15. fejezet

Havazás

Reggelre egész Mystic Fallsot beterített a harminc, majdnem negyven centiméteres hó. A város mondhatni festői látványt nyújtott. Igaz voltak, akik nem tudták ezt a fajta szépséget értékelni. Ebbe a kategóriába tartoztak azok az emberek, akik munkába indultak volna, de a nagy hó miatt várniuk kellet még az utakon dolgozó hókotró gépek eltüntetik az úton lévő csapadékot, ami mindent beborított. Azonban az emberek többsége kitörő lelkesedéssel üdvözölte a havat. Az utóbbi csoportba zömében az iskolások tartoztak. Ugyanis a tanintézmény épületében elromlott a központi fűtés, ezért rendkívüli szünetet rendeltek el. Nem akarták, hogy szegény diákok és velük együtt az őket tanítani vágyó tanárok jégkockává avanzsáljanak.

Lorenna vidáman lépett be a Mystic Fallsi házukba. Igazán felpörögve érezte magát ma reggel, de hát a tegnapi romantikus vacsora és az után lévő események miatt Rickel ki ne érezné magát ilyen energikusnak? A történelem tanár minden képzeletét felülmúlta. Örült, hogy végre talált magának valakit férje harminc évvel ezelőtti halála óta. Ric pedig - rövid ismeretségük ellenére is - tökéletes jelöltnek látszott arra, hogy legalább adjon egy esélyt ennek a kapcsolatnak. Nem esett nehezére ez a „kis” séta a Salvatore panziótól. Ő, ha tehette általában gyalogosan indult útnak. Nem úgy, mint Cassie. Unokája ugyanis imádott kocsival száguldozni. Kevésbé aggódott volna, ha biztosra veszi, hogy Cassie mindig használja a képességét. Többször is tartott neki hosszú és számára is kimerítő hegyi beszédet ezzel kapcsolatban. Azonban majd hatvanévnyi élettapasztalata sem volt elég. Unokája egyszerűen túl makacs volt. Kezdte belátni, hogy bármivel próbálkozzon is a témát érintően unokája egyszerűen vaknak és süketnek fogja tetetni magát, főleg, ha a képessége is szóba kerül. Lorenna bosszankodott is miatta eleget. Elvégre egy ilyen áldásos adományt elhanyagolni! Egyszerűen nem tudta felfogni a dolgot. A házba belépve alaposan körülnézett, hátha talál esetleg szerte szét hajigált ruhadarabot, amiből aztán tényleg ki tudta volna következtetni, hogy unokája ugyan olyan jól érezte magát este, mint ő maga. Legnagyobb bánatára sehol sem volt még egy kószán ledobott ing sem. De azért nem adta fel a reményét ezzel kapcsolatban. Mivel úgy gondolta Cassie és Kol még alszanak unokája szobájában, ezért óvatosan lopakodott fel a padlásra, mivel egyiküket sem akarta felébreszteni. Ő is látta azt, amit szinte mindenki. Ami nem volt más, minthogy unokája és a fiatalabb ős mennyire közel kerültek egymáshoz. Határtalan boldogságot érzett, hogy unokája végre szerelmes lett és ő, mint a téma szakértője biztosra vette a sikert. Most is - mint úgy általánosságban - nem érdekelte Damon véleménye, tudta, hogy idővel megbékél, ahogy azt is kénytelen lesz belátni előbb utóbb, hogy Cassie-nek Kol a tökéletes társ. Miután felment a padlásra azokért a dolgokért, amiért jött, visszafelé vette az irányt. De nem tudott ellenállni a kíváncsisága kísértésnek és halkan benyitott unokája szobájába. Visszafojtott lélegzettel pislantott be az ajtón túlra. Ott voltak mindketten egymást átkarolva aludtak, vagyis Cassie konkrétan Kolon aludt. Egyik karja az ős hajában pihent, mint aki még álmában is közelebb akarja húzni magához a másik pedig Kol mellkasán helyezkedett el. És bár Lorenna nem látott a takaró alá még így is le tudta vonni a következtetést, miszerint Kol karjai pedig Cassie derekát ölelik át. Lorenna legnagyobb elégedettségére. Imádta, amikor igaza van. Midnight leugrott az ágy végéből, ahol eddig pihent és érdeklődve nézet rá Lorennára okos szemeivel. A nő jelzett neki a macska értve a jelzést kisomfordált a szobából. A boszorkány halkan becsukta maga után az ajtót, arcán boldog mosollyal ment le megetetni Midnightot. Úgy gondolta összeüt valamit az alvóknak, gondolatait tett követte és neki látott a kései reggeli elkészítésnek.

