10. fejezet

Versenyfutás az idővel

A még mindig elkeseredetten maga elé bámuló Kol kivételével mind a hang felé kapták a fejüket.

-        Komolyan még egy piti kis boszorkányvadásszal sem tudtok elbánni? - adott hangot véleményének Damon Salvatore.

-        Damon – hallottak meg egy szemrehányó női hangot. - Aki megtámadta őket nem közönséges boszorkányvadász. Bonnie, majd én lebontom a falat – lépdelt a Bennett lány mellé. Mindenki ámultan nézte a határozott huszonöt év körüli vörös hajú nőt, aki szinte egy pillanat alatt lebontotta azt a falat, amivel Bonnie alig-alig boldogult. - Kész – vigyorodott el elégedetten.

-        Látom, megint nekem kell megmentenem a várost – szólalt meg ismét Damon és egy színpadias mozdulattal megrázta a fejét.

-        Remélem nem a te kezed van a dologban – ragadta meg az idősebb Salvatore nyakát Klaus és egy ideges oldalpillantást vetett kisebbik öccsére. Még mindig ott térdelt és üveges szemekkel bámult maga elé. Mint aki teljesen elvesztette a lelke egyik felét. Egyszerűen borzalmas látványt nyújtott, még egyik testvére sem látta ezelőtt soha ilyennek. Igaz, nem is volt eddig soha senki olyan fontos neki, mint Cassie. Ha az idősebb Salvatore akárcsak egy kósza gondolattal is, de hozzájárult ahhoz, hogy felhívja a boszorkányvadászok figyelmét rájuk, és miatta elrabolták Kol kedvesét valamint a hasonmást akkor Nik kész volt rá, hogy itt helyben kitépje a szívét, nem törődve azzal, hogy az ex-legjobb barátjának a testvére-e avagy sem.

-        Ugyan, hová gondolsz? - vont fel az a szemöldökét Damon, aki még ebben a szorult helyzetben sem vett vissza gúnyos stílusából. Odaszólt testvérének: - Stefan, az öreg cimborád sérteget engem.

-        Nem Damon tette. Valaki megbízta vele az egyik legerősebb boszorkányvadászt, hogy szerezze meg a hasonmást – válaszolta a férfival érkezett nő. Klaus elengedte Damon nyakát, de azért vetett még rá egy fenyegető pillantást.

-        És Cassie? - suttogta rekedten Kol.

-        Ezt meg mi lelte? - kérdezte szokásos kedves módján Damon. Senki nem figyelt rá.

-        Cassie igazán más kategóriába esik. Bonnie és én megpróbálhatjuk megkeresni őket Jeremy vérével – magyarázta az ismeretlen boszorkány, mintha az egész magától értetődő lenne, hogy segít nekik. Bár nem értették a nő mögöttes okait, azért a segítségét készséggel elfogadták.

-        Sikerülni fog? - kérdezte gyakorlatiasan Elijah, miközben felsegítette a földről az öccsét. De mikor látta, hogy nemigen fog megállni a lábán, inkább átvetette a karját a vállán. Ismerős volt neki Damon boszorkánya. Remélte, tényleg tud nekik segíteni. Nem értette, hogy voltak képesek elrabolt mellőle Elenát. Kijöttek sétálni, mert a lánynak melege volt, őt meg hirtelen leszúrták. Önmagának bevallotta, hogy nagyon megkedvelte Elenát, aki annyira különbözött elődeitől. Rémesen bosszantó helyzet, annyi bizonyos. Nem is beszélve arról, hogy Cassie-t is magukkal vitték. Kol meg teljesen összeroppant. Nyilván ez volt a céljuk, vagy ha nem ez, akkor mégis micsoda? Mit akarnak a hasonmástól és Cassie-től? Ki hívta fel rájuk a boszorkányvadászok figyelmét? Ki bérelte fel őket? A legfontosabb függőben lévő kérdés a miért volt. Vajon kinek kell ennyire a hasonmás és Cassie? A helyzet nem volt túl bíztató. Sajnos túl sok volt a kérdés és még több válasz volt rájuk lehetséges. Még akkor is, ha csak a legfontosabb szempontok alapján próbálja leszűkíteni a kört. De legalább most már el tudunk indulni valamerre, gondolt bele Elijah. Már nem ismeretlen az ellenfél, mert minden boszorkányvadász ugyanolyan, csak a fizetség és saját önös érdekeik érdeklik, éltetik őket. Ez alapján nem lesz nehéz megtudni, hogy pontosan melyik klán is támadt rájuk. De sejtette, hogy csak egyetlen egy klánnak van annyi merészsége és oktondisága, amennyi ahhoz szükséges, ami által mernék őket ilyen könnyedén támadni. Ráadásul a saját otthonukban.

-        Nem bizonyos, de egy próbát mindenképpen megér – válaszolta készségesen a boszorkány.

-        Ha befejeztétek a diskurzust igazán indulhatnánk haza, még meg kell keresnünk az eltűnteket, akiket az orrotok előtt raboltak el – szúrt még egyet oda gonoszkodva Damon. A Mikaelsson testvérek egyszerre a lelkileg összetört Kolra pillantottak, utána a két idősebb testvér és Rebekah összenéztek, majd együttesen egy néma döntést hoztak. Elfogadják a felajánlott segítséget. A helyzetre kivételes voltára való tekintettel kegyesen elengedték az idősebb Salvatore megjegyzésének második felét a fülük mellet.

-        Ott találkozunk – fordult az ismeretlen boszorkány felé Klaus, majd a Mikaelsson család Caroline-al kiegészítve távozott. Rebekah még gyorsan összeszedte a kabátjaikat magához véve Cassie-ét is. Elenáét nem állt szándékában elhozni, de ezt Ric vállalta helyette. Damon még gyorsan beugrott a Tanácsülésre, hogy beszéljen egy percre Lizzel. A többiek addig a Salvatore panzióba mentek.

Az ősök és a velük tartó Caroline tettek egy kis kitérőt is. Kol ugyanis mindenképp szeretett volna elmenni Cassie házába. Ennek oka nem volt más, minthogy ragaszkodott ahhoz, hogy magukkal vigyék a macskát. Testvérei pedig nem tagadták meg kérését. Remélték, hogy öccsük nem kezd eszeveszett tombolásba, bár az még mindig jobb lett volna, mint ez a mostani szótlan állapot, ami annyira távol állt öccsüktől, mint ég a földtől. Szóval fogták Midnightot és folytatták útjukat a Salvatore panzió felé.

-        Ti nem találjatok különösnek Damon boszorkányát? - kérdezte félénken Caroline az ősöket. Eddig nem sok boszorkánnyal volt dolga, de furcsa volt neki a nő határozott és ugyanakkor kedves egyénisége.

-        De. Ráadásul nevén nevezte a Bennett lányt és Cassie-t – értett egy vele Klaus.

-        Lehet, hogy Damontől tudja – vetette fel Rebekah, bár ő maga is kételkedett felvetésében.

-        És Cassie? Damon nem tud róla – rázta a fejét Elijah. - Mindenesetre nagyon erős boszorkány. De nem hiszem, hogy felénk ártó szándékkal közeledne. Viszont, ha mégis...

-        Ha mégis, akkor megoldjuk – folytatta Klaus. – Egyébként is ajándék boszorkánynak ne nézd az okait, hanem csak azt, hogy a te oldaladon álljon.

A Salvatore házban a két boszorkány már munkához is látott és keresték az eltűnteket. Ric és Jeremy gondterhelten ültek a kanapén, Stefan pedig bátyját nézte, aki éppen töltött magának egy pohár whiskyt. Azóta nem látta, hogy Elena kijelentette, hogy nem fog kettőjük közül választani és Damon másnapra eltűnt. Mindig is hirtelencselekvő típus volt. Ráadásul a fiatalabb Salvatore testvért érdekelte volna, hogy bátyja hol ismerte meg a boszorkányt, akivel jött. Ő lenne a legújabb trófea? - nézett a nőre kételkedve Stefan, ám hamar elvetette ezen feltevését. Mindketten teljesen közömbösnek látszottak. Bár bátyjánál a színészkedés is szóba jöhet, de mire fel? Mindig is imádott dicsekedni a csábításaival és egy ilyen erős boszorkányt semmiképpen sem hagyott volna ki a dicshimnuszaiból.

