2 évad 9. fejezet

Nászút

„Az energiád és a lelkesedésed azután keletkezik, hogy belevágtál valamibe.” Andrew Matthews

Cassie és Kol a Glasgow-i reptéren leadták a csomagjaikat és fel is szálltak a Klaus által kölcsön adott gépre, ami Rómába vitte őket. A nászút színhelyéül kitűzött városba érve Kol az itteni villájukba hajtott, amiben már lassan kétszáz éve nem volt, de legidősebb testvére remekül – mint ahogy az el is várható volt tőle – karbantartotta az egész helyett. Az ős gyöngéden erőszakos kérésre Cassie lefeküdt aludni. Mikor a lány reggel felébredt boldogan szorította magához az őt figyelő Kolt.

• Jó reggelt Mrs. Mikaelsson – súgta Kol boldogan felesége fülébe.
• Önnek is Mr. Mikaelsson – felelte Cassie hasonló hangon.
• Mit szeretnél ma csinálni? – érdeklődte az ős kíváncsian.
• Nem is tudom… – simított végig jelentőségteljesen férje mellkasán a lány.
• Felhívás keringőre? – nyögte Kol és birtoklóan, valamint nem utolsó sorban célzatosan átkarolta felesége derekát.
• A válaszod akkor… ? – lehelte Cassie az ős fülébe csábítóan.
• Teljesen egyértelmű, hogy igen – vágta rá Kol és egy gyors, ám mégis óvatos mozdulattal szerelmére gördült és a vállait kezdte apró, szinte pillakönnyű csókokkal elhalmozni. Cassie a választól elégedetten húzta magához az őst egy heves csókra a hajánál fogva, mivel látni akarta azokat a barna szemeket, amiket annyira szeretett. Kol felesége vállai mellett támaszkodott meg vigyázva születendő gyermekére és annak anyjára. Nyelveik vad táncot jártak. Cassie kezei Kol hátára siklottak, az ős pedig egyik kezét felesége hálóinggel feddet oldalán húzta végig. A lány megremegett az érintésre, majd egy gyors mozdulattal az ős fölé gördült és annak mellkasát csókolta egy-két érzékeny ponton elidőzve és hevesebben harapva az átlagosnál úgy, hogy az ős vére kiserkent a sebből. Cassie egyből le is nyalt. A baba ugyani követelte a szokásos adag vért. Kol szerette, amikor szerelme ennyire heves volt szeretkezés közben.
• Én kis vadmacskám. Dorombolsz nekem? – fordította a testhelyzetükön Kol egy gyors, ám még mindig óvatos mozdulattal letépte a feleslegessé vált csipke hálóinget – amit Rebekah és Caroline javaslatára vett meg a lány - és egyből a lány egyik mellére hajolt. Cassie – agya egy hátsó, gondolkodásra képes részében - tudta, hogy az ős mennyire is örül az ő hevességének. Neki pedig soha sincs ideje méltatlankodni ez ellen, főleg mivel Kol utána egyből valamelyik erogén zónájára hajolt, aminek következtében azt is elfelejti, hogy ki is ő. Egyébként az ős nemrég kapott rá erre a macskás hasonlatra. Ezután, hogy szerelme egyszer – teljesen véletlenül – végighúzta a körmeit Kol karjain, de olyan szinten, hogy a sebnek jó sok idő kellet mire begyógyult. Cassie lábaival átfont az ős derekát, aki már áttért a másik mellére. Kol gyengéden becézgette azt és mikor Cassie türelmetlenül és nagyon is várakozás teljesen felnyögött, akkor elvigyorodott.
• Ne játssz velem! Akarlak! Mégpedig most azonnal! – nyöszörögte Cassie élvezetesen, ám ellentmondást nem tűrően és azon volt, hogy lerángassa az ősről a selyem pizsama nadrágot. Ami sikerült is neki.
• Ahogy kívánod – búgta Kol és Cassie-be hatolt. Az élmény hatására egyszerre nyögtek fel. Az ős megcsókolta szerelmét, aki készségesen viszonozta azt és az ős vállaiba mélyesztette a körmeit. Cassie heves tempóra ösztökélt Kolt, aki szívesen teljesített a néma kérést. Egymást átkarolva érte el őket a gyönyör. Cassie szorosan kapaszkodott Kolba, aki immár a könyökeire támaszkodott felesége mellett. Mindketten kapkodva vették a levegőt és váltottak egy újabb ezúttal valamivel gyengédebb csókot. Majd az ős legörbült szerelméről, egy mozdulattal a mellkasára húzta és utána betakarta magukat.

Mikor már mindketten a normális tempóban vették a levegőt Cassie az ős mellkasára helyezte a tenyerét és felemelkedve belenézett az őt figyelő barna szemekbe.

