2 évad 9. fejezet

Nászút

„Az energiád és a lelkesedésed azután keletkezik, hogy belevágtál valamibe.” Andrew Matthews

Cassie és Kol a Glasgow-i reptéren leadták a csomagjaikat és fel is szálltak a Klaus által kölcsön adott gépre, ami Rómába vitte őket. A nászút színhelyéül kitűzött városba érve Kol az itteni villájukba hajtott, amiben már lassan kétszáz éve nem volt, de legidősebb testvére remekül – mint ahogy az el is várható volt tőle – karbantartotta az egész helyett. Az ős gyöngéden erőszakos kérésre Cassie lefeküdt aludni. Mikor a lány reggel felébredt boldogan szorította magához az őt figyelő Kolt.

• Jó reggelt Mrs. Mikaelsson – súgta Kol boldogan felesége fülébe.
• Önnek is Mr. Mikaelsson – felelte Cassie hasonló hangon.
• Mit szeretnél ma csinálni? – érdeklődte az ős kíváncsian.
• Nem is tudom… – simított végig jelentőségteljesen férje mellkasán a lány.
• Felhívás keringőre? – nyögte Kol és birtoklóan, valamint nem utolsó sorban célzatosan átkarolta felesége derekát.
• A válaszod akkor… ? – lehelte Cassie az ős fülébe csábítóan.
• Teljesen egyértelmű, hogy igen – vágta rá Kol és egy gyors, ám mégis óvatos mozdulattal szerelmére gördült és a vállait kezdte apró, szinte pillakönnyű csókokkal elhalmozni. Cassie a választól elégedetten húzta magához az őst egy heves csókra a hajánál fogva, mivel látni akarta azokat a barna szemeket, amiket annyira szeretett. Kol felesége vállai mellett támaszkodott meg vigyázva születendő gyermekére és annak anyjára. Nyelveik vad táncot jártak. Cassie kezei Kol hátára siklottak, az ős pedig egyik kezét felesége hálóinggel feddet oldalán húzta végig. A lány megremegett az érintésre, majd egy gyors mozdulattal az ős fölé gördült és annak mellkasát csókolta egy-két érzékeny ponton elidőzve és hevesebben harapva az átlagosnál úgy, hogy az ős vére kiserkent a sebből. Cassie egyből le is nyalt. A baba ugyani követelte a szokásos adag vért. Kol szerette, amikor szerelme ennyire heves volt szeretkezés közben.
• Én kis vadmacskám. Dorombolsz nekem? – fordította a testhelyzetükön Kol egy gyors, ám még mindig óvatos mozdulattal letépte a feleslegessé vált csipke hálóinget – amit Rebekah és Caroline javaslatára vett meg a lány - és egyből a lány egyik mellére hajolt. Cassie – agya egy hátsó, gondolkodásra képes részében - tudta, hogy az ős mennyire is örül az ő hevességének. Neki pedig soha sincs ideje méltatlankodni ez ellen, főleg mivel Kol utána egyből valamelyik erogén zónájára hajolt, aminek következtében azt is elfelejti, hogy ki is ő. Egyébként az ős nemrég kapott rá erre a macskás hasonlatra. Ezután, hogy szerelme egyszer – teljesen véletlenül – végighúzta a körmeit Kol karjain, de olyan szinten, hogy a sebnek jó sok idő kellet mire begyógyult. Cassie lábaival átfont az ős derekát, aki már áttért a másik mellére. Kol gyengéden becézgette azt és mikor Cassie türelmetlenül és nagyon is várakozás teljesen felnyögött, akkor elvigyorodott.
• Ne játssz velem! Akarlak! Mégpedig most azonnal! – nyöszörögte Cassie élvezetesen, ám ellentmondást nem tűrően és azon volt, hogy lerángassa az ősről a selyem pizsama nadrágot. Ami sikerült is neki.
• Ahogy kívánod – búgta Kol és Cassie-be hatolt. Az élmény hatására egyszerre nyögtek fel. Az ős megcsókolta szerelmét, aki készségesen viszonozta azt és az ős vállaiba mélyesztette a körmeit. Cassie heves tempóra ösztökélt Kolt, aki szívesen teljesített a néma kérést. Egymást átkarolva érte el őket a gyönyör. Cassie szorosan kapaszkodott Kolba, aki immár a könyökeire támaszkodott felesége mellett. Mindketten kapkodva vették a levegőt és váltottak egy újabb ezúttal valamivel gyengédebb csókot. Majd az ős legörbült szerelméről, egy mozdulattal a mellkasára húzta és utána betakarta magukat.

Mikor már mindketten a normális tempóban vették a levegőt Cassie az ős mellkasára helyezte a tenyerét és felemelkedve belenézett az őt figyelő barna szemekbe.

• Te komolyan azt kérted, hogy doromboljak neked? – kérdezte homlokráncolva a lány, mivel most nem felejtette el feltenni ezt a kérdést, amire már régóta szerette volna tudni a választ.
• Igen, te vagy az én saját heves vadmacskám – nevetett fel Kol vidáman, mivel kedves néha nemcsak szeretkezés közben volt olyan, hanem volt, amikor úgy általában, mint például most is morcosan fújtatott ő pedig galád módon nem tudta megállni nevetés nélkül. – Már gondolkoztam is rajta, hogy megkérdezem Lorennát, hogy miért van a párduc a címeretekben, de szerintem tudom a választ – tette hozzá az ős pimaszul elvigyorodva.
• Te… te olyan… - nézett rá még morcosabban Cassie.
• Jóképű? Szexi? Okos? – sorolta az ős a jelzőket saját magára vonatkozóan és közben egy arcára kúszó széles vigyor kíséretében megsimogatta felesége arcát. Tudta, hogy szerelme nem dühös rá, mert akkor nem keresné a szavakat, hanem rögtön hozzá vágná őket. Mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül.
• Igen – nevetett fel a lány is, mert egyszerűen nem tudott haragudni a férjére. Ami kicsit bosszantó is volt, annak ellenére, hogy most az ősnek volt igaza, bár kissé zavaró volt, hogy ilyen szinten sorolja magára vonatkozóan a nagyon is hangzatos szavakat, de Cassie ezzel együtt szerette őt. – Milyen készségesen adsz tanácsokat arról, hogy is jellemezzelek téged – mosolygott rá végül Kolra.
• Tudom – vont vállat az ős.
• Szeretlek – kulcsolta össze jobb kezük ujjait Cassie. Mire a gyűrűik fénye megcsillant az ablakokon besütő napfényben.
• Én is szeretlek – felelte Kol gyöngéden és röpke csókot lehet szerelme ajkaira.
• Helyes – simogatta meg szabad kezével férje arcát Cassie. – Kol?
• Cassie? – kérdezett vissza kérdőn az érintett.
• Mit szónál, ha lemennénk reggelizni és utána elmennénk sétálni? – érdeklődte a lány.
• Remek ötlet, akkor mit hozzak fel neked előtte reggelinek? – pillantott születendő gyermek anyjára az ős készségesen.
• Nos, én egy kétszemélyes reggelinek jobban örülnék – közölte Cassie a terveit átkarolva férje nyakát.
• Szóval nekem is jut, majd belől? – vigyorodott el Kol.
• Szerinted sokat eszem? – kérdezte Cassie halkan és kissé sértődötten. Az ős most tudta, hogy ez tényleg egy olyan kérdés, amit feleségét komolyan érdekli és ha rossza választ ad akkor megharagszik rá. Már amennyi ideig haragudni tudtak egymásra, de az ős akkor sem szerette volna ezt.
• Pont annyit amennyi a babának és neked szükséges – nyugtatta meg Kol egyből szerelmét. – A Colosseumot is szeretnéd megnézni, ugye? Elijah javasolt egy éttermet, ami szerint kellőképpen romantikus és pont rálátni a teraszáról – jegyezte meg az ős ügyesen ellavírozva egy másik, sokkal könnyebb témára.
• Majd elmegyünk és a Szent Péter teret is megnézzük – jegyezte meg Cassie lelkesen.
• Persze ki nem hagynám – mosolygott rá feleségére az ős megkönnyebbülten. – Hozok reggelit – állt fel Kol gyorsan magára kapta a pizsamáját és már sietett is le a konyhába, ahol már várta őt a gondosan tálcára pakolt ételek. Amikhez még egy vörös rózsa is volt mellékelve. Valamint egy levél:

„Remélem, jól érzik, majd magukat Rómában, ha bármi kérdésük lenne, bármikor szóljanak. Mrs. Giovanni”

Hogy Nik, valamint Elijah mégis hol talál ilyen remek munkaerőt az számomra mindig is nagyon talánynak számított és ez most is így van, gondolta Kol. És a két tálcával a kezeiben felsietett szerelméhez, hogy a felesége és a baba ne szenvedjenek hiányt semmiben.

Cassie boldogan karolt bele férjébe és úgy sétáltak együtt a Szent Péter téren. Mindketten jártak már itt, mégis a város, valamint nem utolsó sorban az, hogy most együtt vannak itt, mint férj és feleség, teljesen felvillanyozta őket. Egymásnak mutogatták a nevezetesebbnél nevezetesebb épületeket és a másikat túllicitálva ajánlottak olyan helyeket, ahol remek a kilátás. Annak ellenére, hogy Kol kétszáz éve nem volt az olasz fővárosban még mindig voltak számára ismerős éttermek, amikbe feltétlenül el szerette volna vinni szerelmét. Valamint az Elijah által ajánlott romantikus vacsora remek kiszolgálással igazán ígéretesnek tűnt. Szerette volna lenyűgözni feleségét, annak ellenére, hogy tudta erre semmi szükség nincsen. Mégis mindent megtett ennek érdekében. Cassie örömmel hallgatta az őst, arról, hogyan is vették meg azt a villát, amiben most töltötték a nászútjukat. Közben beültek egy Kol által javasolt zárt teraszos étterembe, amiből pont rá lehetet látni a Colosseum-ra.