-        Otthon, édes otthon – mormolta Damon és egy hajtásra kiitta a pohár tartalmát.

-        Valami eredmény? - kérdezte aggódva a szobába berobbanó Caroline, mögötte besuhantak az ősök is.

-        Eddig semmi – felelte Ric és aggódva megcsóválta a fejét.

-        A hibridjeimet is ráállítottam a keresésre – szólt közbe Klaus és leült a másik kanapéra. Kol mellé ült a macskával a kezében és gépies mozdulatokkal simogatta Midnight fejét. Cassie macskája megnyugtatóan dorombolt válaszként.

-        Nem hinném, hogy a kitenyésztett kis barátaid segíteni tudnának – szúrt közbe cinikusan Damon.

-        Damon! - csattant fel egyszerre Ric, Caroline és Stefan. Remélték, hogy az idősebb Salvatore visszafogja magát, de mind tudták, hogy ez csak egy hiú ábránd.

-        Nem miattad vagyunk itt, de ha még egyszer ilyet mondasz, kitépem az egyik vesédet és megetetem veled, világos? - kérdezte tőle Klaus, csak a miheztartás végett. Kezdett nagyon elege lenni az idősebb Salvatore-ból; visszajön, hoz magával egy boszorkányt is, és rögtön azt hiszi, hogy joga van az ilyen megjegyzésekhez. Hát egyáltalán nincs joga hozzá.

-        Megértette – válaszolt testvére helyett sietősen Stefan és vetett bátyjára egy figyelmeztető pillantást, amit Damon, mint mindig, most is figyelmen kívül hagyott. Bonnie ekkor élesen felsikoltott és a szoba másik végébe repült volna, ha Caroline nem kapja el. Damon boszorkányának az orra pedig igencsak vérzett. A nő leült Ric mellé és zsebkendőjét elővéve megtörölte vérző orrát. Bonnie-t Jeremy és Caroline támogatta el Ric másik oldalára.

-        Mire jutottak? - érdeklődte Elijah.

-        Mystic Falls területén vannak, annyi bizonyos. Bár nem is gondoltam, hogy elvinnék őket innen. Azonban sajnos csak lassan tudjuk szűkíteni a kört, mert folyton ellenállásba ütközünk. De reggelre valószínűleg meglesz.

-        Mintha kicsit kijöttél volna a gyakorlatból, Lorenna – szúrt oda Damon. Tudta, hogy a boszorkány az egyik legerősebb, aki még életben van és bosszantotta, hogy ilyen lassan tudja megoldani ezt a szerinte „csip-csup” kis keresést.

-        Mintha már mondtam volna a mai nap folyamán, hogy tegyél lakatot a szádra – szólt rá higgadtan a nő, akinek így legalább megtudták a keresztnevét. Lorenna.

-        Folytathatjuk – szólalt meg Bonnie, amint eléggé összeszedte magát.

-        Rendben – bólintott Lorenna és folytatták a keresést.

-        Rendben, tovább nem tudjuk szűkíteni a kört – jelentette ki Lorenna és a füle mögé tűrte egyik rakoncátlan vörös hajtincsét.

-        Ennél azért gyorsabb és jobb eredményt vártam – jegyezte meg Damon Mystic Falls térképét szemlélve, amin az egyik közeli, korántsem kicsi erdő volt bekarikázva.

-        A TE hibád, hogy nem érkeztünk időben – szólt rá szemeit bosszúsan összehúzva Lorenna Damonre.

-        Fogd csak rám – fonta össze a kezeit a mellkasa előtt a férfi.

-        A legjobb az lenne, ha mindenki megnyugodna és kitervelnénk valamit – szólalt meg higgadtan Elijah.

-        Szóval, mit csinálunk? - kérdezte Jeremy.

-        Te semmit – válaszolta Ric. - Itt maradsz Bonnie-val.

-        Legyen – sóhajtotta bosszúsan a Gilbert fiú, amikor barátnője megfogta a kezét.

-        A legjobb az lenne, ha felosztanánk az erdőt – jegyezte meg Klaus, aki mindig kész volt egy használható tervvel. - Én Caroline-al megyek...

A csapatok végül kialakultak: Stefan és Rebekah ment északra, Caroline és Klaus nyugatra, Damon és Lorenna délre és végül Kol és Elijah keletre. Bonnie, Ric és Jeremy pedig a Salvatore házban maradtak. Az időközben kissé magához tért Kol Ricre bízta a macskát és rászólt, hogy vigyázzon rá és adjon neki enni. Ezután ki-ki elindult a rá kiszabott irányba.

Eközben Cassie kezdett magához térni és gondolatban igencsak átkozódott a fejébe nyilalló fájdalom miatt. Olyan érzése volt, mintha Michael Flatley és egész tánccsoportja szteppelt volna végig a fején. Kinyitotta a szemeit, majd lecsukta és újból kinyitotta. Rájött, hogy valami sötét helyen van, feltehetően egy pincében vagy valami barlangban. A helyiségbe, ahol volt, gyér fény hatolt be és a lánynak kicsit meresztenie kellett a szemét, hogy körbe tudjon nézni. Meglátta az ájult Elenát és fölé hajolt. Szerencsére minden rendben volt vele. Ha minden igaz, ő is nemsokára magához tér, gondolta Cassie. Magában keserűen megjegyezte, hogy ennyit arról miszerint tud magára vigyázni, de legalább nem külön helyiségbe zárták őket, hanem egybe. Szerencsére Cassie talpraesett lány volt, így most sem esett kétségbe, annak ellenére, hogy helyzetük nem volt valami rózsás. Megpróbálta nem elveszíteni hidegvérét és azon kezdett gondolkozni, hogy hogyan juthatnának ki innen. Mire Elena magához tért a terv már körvonalazódott is a fejében.

-        Shh – tette tenyerét a hasonmás szájára. A másikkal mutatta neki, hogy maradjon csendben. Ezután elmutogatta barátnőjének a tervet, aki kissé kételkedett ugyan a terv sikerében, de azért remélte a legjobbakat. Valamint nem nagyon értette, hogy barátnője, hogyhogy nem borult ki. Bár, mikor jobban belegondolt, rövid ismeretségük alatt soha nem látta még Cassie-t bizonytalanak. Vagy ha az is volt, nagyon jól tudta palástolni az érzéseit. A hasonmás kicsit bosszankodott, hogy már megint sikerült őt elrabolnia az ellenségnek, bárki legyen is az. Reményei közt szerepelt, hogy sikerül kijutniuk innen vagy a többiek gyorsan megmentik őket. Fürkészően nézett barátnője elszánt arcába és megpróbált erőt meríteni a másik nyugodtságából. Cassie addig levette a cipőjét, az egyiket gondosan eltette, a másikat fenyegetően megsuhintotta párszor a levegőben. Nem épp a legjobb fegyver, de most talán megteszi, gondolta. Mikre nem jó egy magas sarkú, merengett még el egy pillanatra. Ezt követően a terve szerint behúzódott az ajtó mögé és elkiáltotta magát:

-        Elena! Elena jól vagy?! - miközben a hasonmás a sarokba kuporgott. Cassie ugyanis nem akarta megkockáztatni, hogy barátnőjének baja essen. Lépések zaja hangozott fel, majd az ajtó előtt megállt valaki és a zárral kezdett babrálni. Ezután belépett egy férfi, Cassie felismerte azt a fickót, akit – számításai szerint legalábbis - este kigáncsolt. Ezt a fickót üldözi a balszerencse, gondolta. Elena még mindig a sarokban kuporgott és úgy tett, mint aki nagyon meg van rémülve, bár nem nagyon kellett tettetnie. Ő is levette a cipőit, mert ha sikerül a terv, akkor nagyon gyorsan el kell tűnniük innen. A férfi beljebb lépett. Cassie csak erre várt. Hátulról beleszúrta a magas sarkúját. A férfi kiszáradt hullaként terült el a padlón.