• Te komolyan azt kérted, hogy doromboljak neked? – kérdezte homlokráncolva a lány, mivel most nem felejtette el feltenni ezt a kérdést, amire már régóta szerette volna tudni a választ.
• Igen, te vagy az én saját heves vadmacskám – nevetett fel Kol vidáman, mivel kedves néha nemcsak szeretkezés közben volt olyan, hanem volt, amikor úgy általában, mint például most is morcosan fújtatott ő pedig galád módon nem tudta megállni nevetés nélkül. – Már gondolkoztam is rajta, hogy megkérdezem Lorennát, hogy miért van a párduc a címeretekben, de szerintem tudom a választ – tette hozzá az ős pimaszul elvigyorodva.
• Te… te olyan… - nézett rá még morcosabban Cassie.
• Jóképű? Szexi? Okos? – sorolta az ős a jelzőket saját magára vonatkozóan és közben egy arcára kúszó széles vigyor kíséretében megsimogatta felesége arcát. Tudta, hogy szerelme nem dühös rá, mert akkor nem keresné a szavakat, hanem rögtön hozzá vágná őket. Mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül.
• Igen – nevetett fel a lány is, mert egyszerűen nem tudott haragudni a férjére. Ami kicsit bosszantó is volt, annak ellenére, hogy most az ősnek volt igaza, bár kissé zavaró volt, hogy ilyen szinten sorolja magára vonatkozóan a nagyon is hangzatos szavakat, de Cassie ezzel együtt szerette őt. – Milyen készségesen adsz tanácsokat arról, hogy is jellemezzelek téged – mosolygott rá végül Kolra.
• Tudom – vont vállat az ős.
• Szeretlek – kulcsolta össze jobb kezük ujjait Cassie. Mire a gyűrűik fénye megcsillant az ablakokon besütő napfényben.
• Én is szeretlek – felelte Kol gyöngéden és röpke csókot lehet szerelme ajkaira.
• Helyes – simogatta meg szabad kezével férje arcát Cassie. – Kol?
• Cassie? – kérdezett vissza kérdőn az érintett.
• Mit szónál, ha lemennénk reggelizni és utána elmennénk sétálni? – érdeklődte a lány.
• Remek ötlet, akkor mit hozzak fel neked előtte reggelinek? – pillantott születendő gyermek anyjára az ős készségesen.
• Nos, én egy kétszemélyes reggelinek jobban örülnék – közölte Cassie a terveit átkarolva férje nyakát.
• Szóval nekem is jut, majd belől? – vigyorodott el Kol.
• Szerinted sokat eszem? – kérdezte Cassie halkan és kissé sértődötten. Az ős most tudta, hogy ez tényleg egy olyan kérdés, amit feleségét komolyan érdekli és ha rossza választ ad akkor megharagszik rá. Már amennyi ideig haragudni tudtak egymásra, de az ős akkor sem szerette volna ezt.
• Pont annyit amennyi a babának és neked szükséges – nyugtatta meg Kol egyből szerelmét. – A Colosseumot is szeretnéd megnézni, ugye? Elijah javasolt egy éttermet, ami szerint kellőképpen romantikus és pont rálátni a teraszáról – jegyezte meg az ős ügyesen ellavírozva egy másik, sokkal könnyebb témára.
• Majd elmegyünk és a Szent Péter teret is megnézzük – jegyezte meg Cassie lelkesen.
• Persze ki nem hagynám – mosolygott rá feleségére az ős megkönnyebbülten. – Hozok reggelit – állt fel Kol gyorsan magára kapta a pizsamáját és már sietett is le a konyhába, ahol már várta őt a gondosan tálcára pakolt ételek. Amikhez még egy vörös rózsa is volt mellékelve. Valamint egy levél:

„Remélem, jól érzik, majd magukat Rómában, ha bármi kérdésük lenne, bármikor szóljanak. Mrs. Giovanni”

Hogy Nik, valamint Elijah mégis hol talál ilyen remek munkaerőt az számomra mindig is nagyon talánynak számított és ez most is így van, gondolta Kol. És a két tálcával a kezeiben felsietett szerelméhez, hogy a felesége és a baba ne szenvedjenek hiányt semmiben.

