9. fejezet

A Télköszöntő Bál

A Télköszöntő bál reggelén igencsak nagy sürgés-forgás volt Mystic Fallsban. Mindenki a bálra készült, amely a Lockwood birtokon került megrendezésre. A város apraja nagyja izgatott volt. Egy kívülálló igazán érthetetlenek tartotta volna ezt. Elvégre köztudott volt, hogy milyen gyakran van ilyen, és ehhez hasonló esemény a városban. Ami már nem volt olyan köztudomású, az az volt, hogy ezek csak álcázások voltak, melyet a Tanács rendezett. Ilyenkor beszélték meg Mystic Falls legendás problémáját, vagyis a vámpírokat. Igaz, úgy nézett ki, ez alkalommal nem lesz jelen a Tanács vezetője, aki Damon Salvatore volt. Helyette Carol Lockwood tartja majd meg a gyűlést.

-        Cassie? - szólalt meg reggeli közben Kol.

-        Igen? - pillantott fel rá a kérdezett.

-        Nem láttad a szmokingom?

-        Nem tudod, hogy hol van a szmokingod?!

-        Természetesen tudom, csak azt hittem értékelni fogod, ha megpróbálom viccesebbé tenni a reggelt – szabadkozott nevetve Kol.

-        Ez még tőled is gyenge próbálkozás volt, Kol – csóválta a fejét rosszallóan Cassie, de azért elmosolyodott.

-        Jól van. Nincs kedved sakkozni három óráig?

-        Miért is ne? - válaszolt kérdéssel a kérdésre Cassie. A további időt sakkozással töltötték, közbeiktatva egy ebédet is.

-        Elena, szerinted minden rendben lesz ma? - kérdezte Jeremy nővérétől reggeli közben.

-        Csak remélhetem, Jeremy – sóhajtott a hasonmás.

-        Mindenesetre, ha valami probléma adódna, a kocsiban van fegyver. Valamint elég vámpír lesz jelen, plusz ott lesz nekünk Bonnie. Ha bármiféle boszorkányos lépne fel, ő megoldja – közölte velük véleményét Ric.

-        Ez igaz – bólintott rá Jeremy, majd folytatták a reggelit.

A Mikaelsson villában is igen feszülten telt a reggel. Csak sejteni merték, hogy ma meg fogják támadni őket, de az ellenfél továbbra is ismeretlen volt. Az ezzel megbízott hibridek eltűntek. Aminek Klaus - az első számú hibrid -, nem igazán örült.

-        Tényleg Klaus, az az idegesítő Carolnie, hogyhogy veled jön és nem pedig mással? – kérdezte Rebekah. Azt is nehezére esett elhinnie, hogy Elijah képes volt elhívni Elenát, bár a régi Tatia és Katerine ügyeket szem előtt tartva már nem is volt olyan döbbenetes. Rebekah meg volt győződve arról, hogy Elena ugyanolyan, mint az elődei voltak. Erre tökéletes példának azt tudta felhozni, hogy játszott Stefan és Damon érzéseivel is a legújabb hasonmás. A hangulatára az dobta rá az utolsó cseppet, hogy Nik Caroline-nal fog ott illegni-billegni. Testvérein kívül csak Cassie-t remélhette társaságnak.

-        Úgy érted, miért nem Tylerrel? Az ok igen egyszerű, és számomra igencsak nagyszerű, kedves húgocskám. Engem választott – jegyezte meg vidáman Klaus. - Mellesleg nem tűröm, hogy így beszélj Carolnie-ról – csattant fel mérgesen és figyelmeztető pillantást vetett húgára.

-        Jól van – mormolta felhúzott orral Rebekah, majd a szobájába masírozott és jó hangosan bevágta maga után az ajtót, ami megremegett a keretében. Remélte, Nik leszűrte ebből azt, hogy alaposan felhúzta őt.

Délután három órakor Cassie becsengetett a Gilbert házba. Elena beengedte őt. Az újonnan érkezett köszönt Jeremynek és Ricknek. Utóbbi fájdalmasan szemlélte a kikészített ingjét, aminek a hátulját egy nagy barna égés folt csúfított el. Az inget előbb vasalta ki, de közben leszaladt egy percre a konyhába. Az egy percből közben hat perc lett. És persze a vasalót az ingen felejtette. Jeremy és Elena fedezték fel a különös szagot, és mikor meglátták a forrását szóltak Ricnek, hogy keressen egy másik alkalmas ruhadarabot magának.

