10. fejezet

Versenyfutás az idővel

A még mindig elkeseredetten maga elé bámuló Kol kivételével mind a hang felé kapták a fejüket.

-        Komolyan még egy piti kis boszorkányvadásszal sem tudtok elbánni? - adott hangot véleményének Damon Salvatore.

-        Damon – hallottak meg egy szemrehányó női hangot. - Aki megtámadta őket nem közönséges boszorkányvadász. Bonnie, majd én lebontom a falat – lépdelt a Bennett lány mellé. Mindenki ámultan nézte a határozott huszonöt év körüli vörös hajú nőt, aki szinte egy pillanat alatt lebontotta azt a falat, amivel Bonnie alig-alig boldogult. - Kész – vigyorodott el elégedetten.

-        Látom, megint nekem kell megmentenem a várost – szólalt meg ismét Damon és egy színpadias mozdulattal megrázta a fejét.

-        Remélem nem a te kezed van a dologban – ragadta meg az idősebb Salvatore nyakát Klaus és egy ideges oldalpillantást vetett kisebbik öccsére. Még mindig ott térdelt és üveges szemekkel bámult maga elé. Mint aki teljesen elvesztette a lelke egyik felét. Egyszerűen borzalmas látványt nyújtott, még egyik testvére sem látta ezelőtt soha ilyennek. Igaz, nem is volt eddig soha senki olyan fontos neki, mint Cassie. Ha az idősebb Salvatore akárcsak egy kósza gondolattal is, de hozzájárult ahhoz, hogy felhívja a boszorkányvadászok figyelmét rájuk, és miatta elrabolták Kol kedvesét valamint a hasonmást akkor Nik kész volt rá, hogy itt helyben kitépje a szívét, nem törődve azzal, hogy az ex-legjobb barátjának a testvére-e avagy sem.

-        Ugyan, hová gondolsz? - vont fel az a szemöldökét Damon, aki még ebben a szorult helyzetben sem vett vissza gúnyos stílusából. Odaszólt testvérének: - Stefan, az öreg cimborád sérteget engem.

-        Nem Damon tette. Valaki megbízta vele az egyik legerősebb boszorkányvadászt, hogy szerezze meg a hasonmást – válaszolta a férfival érkezett nő. Klaus elengedte Damon nyakát, de azért vetett még rá egy fenyegető pillantást.

-        És Cassie? - suttogta rekedten Kol.

-        Ezt meg mi lelte? - kérdezte szokásos kedves módján Damon. Senki nem figyelt rá.

-        Cassie igazán más kategóriába esik. Bonnie és én megpróbálhatjuk megkeresni őket Jeremy vérével – magyarázta az ismeretlen boszorkány, mintha az egész magától értetődő lenne, hogy segít nekik. Bár nem értették a nő mögöttes okait, azért a segítségét készséggel elfogadták.

-        Sikerülni fog? - kérdezte gyakorlatiasan Elijah, miközben felsegítette a földről az öccsét. De mikor látta, hogy nemigen fog megállni a lábán, inkább átvetette a karját a vállán. Ismerős volt neki Damon boszorkánya. Remélte, tényleg tud nekik segíteni. Nem értette, hogy voltak képesek elrabolt mellőle Elenát. Kijöttek sétálni, mert a lánynak melege volt, őt meg hirtelen leszúrták. Önmagának bevallotta, hogy nagyon megkedvelte Elenát, aki annyira különbözött elődeitől. Rémesen bosszantó helyzet, annyi bizonyos. Nem is beszélve arról, hogy Cassie-t is magukkal vitték. Kol meg teljesen összeroppant. Nyilván ez volt a céljuk, vagy ha nem ez, akkor mégis micsoda? Mit akarnak a hasonmástól és Cassie-től? Ki hívta fel rájuk a boszorkányvadászok figyelmét? Ki bérelte fel őket? A legfontosabb függőben lévő kérdés a miért volt. Vajon kinek kell ennyire a hasonmás és Cassie? A helyzet nem volt túl bíztató. Sajnos túl sok volt a kérdés és még több válasz volt rájuk lehetséges. Még akkor is, ha csak a legfontosabb szempontok alapján próbálja leszűkíteni a kört. De legalább most már el tudunk indulni valamerre, gondolt bele Elijah. Már nem ismeretlen az ellenfél, mert minden boszorkányvadász ugyanolyan, csak a fizetség és saját önös érdekeik érdeklik, éltetik őket. Ez alapján nem lesz nehéz megtudni, hogy pontosan melyik klán is támadt rájuk. De sejtette, hogy csak egyetlen egy klánnak van annyi merészsége és oktondisága, amennyi ahhoz szükséges, ami által mernék őket ilyen könnyedén támadni. Ráadásul a saját otthonukban.

