Vér, elpusztít vagy megment?
A harc a túlélésért itt indul. Most. Ha nem akarsz
küzdeni - nem is fogsz. Azt hiszed, hogy nincs erőd - de van. Miért félsz? Nem
kell. Megvan minden fegyvered a harchoz. Hát küzdj.
Álomháború c. film
Klaus – talán túlságosan is – gyakorlott
mozdulattokkal a nappaliban lévő kiveszített láncok segítségével kikötözte
Arthur Williamst. A boszorkányvadász továbbra is eszméletlen volt, de az ősi
hibrid már eltervezte az ébresztését, ami cseppet sem lesz megnyugtató és kellemes.
Elvégre a férfinek az volt a célja – feltehetően még mindig az –, hogy megölje
őt és a teljes családját. Ami egyszerűen elfogadhatatlan volt.
– Ébresztő – mormolta Klaus
szórakozottan.
– Ejnye, úgy vélem nem hallotta, azt,
amit mondtál – szólalt meg Lorenna negédesen.
– Igazad lehet, attól tartok ez nem
maradhat így sokáig – bólintott rá az ősi hibrid komolyan.
– Megengeded? – érdeklődte a vörös hajú
boszorkány és szemeiben bosszúszomjas szikrák keletkeztek, amikor a fogolyra
nézett.
– Természetesen, végül is milyen ember
lennék, ha elvenném egy terhes nő szórakozását? – kérdezte Klaus és egy
színpadias meghajlás kíséretében végigmutatott a már odakészített kínzóeszközök
egész során.
– Lenyűgöző – jegyezte meg Lorenna, majd
rutinosan megragadott egy kardot és levágta a boszorkányvadász egyik kezét, aki
természetesen eme tettre reagálva azonnal felébredt, sőt meglehetősen hangosan
kezdett ordítani.
– Szóval, ha csak nem akarod, hogy a
mellettem lévő hölgy más testrészedet is levágja beszélni fogsz nekünk –
jelentette ki Klaus komoran, bár roppantul jót szórakozott a vörös hajú
boszorkány vallatásának bevezetésén.
– Miért? Van… valami, amiről az… ősi
hibridnek nincsen… tudomása? – kérdezte kissé akadozva Arthur Williams, mégis a
helyzet ellenére fölényben érezte magát. Szinte követelte, hogy folytassák ezt
egészen addig, amíg meg nem hal.
– Kevés ilyen van, de az anyámmal kötött
kis nevetséges szövetséged nem tartozik ezek közé – morogta az ős. – Én, most
arra lennék kíváncsi, hol van Cassie, és ez után elárulhatnád azt is, hogy
mégis mi értelme volt megölni azt a sok boszorkányt.
– Azért neveznek boszorkányvadásznak,
mert ezt teszem – magyarázta Arthur Williams.
– Csak emlékeztetőül megjegyezném, hogy
az utolsó – vágta rá Lorenna kárörvendően, a boszorkányvadász tudta, hogy a nő
nyilván nemcsak leköpné az ő még meg sem lévő sírhelyét, hanem vidáman körbe is
táncolná azt. És mivel a férfi elhallgatott a vörös hajú boszorkány ismét a
tettek mezejére lépett.
– A boszorkányok… hasznosak voltak –
válaszolta végül a férfi vonakodva, bár belül már alig várta a folytatást. Nem
a kínzást persze, hanem a helyzet alakulását.
– Milyen szempontból? – szűkítette össze
a szemét Klaus.
– Olyan varázsigét kerestem, amit senki
más. Amivel visszahozhatok valakit a Túlvilágról. Nemsokára találkozhattok majd
vele, de azt hiszem nem lesz megható ez az alkalom – mondta Arthur Williams kedveskedve.
Lorenna és Klaus mérgükben egyszerre kezdték el kínozni, minek hatására jó
időre eszméletlenné tették. Egyikük fejéből sem ment ki a gondolat, hogy
szándékosan provokálták őket. Tudva, hogy a reakciójuk, nos… heves lesz.
Kol lassan tért magához, aztán szinte
teljesen kábultan felült és nem értette, hogyan is került Klaus Mystic Fallsi
villájába. Első gondolatai persze szeretett felesége és a gyerekeik. Nyilván
hangosan is feltette a fejében megfogalmazott kérdést, mert azonnali választ
kap rá.