Cassie megragadta Elena kezét - majd miután körülnézett a kihalt folyosón – elrohantak egy lejárat felé. Elena rájött, hogy a város alatti szövevényes alagútrendszerbe jutottak.

-          Sietnünk kell, nemsokára rájönnek, hogy elszöktünk – rángatta maga után a hasonmást, ám érezte, hogy valami nincs rendben. Nagyon nehezen kezdte venni a levegőt és a szeme előtt apró pontok kezdtek felvillanni.

-        Honnan tudod, hogy merre kell menni? - kérdezte tőle Elena és megállt.

-        Boszorkány vagyok, bár nem olyan erős – válaszolta készségesen Cassie.

-        Én meg a hasonmás – sóhajtotta Elena. Magában pedig elgondolkozott rajta, hogy vajon miért nem lehet egy normális emberi barátnője sem.

-        Sajnálom, hogy nem mondtam, csak úgy láttam szükséged van arra, hogy egy kívülállóval beszélgess – szabadkozott Cassie, aki amúgy sem szokta világgá kürtölni, hogy boszorkány.

-        Én pedig sajnálom, hogy belekevertelek – ölelte meg Elena. Nem haragudott Cassie-re. Csak azt akarta, hogy mindketten élve kijussanak innen. Ekkor azonban az alagút azon részéről, ahonnan jöttek futás hallatszott.

-        Hogy rohadjatok meg! – csapott egyet az alagút falára Cassie, majd gyorsan elmormolt egy varázsigét, amitől megremegett az alagút és az egyik támadóra esett a plafon egy része. - Futás! Ez nem tartja vissza a többit sokáig – de megremegett és majdnem elbotlott a saját lábában. Nem a ruha zavarta, bár nem volt túl kellemes futni benne, mivel nem erre tervezték. Ráadásul a barlangrendszer alja nem volt éppen sima terület, így a lába alatt apró kavicsok voltak, amik megsebezték a talpát. 

-        Cassie, minden rendben? - kapta el Elena, mielőtt közelebbről megismerte volna a padlót. Látta, hogy Cassie milyen furcsán veszi a levegőt, ráadásul, minta kicsit lázas is lett volna.

-        Valamit beadtak, érzem... fáj – kapkodta a levegőt és egyre nehezebben bírt lélegezni. Fejében egymást kergették a gondolatok, de tudta, mi a helyes megoldás. Legalábbis barátnője szempontjából helyes. - Elena, itt kell hagynod – suttogta.

-        Nem, ha kell, a hátamra veszlek, de nem hagylak itt – rázta meg a fejét a hasonmás. Egyből elvetette ezt az eshetőséget. Ő soha nem hagyna itt senkit, különösen nem olyat, aki a barátja. - Egyébként is, hogy tudnék utána Kol szemébe nézni? - kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.

-        Borzalmas, hogy Kollal hozakodsz elő – sóhajtotta Cassie, de Kol gondolatára megpróbálta összeszedni magát. Elena segített neki.

-        Mindjárt ott leszünk azon a részen, ahova vámpír nem teheti be a lábát – biztatta őt a hasonmás könnyes szemmel.

-        Tudom – sóhajtotta Cassie. Elküzdötték magukat a barlangrendszer vámpírmentes övezetébe.

A két lány szabályosan bedőlt a barlangba. Elena pedig a Ric által ott hagyott fegyvereket kezdte keresni.

-        Cassie, itt egy nyílpuska tudsz vele bánni? - guggolt le aggódva barátnője mellé, aki csukott szemmel küzdött a szervezetében lévő méreg ellen.

-        Igen, tedd ide mellém – suttogta fáradtan. - Elena, megtennéd, hogy kérdezel tőlem valamit? Nem szabad elveszítenem az eszméltemet. Elijah és Kol nemsokára itt lesznek, csak feltartják őket.

-        Honnan tudod? - érdeklődte Elena és leült Cassie mellé.

-        Látó vagyok. Tudod, Cassandra leszármazottja – mormolta szemforgatva. Látszott rajta, hogy nem szereti ezt a témát, de azért hajlandóságot mutatott a felelésre. Elvégre mégis ő ajánlotta fel.

-        Szóval ezért hívnak Cassandrának? - kérdezte érdeklődve Elena.

-        Nem a nevem Cassie, és nem Cassandra. Ő az ősöm volt. Tőle származik a képességem – hunyta le egy pillanatra a szemeit. Utálta, ha úgy gondolták olyan, mint az őse. Viszont ezt nem akarta szegény Elena szemére hányni, mivel hallott róla, hogy Katerina Petrova mennyire megkeserítette az életét.

-        Tudod, hogy mit kaptál? Amiért ilyen rosszul vagy – tette hozzá aggódva a hasonmás és megsimogatta barátnője hátát.

-        Olyat kaptam, mint Kol. Csak ez nem vámpírokra, hanem boszorkányokra van igencsak rossz hatással.

-        Mennyire rossz hatással? - kérdezte Elena, mert baljós előérzet fogta el.

-        Ha nem kapom meg az ellenszert, meghalok – közölte a számára igen sajnálatos tényeket.

-        A vámpírvér majd meggyógyít – vetette fel a hasonmás.

-        Az nemigen. Lelassítja a folyamatot, de nem gyógyít meg – közölte szárazon.

-        Akkor neked ugye van ellenszered? - tette fel reménykedve a kérdést és sírni kezdett. Nem akarta, hogy Cassie meghaljon.

-        Igen, a konyhában az Earl Grey feliratú dobozban – válaszolta Cassie. - Elena, ne sírj! Minden rendben lesz – nyugtatta barátnőjét. - Mintha valami tragikomédiába csöppentünk volna – sóhajtotta. Egy barlangban vigasztalja az érte síró hasonmást. Ez igazán abszurd volt.

-        Figyelj, ha tudni akarsz valamit a jövővel vagy a múlttal kapcsolatban, akkor most elárulom neked. Ez csak egyszeri alkalom. Cserébe csupán annyit kérek, hogy ne sírjál – ajánlotta Cassie, de közben be kellett hunynia a szemét, mert forogni kezdett a világ, vagyis a barlang.

-        Neked aztán furcsa vigasztalási módszered van – szipogott fel Elena, de azért elmosolyodott.

-        Szóval, van valami kérdésed?

-        Ha van, azt akkor nyilván tudod.

-        Cseles – válaszolt Cassie. - Tényleg ezt szeretnéd kérdezni?

-        Te tényleg tudod a kérdésem – hökkent meg Elena.

-        Nem tudod elképzelni, hogy egy boszorkány látó legyen?

-        Mint Sybill Trelawney? - bizonytalanodott el Elena, és az első eszébe jutó jósnőt mondta, akit a filmekből ismert.

-        Kérlek, ez sértés volt a javából – húzta fel az orrát önérzetesen Cassie, ami el is kezdett vérezni. Elena adott neki egy zsebkendőt.

-        Még összevérezed a Koltól kapott nyakláncot és a zakóját is – vetett barátnőjére egy halvány mosolyt.  

-        Akkor válaszoljak a fel nem tett kérdésedre?

-        Majd ha jobban leszel – felelte Elena. – Szerinted mennyi idő telt el az eltűnésünk óta?

-        Szerintem reggel van – válaszolta Cassie.

-        Az elejétől fogva tudtad, hogy Kol egy vámpír? – váltott témát Elena.

-        Tudtam, hogy vámpír. De csak később jöttem rá, hogy ő egy ősi, ha ezt szeretted volna kérdezni.

-        Nem zavar, hogy ő… szóval…

-        Nem zavar, hogy vámpír. A nagyanyám úgy nevelt, hogy ne legyek előítéletes másokkal szemben. Legyen vámpír, vérfarkas, boszorkány vagy éppenséggel hibrid. Ezek nem számítanak, Elena. Csak az érzések, ha kedvelsz valakit, nem érdekes a többi.

-        Te tényleg kedveled Kolt – jelentette ki a nyilvánvalót a hasonmás.

-        Igen, kedvelem őt. Nagyon jó ember, kedves és figyelmes. Egyszerűen imádok a közelében lenni, vonz magához – mosolyodott el lágyan Cassie.