Cassie boldogan karolt bele férjébe és úgy sétáltak együtt a Szent Péter téren. Mindketten jártak már itt, mégis a város, valamint nem utolsó sorban az, hogy most együtt vannak itt, mint férj és feleség, teljesen felvillanyozta őket. Egymásnak mutogatták a nevezetesebbnél nevezetesebb épületeket és a másikat túllicitálva ajánlottak olyan helyeket, ahol remek a kilátás. Annak ellenére, hogy Kol kétszáz éve nem volt az olasz fővárosban még mindig voltak számára ismerős éttermek, amikbe feltétlenül el szerette volna vinni szerelmét. Valamint az Elijah által ajánlott romantikus vacsora remek kiszolgálással igazán ígéretesnek tűnt. Szerette volna lenyűgözni feleségét, annak ellenére, hogy tudta erre semmi szükség nincsen. Mégis mindent megtett ennek érdekében. Cassie örömmel hallgatta az őst, arról, hogyan is vették meg azt a villát, amiben most töltötték a nászútjukat. Közben beültek egy Kol által javasolt zárt teraszos étterembe, amiből pont rá lehetet látni a Colosseum-ra.

• Emlékszem, amikor idejöttünk már volt egy kisebb villánk. Nik másnapra mégis kiszúrta azt ahol most lakunk és elhatározta, ha törik, ha szakad, ő bizony megszerzi azt az épületet magának – mesélte a több mint kétszáz évvel történt eseményeket Kol.
• És nektek nincs lehetetlen, nemde? – szólt közbe Cassie mosolyogva.
• Eltaláltad. Nekem és Rebekáh-nak is megtetszett a kiválasztott villa. És követtük Niket a „Miénk lesz, a villa, ha fene, fenét eszik is” terv kivitelezésében. Elijah nem értett velünk egyet, de ennek ellenére kiderítette nekünk a tulajdonos kilétét. Az egyik ismerősünk pedig bemutatott neki minket. A tulajdonos egyébként egy nagyon öreg bácsika volt, akit viszont egyből megkedveltünk, humoros volt az öreg – vigyorodott el az emlék hatására az ős. Főleg, mivel a férfi jóval fiatalabb volt az ő ezer évéhez képes, mégis öregnek nevezte őt. – Érthető módon ő is nagyon megkedvelt minket – tette hozzá magától érthetődő módon. Cassie ezt hallva megforgatta a szemeit. - Az öreg nekünk akarta adni a villát, mivel nem volt saját gyermeke és mint mondtam nagyon megkedvelt minket. Viszont volt neki egy hűtlen felesége, aki nagyon fiatal és a hiúsága igazán nagymértékű volt. Az öreg csak egy régi egyesség miatt vette el őt, de soha nem kedvelte, viszont elválni meg nem akart tőle, akkor, sem ha a nő csak a pénzére utazott, akkoriban erre felé egyébként sem nagyon tettek ilyesmit. Itt vált tragikussá a történet – jegyezte meg Kol fejcsóválva és megállt felesége kezének cirógatásában is. Cassie rápillantott és látta a férjén, hogy teljesen a gondolataiba merült és úgy idézi fel neki ezt az egészet, hogy szinte látja maga előtt az akkoriban történetek. – Az öreg, idősödő kora ellenére még sok ideig élhetett volna és mi hajlandóak lettünk volna várni. Azonban egy nap a bácsika rejtélyes körülmények között meghalt. Elijah számára igazán különös volt az egész, mivel előző nap látogatta meg őt, aki akkor szokása szerint kitűnő egészségnek örvendett. Mindegyikünk gyanakodott. Ezután Nik környékezte meg a nőt, mivel én még látni sem bírtam, ahogy Rekekah sem. Elijah pedig soha nem folyamodna ilyesmihez. A nő amúgy is utált mindegyiküket, de egy-két megigézett pillanat és mindent bevallott. Miszerint a szeretőjével együtt ölték meg az öreget, hogy megkapják a pénzét, mivel féltek attól, hogyha várnak, akkor miénk lesz minden – szorult ökölbe az ős keze. Cassie átvéve az ős előbbi tevékenységét most ő kezdte el cirógatni Kol kezét.
• Oké, végül melyikkőtök ölte meg a nőt és a szeretőjét? – kérdezte Cassie megtörve a csendet.
• Miből gondolod, hogy megöltük őket? – kérdezte szemöldök ráncolva Kol. De azért nem tagadta a dolgot és ökölbe szorult keze is elernyedt.
• Nos, mivel azt mondta, hogy kedveltétek a bácsikát, így nem hiszem, hogy nemes egyszerűséggel elengedtétek volna őket – közölte tényközlően a véleményét Cassie.
• Balesetek is történek – rándult meg Kol szája sarka. Ezzel végérvényesen is bevallva, hogy valóban ők voltak, de nem árulta el melyikük. Egyébként a nőt Nik és ő ölték meg. A szeretőt pedig Rebekah és Elijah.
• Bárhogy is történt szerintem mindketten megérdemelték a halált – közölte végül Cassie. Tudva, hogy Kol nem ártatlan, de nem érdekelte. Úgy gondolta, ahogy mondta, az a nő csak azt kapta, amit érdemelt, a szeretőjével együtt. Az sem igazán zavarta volna, ha nem bűnösök a történetben felsoroltak. Elvégre Kol azért mégiscsak vámpír volt, aki sok embert ölt meg. De Cassie-t önző módon csak az érdekelte, hogy őt soha nem bántaná, ahogy a barátait sem. Minden más egyszerűen nem számított a számára.