-        Szóval, melyikünk legyen az első? - tette fel a kérdést Elena a fürdőszobában. Jeremynek, mivelhogy a lányok lefoglalták a közös fürdőt, Ric fürdőszobáját kellett száműzetésképpen használnia.

-        Te kérdezted, szóval te – mosolyodott el Cassie. A hasonmás bólintott, megmosta a haját, majd átvonultak a szobájába. Barátnője megfésülte és háromnegyed óra múlva már kész is volt Elena frizurája. 

-        Most menj, te is mosd meg a hajad, én addig kisminkelem magam – tolta be Cassie-t a fürdőbe Elena. Így is lett. Ezután a hasonmás megcsinálta Cassie haját. Cassie is kisminkelte magát. Ezután elővették a ruháikat, hogy felöltözzenek. Amikor Cassie kivette a táskájából a ruhadobozt észrevette, hogy a táskában maradt egy közepes méretű doboz. Felvette a ruháját, majd kívülről alaposan megszemlélte az említett dobozt, ami minden kétséget kizáróan egy ékszerdoboz volt. Mellé volt csúsztatva egy kísérőkártya is, amin ez állt: Majdnem olyan szép színe van, mint a szemednek. Kol

Cassie felnyitotta az ékszerdobozt és ámulva figyelte a benne megcsillanó zafír nyakéket és fülbevalókat. A szív alakú zafírmedált körülölelte három kisebb gyémánt. A szív fölött szintén három nagyobb gyémánt foglalt helyett aranyfoglalatban. A nyaklánc maga aranyból volt és úgy nézett ki mintha két aranyfonalat sodortak volna össze. A fülbevalók a medál pontos kicsinyített másai voltak, bár ezek körül tényleg igencsak apró gyémántok helyezkedhetek el. Elena is csodálkozva állt mögötte, majd elmosolyodott. Kolnak aztán van ízlése és szépérzéke. Valamint nem igen sajnálja a pénzt, mivel, ha az ékszerek eredetik – és a hasonmás ebben teljesen biztos volt – akkor egy egész vagyont érnek.

-        Megengeded? - kérdezte Cassie-t a nyakláncra mutatva.

-        Persze – mosolyodott el az érintett, Elena pedig a nyakába csatolta az ékszert. Cassie ezután a fülébe akasztotta a fülbevalókat. Kopogtattak az ajtón.

-        Lányok, kész vagytok? - kérdezte a túloldalról Ric. Jeremy öt perce ment el Bonnie-ért. Megbeszélték, hogy a Lockwood házban találkoznak.

-        Azonnal megyünk! – kiáltott ki egyszerre a két lány, amin elnevették magukat.

Kol és Elijah ezt a pillanatot választotta arra, hogy megérkezzenek. Mindketten szmokingban voltak, bár az idősebb testvértől nem volt szokatlan ez a viselet. A fiatalabb Mikaelssontól viszont igen, mivel ő felébredése óta a mostani divatú kényelmes ruhákat részesítette előnyben. Kol csengetett, vagyis szokásához híven rátenyerelt a csengőre.

-        Jövök – kiáltott Ric és kinyitotta a két ősvámpír előtt az ajtót. - Egyébként nem vagyok süket, igazán elég lett volna egy csengetés is.

-        Csak hogy tudd, hogy megérkeztem – vont vállat Kol. Elijah inkább nem fűzött hozzá semmit, mivel volt elég ideje ahhoz, hogy megszokja öccse szokásait - Egyébként Alaric, úgy gondoltam igen kedves volt tőled, hogy Cassie átjöhetett, úgyhogy hoztam neked egy szál rózsát – nyújtott egy szál vörös rózsát a történelem tanár felé, mikor meglátta Ric tanár meghökkent arcát alig bírta visszatartani kirobbanni készülő röhögését. Elijah csak fejcsóválva állt öccse mellett.

-        Öhm...  - nézett zavartan a rózsára Alaric.