-        Ő egy vámpír – húzta fel a szemöldökét Elena.

-        Elijah is az – nézett a hasonmásra sokatmondóan Cassie.

-        De Kol egy pszichopata gyilkos – mutatott rá a lényegre Elena. Nem értette, hogy nem képes barátnője elfogadni az érvelését. - Neked nem számít, hogy egy csomó embert megölt? Nem is véve figyelembe Klaust és Rebekah-t.

-        Mostanában jobban megismerted és még mindig ez a véleményed? – húzta fel a szemöldökét Cassie. – Elismerem, hogy nem ártatlan báránykák, de ok nélkül nem szabad ítélkeznünk.

-        Klaus megölte a nénikémet – fordította a plafon felé a pillantását a hasonmás. Még mindig fájt neki, hogy miatta kellett meghalnia Jennának. Csak azért, mert az ő rokona volt. Klaus kegyetlen és gonosz, ahogy Rebekah is. Ezen nincs mit ragozni. Elijah talpig becsületes, viszont azt hajlandó volt elismerni, hogy Kol a kettő között van félúton.

-        Igen, ez valóban nem volt szép tőle – sóhajtott fel együttérzően Cassie.

-        Ki támadott meg minket? – kérdezte kicsivel később Elena.

-        Nem ismerem. Annyi bizonyos, hogy nem játszik tisztességesen. Mint általában a boszorkányvadászok – jelentette ki megvetően Cassie.

-        Kik azok a boszorkányvadászok? – kérdezte homlokráncolva a hasonmás, akinek még egyhez sem volt szerencséje.

-        Ők támadták meg Kolt és Ricket – felelte Cassie.

-        És Caroline-t? - kérdezte Elena.

-        Miért, őt is megtámadták? - kérdezte kissé döbbenten Cassie.

-        Aznap reggel, amikor Ricket – válaszolta a hasonmás.

-        Akkor Kol azért ment el olyan nagy sebbel-lobbal – gyúlt világosság Cassie szemeiben.

-        Nem tudtad? - értetlenkedett Elena, nem értve, hogyha a lány látó, akkor hogy nem látja az ilyen dolgokat.

-        Általában nem szoktam használni a képességemet, fáj tőle a fejem. Meg amúgy is... utálom. A nagyi meg folyton hőbörög miatta, hogy én kaptam családunk oly régóta várt képességét, én meg elhanyagolom.

-        A családod többi tagja nem látó?

-        Úgy érted a nagyanyám? Ő a szerelmi ügyekre specializálódott, hogy úgy mondjam. A mottója „Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.”

-        Büszkeség és balítélet? Több rokonod nincs?

-        Élő nemigen. A boszorkányvadászok gondoskodtak róla.

-        A nagyid is boszorkány? – kíváncsiskodott Elena.

-        Igen, az egyik legerősebb, akit csak ismerek – válaszolta Cassie szája sarkában egy apró mosollyal.

-        Szóval ezek a boszorkányvadászok boszorkányokra – vonta le következtetését a hasonmás még az előbbi témához kapcsolódóan.

-        Igazából mindenkire, csak meg kell őket fizetni. De általában tényleg a boszorkányok a fő célpontjaik. Ebből kifolyólag nem igazán szimpatizálnak velük a boszorkányok. A nagyanyám biztos tudni fogja, mit kell tennünk és segít is nekünk. Csak ki kell jutnunk innen.

-        Milyen érzés varázsolni? – tette fel az őt már régóta foglalkoztató kérdését Elena. Bonnie-tól félt megkérdezni, mert nem akarta, hogy a nagyanyjával kapcsolatos fájdalmas emlékek felelevenedjenek barátnőjében.

-        Milyen érzés varázsolni? – ismételte meg a kérdést Cassie elgondolkozva. – Nem is tudom. Ez egy igencsak fogós kérdés. Először is tudnod kell, hogy mindent és mindenkit körülvesz a mágia.

-        Még a vámpírokat is? – vetette közbe a hasonmás.

-        Igen, még a vámpírokat is – bólintott rá Cassie.

-        De ők nem tudnak varázsolni – tagadta a hasonmás.

-        Ez igaz. Viszont ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem érzékelik a mágiát. Vannak olyan aprócska hullámai a varázslatnak, amit még a közönséges emberek is megéreznek, megfogják őket. A természetfeletti lények pedig különösen érzékenyek ezekre a hullámokra.

-        Mint például az agyrobbantós izé?

-        Igen, bár az kifejezetten rájuk irányul. Én olyan hullámokra gondoltam, amik elmennek mellettük. Például vannak varázslatok, amik megvédik a boszorkányokat, ezeket a természetfeletti lények, így a vámpírok is érzékelik.

-        Azt hiszem, értem. Egyébként te is tudsz ilyen fejfájós akármit?

-        Nem. De a nagyim nagyon profi benne. Szóval a kérdésedre válaszolva a varázsolni olyan, mintha amikor valaki felemel a magasba és te csak forogsz, forogsz és forogsz.

Eközben az erdőben kereső párokat vámpírok és boszorkányvadászok támadták meg. Klausékat megtámadókat a hibrid intézte el. Nem igazán esett nehezére a dolog. Stefan Rebekah párosnál az ős kitépte a rájuk támadó boszorkányvadász szívét, a vámpírokat a fiatalabb Salvatore testvérre hagyta, de mikor látta, hogy nem sikerült neki, kegyeskedett segíteni. Damon és Lorenna a rájuk támadó boszorkányvadászt életben hagyták, Damon hathatós segítségével elaltatták. A vámpírokat Lorenna hamuvá égette.

-        Porból lettél, porrá leszel – jegyezte meg gúnyosan Damon a hamvakra pillantva. Majd az eszméletlen gonosz boszivadászt a vállára dobva követte Lorennát, aki a Salvatore panzió felé vette az irányt.

Kol és Elijah bőszen kutatta a két lányt. Hallották, hogy valahol beomlik a barlangrendszer. Így arrafelé vették az irányt. Ekkor megtámadták őket.

-        Hibát követettek el – közölte velük Kol, majd lecsapott a támadóikra. A fiatalabb ős őrjöngő, dühös pusztításba kezdett. Elijah-nak nem is kellett semmit tennie, mert öccse vérengzésbe fojtotta a támadók gyenge kis próbálkozását, akik cafatokban végezték. Elijah csendben szemlélte tombolását, majd mikor már az erdőt kezdte irtani, óvatosan megszólította.

-        Kol, szerintem Cassie és Elena a barlangban vannak. Nyilván arra a részre mentek, ahol a boszorkányvadászok vámpírjai nem tudják elfogni őket.

-        Akkor meg mit álldogálunk itt? - csattant fel a fiatalabb Mikaelsson és vámpírsebességgel elsuhant. Bátyja követte őt.

-        Elena! Kol és Elijah két percen belül itt lesz – közölte Cassie, szeretett volna megnyugtatóan rámosolyogni a hasonmásra, de már lassan a beszéd is nehezére esett. Elena, amint meghallotta a lány mondatát megkönnyebbülten elsírta magát, alig várta, hogy Elijah megnyugtató ölelésében érezze magát. Cassie érezte, hogy a varázsereje fájdalmasan lassan és fokozatosan elhagyja őt. Tudta, hogyha ezt a nagyanyja megtudja, akkor nagyon dühös lesz rá azért, mert nem vigyázott jobban. Végül nem bírt tovább küzdeni a méreg ellen. Elájult.

9. fejezet

A Télköszöntő Bál

A Télköszöntő bál reggelén igencsak nagy sürgés-forgás volt Mystic Fallsban. Mindenki a bálra készült, amely a Lockwood birtokon került megrendezésre. A város apraja nagyja izgatott volt. Egy kívülálló igazán érthetetlenek tartotta volna ezt. Elvégre köztudott volt, hogy milyen gyakran van ilyen, és ehhez hasonló esemény a városban. Ami már nem volt olyan köztudomású, az az volt, hogy ezek csak álcázások voltak, melyet a Tanács rendezett. Ilyenkor beszélték meg Mystic Falls legendás problémáját, vagyis a vámpírokat. Igaz, úgy nézett ki, ez alkalommal nem lesz jelen a Tanács vezetője, aki Damon Salvatore volt. Helyette Carol Lockwood tartja majd meg a gyűlést.