A következő két azzal telt az ifjú pár számára, hogy bejárták Rómát. Az egyik reggel Kol éppen Cassie-ről rángatta le a pulóvert, amikor megszólalt a telefonjuk.

• Nik? Minek köszönhetem a nem várt hívást? – kérdezte Kol, homlokát szerelme vállának döntve.
• Gondoltam megkérdezem, hogy vagytok – válaszolta Nik.
• Nos, éppen a közepén tartunk valaminek és te megzavartál minket benne – jegyezte meg Kol neheztelően, mint akitől elvették a kedvenc cukorkáját.
• Nem állt szándékomban, így tenni. Csak szeretném megkérdezni, hogy mindenen rendben van e veletek – közölte elszontyolodást tetve a hibrid.
• Mire fel ez a nagy kedvesség, Nik? – kérdezte Kol gyanakodva.
• Rendben, igazából azt akartam kérdezni, hogy Cassie és a baba hogy vannak. Valamint történt e valami még nem láttam őket – tért rá a lényegre Nik.
• Mindketten remekül vannak – felelte Kol lágyan és megpuszilta feleségét, valamint annak hasát is. Cassie közben kivette férje kezéből a telefont.
• Szia, Nik – köszönt a hibridnek.
• Szia, a picivel minden rendben van, ugye? Remélem, eszel rendesen, valamint iszol Kol véréből, hogy a baba ne szenvedjen semmiben hiányt. Egyébként hallani már a szívverését? Megmozdult már? Esetleg rúgott? – sorolta lelkesen a kérdéseit Nik.
• Nik, nyugalom – nevetett fel a lány. Egyrészt a hibriden, másrészt férjén. Mert a kérdésekkel kapcsolatban eszébe jutott, amikor a baba először megmozdult.

Egy héttel korábban…

Kol rendszeres és nagyon is fontos kötelességének érezte, hogy a családtagjaikról beszéljen a babának. Amit Cassie végtelenül aranyosnak talált.

• Először is ott van, Nik bácsikád, aki teljesen kattant és a születésed híre miatt olyan lelkes, mint egy gyerek, de ne aggódj ettől eltekintve igazán jó fej – mormolta Kol a babának.
• Kol te meg mit csinálsz? – kérdezte Cassie mosolyogva férjétől.
• A fiúnkkal társalgok, édesem – válaszolta Kol magától érthetődően. – Tehát mielőtt édesanyád kérdése félbeszakított volna ott tartottam, hogy az én családom részéről van még egy bácsikád. Elijah, meg fogod látni, hogy a mi probléma megoldónk és megpróbálhatod majd őt kihozni híresen nagy nyugodtságából. Szerintem neked sikerülni fog – bólogatott saját elképzelésére az ős. – Aztán ott van Rebekah nénikéd, hát ő róla azt kell tudnod, hogy nagyon könnyen megsértődik, és valamiért szükségesnek érzi, hogy néha veszekedjen velem… - Cassie férje hajával játszott közben, ám hirtelen különös dolgot érzett és kissé megijedve tette a kezét a hasára. Kol látva, hogy valami történt feleségével ő is hasonló állapotba került. – Cassie? Valami baj van? Hívjak orvos? Vagy inkább Elijah-t? – zúdította szerelmére a kérdéseit az ős.
• A baba… - mormolta Cassie csodálkozva.
• Mi van vele? – kérdezte Kol a végső kétségbeesés határán egyensúlyozva.
• Megmozdult – jelentette ki a lány ámultan és mérhetetlen boldogság öntötte el miután levont ezt a következtetést.
• Hogy? – dadogta Kol. Cassie megfogta szerelme kezét és a hasára helyezte. – Nem érzek semmit – ráncolta a homlokát az ős megnyugodva, mivel azt már sikerült megtudni, hogy fiával minden rendben van.
• Várj – intette le férjét a lány. Aztán már érezte is, ahogy a baba ismét megmozdul. Kol pedig feleségéhez hasonlóan ámulva érezte kis fia első megmozdulását.
• Mozog – jegyezte meg az ős is boldogan és egy bugyuta mosoly terült szét az arcán.
• Ugye nem fogsz elájulni? – érdeklődte Cassie.
• Nem, nem fogok – biztosította feleségét Kol. – Akarod még hallani apu véleményét apróság? – duruzsolta szerelme hasának. A baba válasza egy nagyon is határozott rúgás volt. Az ős pedig teljesítette fia kérését és tovább mesélte a családtagjaik jellemzőit.