-        Nem bizonyos, de egy próbát mindenképpen megér – válaszolta készségesen a boszorkány.

-        Ha befejeztétek a diskurzust igazán indulhatnánk haza, még meg kell keresnünk az eltűnteket, akiket az orrotok előtt raboltak el – szúrt még egyet oda gonoszkodva Damon. A Mikaelsson testvérek egyszerre a lelkileg összetört Kolra pillantottak, utána a két idősebb testvér és Rebekah összenéztek, majd együttesen egy néma döntést hoztak. Elfogadják a felajánlott segítséget. A helyzetre kivételes voltára való tekintettel kegyesen elengedték az idősebb Salvatore megjegyzésének második felét a fülük mellet.

-        Ott találkozunk – fordult az ismeretlen boszorkány felé Klaus, majd a Mikaelsson család Caroline-al kiegészítve távozott. Rebekah még gyorsan összeszedte a kabátjaikat magához véve Cassie-ét is. Elenáét nem állt szándékában elhozni, de ezt Ric vállalta helyette. Damon még gyorsan beugrott a Tanácsülésre, hogy beszéljen egy percre Lizzel. A többiek addig a Salvatore panzióba mentek.

Az ősök és a velük tartó Caroline tettek egy kis kitérőt is. Kol ugyanis mindenképp szeretett volna elmenni Cassie házába. Ennek oka nem volt más, minthogy ragaszkodott ahhoz, hogy magukkal vigyék a macskát. Testvérei pedig nem tagadták meg kérését. Remélték, hogy öccsük nem kezd eszeveszett tombolásba, bár az még mindig jobb lett volna, mint ez a mostani szótlan állapot, ami annyira távol állt öccsüktől, mint ég a földtől. Szóval fogták Midnightot és folytatták útjukat a Salvatore panzió felé.

-        Ti nem találjatok különösnek Damon boszorkányát? - kérdezte félénken Caroline az ősöket. Eddig nem sok boszorkánnyal volt dolga, de furcsa volt neki a nő határozott és ugyanakkor kedves egyénisége.

-        De. Ráadásul nevén nevezte a Bennett lányt és Cassie-t – értett egy vele Klaus.

-        Lehet, hogy Damontől tudja – vetette fel Rebekah, bár ő maga is kételkedett felvetésében.

-        És Cassie? Damon nem tud róla – rázta a fejét Elijah. - Mindenesetre nagyon erős boszorkány. De nem hiszem, hogy felénk ártó szándékkal közeledne. Viszont, ha mégis...

-        Ha mégis, akkor megoldjuk – folytatta Klaus. – Egyébként is ajándék boszorkánynak ne nézd az okait, hanem csak azt, hogy a te oldaladon álljon.

A Salvatore házban a két boszorkány már munkához is látott és keresték az eltűnteket. Ric és Jeremy gondterhelten ültek a kanapén, Stefan pedig bátyját nézte, aki éppen töltött magának egy pohár whiskyt. Azóta nem látta, hogy Elena kijelentette, hogy nem fog kettőjük közül választani és Damon másnapra eltűnt. Mindig is hirtelencselekvő típus volt. Ráadásul a fiatalabb Salvatore testvért érdekelte volna, hogy bátyja hol ismerte meg a boszorkányt, akivel jött. Ő lenne a legújabb trófea? - nézett a nőre kételkedve Stefan, ám hamar elvetette ezen feltevését. Mindketten teljesen közömbösnek látszottak. Bár bátyjánál a színészkedés is szóba jöhet, de mire fel? Mindig is imádott dicsekedni a csábításaival és egy ilyen erős boszorkányt semmiképpen sem hagyott volna ki a dicshimnuszaiból.