• Emlékszem, amikor idejöttünk már volt egy kisebb villánk. Nik másnapra mégis kiszúrta azt ahol most lakunk és elhatározta, ha törik, ha szakad, ő bizony megszerzi azt az épületet magának – mesélte a több mint kétszáz évvel történt eseményeket Kol.
• És nektek nincs lehetetlen, nemde? – szólt közbe Cassie mosolyogva.
• Eltaláltad. Nekem és Rebekáh-nak is megtetszett a kiválasztott villa. És követtük Niket a „Miénk lesz, a villa, ha fene, fenét eszik is” terv kivitelezésében. Elijah nem értett velünk egyet, de ennek ellenére kiderítette nekünk a tulajdonos kilétét. Az egyik ismerősünk pedig bemutatott neki minket. A tulajdonos egyébként egy nagyon öreg bácsika volt, akit viszont egyből megkedveltünk, humoros volt az öreg – vigyorodott el az emlék hatására az ős. Főleg, mivel a férfi jóval fiatalabb volt az ő ezer évéhez képes, mégis öregnek nevezte őt. – Érthető módon ő is nagyon megkedvelt minket – tette hozzá magától érthetődő módon. Cassie ezt hallva megforgatta a szemeit. - Az öreg nekünk akarta adni a villát, mivel nem volt saját gyermeke és mint mondtam nagyon megkedvelt minket. Viszont volt neki egy hűtlen felesége, aki nagyon fiatal és a hiúsága igazán nagymértékű volt. Az öreg csak egy régi egyesség miatt vette el őt, de soha nem kedvelte, viszont elválni meg nem akart tőle, akkor, sem ha a nő csak a pénzére utazott, akkoriban erre felé egyébként sem nagyon tettek ilyesmit. Itt vált tragikussá a történet – jegyezte meg Kol fejcsóválva és megállt felesége kezének cirógatásában is. Cassie rápillantott és látta a férjén, hogy teljesen a gondolataiba merült és úgy idézi fel neki ezt az egészet, hogy szinte látja maga előtt az akkoriban történetek. – Az öreg, idősödő kora ellenére még sok ideig élhetett volna és mi hajlandóak lettünk volna várni. Azonban egy nap a bácsika rejtélyes körülmények között meghalt. Elijah számára igazán különös volt az egész, mivel előző nap látogatta meg őt, aki akkor szokása szerint kitűnő egészségnek örvendett. Mindegyikünk gyanakodott. Ezután Nik környékezte meg a nőt, mivel én még látni sem bírtam, ahogy Rekekah sem. Elijah pedig soha nem folyamodna ilyesmihez. A nő amúgy is utált mindegyiküket, de egy-két megigézett pillanat és mindent bevallott. Miszerint a szeretőjével együtt ölték meg az öreget, hogy megkapják a pénzét, mivel féltek attól, hogyha várnak, akkor miénk lesz minden – szorult ökölbe az ős keze. Cassie átvéve az ős előbbi tevékenységét most ő kezdte el cirógatni Kol kezét.
• Oké, végül melyikkőtök ölte meg a nőt és a szeretőjét? – kérdezte Cassie megtörve a csendet.
• Miből gondolod, hogy megöltük őket? – kérdezte szemöldök ráncolva Kol. De azért nem tagadta a dolgot és ökölbe szorult keze is elernyedt.
• Nos, mivel azt mondta, hogy kedveltétek a bácsikát, így nem hiszem, hogy nemes egyszerűséggel elengedtétek volna őket – közölte tényközlően a véleményét Cassie.
• Balesetek is történek – rándult meg Kol szája sarka. Ezzel végérvényesen is bevallva, hogy valóban ők voltak, de nem árulta el melyikük. Egyébként a nőt Nik és ő ölték meg. A szeretőt pedig Rebekah és Elijah.
• Bárhogy is történt szerintem mindketten megérdemelték a halált – közölte végül Cassie. Tudva, hogy Kol nem ártatlan, de nem érdekelte. Úgy gondolta, ahogy mondta, az a nő csak azt kapta, amit érdemelt, a szeretőjével együtt. Az sem igazán zavarta volna, ha nem bűnösök a történetben felsoroltak. Elvégre Kol azért mégiscsak vámpír volt, aki sok embert ölt meg. De Cassie-t önző módon csak az érdekelte, hogy őt soha nem bántaná, ahogy a barátait sem. Minden más egyszerűen nem számított a számára.

A következő két azzal telt az ifjú pár számára, hogy bejárták Rómát. Az egyik reggel Kol éppen Cassie-ről rángatta le a pulóvert, amikor megszólalt a telefonjuk.

• Nik? Minek köszönhetem a nem várt hívást? – kérdezte Kol, homlokát szerelme vállának döntve.
• Gondoltam megkérdezem, hogy vagytok – válaszolta Nik.
• Nos, éppen a közepén tartunk valaminek és te megzavartál minket benne – jegyezte meg Kol neheztelően, mint akitől elvették a kedvenc cukorkáját.
• Nem állt szándékomban, így tenni. Csak szeretném megkérdezni, hogy mindenen rendben van e veletek – közölte elszontyolodást tetve a hibrid.
• Mire fel ez a nagy kedvesség, Nik? – kérdezte Kol gyanakodva.
• Rendben, igazából azt akartam kérdezni, hogy Cassie és a baba hogy vannak. Valamint történt e valami még nem láttam őket – tért rá a lényegre Nik.
• Mindketten remekül vannak – felelte Kol lágyan és megpuszilta feleségét, valamint annak hasát is. Cassie közben kivette férje kezéből a telefont.
• Szia, Nik – köszönt a hibridnek.
• Szia, a picivel minden rendben van, ugye? Remélem, eszel rendesen, valamint iszol Kol véréből, hogy a baba ne szenvedjen semmiben hiányt. Egyébként hallani már a szívverését? Megmozdult már? Esetleg rúgott? – sorolta lelkesen a kérdéseit Nik.
• Nik, nyugalom – nevetett fel a lány. Egyrészt a hibriden, másrészt férjén. Mert a kérdésekkel kapcsolatban eszébe jutott, amikor a baba először megmozdult.

Egy héttel korábban…

Kol rendszeres és nagyon is fontos kötelességének érezte, hogy a családtagjaikról beszéljen a babának. Amit Cassie végtelenül aranyosnak talált.

• Először is ott van, Nik bácsikád, aki teljesen kattant és a születésed híre miatt olyan lelkes, mint egy gyerek, de ne aggódj ettől eltekintve igazán jó fej – mormolta Kol a babának.
• Kol te meg mit csinálsz? – kérdezte Cassie mosolyogva férjétől.
• A fiúnkkal társalgok, édesem – válaszolta Kol magától érthetődően. – Tehát mielőtt édesanyád kérdése félbeszakított volna ott tartottam, hogy az én családom részéről van még egy bácsikád. Elijah, meg fogod látni, hogy a mi probléma megoldónk és megpróbálhatod majd őt kihozni híresen nagy nyugodtságából. Szerintem neked sikerülni fog – bólogatott saját elképzelésére az ős. – Aztán ott van Rebekah nénikéd, hát ő róla azt kell tudnod, hogy nagyon könnyen megsértődik, és valamiért szükségesnek érzi, hogy néha veszekedjen velem… - Cassie férje hajával játszott közben, ám hirtelen különös dolgot érzett és kissé megijedve tette a kezét a hasára. Kol látva, hogy valami történt feleségével ő is hasonló állapotba került. – Cassie? Valami baj van? Hívjak orvos? Vagy inkább Elijah-t? – zúdította szerelmére a kérdéseit az ős.
• A baba… - mormolta Cassie csodálkozva.
• Mi van vele? – kérdezte Kol a végső kétségbeesés határán egyensúlyozva.
• Megmozdult – jelentette ki a lány ámultan és mérhetetlen boldogság öntötte el miután levont ezt a következtetést.
• Hogy? – dadogta Kol. Cassie megfogta szerelme kezét és a hasára helyezte. – Nem érzek semmit – ráncolta a homlokát az ős megnyugodva, mivel azt már sikerült megtudni, hogy fiával minden rendben van.
• Várj – intette le férjét a lány. Aztán már érezte is, ahogy a baba ismét megmozdul. Kol pedig feleségéhez hasonlóan ámulva érezte kis fia első megmozdulását.
• Mozog – jegyezte meg az ős is boldogan és egy bugyuta mosoly terült szét az arcán.
• Ugye nem fogsz elájulni? – érdeklődte Cassie.
• Nem, nem fogok – biztosította feleségét Kol. – Akarod még hallani apu véleményét apróság? – duruzsolta szerelme hasának. A baba válasza egy nagyon is határozott rúgás volt. Az ős pedig teljesítette fia kérését és tovább mesélte a családtagjaik jellemzőit.