-        Cassie? - szólalt meg reggeli közben Kol.

-        Igen? - pillantott fel rá a kérdezett.

-        Nem láttad a szmokingom?

-        Nem tudod, hogy hol van a szmokingod?!

-        Természetesen tudom, csak azt hittem értékelni fogod, ha megpróbálom viccesebbé tenni a reggelt – szabadkozott nevetve Kol.

-        Ez még tőled is gyenge próbálkozás volt, Kol – csóválta a fejét rosszallóan Cassie, de azért elmosolyodott.

-        Jól van. Nincs kedved sakkozni három óráig?

-        Miért is ne? - válaszolt kérdéssel a kérdésre Cassie. A további időt sakkozással töltötték, közbeiktatva egy ebédet is.

-        Elena, szerinted minden rendben lesz ma? - kérdezte Jeremy nővérétől reggeli közben.

-        Csak remélhetem, Jeremy – sóhajtott a hasonmás.

-        Mindenesetre, ha valami probléma adódna, a kocsiban van fegyver. Valamint elég vámpír lesz jelen, plusz ott lesz nekünk Bonnie. Ha bármiféle boszorkányos lépne fel, ő megoldja – közölte velük véleményét Ric.

-        Ez igaz – bólintott rá Jeremy, majd folytatták a reggelit.

A Mikaelsson villában is igen feszülten telt a reggel. Csak sejteni merték, hogy ma meg fogják támadni őket, de az ellenfél továbbra is ismeretlen volt. Az ezzel megbízott hibridek eltűntek. Aminek Klaus - az első számú hibrid -, nem igazán örült.

-        Tényleg Klaus, az az idegesítő Carolnie, hogyhogy veled jön és nem pedig mással? – kérdezte Rebekah. Azt is nehezére esett elhinnie, hogy Elijah képes volt elhívni Elenát, bár a régi Tatia és Katerine ügyeket szem előtt tartva már nem is volt olyan döbbenetes. Rebekah meg volt győződve arról, hogy Elena ugyanolyan, mint az elődei voltak. Erre tökéletes példának azt tudta felhozni, hogy játszott Stefan és Damon érzéseivel is a legújabb hasonmás. A hangulatára az dobta rá az utolsó cseppet, hogy Nik Caroline-nal fog ott illegni-billegni. Testvérein kívül csak Cassie-t remélhette társaságnak.

-        Úgy érted, miért nem Tylerrel? Az ok igen egyszerű, és számomra igencsak nagyszerű, kedves húgocskám. Engem választott – jegyezte meg vidáman Klaus. - Mellesleg nem tűröm, hogy így beszélj Carolnie-ról – csattant fel mérgesen és figyelmeztető pillantást vetett húgára.

-        Jól van – mormolta felhúzott orral Rebekah, majd a szobájába masírozott és jó hangosan bevágta maga után az ajtót, ami megremegett a keretében. Remélte, Nik leszűrte ebből azt, hogy alaposan felhúzta őt.

Délután három órakor Cassie becsengetett a Gilbert házba. Elena beengedte őt. Az újonnan érkezett köszönt Jeremynek és Ricknek. Utóbbi fájdalmasan szemlélte a kikészített ingjét, aminek a hátulját egy nagy barna égés folt csúfított el. Az inget előbb vasalta ki, de közben leszaladt egy percre a konyhába. Az egy percből közben hat perc lett. És persze a vasalót az ingen felejtette. Jeremy és Elena fedezték fel a különös szagot, és mikor meglátták a forrását szóltak Ricnek, hogy keressen egy másik alkalmas ruhadarabot magának.

-        Szóval, melyikünk legyen az első? - tette fel a kérdést Elena a fürdőszobában. Jeremynek, mivelhogy a lányok lefoglalták a közös fürdőt, Ric fürdőszobáját kellett száműzetésképpen használnia.

-        Te kérdezted, szóval te – mosolyodott el Cassie. A hasonmás bólintott, megmosta a haját, majd átvonultak a szobájába. Barátnője megfésülte és háromnegyed óra múlva már kész is volt Elena frizurája. 

-        Most menj, te is mosd meg a hajad, én addig kisminkelem magam – tolta be Cassie-t a fürdőbe Elena. Így is lett. Ezután a hasonmás megcsinálta Cassie haját. Cassie is kisminkelte magát. Ezután elővették a ruháikat, hogy felöltözzenek. Amikor Cassie kivette a táskájából a ruhadobozt észrevette, hogy a táskában maradt egy közepes méretű doboz. Felvette a ruháját, majd kívülről alaposan megszemlélte az említett dobozt, ami minden kétséget kizáróan egy ékszerdoboz volt. Mellé volt csúsztatva egy kísérőkártya is, amin ez állt: Majdnem olyan szép színe van, mint a szemednek. Kol

Cassie felnyitotta az ékszerdobozt és ámulva figyelte a benne megcsillanó zafír nyakéket és fülbevalókat. A szív alakú zafírmedált körülölelte három kisebb gyémánt. A szív fölött szintén három nagyobb gyémánt foglalt helyett aranyfoglalatban. A nyaklánc maga aranyból volt és úgy nézett ki mintha két aranyfonalat sodortak volna össze. A fülbevalók a medál pontos kicsinyített másai voltak, bár ezek körül tényleg igencsak apró gyémántok helyezkedhetek el. Elena is csodálkozva állt mögötte, majd elmosolyodott. Kolnak aztán van ízlése és szépérzéke. Valamint nem igen sajnálja a pénzt, mivel, ha az ékszerek eredetik – és a hasonmás ebben teljesen biztos volt – akkor egy egész vagyont érnek.

-        Megengeded? - kérdezte Cassie-t a nyakláncra mutatva.

-        Persze – mosolyodott el az érintett, Elena pedig a nyakába csatolta az ékszert. Cassie ezután a fülébe akasztotta a fülbevalókat. Kopogtattak az ajtón.

-        Lányok, kész vagytok? - kérdezte a túloldalról Ric. Jeremy öt perce ment el Bonnie-ért. Megbeszélték, hogy a Lockwood házban találkoznak.

-        Azonnal megyünk! – kiáltott ki egyszerre a két lány, amin elnevették magukat.

Kol és Elijah ezt a pillanatot választotta arra, hogy megérkezzenek. Mindketten szmokingban voltak, bár az idősebb testvértől nem volt szokatlan ez a viselet. A fiatalabb Mikaelssontól viszont igen, mivel ő felébredése óta a mostani divatú kényelmes ruhákat részesítette előnyben. Kol csengetett, vagyis szokásához híven rátenyerelt a csengőre.

-        Jövök – kiáltott Ric és kinyitotta a két ősvámpír előtt az ajtót. - Egyébként nem vagyok süket, igazán elég lett volna egy csengetés is.

-        Csak hogy tudd, hogy megérkeztem – vont vállat Kol. Elijah inkább nem fűzött hozzá semmit, mivel volt elég ideje ahhoz, hogy megszokja öccse szokásait - Egyébként Alaric, úgy gondoltam igen kedves volt tőled, hogy Cassie átjöhetett, úgyhogy hoztam neked egy szál rózsát – nyújtott egy szál vörös rózsát a történelem tanár felé, mikor meglátta Ric tanár meghökkent arcát alig bírta visszatartani kirobbanni készülő röhögését. Elijah csak fejcsóválva állt öccse mellett.

-        Öhm...  - nézett zavartan a rózsára Alaric.

-        Csak ugrat téged Ric – hallották meg Cassie hangját a lépcső felől. - Nemde, Kol?

