideig tartott.
• Amanda, had mutassalak be az öcsémnek Kolnak, Kol ő itt Amanda – mutatta be egymásnak a két felet Klaus érdeklődve. Látta testvérén, hogy nagyon unja a ma estét, ami öccsét ismerve nem is igazán volt meglepő. Valamint észrevette azt a érdeklődő pillantást is amivel Kol az eddig vele beszélgető nőre nézett.
• Örvendek a szerencsének – mosolyodott el Amanda, szemei valamivel élénkebbek lettek, de egyébként nagyon szomorúnak látszott továbbra is.
• Kegyednek nincs vezetékneve? – kérdezte Kol, meglehetősen tapintatlanul, de tudni akarta és mit neki olyan dolog, mint az udvariasság?
• Természetesen van, de mi értelme elárulni mindent magunkról, ha cserébe csak árulást kapunk? – kérdezte Amanda bölcselkedve, ám szemei mély fájdalomról árulkodtak.
• Azt hiszem nincs – rázta meg a fejét Kol. – Honnan ismeri a bátyámat? – érdeklődte kíváncsian.
• Van egy közös ismerősünk – válaszolta a nő és ismételten elmosolyodott.
• Csakugyan és ki lenne az? – húzta fel a szemöldökét Kol kíváncsian.
• Nem hinném, hogy válaszolnom kéne erre a kérdésre – mondott ellent neki a nő, félénken, ám ott volt mögött a határozottan felhang.
• És semmivel sem tudnám meggyőzni arról, hogy változtassa meg álláspontját? – kérdezte az ős.
• Nem – felelte Amanda tényközlően. Kol nem sok olyan személyt ismert, aki ellent, mert volna mondani neki, akár akkor találkoztak először akár nem. Testvérei persze nem számítottak ebből a szempontból.
• Felkérhetem egy táncra? – kérdezte végül a nőtől Kol, hátha, majd közben lesz esélye tovább kíváncsiskodni.
• Örömmel – felelte a lány és az ős kezébe helyezte a sajátját. Azonban ekkor egy férfi tört be hívatlanul és csapott ok nélkül jelenetet. Na jó, oka az volt rá, mivel Rebekah kikosarazta őt és a férfi meg nem bírta elviselni ezt. Elijah egyből intézkedett arról, hogy minden a helyére kerüljön, de Kol és Klaus is odamentek, hogyha szükséges lenne, akkor ők is fellépjenek a hívatlan vendég ellen. Azonban Elijah már gyorsan és hatékonyan megoldott a felmerült problémát. Mire Kol visszaért oda, ahol Amandát hagyta, addigra a nő már eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Másnap Kol elhatározta, hogy megkeresi Amandát. Igaz nem tudott róla semmit a személyleírásán és a keresztnevén kívül, de határozott szándékában állt kideríteni. Mielőtt azonban kiléphetett volna a ház ajtaján egyenesen legidősebb testvérébe ütközött.

• Kol te meg hova igyekszel ennyire? Remélem, a csomagjaidat bepakoltad, mert indulunk, mégpedig most azonnal – jegyezte meg ellentmondást nem tűrően Klaus.
• Minek siettünk ennyire? Szerintem egy kis ideig még igazán maradhatnánk itt. Egyébként is nem értem, hogy miért parancsolgatsz te nekem – válaszolta Kol akaratosan.
• A bátyád vagyok, és te velem fogsz jönni – húzta össze a szemöldökét bosszúsan Klaus. Nem szerette mikor testvérei vagy bárki más ellentmondott neki.
• Nem, ha így akarod, akkor kényszerítened kell rá, mert önszántamból nem megyek el innen – vágta rá Kol. Egyszerűen kezdett elege lenni abból, hogy zokszó nélkül azt tegye, amit Klaus mond neki.
• Legyen, így, de te választottad ezt az utat nem én – válaszolta Klaus egyik kezét öccse vállára téve, a másikat pedig, a zakója zsebébe süllyesztette és rámarkolt a benne lévő tárgyra. Kol nem értette, hogy bátyja mire is készül most, viszont azt tudta, hogy ha valaki hát ő nem nyugszik bele a vereségbe, így tehát hátra akart lépni, de testvére erősen tartotta őt és a következő pillanatban Kol már csak azt érezte, hogy Klaus leszúrja őt a fehér tölgy hamujába mártott ezüst karóval. – Ne aggódj, vigyázok rád – hallotta még Kol és utána elnyelte őt ez a végtelennek tetsző álom. Ahol gondolatai között újra és újra megjelent előtte a smaragd szempár.

2. évad 6. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a megkésett karácsonyi fejezetet :) Remélem tetszeni fog nektek :) Valamint arra gondolta, hogy ez alkalomból, teszek egy olyan ajánlatot, hogyha szeretnétek, akkor lehet a történethez egy jelenet kérésetek. Most és később is érvényes lesz még egy ideig ez az ajánlat. Akár chat-be, akár kommentbe, vagy esetleg e-mailbe írhatjátok meg, hogy mire is gondoltatok. Én pedig, ha nem ütközik a terveimbe, akkor belefogom tenni a történetbe. Csak ennyi lett volna a mondandóm :) Most pedig jöjjön a fejezet :D

 

Karácsonyi harapás

„Meg fogom ünnepelni a karácsonyt szívemben, és iparkodom egész esztendőben ünnepelni. Élni akarok a Múltban, a Jelenben és a Jövőben. Versengjen bennem ennek a háromnak a szelleme.” Charles Dickens

• Édesem, ébredj fel – hallotta meg Cassie Kol hangját közvetlen maga mellől és utána meg is érezte az ős ajkait az arcán, valamint a kezeit, amikor azok a derekáról felcsúsztak a hátára a pólója alá.
• Hm? – mormolta Cassie és inkább még jobban befészkelte magát az ős ölelésébe. Kol haja után tapogatódzott, hogy a kezeivel fésülhesse egy kicsit. Amit Kol és ő is nagyon szerettek, ám mikor a szokásos mozdulatot tette a keze nem az ős hajában, hanem egy sapkán landolt. Kicsit kiábrándító volt így ébredés után a dolog.
• Nyisd ki a szemeidet – susogta Kol rábeszélően, de a válla észrevehetően megrázkódott, nyilván a visszafojtott nevetéstől. Cassie csak azért sem alapon tapogatódzott tovább azon törve a fejét, hogy vajon mi lelte az őst. A sapka egyébként kellemes pamut tapintása volt, igaz inkább hajazott egy süvegre. Viszont a vége egy puha bojtban végződött. Mi a fene?! Lepődött meg a lány és végül mégis kíváncsian kinyitotta a szemeit. Hogy aztán először tátott szájjal pislogjon a Mikulás sapkát viselő ősre. – Nem tetszik? – kérdezte végül elszontyolodva Kol.
• De tetszik – mosolyogott el Cassie, ám kissé durcás volt a hangja.
• Akkor miért vagy morcos? – kérdezte gyöngéden Kol. Egyik kezét a lány arcára téve, aki jólesően beledőlt a simogató tenyérbe. Cassie azonban inkább nem akart válaszolni. – Cassie? – kérdezte az ős és eszkimó puszit adott a lánynak, utána mivel még mindig nem volt hajlandó elmondani neki az orrát a lány nyakhajlatához érintette. Tudta mennyire érzékeny kedvese nyaka és, hogy ezzel bármikor képes őt lekenyerezni, ha ez sem jött volna be, akkor a következő lehetőség a boci szemekkel nézés lett volna. Utóbbit nyilván a legtöbb ismerőse kinevette volna annyira idegen tőle, de Cassie-re bármikor hatni tudott vele. Az ős pedig bármit hajlandó volt bevetni azért, hogy megtudja, amit akar. Mindenfajta lelkiismeret furdalás nélkül, mert úgy gondolta ez tényleg csak a kapcsolatukat szolgálja és kedvesének is voltak azért kérlelő szemei, igaz az ős alapjáraton is bármit megadott volna, hát még amikor Cassie kedvesen megkérte rá…
• Így nem tudom megsimogatni a hajad – felelte végül Cassie továbbra is duzzogva és szája sarka pedig lefelé görbült.
• Csak ezért? – szaladt ki szórakozottan Kol száján a meggondolatlan kérdés. Cassie elfordult tőle és ki akart bontakozni az ölelésből is, ám az ős nem hagyta magát ilyen könnyen lerázni most, hogy már tudta az okot. Igaz nem nagyon értette ezen miért is kell így viselkedni, ám inkább nem mondott semmit nehogy csak még tovább rontson a helyzeten. – Tessék már le is vettem – hajította jól láthatóan messzire a piros sapkát Kol. Cassie azonban továbbra sem nézett rá. Az ős óvatosan újra maga felé fordította a lányt és meghökkenve vette észre, hogy mosolyog. Értetlenkedve összevonta a szemöldökét ezt látva.
• Szeretlek – mondta Cassie és mindekét kezével az ős hajába túrt. Aki mint előbb a lány most ő is jólesően lehunyta a szemeit. Homlokát szerelme homlokához döntötte.
• Én is szeretlek – nyögte válaszként Kol mikor Cassie követelődzően az ajkába harapott.
• Tudom – kuncogott fel Cassie és csípőjét Kol csípőjének döntötte és lábaival átkulcsolta az ős derekát. Aki erre jólesően felmordult. Főleg mikor Cassie megmarkolta a fenekét. Kol kezei egyből kalandozni kezdtek és szája pedig a lányéra tapadt. Falta azokat a kívánatosan puha ajkakat, amiknek tulajdonosa csak az övé volt. Cassie éppen Kol pólóját készült lerángatni - amiben az ős buzgón asszisztált -, amikor is hirtelen kivágódott a szobaajtó. A hívatlan látogatók Nik és Ann voltak. Eddig minden szobában jártak és műhavat szórva valamint karácsonyi dalokat énekelve ébresztették szegény gyanútlanul aludni vágyókat. Mert hát egyrészt már mindketten türelmetlenül várták, hogy kinyithassák az ajándékaikat. Ez persze Ann szempontjából, aki öt éves volt még érthető is lett volna, de a hibridnek ezer éves korával nem sok mentsége volt felháborító tettére. Rebekah szerint maximum annyi, hogy „Most már te is ugyan azon az értelmi szinten vagy, mint Kol. Gratulálok hozzá.” Azt, hogy egy melyik testvérére vonatkozóan is volt nagyobb sértés ő maga sem tudta. Főleg nem amikor legszebb álmából ébresztették fel. A két korán kellő szabotőr másik mentsége pedig az volt, hogy mindketten nagyon unatkoztak és gondolták ez remek időtöltés lesz. Elképesztőnek tartották, hogy a többiek - a kis Gabriel kivételével, aki velük tartotta csak most Caroline elvitte őt le a többiekhez - miért is nem osztoznak ezen, véleményükben. Nik azt mondta ennek mikor a kislány fel is tette ezt a kérdést, hogy a többieknek nincs humorérzéke. Hát persze.
• Na de gyerekek – röhögött fel Nik kaján felhanggal. Ann pedig mellette tátott szájjal állt a keze éppen olyan mozdulatot akart tenni, hogy elszórja a gondosan elkészített műhavat, de megdermedt közben. Kol sóhajtva leszánkázott Cassie-ről. A hangulatnak lőttek. Kedvese zavarba jött és arcát teljesen elöntette a pír.
• Tudod Nik az ajtón illik kopogtatni – nézett rá morcosan bátyjára Kol. Karjaival megtámaszkodott az egyik mellkasához húzott térdén, miközben az ágytámlának dőlt.