Nik hívásakor, az ősök Római villájában…

• A picivel minden rendben van. Köszönöm kérdésed eszek rendesen és ennek hála a ruháimba már nem férek bele. Még mindig iszom Kol vérét. És az utolsó három kérdésedre a válaszom az, hogy igen – felelte Cassie.
• Remélem igyekeztek haza, mert nem akarok mindenről lemaradni – mondta Nik kissé durcásan amiatt, hogy lemaradt unokaöccse első megmozdulásairól.
• Bármit is tervezel, előre szólok, hogy az még olyan három hét – jegyezte meg Kol. Mivel szándékában állt még Cassie-vel együtt megnézni az Eiffel tornyot, mivelhogy ő azt még nem látta. Felesége szívesen belement az ötletbe, valamint abba, hogy csak ez után menjenek Mystic Fallsba. Ahonnan később mennek, majd a baba születése előtt Skóciába, mert a lány szerette volna ott megszülni a picit.
• Tudom – hallották meg Nik kissé durcás hangját. – Mindenestre mire ideértek a babaszoba már fogadásra készen fog állni – tette hozzá készségesen, remélve, hogy a pár megértette a mögöttes tartalmat.
• Már neki is látatok? – húzta fel a szemöldökét Kol, bátyja lelkesedése aztán tényleg nem ismer határokat. Mondjuk Rebekah és Caroline mellett ez nem is igazán volt meglepő.
• Nemsokára neki kezdek, azt tervezem, hogy Ann és Gabriel is segítenek nekem
• Hogy te milyen rabszolga hajcsár vagy és ráadásnak még gyerekeket alkalmazol a munkára – jegyezte meg Kol.
• Ne aggódj, Caroline, Rebekah, Elijah és Elena is besegít nekem.
• És a többiek? – érdeklődte Cassie azonban sejtette, hogy azok mit is csinálnak.
• Ők a panzióban vannak és Lorenna szigorú felügyelete alatt végzik a kemény robotot – röhögött fel Nik. – Hozzá képes én egy arany ember vagyok ebben a tekintettben – szögezte le csak a miheztartás érdekében a hibrid.
• El tudom képzelni. Mindenestre most, hogy ilyen jól megdumáltuk a dolgokat elbúcsúznék tőled – mondta Kol remélve, hogy ezzel le tudja rázni lerázhatatlannak tűnő bátyját.
• A világért sem akarnám tovább zavarni a nászutatokat – közölte Nik és köszönés nélkül bontotta a hívást.
• Tudod szerintem nálatok ez valami családi vonás lehet, hogy nem köszöntök el ilyenkor – jegyezte meg Cassie Kol vállait masszírozva.
• Lehet, elvégre már igencsak régen élünk ahhoz, hogy megszokjuk az ilyesmit – válaszolta az ős vigyorogva és homlokát szerelme nyakához döntötte. Lehelete felesége csupasszá vált mellkasát borzongatta.
• Valahogy nem tudlak elképzelni amint postabaglyokat küldözgetsz – vigyorgott vissza a lány férje hajával játszva.
• Már megint arra célzol, hogy öreg vagyok? – pislogott fel Kol.
• Így lenne? – kérdezett vissza ártatlanul Cassie.
• Na, várja csak – döntötte őt hátra az ágyon az ős és folytatták azt a tevékenységet, amit általában a nászutasok szoktak csinálni mielőtt a kotnyeles családtagok a legjobb pillanatok egyikén felhívják őket.

Mystic Falls Mikaelsson villa

• Kíváncsi vagyok, hogy mit is fognak szólni, ha készen lesz – kapta fel vidáman Gabrielt Nik.
• Mikor kezdjük a festést? – kérdezte a kisfiú. Akinek már szintén volt szobája a villában, egyébként ennek ellenére általában Nikkel és Caroline-nal aludt.
• Amint Ann is itt lesz, mivel megígértem neki, hogy megvárjuk ők, mert már nem bírja Lorenna mellett – válaszolta a hibrid. Ekkor dudálás hallatszott és az emlegetett kislány száguldott be a villába.
• Remélem megvártatok – lépett várakozóan Nikékhez Ann.
• Persze – borzolta össze Ann haját a hibrid. – Hello Damon – fordult a férfi felé, aki a kislányt hozta el.
• Hello – forgatta meg a szemeit a vámpír.
• Azt hittem Liam hozza el Ann-t – jelent meg az ettől a ténynek az ellenkezőjéről meggyőződött és határozottan csalódott Rebekah.
• Igen, de végül rám esett a választás – vont vállat Damon.
• Mégis miért? – érdeklődte a megjelent Elijah is.
• Mert most mentek a bútokokért és Lorenna nem bízik az ízlésemben – húzta el a száját a vámpír.
• Nem csodálkozom – jegyezte meg Rebekah.
• Kösz, ez tőled igazán kedves volt – gúnyolódott az idősebb Salvatore. – Mindenestre nekem mennem kell, mert még sok dolgom van – tette hozzá és elsuhant.
• Mond meg az öcsédnek, hogy még nem telt le a büntetése az esküvőn történt dolog miatt – kiáltott még a vámpír után a szőke hajú ős.
• Nem is értem mit vagy úgy oda – mondta Nik húgának.
• Csak azért nem érted, mert te is részt vettél benne és csak, hogy tud, amit Stefan-ra vonatkozóan mondtam az ugyan úgy vonatkozik rád is – jelentette ki Rebekah határozottan. A hibrid megengedett magának egy fáradt sóhajt.
• Gyerünk apróságok és fessük ki azt a szobát – terelgette a két gyereket felfelé Nik próbálván figyelmen kívül hagyni húgát, ami nagyon nehezen ment. – Arra gondoltam, hogy tehetnétek majd kéznyomokat a falra, amik növelnék a hangulatát – jegyezte meg Ann-nek és Gabrielnek a hibrid. – Ja és ha meglátjátok Elijah-t nyugodtan fessétek be őt is. Csakhogy érezze a törődést – tette hozzá összeesküvéshez méltó halk hangon. A két gyerek válasz egy-egy bólintás volt. Nik tudta, hogyha ez szerelme fülébe jut, akkor kapni fog miatt, mert mire is buzdítja ő a nagyon is befolyásolható gyerekeket, de egyszerűen nem tudott ellenállni ennek az ötletnek. Caroline, Elena és Rebekah már elkezdték kiválasztani a bútorokat. Elijah egyébként annak nézett utána, hogy Skóciában van e a kastélyhoz közel eső ház a számukra. Igazából Lorenna már ajánlott is neki egyet. Ami közel helyezkedett el a kastélyhoz, bár egy kicsikét romos állapotban volt, de ennek ellenére remekül megfelelt a célnak. Egy-két kisebb összeg és szebb lesz, mint valaha. Otthonos lesz elvégre ők azért mégiscsak mindenféleképpen ott akartak lenni a szülésnél. Mivel tudták, hogy Cassie biztos otthon szeretné, majd megszülni a babát és bár nagy a kastély azért mégis jobb volt, ha lenne egy sajátjuk. Nik bőszen támogatta az ötletet, ahogy a többiek is. Szóval a hibridek segítségével az ősök már meg is kezdték a felújítást, amit Rebekah felügyelt távolról, őt pedig Liam. Elijah bízott húga ízlésében, de barátjáéba kicsit jobban. Ismerve Rebekah olykor-olykor kicsapongó véleményét, ami az egész lényében megmutatkozott és nem szerette volna, ha az új otthonuk túlságosan is... dekoratív lenne. Mivel azért mégis egy kastélyról volt szó és nem egy Amerikai házról.

Mystic Falls, Salvatore panzió

• Hová tegyem a babaágyat? – kérdezte Damon, mivelhogy mire hazaért addigra testvére, meg a többiek már meg is érkeztek a bútorokkal. A tervezést Lorenna önkéntesen magára vállalta, aminek az idősebb Salvatore nem kifejezetten örült, de végül kénytelen-kelletlen elfogadta. Főleg mivel más választása nem igazán volt.
• Damon! Nehogy leejtsd! – kiáltott rá az érintettre Lorenna kiakadva.
• Nem állt szándékomban – válaszolta meglehetősen bosszúsan összefonva a szemöldökét Damon.
• Tedd oda – bökött az egyik sarokba a vörös hajú boszorkány a terveit tanulmányozva. Az idősebb Salvatore teljesítette a parancsot.
• Liam! Azonnal hozd a pelenkázót, de inkább ketten hozzátok Stefan-nal nehogy még valami baja legyen – kiáltotta le a panzió előtti kocsiról éppen lehurcolkodó öccsének és a fiatalabb Salvatore-nak Lorenna ellentmondást nem tűrően. Damon szem forgatva körülnézett a szobában és tudta, hogy tetszeni fog neki a látvány, mivel nagyon hasonló lesz ahhoz, ami Cassie gyerekszobája volt régen.
• Lorenna? Hová tegyem a plüssállatokat? - kérdezte Ric, aki vagy egy doboznyi ilyen figurát cipelt. Egyébként szerény véleménye szerint egy egész óvodás csoportnak is sok volt ez a mennyiség, de inkább hallgatott erről, mivel tudta, hogy nem talált volna kedvező fogadtatásra.
• Az ágy melletti szekrényben lesznek. Viszont az még nincs itt. Ric megtennéd, hogy felhozod? Persze Damon bizonyára segít neked benne – vezényelte Lorenna.
• Parancsára asszonyom – gúnyolódott Damon haptákba vágva magát és kivágtatott a szobából meg sem várva barátját, akinek még le kellett magáról aggatnia a hozzá hirtelen igencsak ragaszkodó plüssöket. – A húgod szokása szerinte nagyon rákapott a főnökösdire – közölte Liammel, aki Stefannal együtt a pelenkázót cipelte.
• Megszoksz vagy megszöksz – közölte sóhajtva Liam, mire a pipája majdnem kiesett a szájából, így ennek elkerülése érdekében inkább csendben folytatta útját. Stefan pedig egy mosolyt engedett meg bátyja felé, annak ellenére, hogy Damon így viselkedett mindenki tudta, hogy mennyire élvez is ezt az egészet.
• Ric! Nem érek rá egész nap itt szobrozni! Hová tűntél? – kiáltott legjobb barátja után Damon.
• Damon! Nem vagyok a kiskutyád, aki az első parancsodra a lábadhoz szalad – dohogta a történelem tanár válaszként.
• Hol a fenében késtél eddig? – kérdezte a vámpír számon kérően. Azért nem szeret egy szál pulóverben kint állni a hidegben, még, akkor, sem ha az nem árt meg neki, viszont a rá hulló esőcseppek garantáltan biztosították, hogy ruhái ne maradjanak szárazak. Ami nagyon bosszantó volt.
• Ha már ilyen szépen kérdezed, elmondhatom neked, hogy meg kellett várnom még Stefan és Liam lepakolnak, mivel nem fértem el mellettük – morogta legjobb barátja sértetten.
• Ennyire azért ne legyél érzékeny – csitította kissé kedvesebben legjobb barátját Damon. – Ha végeztünk van kedved meginni egy pohárral? – ajánlotta nagylelkűen egy amolyan kiengesztelési ajándékul.
• Oké, de remélem tisztában vagy vele, hogy még eltart egy ideig még minden a Lorenna szerinti helyére kerül – válaszolta Ric lelkesen a vámpír által felkínált lehetőségtől.
• Jobban is, mint te – csóválta meg a fejét rosszallóan Damon.
• Damon, Ric! Látom, ám, hogy lustálkodtok! – kiáltott le Lorenna méltatlankodva.
• Na, siessünk, minél előbb készen vagyunk, annál előbb hagyja abba a követelődzést – válaszolta Damon és megadóan folytatták a rájuk osztott feladatot.