– Én… vagyis a kiskori önmagam a
gyerekszobában van, Annel, Gabriellel és nagyival – válaszolja Dean, hangját
valamilyen eddig ismeretlen szomorkás felhang ad nyomatékot.
– Cassie hol van? – érdeklődik, miközben
próbálja összerakni a történteket. Kisebb, nagyobb sikerrel. Emlékezett arra,
hogy elkapták Arthur Williamst, után, mint lekapcsolták volna nála a villanyt.
Elájult volna? Szegény Cassie, biztos
megint megijedt attól, hogy vele is ugyan az történt, mint velem. De várjunk csak, mégis mi a fenért ájultam
én el?
– Ez egy nagyon jó kérdés, amit mindenki
tudni akar – válaszolta Damon gúnyosan, aki tőle nagyon is szokatlan módon
hirtelen meglehetősen aggódónak tűnik. Damon Salvatore és az aggódás? Két
különálló dolog, ami soha sem keresztezi egymás útját, ha mégis, akkor ott
valami nagyon nagy gond van.
– Ezt meg, hogy érted? – küzdi magát
azonnal ülőhelyzetbe Kol hevesen dobogó szívvel. Abban a szobában feküdt a
kissé kényelmetlen bőrkanapén, amit mindannyian Klaus kis birodalmának hívtak.
Az ősi hibrid ugyanis itt élte ki üzleti érzékét, valamint művészi
szenvedélyét. Különös volt, hogy ide hozták őt és nem a nappaliba, vagy miért
nem vitték fel egyenesen a Cassie–vel közös szobájába? És egyáltalán Damon
miről beszél már megint, és a „mindenki tudni akarja” az ő részéről nagyon
furcsa. Ijesztően furcsa.
– Úgy látszik a fejed még nem egészen
jött helyre a megrázkódtatástól, de mivel rólad van szó, így nem is igazán
csoda. Remélem, nem leszel még idiótább, mint amilyen egyébként is vagy – fűzte
tovább a gondolatmenetét Damon, közben kék szemeit, melyek Cassie szemeinek
pontos másai voltak áthatóan rá függesztette. Kol nem értette mire is akar
célozni a másik, bár a szíve mélyén kezdte sejteni, hogy történt valami. Valami
egyáltalán nem jó. Csak nem támadták meg Mystic Falls-ot még ők nem voltak itt?
De ezen gondolatot azonnal el is vetette, elvégre Arthur Williams már csak
Tyler-re számíthatott volna. Az pedig teljesen kizárt volt, hogy az az idióta
hibrid még egyszer be tudott volna jutni ide hozzájuk. Nem, nincs az az isten. Ugye?
– Apa, apa figyelsz rám? – rázta meg
édesapja vállát Dean.
– Christian? Mondtál valamit?
Megsérültél? – ragadta meg jövőből jött fia vállát az ős, amikor meglátta a
vért a pólója elején.
– Mi? Ja, ez nem az én vérem. Apa, előbb
beszéltem hozzád, mennyire figyeltél rám? – kérdezte idegesen.
– Sajnálom, egyáltalán nem fogtam fel
semmit – rázta meg a fejét Kol, aki láthatóan még mindig össze volt zavarodva.
Hol van Cassie? Nem értette, hogy a felesége miért nincs mellette és próbálta
bebeszélni magának, hogy a kisfiúkkal van fent. De csapongó gondolatai között
felötlött, hogy Dean az előbb nem említette az anyját, amikor elmondta, hogy
hol vannak a gyerekek. Viszont, akkor hol van, ha nem ott?
– Remek, szerintem sokkot kapott –
morogta Damon bosszankodva. Azon a tipikus „már csak ez hiányzott a mai napból,
de leginkább az életemből” hangon, ami úgy vágott, mint kés a vajat.
– Kinek a vére van a pólódon? – ragadta
meg fia kezét Kol és nagyon lassan lábra állt, bár meglehetősen bizonytalannak
érezte magát. Talán tényleg sokkot kapott?
– Arthur Williams-é – nézett a ruhájára
Dean fintorogva. Szerette ezt a pólót, de hát vesz majd egy másikat, elvégre nem
áll meg ettől az élet. Főleg, mivel számtalan baleset történt vele, amikor
hasonlóan használhatatlanná tette a ruháit.