Ann ez idő alatt Cassie-re nézett, aki körül szinte forrni kezdett a levegő. Ismerte ezt a nézést, akkor tekintettek így rá azok a zafíros kék szemek, amikor nagyon mérges volt a tulajdonosa.

• Ajjaj – nyögte Ann, a mellette lévő hibrid azonban vagy nem érezte a közelgő veszélyt vagy egyszerűen csak túl optimista volt. Ami nagyon is öreg hiba mindkettő részéről. A kislány ezért figyelmeztetni is akarta Nikket, hogy most tűnjenek el, amíg még nem késő, de sajnos már elkésett.
• Mélységesen sajnáljuk, hogy megzavartuk a kiskarácsonyi hancúrozásotokat csak szólni akartunk, hogy ajándékbontás van – mondta Nik. Cassie még talán akkor megbocsátott volna nekik, hogyha a hibrid tényleg sajnálná a dolgot – Ann-en még a vörös ködön át is látta, hogy nagyon hirtelen bűntudat kapta el a kislányt. Helyes. -, de Nik hangja és gesztusai nem türköztek semmiféle megbántást. Ann pedig tudta, hogy nincs menekvés.
• Sajnálod a nagy francokat – vágta rá Kol és közben felkapta az elhajított sapkáját és a fejére csapta. Bátyja épp a megfelelő replikát vágta volna Kolhoz, amikor meghallotta Cassie hangját.
• Nik? – szólította meg őt mézes mázosan a lány, aki éppen a nem létező szöszöket szedte le a pizsamájáról. Barna haja előre hullott így nem lehetett látni a szemeit. Ann Kol háta mögé menekült. Minkét ős zavartan pislogott a fedezékbe vonult kislányra.
• Igen? – kérdezett vissza teljesen gyanútlanul a hibrid. Cassie rákapta a tekintetét, aminek súlya alatt Nik kezdte érezni, hogy valami nagyon nagy marhaságot csinált. Viszont most már nem volt ideje visszaszívni a dolgot, hanem csak hősiesen tűrni a rá váró büntetést. Egyébként sem volt az a könnyen megfutamodó típus.
• Caroline biztos örülni fog egy kis extra ajándéknak – mosolygott rá Cassie. Kol szemöldöke a homlokáig szaladt meglepetésében. Az se lepte volna meg jobban, ha szerelme két kézzel esik neki bátyjának. De egyszerűen csak ült ott az ágyon még Liam zen nyugalmát is túllépve. Nik se értette a dolgot, és amikor öccse akart fordulni meglepődve vette észre, hogy nem tudja mozgatni a testrészeit. Ez már tényleg nem járta. Ugyanis Cassie fia erejét használva megdermesztette a hibridet.
• Ann, kérlek, az íróasztalban találsz pár csomagoló papírt és masnit kivennéd nekem? – kérdezte a kislánytól kedvesen Cassie, viszont ennek ellenére a hangja nem tűrt ellentmondást. Ann rögtön tette is, amire kérték. Kol pedig először fel sem fogta minek kell szeremének a kért dolgok. Elvégre az ajándékokat becsomagolták és már lent várakoznak a karácsonyfa alatt a kibontásra. Akkor mégis miért? Azonban ennek ellenére inkább bölcsen hallgatott. Bármi is legyen bátyja jogos büntetése, azért, mert pofátlan módon rájuk, mert törni, ő aztán nem akar csatlakozni hozzá, főleg nem Cassie-vel szemben nem. Ez után Cassie vidáman a Jing Bells-t dúdolva körbetekerte Nikket - aki egyébként gyanúsan nem mozdult és csak a feje látszott ki a rá rakott - a csomagolópapír halomból – ami aranyos fenyőfák és piros ruhácskás farkasok rejlettek -, de Kol úgy gondolta megérdemli a dolgot, nem mellesleg roppantul kíváncsi volt, hogy mi fog kisülni ebből. Cassie egy nagy piros bolyhos masnit tekert Nik nyaka köré, és a pontot az tette fel az í-re, hogy a hibrid fejére húzott egy Koléhoz hasonló Mikulássapkát. Rajta felirattal, ami egy rövidke szó volt „Hibrid”. Az összkép igazán megkapó látványt nyújtott.
• Nos? – fordult szerelme felé mosolyogva Cassie.
• Caroline nem talál majd szavakat – felelte végül Kol és ő is elmosolyodott. Azért el nem nevette magát. Egyrészt, nehogy ő is osztozzon az élő ajándék szerepét betöltő bátyja sorsában. Másrészt azért egy percig csábító volt azt gondolni, hogy Cassie utána kicsomagolja őt belőle a ruháival együtt. Végül azonban elvetette ezen elképzelését. Vagyis jobban mondva, inkább egy későbbi időpontra halasztotta. Ann is halványan elmosolyodott.
• Lemehetnénk kibontani az ajándékokat? – kérdezte meg türelmetlenül Nik, aki csak most jött rá, hogy ő bizony beszélni is tud. Egyszerűen túltette magát a dolgon, hogy ő most egy élő és mozgó karácsonyi meglepetés. És hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a fejében, mint öccsének csak ebbe ő és Caroline voltak a főszereplők. Családi egyívású gondolkodásuk legalább arcukon nem mutatkozott meg. Ez volt az ő szerencséjük, bár ki tudja?
• Mondanám, hogy csak utánad, de nem hiszem, hogy tudsz járni – felelte Cassie homlokráncolva, mert arra már nem gondolt, hogy is jutathatják le a hibridet. Kol mögötte köhögésnek álcázta röhögését. Ann is megengedett magának egy halk kuncogást. – Kol az lesz a legjobb, ha a válladra veszed. Nem várhatjuk, meg még leugrál a sok lépcsőn mellesleg akkor el is szakadna a sok csomagolópapírt – közölte végül döntését.
• Muszáj? – kérdezte Kol kissé nyűgösen, mert azért megnézte volna, ahogy bátyja leugrál.
• Muszáj – bólintott rá határozottan Cassie.
• Oké – egyezet bele végül vállvonogatva Kol és fogás kereset testvérén.
• Vigyázz nehogy elszakadjon a papír – kérte Cassie.
• Minden tőlem telhetőt megteszek – mormolta Kol, aki egyrészt Cassie miatt, másrészt csak azért csinálta az egészet, hogy lássa a karácsonyfa köré gyűlt családjuk elképedt arcát. Ami kifejezetten ígéretesnek és garantáltnak tűnt.

Cassie és Ann beléptek a nagy szalonba. Rajtuk, a hibriden és az őt cipelő Kolon kívül már mindenki ott volt a karácsonyfa körül. A legtöbbjük, mint Cassie csak egy köntöst kaptak magukra. Így volt ezzel Rebekah, Elena, Caroline, Lorenna és Annabell. A kis Gabriel – mint ahogy Ann is - pizsamájában üldögélt Caroline ölében várva, hogy végre kinyithassa ajándékait. Elijah persze most, is mint mindig fel volt öltözve. Ahogy Liz, a pipázgató Liam, Stefan, Ric és a nagyjából felöltözött Damon, aki csak egy farmert kapott magára. Amolyan tessék-lássék módon.

• Kezdhetjük az ajándékbontást – mosolyodott el Cassie.
• Kol és Nik? – kérdezte bizonytalanul Caroline.
• Van számodra még egy elő ajándékunk. Tőlem, Koltól és Ann-től. Kol hozhatod – kérte halkan az őst, aki eddig a még takarásban volt, valahogy a vállainál fogva cipelte kedves bátyját. Egyébként rajta csak egy fekete selyem pizsamanadrág volt meg persze a piros fejfedő. Lette csomagját maga elé, megigazította az el-elgyűrődött részeket és a hatás fokozásaként megnyomta a pamacsot a hibrid sapkáján. Ami egyből zenélni kezdte a Jing Bells-t. Több mint huszonnégy óra leforgása alatt másodszorra nevették ki szegény Nikket. Aki ezúttal cseppet sem érezte magát annak, mert látta Caroline szemeiben a vidám szikrák alatt a fellobbant vágyat. Megfontolta, hogy ezért Cassie és Kol nászútjára valami extra klassz helyre fogja őket nagylelkűen szponzorálni. Caroline átadta a kis Gabrielt Kolnak, akit egyébként Cassie akart megfogni, de az ős gyorsabb volt és nem akarta, hogy a három éves kisfiút szeremének kelljen cipelni. A lány erre durcásan lehuppant Caroline helyére – aki a csomagoló papírba bújtatott élő hibrid ajándékot készült kibontani éppen - Kol ezután a szerelme ölébe ültette a kis Gabrielt. Majd ő maga szerelme lábaihoz telepedet le, Ann pedig Cassie mellé kuporodott. Mindenki Caroline-t és Niket nézte. A szőke lány végigsimított Nik becsomagolt mellkasán, amitől a hibrid elégedetten elvigyorodott. Ezután Caroline egy-két gyors mozdulattal „kibontotta” ajándékát és hevesen magához húzta a hibridet. Ajkai az ős ajakira tapadtak, aki a szőke hajú vámpírlány derekát rántotta magához olyan erősen, hogy egy ember még rég belerokkant volna. Gabriel felnevetett és vidáman dőlt Cassie mellkasának, aki mosolyogva simogatta meg fiúcska szőke haját. Tudta, ha nagyon megerőltetné magát – vagy csak koncentrálna egy kicsit -, akkor ő is képes lenne látni, hogy fog kinézni még meg sem született gyermeke, de úgy gondolta inkább nem teszi meg vagy legalább vár addig még Kol is láthatja vele együtt.
• Nem lehetne későbbre halasztani, ha már voltatok kedvesek felkelteni minket? – kérdezte morcosan Damon nyilvánvalóan Niknek célozva mondandóját.
• Legyen, elvégre karácsony van – vigyorgott rá a hibrid a vámpírra. A többiek szinte csak ámultak és bámultak, hogy ezért a pimaszságra Nik ilyen higgadtan reagál. – Oké, akkor hol vannak az ajándékaim? – kérdezte lelkesen Nik hátulról átkarolva Caroline-t. A szobában tartózkodók elnevették magukat a gyerekesen viselkedő ősi hibrid láttán, egyszerűen annyira abszurd volt ezt látni, hogy az, aki nemrég még az ellenségül volt és szinte mindegyiküket meg akarta ölni most, barátságos, sőt mi több kedves velük szemben és az egyikükbe szeretett bele. Erre mondják, hogy kicsi a világ.
• Szerintem, ha megengeded, először a gyerekek kerülnek sorra – mosolygott rá Caroline, amivel egyből lekenyerezte a hibridet.
• Szerintem Szöszi Klaus így még mindig a kategóriába maradt – szúrt közbe vigyorogva Damon.
• Szerintem Caroline nem pont a szellemi szinten lévő gyerekekre gondolt, mert akkor te is benne lennél – jegyezte meg csipkelődve Rebekah, de közben mosolygott.
• Lehet – ismerte el Damon, mindenki elképedésére.
• Gabriel ez a te ajándékod tőlem és Damon-től – nyújtotta át a kis Gabrielnek az első ajándékot Annabell és megszorította a mellette lévő vámpír kezét. Aki válaszként csak megforgatta a szemeit, pont, mint lányuk szokta. Ezután mindenki átnyújtotta az ajándékaikat, amik tegnap óta a fa alatt lapultak. Gabriel újra Caroline ölébe ült, Cassie közben lehajolt és egy futó csókot hintett az ős ajkaira.