Nik hívásakor, az ősök Római villájában…

• A picivel minden rendben van. Köszönöm kérdésed eszek rendesen és ennek hála a ruháimba már nem férek bele. Még mindig iszom Kol vérét. És az utolsó három kérdésedre a válaszom az, hogy igen – felelte Cassie.
• Remélem igyekeztek haza, mert nem akarok mindenről lemaradni – mondta Nik kissé durcásan amiatt, hogy lemaradt unokaöccse első megmozdulásairól.
• Bármit is tervezel, előre szólok, hogy az még olyan három hét – jegyezte meg Kol. Mivel szándékában állt még Cassie-vel együtt megnézni az Eiffel tornyot, mivelhogy ő azt még nem látta. Felesége szívesen belement az ötletbe, valamint abba, hogy csak ez után menjenek Mystic Fallsba. Ahonnan később mennek, majd a baba születése előtt Skóciába, mert a lány szerette volna ott megszülni a picit.
• Tudom – hallották meg Nik kissé durcás hangját. – Mindenestre mire ideértek a babaszoba már fogadásra készen fog állni – tette hozzá készségesen, remélve, hogy a pár megértette a mögöttes tartalmat.
• Már neki is látatok? – húzta fel a szemöldökét Kol, bátyja lelkesedése aztán tényleg nem ismer határokat. Mondjuk Rebekah és Caroline mellett ez nem is igazán volt meglepő.
• Nemsokára neki kezdek, azt tervezem, hogy Ann és Gabriel is segítenek nekem
• Hogy te milyen rabszolga hajcsár vagy és ráadásnak még gyerekeket alkalmazol a munkára – jegyezte meg Kol.
• Ne aggódj, Caroline, Rebekah, Elijah és Elena is besegít nekem.
• És a többiek? – érdeklődte Cassie azonban sejtette, hogy azok mit is csinálnak.
• Ők a panzióban vannak és Lorenna szigorú felügyelete alatt végzik a kemény robotot – röhögött fel Nik. – Hozzá képes én egy arany ember vagyok ebben a tekintettben – szögezte le csak a miheztartás érdekében a hibrid.
• El tudom képzelni. Mindenestre most, hogy ilyen jól megdumáltuk a dolgokat elbúcsúznék tőled – mondta Kol remélve, hogy ezzel le tudja rázni lerázhatatlannak tűnő bátyját.
• A világért sem akarnám tovább zavarni a nászutatokat – közölte Nik és köszönés nélkül bontotta a hívást.
• Tudod szerintem nálatok ez valami családi vonás lehet, hogy nem köszöntök el ilyenkor – jegyezte meg Cassie Kol vállait masszírozva.
• Lehet, elvégre már igencsak régen élünk ahhoz, hogy megszokjuk az ilyesmit – válaszolta az ős vigyorogva és homlokát szerelme nyakához döntötte. Lehelete felesége csupasszá vált mellkasát borzongatta.
• Valahogy nem tudlak elképzelni amint postabaglyokat küldözgetsz – vigyorgott vissza a lány férje hajával játszva.
• Már megint arra célzol, hogy öreg vagyok? – pislogott fel Kol.
• Így lenne? – kérdezett vissza ártatlanul Cassie.
• Na, várja csak – döntötte őt hátra az ágyon az ős és folytatták azt a tevékenységet, amit általában a nászutasok szoktak csinálni mielőtt a kotnyeles családtagok a legjobb pillanatok egyikén felhívják őket.