Cassie álmosan pislogva kinyitotta a szemeit. Tanulmányozni kezdte Kol békésen alvó arcát, amire közvetlen közelről nyílt rálátása. Hozzá tudott volna szokni a látványhoz. Felidéződött benne a tegnap esete meghitt hangulata, ahogy kettesben beszélgettek a nappaliban. Midnight az égő kandalló előtt pihent, ő és Kol pedig megosztották egymással régi emlékeiket. Aztán ő legnagyobb bánatára legyűrte a fáradság és elaludt. Viszont azt egyáltalán nem bánta, hogy az ősvámpír itt maradt mellette és vele aludt. Szerette az illatát, azt az érzést, ahogy még álmában is védelmezően átkarolja őt. Finoman kibontakozott az őt ölelő karok bilincséből és kiosont a szobájából. Még csak nem is zavarta, hogy épp most aludt életében először valakivel. Na jó, másodszor. Elvégre Kol már előző nap is vele aludt, de akkor is eszméletlenül jól esett neki. A konyhából ismerős illatok fogadták. Nagyanyja ott sürgött-forgott. Pont, mint otthon.

• Nagyi? – kérdezte álmosan és felült a konyhapult ép részére. Eszébe vésve, hogy meg kell csináltatnia a Kol által megrongálódott felületet.
• Felébredtél kicsim? – kérdezte mosolyogva nagyanyja és unokája kezébe nyomot egy bögre kakaót.
• Mint látod – mormolta Cassie és két keze közé fogta a meleg italt belélegezve annak illatát.
• Milyen éjszakád volt? – húzta fel sokatmondóan a szemöldökét Lorenna.
• Nagyi! – nézett rá nem kicsit megbotránkozva unokája és rögtön kiröppent az álom a szemeiből. Arcát halvány pír futotta el. – Miket nem gondolsz – fűzte hozzá és inkább a kakaóját vette jobban szemügyre. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy nagyanyja ennyire nem tud uralkodni magán és valóban feltette azt a kérdést, amit. Pletykás vénasszony, gondolta szeretettel és nem kevés bosszúsággal.
• Ha nem, hát nem. Nem fontos elmondanod a részleteket csak kíváncsi voltam – vont vállat nagyanyja. Nem remélte, hogy Cassie tényleg elmondja, ha történt is valami közte és Kol között, de azért megkérdezte. Hátha. Igaz már gyerekkorában is inkább Damon felé volt nyílt, mint felé. De tudta, hogy akármennyire is szereti Cassie az idősebb Salvatore-t, annyi ráció csak van benne feléje, hogy nem mondja el neki. Főleg, hogy igencsak tudvalevő volt, hogy mennyire utálja az ősöket. Ellenben Lorennát egyáltalán nem zavarta, hogy Kol egy ős, vagy, hogy vámpír. Csak az, hogy unokája boldog. Más igazán lényegtelen. Ezt szerencsére Cassie már kiskorában megértette és osztozott elképzelésében, amit őseik hagytak nekik örökül.
• Te mindig túl kíváncsi vagy – mormolta Cassie és kortyolgatni kezdte a bögréje tartalmát. – Érdekelne miért, hogy miért is nem mondtad a többieknek mikor megérkeztél, hogy a nagyanyám vagy – vetett fel egy új témát az unoka és hangjában érződött az eddig visszafojtott indulat.
• Nem láttam szükségesnek, hogy tudják és ez a kiszabadításod szempontjából nem is volt lényeges – tette egy hessegető mozdulatot Lorenna. Cassie tudta, hogy nagyanyjának ez nagyon régi berögzült szokása. Ami általában a bosszankodás jelenként mutatkozik meg. Cassie tudta, hogy nem Damon kedvéért nem árulták el a dolgot. Elvégre nagyanyját nem igazán érdekelte Damon presztízse. Inkább egy saját ok lappangott a háttérben és Cassie pontosan tudta, hogy mi az.
• Szóval már megint el akartad mismásolni a korod – rázta meg a fejét Cassie rosszallóan. Ebbe az egy mondatba sűrítette a dühét. Mivel tudta, hogy ez nem épp a legjobb téma a nagyanyjával szemben aki egy icike-picikét úgymond érzékeny volt a korára. Majdnem hatvan éves volt mégis, alig nézett ki húszon ötnek és ez tökéletesen megfelelt neki. A gyógyfüvek hatása csodákra képes.
• Most már tudják, de egyébként is elmondtam volna nekik, ha eljön az ideje – szögezte le kimért tónusban Lorenna. Kék szemei azonban viharosan szegeződtek Cassie válla fölötti területre. Nem szerette, ha – és ebben az esetben legyen bárki és bármi az illető – a korával hozakodik elő. Cassie nagyon mérges volt, de átlátott a vörös ködön és végül dobta a témát. Ez az egy sértés úgyis minden mást tarolt.