• Jaj, ne már – motyogta Ann. Kol játékosan ránézett a kislányra kinyújtotta a nyelvét, majd háttal nekidőlt Cassie lábainak. A többiek mosolyogva nézték a kis jelenetet és visszafordultak az ajándékokhoz.
• Ann ez a te ajándékot Cassie-től és Koltól – adta át a kislánynak Nik, aki a fa alól adogatta az ajándékokat az illetékeseknek. Ann izgatottan kibontotta és ámulva nézte a benne található laptopot.
• Köszi – mosolygott rájuk.
• Van benne még valami – jegyezte meg semleges arccal Kol. Cassie az ajkába harapott és remegő kezekkel hátulról átkarolta Kol nyakát, az állát pedig az ős vállára támasztotta. Ann összeráncolta a homlokát és észrevette a borítékot. Nem értette miért adna neki pénzt. Ám amikor kinyitotta és elolvasta sírva vetette magát az mellkasára és mindkét felnőttet átkarolva.
• Igen, igen – hüppögte boldogan Ann.
• Akkor miért sírsz? – kérdezte Kol értetlenkedve. Közben eszébe jutott az, amikor ő és Cassie elmondták Lorennának az Ann örökbefogadásával kapcsolatos elképzeléseiket.

Kol kissé idegesen kopogtatott Lorenna szobájának ajtaján, Cassie megnyugtatóan megszorította az ős karját. Tudta, hogy ez most nagyon hatalmas lépés a részükről, de biztos volt abban, hogy a helyes döntést hozták meg.

• Cassie? Kol? Miben lehetek a segítségetekre? – invitálta be a szobájába az ajtaja előtt szobrozókat Lorenna kíváncsian. Cassie magától érthetően gyújtott meg az egyik zsálya gyertyát, válaszként nagyanyja érdeklődve felvont a szemöldökét. Kol addig a vörös hajú boszorkány „birodalmát” tanulmányozta. Minden mély bordó és fekete színben pompázott. Igazán… Lorennás volt. Nem tudta, hogy hogyan is kéne felvetni az elképzelését. Tényleg szerette volna, ha Ann Cassie és az ő… lánya lenne. Persze tudta, hogy milyen elképesztően abszurd dolog is tőle az ilyesmi, mégis akarta és kész. Csak nem tudta, hogy hogyan is kéne ezt szavakba foglalnia.
• Nagyi… Kol és én szeretnénk valamivel kapcsolatban a beleegyezésedet kérni – jelentette be Cassie, közben pedig újra megfogta Kol kezét és megszorította azt, hogy az ős felébredjen a töprengős hangulatából.
• Igen? – húzta fel a szemöldökét egyre jobban növekvő kíváncsisággal Lorenna.
• Ann-el lenne kapcsolatos… - kezdte Kol sóhajtva.
• Mióta haza jöttünk tudomásom szerintem nem csinált semmilyen rosszaságot… Ennek ellenére lehet, hogy készül valamire… Cassie is mindig ilyen volt a legnagyobb rosszaságai előtt… De Ann most, akkor is jó volt… Már persze, ha azt leszámítjuk, amikor Nikkel, valamint a kis Gabriellel garázdálkodtak… - jegyezte meg Lorenna eltöprengve.
• Nem arról van szó – legyintett Kol és Cassie rosszaságára való célzás hallatán elvigyorodott. Cassie meg a szemei forgatta.
• Hanem? – kérdezte Lorenna.
• Cassie azt mondta, hogy te vagy Ann gyámja… - mondta Kol.
• Valóban, én vagyok az – bólogatta Lorenna.
• Arra gondoltunk… mármint én is Cassie, hogy… örökbe szeretnénk fogadni Ann-t… - mondta az ős és a szünetek ellenére, valamint a kezdeti tétovaság ellenére nagyon határozott lett. Elvégre ő Kol Mikaelsson, aki soha nem szokott tétova lenne! A Cassie-vel kapcsolatos dolgokat leszámítva persze.
• Tényleg? – csillantak fel Lorenna szemei ezt hallva.
• Tényleg – válaszolta egyszerre Cassie és Kol, majd egymásra mosolyogtak.
• Fantasztikus – ugrott a pár nyakába Lorenna. Kol meg alig bírta megtartani mindhármukat, de azért nagy nehezen sikerült. Valamint a vörös hajú boszorkány szorítása miatti fulladástól is megmenekült. Igaz csak nagy nehézségek árán.

Egy órába tellett, mire Cassie és ő meg tudták nyugtatni a lelkes Lorennát. Valamint további egy órába, hogy biztosítsák arról, hogy ezt még egy ideig tartsa titokban. Kolnak az volt élete leghosszabb két órája, főleg, mivel Lorenna folyamatos lelkesedés egyszerűen ijesztően heves volt. Igaz, Kol már megedződött Rebekah mellett az ilyesmiben, mert húga is szokott hasonló viselkedést produkálni, de akkor is rémisztő volt. A többiek sem tudták - Lorenna kivételével -, hogy miről van szó, így kíváncsian nézték a történteket. Cassie előmászott az ős háta mögül és boldogan magához ölelte a kislányt.

• Szerinted miért sírok Vénvámpír? – kérdezte Ann óvatosan rácsapva Kol vállára jelezve, hogy ne vicceljen vele.
• Honnan tudjam? – vont vállat az ős. – Nem értek én ehhez… – csóválta meg a fejét és Cassie felé fordult.
• Most tetti vagy tényleg ennyire… ? – hagyta függőben a mondatott Ann is a lányra nézve. Mire az ős felháborodva ránézett.
• Szerinted hülye vagyok? – kérdezte a kislányt Kol bosszúsan.
• Csak tetti – felelte Cassie mosolyogva az őssel egy időben.
• Minket is beavatnátok? – kérdezte Nik és kíváncsian nézett öccséékre miközben elkezdte kortyolni pezsgőjét, amit Mrs. Hastingstől kért.
• Cassie és én örökbe fogatuk Ann-t – felelte Kol vállat vonva, átkarolta Cassie-t és összeborzolta a kislány haját. Legidősebb testvére erre válaszként fuldokolni kezdett, ám a többiek sem voltak jobb állapotban. Rebekah például meglepődöttségben csuklani kezdett és Elijah enyhén eltátotta a száját, ahogy Caroline, Elena és Damon is. Ric tátogott, hogy most mi is van. Stefan, Liz és Jeremy pedig csak pislogni tudott. Liam szájából pedig majd kiesett a pipa annyira meghökkent. – Most mit néztek így? – kérdezte durcásan az ős.
• Meglepődtünk – szedte össze magát Elijah és rendezte arcvonásait. Örült öccse és Cassie döntésének, mert tudta, hogy ez egy nagyon felelősségteljes döntés volt a részükről.
• Csak egy kicsit – egészítette ki cinikusan Damon. Kicsit furcsállta ezt, de tudta mennyire közel áll lányához Ann ezért annyira nem is lett volna meglepő a döntés. Na de Kol részéről már más volt. A vámpír remélte, hogy az ős képes lesz felnőni unokája születéséig és ezzel már el is kezdte ennek a folyamatnak a kivitelezését. Nik is mondott volna valamit, de még mindig teljesen le volt sokkolódva. Nem mintha ő nem fogadta volna örökbe a kis Gabrielt, de öccséből nem nézte volna ki ugyan ezt, még akkor sem, ha testvére nemsokára apai örömök elé néz. Elképesztő volt, na!
• Le lehet szállni a témáról, oké? – kérdezte Kol és enyhén elpirult a pillantások súlya alatt, mert annyira büszkén néztek rá, mint nem sokszor eddig életében.
• Te zavarba jöttél? – hajolt az arcába Damon érdeklődve. Az ős válaszként vetett rá egy sötét pillantást. Cassie befészkelte magát Kol ölébe, az övében pedig Ann ült.
• És akkor mi van? – kérdezte Kol. – Nik a következő ajándék, ha jól látom Caroline-é tőled – jegyezte meg bátyára nézve és kezdte nagyon unni, hogy a többiek így néznek rá.
• Tereled a témát – hümmögte Damon. Annabell figyelmeztetően megfogta a vámpír kezét.
• Hogy neked milyen éles látásod van Damon vagy… inkább szólítsalak apukának? – kérdezte Kol. Ízlelgetve a szót, mint aki nem tudja eldönteni mit is kezdjen vele.
• Meg ne próbáld – horkantott fel a vámpír és úgy tűnt fejbe vágja Kol, de végül csak barátságosan megveregette az ős vállát.
• Biztos a karácsonytól káprázik a szemem – jegyezte meg Ric elképedve.
• Tömeges hallucináció – helyeselt Jeremy. A többiek is egyetértettek velük.

