Anyai segítség
-
Anyu? - kérdezte elcsukló hangon Cassie.
-
Manó – tárt szét hívogatóan a karjait édesanyja
a gyerekorri becenevét használva.
-
Anyu – ismételte újra Cassie és édesanyja ölelő
karjaiba futott. Szorosan magához ölelte. Már nem érdekelte, hogy hol van. Csak
az, hogy az ő szeretett anyukája mellette van.
-
Manó, figyelj rám – engedte lazábbra az ölelést,
hogy lánya szemébe tudjon nézni.
-
Igen? - szipogta Cassie. Minden akaraterejére
szüksége volt, mert nem szerette volna elsírni magát.
-
Ne sírj, itt vagyok – simított végig lánya
haján.
-
Tudom, sajnálom, Anyu – mondta egy halvány
mosollyal.
-
Ne kérj bocsánatot azért, mert kifejezed az
érzéseid – vigasztalta szokásos kedvességével.
-
Annyira örülök, hogy látlak – nézett bele
édesanyja barna szemeibe.
-
Én is, Manó. Beszélni szeretnék veled. Gyere,
üljünk le – hirtelen egy kényelmes pad termett mellettük.
-
Miről szeretnél beszélgetni velem? - kérdezte,
miközben leültek.
-
Pont olyan gyönyörű vagy, ahogy kiskorodban
elképzeltelek, a szemed viszont az apádé és a modorod is – mondta és
megsimogatta lánya haját. Annabell nagyon örült annak, hogy újra láthatja kislányát.
Olyan rég beszélt vele. Pont kapóra jött, hogy az őseik őt küldték, hogy
beszéljen Cassie-vel. Elsődlegesen azért őt, mert az ő lánya volt. Másodlagosan
meg azért – és ez volt a súlyosabb ok -, mert ő talán képes kezelni a lánya
dühkitöréseit, ha arra kerülne a sor.
-
Nagyi is mindig ezt mondja, csak ő a végén más
hanghordozást használ – mosolygott Cassie.
-
Igen, el tudom képzelni – sóhajtotta az Annabell
és megcsóválta a fejét. - Manó, azért jöttem ide, mert segítenem kell neked.
-
Nekem? - kérdezte értetlenkedve Cassie.
-
Pontosan. Büszke vagyok rád, megmentetted Elenát
– mondta és elmosolyodott. Lánya szinte minden mozdulatát figyelte a
túlvilágról. Bár nem mindig lehetett mellette, mert az őseik szerint
mindkettőjüknek nehezebb lenne akkor a továbblépés. De végül is a végére
általában megenyhülnek és végszükség esetén kiküldtél Annabellt, mint személyi
védelmezőt.
-
A barátok már csak erre vannak – vont vállat
Cassie. Ő magától értetődőnek tartotta, hogy megmentette Elena életét. És nem azért,
mert a lány volt a hasonmás, hanem mert rövid ismeretségük alatt nagyon szoros
barátság alakult ki kettőjük között.
-
A segítség megbeszélése előtt szeretnék mutatni
neked valamit – próbált rátérni a lényegre Annabell, bár nehezére esett, mert tudta,
hogy egy-két dologgal most fájdalmat fog okozni a lányának. De annak érdekében,
hogy életben maradjon, és hogy boldog legyen mindenre hajlandó volt egyetlen
gyermekéért.
-
Ugye most nem fogjuk eljátszani a Karácsonyi
éneket? Bocs, csak úgy kicsúszott – szabadkozott az első mondat után, mert
rájött, hogy azért nem kéne ennyire túllépnie a határt. Ugyanis eszébejutott,
hogy valami hasonló történik ott is. Igaz, hogy az karácsonykor, de végülis az
időpont az nem számít.
-
Te nem vagy Ebenezer Scrooge – nevetett fel
az édesanyja. Tudta, hogy lánya legbelül sejti, hogy mit fog neki mutatni, csak
nem hajlandó elfogadni.
-
Nem válaszoltál az első kérdésre – szólalt meg
Cassie. A megfigyelő képességével nem volt semmi probléma, valamint ő is
gyakran alkalmazta ezt az elterelő trükköt, ha nem akart egy kérdésére
válaszolni.
-
Akkor kezdjük a múlttal – csapta össze a kezeit
Annabell.
A táj változni kezdett, Cassie és
az anyukája viszont a padon maradt. Egy sűrű és meglehetősen régi erdőben
találták magukat.
-
Na, kitalálod, hogy hol vagyunk? - kérdezte
Annabell és tanulmányozni kezdte a környezetet. Nem volt olyan csodálatos, mint
a Skót Felföld, de ennek a helynek is megvolt a maga varázsa. Kezdte megérteni,
hogy a nagyszülei miért is költöztek ide régebben.
-
Mystic Fallsban, nemde? - kérdezett vissza
Cassie, és ő is körülnézett.
-
Igen.
-
Miért jöttünk ide? - kérdezte Cassie. A környék
nem volt ismerős neki. Meg kell hagyni, eddig nem is igen nyílt alkalma arra,
hogy megszemlélje a Mystic Fallsi erdőséget.
-
Mondtam, hogy mutatni akarok valamit – felelte
Annabell. Ekkor elfutott mellettük Kol, őt követte Rebekah. Kolnak hosszú volt
a haja és mindkét testvér igencsak régi ruhákban volt.