-        Csak ugrat téged Ric – hallották meg Cassie hangját a lépcső felől. - Nemde, Kol?

-        De ig... - válaszolt volna a fiatal ősvámpír, ám torkára forrt a szó, amint meglátta a lépcsőn lefelé tartó Cassie-t. Szavakkal nem lehetett leírni, milyen gyönyörű volt. A ruha szabása sejtetette, amit kellett, az általa ajándékként adott nyaklánc és fülbevaló pedig kiemelte szemének kék ragyogását. Amint lefelé lépkedett meg-meg csillant ruhája kék anyagán a fény. A lány haja kontyba volt fogva, amiből pár tincs kedves természetességgel hullott alá. Sminkje halvány ezüst és kék színű volt. A ruhájának szolid, ám sokat sejtető kivágása volt, mell alatt egy masnival, ami úgy nézett ki, mintha hátul lenne megkötve, a szoknyarésze pedig lágy hullámokban végződött. Cassi halványan elpirult az őt vizslató ellágyultan vágyakozó tekintet alatt és ő is megszemlélte a férfit. A lány szíve a látványra hevesebben kezdett dobogni, de mégis nyugodt higgadt léptekkel sétált le a lépcsőn. Kol szmokingja fekete volt, a lány ruhájához színben illő kék csokornyakkendővel, zsebkendővel és mandzsettagombbal. Egyszerűen annyira vonzó és aranyos volt, ahogy ott állt a lépcső alján csak rá várva a száját kissé eltátva, a szemei ellágyulva figyelték minden mozdulatát. Kol a Cassie mellett lépkedő Elenát észre sem vette. Elijah viszont igen. A hasonmás igencsak elegánsan festett burgundi színű ruhájában és szintén felkontyozott hajával.

-        Káprázatosan szép vagy – nyújtotta a kezét Kol Cassie felé.

-        Igen? Kedves tőled. Viszont ha elesek, akkor az eléggé illúzióromboló lesz – mondta, óvatosan belehelyezve a kezét Kol tenyerébe és rámosolygott.

-        Majd elkaplak – fogadkozott a fiatalabb ősvámpír, viszonozva a lány mosolyát. Olyan törékenyen gyönyörű volt és ő teljesen a hatása alá került.

-        Ha nem ajánlottad volna fel, akkor magammal rántottalak volna – jegyezte meg derűsen Cassie, aki Kol hatása alá került.

-        Képes vagy rá, az már egyszer biztos – szélesedett ki a mosoly egy fültől-fülig vigyorra az ősvámpír arcán és átnyújtotta a lánynak a nem is olyan rég Alaricnak kínált rózsát. Közben Elijah és Elena is üdvözölték egymást, bár ők nem voltak egymással olyan csipkelődőek, mint a Kol-Cassie páros. Az idősebb Mikaelsson megdicsérte Elena szépségét, mire a hasonmás a füle tövéig vörösödött. Ez a szín fokozódott, amikor partnere átnyújtotta a neki szánt vörös rózsát.

-        Mehetünk? - érdeklődte Elijah Elenától.

-        Igen. Menjünk – bólintott rá a kérdezett.

-        Elijahékkal megyünk. Remélem, nem baj – mormolta Cassie fülébe Kol, miközben segítette neki felvenni a kabátját. A lány alig láthatóan megremegett. A fiatalabb ősvámpír alig bírta levenni a szemét a ruha hátsó kivágásáról, ami szinte teljesen szabadon hagyta a lány hátát és az alján ezüstszínű pántok kapcsolódtak egymásba.

-        Nem – válaszolt Cassie, ám hangja megremegett, mint előbb ő maga is. Kicsit megkönnyebbült, hogy nem csak ketten lesznek a kocsiba. Kollal kapcsolatban ugyanis olyan különös érzések törtek benne felszínre, amiket egyszerűen nem tudott irányítani. Azt akarta, hogy mellette legyen, a nap huszonnégy órájában csak rá figyeljen. Ha csendben vannak, egymás mellett még az sem zavarja, mert ez a csend nem az a kínosan zavarbaejtő, hanem jólesően békés. Abszurd az egész gondolat. Mégis másra sem vágyott, csak rá. Még senki mellett nem érzett ilyesmit, és szokatlan volt neki a helyzet. Megkérdezhetett volna valakit, na de kit? A pletykás kerítő nagyanyját vagy kit? Szóba jöhetett még Elena és Elijah is. Végül is, miért ne? Utóbbi mellett döntött, mert tudta, újdonsült barátnője mennyire ellenségesen reagálna, ha szóbahozná a dolgot. Vagy ha nem is lenne ellenséges nem, tetszene neki.