• Honnan tudtad, hogy valami gond van? - érdeklődte Cassie.
• Miről beszélsz? - kérdezte tőle nagyanyja pislogva, mint aki csak most tért vissza egy másik világból. Az ő dühe is elszállt egy pillanat alatt.
• Honnan tudtad, hogy valami gond van? - kérdezte ismét Cassie.
• Volt egy megérzésem ezzel kapcsolatban. Egyébként is tudod, hogy utánad jöttem volna egy időre – válaszolt Lorenna karjait összefonva a mellkasa előtt.
• Kaptál valami túlvilági sugallatot? – érdeklődte cinikusan Cassie átlátva nagyanyja álcája mögé. Nem az anyjára célzott, aki segített neki, hanem valószínűbbnek tartotta Cassandrát vagy inkább az ő lányát, Moirát. Ő amúgy is mindig a jövőt fürkészte nem csoda, hogy végül még életében megőrült egy kissé. Túlvilági létében sem lett jobb a helyzet. Sőt, határozottan rosszabb lett. Cassie-ben pedig rá gondolva mindig felvetődik a kérdés miszerint nagyanyja, hogy gondolhatja áldásnak a jövőbelátást, ha tudja milyen buktató vannak? Látva mit tett az ősikkel? De nem strapálta magát ezekkel a fölösleges kérdésekkel. Lorenna végül nem mutatkozott készségesnek a válasz elmondásában. – Amúgy mit szeretnél azokkal? – bökött a padlásról lehozott hozzávalókra témát váltva.
• Tudod, tegnap miután elmentetek beszélgettem egy kicsit szegény magába zuhant Stefannal és arra jutottam, hogy valamilyen módon segítek neki megoldani a vérszomj problémáját – közölte Lorenna. Erre a kérdésre persze már simán válaszolt. Agyrém! Egyébként tényleg azért szedegette elő a padlásról a gyógynövényeket és pár varázskönyvet, mert a fiatalabb Salvatore annyira szánni való volt. Szörnyű, hogy még ennyi idő után is elveszíti a fejét az embervértől. És végül is valamivel csak el kell foglalja magát. Nem szerette maga körül az olyan embereket, vagy adott esetben természetfeletti lényeket, akik hajlottak a melodrámára. Stefan pedig határozottan ebbe a kategóriába tartozott. Igaz Stefan azt állította, hogy nem tud majd neki segíteni, mert Elena sem tudott. Lorenna szépen nyugodtan a fejéhez vágta, hogy ne is a hasonmás miatt csinálja, hanem a saját érdekében. Nem fért a fejébe, hogy lehet valaki ilyen ostoba. Nem csoda, hogy nem sikerült az állatvér diéta, ha folyamatosan elodázza a dolgot és nem megbékélve saját magával. Végtelenül bosszantó, de ő majd segít neki, ha beledöglik is! Mármint nem ő, hanem Stefan. Egy-két nyaktörés mindig jobb belátásra bírja a vámpírokat.
• Értem – bólogatta Cassie. Tudta, ha egyszer valamit a nagyanyja a fejébe vesz, akkor azt tűzön és vízen át megvalósítja. Ő is ilyen volt. De csak néha. Na jó, általában. Azonban ő Lorennával ellentétben nem volt egy erőszakos típus. Csak akkor ütött, ha felment benne a pumpa.
• Azt hiszem itt az ideje távoznom. Csináltam reggelit és meg is terítettem – puszilta meg unkája arcát és felvette a táskába dobált boszorkány kellékeket. – Látod már a telefonba kitaláltam, hogy dögös társat választasz magadnak. Ahogy mindig is tudtam. Remek ízlésre vall nem is tudom kitől örökölted – vigyorodott el Lorenna ezzel is mutatva, hogy a válasz a kérdésre az ő maga. Cassie megforgatta a szemeit, de azért érezte, hogy arca felmelegszik zavarában. - További szép és mozgalmas napot – mondta nagyanyja és egy sokatmondó kacsintás kíséretében távozott.
• Ezt direkt csinálta – morogta bosszúsan Cassie miközben letett az üres bögrét.

Hirtelen két kar karolta át hátulról. A háta egy izmos mellkasnak dőlt.