-
Mit akarsz mutatni a múltban? – tette fel a
magától értetődő kérdést Cassie. Ugyanis egyből rájött, hogy abba az időbe
mentek vissza, amikor az ősök még emberek voltak.
-
Figyelj – biccentett Kolék felé Annabell.
-
Kol, várj már meg – csattant fel Rebekah.
-
Én nem várlak meg, inkább fuss gyorsabban –
cukkolta húgát Kol.
-
Megmondalak apánknak – szólalt meg szuszogva
Rebekah. Nem szándékozott beárulni testvérét, csak azt akarta, hogy megvárja
őt. Kol viszont már megállt. Nem akart megkockáztatni egy lehetséges verést. Ha
ez apánk fülébe jutna, gondolta és megborzongott. - Tudod, hogy nem
futkoshatunk. Anyánk készül valamire. Meg akarják bosszulni öcsénk halálát.
-
Ki nem? - kérdezte értetlenkedve Kol. Az egész
annyira nyilvánvaló volt számára. Megölték a testvérüket, hát haljanak meg ők
is. Egyedül azt nem értette, hogy mit kell ezen túlragozni.
-
De nem így. Valami gonosz és sötét varázslatot terveznek.
Érted? - kérdezte aggódva Rebekah, aki kihallgatta szülei és Ayana
beszélgetését. Bár anyja boszorkány tanítója erősen ellenezte Esther és Mikael
elgondolását és óva intette őket az ilyen drasztikus lépésektől. De Rebekah
tudta, hogy Esther előbb vagy utóbb – inkább előbb - úgyis meghajol Mikael
akarata előtt. Mindig Mikael akarata érvényesült.
-
Biztos vagy benne, Rebekah? - kérdezte
kételkedve Kol, ám szemében már ott lappangott a félelem. Tudta, hogyha húgának
igaza van, akkor veszélyben vannak, mert Mikael semmitől sem riad vissza.
-
Igen, figyeltem őket. Ráadásul anyánkat láttam
bemenni Tatia házába. Tudod, hogy soha nem tenné be oda a lábát, csak ha nyomos
oka van. Bármire is készülnek, azt ma fogják megtenni – magyarázta egyre
idegesebben Rebekah.
-
Azonnal szólnunk kell Niknek és Elijahnak –
futott el sietve Kol, húga pedig utána.
-
Ne mondd, hogy ezt kellett látnom – szólt közbe
Cassie. Igazán érdekes beszélgetés volt, azt el kellett ismernie. Nagyjából
ismerte a vámpírok eredetének tragikus történetét, de mégis más volt szinte élő
adásból végignézni.
-
Nem, nem ezt – felelte Annabell, miközben újra
változott a helyszín. Egy ház belsejében voltak, az asztal körül az ősök
családja ült.
-
Anya! Ezt nem gondolhatod komolyan – csattant
fel zaklatottan Cassie. Kezdte sejteni, hogy hová csöppentek. Abból, amit
Rebekah mondott már eleve nyilvánvaló lehetett volna neki. Ez az az este,
amikor az ősök vámpírrá váltnak. Úgy, hogy megisszák az eredeti Petrova vérét,
ami az állítólagos borban van és utána Mikael egyesével megöli őket. Köszönte
szépen, ezt nem akarta látni. Bármit, de ezt nem.
-
Sajnálom, Manó. Én sem tehetek semmit. Látnod
kell – próbálta megérinteni Cassie, de ő elfordult. Annyira sajnálta gyermekét,
de nem tehetett érte semmit. Látnia kell, és kész.
-
Miért is? - kérdezte Cassie, mikor azonban újra
édesanyja felé fordult, meglátta, ahogy Kolt leszúrja Mikael. - Ne! - kiáltott
fel Cassie és odafutott hozzá. Tudta, hogy már megtörtént, de akkor is szinte
érezte Kol fájdalmát. - Kol, minden rendben lesz – suttogta és végigsimított a férfi
arcán, ám az nem érezte, ahogy a rácsöppenő könnycseppeket sem.
-
Az ősök apja, Mikael büszke ember volt.
Mindennél és mindenkinél többre tartotta magát – szólalt meg az anyja.
-
Anyu, mondd, mi értelme van az olyan fokú
büszkeségnek, ami ennyire korlátolttá tesz? - kérdezte Cassie. - És kérlek, azt
is tedd hozzá a mondandódhoz, hogy miért kellett ezt látnom.
-
Ez volt a vámpírok születésének kezdete. Esther
bukásának a kezdete.
-
Igen, és? Ugye nem azt kéred, hogy én tegyem
helyre az ő tettét az által, hogy megöljem őket? Mert itt és most leszögezem,
hogy erre nem vagyok hajlandó. Soha és semmiért nem lennék képes ártani nekik.
Ilyet ne is kérj tőlem! – csattant fel Cassie.
-
Sose kérnélek meg olyanra, hogy árts azoknak,
akik fontosak neked – rázta meg a fejét határozottan Annabell.
-
Akkor? - kérdezte elcsukló hangon Cassie.
-
Megmutatom a jelent, és utána megmondom –
válaszolt édesanya.
A helyszín ismét változott.
Cassie házában voltak. Amikor Kol beadta neki az ellenszert, látszott rajtuk
mennyire megkönnyebbültek, hogy Cassie életben maradt.
-
Aggódtak érted – jegyezte meg az édesanyja.