• Szerintem térjünk Caroline ajándékára - ajánlotta Cassie mosolyogva.
• Remek ötlet támogatom – csillantak fel a hibrid zöld szemei. Caroline kíváncsian nézett szerelmére, aki átnyújtotta az aprócska kezében szorongatott tárgyat. A szőke vámpírlány kíváncsian kibontotta, és amikor meglátta mi van a csomagoló papír alatt, meghatódva felnézett Nikre.
• Ez az, amire gondolok? – kérdezte elcsukló hangon Caroline.
• Tudod Caroline ha én nem is vagyok látó, mint Cassie vagy most már Kol, de azt biztosan tudom, hogy mi remek párost alkotunk. Tehát ha te is úgy gondold – és ebben én nagyon reménykedem – akkor miután letetted az érettségidet összeházasodhatnánk – közölte Nik és felpattintotta a csomagoló papírjától megfosztott ékszerdobozt, amiben egy ragyogó smaragd és gyémántokkal kirakott gyűrű volt.
• Igen! – válaszolta Caroline boldogan és könnyezve magához húzta a hibridet. Liz a háttérben a könnyeit törölgette, ahogy Lorenna is. Előbbi meghatódottságában, utóbbi jókedvében, mert úgy gondolta részben az ő érdeme ez a remek kapcsolat.
• Oh, ne már! – sóhajtott Damon. – Ha még egy lánykérést hallok záros határidőn belül, akkor nem tudom, mit csinálok – morogta. A többiek addig folytatták tovább az ajándékbontást. Ügyet sem vetve, Damon panaszaira, mivel tudták, hogy a vámpír csak piszkálódik, de nem harap. Legalábbis most nem.
• Mondjuk te is beállsz a sorba? – kérdezte Kol ártatlanul.
• Ugye tudod, hogy még egy ilyen és lecsaplak? – kérdezett vissza Damon morcosan.
• Próbálkozni szabad – vont vállat az ős. A vámpír válaszként csak bosszúsan kifújta a levegőt és elszámolta magában tízig, mivel az elvileg hatásos. Amúgy nem volt az, de legalább kissé kitisztította a fejét. Ezután több lánykérésre végül - Damon legnagyobb elégedettségére - nem került sor. Végre valahára mindenki megkapta ajándékait, egyébként közben ilyen megjegyzések hangzottak el:

Kol és Nik egymás ajándékait bontaták

• Egyre gondoltunk testvér – szólalt meg egyszerre Kol és Nik. Cassie és Caroline pedig egyszerre csapták fejbe szerelmeiket mikor rájöttek, hogy miért is kellett a többiek ajándékától eltérően külön adni valamit Niknek, illetve Kolnak. Mivel mindkét ős egy ehető fehérneműt vett a másiknak. Közben meg már el is tervezték, hogy miképpen beszélik rá szerelmüket arra, hogy már az este folyamán felhasználják.
• Csak, hogy tud ez nekem is ugyan úgy fájt, mint neked – szólt rá Kolra Cassie. Az ős erre gyerekesen aggódva szerelme hasába temette az arcát, bűnbánata jeléül. Azonban továbbra is vigyorgott. Egyébként Ann éppen Lorenna ajándéka miatt felállt a lány öléből.

• Gondolom ez a te ötleted volt Kol – fordult öccse felé Elijah, amint megnézte a tőle és Cassie-től kapott ajándékot.
• Hogy találtad ki? – kérdezte öccse arcán hatalmas szemtelen mosollyal.
• Megérzés – rázta meg a fejét Elijah, akinek szintén egy mosoly volt a szája sarkában. Az ajándéka ugyanis egy könyv volt a „Büszkeség és balítélet” egy régi és nagyon értékes kiadványa mellékelve egy fotót az ősről és öccse ráfirkantotta, hogy „Mr. Darcy”. Egyébként Elijah észrevette, hogy van benne még valami, amin viszont Cassie kézírása volt. „A családunk” volt ráírva a képkeret aljára, mert az volt. Benne egy képpel amin mind ott voltak és valószínűleg tegnap készült. Elijah mikor a többiek nem látták hálásan meghajtotta a fejét Cassie felé, a lány pedig barátságosan biccentett az ős irányába és boldogan rámosolygott. A lány ugyanis tudta mennyire fontos Elijah-nak a család, így gondolta biztos örülne ennek a képnek, amit valóban tegnap készített róluk Mrs. Hastings, és amin mindenki rajta volt. Mert ők valóban egy nagy boldog család részesei lettek.

Vagy ott volt Damon ajándéka, amit Lorennától kapott.

• Ez komoly? Ennél eredetibb aligha lehettél volna – közölte véleményét a vámpír, mivel pár vértasakot kapott.
• Csak, hogy nehogy a lakosságot vagy esetleg a whisky készletemet jusson eszedbe megcsapolni – magyarázta Lorenna tényközlően. Damon csak gúnyosan rávicsorgott, egyébként stressz levezető labdát vett, a vörös hajú boszorkánynak, aki percekig csak tátogott felháborodásában mikor meglátta.
• Nem is értem, hogy gondolhatod azt, hogy nekem szükségem van ilyesmire – pufogta Lorenna. Ugyanis nem értett egyet azzal, hogy neki szüksége lenne a kis labdacsra, mivel nem voltak hirtelen dühkitörései. Damon erre csak megrázta a fejét, jelezve a vörös hajú boszorkány álltatja magát. Liam pedig köhögésnek álcázta mondatát, ami gyanúsan úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy „Na persze”. A többiek inkább bölcsen hallgattak.

A párok egyébként még tegnap Lorenna javaslatára úgy döntöttek, hogy a társuknak szánt ajándékot négyszemközt adják át. Ez alól csak Nik volt a kivétel, aki úgy gondolta merészen bevállalja a lánykérést, mivel meg sem fordult a fejében, hogy Caroline esetleg nemet mond neki. Ő sem szenvedett éppenséggel önbizalomhiányban annyi biztos, főleg mivel Cassie-től előzetesen megkérdezte a dolgot, a lány pedig Moirához hasonló ködös választ, adott, de ezt a hibrid legalább megértette és tudta, hogy minden rendben lesz. Egyébként nem azért kérdezte meg Cassie-t, mert kételkedett volna önmagában, csak jobb szeretett biztosra menni.

Ezután megették a hatalmas adag ünnepi reggelit, vagyis inkább már ebéd volt, mivel elszaladt az idő, de Mrs. Hastings és Lorenna, mint mindenre erre is gondoltak. Utána meglátogatta őket Sebestian és Holly, valamint a férfi anyja, Elizabeth. Elizabeth ugyan olyan fiatlanak nézett ki, mint Lorenna és ő is boszorkány volt. Fekete haja és hozzá illő sötét barna, majdnem fekete szemei voltak.

• Látom máris felszedtél pár kilót – cukkolta unokatestvérét Sebastian, holott egy kósza súlyfelesleg sem látszott Cassie-n.
• Ha így folytatod, akkor te pedig piros orral és aganccsal fogsz rendelkezni… legalábbis a karácsony alatt - válaszolta Cassie vetve a szőkésbarna hajú rokonára egy sötét pillantást.
• Huh, de félek – sóhajtott színpadiasan Sebastian, mivel tudta, hogy Cassie-nek nincs most ereje, azt viszont még ismeretlen volt előtte, hogy a baba közreműködésével erősebb, mint valaha. Cassie felemelte az egyik kezét és úgy tette, mint, aki egy csókot hint ettől meglehetősen megrökönyödött rokona felé és Sebastian ezután, érezte, hogy valami megváltozott rajta. – Hogy a francba?! – kérdezte kiakadva. Cassie megvonta a vállát.
• Karácsony van rokon, örülök, hogy ehhez méltón öltöztél – vigyorgott rá fölényesen Sebastianra a lány. Elizabeth tudta, hogy fia megérdemelte a kis ajándékot, amit kapott, egyébként lenyűgözte a varázslat. Lorenna beszámolta neki róla, hogy Cassie a babának hála újra képes varázsolni és nem is akármennyire. Ő pedig burkoltan figyelmeztette is Sebastiant, hogy vigyázzon, de ha mivel felnőtt azt csinál, amit akar. Ha úgy tartja kedve, hogy felbosszantja Cassie-t és a lány visszavág, akkor azt csak magának köszönheti. Holly is nagyon ámult és örült neki, hogy barátnője újra tud varázsolni, igaz sajnálta Sebastiant és ezért aztán próbált Cassie lelkére beszélni, de a lány hajthatatlan volt ez ügyben, viszont biztosította barátnőjét arról, hogy karácsony után, ahogy mondta tényleg elmúlik a varázs hatása. Később kimentek sétálni, mindenki remekül érezte magát. Főleg mikor Ann és Gabriel hadakozását nézték Nikkel, akit a gyerekek végül alaposan összehavaztak, igaz ők se néztek ki jobban. Kol addig hóembert épített Cassie segítségével, akinek Rebekah segített nehogy túl sokat emeljen, a lány vagy esetleg megsérüljön. Amit Cassie szem forgatva tűrt. A nap fénypontja az volt amikor Cassie, Lorenna, Annabell, Elizabeth és Sebastian egy kört alkottak és pár boszorkányul elmormolta szó után az egész környék felragyogott és pulzált a mágiától. A hó is elkezdett hullani. Döbbenetesen szép volt és nagyon ünnepi.
• Kicsit elszaladt veled a ló. Nem? – kérdezte Sebastian Cassie-től és térdeire kellett támaszkodni kimerültségében. Ezzel szemben unokatestvére egyenesen ragyogott.
• Lehet – adott kivételesen igazad neki Cassie vidáman, meg sem kottyant neki az egész varázslat, pedig régen mindig elügyetlenkedte a dolgot. Lorenna és Elizabeth lába is megrogyott egy kicsit, pedig ők sem voltak éppen gyengének mondhatók. Annabell nyugodtan álldogált, egyszerűen csak nem viselte meg annyira a mágia, mint a többieket, mert Cassandra egy látomásában már volt szerencséje tapasztalni leendő unokája erejét, igaz akkor őt is sokként érte. A többieket is letaglózta az esemény, főleg azokat, akik még nem láttak boszorkányokat úgy ünnepekkor erőt „demonstrálni” úgymond. Mikor túltették magukat bementek és megvacsoráztak. Majd közösen a nagy szalonban tömörülve megnézték Az élet csodaszép című filmet. Ilyenkor igazán hasznos volt, hogy a kastély ilyen hatalmas szalonnal rendelkezett és bár a helység nagy részét a karácsonyfa foglalta el, attól még mindenki kényelmesen el tudott férni. Cassie Kol ölébe fészkelte be magát, melléjük telepedett Ann. Caroline a hibrid vállára hajtotta a fejét, ölében pedig a kis Gabriel üldögélt. Elena Elijha-hoz bújt. Annabell Damon mellé ült le. Lorenna Ric kezét szorongatta boldogan. Rebekah hasonlóan cselekedett Liammel. Liz érdeklődve ült le Stefan és Elizabeth mellé és bonyolódott velük beszélgetésbe. Jeremy nővére és Elijah mellé telepedett le. Sebastian – aki még mindig durcás volt Cassie varázslata miatt – Holly mellett foglalt helyett. A vérfarkas lánynak pedig sikerült őt megnyugtatnia. Moira, aki a sarokból figyelte őket elmosolyodott. Szerette a karácsonyt, főleg most, hogy mindenki így összegyűlt. A film után még beszélgettek, majd végül ki-ki ment a saját otthonába, illetve szobájába.