-        Otthon, édes otthon – mormolta Damon és egy hajtásra kiitta a pohár tartalmát.

-        Valami eredmény? - kérdezte aggódva a szobába berobbanó Caroline, mögötte besuhantak az ősök is.

-        Eddig semmi – felelte Ric és aggódva megcsóválta a fejét.

-        A hibridjeimet is ráállítottam a keresésre – szólt közbe Klaus és leült a másik kanapéra. Kol mellé ült a macskával a kezében és gépies mozdulatokkal simogatta Midnight fejét. Cassie macskája megnyugtatóan dorombolt válaszként.

-        Nem hinném, hogy a kitenyésztett kis barátaid segíteni tudnának – szúrt közbe cinikusan Damon.

-        Damon! - csattant fel egyszerre Ric, Caroline és Stefan. Remélték, hogy az idősebb Salvatore visszafogja magát, de mind tudták, hogy ez csak egy hiú ábránd.

-        Nem miattad vagyunk itt, de ha még egyszer ilyet mondasz, kitépem az egyik vesédet és megetetem veled, világos? - kérdezte tőle Klaus, csak a miheztartás végett. Kezdett nagyon elege lenni az idősebb Salvatore-ból; visszajön, hoz magával egy boszorkányt is, és rögtön azt hiszi, hogy joga van az ilyen megjegyzésekhez. Hát egyáltalán nincs joga hozzá.

-        Megértette – válaszolt testvére helyett sietősen Stefan és vetett bátyjára egy figyelmeztető pillantást, amit Damon, mint mindig, most is figyelmen kívül hagyott. Bonnie ekkor élesen felsikoltott és a szoba másik végébe repült volna, ha Caroline nem kapja el. Damon boszorkányának az orra pedig igencsak vérzett. A nő leült Ric mellé és zsebkendőjét elővéve megtörölte vérző orrát. Bonnie-t Jeremy és Caroline támogatta el Ric másik oldalára.

-        Mire jutottak? - érdeklődte Elijah.

-        Mystic Falls területén vannak, annyi bizonyos. Bár nem is gondoltam, hogy elvinnék őket innen. Azonban sajnos csak lassan tudjuk szűkíteni a kört, mert folyton ellenállásba ütközünk. De reggelre valószínűleg meglesz.

-        Mintha kicsit kijöttél volna a gyakorlatból, Lorenna – szúrt oda Damon. Tudta, hogy a boszorkány az egyik legerősebb, aki még életben van és bosszantotta, hogy ilyen lassan tudja megoldani ezt a szerinte „csip-csup” kis keresést.

-        Mintha már mondtam volna a mai nap folyamán, hogy tegyél lakatot a szádra – szólt rá higgadtan a nő, akinek így legalább megtudták a keresztnevét. Lorenna.

-        Folytathatjuk – szólalt meg Bonnie, amint eléggé összeszedte magát.

-        Rendben – bólintott Lorenna és folytatták a keresést.

-        Rendben, tovább nem tudjuk szűkíteni a kört – jelentette ki Lorenna és a füle mögé tűrte egyik rakoncátlan vörös hajtincsét.

-        Ennél azért gyorsabb és jobb eredményt vártam – jegyezte meg Damon Mystic Falls térképét szemlélve, amin az egyik közeli, korántsem kicsi erdő volt bekarikázva.

-        A TE hibád, hogy nem érkeztünk időben – szólt rá szemeit bosszúsan összehúzva Lorenna Damonre.

-        Fogd csak rám – fonta össze a kezeit a mellkasa előtt a férfi.

-        A legjobb az lenne, ha mindenki megnyugodna és kitervelnénk valamit – szólalt meg higgadtan Elijah.