Örült neki, hogy gyermeke ilyen barátokkal lett megáldva, akik ennyire törődnek
vele. Egyáltalán nem érdekelte, hogy ők ősvámpírok, sima vámpírok vagy az
egyikük a hasonmás, aki őseivel ellentétben csak másokra gondol és csak utána
önmagára. Nem ez a lényeg, és tudta, hogy Cassie is így gondolkodik. A lényeg a
szeretet.
-
Magamtól is rájöttem – válaszolt Cassie. Ekkor
hívta fel Elijah Damont. A telefont ugyan nem a férfi vette fel, hanem Lorenna,
ám amikor meghallották Damon hangját, amint rászól Ricre, mindketten
elmosolyodtak.
-
Damon már csak Damon marad – nevetett fel
Annabell. - Tudod, el sem hittem mikor újra megláttam őt Salemben – révedt el a
nő tekintete, amint maga elé idézte a vámpír döbbenten hitetlenkedő arcát.
-
Szerintem ő se nagyon hitte el – szúrt közbe
Cassie.
-
Igen, a szokásos modorában közölt pár kéretlen
tanácsot és el akart menni. De akkor...
-
Megindult a születésem... Te meg, hogy ne legyél
egyedül, eltörted a lábait – nevetett fel Cassie is. Imádta ezt a részét a
történetnek. Olyan lehetetlen volt elképzelni a nagy Damon Salvatore menekül
valami elől, bár jobban belegondolva megvolt rá az oka.
-
Tudod, hálás vagyok neki, hogy segített a
nagyinak felnevelni téged – vetett egy gyengéd pillantást lányára.
-
Tudom, tudom. Szinte hihetetlen elhinni róla. De
elárulnád végre, hogy miért kell látnom ezt?
- értett egyet Cassie, bosszankodva, mert még mindig nem kap választ.
-
Ne legyél ennyire türelmetlen – intette le az
anyja. Kol és Elijah beszélgetésén Cassie gyengéd elmosolyodott. Elijah igazán
jól kiismerte őt, Kolt viszont borzalmas volt így látnia. Mikor azonban ahhoz a
részhez értek, hogy Kol sírva öleli őt, ő is elsírta magát. Nem akart neki
fájdalmat okozni, ő csak segíteni akart Elenának és most a saját felelőtlen
ostobasága miatt történik mindez. Hogy nem figyelmeztette az ősöket a
boszorkányvadászokra? El kellett volna mondani neki, és akkor minden másként
alakult volna. Tudhatta volna előre, hogy ő nem olyan erős, mint a nagyanyja. A
boszorkányvadászok túl nagy falatok voltak neki, és tessék meg is lett a
következménye az elvakult viselkedésének.
-
Szükségem van rád, Cassie. Kérlek, ne hagyj
egyedül – Cassie fülében
vízhangzott ez a két mondat.
-
Manó, figyelj rám – ölelte magához a zokogó
lányát Annabell. Újra a hegyoldalon voltak a padon. - Fontos vagy nekik, és ők
is fontosak neked – nyugtatta meg gyermekét.
-
A nagyi ezért akarta, hogy Mystic Fallsba
jöjjek? - kérdezte Cassie, amint összeszedte magát. Nem borulhat ki, Kolnak
szüksége van rá és ő mellette lesz, ha a fene fenét eszik is.
-
Azért küldött ide, hogy barátokat találj,
boldogságot és szerelmet – felelte az anyja. Tudta, hogy édesanyja a legjobb
szándékkal küldte ide Cassie-t.
-
Az mindjárt más – jegyezte meg cinikusan Cassie.
Zokon vette, hogy a nagyanyja olyan érzelmi roncsnak nézi őt, aki nem képes
barátokat találni. A szerelmi része még jobban zavarta, eddig nem volt még kapcsolata,
nem volt rá hajlandósága, sem jelöltje, most mégis mindhárom beteljesülni
látszott és Kol remek jelölt volt mindháromra.
-
Azért kellett látnod, hogy ne felejtsd el, hogy
milyen képességed is van – emlékeztette lányát Annabell és lassan a lényegre
tért.
-
Már megint ez? - nyögött fel Cassie.
-
Cassie, Cassandra előre megjósolta a születésed
– kezdett bele a régi nótába Annabell.
-
Egy látótól ez elvárható – vont vállat Cassie,
és kezdte érteni, honnan fúj a szél.
-
Tudnod kell, hogy a boszorkányvadászokat Esther
bérelte fel – mondta Annabell és az ősboszorkány nevénél fintorba rándult az
arca. Ő mindenki felé szolidan viszonyult, de Esther még neki is sok volt. A
kedvességnek is van egy határa.
-
Miért nem tud nyugodtan lenni a túlvilágon?! -
szólalt meg méltatlankodva Cassie. Hallott már az ősök anyáról, aki egy átokkal
megkötötte az egyik gyermeke egy részét. Tudta, hogy ez a gyermek Nik volt, aki
„hálából” kitépte a nő szívét. Cassie személy szerint úgy vélekedett róla, hogy
Esther azt kapta, amit megérdemelt. Tudta, hogy bánt a nő Nikkel, egy hibának
tekintette. Nem tett semmit, ha a férje bántotta őt, hanem elnézte neki a
dolgot. A hibrid viszont még ezerévnyi távlatból is csak a testvéreire tudott
gondolni, hogy újra egy család legyenek. És sikerült neki, ami nem kis
teljesítmény volt, ismerte el Cassie. Ő imádta az anyát és tudta, hogy Annabell
soha nem tett volna olyat, mint Esther.