– Hol van? – faggatózott az ős mérgesen.
– Dean – szólalt meg Liam
figyelmeztetően, mert tudta, hogy ennek nem lesz jó vége.
– A nappaliban – felelte a szobába
belépő Lorenna, aki láthatóan nem mérte fel a kockázatot. Kol olyan gyorsan,
hogy szinte követni sem voltak képesek odament a boszorkányvadászhoz. Érezte,
hogy többen megragadják és ordítoznak vele, de lezárta magáról az érintéseket.
– A családom miatt – szűrte a fogai
között és kitépte a férfi szívét, aki annyi szenvedést hozott rá és a
szeretteire.
– Remek Kol, igazán profi munka –
hallotta meg maga mellett hirtelen Klaus dühös kifakadását. Olyan hirtelen
került a jelenbe, hogy egy kicsit megbillent az egyensúlyérzéke.
– Most mi van? Ezt kellett volna tennünk
már régen, nem értem miért haboztattok – csattant fel indulatosan. Jövőből jött
gyermeke segített neki megállni a lábán, aztán sietve odabiccentett neki
jelezve, hogy már rendben lesz. Remélhetőleg.
– Éppen most vágtad el tőlünk az utolsó
lehetőséget, aminek segítségével megtalálhattuk volna Cassie-t – magyarázta
lassan és tagoltan Damon, aki láthatóan régi szokásához híven ismét megölte
volna őt, ha nincsen összekötve a lányával az élete és a sorsa.
– Cassie jól van – ellenkezett azonnal,
és nem akarta elfogadni, hogy a szíve számára olyan fontos személynek bármi
baja esett.
– Még
– hangsúlyozta Klaus komoran.
– Miről maradtam le? – kérdezte
ingerülten, mert tudta, hogy történt valami. Arthur Williams-t megakarták ölni,
erre most itt kínozzák. Nem, mintha nem érdemelné meg, de akkor is. És hol van Cassie? Gondolta ismét, egyre
harapósabb hangulatban, de legalább önmagának bevallotta azt, hogy valóban
sokkot kapott. Ami egyáltalán nem jó.
– A feleséged úgy viselkedett, mint
Damon – válaszolta Stefan, és úgy nézett az ősre, mintha az bármelyik
pillanatban összeroppanhatna. Na, nem, ő aztán nem. A fiatalabb Salvatore csak
ne nézzen rá ezzel a szánni való tekintettel!
– Hé! Kikérem magamnak – fortyant fel a
nevezett vámpír, mert sértette a büszkeségét öccse feltételezése, akkor is, ha
igaz volt, leginkább főleg azért.
– Damon, ez az igazság – adott igazat a
felszólalónak Liz szigorúan. Tudva, hogy legjobb barátja őt nem fogja bántani,
de bármennyire is testvérek legyenek Stefan kérdéses volt ebben a tekintetben.
– Tudod, nem hittem volna, hogy az
átváltozásod után rögtön elpártolsz tőlem – jelentette ki az érintett sértett
méltósággal.
– Nem pártoltam el tőled – ellenkezett a
szőke hajú nő szelíden.
– Tényleg? – mormolta az idősebb
Salvatore ebben a pillanatban meglehetősen kételkedve mindenben.
– A barátom vagy, és te is tudod az
igazat, akkor is, ha úgy teszel, mint aki nem érti – közölte Liz kissé
szemrehányóan.
– Ez igazán nagyon kedves tőled –
válaszolta Damon szarkasztikusan, de a maga módján tisztában volt azzal, hogy a
nőnek igaza van.
– Arthur Williams rabolta el Elenát,
akit visszaszereztünk – kezdte Kol homlokráncolva gondolva bele az eseményekbe.
– Tapintatból bukta – mondta Lucas
zsörtölődve.
– Semmi gond – mondta Eliot
tartózkodóan. Jelen pillanatban jobban aggódtak a láthatóan összezavarodott Kol
miatt, mint azon, hogy Elena magára veszi e a dolgot vagy sem. Az édesanyja
most egyébként is aludt, az apja vigyázó tekintete mellett. Így volt a legjobb
azok után, amin átment.
– Szóval, akkor hol és kinél van Cassie? –
érdeklődte nyomatékosan az ős, mert érezte, hogy olyasmi történ, ami cseppet
sem fog tetszeni neki.