-        De ig... - válaszolt volna a fiatal ősvámpír, ám torkára forrt a szó, amint meglátta a lépcsőn lefelé tartó Cassie-t. Szavakkal nem lehetett leírni, milyen gyönyörű volt. A ruha szabása sejtetette, amit kellett, az általa ajándékként adott nyaklánc és fülbevaló pedig kiemelte szemének kék ragyogását. Amint lefelé lépkedett meg-meg csillant ruhája kék anyagán a fény. A lány haja kontyba volt fogva, amiből pár tincs kedves természetességgel hullott alá. Sminkje halvány ezüst és kék színű volt. A ruhájának szolid, ám sokat sejtető kivágása volt, mell alatt egy masnival, ami úgy nézett ki, mintha hátul lenne megkötve, a szoknyarésze pedig lágy hullámokban végződött. Cassi halványan elpirult az őt vizslató ellágyultan vágyakozó tekintet alatt és ő is megszemlélte a férfit. A lány szíve a látványra hevesebben kezdett dobogni, de mégis nyugodt higgadt léptekkel sétált le a lépcsőn. Kol szmokingja fekete volt, a lány ruhájához színben illő kék csokornyakkendővel, zsebkendővel és mandzsettagombbal. Egyszerűen annyira vonzó és aranyos volt, ahogy ott állt a lépcső alján csak rá várva a száját kissé eltátva, a szemei ellágyulva figyelték minden mozdulatát. Kol a Cassie mellett lépkedő Elenát észre sem vette. Elijah viszont igen. A hasonmás igencsak elegánsan festett burgundi színű ruhájában és szintén felkontyozott hajával.

-        Káprázatosan szép vagy – nyújtotta a kezét Kol Cassie felé.

-        Igen? Kedves tőled. Viszont ha elesek, akkor az eléggé illúzióromboló lesz – mondta, óvatosan belehelyezve a kezét Kol tenyerébe és rámosolygott.

-        Majd elkaplak – fogadkozott a fiatalabb ősvámpír, viszonozva a lány mosolyát. Olyan törékenyen gyönyörű volt és ő teljesen a hatása alá került.

-        Ha nem ajánlottad volna fel, akkor magammal rántottalak volna – jegyezte meg derűsen Cassie, aki Kol hatása alá került.

-        Képes vagy rá, az már egyszer biztos – szélesedett ki a mosoly egy fültől-fülig vigyorra az ősvámpír arcán és átnyújtotta a lánynak a nem is olyan rég Alaricnak kínált rózsát. Közben Elijah és Elena is üdvözölték egymást, bár ők nem voltak egymással olyan csipkelődőek, mint a Kol-Cassie páros. Az idősebb Mikaelsson megdicsérte Elena szépségét, mire a hasonmás a füle tövéig vörösödött. Ez a szín fokozódott, amikor partnere átnyújtotta a neki szánt vörös rózsát.

-        Mehetünk? - érdeklődte Elijah Elenától.

-        Igen. Menjünk – bólintott rá a kérdezett.

-        Elijahékkal megyünk. Remélem, nem baj – mormolta Cassie fülébe Kol, miközben segítette neki felvenni a kabátját. A lány alig láthatóan megremegett. A fiatalabb ősvámpír alig bírta levenni a szemét a ruha hátsó kivágásáról, ami szinte teljesen szabadon hagyta a lány hátát és az alján ezüstszínű pántok kapcsolódtak egymásba.

-        Nem – válaszolt Cassie, ám hangja megremegett, mint előbb ő maga is. Kicsit megkönnyebbült, hogy nem csak ketten lesznek a kocsiba. Kollal kapcsolatban ugyanis olyan különös érzések törtek benne felszínre, amiket egyszerűen nem tudott irányítani. Azt akarta, hogy mellette legyen, a nap huszonnégy órájában csak rá figyeljen. Ha csendben vannak, egymás mellett még az sem zavarja, mert ez a csend nem az a kínosan zavarbaejtő, hanem jólesően békés. Abszurd az egész gondolat. Mégis másra sem vágyott, csak rá. Még senki mellett nem érzett ilyesmit, és szokatlan volt neki a helyzet. Megkérdezhetett volna valakit, na de kit? A pletykás kerítő nagyanyját vagy kit? Szóba jöhetett még Elena és Elijah is. Végül is, miért ne? Utóbbi mellett döntött, mert tudta, újdonsült barátnője mennyire ellenségesen reagálna, ha szóbahozná a dolgot. Vagy ha nem is lenne ellenséges nem, tetszene neki.

-        Ott találkozunk – intett nekik Ric, miközben beszálltak Elijah kocsijába. A kocsi tulajdonosa vezetett, mellé Elena ült. Hátul pedig Kol és Cassie ültek. A süteményekről már az idősebb Mikaelsson gondoskodott, hogy átszállítsák őket a Lockwood házhoz.

Elijah, mint mindent, a vezetést is óvatosan csinálta, bár azért ő sem vezetett éppenséggel annyira lassan. Leparkolt a kocsisorban közel a Lockwood házhoz. Mindkét testvér segített kiszállni párjának, elindultak a kivilágított ház felé. Elijah felajánlotta karját Elánának, amíg öccse Cassie-nek nyújtotta oda a karját. Mindkét lány elfogadta a felé nyújtott kart. A ház felé tartva csatlakoztak az emberáradathoz. A fiatalabb Mikaelsson testvér megnyugodva gondolt bele, hogy Klaus révén nemrég megkérte a polgármestert hívja be a házába őt is. Így, ha akar, már itt is szabadon járhat, kelhet. Igaz ugyan, hogy a polgármester és drágalátos fiacskája társasága érdekelte a legkevésbé. Amint kicsit beljebb értek a házba, körülnéztek ismerős arcok után kutatva. Cassie az őt nyíltan vagy épp alig leplezett vizslató tekintetek hatására szorosabban karolt bele Kolba, aki közelebb húzta magához. Látta, milyen kényelmetlenül érinti a lányt, mégis zavara ellenére dacosan felvetette a fejét és úgy sétált mellette. Meglátták Klaust és Caroline-t, így feléjük vették az irányt.

-        Kedvesem, hadd mutassam be neked Cassie-t. Cassie, hadd mutassam be neked Carolnie-t – mutatta be egymásnak a két lány Klaus.

-        Örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta a kezét mosolyogva Caroline. Ő egy vajszínű estélyit viselt.

-        Szintén – rázta meg a felé nyújtott kezet mosolyogva Cassie. A polgármester toppant melléjük. Üdvözölte őket, megérdeklődte, hogy tetszik nekik eddig az estély.

-        Carol Lockwood – rázta meg határozottan Cassie kezét.

-        Cassie Doyle – mutatkozott be Cassie.

-        Miss Doyle, hogy tetszik önnek kis városkánk? - kérdezte Carol. Kezdődik a kérdés özön, gondolta a kérdezett.

-        Nagyon szép, polgármester-asszony – felelte kedvesen Cassie.

-        Örülök neki, ahogy annak is, hogy már nem üres a családi háza – ejtett meg egy burkolt célzást az eladásról. A lány erre legszívesebben a fogát csikorgatta volna, ám visszafogta magát. Elhatározta ugyanis, hogy megpróbálkozik a diplomatikus első lépéssel.

-        A nagyanyám sose adná el – szögezte le, csak a miheztartás végett Cassie.

-        Igen, ő is ezt mondta, amikor telefonon beszéltünk. Köszönöm a süteményeket. Most, ha megbocsátanak, mennem kell. További szép estét! – ezen mondat elhangzása közben már tovább is állt a következő vendégeket üdvözölni. Alig leplezett csalódottsággal, hogy nem került a város egy újabb remek ingatlanja a Lockwood család birtokába. 

-        Kár, hogy nem küldted el hamarabb – sóhajtott fel Kol.

-        Ne legyél modortalan. Nem tennék olyat – jegyezte meg Cassie, akin nem lehetett nem észrevenni mennyire örül, hogy a polgármester távozott köreikből.

-        Kérlek, burkoltan megmondtad neki, hogy törődjön a saját dolgával – közölte véleményét Kol.

-        Én csak azt mondtam, hogy a házam nem eladó – mutatott rá a lényegre Cassie.

-        Ugyanaz – legyintett Kol. A többiek mosolyogva hallgatták őket. Egy pincér körbe kínálta őket pezsgővel. Ezután csatlakozott hozzájuk Rebekah, aki egy mélybarna estélyit viselt. Caroline-t és Elenát figyelmen kívül hagyta, viszont Cassie-nek köszönt és beszélgetni kezdett vele. Tetszett neki, ahogy a lány az előbb elküldte Carolt. Segített a testvérének és talán partner lesz Kol piszkálásában, annak ellenére, hogy tetszik neki. Egyszóval kezdte megkedvelni Cassie-t.