-
Valamint, amikor megtudta, hogy életben vagy,
akkor azt akarta, hogy téged is kapjanak el Elenával együtt. Sikerült nekik.
Szerencsére azonban megmenekültetek – folytatta mondandóját Annabell. Nem
akarta, hogy a lánya veszélyben legyen. Az anyjával együtt azért bújtak el
Skóciában az ősi családi birtokon, még akkor mikor ő kisbaba volt. Ő ott is
született. Aztán megismerkedett Cassie apjával és megszülte kislányát. Még
mindig emlékszik rá, milyen határtalan boldogságot érzett, amikor először a
karjaiban tartotta. A lánya most már felnőtt, határozott és erős nő lett.
-
A többit kitalálom. Megöltek volna minket,
miután már nem vagyunk nekik hasznosak – fintorodott el Cassie. Sajnos ez
nagyon is magától értetődő feltételezés volt, mivel a boszorkányvadászok nem
akarták Cassandra egyik leszármazottját sem életben hagyni. Elena pedig ugyanabban
a városban volt, mint ő. És kinek ne kellene a hasonmás élve vagy halva, bár
nyilván a boszorkányvadászok az utóbbit díjazták volna.
-
Mi is ettől tartunk, ezért kellett idejönnöd,
hogy ezt megtudd. De ugye itt van ez a boszorkányméreg... - kezdte Annabell azt,
hogy miért is jött pontosan.
-
Igen? Folytasd csak... - nézett rá a Cassie.
-
Az őseiddel összeültünk, együttesen volt annyi
erőnk, hogy megmentsünk – folytatta Annabell, lassan tagolva a szavakat, mert
tudta nemsokára jön az a rész, amikor gyermeke törni-zúzni fog mérgében.
-
Most jön az a rész, amikor azt mondod, de.. - pattant fel idegesen a lány.
-
De döntenünk kellett, hogy a látó- vagy a
boszorkányerőd maradjon meg.
-
És mivel nem vagyok olyan erős, mint a nagyi,
így nyilván az előbbi mellett döntöttetek – fújtatott dühösen Cassie és
belevert az egyik közeli fába, ami nem fájt neki, mert ez csak a képzeletében
létezett és a fa sem sérült meg.
-
Természetesen egy idő után visszajön majd az
erőd. De ezt ne vedd száz százalékos garanciának, ez csak egy lehetőség.
Viszont így is érezni tudod majd, hogy ki vámpír, vérfarkas vagy boszorkány.
Utóbbiak pedig nem fogják érezni, hogy elveszetted az erőd – szögezte le
Annabell.
-
Ezzel most nagyon megnyugtattál! - forgatta meg
a szemeit Cassie.
-
Figyelj kicsim, így is tudsz segíteni a
barátaidnak - jobban, mint a boszorkány erőddel -, és nem szabad elfelejtened,
hogy ez az örökséged. Látod a múltat, a jelent és a jövőt. Ez adomány és nem
egy átok.
-
Ez csak nézőpont kérdése – mutatott rá Cassie. Ő
határozottan és megingathatatlanul az utóbbi kategóriába sorolta a képességét,
amit a háta közepére sem kívánt.
-
Csak adj egy esélyt a képességednek – kérte
lányát.
-
Meglátjuk – vont vállat Cassie még mindig kissé
zaklatottan, de anyukája tudta, hogy meg fogja próbálni és sikerülni fog neki.
-
Manó, figyelj, most mennem kell – kelt fel a
padról. - Ha bármi történne, tudod, hol találsz – kacsintott rá kedvesen
gyermekére. Cassie tudta, ugyanis mikor még kicsi volt sokszor beszélt az
anyjával. Ezek a beszélgetések a nő halála után is folytatódtak, Cassie ugyanis
látó lévén tudott beszélgetni a szellemekkel, sőt, ha akarta egy kis ideig
fizikai kisugárzást tudott nekik adni. Ezt az egy dolgot szerette a
képességében.
-
Hát persze, Anyu – ölelte meg Annabellt. Tudta,
hogy nagyon hiányozni fog neki. - Ha nagyi kérdezne valamit? - húzta fel kérdőn
a szemöldökét. Nem voltak ábrándjai, tudta, hogy ha nagyanyja megtudja, hogy
elvesztette az erejét, akkor teljesen ki fog akadni. A látó részt viszont
nyilván szorgalmazni fogja. Ez már csak így van.
-
Dönts belátásod szerint. Viszont tudnod kell még
valamit. Cassandra azt mondta, te fogod fenntartani az egyensúlyt.
-
De jó nekem. Egyébként kicsivel kevesebb teher
jól jönne. Mondjuk, mentsem meg a világot vagy valami hasonló – jegyezte meg
gúnyosan Cassie. Édesanyja felnevetett.
-
Talán majd később. Most már menj, Kol már vár
rád – engedte el Cassie-t, aki intett még egyet, majd eltűnt. Visszatért az
álmok világából a valóságba. - Kol mindig is rád várt – mondta még a szélbe,
majd ő is köddé vált. Tudta, még van egy aprócska feladata.