– Kol – szólította meg Liam, kivéve a
szájából a pipát. Ami azt jelentette, hogy halálosan komoly dologról van szó.
Rossz hír törölve. Katasztrofális esemény következett be, amíg aludt.
– Miért érzem azt, hogy a válasz
egyáltalán nem fogja elnyeri a tetszésemet? – szusszantotta elszoruló torokkal.
– Cassie, kitalált egy tervet –
folytatta Liam, végig az ős szemébe nézve.
– Egy Damon-féle tervet – fűzte hozzá
Lucas grimaszolva.
– Rossz ötlet – bólintotta Kol, aki úgy
érezte, hogy egyfajta belső zsibbadtság vesz erőt rajta. Damon közben dühösen
mormogott a háttérben és annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy a
többieknek igaza van, akkor se fogadta könnyedén.
– Nos, igen, de ő, mindennek ellenére megvalósította.
Felhívta Holly-t és találkoztak valahol – vette át a szót Ric.
– Akkor minden rendben, nem? – próbált
az utolsó szalmaszálba kapaszkodni az ős.
– Sajnálom, Kol, de nem – szólalt meg
Rebekah is halkan. Cassie a barátnője és féltette őt, nem is beszélve arról,
hogy Esther is szóba került.
– Cassie eltűnt, Holly-t pedig úgy találtuk
meg holtan egy árokban. Szíven lőtték – nyelte le a könnyeit Lorenna. Nem fog
sírni. Visszaszerzik az unokáját és minden rendben lesz, az ősi boszorkány,
pedig elmehet a pokolba.
– De mondjátok már el végre, hogy kinél
van a feleségem! – követelte Kol.
– Véleményünk szerint Tyler egy
ismeretlen helyre vitte el – szólalt meg Liz hivatalos hangon, amit azoknak a
hozzátartozóknak tartogatott, aki elveszítették valakijüket. Nem hitte volna,
hogy ex-férje halála után ismét el kell majd mondani ezt egy közeli
ismerősének.
– De hová?! – ordította Kol
türelmetlenül.
– Nem tudjuk a helyet, csak azt, hogy
kihez. Esther-hez – hadarta el Dean, aki úgy vélte, hogy jobb lesz gyorsan
átesni a dolgok rossz – jobban mondva szörnyű - részén.
– Mi? – nyögte ki az ős mikor eljutott a
tudatáig a név.
– Esther, vissza akar térni a
Túlvilágról, hogy befejezze azt, amit régen elkezdet és Cassie vére
segítségével… –hagyta félbe a mondatot Kellan, de mind tudták a végét. Nekik
végük.
Cassie mérgesen és idegesen feszült neki
vasláncainak. Közben folyamatosan követte a szemével a pincében mászkáló Tyler–t,
akiről először azt hitte, hogy csak azért gyújt gyertyát, hogy jobban lássanak.
Aminek valljuk be nem sok értelme volt, elvégre ő félig vámpír volt, a másik
meg egy hibrid, igaz, hogy annak is elég szánni való példány. Igaz ezen érzést
azon nyomban elnyomta a bosszú lángja.
– Tyler, ha most elengedsz, ígérem,
gyorsan megöllek – csikorgatta a fogát egyre indulatosabban. A gyilkosság
gondolatából nem volt hajlandó engedni, ugyanis a Lockwood fiú a szeme láttára lőtte
le Holly-t, aztán nyilvánvalóan őt is. A
szemétláda!
– Így is, úgyis meghalsz, szóval nem –
válaszolta a hibrid flegmán és folytatta a gyertyagyújtást.
– Szeretném azt látni, hogy megpróbálod
– vetett egy lesújtó pillantást Tyler-re Cassie. Ez azonban csak a látszat
volt, mert belül végtelenül aggódott. Sajnálatos módon boszorkány múltjához
kapcsolódóan nem volt nehéz rájönnie, hogy valami varázslat van készülőben. Ami
egyáltalán nem volt megnyugtató, főleg, ha hozzátesszük azt a cseppet sem
elhanyagolható tényt, hogy felismerte hol is van. A Boszorkányházban. Ez és egy
varázslat már duplán rossz, de ha hozzáadja a vért, ami – minden valószínűség
szerint Elenához tartozik – akkor triplázódtak a katasztrófatényezők.