Mystic Falls Mikaelsson villa

• Kíváncsi vagyok, hogy mit is fognak szólni, ha készen lesz – kapta fel vidáman Gabrielt Nik.
• Mikor kezdjük a festést? – kérdezte a kisfiú. Akinek már szintén volt szobája a villában, egyébként ennek ellenére általában Nikkel és Caroline-nal aludt.
• Amint Ann is itt lesz, mivel megígértem neki, hogy megvárjuk ők, mert már nem bírja Lorenna mellett – válaszolta a hibrid. Ekkor dudálás hallatszott és az emlegetett kislány száguldott be a villába.
• Remélem megvártatok – lépett várakozóan Nikékhez Ann.
• Persze – borzolta össze Ann haját a hibrid. – Hello Damon – fordult a férfi felé, aki a kislányt hozta el.
• Hello – forgatta meg a szemeit a vámpír.
• Azt hittem Liam hozza el Ann-t – jelent meg az ettől a ténynek az ellenkezőjéről meggyőződött és határozottan csalódott Rebekah.
• Igen, de végül rám esett a választás – vont vállat Damon.
• Mégis miért? – érdeklődte a megjelent Elijah is.
• Mert most mentek a bútokokért és Lorenna nem bízik az ízlésemben – húzta el a száját a vámpír.
• Nem csodálkozom – jegyezte meg Rebekah.
• Kösz, ez tőled igazán kedves volt – gúnyolódott az idősebb Salvatore. – Mindenestre nekem mennem kell, mert még sok dolgom van – tette hozzá és elsuhant.
• Mond meg az öcsédnek, hogy még nem telt le a büntetése az esküvőn történt dolog miatt – kiáltott még a vámpír után a szőke hajú ős.
• Nem is értem mit vagy úgy oda – mondta Nik húgának.
• Csak azért nem érted, mert te is részt vettél benne és csak, hogy tud, amit Stefan-ra vonatkozóan mondtam az ugyan úgy vonatkozik rád is – jelentette ki Rebekah határozottan. A hibrid megengedett magának egy fáradt sóhajt.
• Gyerünk apróságok és fessük ki azt a szobát – terelgette a két gyereket felfelé Nik próbálván figyelmen kívül hagyni húgát, ami nagyon nehezen ment. – Arra gondoltam, hogy tehetnétek majd kéznyomokat a falra, amik növelnék a hangulatát – jegyezte meg Ann-nek és Gabrielnek a hibrid. – Ja és ha meglátjátok Elijah-t nyugodtan fessétek be őt is. Csakhogy érezze a törődést – tette hozzá összeesküvéshez méltó halk hangon. A két gyerek válasz egy-egy bólintás volt. Nik tudta, hogyha ez szerelme fülébe jut, akkor kapni fog miatt, mert mire is buzdítja ő a nagyon is befolyásolható gyerekeket, de egyszerűen nem tudott ellenállni ennek az ötletnek. Caroline, Elena és Rebekah már elkezdték kiválasztani a bútorokat. Elijah egyébként annak nézett utána, hogy Skóciában van e a kastélyhoz közel eső ház a számukra. Igazából Lorenna már ajánlott is neki egyet. Ami közel helyezkedett el a kastélyhoz, bár egy kicsikét romos állapotban volt, de ennek ellenére remekül megfelelt a célnak. Egy-két kisebb összeg és szebb lesz, mint valaha. Otthonos lesz elvégre ők azért mégiscsak mindenféleképpen ott akartak lenni a szülésnél. Mivel tudták, hogy Cassie biztos otthon szeretné, majd megszülni a babát és bár nagy a kastély azért mégis jobb volt, ha lenne egy sajátjuk. Nik bőszen támogatta az ötletet, ahogy a többiek is. Szóval a hibridek segítségével az ősök már meg is kezdték a felújítást, amit Rebekah felügyelt távolról, őt pedig Liam. Elijah bízott húga ízlésében, de barátjáéba kicsit jobban. Ismerve Rebekah olykor-olykor kicsapongó véleményét, ami az egész lényében megmutatkozott és nem szerette volna, ha az új otthonuk túlságosan is... dekoratív lenne. Mivel azért mégis egy kastélyról volt szó és nem egy Amerikai házról.