A Mikaelsson villában miután
átöltöztek lázas keresésbe fogtak, hogy megtalálják azt, aki ezt tette
Cassie-vel és Elenával. Klaus és Rebekah gondolatai közben igencsak párját
ritkító kínzások körül forogtak. Mert, ha elkapják azt a mocskot, aki bántani,
merte testvérük társát, akkor ott kő kövön nem fog maradni. Elena nem igazán
érdekelte őket. Klaust csak annyira, hogyha a lány meghalt volna, akkor nem
tudna több hibridet teremteni. Caroline gondolatai is a két lány támadójának
irányba kalandoztak, meg akarta rajta torolni a tettét. Bár nem annyira
véresen, mint a jelenlévő két ős. Bűntudatott érzett, úgy gondolta, ha jobban
vigyáznak Elenára és Cassie-re, akkor minden rendben lenne. De előbbi teljesen
kiborult, utóbbi meg élet és halál közt lebeg, még úgy is, hogy megkapta az
ellenszert.
-
Ez nem igazságos – fakadt ki Caroline.
-
Tudom, drágám – fogta meg a kezét Klaus. Rebekah
most az egyszer osztozott a lány véleményén.
-
Legalább találnánk valamit! - csattant fel
Rebekah. Erre a mondatra, mintha csoda történt volna, egy kisebbfajta forgószél
kerekedett a szobában. A szélben egy szellem alakja bontakozott ki. Egy nőé,
aki kísértetiesen hasonlított Cassie-re. Klaus gyorsan a háta mögé terelte
Caroline-t és Rebekhát.
-
Ki vagy és mit akarsz? - kérdezte fenyegetően a
nő felé fordulva.
-
A nevem Annabell. Cassie édesanyja vagyok.
Segíteni jöttem nektek – válaszolt készségesen.
-
Honnan tudjuk, hogy igazat mondasz? - kérdezte
Rebekah.
-
Sehonnan, bíznotok kell bennem, ahogy a lányom
bízik bennetek – döntötte oldalára a fejét. Klaus igencsak gyanakodva fogadta
Annabellt, bár el kellett ismerni, hogy nem érzett ártó szándékot felőle.
Rebekah sem tudta hova tenni a nő jelenlétét. Caroline viszont úgy döntött,
megbízik a nőben. Úgy érezte, Annabell nem fog nekik ártani.
-
Tud nekünk segíteni? - lépett ki Klaus háta
mögül minden bátorságát összeszedve Caroline.
-
Igen – válaszolta a nő, és a feljegyzések újra
eszeveszett forgásba kezdtek, majd sorba lendültek és egy kivált közülük. Ezt a
három vámpír lába elé lebegtette. - Ebben megtaláljátok azt, amit kerestek –
mondta, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Caroline gyorsan túllépett
Annabell távozásán, és mielőtt a két ős akár pislogott volna, ő már felvette
azt a feljegyzést, amit a nő kiválasztott és keresni kezdett benne.
-
Megvan! - kiáltott fel Caroline, erre a két
ősvámpír végre felocsúdott döbbentéből. - Az erdő azon részét még Lockwood
polgármester adta el egy bizonyos James Maynardnak.
-
Már csak ez hiányzott! A boszorkányvadászok
közül is pont őket kellett kifognunk – szisszent fel Rebekah. Klaus kicsit sem
szolidan káromkodott közben.
-
Hogy érted, hogy őket? - fordult felé Caroline
kíváncsian. Úgy gondola, hogy ez a James Maynard azonos lehet azzal a
személlyel, aki elrabolta Elenáékat. De még mindig nem igazán volt tisztában
azzal, hogy kik a boszorkányvadászok, és hogy mit csinálnak pontosan. Igaz,
nevükből adódóan nyilván boszorkányokra vadásznak, de akkor miért vitték el
Elenát és Cassie-t?
-
Habár nem ismerem ezt a Maynardot személyesen,
biztos vagyok benne, hogy olyan, mint az ősei, vagyis, ha eleget ígérnek neki,
vagy ha indoka van rá, akkor bárkit képes eltenni az útból – fintorodott el
Rebekah.
-
Vele még nem is lenne annyi probléma, ő csak egy
csicska. A probléma a főnökével van. Arthur Williams. Ő a boszorkányvadászok
vezetője, ahogy a különböző család tagjai már évszázadok óta – vette át a szót
húgától Klaus feszült arckifejezéssel.
-
Tudtam, hogy ki kellett volna irtanunk a
vérvonalukat - töltött magának egy pohár whiskeyt Rebekah.
-
Egyetértek, húgom. Hiba volt. Azonban figyelembe
kell vennünk még valamit – folytatta a hibrid, akinek nagyon nem tetszett,
ahogy a helyzet alakulni kezdett.
-
Mégis micsodát, Klaus? Van ennél rosszabb? -
remegett meg Caroline.
-
Attól tartok kedvesem, hogy van – ölelte át a
lányt Klaus. - Williams nem könnyen bérelhető, így hirtelen csak egy személyt
tudok, aki eleget tudna ígérni neki ahhoz, hogy segítsen.
-
Ki lenne az? - kérdezte Rebekah, remélte, hogy
bátyja nem azt a nevet fogja mondani, amit ő gondol.
-
Klaus, mondd már – kérlelte türelmetlenül
Caroline, aki kezdett kiborulni a helyzet alakulásán.