Elena és Elijah Ric és Jeremyék keresésére indult.

-        Jeremy, Bonnie – üdvözölte őket Elijah. Elena megölelte barátnőjét, akit öccse az anyjától hozott el. Bonnie érthető okból kifolyólag levegőnek nézte Elijaht. Az ősöket és a jelenleg városon kívül lévő Damont hibáztatta azért, mert az anyjának vámpírrá kellett válnia. Stefan és Ric is felbukkant mellettük. A fiatalabb Salvatore kimérten üdvözölte az őst, aki hasonlóképp viszonozta. Stefan kissé csalódott volt, mert Elena Elijahval jött. De most fontosabb volt az, hogy valami ismeretlen ellenfél megtámadta Ricket és Caroline-t. Valamint, még mindig kicsit feszengett ennyi ember társaságában, mert nagy kísértést érzett rá, hogy rájuk vesse magát és az utolsó cseppig kiszívja a vérüket. Ric azt mondta, ha ilyen indíttatású probléma merülne fel, akkor szóljon neki és megoldják valahogyan.  

Elena be akarta mutatni Stefannak Cassie-t, ám Kol részéről ellenállásba ütközött. Ugyanis a férfi nem akarta a lány közelében tudni a mókusevő-bármelyik-pillanatban-elveszhetem-a-fejemet Salvatore testvért. Így a hasonmás egy ideig lemondott ezen irányú terveiről.

-          Rebekah, egyébként látom újból bedobtad magad a pultos fiúnál – jegyezte meg húgának gonoszkodva Kol. Mert Cassie éppen Nikkel és Caroline-nal beszélgetett, így úgy gondolta hódol egy kicsit kedvenc szórakozásának, aminek az volt a neve, hogy „Addig idegesítsd Rebekahát még vörös nem lesz a méregtől”.

-          Nem igazán kérdeztem a véleményed – sziszegett rá Rebekah.

-          Csak nehogy úgy járjon, mint múlt alkalommal – mondta egy sötét mosoly kíséretében Kol.

-          Akkor te is vigyázz magadra, mert Damon helyett most én fogom kitekerni a nyakad – közölte vele negédesen Rebekah.

-          Rebekah, Kol megtennétek, hogy nem itt és nem most veszekedtek? – vágta el a vitát Eljah. Két testvére tüntetően elfordult egymástól, majd egyszerre léptek Cassie mellé, hogy beszélgessenek vele. Aki mosolyogva fordult feléjük és merült velük beszélgetésbe, ami alatt a két veszekedő fél el is felejtette előbbi sérelmét. A lány ugyanis érezte, hogy Kol és Rebekah összevesztek valamin és bár nem tudott nagyon jó békebíró lenni, de a témaelterelés nem esett nehezére sohasem. Később a vendégeknek végig kellett hallgatniuk Mrs. Lockwood megnyitóbeszédét. Kol Cassie-t átkarolva hallgatta őt és néha ásított egyet, ilyenkor a lány hasba könyökölte, amit az ősvámpír észre sem vett.

-        …ezennel megnyitom a Télköszöntő Bált – fejezte be végül Carol.

-        Végre – sóhajtott fel Kol, Cassie csak együttérzően rápillantott. - Ugye táncolunk? - vigyorgott rá a lányra. 

-        Persze, menjünk – bólintott a lány. Kol a táncparkettre vezette Cassie-t. Csatlakozott hozzájuk Klaus és Carolnie, Elijah és Elena, valamint Rebekah és Matt. Kol egyik kezét a lány hátára tette, ezzel átkarolva Cassie-t, a másikat pedig felé nyújtotta. A lány egyik kezét partnere vállára tette a másikat pedig a kinyújtott kézbe. Egymás szemébe néztek és elmosolyodtak. A zenekar pedig keringőt kezdett játszani.

-        Nagyon jól táncolsz – mosolygott rá Kol Cassie-re és a kelleténél közelebb húzta magához.

-        Te sem panaszkodhatsz – mosolygott vissza a lány és érezte, hogy halványan elpirul. - Köszönöm a nyakláncot és a fülbevalót – mormolta a férfi szemébe nézve.

-        Kiemeli a szemed színét – szólalt meg kedvesen Kol. - De a szemed szebben ragyog.

-        Ezt vegyem bóknak? - kérdezte még jobban elpirulva Cassie. Kol olyan könnyedén vezette őt tánc közben forogtak körbe-körbe, mintha csak ők ketten lennének a teremben. Megszűnt körülöttük a világ, nem létezett más csak ő és Kol. Minden olyan természetes volt. A férfi átöleli, ő pedig belesimul a karjaiba.

-        Én annak szántam. Tudod, az első találkozásunk utáni napon rendeltem – vetett az ősvámpír a lányra egy ellágyult pillantást. 

-        A reggeli rózsás incidens után? - húzta fel a szemöldökét incselkedve Cassie és viszonozta a pillantást.

-        Pontosan – vigyorodott el Kol. Igazán szép párt alkottak ők ketten. Ezt mindenki láthatta.

Kol és Cassie három keringőt táncoltak végig, majd Klaus és Caroline mellé ültek le pihenni. Klaus igazán örült neki, hogy Caroline eljött vele a bálba. A lány pedig valósággal ragyogott, örült a figyelemnek, amit kapott. Örömébe egy kis üröm is vegyült, hogy ezt pont a hibrid mellett érzi. Bonnie-val egész este nem beszélt, mert a boszorkányon látszott, hogy nem örül barátnője választásának. Kol és Klaus elmentek pezsgőért.

-        Minden rendben, Caroline? - kérdezte kedvesen Cassie, látta, hogy a lány milyen szomorúan néz Jeremyék felé.

-        Igen, jól vagyok – bólintott rá a kérdezett és széles mosolyra húzta a száját.

-        A barátok néha összevesznek. De azért ők a barátaink, mert végül elfogadják azt a döntést, amit meghoztunk – közölte Cassie óvatosan a Bonnie-Jeremy páros felé biccentve. - Te nem így gondolod, Caroline?

-        De, igazad van – hökkent meg a szőke lány, hogy Kol barátnője milyen jó megfigyelő, bár Elena is mesélt neki róla.

-        Cassie-nek általában igaza van – szólalt meg a melléjük lépő Kol és átnyújtott egy pohár pezsgőt Cassie-nek. 

-        Ezt megjegyzem – vigyorgott fel Kolra. Klaus is átnyújtott egy pohár pezsgőt párjának.

-        Hol van Elena és Elijah? - kérdezte Caroline. Cassie-t a kérdésre hirtelen nyomasztó érzés fogta el. Az előbb még látta a lányt és Elijaht, de most sehol sem volt egyikük sem.

-        Itt kell lennie valahol – válaszolta Kol, ám a két lány nem akart megnyugodni, nagyon feldúltak látszottak mindketten.

-        Keressük meg őket – ajánlotta Klaus, amint látta, hogy Caroline mennyire ideges lett a hasonmás eltűnés miatt. Kolék hátul nézték meg őket, még Klausék előre mentek.

-          Várj, ezt vedd fel, nehogy megfázz – vette le a szmokingja zakóját Kol és Cassie felé nyújtotta. A lány belebújt és az ősvámpír segített neki felhajtani a karját, mert nagyon lógott rajta.

-          Köszönöm – motyogta Cassie.

-          Nincs mit. Neked sokkal jobban áll, mint nekem – mosolyogott rá Kol, ám belül kicsit aggodalmaskodott testvére és a hasonmás miatt. Kezdte sejteni, hogy amitől tartottak bekövetkezett. Megtámadták őket. De remélte, hogy csak rémeket lát és azok ketten csak elvonultak, hogy kettesben legyenek egy keveset. Valamint igencsak különös volt, hogy nincs kint senki rajtuk kívül. Tanácstalan volt, hogy Cassie-t hagyja bent a tömegben vagy hozza ki magával. A rájuk leselkedő veszély így is-úgyis túl nagy volt. Amikor kiértek a lámpák világítása alól Kolnak nem nagyon kellett megerőltetnie a szemét, mert ő jól látott a sötétben, viszont Cassie-nek kellett egy kis idő. Az ősvámpír jobbra nézve a távolban megpillantott egy testet.