Két héttel később, Róma…

• Cassie, édesem, nem láttad a telefonom? – kérdezte érdeklődve Kol, aki már az össze zsebét kiürítette, ráadásul már minden lehetséges helyen kereste a nyavalyás kis szerkentyűt. Tudta meg kell keresni, mivel ha netalántán Nik bizonyos ostoba indítatásból kifolyóan újra felmerné hívni őket és véletlenül nem venné fel, akkor tudta, hogy a baba miatti aggodalmában képes lenne egy egész hibrid csapattal rájuk törni. Kimentve őket vélhető veszélyből és amennyire testvérei időzíteni tudtak nyilván valaminek a kellős közepén nyitnának rájuk. Amiből Kol köszönte szépen, de nagyon nem kért.
• A konyhában hagytad – leengedte meg a kezében a kereset tárgyat Cassie, másik kezében egy tányér volt, rajta nagy szelet csokis tortával és a hozzá szükséges villával, valamint az elmaradhatatlan tejszínhabbal meghintve.
• Tényleg – csóválta meg a fejét Kol vigyorogva, mikor rájött, hogy hogyan is került a telefon oda ahová. – Valahogy az utána történtek már jobban lekötötték a figyelmem – súgta feleségének, akit derekánál fogva magához húzott. Ugyanis a lány és ő mondhatjuk úgy, hogy közelebbről megvizsgálták a konyhaasztalt.
• Valahogy sejtettem – mosolygott rá Cassie és a villájára tűzött egy darabka tortát. – Kérsz? – ajánlotta nagylelkűen férjének.
• Egy ilyen ajánlatott, hogy tudnék visszautasítani? – kérdezte Kol és vigyorogva elfogadta felé nyújtott édességet. Utána felesége nyakát kezdte csókolgatni, tudva, hogy mennyire szereti.
• A baba pillanatnyilag éhes, úgyhogy egy kicsit hűtse le magát Mr. Mikaelsson – közölte Cassie férjével.
• Nos, akkor meg kell várnom még, elfogyasztja a tortáját Mrs. Mikaelsson – válaszolta Kol.
• De utána… - hagyta függőben a mondatott Cassie és a villát a tányérjára téve félre nem érthető mozdulattal végigsimított férje mellkasán.
• Jól hangzik – helyeselt Kol nagyon is buzgón.
• Tudod amúgy én úgy gondoltam, hogy a nőknek megnő bizonyos dolgok után a kívánása, de nem hittem volna, hogy ez a férjeket is ilyen intenzíven érint – fejtegette véleményét Cassie és hagyta, hogy az ős az ölébe vegye őt és leüljön vele a kanapéra.
• Ezt én sem tudhatom, viszont ezzel kapcsolatban elárulhatok neked valami – mondta bizalmasan lehalkítva a hangját Kol.
• Akkor ne kímélj, hadd halljam – felelte a lány egy újabb torta darabot tűzve a villájára.
• Soha, senkit nem kívántam még annyira, mint téged – közölte a férje komolyan. Szerelme mélyen elpirult és hirtelen hevesen magához szorította az őst. – Valami baj van? – kérdezte aggódva és meg lehetősen döbbenten Kol.
• Én is szeretlek – sírt fel Cassie válaszként. Aminek következményeként teljesen összekönnyezte az ős pólóját.
• Ennek örülök, mert én is téged, de ezért igazán nem kell sírnod – nyögte kétségbeesetten Kol és nem tudta, hogyan is kéne megnyugtatnia feleségét, mivel nem értette, hogy egy ilyen közléstől miért is sír ennyire keservesen. – Valami rosszat mondtam? Vagy a baba? – kérdezte aggódva próbálván kitalálni az okát. És azon töprenget vajon Elijah nehezményezné e, ha felhívná őt és követlené, hogy csináljon… valamit, akármit… csak oldja meg ezt a kiborító helyzetet!
• Nem mondtál semmi rosszat és a babával sincs semmi baj – felelte a lány, kissé megnyugodva, mivel már átvonult rajta a hirtelen lecsapó érzelmi hullám.
• Akkor miért sírtál? – kérdezte az ős és azzal a kezével, amivel nem szerelme derekát szorította felszárította annak könnyeit.
• Azt hiszem a meghatódottságtól – válaszolta Cassie sóhajtva.
• Azt hiszed a meghatódottságtól? – ismételte meg kérdés formájában felesége válaszát Kol, ezzel is hangot adva továbbra is fennálló értetlenségének.
• Tudod a terhes nők néha… hogy is mondjam… - töprenget a lány. Próbálván úgy fogalmazni, hogy férje lehetőleg ne szaladjon világgá. Igaz tudta, hogy úgysem tenné meg, mert ahhoz túlságosan szereti, de nem szerette volna, ha kiborul attól, hogy néha majd rájön egy kis sírás vagy esetleg egy nagyobb hisztériás roham, amit egyébként már öt éves kora óta nem produkált. Viszont igen valószínűnek tartotta, hogy a terhesség ki fogja hozni belőle azt is. Ami egyébként nem volt valami nagyon bíztató. – Szóval hangulatingadozásaim lesznek – foglalta össze végül próbálván finoman, ám mégis célzatosan fogalmazni a lehetőségeket.
• Hangulatingadozások? – kérdezte Kol eltöprengve, de most már legalább nagyjából megnyugodott, viszont az elképedése még mindig ott lappangott a háttérben.
• Nos, ez lényegében azt jelenti, hogy ne lepődje meg, ha az egyik pillanatban nevetek a másikban pedig sírok – vázolta a jövőben igencsak előforduló lehetőségeket Cassie.
• Azt hiszem megértettem – ismerte el Kol. Magában hősiesen elhatározta, hogy az ilyen alkalmakkor is természetesen felesége mellett fog maradni elvégre „Jóban és rosszban” ahogy az esküvői fogadalmukban is szerepelt. Valamint az is elhatározásához tartozott, hogy szükség esetére a válla helyett, azért inkább zsebkendőt fog felajánlani. Nem mintha nem szeretné Cassie-t csak nem szeretett volna élő papír zsebkendő lenni. Ezt természetesen igen bölcsen nem osztotta meg feleségével, mivel sejtette, hogy akkor a hangulatingadozás a „nyugodtról” rekordgyorsasággal ugrana át a „irtó dühösre”. Ami igazán nem lett volna valami jó.

2. évad 8. fejezet

Az esküvő

„Ígérhetném, hogy szeretni és tisztelni foglak, hogy veled leszek betegségben és egészségben, mondhatnám, míg a halál el nem választ, de nem fogom. Ilyeneket csak az optimista párok mondanak. Teli remény, de én nem optimistán állok itt az esküvőmön, sem reménnyel telve. Én nem vagyok optimista, és nem is reménykedem, én elszánt vagyok, szikla szilárd, és tudom, a szív embere vagyok. Én szétszedem őket, majd összerakom, a kezemben tartom. A szív embere vagyok. Egy dolog biztos: te vagy a társam, a szerelmem, és a legjobb barátom. A szívem, az én szívem érted dobog, és ezen a napon, az esküvőnk napján egyet ígérhetek: megígérem, hogy a szívemet átnyújtom neked, neked adom magam.” Grace klinika című sorozat