-
Esther – felelte Klaus szenvtelenül. Caroline és
Rebekah is megremegett a nevet hallva. - Hogy maradna nyugton a pokolban, ahol
van! – csattant fel a hibrid. Biztos volt benne, hogy Esther ígért valamit
Williamsnek a segítségérét cserébe. Tudta, hogy a nő bármire képes, csak hogy
végleg meg tudja ölni őket.
A Salvatore panzióban még javában
folyt a fogoly megtörése, bár már nem nagyon volt mit törni rajta. Ugyanis
Damon és Lorenna szépen lassan, szisztematikusan haladva szinte az összes
csontját eltörték az áldozatul esett boszorkányvadásznak. A nő az elején még
ordítozott, kiáltozott, de lassan teljesen berekedt.
-
Látod Ric, megmondtam Lorenna módszerei mindig
bámulatosan hatásosak – fordult kissé a látványtól megviselt és falfehér
legjobb barátja felé.
-
Tudsz te bókolni, ha akarsz. Nem igaz, Damon? –
kuncogott fel Lorenna. – Ric, minden rendben? – fordult aggódva a férfi felé.
-
Aha – nyögte ki nagy nehezen a történelemtanár.
-
Ha végeztünk, főzök neked egy kis teát, az
mindenre megoldás - ajánlotta kedvesen Lorenna.
-
Jó, hogy nem sütsz neki rögtön egy hét fogásos
vacsorát – gúnyolódott Damon.
-
Javíthatatlan vagy – csóválta meg a fejét a
boszorkány.
-
Kösz, mindig jól esnek a kedves szavak –
jegyezte meg epésen Damon. A nő azonban nem foglalkozott vele, hanem a
boszorkányvadász felé fordult.
-
Elárulnád, hogy ki a főnököd? – érdeklődte
fagyos hangnemre váltva.
-
Ja… James Mayn… Maynard… - válaszolta akadozva
és remegve a félelemtől a fogoly.
-
A jó öreg Maynard – merengett el Damon.
-
Ismeritek? – kérdezte Ric.
-
Nekem volt hozzá szerencsém, már ha azt a
találkozót lehet annak mondani – felelte Lorenna. Tudta, sosem bocsátja meg
magának, hogy akkor életben hagyta a fickót. De akkoriban még nem gondolt bele,
hogy ennyire veszélyes lehet. Tévedett, és ennek meg is volt az ára.
-
Én csak hallottam róla – vont vállat Damon.
-
Damon, te is arra gondolsz, amire én? – fordult
a vámpír felé szájhúzogatva Lorenna, miközben megsimogatta a lábához dörgölődző
Midnightot.
-
Először kérdezzük meg „kedves vendégünket”
arról, hogy miért is rabolták el a lányokat és csak utána következtessünk –
vetette fel Damon.
-
Miért jöttetek Mystic Fallsba? Miért raboltátok
el a lányokat? Valaki felbérelt titeket vagy személyes okokból tettétek azt, amit?
– folytatta a vallatást Lorenna.
-
Lorenna, egyszerre csak egy kérdést tegyél fel,
mert attól tartok a többi meghaladná a képességeit – vágta el a nő kérdésözönét
Damon.
-
Rendben – fújta ki a levegőt Lorenna. – A
szabályok ugyanazok, mint az elején. Válaszolsz a kérdésre és nem szúrok beléd
egyszerre több kést, vagy választhatod a fájdalmasabb részt is, ami abból áll,
hogy késdobálót játszok veled. Remélem, ki tudod találni, hogy kettőnk közül
melyikünk lenne a céltábla. Megértetted a feltételeket? – hadarta el gyorsan a
szokásos ajánlatát a boszorkány. A válasz egy erőtlen bólintás volt.
-
Igazán lényegretörő voltál – szúrt közbe Damon,
amiért kiérdemelt egy bosszankodó és egy kényelmetlen pillantást. Előbbit
Lorennától, utóbbit Rictől.
-
Damon, megtennéd, hogy nem szólsz közbe? Játssz Midnighttal
vagy valami – intett neki elutasítóan Lorenna. Damon csak azért is felvette a
macskát, és elkezdte simogatni. – Rendben. Az első kérdésem így hangzik; miért
jöttetek Mystic Fallsba? – érdeklődte Lorenna.
-
A hason… hasonmás – érkezett a felelet.
-
Szóval Elena miatt – mondta Lorenna. Ric vett
egy mély levegőt, még Damon olyasmit mormogott, hogy „Ki másért?” - A második
kérdés; miért raboltátok el a lányokat? Saját érdekből vagy felbéreltek
titeket?
-
Is… is – ismerte el a boszorkányvadász.
-
Vagyis? – tette fel sürgetően a kérdést Lorenna.
-
Mr. Williams… szövetkezett Estherrel.
-
Ó az ős anyuci, de hiányzott – húzta el a száját
Damon.
-
Szóval azt állítod, azért raboltátok el Cassie-t
és Elenát, mert egyrészt saját érdeketek fűződik hozzá - ami számomra világos
és érthető -, valamint azért, mert voltatok annyira hülyék, hogy szövetkeztetek
az ősboszorkánnyal? – tette fel a kérdést Lorenna. A válasz egy bólintás volt.
Lorenna mérgében belevágta a boszorkányvadász lábaiba a kezében tartott
késeket.