– Már egyszer megtettem, én a helyedben,
csendben maradnék, mert a végén a következő végleges lesz – reagálta le a lány
megszólalását a hibrid.
– Nos, mivel nem vagy a helyemben, így
inkább hanyagolnám ezt a lehetőséget. Vagy, nem szeretnél helyet cserélni
velem? – vetette fel a lehetőséget könnyedén. Elvégre soha sem lehet tudni.
– Ennyire ostobának nézel? – mordult Tyler
a lány felé fordulva.
– Az igazat megvallva igen, nagyon is –
biztosította a Lockwood fiút Cassie halálosan komolyan.
– Egy halálra ítélthez képest túl nagy a
szád – hajolt előre a hibrid indulatosan és megvillantotta a lány felé sárga
szemeit.
– A tiéd meg büdös – jelentette ki a
lány undorodva, majd ásított egyet ezzel is jelezve, hogy mennyire kevésre
tartja fogva tartója erejét.
– Tyler, csak játszik veled – szólalt
meg egy udvarias hang, aminek következtében Tyler hirtelen visszafogta az
indulatait. Pedig már olyan közel volt!
– Egy szellem, húhú – mondta Cassie
szarkasztikusan és csak nagy önuralom árán tudta megőrizni gúnyosságát és nem
még jobban a láncainak feszülni. Arthur Williams szellemé válásának
boldogsággal kellett volna eltöltenie, a lány mégis úgy érezte, hogy ebből
semmi jó nem fog kisülni. Főleg rá és a többiekre nézve nem. Ugyanis volt egy
olyan sejtése, hogy a boszorkányvadász végig ezt tervezte. De mit akar
szellemalakjában? Talán csak nem tud így olyan nagy galibát okozni. Ugye?
– Cassie, örülök, hogy megismerhetem –
üdvözölte őt a férfi, úgy mintha régi játszópajtások lettek volna. De a lánytól
bizonyos távolságra megállt, azt feltételezve, hogyha közelebb merészkedne,
akkor leharapnák a kezét, vagy más testrészét. És milyen igaza volt!
– Az érzés sajnos nem kölcsönös – válaszolta
Cassie nyersen. Remélte, hogy a többieknek nincsen semmi baja, elvégre, ha a
boszorkányvadász meghalt, akkor az csak azt jelentheti, hogy megtalálták a
hasonmást, és mindenrendben van. Nagyjából. Persze, nem esett nehezére elképzelni,
hogy most mindenki őt szidja, azért, mert most ő került kelepcébe. Ciki
helyzet, de nem tud semmit sem tenni ellene. Legalábbis még nem.
– Sejtettem, hogy ez lesz a válasza.
Mindesetre remélem nem bánja, hogy az ön segítségével meghívok még egy
személyt, szerény kis találkozónkra – közölte Arthur Williams nyájasan és
intett Tylernek, aki vigyázva a testi épségére vért vett a hevesen küzdő
lánytól.
– Tudja mit? Igenis bánom – tajtékzott
Cassie kissé szédülten. Mert egyáltalán nem tetszett neki a kialakulóban lévő
felállás. Cseppet sem.
– Attól tartok az ön véleménye most nem
számít – nézett rá a boszorkányvadász szinte bocsánatkérően, persze, ha
leszámítjuk a kárörvendő tekintetett. Ezután Tyler az egyik sarokba húzódott Arthur
Williams pedig kántálni kezdett. Cassie-nek nem kellett sokat töprengenie azon,
hogy milyen varázslatot is készül használni, mert a gyertyák közötti körben
lassan kibontakozott egy nő. És annak ellenére, hogy személyesen – szerencsére –
még soha sem találkoztak a lány tudta, hogy az ősboszorkány az. Méghozzá
személyesen és az ő vérének köszönhetően meglehetősen életszerűen. A terv
hivatalosan is kisiklott, ráadásul olyan szinten, hogy ennek köszönhetően
magával ránt mindenki mást. Talán, ha nagyobb önuralommal rendelkezne, akkor
elve nem próbálkozott volna egy olyan ötlettel, ami csak rosszul sülhet el,
mint példának okáért az apja legtöbb ötlete. Most már késő bánat, gondolta keserűen.