-        Ott találkozunk – intett nekik Ric, miközben beszálltak Elijah kocsijába. A kocsi tulajdonosa vezetett, mellé Elena ült. Hátul pedig Kol és Cassie ültek. A süteményekről már az idősebb Mikaelsson gondoskodott, hogy átszállítsák őket a Lockwood házhoz.

Elijah, mint mindent, a vezetést is óvatosan csinálta, bár azért ő sem vezetett éppenséggel annyira lassan. Leparkolt a kocsisorban közel a Lockwood házhoz. Mindkét testvér segített kiszállni párjának, elindultak a kivilágított ház felé. Elijah felajánlotta karját Elánának, amíg öccse Cassie-nek nyújtotta oda a karját. Mindkét lány elfogadta a felé nyújtott kart. A ház felé tartva csatlakoztak az emberáradathoz. A fiatalabb Mikaelsson testvér megnyugodva gondolt bele, hogy Klaus révén nemrég megkérte a polgármestert hívja be a házába őt is. Így, ha akar, már itt is szabadon járhat, kelhet. Igaz ugyan, hogy a polgármester és drágalátos fiacskája társasága érdekelte a legkevésbé. Amint kicsit beljebb értek a házba, körülnéztek ismerős arcok után kutatva. Cassie az őt nyíltan vagy épp alig leplezett vizslató tekintetek hatására szorosabban karolt bele Kolba, aki közelebb húzta magához. Látta, milyen kényelmetlenül érinti a lányt, mégis zavara ellenére dacosan felvetette a fejét és úgy sétált mellette. Meglátták Klaust és Caroline-t, így feléjük vették az irányt.

-        Kedvesem, hadd mutassam be neked Cassie-t. Cassie, hadd mutassam be neked Carolnie-t – mutatta be egymásnak a két lány Klaus.

-        Örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta a kezét mosolyogva Caroline. Ő egy vajszínű estélyit viselt.

-        Szintén – rázta meg a felé nyújtott kezet mosolyogva Cassie. A polgármester toppant melléjük. Üdvözölte őket, megérdeklődte, hogy tetszik nekik eddig az estély.

-        Carol Lockwood – rázta meg határozottan Cassie kezét.

-        Cassie Doyle – mutatkozott be Cassie.

-        Miss Doyle, hogy tetszik önnek kis városkánk? - kérdezte Carol. Kezdődik a kérdés özön, gondolta a kérdezett.

-        Nagyon szép, polgármester-asszony – felelte kedvesen Cassie.

-        Örülök neki, ahogy annak is, hogy már nem üres a családi háza – ejtett meg egy burkolt célzást az eladásról. A lány erre legszívesebben a fogát csikorgatta volna, ám visszafogta magát. Elhatározta ugyanis, hogy megpróbálkozik a diplomatikus első lépéssel.

-        A nagyanyám sose adná el – szögezte le, csak a miheztartás végett Cassie.

-        Igen, ő is ezt mondta, amikor telefonon beszéltünk. Köszönöm a süteményeket. Most, ha megbocsátanak, mennem kell. További szép estét! – ezen mondat elhangzása közben már tovább is állt a következő vendégeket üdvözölni. Alig leplezett csalódottsággal, hogy nem került a város egy újabb remek ingatlanja a Lockwood család birtokába. 

-        Kár, hogy nem küldted el hamarabb – sóhajtott fel Kol.

-        Ne legyél modortalan. Nem tennék olyat – jegyezte meg Cassie, akin nem lehetett nem észrevenni mennyire örül, hogy a polgármester távozott köreikből.

-        Kérlek, burkoltan megmondtad neki, hogy törődjön a saját dolgával – közölte véleményét Kol.

-        Én csak azt mondtam, hogy a házam nem eladó – mutatott rá a lényegre Cassie.