Cassie érezte, hogy valaki
szorosan magához öleli. Tudta, hogy ez a valaki nem más, mint Kol. Meg kell
mondania Kolnak az igazat, hogy ő egy boszorkány, ha még eddig magától nem jött
volna rá az ős. Vagyis már csak egy látó. Saját magának bevallotta, hogy kicsit
fájt neki az erejének elvesztése. Soha nem akart látó lenni, nem akarta tudni a
múltat, sem a jövőt. De az anyukájának megígérte, hogy ad egy esély a
képességének és sajnos mindig betartotta a szavát. Így lett nevelve. Hallotta,
ahogy a nappaliban lévő óra elütötte a reggel hetet. Úgy gondolta, most már
igazán itt az ideje, hogy magához térjen. Így lassan kinyitotta a szemeit és
Kolra nézett, aki aludt, igencsak nyugtalanul. Cassie felemelte az egyik kezét
és végigsimított a férfi arcán. Kol szemei álmosan kinyíltak.
-
Jó reggelt – mosolygott rá Cassie gyöngéden.
Eszébe jutott mennyire rosszul viselte az ős, hogy elrabolták őt. Annyira
pocsékul érezte magát miatta.
-
Álmodok? - tette fel a kérdést Kol, remélte,
hogy nem a képzelete űz vele ilyen csúnya tréfát.
-
Szerinted? - kérdezte szemforgatva Cassie. Kol a
szemtelen mondatot hallva már biztos volt abban, hogy nem álmodik és azt tette,
amire már azóta vágyott, hogy először megpillantotta a lányt. Még jobban
magához húzta és megcsókolta Cassie-t.
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó rész lett! :D Egyszerűen imádom :D Kol és Cassie a végén olyan cuki volt! :D
Lorenna stílusa és a faggatási módszere is nagyon tetszik :)
Siess a kövivel!
Puszi
Szia!
TörlésKöszönöm :D Örülök neki :)
Lorennának megvannak a módszerei az már egyszer biztos.
Sietek.
Puszi
Szia :)
VálaszTörlésHu hát ez eszméletlen fejezet volt tele izgalmakkal :)
Cassie és az anyukája nagyon aranyosak voltak, és hát Esther fuu de utálom xDD
Damon az Damon ő hozta a formáját szokás szerint xD
És a vége fantasztikus volt, végree megcsókolta már mióta erre vártam, és siess nekem a kövivel :P
XoXo
Szia!
TörlésNagyon köszönöm :)
Cassie és az anyukája találkozását próbáltam olyanra írni, hogy kiderüljön mennyire is szoros a kettőjük közötti szeretet, úgy látom sikerült. Esthert pedig én is nagyon utálom.
Damon másként nem is tud viselkedni, de így szeretjük őt :D
Valóban végre elcsattant az első csók :D
Sietek
Szia!
VálaszTörlésEz is az egyik kedvenc részem lett. A legjobb Cassie-nek és az anyukájának a jelenete volt benne, amikor megosztotta vele az információkat, valamint elvitte a múltba. Mert a kis múltas morzsa igazi "csemege" volt a részben. (Bár én mindig is imádtam a múltas betekintős fűszerezést :) )Kíváncsi vagyok, hogy Kol, hogy fog reagálni arra, hogy Cassie boszorkány, de remélem, hogy jól.
Esther "megjelenése" pedig engem aggodalommal töltött el, semmi jót sem nézek ki abból a nőszemélyből. Itt is épp olyan ellenszenves a számomra mint a sorozatban. Kíváncsi vagyok arra, hogy még mivel akarja megnehezíteni a gyerekei, valamint Cassie életét, de remélem hamar lerendezik és nem fog több vizet zavarni.
Szóval imádtam a részt, megint egy fantasztikus folytatással leptél meg minket, amihez gratulálok :) A folytatást pedig izgatottan várom, siess vele :)
Szia!
TörlésÖrömmel hallom vagyis olvasom :) Igen a múltidézős rész. Úgy gondoltam mivel a sorozatban is van én is kipróbálom, örülök, hogy tetszik :D Kol reagálása nagyon Kolos lesz, hogy úgy mondjam.
Esther már csak gonosz ősboszorkány marad, ebből adódóan igazad van semmi jóra nem kell számítani tőle. Pillanatnyilag "csak" annyival, hogy rájuk küldte a boszorkányvadászokat, remélve azok elintézik helyette a piszkos munkát.
Még egyszer köszönöm :D Sietek a folytatással, de remélem te is ;)
Szia!
VálaszTörlésSajnálom szegény Cassie-t, hogy (egyelőre legalábbis) elvesztette az erejét =( Az anyukájával való rész egyszerre volt aranyos, és szívszorító (amiért elvesztette). Kol és Rebekah a legjobb példák a tipikus testvér kapcsolatra, nagyon aranyosak :) A csókos résznél dobtam egy hátast, imádtam (és már nagyon vártam) *.*
Várom a folytatást :D
Puszi
Szia!
TörlésSajnos valóban elvesztette az erejét, de ha még nem is akarja elfogadni a látó erejével többet tud, majd segíteni. Úgy láttom sikerült átadnom az érzéseiket, még most is nagyon fontosak egymásnak. Elvégre anyáról és lányáról van szó. Kol és Rebekah tényleg remek testvér példák egy kis adok kapok egymás felé sose árt :) Úgy éreztem eljött a megfelelő pillanat. Kol amúgy sem tudta visszafogni magát örömében :D
Sietek.