• Jó reggelt – mormolta Kol a fülébe.
• Inkább délutánt – fordult felé Cassie mosolyogva, feledve a nagyanyja miatti előbbi bosszúságát. Kol ajkaival ráhajolt a lány szájára. Olyan volt mintha nem egy napja, hanem sokkal régebb óta lennének egy pár. Valahogy minden olyan magától érthetődő volt.
• Így még jobb – jegyezte meg miután elvált a lány ajkairól, aki válaszként csak megforgatta a szemeit, mivel még kissé kapkodva vette a levegőt. – Hallom a nagyid csinált nekünk reggelit – Cassie új fent elpirult mivel csak most fogta fel, hogy Kol hallotta a beszélgetés végét. Reménykedett benne, hogy az elejét nem. Ám ezen reménye hamar szertefoszlott amikor Kol folytatta mondandóját. – Nem gondoltam volna, hogy a nagyidat ennyire érdeklik a részletek – jegyezte meg az ősvámpír vigyorogva és szinte fülig szaladt a szája mikor látta Cassie zavarát. Annyira imádta, amikor elpirult!
• Ez egyáltalán nem vicces – vetett rá egy szúrós pillantást Cassie.
• Láttad, hogy leesett az idei első hó? – kérdezte Kol témát váltva. Magában továbbra is jól mulatva.
• Tényleg? – csillantak fel a lány szemeit és rögtön az egyik ablak felé vetett magát. – Fantasztikus – kiáltotta vidáman.
• Valóban nagyon szép. Olyan mintha mindent jó sok porcukorral hintettek volna be – fejtette ki véleményét Kol. – Ennyire szereted a telet? – kérdezte, mert Cassie szinte hozzá tapadt az ablakhoz és szemeiben elképesztő szikrák ragyogtak.
• Imádom – felelte Cassie, arcán hatalmas mosoly játszott. – Otthon mindig sok hó van és az egész táj olyan csodálatosan fehér – áradozott lelkesen. – Menjünk ki – indult volna kifelé Cassie, az ős azonban elkapta a karjánál fogva.
• Várj, várj, először reggelizünk, utána átöltözünk és utána mehetünk. Ahová csak akarod – fogta két keze közé a lány arcát vidáman. Őt is magával Cassie lelkesedése.
• Hangulat romboló vagy – biggyesztette le a száját Cassie.
• Úgy gondolod? – csúsztatta le egyik kezét a lány derekára Kol és szorosan magához húzta. – Én nem így gondolom – suttogta közvetlenül a lány szájától pár milliméterre. – Valamint remélem, hogy megtudlak győzni arról, hogy nekem van igazam.
• Nem hiszem – felelte Cassie állva az ős pillantását. Kol válaszként még szorosabban meghoz rántotta őt és hirtelen ráhajolt az ajkaira. A csók ezúttal vad volt, nem volt benne semmi lágyság vagy óvatosság. Cassie az ős hajába markolt, még Kol az egyik karjával a lány derekát, a másikkal pedig a hátát simogatta. Olyan szenvedélyesen kapaszkodtak egymásba, mintha nem lenne holnap.
• Nos, mit gondolsz? – kérdezte Kol kissé lihegve és homlokát a lány homlokának döntötte.
• Azt, hogy még mindig nekem van igazam, de a te verziód jobban tetszik – válaszolta Cassie és szemtelenül az ősvámpírra vigyorgott.
• Ezt haladásként könyvelem el – felelte Kol és kezei simogatóan siklottak fel-le a lány hátán.
• Tedd azt – bontakozott ki Cassie az őt ölelő karok közül és átsétált az ebédlőbe, hogy elfogyassza a reggelijét. Örült neki, hogy ájulás nélkül eljutott az asztalig és még vissza sem fordult közben. Ezt nevezte ő csóknak. Szerencsére a lábai elég erősek voltak és nem hagyták őt cserben. Nem szívesen terült volna ki a padlóra. Főleg nem egy csók miatt. Még akkor sem, ha abba a csókba teljesen beleremegett olyan frenetikus erejű volt és biztos tudtában volt annak is, hogy Kol még időben elkapná őt ezen eshetőség esetén. Elvégre büszkeség is van a világon! Az ős a lány után nézet, majd megcsóválta a fejét. Vigyorogva leült Cassie-vel szemben reggelizni.

Miután mindketten külön-külön megmosakodtak, felöltöztek. Cassie felvette kedvenc fehér kabátját és hozzá passzoló kedvenc sálját is a nyaka köré tekerte, valamint a hatás kedvéért térdig érő hasonló színű csizmát húzott. Kol szokásos bőrkabátját viselte, hát igen örült neki, hogy a vámpírok nem érzik a hideget. Felkapta a slusszkulcsát és udvariasan kinyitotta Cassie előtt az ajtót. Midnight is velük ment. Komikus látványt nyújtott a nagy hóban, ami teljesen ellepte őt, így gazdája a karjaiba vette és betette a kocsi hátsó ülésére szegény kissé átázott macskát. Utána ő és Kol is beszálltak.