Cassie csak ezután lepődött meg igazán,
mert Esther hirtelen megölte Tyler-t és után valamilyen a lány számára
ismeretlen varázslat segítségével expressz visszaküldte Arthur Williams-t is a
Túlvilágra. Nos, ez tényleg nem vártam,
állapította meg a lány, szinte tátott szájjal.
– Meglepődtél? – mosolyodott el a nő kedveskedve,
Cassie-t mégis a hideg rázta tőle.
– A szövetségesei voltak, erre…
egyszerűen megölte őket – hadonászott láncra vert kezeivel a lány. Eddig is
tisztában volt azzal, hogy Esther-nél valami nincs rendben, azonban csak most
jött rá, hogy mennyire.
– Már nem voltak a hasznomra – felelte
az ősboszorkány, mintha ez mindent
megmagyarázni és… tényleg. A nő nemcsak
örült, hanem szociopata is. Szuper!
– És ezért csak úgy megölted őket – nézte
mereven azt a nőt, aki ki akarja végezni a saját családját, ami véletlen
egybeesésként az övé is.
– Csak úgy – nyugtázta ezt a nő úgy,
mintha egy pohár tea mellett csevegnének gondtalanul. Szociopata, semmi kétség.
– Miért? – kérdezte próbálván húzni az
időt, amíg kitalál valamit, aminek az esélye egyre jobban csökkent, arról nem
is beszélve, hogy félt. És nemcsak arról van szó, hogy Esther sokkal erősebb
volt, mint ő bármikor fénykorában, hanem továbbra is szívja a Bennett vérvonalat,
ami által az ő lehetőségei rohamos tempóban apadtak el. Szinte teljesen. Félt
magától a nőtől, aki azért tért vissza a halálból, hogy megölje a tulajdon
gyerekeit.
– Te is boszorkány voltál, mint egykor
én. Igaz, hogy a sors különös fintora folytán te voltál az, aki helyrehoztad az
én hibámat – töprengett el Esther és egy kedveskedő gesztus kíséretében
megpaskolta Cassie fejét. Mire a lány azonnal hátrébb húzódott. Inkább lesz élő
tapéta, mint, hogy ez még egyszer megtörténjen. Elvégre önfenntartási ösztön is
létezik a világon, mégha kissé későn kapcsol is.
– De neked ez mégsem felel meg – nyelt
egyet idegesen és, mintha úgy hallotta volna, hogy egy autó fékezett le nagy
sebességgel a közelben, de tudta, hogy csak a képzelete, ha nem az ősboszorkány
maga játszik az érzékeivel. Vajon lehet ennél rosszabb helyzetben? Aligha. De
persze mivel még nem volt vége, így úgy vélte, hogy bármi megtörténhet. Azt
kizárva, hogy az ősboszorkány megbánja terveit és elengedi őt, sőt a családja
elleni gyilkos tervekkel és indulatokkal is felhagy. Ez egyértelműen a teljesen
lehetetlen kategóriába volt sorolandó, méghozzá a soha sem fog megtörténni
szinten.
– Életet adtam nekik és ők szerinted,
hogy hálálták meg? – kérdezte Esther, majd időt sem hagyva azonnal folytatta. –
Megérdemlik a halált. Mindegyikük – fűzte hozzá kegyetlenül. Cassie nézte őt, a
nőt, aki még a Túlvilági szellemlétből is visszatért az ő akaratlan
segítségével azért, hogy magával rántsa a gyerekeit. Ezt végiggondolva hirtelen
végtelen nyugodtság szállta meg.
– Tudod, teljesen megrémisztettél.
Nemcsak engem, de a családomat is rettegésben tartottad – kezdte csöndesen.
– Amire minden okotok megvolt – vágott a
szavába Esther kíméletlenül. A lány azonban csak a fejét rázta.
– Tévedsz – bökte ki végül, szinte
szemtelenül.
– Mégis miért? – ragadta meg őt az
ősboszorkány, aki láthatóan magánkívül lett a dühtől csak azért, mert a végső
diadala elmesélését pimaszmódon félbe merték szakítani. Ráadásul ilyen irritáló
módon.