Puszi
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó lett! :)
Az a rész mikor Cassie az anyukájával beszélt megható volt. :) Sajnálom a lányt,hogy elvesztette az édesanyját,de jó volt olvasni,hogy Annabell ott van a lányával. Azok a részek nagyon tetszenek amiben Kol és Rebekah veszekednek. Akkor olyanok,mint az óvodások. :D A végét imádtam! Régóta vártam,hogy a páros egyike megtegye ezt a lépést! :) És végre megtörtént a csók! Kíváncsi vagyok,hogy Kol hogyan fog reagálni arra,hogy Cassie boszorkány. Remélem ez nem lesz akadály abban,hogy végre összejöjjenek.
Várom a folytatást.
puszy:Vivi
Szia!
TörlésNagyon köszönöm :)
Igen, és hála az őseik "nagylelkűségének" Annabell továbbra is segíteni fog Cassié-knek. Kol és Rebekah egymás mellett örök gyerek marad :D Kol megtette a kezdő lépést, nagyon megörült neki, hogy Cassie magához tért. A többit a következő fejezetből megtudod ;) De annyit azért elárulok, hogy minden rendben lesz velük :D Persze már amennyire ez lehetséges úgy, hogy az ősboszorkány a túlvilágról és a boszorkányvadászok innen megpróbálják megölni őket.
Sietek
Puszi
Szió! Ezer, meg ezer bocsánatot kérhetnék, az sem lenne elég. Nagyon sajnálom, hogy megint megkéstem a kritikának nevezett irományommal. Sajnos közbejött egy váratlan utazás, ami megint csak abból állt, hogy nem mehettem nemhogy internet, de még számítógép közelébe se.
VálaszTörlésEz a fejezet nagyon-nagyon-nagyon csúcsra sikeredett. Mind a tizenkettő közül ez az, ami legeslegjobban tetszik. Ugye, hogy ugye, megmondtam, hogy az édesanyja lesz az? Anabell egy olyan nő (volt), akiből csak úgy sugárzik az életerő, a kedvesség és határtalan szeretet. Nagyon jól éreztetted a fejezetben, hogy bármire képes lenne egy szem lányáért. Viszont nagyon sajnálom Cassiet, hogy végig kellett néznie Kol halálát és még azt is fel kell dolgoznia, hogy nincs varázsereje. Bár, mindennek ára van. Damon nevelte fel Cassiet? Ezt első olvasásra el sem akartam hinni. Elég érdekes és nagyon furcsa tény a mi Damon Salvatorénkról. Lorenna vérbeli kemény nő, aki kiáll magért. Bírom benne, hogy mindig visszatud vágni valami frappáns beszólással. Főleg Damonnek. Az ő piszkálódásuk röhejes. Boszivadászok...Még mindig nem szimpik. Anabell viszont segített Klauséknak, ami egyenlő azzal, hogy vámpírkáink megtalálják és kinyírják ezeket a mocsadékokat. Kol hihetetlenül édes volt a végén, annyira, de annyira. Az az 'Álmodok?' beszólás nagyon oda tett. Cassie se nagyon hazudtolta meg magát a visszanyelvelésével. És elcsattant a várva-várt első csók. Nem is lehetne jobb befejezés egy ilyen fantasztikus fejezetnek. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy Cassie hogy fog reagálni, bár szerintem mindenki tudja. Kol nagyon oda, meg vissza lehet lányért, meg azért, hogy visszatért az élők sorába. Nagyon örülök kettőjüknek, olyan kis aranyosak. alig várom, hogy teljesen hivatalosan is együtt legyenek. Hajrá a folytatással és sok sikert az új bloghoz: Dorsee
Szia!
TörlésSemmi baj a lényeg, hogy írtál és a hossza amúgy is kárpotolta a késést :) Remélem jó utazásod volt :)
Nagyon szépen köszönöm :D Igen, valóban megmontad, hogy az édesanyja lesz az :D Örülök, hogy sikerült jól átadnom Annabell karakterét. Kol halálát azért iktattam bele, hogy Cassie megtudja pontosan az ősök történetét. Elvégre más róla hallani és más látni. A varázsereje elvesztése tudom, hogy nem volt szép dolog, de Cassie látó ereje sokkal hasznosabb csak ő ezt nem akarja elfogadni. Ahogy mondod, mindenek ára van. Valóban nem illik annyira Damon karakteréhez ez a dolog, de végül is egy-két dolgot megmagyaráz Cassie-vel kapcsolatban :) Lorenna tényleg a végsőkig kitart és Damon tényleg nagy ellenfele a veszekedések terén. A veszekedéseik általában azért robbanak ki, mert nem nagyon kedvelik egymást mégis a közös cél érdekében segítik egymást. A boszorkányvadászok még mindig nagyon gonoszak. Annabell tényleg segített nekik és Klausék hajtóvadászatot fognak indítani a boszorkányvadászok ellen. Kol éppen, akkor kell és ezért nem nagyon tudta felfogni a körülötte zajló dolgokat. Cassie pedig valóban egyből reagált rá :D Igen, elérkeztnek láttam az időt az első csókra és örülök, hogy jól időzítettem :) Cassie reaglására nem lesz panasz. Sietek és köszönöm :)
Puszi