Caroline lefektette aludni a kis Gabrielt és belépett a hibriddel közös szobájukba. Szavakkal nem tudta kifejezni mennyire boldog volt. Itt volt az anyukája, aki megemlítette neki, hogy ezelőtt még soha nem látta őt ennyire élettel telinek, aztán Gabriel, aki annyira fontos lett neki és az anyjának tekintette őt és persze Nik. A hibrid, akit először úgy gondolta meg akarja ölni a barátait és egy kegyetlen szörnyetegnek tartott, de Nik képes volt bebizonyítani, hogy ez nem így van. El sem hitte először, hogy megkérte a kezét, de a kezén lévő gyűrű ékes bizonyítéka volt ennek.

• Caroline? – kérdezte tőle Nik és átkarolta a szőke vámpírlány derekát.
• Szeretlek - csókolta meg a hibridet.
• Én is téged – suttogta a választ lágyan Nik és belefeledkezett a vele szemben lévő vámpírlány kék szemeibe. Soha nem hitte volna, hogy képes lesz érzékesre valaki iránt, aki nem a testvére. Mégis Caroline mindent megváltoztatott, annyira édes volt, amikor az elején folyton nemet mondott neki és kérette magát. Persze ekkor még a hibrid úgy is gondolta, hogy csak egyszeri alakalomra kell neki, de miután alaposan megismerte tudta nem lenne képes elengedni ezt a csodálatos szőke hajú vámpírlányt. Caroline volt az ő érző, emberi oldala. Ezért azt akarta, hogy a szőke lány és mindenki más tudja ezt.
• Boldog karácsonyt Nik – lehelte a hibrid ajkaira Caroline.
• Neked is kedvesem – értett egyet Nik kedvesen.

Elijah és Elena egymással szemben álltak és nyújtották a másik felé az ajándékukat.

• Elena nagyon fontos vagy nekem és még boldogabbá tennél, ha hozzám jönnél feleségül – térdelt le a hasonmás elé Elijah, amint az kibontotta az ajándékát és meglátta a gyémántgyűrűt. Elena barna szemeit elfutották a könnyek.
• Igen, boldogan leszek a feleséged – ölelte meg az őst Elena. Utána Elijah is kibontotta az Elenától kapott ajándékát. Ami egy napló volt, kérdőn pillantott a hasonmásra.
• Szeretném, ha elolvasnád. A mai napig bezáróan minden benne van, attól kezdve, hogy megismertelek téged – fogta meg Elijah kezét a hasonmás. – Soha senki nem állt hozzám ilyen közel és nem volt ennyire fontos nekem, mint te Elijah. Szeretlek, és ezzel szeretnék neked boldog karácsonyt kívánni – mondta az ős barna szemeibe Elena.
• Köszönöm kedvesem, én is szeretlek téged és hasonlóan kívánom én is neked – suttogta Elijah lágyan és magához húzta Elenát, aki boldogan fészkelte be magát az ős ölelésébe.

Damon az egyik Lorennától kapott vértasakot iszogatva ült az ágyán. Már nem eset annyira-nehezére elfogadni lánya döntését, nem mintha jobban megkedvelte volna Kolt, de azt el kellett ismernie az ős annyira oda-meg vissza van gyermekéért, hogy az már néha elképesztő volt. Valamint az Ann örökbe fogadásával kapcsolatos dolog is igazán lenyűgöző volt. A vámpír ekkor ránézett a fürdőből kilépő Annabellre, szemeivel követve a kecses sziluettet. Annyira szerette a nőt, csak nem akarta újra elveszíteni őt.

• Damon? – kérdezte a nő gyöngéden. A vámpír sutba dobta mindenféle kétségét azzal kapcsolatban, hogy Annabell szellem. Elvégre mit számít az ilyen kis apróság?!
• Örülök, hogy itt vagy – mosolygott rá a nőre Damon.
• Én is – mosolygott vissza Annabell és megcsókolta Damont, aki magához rántotta őt, hogy tényleg érezze a nő testének közelségét és tudja ez nem egy vágyálom, hanem a valóság. Csak ő és az a nő, aki lányának anyja volt.

Rebekah Liam szobájában feküdt az ágyon és onnan szemlélte a ruháikat gondosan felszedő és elrakosgató férfit. Liam mindig ezt csinálta. Egyszerűen, mintha folyamatos tisztaság mániája lett volna, de ettől függetlenül Rebekah nagyon kedvelte a férfit. A folytonos nyugodtságával és a vámpír létére szokatlan pipázgatásával együtt.

• Nem lehetne, hogy vissza gyere? – kérdezte csábítóan Rebekah.
• Megyek – válaszolta Liam és miután az egyik székre tett a ruhákat befeküdt a szőke hajú ős mellé az ágyba. – Köszönöm az új pipát – jegyezte meg könnyedén elmosolyodva.
• Én pedig a nyakláncot - viszonozta azt gyöngéden Rebekah. Ez a mosoly volt az egyike, azoknak az okoknak, amiért megkedvelte a férfit. Mert Liam nagyon ritkán mosolygott, de ha mégis, akkor az egyszerűen sugárzó és magával ragadó volt. Legalábbis Rebekah így vélte.
• Az édesanyámé volt, örülne neki, ha tudná, hogy olyan személy kapta meg, aki ennyire számít nekem – érintette meg Liam lágyan a nyakláncot, majd keze a szőke hajú ős arcára siklott. Rebekah szemeit elfutották a könnyek és válaszként megcsókolta a vámpírt.

Lorenna és Ric a boszorkány szobájában feküdtek egymás karjaiban.

• Nagyon rég volt ilyen szép karácsonyom – jegyezte meg Ric elrévedve.
• Akkor itt volt az ideje – mosolyodott el Lorenna pajkosan. Ric ilyenkor egyáltalán nem tudta elképzelni, hogy hogyan is lehet ez a vidám nő hatvan év körüli. Annyira fiatalnak nézett és annyira szép volt.
• Szerintem, ha Cassie nem jött volna Mystic Fallsba, akkor most éppen tovább folytatnánk az egymással való hadakozást az ősökkel szemben – mondta Ric.
• Mit számít, hogyha úgy lett volna? Nem az volt, megírva, hanem ez. Soha ne azt nézd, hogy mi lehetett volna Ric, hanem azt vedd figyelembe, hogy mi van most és mi lesz később… - válaszolta Lorenna határozottan.
• Hogy mi van most és mi lesz később… - ízlelgette a szavakat Ric különösen.
• Pontosan, csak ez lebegjen a szemeid előtt – bólogatta Lorenna.
• Tudod Isobell után nem hittem volna, hogy lesz még ilyesmiben részem – mondta Ric a vörös hajú boszorkány szemeibe nézve.
• Én sem hittem, volna a férjem halála után. De most számunkra is új esély kezdődött – válaszolta Lorenna elmosolyodva.
• Nem hangzik rosszul – viszonozta Ric.

Cassie és Kol egymással szemben feküdtek és még az ős a lány hasát cirógatta boldogan, addig a lány az ős hajával játszott.

• Te leszel a legerősebb fiú a világon – biztosította még meg nem született gyermekét Kol.
• Az már egyszer biztos – mosolygott rá Cassie és felhúzta magához az őst. Aki vigyorogva hajolt rá kedve ajkaira.
• Boldog karácsonyt kicsim – súgta Kol boldogan.
• Neked is boldog karácsonyt – válaszolta Cassie és átadta magát az érzésnek, ami mindig elkapta őt az ős közelében. Mosolyogva csókolta Kol arcát és a nyakánál jobban elidőzött. Hirtelen rátört az éhség és épp szólni akartról Kolnak, de egy belső sugallat másra ösztönözte. Az ős a lány haját és hátát cirógatta, viszont egyszer csak különös dolgot vett észre, ami nem volt más minthogy Cassie mintha erősebben megharapta volna őt, mint szokta. Ami persze nem volt éppenséggel gond, mert a lány néha kissé heves volt – amit az ős imádott -, de ez most más volt. Mivel a lány Kol vérét kezdte inni.
• Cassie? – kérdezte óvatosan Kol.
• Igen? – nézett az ősre vörös szemekkel Cassie a szája sarkából pedig egy vércsepp cseppent a lepedőre.

2. évad 5. fejezet

Tudom, hogy Karácsony már elmúlt, de a történet szempontjából fontos lesz ez, valamint a következő fejezet is. 

 

Ünnepi készülődés

„Szép régi szokás a karácsony (...). Erősíti a családi együvé tartozás értékét.” Agatha Christie

Szinte észre sem vették és máris mindenki serényen belevette magát a karácsonyi előkészületekbe. Lorenna ragaszkodott hozzá, hogy mint minden évben most is ünnepi díszbe kell vonni a kastélyt és a falut is. Utóbbiban a falubeliek serénykedtek, kivételesen Sebastian és Holly felügyelete alatt. Lorenna nagyon nehezen adta át ezt a szerinte túlságosan is fontos feladatott, de végül a többiek meggyőzték arról, hogy így lesz a legjobb. Holly természetesen mindenkit megdicsért még akkor is, ha rémes munkát végzett. „A hangulat a lényeg” jelszót használva. Lorenna nem így gondolta – szerette volna, ha a szokásos tökéletességet is túlszárnyalni -, és bár Sebastian megpróbálta megértetni nagynénjével, hogy a lány már csak ilyen semmit sem ért el vele. Holly úton-útfélen mindenkit megdicsért. Lorennát ezt látva meg a szívinfarktus kerülgette és Sebastianra zúdított méltatlankodását, aki morogva - ha csendben nem is – tűrte. Cassie hagyta őket, mivel tudta, hogy már egyikük sem fog megváltozni és nem mellesleg kicsit elégedett volt vele, hogy ezzel borsot törhet cusinja orra alá. Elvégre a karácsony a szeretett ünnepe, hát ennyit igazán megelőlegezhet Sebastiannak. A falu egyébként, az apró formai hibák ellenére nagyon hangulatos lett, ezt még a kissé túlságosan is tökéletesre törekedő Lorennának is el kellett ismernie. Igaz csak magában. A kastélyra is kitették a karácsonyi díszítést. Kívül is és belül is. Ezért volt olyan, aki az épület tetején és a tornyokon mászkált és úgy aggatta fel a külső díszeket. Nik lelkesen jelentkezet a feladatra – elvégre nem sok alkalma van tornyokon mászkálni -, Elijah készségesen csatlakozott hozzá, valamint velük tartott Damon is. Igaz ő már nem annyira önszántából, mint a két ős, hanem azért, mert összeveszett Lorennával és Annabell a békesség érdekében, vagy amíg az anyja megnyugszik addig megkérte a vámpírt, hogy hozódjon fedezékbe egy kis ideig. Kol is szeretett volna magaslati levegőt szívni, de sajnos mentesült ez alól, ugyanis ráparancsoltak, hogy ő csak belül díszíthetett és hurcolhatta a díszekkel teli dobozokat, mert senki nem akarta megkockáztatni, hogy leesik a kastélyról és véletlenül rosszul ér földet. Aminek következtében valami baja legyen Cassie-nek és a babának általa. Az ős végül – más lehetősége nem lévén – belegyezett. Kicsit zokon vette, hogy ennyire nem bíznak meg az egyensúlyérzékében, de mikor Cassie bájosan rámosolygott, akkor elszállt minden bánata. Elvégre az a lényeg, hogy minden rendben legyen menyasszonyával és a kisfiúkkal. Ann átvette a hibridtől a kamerázó szerepet. A kis Gabriellel a nyomában vidáman filmezték a többieket. Caroline és Rebekah Lorenna mellé szegőztek és osztogatták a parancsokat. Leginkább méltatlankodásukat fejezték ki, mert nem ott voltak a dolgok ahol ők szerették volna. Kol ezt megunva volt olyan merész – vagy ép botor -, hogy a szemükre hányta ez. Vagyis megjegyezte, hogyha nem tetszik nekik, akkor csinálják meg maguk. Pimasz természetéből adódóan persze nem ezeket, a szavakat használta. Utána az ősnek Cassie mögé kellett menekülnie a három nő elől. Azonban a megjegyzéstől kissé morcos vezetőségű nők kénytelenek voltak belátni az általános igazságot. Miszerint, ha valamit te magad is megcsinálhatsz, ráadásul sokkal jobban, akkor ne bízd másra a munkát. Ezután ők is beálltak a sorba. Persze tanácsaikat továbbra is elszántan osztogatták. Liam és Ric létrákra mászkáltak és úgy tették fel a plafonra a díszítést. Elena és Cassie a Kol által lehozott dobozokból szedték ki az apró és nagyobb díszeket és csoportokba rendezték őket, hogy micsoda hova is tartozik. Annabell a karácsonyi menün gondolkozott és, ha valami összetűzés támadt, akkor elsimította a dolgokat. Moira szokásával eltérően nem a tornyában merengett, hanem a kastélyban lévőket figyelte. Mrs. Hastings forralt borral vagy a – gyerekek és Cassie esetben - tejjel és süteményekkel a kezében járkált, és ha valaki megéhezett rögtön ott termet az illető mellett. Mr. Hastings pedig a nem látható port tisztogatta egy portörlővel, hogy még fényesebb legyen minden.