-        Szóval, mit csinálunk? - kérdezte Jeremy.

-        Te semmit – válaszolta Ric. - Itt maradsz Bonnie-val.

-        Legyen – sóhajtotta bosszúsan a Gilbert fiú, amikor barátnője megfogta a kezét.

-        A legjobb az lenne, ha felosztanánk az erdőt – jegyezte meg Klaus, aki mindig kész volt egy használható tervvel. - Én Caroline-al megyek...

A csapatok végül kialakultak: Stefan és Rebekah ment északra, Caroline és Klaus nyugatra, Damon és Lorenna délre és végül Kol és Elijah keletre. Bonnie, Ric és Jeremy pedig a Salvatore házban maradtak. Az időközben kissé magához tért Kol Ricre bízta a macskát és rászólt, hogy vigyázzon rá és adjon neki enni. Ezután ki-ki elindult a rá kiszabott irányba.

Eközben Cassie kezdett magához térni és gondolatban igencsak átkozódott a fejébe nyilalló fájdalom miatt. Olyan érzése volt, mintha Michael Flatley és egész tánccsoportja szteppelt volna végig a fején. Kinyitotta a szemeit, majd lecsukta és újból kinyitotta. Rájött, hogy valami sötét helyen van, feltehetően egy pincében vagy valami barlangban. A helyiségbe, ahol volt, gyér fény hatolt be és a lánynak kicsit meresztenie kellett a szemét, hogy körbe tudjon nézni. Meglátta az ájult Elenát és fölé hajolt. Szerencsére minden rendben volt vele. Ha minden igaz, ő is nemsokára magához tér, gondolta Cassie. Magában keserűen megjegyezte, hogy ennyit arról miszerint tud magára vigyázni, de legalább nem külön helyiségbe zárták őket, hanem egybe. Szerencsére Cassie talpraesett lány volt, így most sem esett kétségbe, annak ellenére, hogy helyzetük nem volt valami rózsás. Megpróbálta nem elveszíteni hidegvérét és azon kezdett gondolkozni, hogy hogyan juthatnának ki innen. Mire Elena magához tért a terv már körvonalazódott is a fejében.

-        Shh – tette tenyerét a hasonmás szájára. A másikkal mutatta neki, hogy maradjon csendben. Ezután elmutogatta barátnőjének a tervet, aki kissé kételkedett ugyan a terv sikerében, de azért remélte a legjobbakat. Valamint nem nagyon értette, hogy barátnője, hogyhogy nem borult ki. Bár, mikor jobban belegondolt, rövid ismeretségük alatt soha nem látta még Cassie-t bizonytalanak. Vagy ha az is volt, nagyon jól tudta palástolni az érzéseit. A hasonmás kicsit bosszankodott, hogy már megint sikerült őt elrabolnia az ellenségnek, bárki legyen is az. Reményei közt szerepelt, hogy sikerül kijutniuk innen vagy a többiek gyorsan megmentik őket. Fürkészően nézett barátnője elszánt arcába és megpróbált erőt meríteni a másik nyugodtságából. Cassie addig levette a cipőjét, az egyiket gondosan eltette, a másikat fenyegetően megsuhintotta párszor a levegőben. Nem épp a legjobb fegyver, de most talán megteszi, gondolta. Mikre nem jó egy magas sarkú, merengett még el egy pillanatra. Ezt követően a terve szerint behúzódott az ajtó mögé és elkiáltotta magát:

-        Elena! Elena jól vagy?! - miközben a hasonmás a sarokba kuporgott. Cassie ugyanis nem akarta megkockáztatni, hogy barátnőjének baja essen. Lépések zaja hangozott fel, majd az ajtó előtt megállt valaki és a zárral kezdett babrálni. Ezután belépett egy férfi, Cassie felismerte azt a fickót, akit – számításai szerint legalábbis - este kigáncsolt. Ezt a fickót üldözi a balszerencse, gondolta. Elena még mindig a sarokban kuporgott és úgy tett, mint aki nagyon meg van rémülve, bár nem nagyon kellett tettetnie. Ő is levette a cipőit, mert ha sikerül a terv, akkor nagyon gyorsan el kell tűnniük innen. A férfi beljebb lépett. Cassie csak erre várt. Hátulról beleszúrta a magas sarkúját. A férfi kiszáradt hullaként terült el a padlón.