Két és fél hónappal később…

Végre valahára elérkezett Cassie és Kol esküvőjének a napja. Már mindenki izgatottan várta, hogy sor kerüljön a nagy napra, amit a kastélyban került megrendezésre. A szertartás miatt a Túlvilágról már meg is érkezett Cassandra, valamint Kellan is. Mivel a nő ragaszkodott hozzá, hogy ő eskesse össze a párt. Cassie és Kol pedig elfogadták az ajánlatott. A lány azért, mert tudta, hogy mennyire fontos ez a családtagjainak, valamint nagyon megtisztelő is volt. Kol pedig egyrészt, mert ő is úgy gondolta, hogy ez nagyon szép ajánlatot, másrészt biztos volt benne, hogy ha Cassandra tartja a szertartást, akkor az többet fog jelenteni mint egy egyszerű esküvői, akit akárki más tartana meg. Caroline és Rebekah még az utolsó pillanatokban is percenként ordítottak és fel-alá szaladgáltak a kastélyban, hogy minden tökéletesen rendben legyen. Valamint az utolsó utáni simításokat végezték minden eszükbe jutó dolgon. Egyébként, ha valaki nem volt a neki kirendelt helyén, akkor azt azon nyomban és igencsak határozottan útba igazították. Olykor Lorenna is csatlakozott hozzájuk, de egyébként ő a vendégeket fogadta. Nem mintha olyan sokan lettek volna a vendégek. Bonnie, az édesanyja, Abby, Jeremy, Elizabeth, Sebastian, Holly és Liz. A többiek, vagyis Stefan, Damon, Ric, Liam, Nik, Elijah, Caroline, Rebekah, Elena és a vőlegény, vagyis Kol már nem számítottak már annak. Legalábbis Lorenna így vélekedett róla. Elvégre a fiatalabb Salvatore a mennyasszony nagybátyja volt, Liammel együtt, igaz más ágról. Damon az apja volt. Nik és Elijah a leendő sógorok. Rebekah a leendő sógornő, ahogy Caroline és Elena is. Kol pedig a leendő férj. Cassie egyébként a két szőke vámpírlány győzködése ellenére csak szűk körű esküvőt akart és végül teljesült a kérése, ami inkább ellenmondást nem tűrő parancs volt. Ezért is volt ennyire kicsit a meghívottak létszáma. Elvégre ez az ő esküvője volt. Igaz ennek ellenére is csak nagy nehézségek árán tudta kiharcolni akaratát. Viszont ha valami nem úgy alakult, ahogy ő akarta, akkor megmondta a szorgosan szervezkedő rokonainak, hogy vagy teszik, amit mond, vagy ő fogja szervezni és akkor abba senki nem szólhat majd bele és örülhetnek, majd ha jelen lesznek. Igaz utóbbit nem gondolta teljesen komolyan, mert ő aztán tényleg nem szerette az ilyesmit. Mivel az ő képességeit már nagymértékben meghaladta ez a fajta szervezés, valamint nem tartotta volna meg az esküvőt a szerettei nélkül. Viszont fenyegetésnek remekül bevált főleg, mert minden teketória nélkül elhitték neki, hogy igazat mond. Arra hivatkozva, hogy a hormonok hatására biztos képes lenne ilyesmire. Cassie erre inkább nem mondott, semmit, főleg mivel saját érdekében is inkább a bölcs hallgatás volt a legcélszerűbb. Kol sem hagyhatta és nem is hagyta ezt, mivel el tudta képzelni azt a fajta felfordulást, ami akkor lett volna, ha a lányok szabad kezet kapnak. Egyszerűen tudta, hogy abból nem lett volna számukra köszönet. Főleg mivel Rebekah, Caroline és Lorenna olyan ütős csapatott alkottak, hogy az már szinte rémisztő volt. Néha ő is javasolt egy-két dolgot, valamint olykor-olykor szíveskedett felhívni a kedves szervezkedő rokonok társainak figyelmét arra, hogy fogják vissza az elszabadult és teljesen felpörgött nőket. Mivel egynémely ötletet hallva legszívesebben a fejét verte volna az asztalba vagy fogta volna Cassie-t, valamint Annt és világgá szaladt volna velük.

Az esküvő előtti egy héttel…

• Mit szólnátok ahhoz, hogyha flamingók lennének a kertben? – vetett fel a javaslatot Rebekah. Kol furcsállva nézett húgára, de úgy gondolta, hogy testvére csak a hangulat feloldása végett vetett fel ezt az abszurd ötletet. Hát nagyon tévedett.
• Remek ötlet – lelkesedett egyből Lorenna. – Aztán baglyokat is engedhetnénk fel a szertartás végén, természetesen fehéreket, azok nagyon szépek lennének – egészítette ki a szőke hajú ős ötletét.
• Mindkettő nagyon is jó ötlet – csatlakozott a lelkesedéshez Caroline.
• Már csak a számukon kéne gondolkoznunk… - jegyezte meg Rebekah eltöprengve.
• Ugye most csak hülyéskedtek? – érdeklődte Kol komolyan és kezdte bánni, hogy Cassie és Ann, valamint minden más normális szervező képességgel rendelkező személy itt hagyta őt. Na jó, mindenki a kastélyban volt csak ő éppen a kis szalonban üldögélt az egyre lehetetlenebb és abszurdabb elképzeléseket felvető Rebekah, Lorenna és Caroline trio mellett. Amit csak és kizárólag magának köszönhetett. Magában pedig fohászkodni kezdett, hogy valaki mentse meg őt. Nem mintha kényszerítették volna az ittlétre, de azért mégiscsak az ő esküvője volt, aminek ellenőrizni kell, hogy minden rendben megy e a szervezésével és a nevezett példa alapján úgy látszik igencsak bölcsen tette, hogy itt maradt.
• Már, hogy hülyéskednék?! – kérdezte Caroline homlok ráncolva.
• Flamingók?! Mégis minek? Elvégre bár kint lesz megtartva a ceremónia, attól még a bálteremben leszünk utána egész végig, vagy már ezt is megváltoztattátok?
• Természetesen nem – jelentette ki Lorenna
• Akkor meg minek akarjátok azokat a bolond madarakat? Hogy a fejünk fölött röpködjenek és aztán dolguk végeztével ránk pottyantsanak? – kérdezte Kol széttárva a karjait jelezve, hogy mennyire ostobának is tartja az elképzelést.
• Mert kellenek és kész! – felelte Rebekah határozottan. Ügyet sem vetve az érvelésre.
• Kellenek neked! Nekem biztos, hogy nem! És mivel ez tudomásom szerint az én esküvőm lesz az fog történi, amit én akarok, szóval idióta madarak teljesen kizárva! – vágta rá Kol hevesen. Ezért a megjegyzésért bezsebelt három nagyon csúnya pillantást és végül a megjelent Elijah mögé kellet menekülni, mivel egyetlen egy pillanatra ő is megijedt tőlük. Pedig aztán ő nem az az ijedős fajta. Fiatalabb bátyja persze egyből elsimította a meglehetősen ideges kedélyeket és szokásos stílusában elmagyarázta a három nőnek, hogy kérdjék ki Cassie véleményét is, ha már Kolé ennyire nem tetszett nekik. Így is tettek. A válasz természetesen a nem volt. Igaz kellett a lánynak pár perc mire feltudta fogni, hogy tényleg komolyan gondolták, amit kérdeztek, mivel először azt hitte, hogy viccelnek és ezért az arcukba nevetett. Mikor rájött, hogy nem akkor jött a kivételesen megmentő jellegű hányinger. Amiből Kol arra következtette, hogy Cassie-nek is az a véleménye, mint neki. Ezt megosztotta a három nővel, majd siettve szerelme után ment, hogy megnézze, hogy van. Egyébként határozottan nem azért, sietett ennyire, mert menekült volna. Mert, ő aztán határozottan nem szokott menekülni, akkor sem, ha a vezetőség annyira lesújtóan nézett rá, hogy attól még a hideg is kirázta. Ann nevetve szülei után sietett, mivel nem akarta, hogy helyettük őt fogják be segítőnek. Helyette Elijah lett a szerencsés kiválasztott.

Az esküvő napja…

• Ma van az esküvőd – mosolygott rá barátnőjére Elena. Cassie visszamosolygott rá, kezeit kissé megnövekedett hasára csúsztatta és hagyta, hogy édesanyja kifésülje a haját, valamint és alkalomhoz illő frizurát készítsen neki. Jól láthatóan izgult elvégre ez volt az ő nagy napja. Pár óra múlva, már nem Cassie Salvatore lesz – mivelhogy Damon a nevére vette őt -, hanem Cassie Mikaelsson, vagyis Mrs. Mikaelsson. Annyira boldog volt attól, hogy ő és Kol összeházasodnak. Mást nem is tudott volna elképzelni férjének, mint az őst, aki leendő gyermeke - és remélhetőleg későbbi gyermekei – apja lesz. Egyébként hálát adott annak, hogy a baba kivételesen nyugton volt és nem küldte vissza igencsak kellemetlen módon a bevitt táplálékot, valamint kivételesen apukája vére iránti szomja sem volt sehol, nyilván a kivételes nap örömére kegyeskedett visszafogni magát. Amit az anyukája nagyon is értékelt.
• Nemsokára kész – suttogta Annabell és még egy utolsó simítást végzett lánya haján. Utána kisminkelte őt és az esküvői ruhát is rásegítette. Ami még régen Lorennáé volt és most büszkén átadta az unokájának, akin remekül állt és a szabása még a megnövekedett hasát is elrejtette. – Csodálatos vagy – lettek könnyesek a nő szemei, amint abban a gyönyörű fehér ruhában meglátta egyetlen gyermekét. Minden anya arról álmodik, hogy ilyen boldognak fogja látni azt, akit ő hozott a világra és nevelt fel. Ezzel Annabell sem volt másként, annak ellenére, hogy ő csak öt évig lehetett a lányával, mivel utána a boszorkányvadászok megölték őt. De most Cassandra megengedte neki, hogy unokája születése előtt itt maradjon, valamint, hogy utána is segítsen Cassie-nek. Ezért lehetett ma itt, amiért mérhetetlenül hálás volt, ahogy annak is, hogy így neki és Damonnek – lánya apjának – új esélyük volt a közös boldogságra, amit közös erővel meg is ragadtak.
• Anya ne sírj, mert akkor én is sírok majd és akkor elkenődik a sminkem, amit olyan szépen elkészítettél – lábadt könnybe Cassie szeme.
• Próbálom összeszedni magam – szipogta válaszként Annabell. – Szeretlek Manó – szorította magához végül leányát.
• Én is téged anyu – ölelte szorosan magához édesanyját a menyasszony. Annyira örült neki, hogy ezen a fontos napon itt van mellette, valamint a babával kapcsolatban is annyira sok tanáccsal látta őt el. Igaz, hogy ott volt a nagyanyja is, de valahogy az anyukája tanácsainak jobban örült. Nem azért, mert nem szerette az nagyanyját, csak valahogy Annabell-el sokkal könnyebben beszélt az ilyen dolgokról, mivel Lorennával néha – vagy inkább mindig – kicsit – vagyis inkább nagyon – elszaladt a ló. Elena szemei is könnyesek lettek ezeket a szavakat hallva és hirtelen rájött, hogy az ő esküvőjén nem lehet majd ott az anyukája. Ő és Elijah, bár még nem jelentették be, de ugyan úgy őszre tervezték az esküvőjüket, mint Caroline és Nik. A baba megszületése utánra. Cassie látta barátnője hirtelen szomorúvá váló hangulatát és magához ölelte a hasonmást, jelezve, hogy nincs egyedül, mert egymásra mindig számíthatnak majd.