– Annyira féltem az utóbbi időben – tért
át egy másik témára látszólag indokolatlanul Cassie. – Féltem és tudod, ez nem
jó érzés. Egyáltalán nem. Azt hittem, hogy bárkit elveszíthetek. Tönkre tetted
a saját családodat. Többször is. Közvetve ugyan, de elvetted tőlem, Holly-t… ő
volt a legjobb barátnőm, gyerekkorom óta – itt egy pillanatra abbahagyta, mert
könnyek gyűltek a szemébe. Nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy
érzelgősködjön. Később. – Viszont már nem félek tőled – jegyezte meg végül, és
dacosan felvetette az állát, ezzel is jelezve állítása komolyságát.
– Bolond vagy – rivallt rá Esther, aki
láthatóan teljesen elvesztette a maradék józan eszét is ettől a hangnemtől és
magyarázattól.
– Nem, az te vagy. Tudod szép terv volt,
ezt készségesen elismerem. Jól is alakulhattak volna rátok nézve a dolgok, de
minden igyekezetetek ellenére te nem vagy több mint egy szellem. Én, pedig csak
annyit mondhatok neked, hogy a soha viszont nem látásra – emelte fel a kezeit
és egy olyan varázslatba kezdett, amit még a nagyanyja tanított neki, akkor,
amikor még egészen kicsi volt. Esther keserves sikolyain át meghallott egy
kelletlen férfihangot, ami az ő varázslatát visszhangozta. Hozzáadva a saját
varázserejét.
– Ezzel még nincs vége – sikította
Esther mielőtt végleg eltűnt volna egy olyan helyre, ahonnét soha többé nem
térhet vissza. Semmilyen formában.
– Már megbocsáss, de az én drága kuzinom,
sok mindenben téved, de ebben tökéletesen igaza van – jegyezte meg Sebastian
barátságtalanul, majd ő és az emlegetett kuzin elvesztették az eszméletüket.
Kicsit később, a Boszorkányházban…
– Sebastian, Sebastian, te nagyon nem
normális, lennél szíves leszedni rólam ezeket a bazi nagy és meglehetősen
fájdalmas láncokat? – kérdezte Cassie, miközben szavainak a lábával adott
nyomatékot, amivel unokatestvére bokáját célozta meg igencsak határozottan.
– Most mentettelek meg, nemcsak téged,
hanem mindenkit és te máris többet akarsz. Borzalmas, hogy mennyire telhetetlen
vagy – morogta Sebastian panaszosan, de azért elővette az egyik álkulcsát.
– Hát ez meg? – mersztett rá nagy
szemeket Cassie.
– Mivelhogy a varázserőm szinte teljesen
lenullázódott attól, hogy segítettem neked a pokolba küldeni az ősboszorkányát,
így be kell érned ezzel – motyogta a boszorkánymester miközben a lány láncainak
fordította a figyelmét.
– Nem, úgy értem, te tudod ezt
használni? – értetlenkedett a lány, meghökkenése valóban őszintének volt. Sok
mindent el tudod képzelni az ő drága rokonáról, de ez valamilyen oknál fogva
nem tartozott azok közé. Sőt meglehetősen távol állt attól. Elvégre egy orvos
mióta ért zárak feltöréséhez?
– Kuzin, ne nézzél teljesen
szerencsétlennek, csak azért, mert nem vágok vissza neked – mondta Sebastian
sértetten fel-fel sandítva. A világért se vallotta volna be, hogy mennyire
sietett megmenteni Cassie életét. Aggódott érte és a többiekért is, mint ahogy az
bebizonyosodott nem ok nélkül. Csak a szerencsén múlott, hogy időben ideért,
ugyanis kételkedett abban, hogy a lány egyedül is véghezvitte volna azt, amit
ketten nehézkesen ugyan, de rájuk nézve győzedelmes sikerrel zártak.
– És miért nem teszed? Miért nem tetted
soha? – kérdezte Cassie végtelenül kíváncsian. Sebastian szóban mindig szidta
őt és vica-versa, de a férfi soha sem bántotta ezen kívül. Holott ő annyi
mindent tett ellene kezdve azzal, hogy a kocsijával mindig ráküldött egy nagy
adag havat, bezáróan azzal, hogy rábízta a gyerekeket, amikor azok teletömték
magukat édességgel és szénsavas itallal.
– Úriember lennék, vagy mi – mosolyodott
el Sebastian szórakozottan. Cassie válaszként cseppet sem finoman és nőiesen
felhorkantott, habár kétségkívül ő maga is így gondolta. A legtöbb esetben. Persze
azt is csak hallgatólagosan, mert kimondva talán elvette volna a varázsát.