Mystic Falls, Salvatore panzió

• Hová tegyem a babaágyat? – kérdezte Damon, mivelhogy mire hazaért addigra testvére, meg a többiek már meg is érkeztek a bútorokkal. A tervezést Lorenna önkéntesen magára vállalta, aminek az idősebb Salvatore nem kifejezetten örült, de végül kénytelen-kelletlen elfogadta. Főleg mivel más választása nem igazán volt.
• Damon! Nehogy leejtsd! – kiáltott rá az érintettre Lorenna kiakadva.
• Nem állt szándékomban – válaszolta meglehetősen bosszúsan összefonva a szemöldökét Damon.
• Tedd oda – bökött az egyik sarokba a vörös hajú boszorkány a terveit tanulmányozva. Az idősebb Salvatore teljesítette a parancsot.
• Liam! Azonnal hozd a pelenkázót, de inkább ketten hozzátok Stefan-nal nehogy még valami baja legyen – kiáltotta le a panzió előtti kocsiról éppen lehurcolkodó öccsének és a fiatalabb Salvatore-nak Lorenna ellentmondást nem tűrően. Damon szem forgatva körülnézett a szobában és tudta, hogy tetszeni fog neki a látvány, mivel nagyon hasonló lesz ahhoz, ami Cassie gyerekszobája volt régen.
• Lorenna? Hová tegyem a plüssállatokat? - kérdezte Ric, aki vagy egy doboznyi ilyen figurát cipelt. Egyébként szerény véleménye szerint egy egész óvodás csoportnak is sok volt ez a mennyiség, de inkább hallgatott erről, mivel tudta, hogy nem talált volna kedvező fogadtatásra.
• Az ágy melletti szekrényben lesznek. Viszont az még nincs itt. Ric megtennéd, hogy felhozod? Persze Damon bizonyára segít neked benne – vezényelte Lorenna.
• Parancsára asszonyom – gúnyolódott Damon haptákba vágva magát és kivágtatott a szobából meg sem várva barátját, akinek még le kellett magáról aggatnia a hozzá hirtelen igencsak ragaszkodó plüssöket. – A húgod szokása szerinte nagyon rákapott a főnökösdire – közölte Liammel, aki Stefannal együtt a pelenkázót cipelte.
• Megszoksz vagy megszöksz – közölte sóhajtva Liam, mire a pipája majdnem kiesett a szájából, így ennek elkerülése érdekében inkább csendben folytatta útját. Stefan pedig egy mosolyt engedett meg bátyja felé, annak ellenére, hogy Damon így viselkedett mindenki tudta, hogy mennyire élvez is ezt az egészet.
• Ric! Nem érek rá egész nap itt szobrozni! Hová tűntél? – kiáltott legjobb barátja után Damon.
• Damon! Nem vagyok a kiskutyád, aki az első parancsodra a lábadhoz szalad – dohogta a történelem tanár válaszként.
• Hol a fenében késtél eddig? – kérdezte a vámpír számon kérően. Azért nem szeret egy szál pulóverben kint állni a hidegben, még, akkor, sem ha az nem árt meg neki, viszont a rá hulló esőcseppek garantáltan biztosították, hogy ruhái ne maradjanak szárazak. Ami nagyon bosszantó volt.
• Ha már ilyen szépen kérdezed, elmondhatom neked, hogy meg kellett várnom még Stefan és Liam lepakolnak, mivel nem fértem el mellettük – morogta legjobb barátja sértetten.
• Ennyire azért ne legyél érzékeny – csitította kissé kedvesebben legjobb barátját Damon. – Ha végeztünk van kedved meginni egy pohárral? – ajánlotta nagylelkűen egy amolyan kiengesztelési ajándékul.
• Oké, de remélem tisztában vagy vele, hogy még eltart egy ideig még minden a Lorenna szerinti helyére kerül – válaszolta Ric lelkesen a vámpír által felkínált lehetőségtől.
• Jobban is, mint te – csóválta meg a fejét rosszallóan Damon.
• Damon, Ric! Látom, ám, hogy lustálkodtok! – kiáltott le Lorenna méltatlankodva.
• Na, siessünk, minél előbb készen vagyunk, annál előbb hagyja abba a követelődzést – válaszolta Damon és megadóan folytatták a rájuk osztott feladatot.