Cassie megragadta Elena kezét - majd miután körülnézett a kihalt folyosón – elrohantak egy lejárat felé. Elena rájött, hogy a város alatti szövevényes alagútrendszerbe jutottak.

-          Sietnünk kell, nemsokára rájönnek, hogy elszöktünk – rángatta maga után a hasonmást, ám érezte, hogy valami nincs rendben. Nagyon nehezen kezdte venni a levegőt és a szeme előtt apró pontok kezdtek felvillanni.

-        Honnan tudod, hogy merre kell menni? - kérdezte tőle Elena és megállt.

-        Boszorkány vagyok, bár nem olyan erős – válaszolta készségesen Cassie.

-        Én meg a hasonmás – sóhajtotta Elena. Magában pedig elgondolkozott rajta, hogy vajon miért nem lehet egy normális emberi barátnője sem.

-        Sajnálom, hogy nem mondtam, csak úgy láttam szükséged van arra, hogy egy kívülállóval beszélgess – szabadkozott Cassie, aki amúgy sem szokta világgá kürtölni, hogy boszorkány.

-        Én pedig sajnálom, hogy belekevertelek – ölelte meg Elena. Nem haragudott Cassie-re. Csak azt akarta, hogy mindketten élve kijussanak innen. Ekkor azonban az alagút azon részéről, ahonnan jöttek futás hallatszott.

-        Hogy rohadjatok meg! – csapott egyet az alagút falára Cassie, majd gyorsan elmormolt egy varázsigét, amitől megremegett az alagút és az egyik támadóra esett a plafon egy része. - Futás! Ez nem tartja vissza a többit sokáig – de megremegett és majdnem elbotlott a saját lábában. Nem a ruha zavarta, bár nem volt túl kellemes futni benne, mivel nem erre tervezték. Ráadásul a barlangrendszer alja nem volt éppen sima terület, így a lába alatt apró kavicsok voltak, amik megsebezték a talpát. 

-        Cassie, minden rendben? - kapta el Elena, mielőtt közelebbről megismerte volna a padlót. Látta, hogy Cassie milyen furcsán veszi a levegőt, ráadásul, minta kicsit lázas is lett volna.

-        Valamit beadtak, érzem... fáj – kapkodta a levegőt és egyre nehezebben bírt lélegezni. Fejében egymást kergették a gondolatok, de tudta, mi a helyes megoldás. Legalábbis barátnője szempontjából helyes. - Elena, itt kell hagynod – suttogta.

-        Nem, ha kell, a hátamra veszlek, de nem hagylak itt – rázta meg a fejét a hasonmás. Egyből elvetette ezt az eshetőséget. Ő soha nem hagyna itt senkit, különösen nem olyat, aki a barátja. - Egyébként is, hogy tudnék utána Kol szemébe nézni? - kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.

-        Borzalmas, hogy Kollal hozakodsz elő – sóhajtotta Cassie, de Kol gondolatára megpróbálta összeszedni magát. Elena segített neki.

-        Mindjárt ott leszünk azon a részen, ahova vámpír nem teheti be a lábát – biztatta őt a hasonmás könnyes szemmel.

-        Tudom – sóhajtotta Cassie. Elküzdötték magukat a barlangrendszer vámpírmentes övezetébe.

A két lány szabályosan bedőlt a barlangba. Elena pedig a Ric által ott hagyott fegyvereket kezdte keresni.

-        Cassie, itt egy nyílpuska tudsz vele bánni? - guggolt le aggódva barátnője mellé, aki csukott szemmel küzdött a szervezetében lévő méreg ellen.

-        Igen, tedd ide mellém – suttogta fáradtan. - Elena, megtennéd, hogy kérdezel tőlem valamit? Nem szabad elveszítenem az eszméltemet. Elijah és Kol nemsokára itt lesznek, csak feltartják őket.