-        Maradj itt – fordult a lány felé Kol, majd a test felé futott. Elijah volt az. Hátulról leszúrták. A fiatalabb ős gyorsan kihúzta a karót bátya hátából. Közben Klaus és Caroline is odaértek mellé, őket követte Stefan és Rebekah.

Cassie nem fogadta meg Kol tanácsát, mert meglátta jó pár méterrel maga előtt az ájult Elenát. Így ő gyorsan odafutott, bár igaz, ami igaz, szoknyája és cipője igencsak akadályozta őt a futásban.

-        Elena – rázta meg aggodalmasan barátnője vállát.

-        Alszik – válaszolt közvetlenül mellette egy ismeretlen férfihang. - Cassie Doyle?

-        Maga tette ezt vele? - szisszent fel a kérdezett és az őt kérdező felé fordult.

-        Ön szerint? Egyébként nem mondta önnek a nagyanyja, hogy ha kérdeznek öntől valamit, akkor illik rá felelni? - kérdezte hibátlan angolsággal a férfi. Cassie észrevette, hogy mögötte is feltűnt szinte a semmiből még két férfi. Mindkettő akkor volt, mint egy szekrény. Az egyiket gyorsan kigáncsolta, látta, hogy a másik közeledik hozzá, ám mielőtt őt is kiiktatta volna a fejébe iszonyú fájdalom nyilallt és térdre esett. Érezte, hogy elered az orra vére, és mintha valaki az agysejtjeit robbantotta volna darabokra.

-        Kol! - kiáltott fel fájdalmasan, többet azonban ha akart, se tudott volna mondani, mert a fájdalomtól elvesztette az eszméletét.

-        Hol van Elena és Cassie? - kérdezte idegesen Caroline. Szeme zaklatottan pihent meg a sérült ősön, aki még nem tért magához.

-        Cassie ott van – mutatott Kol arra amerre a lányt, hagyta. Elhűlten tapasztalta, hogy nincs ott. - Nem igaz, hogy nem tudna egyszer ott maradni, ahol mondom – csattan fel Kol és szemével Cassie-t kezdte keresni. Ha valami baja esik...

-        Hallottátok? - szólalt meg remegve Caroline. A vámpírok hallásukra támaszkodva meghallották Cassie hangját, amint beszélget valakivel, odafordították a fejüket. Kol vámpírgyorsasággal a lány segítségére akart sietni, ám egy láthatatlan fal megakadályozta. Hallotta és látta is amint a lány a nevét kiáltja és utána elájul, ő viszont nem tudott semmit tenni.

-        Azonnal engedd el! – kiáltotta mérgesen Kol és magából kikelve ütögette a láthatatlan falat. Nem akarta elhinni, hogy a szeme előtt ájult el a lány és ő nem tud neki segíteni. A testvérei próbáltak segíteni neki, ám ők sem tudtak semmit tenni a varázslat ellen, mert ez minden kétséget kizáróan az volt. Rebekah gyorsan besuhant a Bennett boszorkányért.

-        Parancsol? - fordult felé az előbb még Cassie-vel beszélgető alak. Elegánsan volt öltözve, le sem tagadhatta volna angol mivoltát. A férfi lehajolt az ájult Cassie-hez és sajnálkozva megjegyezte: - Még él. – Kol ezen mondatra fellélegzett, mert tényleg hallotta a lány szívverését, viszont legszívesebben kitépte volna a fickó szívét, aki bántani merte Cassie-t. Valamint a vele lévő vámpírokat sem kímélte volna.

-        Ha most engeded el a két lányt, talán nem lesz annyira fájdalmas halálban részed, mint az megérdemelnéd – csattan fel Klaus is. Nem fért a fejébe, hogy tudta ez a kis senki kicselezni a hibridjeit, leszúrni Elijaht és elaltatni Cassie-t és Elenát.

-        Sajnos ezt nem áll módomban megtenni – felelte sajnálkozva az idegen.

-        Ha minket akarsz elkapni, akkor gyere, itt vagyunk – kiáltotta Kol és idegesen széttárta a karjait. Csak őt ne… dübörgött közben fejében a gondolat. Kérlek, csak őt ne…

-        Ki mondta, hogy önök kellenek? Nekem a hasonmásra volt szükségem.

-        És Cassie? - érdeklődte idegesen Klaus. Jelen helyzetben Elena nem nagyon érdekelte.

-        Ő csak egy igen értékes plusz. Ráadásul önök is kedvelik – vont vállat az ismeretlen ellenfél.

-        Ha nem adod vissza őket, levadászom az egész családodat és mindenkit, akit valaha ismertél – közölte fenyegetően Klaus.

-        Csakugyan? - érdeklődte az ismeretlen. - Csak nem egy Bennett boszorkány? - kérdezte a férfi, amint meglátta Bonnie-t, aki nekilátott lebontani a láthatatlan falat, ami nem engedte át Ricket és Jeremyt sem. Rebekah közben az ellenfélnek akart dobni egy bentről hozott kést, ám az is lepattant a láthatatlan falról.

-        Szóval Elijahnak igaza volt. Nyilván boszorkányvadász vagy – szólalt meg Rebekah undorodva. Rühellte a mindenre kapható fajtájukat.

-        Igen, hölgyem – bólintott a férfi. - Most, ha megbocsátanak, mennem kell.

-        Hová viszi őket? - kérdezte a magához tért Elijah.

-        Nem számít, már nem igazán lesznek problémáik a hölgyeknek, ha értik mire gondolok. Öröm volt megismerni önöket, köszönöm a két szép ajándékot, amit voltak szívesek önként átadni nekem – jegyezte meg, majd az intett a feltápászkodó emberének, hogy szedje össze a két lányt.

-        Nem – szisszent fel dühösen Kol aggódva nézve az ájult Cassie-re. A boszorkányvadász homlokráncolva vetett egy oldalpillantást a lányra. Mintha, de az lehetetlen… hacsak nem… azért erről igazán szólhattak volna, gondolta bosszúsan.

-        Te viszed őt – intett az erdőszélén rájuk váró nő felé, aki bólintott, majd felkapta a lányt. A hasonmást a kigáncsolt férfi, amíg a másik a boszorkányvadászt emelte fel és vámpírsebességgel, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is.

Kol térdre borulva elkeseredetten bámult maga elé. Egyre csak a lány kiáltása dübörgött a fejében.

-          Kol! - újra, meg újra.

A többiek sem voltak valami jó formában. Caroline elsírta magát, Klaus magához ölelve próbálta csitítani őt. Elijah öccse vállára tette a kezét és megszorította azt. Rebekah Elijah mellett állt tétovázva nem tudta mit csinálhatna. Igazán megsajnálta teljesen összetört testvérét. Középső bátyját látszólag nem viselték meg, hogy leszúrták és elrabolták a partnerét, ám ez csak egy maszk volt. Ugyanis Elijah legszívesebben tombolt volna dühében, de nem lett volna az, aki, ha meg is teszi. Bonnie a falat bontogatta, a varázslatot nagyon nehéz volt visszafordítani. Közben aggódva gondolt Elenára. Jeremy barátnője mellett állt és teljesen magába fordult. Nem értette, hogy rabolhatták el már megint Elenát. Ric bátorítóan megveregette Jeremy hátát. Tudta, hogy az ősök segítségével meg fogják oldani a kialakult helyzetet. Stefan fürkészve nézte azt a pontot, ahol nemrég a támadók és a két ájult lány eltűnt. Eddig még nem volt dolga boszorkányvadászokkal és remélte, hogy nem is fut össze eggyel sem. Egészen mostanáig. Nem hiába tartott a fajtájuktól, mindenre készek voltak és sajnos ezt szó szerint kellett venni.

- Ha elhagyom a várost, máris a feje tetejére fordul minden? - kérdezte egy túlságosan is ismerős gúnyos férfihang mögülük.