Két héttel később, Róma…

• Cassie, édesem, nem láttad a telefonom? – kérdezte érdeklődve Kol, aki már az össze zsebét kiürítette, ráadásul már minden lehetséges helyen kereste a nyavalyás kis szerkentyűt. Tudta meg kell keresni, mivel ha netalántán Nik bizonyos ostoba indítatásból kifolyóan újra felmerné hívni őket és véletlenül nem venné fel, akkor tudta, hogy a baba miatti aggodalmában képes lenne egy egész hibrid csapattal rájuk törni. Kimentve őket vélhető veszélyből és amennyire testvérei időzíteni tudtak nyilván valaminek a kellős közepén nyitnának rájuk. Amiből Kol köszönte szépen, de nagyon nem kért.
• A konyhában hagytad – leengedte meg a kezében a kereset tárgyat Cassie, másik kezében egy tányér volt, rajta nagy szelet csokis tortával és a hozzá szükséges villával, valamint az elmaradhatatlan tejszínhabbal meghintve.
• Tényleg – csóválta meg a fejét Kol vigyorogva, mikor rájött, hogy hogyan is került a telefon oda ahová. – Valahogy az utána történtek már jobban lekötötték a figyelmem – súgta feleségének, akit derekánál fogva magához húzott. Ugyanis a lány és ő mondhatjuk úgy, hogy közelebbről megvizsgálták a konyhaasztalt.
• Valahogy sejtettem – mosolygott rá Cassie és a villájára tűzött egy darabka tortát. – Kérsz? – ajánlotta nagylelkűen férjének.
• Egy ilyen ajánlatott, hogy tudnék visszautasítani? – kérdezte Kol és vigyorogva elfogadta felé nyújtott édességet. Utána felesége nyakát kezdte csókolgatni, tudva, hogy mennyire szereti.
• A baba pillanatnyilag éhes, úgyhogy egy kicsit hűtse le magát Mr. Mikaelsson – közölte Cassie férjével.
• Nos, akkor meg kell várnom még, elfogyasztja a tortáját Mrs. Mikaelsson – válaszolta Kol.
• De utána… - hagyta függőben a mondatott Cassie és a villát a tányérjára téve félre nem érthető mozdulattal végigsimított férje mellkasán.
• Jól hangzik – helyeselt Kol nagyon is buzgón.
• Tudod amúgy én úgy gondoltam, hogy a nőknek megnő bizonyos dolgok után a kívánása, de nem hittem volna, hogy ez a férjeket is ilyen intenzíven érint – fejtegette véleményét Cassie és hagyta, hogy az ős az ölébe vegye őt és leüljön vele a kanapéra.
• Ezt én sem tudhatom, viszont ezzel kapcsolatban elárulhatok neked valami – mondta bizalmasan lehalkítva a hangját Kol.
• Akkor ne kímélj, hadd halljam – felelte a lány egy újabb torta darabot tűzve a villájára.
• Soha, senkit nem kívántam még annyira, mint téged – közölte a férje komolyan. Szerelme mélyen elpirult és hirtelen hevesen magához szorította az őst. – Valami baj van? – kérdezte aggódva és meg lehetősen döbbenten Kol.
• Én is szeretlek – sírt fel Cassie válaszként. Aminek következményeként teljesen összekönnyezte az ős pólóját.
• Ennek örülök, mert én is téged, de ezért igazán nem kell sírnod – nyögte kétségbeesetten Kol és nem tudta, hogyan is kéne megnyugtatnia feleségét, mivel nem értette, hogy egy ilyen közléstől miért is sír ennyire keservesen. – Valami rosszat mondtam? Vagy a baba? – kérdezte aggódva próbálván kitalálni az okát. És azon töprenget vajon Elijah nehezményezné e, ha felhívná őt és követlené, hogy csináljon… valamit, akármit… csak oldja meg ezt a kiborító helyzetet!
• Nem mondtál semmi rosszat és a babával sincs semmi baj – felelte a lány, kissé megnyugodva, mivel már átvonult rajta a hirtelen lecsapó érzelmi hullám.
• Akkor miért sírtál? – kérdezte az ős és azzal a kezével, amivel nem szerelme derekát szorította felszárította annak könnyeit.
• Azt hiszem a meghatódottságtól – válaszolta Cassie sóhajtva.
• Azt hiszed a meghatódottságtól? – ismételte meg kérdés formájában felesége válaszát Kol, ezzel is hangot adva továbbra is fennálló értetlenségének.
• Tudod a terhes nők néha… hogy is mondjam… - töprenget a lány. Próbálván úgy fogalmazni, hogy férje lehetőleg ne szaladjon világgá. Igaz tudta, hogy úgysem tenné meg, mert ahhoz túlságosan szereti, de nem szerette volna, ha kiborul attól, hogy néha majd rájön egy kis sírás vagy esetleg egy nagyobb hisztériás roham, amit egyébként már öt éves kora óta nem produkált. Viszont igen valószínűnek tartotta, hogy a terhesség ki fogja hozni belőle azt is. Ami egyébként nem volt valami nagyon bíztató. – Szóval hangulatingadozásaim lesznek – foglalta össze végül próbálván finoman, ám mégis célzatosan fogalmazni a lehetőségeket.
• Hangulatingadozások? – kérdezte Kol eltöprengve, de most már legalább nagyjából megnyugodott, viszont az elképedése még mindig ott lappangott a háttérben.
• Nos, ez lényegében azt jelenti, hogy ne lepődje meg, ha az egyik pillanatban nevetek a másikban pedig sírok – vázolta a jövőben igencsak előforduló lehetőségeket Cassie.
• Azt hiszem megértettem – ismerte el Kol. Magában hősiesen elhatározta, hogy az ilyen alkalmakkor is természetesen felesége mellett fog maradni elvégre „Jóban és rosszban” ahogy az esküvői fogadalmukban is szerepelt. Valamint az is elhatározásához tartozott, hogy szükség esetére a válla helyett, azért inkább zsebkendőt fog felajánlani. Nem mintha nem szeretné Cassie-t csak nem szeretett volna élő papír zsebkendő lenni. Ezt természetesen igen bölcsen nem osztotta meg feleségével, mivel sejtette, hogy akkor a hangulatingadozás a „nyugodtról” rekordgyorsasággal ugrana át a „irtó dühösre”. Ami igazán nem lett volna valami jó.