-        Ugyanaz – legyintett Kol. A többiek mosolyogva hallgatták őket. Egy pincér körbe kínálta őket pezsgővel. Ezután csatlakozott hozzájuk Rebekah, aki egy mélybarna estélyit viselt. Caroline-t és Elenát figyelmen kívül hagyta, viszont Cassie-nek köszönt és beszélgetni kezdett vele. Tetszett neki, ahogy a lány az előbb elküldte Carolt. Segített a testvérének és talán partner lesz Kol piszkálásában, annak ellenére, hogy tetszik neki. Egyszóval kezdte megkedvelni Cassie-t.

Elena és Elijah Ric és Jeremyék keresésére indult.

-        Jeremy, Bonnie – üdvözölte őket Elijah. Elena megölelte barátnőjét, akit öccse az anyjától hozott el. Bonnie érthető okból kifolyólag levegőnek nézte Elijaht. Az ősöket és a jelenleg városon kívül lévő Damont hibáztatta azért, mert az anyjának vámpírrá kellett válnia. Stefan és Ric is felbukkant mellettük. A fiatalabb Salvatore kimérten üdvözölte az őst, aki hasonlóképp viszonozta. Stefan kissé csalódott volt, mert Elena Elijahval jött. De most fontosabb volt az, hogy valami ismeretlen ellenfél megtámadta Ricket és Caroline-t. Valamint, még mindig kicsit feszengett ennyi ember társaságában, mert nagy kísértést érzett rá, hogy rájuk vesse magát és az utolsó cseppig kiszívja a vérüket. Ric azt mondta, ha ilyen indíttatású probléma merülne fel, akkor szóljon neki és megoldják valahogyan.  

Elena be akarta mutatni Stefannak Cassie-t, ám Kol részéről ellenállásba ütközött. Ugyanis a férfi nem akarta a lány közelében tudni a mókusevő-bármelyik-pillanatban-elveszhetem-a-fejemet Salvatore testvért. Így a hasonmás egy ideig lemondott ezen irányú terveiről.

-          Rebekah, egyébként látom újból bedobtad magad a pultos fiúnál – jegyezte meg húgának gonoszkodva Kol. Mert Cassie éppen Nikkel és Caroline-nal beszélgetett, így úgy gondolta hódol egy kicsit kedvenc szórakozásának, aminek az volt a neve, hogy „Addig idegesítsd Rebekahát még vörös nem lesz a méregtől”.

-          Nem igazán kérdeztem a véleményed – sziszegett rá Rebekah.

-          Csak nehogy úgy járjon, mint múlt alkalommal – mondta egy sötét mosoly kíséretében Kol.

-          Akkor te is vigyázz magadra, mert Damon helyett most én fogom kitekerni a nyakad – közölte vele negédesen Rebekah.

-          Rebekah, Kol megtennétek, hogy nem itt és nem most veszekedtek? – vágta el a vitát Eljah. Két testvére tüntetően elfordult egymástól, majd egyszerre léptek Cassie mellé, hogy beszélgessenek vele. Aki mosolyogva fordult feléjük és merült velük beszélgetésbe, ami alatt a két veszekedő fél el is felejtette előbbi sérelmét. A lány ugyanis érezte, hogy Kol és Rebekah összevesztek valamin és bár nem tudott nagyon jó békebíró lenni, de a témaelterelés nem esett nehezére sohasem. Később a vendégeknek végig kellett hallgatniuk Mrs. Lockwood megnyitóbeszédét. Kol Cassie-t átkarolva hallgatta őt és néha ásított egyet, ilyenkor a lány hasba könyökölte, amit az ősvámpír észre sem vett.

-        …ezennel megnyitom a Télköszöntő Bált – fejezte be végül Carol.

-        Végre – sóhajtott fel Kol, Cassie csak együttérzően rápillantott. - Ugye táncolunk? - vigyorgott rá a lányra. 

-        Persze, menjünk – bólintott a lány. Kol a táncparkettre vezette Cassie-t. Csatlakozott hozzájuk Klaus és Carolnie, Elijah és Elena, valamint Rebekah és Matt. Kol egyik kezét a lány hátára tette, ezzel átkarolva Cassie-t, a másikat pedig felé nyújtotta. A lány egyik kezét partnere vállára tette a másikat pedig a kinyújtott kézbe. Egymás szemébe néztek és elmosolyodtak. A zenekar pedig keringőt kezdett játszani.