– Köszönöm, Sebastian – mondta a lány
egy elbűvölő mosoly kíséretében, miközben megdörzsölte egyik kiszabadult
csuklóját. Mindketten tudták, hogy nem a lánc leszedéséről van szó. Ők ketten
annyi mindenen mentek már át közösen, mégis ehhez fogható dolgon még soha.
Elvégre nem mindennap adatik meg még velük sem, hogy megmentsék a családjukat a
gonosz ősboszorkánytól, ami mágia és látó szempontból egy időre ugyan kiütötte
őket. Mindenestre megérte. Főleg, mert ennél sokkal rosszabb is megtörténhetett
volna velük.
– Nincs mit – rántotta meg a vállát a
férfi és láthatóan zavarva jött a hálálkodástól.
– Hogy értél ide ilyen gyorsan? –
váltott témát Cassie a saját kínos érzéseit leplezendő.
– Tudtam, hogy ha te hívod fel Holly-t,
akkor valami történt és még fog is, ahogy téged van szerencsém ismerni – mondta
szokásos zsörtölődő hangján.
– Most ezen megsértődhetnék – felelte a
lány méltóságteljesen.
– De nem fogsz – vetette ellen Sebastian.
– Fogadjunk, hogy egyszerűen nem bírt ellenállni annak, hogy úgy viselkedj,
mint Damon – tette hozzá kötözködve.
– Neki mindig van egy másik terve –
húzta fel az orrát Cassie.
– Persze, mert az első, mint látjuk
mindig a visszájára fordul – tett egy széles és célzatos karmozdulatot az
orvos.
– De végül is nyertünk – emelte fel a
tenyerét a lány, pont mikor a másik keze is felszabadult.
– Ha úgy vesszük, akkor igen. Mindent,
vagy semmit… – bólintott Sebastian és röpke ideig habozott a folytatással, végül
rászánta magát. – Tudod, Holly… – kezdte kissé nehézkesen.
– Sajnálom, hogy idehívtam és Tyler
megölte – fogta meg unokatestvére kezét Cassie bánatosan. Soha nem mondták
volna ki, de mindkettőjüknek szüksége volt erre a támogató jelenlétre, amit most
a másikban találtak meg.
– Az utóbbi időben adtam neki Klaus
véréből, tudod, minden eshetőségre felkészültem – törte meg a csendet a férfi
halkan.
– Szerinted idehívtam volna, ha nem
tudom? – válaszolta a lány ugyan olyan hangnemben.
– Ha nem lennél a rokonom, utálnálak –
jelentette ki Sebastian közönyösen, ami nála nyilván felérte egy szeretlek.
– Én is utállak – vigyorodott el Cassie
meghatottan, majd egymást támogatva elindultak a férfi kocsija felé – ami
szerencsére a Boszorkányház előtt parkolt –, hogy annak segítségével végre
valahára a szeretteikel lehessenek.
Sziaa! Nagyon tetszett az új fejezet..:) Kol kicsit kiakadt amikor megtudta, hogy Cassy-t elrabolták de végül minden rendbe jött szerencsére..:) Nem számítottam arra, hogy Sebastian megjelenik, de kellemes meglepetés volt..:) Várom az új részt..:)
VálaszTörlésGabi*
Szia Gabi! <3
TörlésKöszönöm, hogy írtál :)
Örülök, hogy tetszett :) Szerencsére igen :) Sebastian már csak ilyen :)
Már fent is van :)
Puszi
Ó ezaz!:) Már kezdtem feladni a reményt hogy folytatódnak a történetid,de jó hogy mégis:) Tetszett Damon és Lorenna telefonos szóváltása:) Másik kedvencem Damon majdnem szívrohama Cassandra felbukkanásától:D Itt pedig Sebastian tökéletesen időzített belépője volt nagyon jó:) Eddig nem írtam alá a komentejim de ezen most változtatok:) Kíváncsian várom a folytatást:) Viktor
VálaszTörlésSzia Viktor! <3
TörlésKöszönöm, hogy írtál :)
Én is örülök neki, hogy visszatértem :D Ők már csak ilyenek ;) Sebastian valóban meglepően jól időzített és végtére is ő lett a nap hőse? Nagyon örülök, hogy most már aláírod őket :)
Már fent is van :)
Puszi