• Na, akkor hova lesz a menet? - kérdezte a lánytól, aki éppen a biztonsági övét kapcsolta be.
• Tudod, hol van a Salvatore kripta? - érdeklődte Cassie. Egy ideig inkább hanyagolta a képességét mivel mosakodás és öltözködés közben volt alakalma használni. Nem örült neki túlzottan, de megígérte. Most már nincs vissza út. Ez van, ezt kell szeretni. Appeláta nincs.
• Miért? - kérdezte Kol szórakozottan.
• Oda megyünk – válaszolta Cassie határozottan.
• Hová? - kérdezett vissza döbbenten Kol, most eset le neki mit is mondott a mellette ülő. Mindenre számított csak erre nem. Mégis mit akar Cassie abban a nyavalyás temetőben?
• A Salvatore kriptába. Tudod, szeretnék beszélni Damonnel. Ő pedig éppen ott folytja italba a bánatát – válaszolta készségesen Cassie. Határozott szándéka volt egy alapos fejmosásban részesíteni Damont. - Utána meglátogathatnánk a testvéreidet – fűzte hozzá mosolyogva. Tudta, hogy Rebekah otthon van a szükség szünet miatt. Úgy gondolta jobb, ha ezt Kol még nem tudja meg, mert akkor nem menének oda. Vagy ha mégis akkor addig piszkálja majd egymást a két testvér, amíg ő közbe nem lép. Mivel Elijah jelenleg házon kívül volt, így rá maradt a békéltető szerep. Végső mentsvárként mondjuk fordulhat Nik felé is. Viszont volt egy olyan érzése, hogy a hibrid roppantul élvezi testvérei szóváltásait és esze ágában sem lesz ez ügyben segíteni neki.
• Jó – mormolta Kol még mindig kissé döbbenten, majd a Cassie által megadott helyre hajtott. Közben jó alaposan feltekerte a kocsiban a fűtést, hogy Cassie és Midnight ne fázzanak.
• Itt várj meg nem lesz több tíz percnél vagy még annyi sem – szállt ki a kocsiból Cassie. Amint Kol látta, hogy a lány belibben a kriptába aggodalmasan utána nézett, majd vámpír hallását kihasználva hallgatózni kezdett. Midnight közben mellé ugrott a hátsó ülésről. Mintha ő is ugyan azt tenni, mint a mellette lévő ősi.

• Látom szoros barátságot kötöttél a whiskys üvegekkel – jegyezte meg a kriptába belépő Cassie. Damon a földön ült hátát a falnak vetve és körülötte üres üvegek sorakoztak. A vámpír ugyanis unalom űzés céljából sorba állította őket.
• Te meg lepaktáltál az ősökkel – vont vállat a továbbra is békésen iszogató Damon.
• Összebarátkoztam velük.
• Ugyan az.
• Nem. Te is tudod, hogy nem ugyan az. Vennéd azt a fáradságot, hogy rám nézel? – érdeklődte irritáltan Cassie. - Megérte? - kérdezte hirtelen elhatározással a lány mikor nem kapott választ az első kérdésére.
• Mégis mit? - érdeklődte közönyösen Damon és felpillantott a földről Cassie-re.
• Tudod te azt nagyon jól! Megérte szőnyeg alá söpörni az érzéseidet és addig inni, amíg még azt sem tudtad este magadról, hogy hol vagy csak bedőltél ide a sok piával az első helyre?! - kérdezte számon kérően Cassie. Nem akarta, hogy Damon magába omoljon és érzelmi roncs legyen. Azt már nem! Amíg tud ellene tenni, addig nem!
• Érezni szívás – válaszolt mogorván Damon.
• Gondolod te – csóválta meg a fejét Cassie.
• Láttam, hogy néztél rá – közölte témát váltva Damon. Közben a kezei közt megforgatva az üveget. Továbbra sem nézett az óta Cassie-re. A rá megszólítás pedig egyértelműen Kolra utalt.
• Valóban? – kérdezte Cassie. – Örülök, hogy ilyen éles szemeid vannak – jegyezte meg szarkasztikusan.
• Továbbra is tartom magam ahhoz a véleményemhez miszerint jobb lenne, ha haza mennél.
• Arthur Williams így is, úgy is vadászik rám. Egyébként nagyi szerette volna, ha idejövök, nem tehetek róla, hogy… - mondta Cassie, de a mondat végét inkább elharapta.
• Hogy „összebarátkoztál” velük? – kérdezte keserűen Damon. Nem értette, hogy a lányaként szeretett személy miért nem képes megérteni az ő érvelését. Pedig eddig mindenben egyetértett vele. Együtt döntötték el kiskorában mit olvasson esti mesét, mit játszanak, mit vegyen komolyan, mit ne, hova menjen továbbtanulni, mit tanuljon.
• Tulajdon képen most miért vagy már megint morcos? Nekem kéne haragudnom rád, azért amit otthon kértél tőlem.
• Az csak egy hirtelen ötlet volt – védekezett egyből Damon. Már igazán bánta a dolgot és nem is érthette, hogy fordulhatott meg ilyesmi a fejében.
• Felfogtad te egyáltalán mire kértél? Minden előzetes nélkül elém álltál és megkértél arra, hogy szúrjak a szívedbe egy karót! – csattant fel Cassie. Nem akart kijönni a béketűréséből, de Damon nagyon bosszantó tudott lenni, ha akart. És ez tényleg felhergelte a lányt. – Nem értem, hogy kérhettél rá pont engem. Nem láttál más megoldást vagy mi? Remélem, nem akarsz ezzel a dumával beetetetni. Jó lenne, ha összeszednéd magad, mielőtt nagyi lekever neked egy akkor pofont, hogy agyrázkódást kapsz tőle. Szóval, menj szépen haza, józanodj ki és beszélgess Stefannal vagy Rickel vagy mit tudom én. Csak ne ücsörögj itt, mert már így is kripta hangulatodban vagy.
• Mit vársz egy kriptában? – kérdezte Damon, de hangjában már megadás csengett.
• Csak menj haza – szögezte le Cassie és tornádóként kiviharzott a kriptából felkavarva a bejárat előtt havat.
• Kösz a fejmosást – kiáltott utána Damon és lassan feltápászkodott. Hallotta, hogy valaki – nyilván Cassie – beszáll egy autóba, majd a kocsi fékcsikorgások közepette elment. A kriptában maradt vámpír úgy döntött, tényleg ideje haza menni. Belátta, hogy nem ülhet itt ítéletidőig. Otthon legalább piszkálhatja a többieket.