-        Honnan tudod? - érdeklődte Elena és leült Cassie mellé.

-        Látó vagyok. Tudod, Cassandra leszármazottja – mormolta szemforgatva. Látszott rajta, hogy nem szereti ezt a témát, de azért hajlandóságot mutatott a felelésre. Elvégre mégis ő ajánlotta fel.

-        Szóval ezért hívnak Cassandrának? - kérdezte érdeklődve Elena.

-        Nem a nevem Cassie, és nem Cassandra. Ő az ősöm volt. Tőle származik a képességem – hunyta le egy pillanatra a szemeit. Utálta, ha úgy gondolták olyan, mint az őse. Viszont ezt nem akarta szegény Elena szemére hányni, mivel hallott róla, hogy Katerina Petrova mennyire megkeserítette az életét.

-        Tudod, hogy mit kaptál? Amiért ilyen rosszul vagy – tette hozzá aggódva a hasonmás és megsimogatta barátnője hátát.

-        Olyat kaptam, mint Kol. Csak ez nem vámpírokra, hanem boszorkányokra van igencsak rossz hatással.

-        Mennyire rossz hatással? - kérdezte Elena, mert baljós előérzet fogta el.

-        Ha nem kapom meg az ellenszert, meghalok – közölte a számára igen sajnálatos tényeket.

-        A vámpírvér majd meggyógyít – vetette fel a hasonmás.

-        Az nemigen. Lelassítja a folyamatot, de nem gyógyít meg – közölte szárazon.

-        Akkor neked ugye van ellenszered? - tette fel reménykedve a kérdést és sírni kezdett. Nem akarta, hogy Cassie meghaljon.

-        Igen, a konyhában az Earl Grey feliratú dobozban – válaszolta Cassie. - Elena, ne sírj! Minden rendben lesz – nyugtatta barátnőjét. - Mintha valami tragikomédiába csöppentünk volna – sóhajtotta. Egy barlangban vigasztalja az érte síró hasonmást. Ez igazán abszurd volt.

-        Figyelj, ha tudni akarsz valamit a jövővel vagy a múlttal kapcsolatban, akkor most elárulom neked. Ez csak egyszeri alkalom. Cserébe csupán annyit kérek, hogy ne sírjál – ajánlotta Cassie, de közben be kellett hunynia a szemét, mert forogni kezdett a világ, vagyis a barlang.

-        Neked aztán furcsa vigasztalási módszered van – szipogott fel Elena, de azért elmosolyodott.

-        Szóval, van valami kérdésed?

-        Ha van, azt akkor nyilván tudod.

-        Cseles – válaszolt Cassie. - Tényleg ezt szeretnéd kérdezni?

-        Te tényleg tudod a kérdésem – hökkent meg Elena.

-        Nem tudod elképzelni, hogy egy boszorkány látó legyen?

-        Mint Sybill Trelawney? - bizonytalanodott el Elena, és az első eszébe jutó jósnőt mondta, akit a filmekből ismert.

-        Kérlek, ez sértés volt a javából – húzta fel az orrát önérzetesen Cassie, ami el is kezdett vérezni. Elena adott neki egy zsebkendőt.

-        Még összevérezed a Koltól kapott nyakláncot és a zakóját is – vetett barátnőjére egy halvány mosolyt.  

-        Akkor válaszoljak a fel nem tett kérdésedre?

-        Majd ha jobban leszel – felelte Elena. – Szerinted mennyi idő telt el az eltűnésünk óta?

-        Szerintem reggel van – válaszolta Cassie.

-        Az elejétől fogva tudtad, hogy Kol egy vámpír? – váltott témát Elena.

-        Tudtam, hogy vámpír. De csak később jöttem rá, hogy ő egy ősi, ha ezt szeretted volna kérdezni.