Ann és a kis Gabriel a férfi öltözőben ültek és ott figyelték az ott összegyűlteket. Nik, éppen a kisfiúnak segített felöltözni. Ann pedig a többieket vette a kamerával, őt már előzőleg kezelésbe vette Elena és egy aranyos kis kék koszorúslány ruhát kapott, valamint a frizuráját is felkontyolták. Tetszett neki a ruha, amit Cassie-vel közösen választottak ki és már alig várta az esküvőt. A férfiak egyébként fekete öltönyben voltak, amiknek sötétkék csíkozásuk volt. Az ing is sötétkék volt a nyakkendő pedig világosabb kék sötétbarna átlós csíkozással. Elijah az öltönyén lévő nem látható szöszöket szedte le. Ric zavartan igazgatta magán az ing ujját, mert valahogy nem akart jó lenni, közben pedig Stefannal társalgott. Liam szokásos nyugodtságával pipázgatott. Kol meg annyira ideges volt, hogy már ötödszörre futott neki a nyakkendője megkötésének.

• Az ég megáldjon, fejezd már be! – mordult rá Damon és ő maga kötötte meg az ős nyakkendőjét. Annak érdekében, hogy végre ne kelljen a percenként egyre szerencsétlenebb állapotban lévő férfit lesnie. – Amúgy miért is vagy ennyire zaklatott? – érdeklődte bosszúsan, hogy már megint neki kell lelki tanácsadót játszani, mivel ha Elijah nem volt annyira a közelben, vagy éppenséggel elfoglalt volt – mint mondjuk most! -, akkor Kol – valamilyen borzalmasan érthetetlen oknál fogva – őt kereste fel a problémáival. Komolyan, mintha ők ketten puszi pajtások lennének vagy valami ilyesmi! Ő meg, mivel a lánya jövendőbeli férjéről, mostani társáról, valamint leendő unokája apjáról volt szó kénytelen kelletlen segített neki olyankor-olykor, vagyis mindig. Persze, ha valaki meg merészelte kérdezni tőle, hogy miért is teszi annak szinte leharapta a fejét. Elvégre hogy lehet ilyen nyilvánvaló hülyeséget kérdezni!
• Ma van az esküvőm – motyogta Kol meglehetősen félénken.
• És? – kérdezte morcosan, mégis lassan tagoltan Damon, úgy mintha egy szellemileg alacsonyabb szinten állóval beszélgetne. Ez már csak így ment náluk, az ős pedig nem vette fel neki a dolgot, vagy volt, amikor viccelődve visszaszólt. Most azonban nagyon is határozottan úgy látszott, hogy utóbbira nem igazán mutatkozik képesnek. Amúgy nem értette ezen, mit is kell kiakadni elvégre ő kérte meg Cassie kezét. Akkor most mire fel csinál, úgy mintha a talaj bármelyik pillanatban kicsúszhatna alóla és a világ a feje tetejére állhatna csak úgy minden oknál fogva?
• Szóval… - kereste a szavakat nehézkesen Kol.
• Ugye nem hiszed, hogy Cassie az oltár előtt fog faképnél hagyni téged? – esett le a dolog Damonnek, mielőtt az ős akár elmondhatta volna a problémáját.
• Elvégre miért is akarna hozzám jönni feleségül? – kérdezte kétségbeesetten Kol. Annyiszor átrágta már magát az egészen, de annak ellenére, hogy szerették egymást és egymáshoz akarták kötni magukat emberi módon is, nem csak a már meglévő lelki kötelékük által. Mégis félt, hogy Cassie mindezek ellenére csak azért akar a felesége lenni, mert lesz egy közös gyermekük. Meg persze ott volt Ann is. Tudta, hogy nagyon szánalmas ilyesmit még csak gondolnia is, mégis megtette és félt. Ezer éves volt és eddig még soha senki nem számított neki annyira senki, mint most Cassie és nem akarta, hogy ez megszűnjön közöttük. Nem bírta volna elveszíteni a lányt, de közben persze tudta, hogy amit most gondol azzal már a szánalmasan szörnyű kategóriába csöppent, sőt túl is szárnyalta azt.
• Csak azért, mert összeházasodtok, az érzéseitek még ugyan azok maradnak – emelte a plafon felé a tekintetét Damon, mint aki nem először közli ezt az őssel. Ami egyébként így is volt, mivel párszor már átrágták a témát. Kol utána mindig nyugodtabb lett, Damon pedig ezzel egyenes arányosan lett egyre idegesebb. Így nem meglepő, hogy volt olyan eset, amikor is a vámpír szabályosan leordította az ős fejét a nyakáról, hogy mégis hogy gondolhat ilyesmiket. – Ugye nem kell emlékeztetnem rá, hogy már amúgy is egy házasságnál magasabb szinten lévő kapocs van köztetek a kötelék által? – húzta fel a szemöldökét az idősebb Salvatore.
• Tudom, csak Cassie mellett folyton elbizonytalanodom – sóhajtotta Kol.
• Nos, ez a te egyéni problémád, amit én nem tudok megoldani és, ha lehetek őszinte nem is igazán akarok. Szóval viselkedj úgy, ahogy a korod béli férfihoz illik és szedd össze magad – parancsolt rá az ősre Damon ellentmondást nem tűrően.
• A korombéli férfiak már régen a földben porladnak – vágott végre vissza Kol ajkán egy halvány mosollyal.
• A pocsék humor már alakul, szóval kezdesz helyre rázódni a letargiából – forgatta meg a szemeit Damon. - Ha végre képes vagy elengedni engem… és én nagyon remélem, hogy így van, akkor nekem most mennem kell. Keress valaki mást, aki ápolja a kis lelki világodat, vagy ami még jobb lenne, szed végre össze magad. Később találkozunk – közölte a vámpír és kiment a szobából, hogy az oltárhoz kísérje a lányát.

• Kész vagytok? – kérdezte Damon belépve előzetes kopogás után lánya és Kol közös szobájába. Ahonnan az ős ki lett paterolva, mivel Caroline úgy gondolta így mégsem járja. Rebekah és Lorenna pedig csatlakoztak az elképzeléshez. Tehát külön szobákat neveztek ki férfi és női öltözőnek.
• Én igen – mosolyogott rá apjára Cassie, aki ellágyultan pillantott rá.
• Csodálatos vagy – nézett rá Damon gyöngéden és felé nyújtotta a karját.
• Damon, várj, még kell valami régi, valami új és valami kék – száguldott be a szobába Caroline és Lorenna.
• Valami régi – lépett unokája háta mögé Lorenna és a nyakába tette a családi címert ábrázoló nyakláncot. Ami egy fekete párduc volt, körülötte sötét erdővel.
• Ugye felvetted azt a harisnyakötőt, amit kikészítettem neked? – kérdezte Caroline. Cassie bólintását látva elégedetten kijelentette. – A valami új is megvan, akkor most már csak a…
• …valami kék kell – fejezte be barátnője mondatát Elena és elővette a Koltól kapott fülbe valókat. Lorenna ezután a tükör felé fordította unokáját.
• Azt hiszem készen vagy – lábadtak könnybe a vörös hajú boszorkány szemei is pont úgy, mint lányának az előbb.
• Mindig is készen álltam és csak rá vártam – válaszolta Cassie kedvesen.
• Lorenna ugye nem most fogod elsírni magad? Mert szerintem akkor Ric világgá fut, ha meglátja az elmosódott sminkedet – cukkolta szokása szerinte a vörös hajú boszorkányt Damon.
• Szerinted nem gyönyörű, Damon? – fordította Cassie-t a vámpír felé.
• Igen, de ez magától érthetődő nem? Az én lányom – vont vállat Damon könnyedén, nem minden szerénység nélkül.
• Mit is vártam tőled – csóválta meg a fejét Lorenna. Cassie viszont tudta, hogy apja tényleg így gondolja. – Akkor lent találkozunk – ölelte meg az unokáját.
• Igen, köszönöm a ruhát nagyi – hálálkodott Cassie.
• Nincs mit – legyintette a vörös hajú boszorkány derűsen. Mindig is azt akarta, hogy a lánya viselje ezt, de mivel ő neki soha nem volt rá alkalma, így most beérte az unokájával is, akin pont olyan jól állt, mint egykor rajta.
• A ruhádra figyelj oda a lépcsőn lefelé menet – tanácsolta Caroline.
• Tudom – mosolygott rá a szőke vámpírlányra Cassie és még el is nézte neki, mivel ma ezt az esküvői lelkesedésnek tudta be és nem az aggódásnak. Elena egyszerűen csak megölelte a lányt, ahogy Annabell is.
• Örülök, hogy itt vagy – mondta édesanyjának Cassie.
• Én is örülök neki – szipogott fel ismételten a nő és a többiek után ment.
• Mehetünk, Cassie? – kérdezte Damon a karját lánya felé nyújtva.
• Igen, apu mehetünk – karolt bele a vámpírba Cassie. A folyosón nem volt senki. Elena, Caroline, Lorenna és egy ölelés után Annabell is előre siettek a kertbe, hogy elfoglalják a helyüket, ahol a ceremóniát tervezték megtartani.
• Boldog leszel vele? – kérdezte halkan Damon. Csak azért, hogy biztos legyen mindenki mindenben és, hogy megnyugtassa önmagát is.
• Tudod, hogy senki mással nem lehetek az, csak és kizárólag vele. Szeretem őt – felelte Cassie hasonló hangon.
• Tudom – biccentett Damon és elmosolyodott. Cassie pedig visszamosolygott rá. Egyikük sem gondolta volna, hogy a lány egy ősvámpírhoz fog feleségül menni, mégis annyira bosszantóan és visszavonhatatlanul igaz volt. Ann és a kis Gabriel ott álltak a kastély bejárata előtt, hogy megvárják a menyasszonyt és az örömapát. A kisfiú egy párnán tartotta a gyűrűket, mivel ő volt a gyűrűhordozó, még a kislány a koszorúslány volt.