-        Nagyon jól táncolsz – mosolygott rá Kol Cassie-re és a kelleténél közelebb húzta magához.

-        Te sem panaszkodhatsz – mosolygott vissza a lány és érezte, hogy halványan elpirul. - Köszönöm a nyakláncot és a fülbevalót – mormolta a férfi szemébe nézve.

-        Kiemeli a szemed színét – szólalt meg kedvesen Kol. - De a szemed szebben ragyog.

-        Ezt vegyem bóknak? - kérdezte még jobban elpirulva Cassie. Kol olyan könnyedén vezette őt tánc közben forogtak körbe-körbe, mintha csak ők ketten lennének a teremben. Megszűnt körülöttük a világ, nem létezett más csak ő és Kol. Minden olyan természetes volt. A férfi átöleli, ő pedig belesimul a karjaiba.

-        Én annak szántam. Tudod, az első találkozásunk utáni napon rendeltem – vetett az ősvámpír a lányra egy ellágyult pillantást. 

-        A reggeli rózsás incidens után? - húzta fel a szemöldökét incselkedve Cassie és viszonozta a pillantást.

-        Pontosan – vigyorodott el Kol. Igazán szép párt alkottak ők ketten. Ezt mindenki láthatta.

Kol és Cassie három keringőt táncoltak végig, majd Klaus és Caroline mellé ültek le pihenni. Klaus igazán örült neki, hogy Caroline eljött vele a bálba. A lány pedig valósággal ragyogott, örült a figyelemnek, amit kapott. Örömébe egy kis üröm is vegyült, hogy ezt pont a hibrid mellett érzi. Bonnie-val egész este nem beszélt, mert a boszorkányon látszott, hogy nem örül barátnője választásának. Kol és Klaus elmentek pezsgőért.

-        Minden rendben, Caroline? - kérdezte kedvesen Cassie, látta, hogy a lány milyen szomorúan néz Jeremyék felé.

-        Igen, jól vagyok – bólintott rá a kérdezett és széles mosolyra húzta a száját.

-        A barátok néha összevesznek. De azért ők a barátaink, mert végül elfogadják azt a döntést, amit meghoztunk – közölte Cassie óvatosan a Bonnie-Jeremy páros felé biccentve. - Te nem így gondolod, Caroline?

-        De, igazad van – hökkent meg a szőke lány, hogy Kol barátnője milyen jó megfigyelő, bár Elena is mesélt neki róla.

-        Cassie-nek általában igaza van – szólalt meg a melléjük lépő Kol és átnyújtott egy pohár pezsgőt Cassie-nek. 

-        Ezt megjegyzem – vigyorgott fel Kolra. Klaus is átnyújtott egy pohár pezsgőt párjának.

-        Hol van Elena és Elijah? - kérdezte Caroline. Cassie-t a kérdésre hirtelen nyomasztó érzés fogta el. Az előbb még látta a lányt és Elijaht, de most sehol sem volt egyikük sem.

-        Itt kell lennie valahol – válaszolta Kol, ám a két lány nem akart megnyugodni, nagyon feldúltak látszottak mindketten.

-        Keressük meg őket – ajánlotta Klaus, amint látta, hogy Caroline mennyire ideges lett a hasonmás eltűnés miatt. Kolék hátul nézték meg őket, még Klausék előre mentek.

-          Várj, ezt vedd fel, nehogy megfázz – vette le a szmokingja zakóját Kol és Cassie felé nyújtotta. A lány belebújt és az ősvámpír segített neki felhajtani a karját, mert nagyon lógott rajta.

-          Köszönöm – motyogta Cassie.