-        Nem zavar, hogy ő… szóval…

-        Nem zavar, hogy vámpír. A nagyanyám úgy nevelt, hogy ne legyek előítéletes másokkal szemben. Legyen vámpír, vérfarkas, boszorkány vagy éppenséggel hibrid. Ezek nem számítanak, Elena. Csak az érzések, ha kedvelsz valakit, nem érdekes a többi.

-        Te tényleg kedveled Kolt – jelentette ki a nyilvánvalót a hasonmás.

-        Igen, kedvelem őt. Nagyon jó ember, kedves és figyelmes. Egyszerűen imádok a közelében lenni, vonz magához – mosolyodott el lágyan Cassie.

-        Ő egy vámpír – húzta fel a szemöldökét Elena.

-        Elijah is az – nézett a hasonmásra sokatmondóan Cassie.

-        De Kol egy pszichopata gyilkos – mutatott rá a lényegre Elena. Nem értette, hogy nem képes barátnője elfogadni az érvelését. - Neked nem számít, hogy egy csomó embert megölt? Nem is véve figyelembe Klaust és Rebekah-t.

-        Mostanában jobban megismerted és még mindig ez a véleményed? – húzta fel a szemöldökét Cassie. – Elismerem, hogy nem ártatlan báránykák, de ok nélkül nem szabad ítélkeznünk.

-        Klaus megölte a nénikémet – fordította a plafon felé a pillantását a hasonmás. Még mindig fájt neki, hogy miatta kellett meghalnia Jennának. Csak azért, mert az ő rokona volt. Klaus kegyetlen és gonosz, ahogy Rebekah is. Ezen nincs mit ragozni. Elijah talpig becsületes, viszont azt hajlandó volt elismerni, hogy Kol a kettő között van félúton.

-        Igen, ez valóban nem volt szép tőle – sóhajtott fel együttérzően Cassie.

-        Ki támadott meg minket? – kérdezte kicsivel később Elena.

-        Nem ismerem. Annyi bizonyos, hogy nem játszik tisztességesen. Mint általában a boszorkányvadászok – jelentette ki megvetően Cassie.

-        Kik azok a boszorkányvadászok? – kérdezte homlokráncolva a hasonmás, akinek még egyhez sem volt szerencséje.

-        Ők támadták meg Kolt és Ricket – felelte Cassie.

-        És Caroline-t? - kérdezte Elena.

-        Miért, őt is megtámadták? - kérdezte kissé döbbenten Cassie.

-        Aznap reggel, amikor Ricket – válaszolta a hasonmás.

-        Akkor Kol azért ment el olyan nagy sebbel-lobbal – gyúlt világosság Cassie szemeiben.

-        Nem tudtad? - értetlenkedett Elena, nem értve, hogyha a lány látó, akkor hogy nem látja az ilyen dolgokat.

-        Általában nem szoktam használni a képességemet, fáj tőle a fejem. Meg amúgy is... utálom. A nagyi meg folyton hőbörög miatta, hogy én kaptam családunk oly régóta várt képességét, én meg elhanyagolom.

-        A családod többi tagja nem látó?

-        Úgy érted a nagyanyám? Ő a szerelmi ügyekre specializálódott, hogy úgy mondjam. A mottója „Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.”

-        Büszkeség és balítélet? Több rokonod nincs?

-        Élő nemigen. A boszorkányvadászok gondoskodtak róla.

-        A nagyid is boszorkány? – kíváncsiskodott Elena.

-        Igen, az egyik legerősebb, akit csak ismerek – válaszolta Cassie szája sarkában egy apró mosollyal.

-        Szóval ezek a boszorkányvadászok boszorkányokra – vonta le következtetését a hasonmás még az előbbi témához kapcsolódóan.

-        Igazából mindenkire, csak meg kell őket fizetni. De általában tényleg a boszorkányok a fő célpontjaik. Ebből kifolyólag nem igazán szimpatizálnak velük a boszorkányok. A nagyanyám biztos tudni fogja, mit kell tennünk és segít is nekünk. Csak ki kell jutnunk innen.