Cassie előbbi hangulatával ellentétben elégedetten mosolyogva nézett ki Kol kocsijának ablakán. Elérte, amit akart. Damon végre nem süllyed önsajnálatba. Hurrá.

• Egy legyintéssel megbocsátod Damonnek azt, amit tegnap mondott? – kérdezte hitetlenkedve Kol. Nem értette Cassie-t. Viszont igazán örült neki, hogy kihallgatta a beszélgetést. Csak remélni, merte az idősebb Salvatore rá célzott, akkor, amikor azt, mondta: „Láttam, hogy néztél rá”. Valamint nem utolsó szempont volt az sem miszerint meg tudta Damon nem akart a hasonmás nélkül élni. Nem mintha ezt eddig ne tudta volna, de akkor is igazán érdekes. Micsoda drámai élet folyik körülöttük, ő pedig mindig is szerette a cirkuszt maga körül. Ez tény.
• Nem, de nem várok tőle sem írásbeli, sem pedig szóbeli bocsánatkérést, mert tudom, hogy megbánta – válaszolt Cassie mivel látta Kol értetlenül áll a dolog mögött.
• Nem ismerem túl régóta, őt, de határozottan nem olyan típusnak tűnik, aki megbánja a cselekedeteit – mutatott rá a saját véleményére az ős.
• Te is érzed, hogy nincs igazad – csóválta meg a fejét Cassie, amikor Kol leparkolt a Mikaelsson villa előtt.
• Én hiszek neked – emelte fel megadóan Kol, majd gyorsan kipattant az autójából és kinyitotta a lány előtt az kocsiajtót.
• Köszönöm – mosolygott rá Cassie.
• Igazán nincs mit – mosolygott vissza a lányra, aki már az épületet vette szemügyre.
• Elbűvölő ház – jegyezte meg elismerően Cassie.
• A bókokat mindig örömmel fogadom – jelent meg mögöttük Nik és büszke szikrák ragyogtak a szemében.
• Hol hagytad a szöszit? – kíváncsiskodott Kol.
• Az édesanyjával szeretné tölteni a napot – válaszolta Nik és Cassie-re vigyorgott. – Örülök, hogy eljöttél meglátogatni szerény hajlékunkat.
• Ez a ház minden csak nem szerény hajlék – csóválta meg a fejét Cassie, de ő is vigyorgott.
• Kinek mi a szerény – vont vállat Nik, majd átkarolta a lány vállát és beinvitálta a házba. Kol kicsit bosszúsan követte őket. Ő úgy tervezte, hogy kettesben lesz a lánnyal, erre jön kedves bátyja és vele már három főre bővült a társaság. Ami már, ahogy mondani szokás tömeg volt. Komolyan ki van még itthon? Elijah? Rebekah csak nem, annyira peches csak nem lehet.
• Cassie – kiáltotta Rebekah és vidáman lefutott a lépcsőn. Leérve megölelte a lányt. –
• Te mi a fenét keresel ilyenkor itthon? – vágta húgához irritáltan a kérdést Kol. Úgy látszik mégis lehet annyira peches.
• Igazán kedves tőled, hogy érdeklődsz – felelte húga és vetett a kérdezettre egy ronda pillantást. - Elromlott a fűtés az iskolában. Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el – vont vállat végül Rekbeah. Kol értetlenkedve állt, majd Cassie-re nézett remélve, hogy a lány választ ad fel nem tett kérdésre. Nem akarta elhinni, hogy ilyen könnyen elromlott az iskolában a fűtés. Túl könnyen. A lány ránézett Kolra, majd szinte észrevétlenül Nik felé biccentett.
• Egyszerre ördögi és nagyszerű – fordult bátyja felé Kol, mikor összerakta a dolgot. Egy hatalmas vigyor volt a válasz. Nik ugyanis azért rontotta el az iskola fűtési rendszerét, hogy többet lehessen Caroline-nal, de megértette, hogy ezt a napot a lány az anyjával szeretné tölteni.
• Titeket meg mi lelt? – kérdezte Rebakah. Ő nem tudta, hogy legidősebb bátyja volt a tettes. De nem is nagyon érdekelte. Cassie felé fordult – Mit szólnál, hozzá, ha körbevezetnélek a házban? – kérdezte és el is kezdte húzni a lányt a lépcső irányába. Úgy gondolta tartanak egy csajos napot ők ketten.
• Rebekah, Cassie még a kabátját sem vette le – szólt közbe Kol és kedvese mögé lépett, hogy segítsen neki levenni az említett ruhadarabot. Ezután döbbent húga kezeibe dobta Cassie és a saját kabátját, majd a lányt átkarolva indult el a lépcső felé.
• Mi vagyok én ruhafogas? – kérdezte mérgesen Rebekah.
• A számból vetted ki a szót – kiáltott vissza Kol. Nik elröhögte magát, majd a nappaliba ment, hogy töltsön magának egy pohárka whiskyt. Rebekah még állt ott egy ideig utána Cassie kabátját szépen felakasztotta a fogasra, Kolét pedig legszívesebben kidobta volna, ám meggondolta magát és inkább „csak” a földre dobta és gyerekesen arrébb rúgta.