Cassie mióta kiderült a terhessége szórakozottan észre vette, hogy mindenki, aki elmegy mellette megsimogatja a hasát – még Elijah is! -, ám egy idő után kezdte nagyon bosszantani a dolog, valamint nem engedték semmit cipelni. Még egy apró gömbökkel tele lévő dobozkát sem emelhette fel a nélkül, hogy valaki meg ne jelent volna mellette és előzékenyen el ne vette volna tőle. Jó, hogy azt megengedik neki, hogy evés közben felemelje az étkezőeszközöket. Bár ki tudja? Lehet, hogy a végén, majd azt sem akarják megengedni neki. De akkor úgy éljen, hogy kidobja az illetőt az egyik toronyablakból! Csak, hogy az által a többiek is felfogják, hogy semmi baja. Valakin példát kell statuálnia. Bár amilyen furcsán viselkedtek lehet, hogy még ezt a nemes feladatott is átvették volna tőle. Végtelenül bosszantó volt mindenesetre. Kol végig ott tüsténkedett körülötte és próbálta leállítani családtagjaikat, mert érezte szerelme nincs messze attól, hogy beteljen neki az a bizonyos pohár és tárgyakat kezdjen hajigálni szegény családtagjaikhoz. Nem tudván, hogy Cassie határozottan nem ilyen aprócska megtorláson gondolkodik. De a végén Kol is elkövette ugyan azt a gazságot – vagyis még szerelme előtt felkapott egy nagyobb dobozt, nehogy a lány tegye meg azt -, mint a többiek, bár Cassie párbált rá nem nagyon csúnyán nézni. Nem nagyon sikerült neki. Igaz Cassie neki elnézte a dolgot, már amennyire morcosan el tudott nézni valamit az ember. Kol inkább elfordult, nehogy még elnevesse magát duzzogó szerelmén, mivel tudta az már megbocsáthatatlan lenne és ő lenne, akkor az első áldozat. És határozottan nem állt szándékában kipróbálni ezt a kitüntet tisztséget. Vidáman dúdolva a Jingle Bells-t elsasszézott a lépcsőhöz és felaggatott egy karácsonyi szalagot a korlátjára.

A bejárati ajtón a röhögő Damon, a kirobbanni készülő nevetését fegyelmezni próbáló Elijah lépett be.

• Nikket hol hagytátok? – kérdezte tőlük Ann, mert látta, hogy műsor készülődik és rájuk irányította a kezében tartott kamerát. Damon erre elvágódott a padlón nagy vidámságában és annyira röhögött, hogy a könnyei is potyogni kezdtek. Elijah csak évszázados önuralmának köszönhette, hogy nem kötött ki mellett, de a térdeire támaszkodva kirobbant belőle az eddig visszatartott nevetés. Mindenki leeset állal bámulta az őst. Még soha nem látták ennyire felszabadultan nevetni. Elena csillogó szemekkel közelebb ment szerelméhez, vele tartottak a többiek is.
• Ő most éppen… - próbált megszólalni két nevetés között Elijah. Mivel Damon teljesen beszédképtelen állapotban volt, de ekkor kinyílt a bejárati ajtó mögöttük. Amire rálátást az ős pont takarta, így csak Ric és Liam láthatta a belépőt. Aminek következtében előbbi – elfelejtve, hogy ő most éppen egy létra tetején van - is csatlakozott a röhögő legjobb barátjához a földön. Cassie és Lorenna szerencsére még idejében lassította az esését a létráról, így a történelem tanár puhán landolt a szőnyegen.
• Veled meg mi történt? – kérdezte derűsen Liam elmaradhatatlan pipáját egy pillanatra kivéve a szájából. A kérdés Niknek szólt, ugyanis ő jött be. Elijah nagy nehezen félreállt, így a többiek is megnézhetnék mi a nagy vigalom oka. Nik tetőtől-talpig havas volt, két havas ág állt ki kuszán a fején lévő kupacból – amitől úgy nézett ki mintha agancsai lettek volna – a hatást egy rátekeredet égősor tette teljessé. Egy percig a szobában tartózkodók mindegyike mereven nézte a hibridet. Még a nevetők is abbahagyták tevékenységüket.
• A piros orrodat hol hagytad Rudolf? – tette fel a kérdést a legnagyobb ártatlansággal Kol. A hatás azonnali volt. Szinte pontosan egyszerre robbant ki mindenkiből a kacagás. Cassie annyira nevetett, hogy meg kellett kapaszkodnia Kolban, de az ős sem volt jobb állapotban, mint ő. Sőt az ős röhögve levágódott a lépcsőre, Cassie meg az ölébe huppant. A többiek is a földön kötöttek ki. A legaranyosabb a kis Gabriel volt ő odament a hibridhez és nagy kék szemeivel nagyokat pislogva ránézett.
• Megfoghatom az agancsaid? – kérdezte aprócska karjait Nik felé nyújtva.
• Persze – sóhajtotta a hibrid miután vetett egy megsemmisítő pillantást a családtagjaikra és felkapta a kisfiút. Közben nem értette hová tűnt régi retteget hírnevének hatása. Caroline próbálta összeszedni magát és közelebb sétálni Klaushoz, de a szája sarka folyton megrándult mikor szerelmére nézett és mivel nem akarta még jobban felbosszantani a hibridet összeszedte magát. Már amennyire tudta.
• De klassz – mosolygott elragadóan Gabriel és meghuzigálta a hibrid „agancsait”, amik annyira beleakadtak a hajába, mintha szériatartozékok lennének. Nem volt éppenséggel kellemes.
• Mi történt veled? - kérdezte gyöngéden Caroline és megpróbálta lesöpörni a havat Klausról. Nem ment könnyen, mivel az inkább jég volt, mint hó.
• Leestem a tetőről – közölte a nyilvánvalót Klaus és remélte, hogy a hangja igazán kifejezte nemtetszését a többiek felé. Valóban vették az adást és fokozatosan abbahagyták a nevetést, de azért még vidultak egy sort.

• Ugye nem sérültél meg? - kérdezte aggódva Caroline. Tudta, hogy Klaus teljesen sebezhetetlen, de azért ő nagyon is aggódott érte.
• Nem, semmi bajom – nyugtatta meg a szőke vámpírlányt a hibrid. Igazán jól esett neki, hogy Caroline ennyire félti őt még akkor is, ha sebezhetetlen.
• De mi történt? - kérdezte Lorenna és Damon felé fordult gondolva, hogy ő a felelős az egészért.
• Nem én csináltam – sziszegett rá egyből a vámpír, mielőtt a vörös hajú boszorkány akárcsak meggyanúsíthatta volna. Annyira utálta, amikor mindenért őt okolta. Olyankor kibírhatatlanabb volt, mint általában. Nem is értette, hogy Ric, hogy bírja ki mellette. Lorenna összehúzott szemekkel nézett rá, látszott, hogy nem hisz neki.
• Nem Damon volt, baleset történt – vágta el a kibontakozó vitát Elijah. Annabell hálásan rápillantott. Az ős alig észrevehetően biccentett felé jelezve, hogy igazán semmiség, elvégre testvérei mellett már igazán nagy gyakorlatra tett szert az ilyesmi terén.
• Ha nem gond most inkább lekaparnám magamról a havat és az égősort – szólalt meg Klaus is.
• Utána elmondod mi történt? - kérdezte kíváncsian Ann.
• Meglátjuk – felelte kitérően a hibrid és miután letette a kis Gabrielt felbattyogott az Caroline-nal közös szobájába. Mr. Hastings örülve, hogy akadt tennivalója egyből egy egész takarító felszereléssel ment utána. Szorgalmasan eltűntetve a hibrid koszos nyomait.
• Egyébként sikerült megoldanotok a díszítést? - kérdezte Lorenna Elijah-tól.
• Igen – válaszolta az ős határozottan.
• Nem tudtam, hogy Klaus is a díszítés része – jegyezte meg ártatlanul mormogva Kol. Cassie figyelmeztetően meghúzta az ős egyik hajtincsét, amivel eddig játszott. Kolt nem zavarta, sőt kimondottan viccesnek találta menyasszonya reakcióját. Aki egyébként szintén humorosnak találta Kol megjegyzését csak nem akarta, hogy ő legyen most a tökéletességre törekedő Lorenna célpontja. Mert ilyenkor nagyanyja bármire képes volt.
• Remek – csapta össze elégedetten a kezeit Lorenna. Aki Kol nagy mázlijára nem hallotta az ős megjegyzését. - Semmi dolgotok nincsen? - fordult körbe szigorúan pillantást vetve mindenkire. Mire a társaság gyorsan oszolni kezdet és ki-ki sietve ment a dolgára. Nem meglepő módon senki nem akarta veszekedni a vörös hajú boszorkánnyal. Természetesen a karácsonyi nyugalom és békesség miatt és határozottan nem azért, mert Lorenna félelmetes volt. Hát hogyne.