-          Nincs mit. Neked sokkal jobban áll, mint nekem – mosolyogott rá Kol, ám belül kicsit aggodalmaskodott testvére és a hasonmás miatt. Kezdte sejteni, hogy amitől tartottak bekövetkezett. Megtámadták őket. De remélte, hogy csak rémeket lát és azok ketten csak elvonultak, hogy kettesben legyenek egy keveset. Valamint igencsak különös volt, hogy nincs kint senki rajtuk kívül. Tanácstalan volt, hogy Cassie-t hagyja bent a tömegben vagy hozza ki magával. A rájuk leselkedő veszély így is-úgyis túl nagy volt. Amikor kiértek a lámpák világítása alól Kolnak nem nagyon kellett megerőltetnie a szemét, mert ő jól látott a sötétben, viszont Cassie-nek kellett egy kis idő. Az ősvámpír jobbra nézve a távolban megpillantott egy testet.

-        Maradj itt – fordult a lány felé Kol, majd a test felé futott. Elijah volt az. Hátulról leszúrták. A fiatalabb ős gyorsan kihúzta a karót bátya hátából. Közben Klaus és Caroline is odaértek mellé, őket követte Stefan és Rebekah.

Cassie nem fogadta meg Kol tanácsát, mert meglátta jó pár méterrel maga előtt az ájult Elenát. Így ő gyorsan odafutott, bár igaz, ami igaz, szoknyája és cipője igencsak akadályozta őt a futásban.

-        Elena – rázta meg aggodalmasan barátnője vállát.

-        Alszik – válaszolt közvetlenül mellette egy ismeretlen férfihang. - Cassie Doyle?

-        Maga tette ezt vele? - szisszent fel a kérdezett és az őt kérdező felé fordult.

-        Ön szerint? Egyébként nem mondta önnek a nagyanyja, hogy ha kérdeznek öntől valamit, akkor illik rá felelni? - kérdezte hibátlan angolsággal a férfi. Cassie észrevette, hogy mögötte is feltűnt szinte a semmiből még két férfi. Mindkettő akkor volt, mint egy szekrény. Az egyiket gyorsan kigáncsolta, látta, hogy a másik közeledik hozzá, ám mielőtt őt is kiiktatta volna a fejébe iszonyú fájdalom nyilallt és térdre esett. Érezte, hogy elered az orra vére, és mintha valaki az agysejtjeit robbantotta volna darabokra.

-        Kol! - kiáltott fel fájdalmasan, többet azonban ha akart, se tudott volna mondani, mert a fájdalomtól elvesztette az eszméletét.

-        Hol van Elena és Cassie? - kérdezte idegesen Caroline. Szeme zaklatottan pihent meg a sérült ősön, aki még nem tért magához.

-        Cassie ott van – mutatott Kol arra amerre a lányt, hagyta. Elhűlten tapasztalta, hogy nincs ott. - Nem igaz, hogy nem tudna egyszer ott maradni, ahol mondom – csattan fel Kol és szemével Cassie-t kezdte keresni. Ha valami baja esik...

-        Hallottátok? - szólalt meg remegve Caroline. A vámpírok hallásukra támaszkodva meghallották Cassie hangját, amint beszélget valakivel, odafordították a fejüket. Kol vámpírgyorsasággal a lány segítségére akart sietni, ám egy láthatatlan fal megakadályozta. Hallotta és látta is amint a lány a nevét kiáltja és utána elájul, ő viszont nem tudott semmit tenni.

-        Azonnal engedd el! – kiáltotta mérgesen Kol és magából kikelve ütögette a láthatatlan falat. Nem akarta elhinni, hogy a szeme előtt ájult el a lány és ő nem tud neki segíteni. A testvérei próbáltak segíteni neki, ám ők sem tudtak semmit tenni a varázslat ellen, mert ez minden kétséget kizáróan az volt. Rebekah gyorsan besuhant a Bennett boszorkányért.

-        Parancsol? - fordult felé az előbb még Cassie-vel beszélgető alak. Elegánsan volt öltözve, le sem tagadhatta volna angol mivoltát. A férfi lehajolt az ájult Cassie-hez és sajnálkozva megjegyezte: - Még él. – Kol ezen mondatra fellélegzett, mert tényleg hallotta a lány szívverését, viszont legszívesebben kitépte volna a fickó szívét, aki bántani merte Cassie-t. Valamint a vele lévő vámpírokat sem kímélte volna.

-        Ha most engeded el a két lányt, talán nem lesz annyira fájdalmas halálban részed, mint az megérdemelnéd – csattan fel Klaus is. Nem fért a fejébe, hogy tudta ez a kis senki kicselezni a hibridjeit, leszúrni Elijaht és elaltatni Cassie-t és Elenát.