• Szép festmények – nézelődött Cassie.
• Nikket illeti a dicséret, ez a hobbija – válaszolta Kol.
• Ez egy eredeti Rembrandt? – állt meg az egyik kép előtt Cassie, ezzel megállásra késztetve az őt átkarolót is.
• Valóban – felelte Kol, amint egy sanda oldalpillantást vetett a képre.
• Nahát! Tudod nagyi mindig is akart egyet. Nik, hol vette?
• Nem hinném, hogy vette volna. Vagy ha mégis – amiben én igencsak kételkedem -, akkor nem most, hanem akkor, amikor még élt a készítője.
• Oh, értem. Neked melyik volt a kedvenc korszakod? – tette fel a kérdést érdeklődve Cassie.
• Az én kedven korszakom? Szeretem például I. Erzsébet királynő uralkodása idején Angliában élni. Vagy a felvilágosult Franciaország és Anglia is egész jó volt – mondta Kol miközben Cassie egyik hajtincsével játszott. – De ahogy Elijah mondaná minden kornak megvolt a maga varázsa.
• Biztos érdekes volt – mosolyodott el Cassie.
• Voltál már valahol Skócián és Amerikán kívül? – kíváncsiskodott Kol.
• Igen, nagyival gyakran szoktunk utazni. Voltam Franciaországban, Japánban, Kínában, Olaszországban, Spanyolországban, Egyiptomban, Kanadában – sorolta elgondolkozva Cassie.
• Velencében? - kérdezte Kol.
• Nagyi, nem hagyta volna ki semmi pénzért Velencét és én sem. Bár az indokaink mások voltak – Kol kérdő pillantására Cassie megmagyarázta. – Nagyi amolyan öhm… szóval szereti a szerelmes embereket maga körül. Engem pedig érdekelt az Adria királynőjének nevezet város. Utána Párizsban megnéztük az Eiffel tornyot, Louvre-ott. Meg minden nevezetességet, ha volt a közelben. Minden évben el szoktunk menni valahova nyáron. Ez amolyan hagyomány.
• Én még nem láttam az Eiffel tornyot. Tudod alukáltam. De egyszer feltétlenül elmegyünk oda. Meg ahova csak akarsz – karolta át a lány derekát.
• Mi ez a királyi többes? – kérdezte Cassie és mosolyogva átkarolta Kol nyakát.
• Miért szerinted nem remek ötlet? – suttogta a lány fülébe.
• Rendkívül csábítóan hangzik – válaszolta hasonló hangon Cassie.
• Szerintem is – vigyorodott el Kol és megpuszilta a lány fülét. – Gyere meg szeretném mutatni a szobámat – húzta újra maga után Cassie-t, aki megadóan követte.