Klaus végül csak később számolt be arról, hogy mi is történt vele pontosan, mert elküldték fenyőfáért. Vele tartott Rebekah – mivel Lorennával nagyjából megbeszélték milyen legyen pontosan a fa -, Liam – aki a cipelésben ment segíteni - és a két gyerek, mivel ők is segíteni szerettek volna. Persze nem a cipelésben, hanem a választásban. A többiek a rájuk kiszabott feladatott teljesítették, Kol és Cassie kivételével. Akik vásárolni mentek egy kis reptérre történő kiegészítő úttal vegyítve. Ugyanis a lány meghívta Stefant, Jeremyt, Liz Forbes-t, Bonnie-t és a boszorkány anyukáját, hogy töltsék velük az ünnepeket. Utóbbi kettő udvariasan visszautasította mivel ez volt nagyon rég óta az első közös karácsonyuk és a saját családjuk körében szerették volna eltölteni. De az ifjabb Salvatore, Caroline anyja és a Gilbert fiú elfogadták a meghívást. Stefan, egyrészt azért mert szerette volna jobban megismerni Cassie-t, akiről, mint kiderült nem csak bátyja fogadott gyermeke, hanem vér szerint is az, másrészt mert hiányoztak neki a barátai. Jeremy indoka az volt, hogy neki is nagyon hiányzott Ric és Elena. Liz pedig azért, mert mindig Caroline-nal töltötte az ünnepeket és Cassie ezt nagyon jól tudta. Ahogy azt is mennyire fontos az apjának a nő. Elvégre Ric mellett ő volt a legjobb barátja.

• Nézd Kol ott vannak – szorította meg egy kicsit jobban az ős karját Cassie és utat tört maguknak a két vendég felé, akik most szálltak le a repülőről. Kol szórakozottan vigyorogva követte őt.
• Jeremy, Stefan örülök, hogy itt vagytok – ölelte meg a két férfit Cassie és kezet rázott a civilben lévő seriffel. Kol csak intett feléjük egyet üdvözlete jeléül.
• Mi is – mosolyodott el Jeremy, bár a mosoly inkább Cassie-nek szólt, mint Kolnak. Stefan és Jeremy felkapták a csomagjaikat, Lizét pedig Kol kegyesen cipelte. Mutatva, hogy nem csak Elijah udvarias a családban. Ezután kifelé vették az irányt a reptérről. Beszálltak a kocsiba, amit az ős vezetett és már száguldottak is a kastély felé. Kolt még a seriff jelenléte sem tudta lassabb tempóra bírni.
• Hogy vagy? - kérdezte kedvesen Stefan a lányt, aki felhúzta a lábait az ülésre és addig forgott még rálátást nem nyert egyrészt Kolra, másrészt a hátsó ülésen ülőkre, mivel természetesen az ős mellet foglalt helyet.
• Jól vagyok – mosolygott rá nagybátyjára szívből jövően Cassie. - Elenáék teljesen odalesznek a boldogságtól, ha meglátnak titeket – tette hozzá boldogan. Mivel meglepetésnek szánta a vendégeket.
• Sikerült kinőnöd a mókusdiétát Stefan? - kérdezte Kol érdeklődve.
• Igen, Lorenna által adott főzettől már tökéletesen ura vagyok az éhségemnek – válaszolta Stefan, mivel úgy gondolta az ős nyilván aggódik a lányért. Nem tudhatta, hogy nemcsak a lányért, hanem a babájukért is aggódik az ős. Ezt ugyanis még nem közölték velük. Jeremy érdeklődve tanulmányozta Kolt és Cassie-t. Látta rajtuk az akaratlan összhangot és a meghittséget. El kellett ismerni, hogy nővérének igaza volt Cassie nagyon jó irányba segítette Kolt. Liz aki csak felületesen ismerte lánya legújabb barátnőjét örült a meghívásnak, valamint ő is meg szerette volna ismerni közelebbről Damon lányát.
• Ragyogsz a boldogságtól – mondta ki a következtetését Jeremy és Cassie szemeibe nézett.
• Attól is – bólintott rá a lány vidáman.
• Nem értelek – felelte kissé értetlenül a Gilbert fiú. Stefannak azonban leeset, ahogyan Liznek is.
• Babátok lesz? - kérdezte kissé döbbenten Stefan. Kicsit különös volt, hogy van egy unokahúga, aki terhes egy őstől. Mik vannak, csóválta meg a fejét hitetlenkedve a fiatalabb Salvatore. Jeremynek mellette az álla a padlót súrolta. Azt is nehéz volt megemészteni, hogy Cassie Damon lánya. Elvégre égés föld a különbség kettőjük között. Legalábbis általában. Most még gyereke lesz Koltól. Bizarr. Liznek is furcsa volt a dolog. Elvégre, hogy lehet egy vámpírnak gyereke? De mivel lánya csupa jó dolgot mondott Cassie-ről, próbált napirendre térni a dolog felett. Legalábbis amennyire tőle tellett. Valamint Caroline telefonon elmondta neki, hogy Klausszal örökbe fogadtak egy kisfiút. Liz nem tudta, hogy neki mit is kéne szólnia ehhez. Végül úgy döntött, hogy örül lánya boldogságának.
• Iiigen – válaszolta Kol a hatás kedvéért elhúzva a szó elejét. Cassie nevetve játékosan meglegyintette az ős vállát. - Nem ér inzultálni a sofőrt – mondta közelebb hajolva a lányhoz Kol, mivel természetesen nem volt bekötve a biztonsági övé.
• Megpróbálom betartani – válaszolta Cassie és addig nyújtózkodott még meg nem tudta puszilni az ős arcát, mivel ő viszont be volt kötve. Nagy segítség volt, hogy Kol még mindig felé volt dőlve, így nem kellett nagyon megveszítenie a biztonsági övét. Stefan elmosolyodott és megrázta a fejét. Érezte mennyire fontosak egymásnak és nagyra becsülte őket ezért. Ő és Bonnie anyukája kölcsönösen próbálnak túllépni a vérszomjukon és Lorenna segítségével sikerült is nekik és közben valahogy a fiatalabb Salvatore-nak lassan sikerült elzárnia Elena emlékét. Nem teljesen, de azért pont annyira, hogy másnak is legyen hely a szívében. Jeremy mellette akaratlanul is elvigyorodott. Kedvelte Cassie-t, jó fej volt, nem mellesleg megmentette a nővérét, aki a telefon beszélgetéseik alapján most boldogabb, mint valaha. És ki lenne ő, hogy pálcát törjön felettük? Elvégre a szerelem, az szerelem, akkor is, ha ezt az ősök oldalán találták meg. Vagy Ric esetében Lorenna mellett.
• Ric és a nagyid még mindig jól kijönnek? - kérdezte Jeremy.
• Nagyon jól. Nagyi a föld felett lebeg szint három méterrel és Ric hasonlóan érez vele szemben – viszonozta a vigyort Cassie. Az út többi részében beszélgetésbe merülve töltötték és azt találgatták, hogy ki mennyire fog meglepődni. Igaz Cassie nemcsak találgatott, de ő inkább nem árulta el hogyan fogják fogadni őket. Legyen meglepetés mindenki számára. Elvégre ez a karácsony lényege nem? Rokonok jönnek, akiket rég nem láttunk és a nyakukba ugrunk örömünkben. Utána jönnek a kedves családi csipkelődések és így tovább.

Miután Kol beparkolt a garázsba Lizt, Stefant és Jeremyt is magával vitte. Cassie viszont a bejárati ajtó előtt kiszállt a kocsiból, hogy egy-két aprócska célzást elejtve elmondja a bentieknek a vendégeket.

• Megjöttem – sétált be a szalonba, de úgy állt meg, hogy látni tudja a bejáratott.
• Kolt hol hagytad? – pillantott fel Elena érdeklődve.
• Hozza a csomagokat meg az ajándékokat – kuncogott fel Cassie sokatmondóan. Caroline az ablak felé nézett egy percre olyan volt, mintha az anyukáját látta volna kint. Lehet, hogy annyira hiányzik neki, hogy most már képzelődik is róla? Szomorúan sóhajtott egyet.
• Hoztál nekem ajándékot? – kérte Ann izgatottan.
• Csak holnap kapod meg – intette le a kislány lelkesedését Cassie. Aki erre megforgatta a szemeit.
• Nekem hoztál valamit Cassie? – kérdezte Damon mosolyogva.
• Most, hogy mondod igen. Hoztam – bólintott rá Cassie komolyan.
• És mit? – kérdezte a vámpír cukkolódva.
• Nem mit, apu. Hanem kit, vagyis inkább kiket – vigyorodott el Cassie.
• Lehet, hogy Nikket a piros orr nélküli Rudolfot, nem tudtuk a Télapu szánja elé kötni, de ez nem akadályozza meg azt, hogy ettől függetlenül megkapjátok az elő karácsonyi ajándékotokat – felelte Kol, aki ekkor lépett be az ajtón. Őt követte Liz, Stefan és végül Jeremy.
• Anyu – kiállított fel Caroline boldogan és a kis Gabriellel a karjaiban édesanyjához sietett.
• Jeremy, Stefan – ragyogott fel még Elena arca és gyerekes lelkesedéssel odafutott hozzájuk. A többiek is megrohamozták az érkezetteket. Kol hátulról átkarolta Cassie, az állát a lány vállára és a kezeit a hasára tette.
• Ez remeg húzás volt öcskös – veregette meg öccse hátát Nik.
• Cassie ötlete volt – rázta meg a fejét Kol, amitől az érintette megszorította a kezeit jelezve, hogy észrevette a csúztatást, amit a hibrid is kiszúrt. Ez pedig nem volt más, hogy az értelmi szerző nem Cassie volt, hanem Kol. – Egyébként jól látom, hogy megszabadultál az agancsaidtól te rénszarvasok ó magasságos vezetője? – kérdezte cukkolódva a fiatalabb ős.
• Tudtam, hogy a hátsó ajtón kellett volna bejönnöm – vont össze a karjait a mellkasa előtt Nik. Lehetett látni, hogy bár kissé bosszantja a dolog, attól még egy ici picikét élvezi a dolgot. De csak azért, mert Gabriel olyan kis aranyos volt, Caroline-nal együtt.
• És akkor hol maradt volna a karácsonyi móka és kacagás? – kérdezte Kol vigyorogva. A hibrid elővett egy piros tárgyat a zsebéből és orrára tette, öccse fejére pedig egy hajpántos agancsot tett.
• Választhatsz, ki akarsz lenni. Ágas vagy Üstökös. Sajnos Pompás már elkelt, mert Elijah jelentkezett a posztra, vagyis inkább kényszer hatására ki lett jelölve a szerepre. Pedig tudtam, hogy te akarod, de megelőztek – tette hozzá álsajnálkozással Nik.
• És ha én krampusz akarok lenni? – kérdezte Kol felpillantva új agancsira.
• Damon – felelte Nik magától érthetődően.
• És a télapu posztra ki lenne az osztatlan sikert élvező jelölt? – érdeklődte Kol.
• Ric.
• Hát ő tényleg olyan kis jótékonykodó. De azt hittem Rebekah akar a Télapóné lenni, ahhoz pedig Liam kellett volna – válaszolta Kol. A várt hatás azonban elmaradt, mert húga most éppen el volt foglalva. Kár, pedig annyira piszkálta volna őt egy kicsit!
• A pipa miatt le lett szavazva – legyintett Nik.
• Mindent sikerült megcsináltatok? – kérdezte Cassie kíváncsian.
• Igen, Lorenna szerint megteszi – forgatta meg a szemeit a hibrid.
• Ami rendes érthető nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy minden hiper szuper jól sikerült – bólintott rá Cassie.
• Én is hasonlóra gondoltam – vigyorodott el Nik és öccse kezeit arrébb tolva megsimogatta a lány hasát.
• Miért csinálod? – kérdezte Cassie kissé bosszúsan.
• Mert érzem őt és jó érzés biztosan tudni, hogy nemsokára lesz egy unkaöcsém – felelte komolyan a hibrid.
• Értem – mosolyodott el Cassie. Megértette az indokot, de ettől még továbbra is zavarta. Viszont elhatározta, hogy talán mégsem dobja ki a hasát simogatókat a legmagasabb toronyból. Legalábbis egyenlőre.