Mindenki hallotta, hogy Cassie és Damon, valamint a két gyerek a pavilon bejárata elé ért. Amit a kertben állítottak fel az esküvő idejére és azért, hogyha esne az eső, akkor is védve legyenek. De az idő csodálatosan tiszta volt és még egy kósza szellő sem lengedezett. Mintha ezzel is a támogatását akarná kifejezni a nagy esemény miatt. Kol immár nem volt ideges, hanem megnyugodva várta, hogy Cassie ideérjen mellé és ezen túl ott is maradjon. Örökre. A tanúja, aki Nik volt vigyorogva állt mellette. Amikor öccse megkérte őt erre a tisztségre igazán boldog lett tőle. Mivel azt hitte, hogy az Elijah-t fogja megkérni rá és nem őt. Ezért szorosan magához ölelte testvérét, hogy kifejezze ez iránti háláját és örömét. Kol is örült neki, hogy bátyja ennyire boldog volt ettől az egyszerű kéréstől. Utána a helyzetet Nik azzal tette viccesé, hogy kijelentette „Soha nem gondoltam volna, hogy megérem, hogy te előbb hajtsd igába a fejed, mint én.” Cassie tanúja pedig mindenki legnagyobb meglepetésére Sebastian volt. Egyszerűen senki nem gondolta volna, hogy a lány az unokatestvérét választja erre a tisztségre, hanem úgy hitték, hogy Holly vagy valamelyik másik lány lesz a választott. Kol volt az egyetlen, aki sejtette ezt. Holly nagyon boldog volt, hogy barátnője Sebastiant választotta tanúnak. Aki viszont barátnőjével ellentétben először szavakat sem talált. Csak egy szót tudott nagy nehézségek árán kipréselni magából. Ami nem volt más, minthogy: „Biztos?” Mikor kuzinja biztosította őt arról, hogy valóban ezt akarja, akkor belegyezett. És egy soha nem látott mosollyal ajándékozta meg a lányt. Cassandra is elérkezetnek látta az idő, hogy megjelenjen, mivel ő tartotta a szertatást, ezért nem lett volna tőle szép a késés. Vele tartott Kellan is. Moira, Lorenna és Annabell mellett foglalt helyett és a kivételes alkalom szempontjából rendbe szedte magát, így már nem nézett ki annyira hátborzongatóan, mint ahogy általában szokott. Liam hathatós segítségével felcsendült a nászinduló és mindenki felállva várta a mennyasszonyt és az öröm apát. A menet elején ballagott a kis Gabriel büszkén cipelve a párnát a gyűrűkkel. Mögötte Ann lépdelt széles mosollyal az arcán, kezében egy apró díszes csokorral. Őket pedig Cassie és Damon követték. Amikor a lány és Kol tekintette találkozott megszűnt körülöttük minden és boldogan egymásra mosolyogtak.

• Vigyázz rá – adta át lánya kezét Damon szigorúan.
• Kérned sem kell – biccentett a vámpír felé komolyan az ős és óvatosan megfogta szerelme kezét.
• Azt hiszem mindenkinek nyilvánvaló miért is gyűltünk ma itt össze – mosolygott rá az előtte állókra Cassandra. – Vannak olyan érzések, amik örökké összekötnek két embert. A köztetek lévő kötelék erősebb mindennél, ami ezen a világon van. Cassie, gyermekem, akarod férjedül, társadul, gyermekeid apjává fogadni a melletted lévő Kolt az örökké valóságig jóban és rosszban egyaránt? – kérdezte leszármazottját felé fordulva.
• Akarom – válaszolta Cassie lágyan.
• Kol, akarod feledésedül, társadul, gyermekeid anyjává fogadni a melletted lévő Cassie-t az örökké válóságig jóban és rosszban egyaránt? – kérdezte Cassandra az ős felé fordulva.
• Akarom – válaszolta Kol is.
• Gabriel, kérlek – szólította fel a kisfiút Cassandra, aki a mennyasszony és a vőlegény közé állt. – Ezek a gyűrűk szimbolizálják összetartozásotokat az emberek között is. Kol, megtennéd? – Az ős az egyik kezébe fogta Cassie-ét, a másikban pedig a gyűrűjét tartotta. - Ismételd utána. Ezzel a gyűrűvel én, Kol Mikaelsson, feleségemül fogadlak téged, Cassie Salvatore.
• Ezzel a gyűrűvel én, Kol Mikaelsson, feleségemül fogadlak téged, Cassie Salvatore – húzta fel szerelme jobb gyűrűsujjára a gyűrűt Kol.
• Cassie, te is megtennéd? – Cassie elvette a másik gyűrűt. - Ismételd utánam. Ezzel a gyűrűvel én, Cassie Salvatore, férjemül fogadlak téged, Kol Mikaelsson.
• Ezzel a gyűrűvel én, Cassie Salvatore, férjemül fogadlak téged, Kol Mikaelsson – húzta fel az ős jobb gyűrűsujjára a gyűrűt Cassie.
• Fogjátok meg egymás kezét – szólította fel a két házasulandó feleket, akik így is tettek. Cassandra a saját kezét az övékére helyezte. - A mágia által, a mágia nevében és a mágiáért házastársaknak nyilvánítalak bennetek – csendült Cassandra ünnepélyes hangja. Kezéből egy láthatatlan mágikus kötél indult ki és kötötte össze a két felet. Majd a mágia kirobbant belőlük és végig száguldott a jelenlévőkön. – Megcsókolhatod a feleséged – vetett egy huncut mosolygott az ősre, de az már a mondat elhangzása közben teljesítette a felszólítást, mivel erre aztán tényleg nem kellett őt megkérni. A többiek felállva tapsoltak, Nik hangosan fütyült az ifjú pár mellett. Ann is csatlakozott a hibridhez, valamint Gabriel is, bár neki még nem nagyon sikerült, de Nik kisegítette őt. A mindenre felkészült Caroline és Rebekah pedig rizst kezdett szórni az ifjú párra közben pedig a könnyeiket törögették, ahogy a legtöbb jelenlévő nőnemű személy.

Ezután mindenki gratulált az ifjú párnak. Kol hősiesen tűrte, hogy húga a vállára borulva zokogjon, amitől őt és az öltönyét a mellé furakodó Liam mentette meg végül. Ezért pedig igencsak hálás volt a férfinak, mert azt hitte, hogy húga soha nem fogja őt elengedni, és ami még ennél is rosszabb az öltönyére zokogja el boldogságát azért, mert összeházasodott Cassie-vel.