• Na, hogy tetszik? – kérdezte Kol és drámaian egy széles invitáló mozdulatot tett.
• Öhm… igazán egyedi. Főleg ez a sok tükör – válaszolta Cassie. Ugyanis Kol szobájában mindenhol tükrök csüngtek alá. Még a plafonra is volt erősítve egy, kettő. De ennek ellenére Cassie-nek tényleg tetszett a szoba. A lánynak különösen a nagy ablakok ragadták meg a figyelmét és a méretes ágy sem volt piskóta. El is pirult rendesen ezért, hogy zavarát leplezze az ablakhoz lépett.
• Szeretnél kimenni? – kérdezte kedvesen Kol, bár a választ előre sejtette.
• Igen – válaszolt lelkesen Cassie. – Nem azért, mert nem tetszik a házatok, csak szeretek télen kint sétálni – szögezte le, amibe vegyült egy kis szabadkozás is.
• Akkor sétáljunk – nyújtotta Cassie felé a karját Kol, aki belekarolt. Felvették a kabátjuk – az ős közben bosszúsan megállapította, hogy Rebekah milyen csúnyán bánt szegény ártatlan bőrkabátjával – és miután Kol bekiabált a nappaliba, hogy sétálni mentek kiléptek a házból.
• Nem kellet volna kiabálnod, hiszen a testvérid hallásának semmi baja sincsen, sőt nagyon jól hallanak – szólalt meg Cassie.
• Ez igaz, de néha nem árt nekik, ha színt viszek a szürke hétköznapokba – válaszolta Kol. Cassie csak megcsóválta a fejét és vidáman lépkedett tovább a ház körül az ősvámpír mellett.
• Kapj el, ha tudsz – kiáltotta Kolnak a hirtelen elrohanó Cassie.
• Ez nem lesz nehéz – suhant utána Kol és elkapta a lány derekát. Aki rá nevetett, majd kibontakozott az ölelő karokból és tovább futott.
• Csak semmi trükk – szólt hátra Kolnak a válla felett.
• Rendben. Akkor maradjunk meg a szokásos emberi tempó mellett - sóhajtotta Kol és most már lassabban Cassie után futott. – Megvagy – kiáltott rá diadalittasan a lányra, de olyan szerencsétlenül kapta el, hogy végül nevetve beledőltek a hóba. Kol mielőtt a földre estek volna fordított a helyzetükön – hála a vámpír reflexeknek -, így nem Cassie háta köszöntötte a havat és a talajt, hanem az övé.

Nik szórakozottan nézte a ház egyik ablakából öccse és Cassie fogócskáját. Azon töprengett, hogy Kolt látta e már valaha ilyen életvidámnak. Nem emlékezett egy ilyen alkalomra sem. Öccse mindig adta a vicces figurát, vagy a gonoszat, de sohasem látszott rajta az, ami most. Mert most nem csak úgy mosolygott, a szemei is élettel teltek meg. Amiért nem tudott nem hálás lenni Cassie-nek.

Cassie, Kol, Nik és Rebakah együtt ebédeltek. Elijah sajnos nem lehetett jelen, mert vállalta Elena védelmét. Ami sem neki, sem a hasonmásnak nem volt ellenére. Sőt. Kolt kissé zavarta, hogy testvérei egy csomó cikis történetet meséltek róla, de Cassie roppantul természetesnek vette a dolgot és nagyon jól elvolt a testvéreivel. Egyfelől Kol nagyon örült ennek, másfelől viszont kiakarta sajátítani magának a lányt. Végül – nagy nehézségek árán ugyan -, de visszafogta magát és csak azért is alapon bekapcsolódott a társalgásba. Főleg mivel Cassie is folyton olyan irányba terelte a témát amire mit volt mit tenni neki is válaszolnia kellet. A délután többi részében Rebekah megmutatta a lánynak a szobáját, addig Kol és Nik megtárgyalták a boszorkányvadász kérdést. Egyenlőre várnak, de Nik miután alaposan elbeszélgetett Lorennáaval közös megegyezés alapján szétküldte a hibridjeit, hátha megtudnak valamit a boszorkányvadászok hollétéről. Akik gyanús módon azóta szerencsére nem jelentkeztek. Kol és Cassie ezután a lány háza felé vették az irányt. Már egész besötétedett mire oda értek. Cassie lépett be először a házba, ám érezte, hogy valami nem stimmel. A nappaliban a kanapén Holly, a legjobb barátnője kucorgott. Térdeit felhúzta a mellkashoz és teljesen össze volt törve.

• Cassie – szólalt meg elgyötörten Holly mikor meglátta barátnőjét. Kol értetlenül állt a kialakult helyzet előtt. Nem tudta ki ez a rémült lány és, hogy mit keres itt. Bár nyilván Cassie-hez jött, ahogy azt a látottakból leszűrte.
• Mond el mi történ – szólt rá gyakorlatiasan Cassie és leülve barátnője mellé átkarolta a reszkető vállát. Kol is közelebb merészkedett, hogyha szükséges megvédje Cassie-t.
• Baleset. Nem én okoztam, de… - kezdte keservesen és felzokogott.
• De ott voltál és az átok bekapcsolt – fejezte be helyette Cassie szomorúan. Tudta, hogy Kol nem fog örülni a kialakult helyzetnek. Először a boszorkányvadászok most meg ez?! Mi a fene történik itt? Csak nem ez is Esther valami rossz próbálkozása? Gondolta elkeseredetten Cassie miközben magához szorította a teljesen kiborult Holly-t.