• Köszönöm – ölelte magához Cassie-t a boldogságtól síró Elena. Barátnője erősen pislogott és koncentrál, nehogy ő is csatlakozzon hozzá. Azt már nem! Én nem fog mindenki előtt sírni!
• Én is köszönöm – ölelte meg mindkettőjüket Caroline. A kis Gabriel továbbra is a karjaiban volt.
• Csoportos ölelés és én kimaradok belőle? – tette fel a kérdést Kol, aki Cassie mögött állt.
• Te – rázta felé a mutatóujját a szőke vámpírlány és az őst is bevonták az ölelésbe.
• Na de Caroline! Itt gyerekek is vannak – kapott játékosan a szívéhez Kol.
• Aki alatt természetesen magad is beleérted – vágta rá Rebekah.
• Keblemre testvér – húzta a lányokhoz a karjainál fogva Nikket is. Először Elijah-t akart, de ő még időben megneszelte a rá leselkedő „veszélyt” és alig láthatóan hátrébb ment.
• Bolond – jegyezte meg vigyorogva a hibrid. Amikor végre sikerült kibontakozni az ölelő karok közül.
• Én is szeretlek – csücsörítette felé a száját Kol.
• Vigyázzatok Cassie és én még féltékenyek leszünk – nevetett fel Caroline.
• Mindig ilyenek? – kérdezte Liz a mellette álló Damont.
• Igen – felelte lágyan a vámpír.
• Ugye tudod, hogy mindez a lányodnak köszönhető? – érdeklődte Liz.
• Most bókolsz nekem Liz? Azt hittem a mi kapcsolatunk nem szokta ezt igényelni – csipkelődött Damon.
• Nem neked bókolok, hanem a lányodnak. Remek nevelést kapott – jegyezte meg Liz mosolyogva.
• Te is nagyon jó munkát végeztél Caroline-nal – viszonozta a bókot Damon.
• Ő ilyené vált – mutatott rá Liz.
• Ha te mondod – rántotta meg sokatmondóan a vállát Damon.

Ezután vacsorázni mentek.

• Szóval ne húzd tovább a kíváncsiság hatalmas fonalát Nik. Mond el nekünk, hogy tettél szert csodálatos aggancsidra, amik természetesen meg sem közelítik az enyémeket – kérte Kol a mellette lévő hibrid felé fordulva. Liznek, Stefannak és Jeremynek a mellettük lévők magyarázták el, hogy mi történt.
• Ez egy igen hosszú történet Kol – köszörülte meg a torkát a hibrid. Húzta az időt. Nem jött be.
• Ne foszd meg őket ettől a frenetikus élménytől – szállt be a beszélgetésbe Damon is, a maga szenvtelenül gúnyos módján.
• Rendben, de csak egyszer módom el – szögezte le a hibrid, továbbra is reménykedve, hogy nem kell megosztani a dolgot az egybegyűltekkel. Azonban reményei ellenére mindenki érdeklődve várta a folytatást. Szar ügy.
• Mire vársz? – kérdezte Kol cukkolódva.
• Éppen az északi toronyra tettem fel valamilyen lehetetlen díszítést, a vállamon volt a tartalék égősor. Másztam volna lefelé, amikor jégre léptem. Elzakóztam és végigcsúsztam a fél tetőn – Nik látta, hogy Lorenna szólásra nyitja a száját. – A tető épségben megúszta – szögezte le, mivel sejtette, hogy a vörös hajú boszorkánynak ez lett volna a kérdése.
• Legalább letarkítottad róla a havat. Igazán hasznos és gyors tevékenység volt. Valamint a piruett sem volt utolsó, amit bemutattál. Igaz nagyon hajazott a Hattyú Halálára – mondta Damon.
• Köszönöm a hozzászólást, Damon – mormolta duzzogva Nik. Caroline mosolyogva megpaskolta a hibrid karját.
• Utána mire estél, hogy csupa hó lettél? – kérdezte Ann.
• Elijah és Damon is túl távol voltak tőlem. Így sajnos őket nem tudtam magammal rántani… csak azt láthatták, ahogy… csúszok lefelé. Próbáltam megkapaszkodni a párkányban, de teljesen jeges volt az is. Szóval egyenesen egy nagy kupac hóba estem. Ami teljesen elnyelt és mire kikászálódtam alóla addigra természetesen beleakadt a hajamba két kisseb ág, amit gondolom a vihar fújt ide az erődből. És akármennyire hihetetlenül is hangzik a hó annyira jeges volt, hogy szinte rám ragadt – mesélte el végül teljesen és közkívánatra az egyik toronyból való leesésének kalandját Nik.
• Még jó, hogy olyan sok hó esett – jegyezte meg Elijah elmerengve.
• Köszönjük az értékes és egyben nagyon tanulságos mesét Nik – mondta Kol, akinek láthatóvá vált a kezében tartott kamera.
• Tudhattam volna – rázta meg a fejét a hibrid, ám szája széle mosolyra görbült.
• Egy ilyen remek alkalmat nem lehetett nem felvenni – mondta Kol. Ugyanis tudomására jutott, hogy testvére volt szíves felvenni a lánykérést. Egyébként úgy tudta meg, hogy Ann, Nik és persze a kis Gabriel a felvételt nézték és annyira nevettek, hogy az már az ő figyelmét is felkeltette. Mikor meglátta, hogy mit néznek percekig csak tátogni tudott, főleg mivel pont akkor lépett be, amikor elájult. Ezért már előre tervezte, hogyan is vehetne revánsot testvérén és most ez kihagyhatatlan lehetőségnek ígérkezett és semmiképpen sem hagyta volna ki a családi felvételek közül. Elvégre ne csak róla legyen kompromittáló felvétel, hanem a többiekről is!
• Ez a te szerencséd – mosolyodott el végül a hibrid. Az asztalnál ülök pedig felnevettek.
• Kolnak Cassie a szerencséje – mondta Rebekah és rámosolygott leendő sógornőjére.
• Neked meg Liam – vágott vissza Kol.
• Tudom – mosolygott rá az érintettre Rebekah. Aki megszorította a kezét és, hogy a többiek ne vegyék észre a zavarát betette a szájába a pipáját. Ez amolyan feltételen reflex volt nála. Az ötórai teázással együtt.

Vacsora után pedig együtt feldíszítették a szalonban lévő hatalmas karácsonyfát. Rengeteget bohóckodtak. Különösen Rebekah és Kol. Egymás hegyén-hátán felaggatták a szép díszes nevükkel ellátott zoknikat a kandallóra. Még Midnight is kapott saját zoknit. Mrs. Hastings a Lorenna és az általa készített mézeskalácsokat és bejgliket kínálgatta körbe. Ezután még beszélgettek egy ideig, majd aludni tértek.

• Szeretem a karácsonyt – mormolta Cassie a Kollal közös fürdőszobájában a kádban ülve és még jobban nekidőlt a mögötte lévő ősnek.
• Pedig még csak most jön a java. Egyébként most már én is – puszilta meg a lány feje búbját Kol. – Elképesztő ilyennek látni a testvéreimet.
• Úgy érted boldognak? – kérdezte Cassie és féloldalasan felé fordult.
• Holnap van karácsony és végre olyan család vagyunk, amire mindig is vágytunk – felelte Kol és megsimogatta menyasszonya arcát. Aki így tiszta hab lett. Cassie végül az ős combjaira ülve szembefordult vele a lábaival pedig átkulcsolta Kol derekát.
• Miért mondtad azt Niknek, hogy az én ötletem volt, hogy Stefannékat meghívjuk? – érdeklődte Cassie egyik kezével átkarolta az ős nyakát, a másikkal még a sötét tincsek közé túrt. Kol válaszként megvont a vállát. – Komolyan Kol! – rázta meg a fejét Cassie. Tudni akarta a választ.
• Nem kell kimondanom azt, hogy mennyire számíthatnak rám, mert ezt tudják. Valamint mi nem szoktunk egymás nyakába ugrani közölve, hogy mennyire kötődünk egymáshoz – válaszolta végül Kol.
• Te vámpírok gyöngye – súgta büszkén az ős ajkai közé Cassie. Kol válaszként az eddig a lány derekén pihenő kezeit feljebb csúsztatta és még jobban magához húzta szerelmét. Ajkait pedig szerelme ajkaira tapasztotta, aki egy jóleső sóhajjal húzódott még közelebb hozzá és adta át magát az ős irányába mutatott érzéseinek. Mikor végül elváltak egymástól Cassie a fejét Kol nyakhajlatába temette. Az ős szerette mikor közvetlen közelről érezhette szerelme lélegzetvételét és jólesően felnyögött. Arcát pedig Cassie hajába temette.
• Mit ki nem hozol belőlem te lány – súgta halkan Kol.
• Pontosan azt hozom ki belőled, amit te belőlem – cirógatta meg az ős mellkasát Cassie.
• Azt hiszem, igazad van – ismerte el Kol lágyan mosolyogva. Mindketten ugyan arra gondoltak, hogy kihozok a másikból a legjobbat vagy adott esetben a legrosszabbat. De ezt nem kellett kimondaniuk, mert érződött a körülöttük a levegőben, az érzéseikben. És mindketten tudták és érezték, hogy ez így van rendjén. Mert bármilyen ostobán elcsépeltnek is hangzott őket egymásnak teremtette a sors.