• Sok, boldogságot kicsim – szorongatta meg unokáját Lorenna.
• Nagyi, ha nem akarod idő előtt kiszorítani belőlem a dédunokádat, akkor szerintem lazíts egy kicsit – emlékeztette állapotára a vörös hajú boszorkányt Cassie.
• Igen, igen, hogyne – válaszolta Lorenna és valóban lazábbra vette mind a lelkesedését, mint az ölelését. Amiért az unokája igencsak hálás volt. Szóval, mivel az újdonsült mennyasszonnyal óvatosan kellett bánni ölelgetés szintjén, ezért mindenki az újdonsült férjen töltötte ki boldogságát, annak legnagyobb örömére. Bár valóban határtalanul boldog volt, aminek még ez sem szabhatott határt, sőt Nik kaján megjegyzései sem zavarták. Főleg nem azért, mert elraktározta őket, valamint mivel videó is készült róla tudta, hogy emlékezni fog rájuk, és amikor eljön a megfelelő idő, akkor visszaadhatja majd a kölcsönt. A vacsorát a bálteremben rendezték be. Az asztalfőre természetesen az ifjú pár ült. Mrs. Hastings eléjük tette a vacsora végén a tortát. Cassie és Kol felálltak és az ős a kezébe vette a kést, Cassie pedig az ősére helyezte a sajátját.
• Te, Kol, mindig is tudtam, hogy a családban nem te vagy a főnök – jegyezte meg Nik derűsen, arra célozva, hogy mivel Cassie keze van felül. Ami azt jelenti, hogy ő az „úr” a házasságban.
• A humorod valahogy még mindig nem jön be nekem – vágta rá Kol duzzogva.
• Szeretnéd, hogy megfordítsuk a felállást? – súgta Cassie halkan férjének.
• Nem, nekem, pont megfelel – csókolta meg a feleségét az ős erősen megfeledkezve a közönségükről.
• Kol, szerintem itt az ideje, hogy felvágjátok a tortát – jelentette ki Elijah, mikor az ifjú pár a diszkrét torok köszörülésére sem reagált semmit.
• Hogy? Ja, igen, persze – vált el nagy nehézségek árán kedves ajkaitól Kol. De tudta, hogy bőven lesz még ideje, hogy folytassák.
• Várjatok, csinálok rólatok egy képet! – kiáltott fel Rebekah lelkesen. Egyébként a kamerák a Nik által felszerelt helyeken folyamatosan mentek és vették az egészet a ceremóniától kezdve.
• Szöszi, nem kell a rizsa, úgysem tudsz egynél megállni – röhögött fel Damon.
• Rebekah, ez ma már hányadik kép is lesz? – kérdezte Nik is vigyorogva.
• A hányadik memóriakártya megfelelőbb kérdés lenne – licitálta túl a hibridet Stefan.
• Örülök, hogy ilyen nagy az összhang köztettek – húzta fel az orrát a szőke ős mire mindenki elmosolyodott.
• Rebekah, még ma, ha lehet – sóhajtott Kol és a plafon felé emelte a tekintetét jelezve, hogy a türelme már igencsak kezd elfogyni. Nem is beszélve, arról, hogy ha Elijah nem szól rájuk az előbb akkor biztosan itt és most adott volna egy korhatáros műsort a kedves egybegyűlteknek. Igaz, tudta, hogy Cassie megállította volna őt, a nagy kérdés csak a mikor volt. Húga közben gyorsan csinált egy perc alatt szinte harminc képet. A torta közös felvágása utána Cassie és Kol adott egymásnak egy-egy falatot az első szeletből. Igaz, Kolnak valahogy az orrára is került belőle a násznép legnagyobb mulatságára. Az ős cseppet sem bánta a dolgot, főleg, mikor ő is hasonlóan cselekedett szerelmével szemben. Aztán felosztották a tortát és adtak belőle családtagjaiknak ezzel is kifejezve, hogy most már egy családhoz tartoznak.

• Felkérhetem egy táncra Mrs. Mikaelsson? – hajolt meg a felesége előtt Kol csábító mosolyra húzva az ajkait. Szívét melegség járta át a lány nevének kimondásakor. Az enyém, az én feleségem, örökre.
• Természetesen Mr. Mikaelsson – helyezte az ős kezébe a sajátját Cassie viszonozva a mosolyt. Ő is hasonlóan érzett, mint Kol. Most már örökre együtt leszünk, és senki nem tehet semmit ez ellen. Megszólalt a zene és az ifjú párt már szelte is a báltermet, gyengéden egymásba kapaszkodva. - Szeretlek – pillantott fel Kol barna szemeibe a lány.
• Én is téged, édesem – válaszolta az ős még jobban magához húzva feleségét, de persze azért óvatos is volt, mivel nem akarta összenyomni a kisfiúkat.
• Szabad lesz? – kérdezte Damon, mikor már ő is táncolni akart a lányával, ami úgy két zeneszám után lehetett.
• Persze – mosolygott rá a vámpírra az ős és egy gyors csók után átengedte feleségét az öröm apának. Ő pedig Annabellt kérte fel egy táncra. Ezután, a mennyasszonyt kézről kézre adták a férfiak, hogy mindenki táncolhasson vele, bár Damon eleinte nagyon nehezen engedte át másnak a lányát és ott kicsit megakadt a sor, de Elijah a maga udvarias modorában lekérte Cassie-t egy táncra és végül a vámpír kénytelen kelletlen átengedte neki. Végül az ifjú pár ismét együtt táncolt.
• Hiányoztál – mormolta az ős magához húzva szerelmét.
• Végig itt voltam melletted – válaszolta Cassie.
• Tudom, és itt is maradsz, mert soha nem foglak elengedni téged – simított végig a lány hátán Kol.
• Vállalom ezt a kockázatot – remegett meg Cassie és megcsókolta a férjét.
• Ajánlom is, hogy így legyen – mormolta Kol csipkelődően.

Később Caroline megkérte Cassie-t, hogy dobja el a csokrát.

• Rendben, akkor álljatok sorba – válaszolta a szőke hajú vámpírlánynak és a többieknek. Majd hátat fordítva eldobta a virágcsokrát, ami egy nagy ívet leírva landolt egyenesen Elena kezeiben.
• Elijah, azt hiszem, nemsokára nagy bejelentésre számíthatunk tőletek – fordult idősebb öccse felé Nik és utána zavarba ejtően Elenára vigyorgott, aki el is pirult.
• Rátapintottál a lényegre Niklaus – közölte Elijah elmosolyodva.
• Nocsak, csak nem? – kérdezte Kol felvonva a szemöldökét. Fiatalabb bátyja magához húzta Elenát, aki még mindig zavarban volt.
• Nem szerettük volna még egy ideig közölni veletek ezt, de Elenával összeházasodunk ősszel, a baba születése után – közölte Elijah a nagy bejelentését.

Tudtam – csendült Lorenna halk, ám annál diadalmasabb hangja.

• Komolyan még egy esküvő? Úgy látszik, mindenki most akarja bepótolni az eddig elmaradt dolgait ezzel kapcsolatban. Ez az év az esküvőké úgy látszik – dünnyögte Damon a vörös hajú boszorkánnyal egy időben. Mindenki felnevetett a mondandójukat hallva.

Ezután Kol lehúzta szerelméről a harisnyatartót. Bár a keze nagyon is sokáig időzött szerelme lábain, aki alig bírta megállni remegés nélkül.

• Akkor sorakozó és megtudjuk, hogy még kinek lesz idén esküvője Damon nagy örömére – jegyezte meg az ős és hátat fordítva eldobta felesége harisnyatartóját. A szerencsés elkapó fél a tétován álldogáló Ric volt, aki erre a füle tövéig elvörösödött.
• Hát Ric, erre még én sem tudok mit mondani – jelentette ki Damon. Remélve, hogy tévedés az egész. Lorenna csillogó szemekkel pillantott a történelem tanárra, aki félénken rávigyorgott. – Oh, haver, már te is? – fakadt ki a vámpír duzzogva meglátva, hogyan is nézi legjobb barátját Lorenna és, hogyan is viszonozza azt.
• Damon, nem állhatsz a szerelem útjában – csapta hátba Nik az idősebb Salvatore-t derűsen.
• És nem is akarok – válaszolta Damon elvigyorodva. – De a kezed azért vedd le rólam, mivel úgy emlékszem, hogy ezt már megbeszéltük egyszer és nem akarhatsz emlékeztetőt – tette hozzá morcosan.
• És ha igen? – kérdezte a hibrid kihívóan.
• Akkor legalább hagy nekem egy kis szabad teret a mozgásnak – vágta rá az idősebb Salvatore, mivel Nik szinte a képébe mászott.
• Legyen – emelte fel a kezeit a hibrid megadóan. – Caroline ugye megtisztelsz engem egy újabb tánccal? – fordult szerelme felé, aki szinte egyből a karjaiba vetette magát.

Cassie és Kol ezután már nem sokáig voltak jelen, mert Rebekah és Caroline szinte kilökték őket az ajtón mondván nehogy lekéssék a gépet. Mindenki kikísérte az ifjú párt a kastély elé, és amikor elindultak együtt hallgatták és nézték amint a tökéletesen ünnepélyesen feldíszített kocsi után zörögni kezdenek a konzervdobozok. Cassie és Kol tehát elindultak a Nik által ajándékozott nászútra. Rebekah mikor meglátta, hogy az általa tökéletesen feldíszített autó tökéletességét így tompította valaki egyből kedvenc bátyjára nézett, aki Stefannal együtt gyanúsan ártatlan arcot vágott. Ahogy Ann és Gabriel is, de őket nem igazán lehetett hibáztatni.

• Tudom, hogy ti voltatok – tromfolt le a bűnösöket a szőke hajú ős.
• Na, de Rebekah, hogy feltételezhetsz ilyesmit rólunk – tette a hatás kedvéért a szívére a kezét Nik.
• Az ártatlan bárány szerep nem jön, be, ha te vagy a farkas – szólalt meg Damon.
• Szerintem tök jó volt – mondta a kis Gabriel az egyik hüvelykujját a szájába véve.
• Igen, kicsim az volt – vette fel a karjaiba a kisfiút Caroline.
• Na, jó, most az egyszer elnézem nektek – mondta Rebekah, aki mellett már ott állt Liam, aki, mint mindig most is hathatós segítség volt a szőke ős nyugodtságának elérésében. – Egyébként is úgy terveztem, hogy ti fogtok eltakarítani – mondta Stefanhoz és Nikhez intézve a szavakat. Akik egymásra néztek végül elnevették magukat, mert nem hitték, hogy ennyivel megússzák a dolgot.