-        Milyen érzés varázsolni? – tette fel az őt már régóta foglalkoztató kérdését Elena. Bonnie-tól félt megkérdezni, mert nem akarta, hogy a nagyanyjával kapcsolatos fájdalmas emlékek felelevenedjenek barátnőjében.

-        Milyen érzés varázsolni? – ismételte meg a kérdést Cassie elgondolkozva. – Nem is tudom. Ez egy igencsak fogós kérdés. Először is tudnod kell, hogy mindent és mindenkit körülvesz a mágia.

-        Még a vámpírokat is? – vetette közbe a hasonmás.

-        Igen, még a vámpírokat is – bólintott rá Cassie.

-        De ők nem tudnak varázsolni – tagadta a hasonmás.

-        Ez igaz. Viszont ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem érzékelik a mágiát. Vannak olyan aprócska hullámai a varázslatnak, amit még a közönséges emberek is megéreznek, megfogják őket. A természetfeletti lények pedig különösen érzékenyek ezekre a hullámokra.

-        Mint például az agyrobbantós izé?

-        Igen, bár az kifejezetten rájuk irányul. Én olyan hullámokra gondoltam, amik elmennek mellettük. Például vannak varázslatok, amik megvédik a boszorkányokat, ezeket a természetfeletti lények, így a vámpírok is érzékelik.

-        Azt hiszem, értem. Egyébként te is tudsz ilyen fejfájós akármit?

-        Nem. De a nagyim nagyon profi benne. Szóval a kérdésedre válaszolva a varázsolni olyan, mintha amikor valaki felemel a magasba és te csak forogsz, forogsz és forogsz.

Eközben az erdőben kereső párokat vámpírok és boszorkányvadászok támadták meg. Klausékat megtámadókat a hibrid intézte el. Nem igazán esett nehezére a dolog. Stefan Rebekah párosnál az ős kitépte a rájuk támadó boszorkányvadász szívét, a vámpírokat a fiatalabb Salvatore testvérre hagyta, de mikor látta, hogy nem sikerült neki, kegyeskedett segíteni. Damon és Lorenna a rájuk támadó boszorkányvadászt életben hagyták, Damon hathatós segítségével elaltatták. A vámpírokat Lorenna hamuvá égette.

-        Porból lettél, porrá leszel – jegyezte meg gúnyosan Damon a hamvakra pillantva. Majd az eszméletlen gonosz boszivadászt a vállára dobva követte Lorennát, aki a Salvatore panzió felé vette az irányt.

Kol és Elijah bőszen kutatta a két lányt. Hallották, hogy valahol beomlik a barlangrendszer. Így arrafelé vették az irányt. Ekkor megtámadták őket.

-        Hibát követettek el – közölte velük Kol, majd lecsapott a támadóikra. A fiatalabb ős őrjöngő, dühös pusztításba kezdett. Elijah-nak nem is kellett semmit tennie, mert öccse vérengzésbe fojtotta a támadók gyenge kis próbálkozását, akik cafatokban végezték. Elijah csendben szemlélte tombolását, majd mikor már az erdőt kezdte irtani, óvatosan megszólította.

-        Kol, szerintem Cassie és Elena a barlangban vannak. Nyilván arra a részre mentek, ahol a boszorkányvadászok vámpírjai nem tudják elfogni őket.

-        Akkor meg mit álldogálunk itt? - csattant fel a fiatalabb Mikaelsson és vámpírsebességgel elsuhant. Bátyja követte őt.

-        Elena! Kol és Elijah két percen belül itt lesz – közölte Cassie, szeretett volna megnyugtatóan rámosolyogni a hasonmásra, de már lassan a beszéd is nehezére esett. Elena, amint meghallotta a lány mondatát megkönnyebbülten elsírta magát, alig várta, hogy Elijah megnyugtató ölelésében érezze magát. Cassie érezte, hogy a varázsereje fájdalmasan lassan és fokozatosan elhagyja őt. Tudta, hogyha ezt a nagyanyja megtudja, akkor nagyon dühös lesz rá azért, mert nem vigyázott jobban. Végül nem bírt tovább küzdeni a méreg ellen. Elájult.