-        Sajnos ezt nem áll módomban megtenni – felelte sajnálkozva az idegen.

-        Ha minket akarsz elkapni, akkor gyere, itt vagyunk – kiáltotta Kol és idegesen széttárta a karjait. Csak őt ne… dübörgött közben fejében a gondolat. Kérlek, csak őt ne…

-        Ki mondta, hogy önök kellenek? Nekem a hasonmásra volt szükségem.

-        És Cassie? - érdeklődte idegesen Klaus. Jelen helyzetben Elena nem nagyon érdekelte.

-        Ő csak egy igen értékes plusz. Ráadásul önök is kedvelik – vont vállat az ismeretlen ellenfél.

-        Ha nem adod vissza őket, levadászom az egész családodat és mindenkit, akit valaha ismertél – közölte fenyegetően Klaus.

-        Csakugyan? - érdeklődte az ismeretlen. - Csak nem egy Bennett boszorkány? - kérdezte a férfi, amint meglátta Bonnie-t, aki nekilátott lebontani a láthatatlan falat, ami nem engedte át Ricket és Jeremyt sem. Rebekah közben az ellenfélnek akart dobni egy bentről hozott kést, ám az is lepattant a láthatatlan falról.

-        Szóval Elijahnak igaza volt. Nyilván boszorkányvadász vagy – szólalt meg Rebekah undorodva. Rühellte a mindenre kapható fajtájukat.

-        Igen, hölgyem – bólintott a férfi. - Most, ha megbocsátanak, mennem kell.

-        Hová viszi őket? - kérdezte a magához tért Elijah.

-        Nem számít, már nem igazán lesznek problémáik a hölgyeknek, ha értik mire gondolok. Öröm volt megismerni önöket, köszönöm a két szép ajándékot, amit voltak szívesek önként átadni nekem – jegyezte meg, majd az intett a feltápászkodó emberének, hogy szedje össze a két lányt.

-        Nem – szisszent fel dühösen Kol aggódva nézve az ájult Cassie-re. A boszorkányvadász homlokráncolva vetett egy oldalpillantást a lányra. Mintha, de az lehetetlen… hacsak nem… azért erről igazán szólhattak volna, gondolta bosszúsan.

-        Te viszed őt – intett az erdőszélén rájuk váró nő felé, aki bólintott, majd felkapta a lányt. A hasonmást a kigáncsolt férfi, amíg a másik a boszorkányvadászt emelte fel és vámpírsebességgel, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is.

Kol térdre borulva elkeseredetten bámult maga elé. Egyre csak a lány kiáltása dübörgött a fejében.

-          Kol! - újra, meg újra.

A többiek sem voltak valami jó formában. Caroline elsírta magát, Klaus magához ölelve próbálta csitítani őt. Elijah öccse vállára tette a kezét és megszorította azt. Rebekah Elijah mellett állt tétovázva nem tudta mit csinálhatna. Igazán megsajnálta teljesen összetört testvérét. Középső bátyját látszólag nem viselték meg, hogy leszúrták és elrabolták a partnerét, ám ez csak egy maszk volt. Ugyanis Elijah legszívesebben tombolt volna dühében, de nem lett volna az, aki, ha meg is teszi. Bonnie a falat bontogatta, a varázslatot nagyon nehéz volt visszafordítani. Közben aggódva gondolt Elenára. Jeremy barátnője mellett állt és teljesen magába fordult. Nem értette, hogy rabolhatták el már megint Elenát. Ric bátorítóan megveregette Jeremy hátát. Tudta, hogy az ősök segítségével meg fogják oldani a kialakult helyzetet. Stefan fürkészve nézte azt a pontot, ahol nemrég a támadók és a két ájult lány eltűnt. Eddig még nem volt dolga boszorkányvadászokkal és remélte, hogy nem is fut össze eggyel sem. Egészen mostanáig. Nem hiába tartott a fajtájuktól, mindenre készek voltak és sajnos ezt szó szerint kellett venni.

- Ha elhagyom a várost, máris a feje tetejére fordul minden? - kérdezte egy túlságosan is ismerős gúnyos férfihang mögülük.