3. fejezet

Sziasztok! Hoztam a 3. fejetet, remélem írtok hozzá kritikát :)

  

Vérző sebek

Cassie pár pillanatig még bámulta véres kezeit, majd gyorsan megrázta a fejét. Lecsillapította háborgó gondolatait és elhatározásra jutott. Kol idejött. Hozzá. Nem is volt kérdéses, hogy segít rajta. Tegnap óta szerencsére még mindig a nappaliban volt az elsősegélykészlet. Lefertőtlenítette a kezeit, majd nekilátott a sebkeresésnek.

-        Bárki is támadott meg, vagy nagyon rosszul tud célozni vagy túlságosan is jól - közölte véleményét az ájulttal Cassie, miután megtalálta az összes sebet. Kettő lövedék a vállba, kettő a combokba és egy a mellkasba. Utóbbi szerencsére nem talált el egy fontos szervet sem. A lány levette betegéről a kabátját, a pólót és a nadrágot pedig levágta róla, majd hozzá látott kiszedni a golyókat.

-       Ez egy kicsit fájni fog – figyelmeztette az ájultat Cassie, majd kirántotta a golyót, Kol mellkasából, aki ordított és hirtelen zihálva felült. – Feküdj vissza, még nem végeztem – nyomta vissza ködös tekintetű betegét. Szemöldök ráncolva tette egy tálba a lövedéket, ami fából készült és egy pentagrammal volt díszítve.

-       Cassie? – kérdezte halkan Kol.

-      Itt vagyok. Figyelj, még négy helyen eltalált. Kiszedem őket, rendben? – kérdezte kedvesen, bár csak költői kérdésnek szánta. Kol azért erőtlenül rábólintott. Óvatosan kiszedte a többi lövedéket is. Mindegyik ugyanolyan volt, mint az első. Kol párszor fel-felszisszent a fájdalomtól, de egyébként csöndben maradt.

-       Jó, már csak lefertőtlenítem és bekötözöm – fogta meg Kol kezét, aki kezdte visszanyerni a színét, bár azért még mindig rossz bőrben volt. A sebek bekötözése tényleg gyorsan megvolt, betakarta a beteget, a feje alá pedig egy díszpárnát tett. Ezután kannában vizet tett fel forrni a konyhában és hozott egy nedves ruhát, ami a sebesült homlokán végezte.

-          Tudtam én, hogy jó ápolónő vagy! – vigyorgott el a kanapén fekvő.

-          Egy „köszönöm, hogy megmentetted az életemet, Cassie” is megtette volna – válaszolta csípősen az ideiglenesen újból kinevezett ápolónő.

-          Tudom – felelte Kol. Cassie reagálásként a plafont kezdte bámulni. Az szája pedig a „Miért én?” kérdést formálta.

-          Miért ne? – kérdezett vissza a beteg, aki úgy látszik már nagyon jól volt. Túlságosan is.

-      Szeretnéd, hogy felhívjak valakit? – kérdezte meg végül a lány. Miközben mantraként azt mondogatta magában, hogy „Megsebesült, nem szabad pofon vágni”.

-        Add ide a telefonom, majd én felhívom az egyik bátyámat – felelte Kol. Cassie ránézett, majd szó nélkül átadta a kért dolgot. A beteg nem értette, miért nézett rá olyan furán az ápolónője, de úgy döntött később megkérdezi. Tárcsázta Elijah számát.

-         Elijah, meglőttek – közölte testvérével, amint az felvette a telefont.

-          …

-          Nem kell túlreagálni. Cassie-nél vagyok.

-          …

-          Tudom. Szóval hoznál nekem valami ruhát?

-          …

-      Oké, akkor gyere – mondta és kinyomta a telefont meg sem várva bátyja reagálását. – Nemsokára itt lesz – vigyorodott el Kol. Cassie bólintott, majd a konyhába ment, mert elforrt a teavíz. Kitöltött két csészében, majd visszament a nappaliba.

-          Gyógytea. Vigyázz, mert… – nyújtott át az egyik bögrét Kolnak, aki szó nélkül elvette és belekóstolt.

-          Ááá – kiáltott fel Kol.

-          …forró – csóválta meg a fejét Cassie.

-          Rájöttem.

-       Egyszer nem lehetne, hogy megvárd, amíg befejezem, amit mondani akarok? – nézett szigorúan Cassie, letéve a saját csészéjét és elvéve Koltól az övét. Majd fújni kezdte betege forró teáját, közben pedig úgy érezte, hogy egy óvodással került egy fedél alá.

-          Lehetne – sóhajtott fel Kol és levette a homlokáról a borogatást.

-    Egyébként az előbb miért néztél rám olyan… furcsán? – tette fel a kérdést hanyagul Kol, amint visszakapta a teáját.

-          Mikor? – kérdezett vissza Cassie homlokráncolva és elgondolkozva kortyolt a teából.

-          Amikor ideadtad a telefonomat.

-          Nem tudod?

-          Nem, nem igazán.

-       Akkor gondolkozz rajta – adta meg a kegyelemdöfést Cassie. Kissé dühös volt Kolra, mert nem szerette, ha parancsolgatnak neki. A másik viszont pont ezt tette a telefonos dolognál. Ekkor csengettek, Cassie pedig inkább kiment ajtót nyitni.

Ahol szembe találta magát egy elegánsan öltözött szőkésbarna hajú férfival, akinek egy hozzá nem illő sporttáska volt a kezében.

-     Üdvözlöm. Bocsánat a késő esti zavarásért kisasszony, de arról értesültem, hogy az öcsém itt van – biccentett befelé.

-          Igen, fáradjon csak beljebb – invitálta be Kol testvérét Cassie.

-          Elijah Mikaelsson – fogta meg a lány egyik kézét és puha csókot hintett rá.

-      Cassie Doyle – mutatkozott be a lány. – Kol a nappaliban van – mutatott az említett helység felé és becsukta az ajtót. Elijah levette a kabátját és felakasztott a fogasra, majd a lányt követve belépett a nappaliba.

-          Hello – intett neki Kol, miközben farkasszemet nézett a kanapéra felugró macskával.

-         Midnight! – szólt rá a lány a macskára, aki a hangra fújtatva elszáguldott a konyha felé. - Kér egy teát? – kérdezte Elijah felé fordulva.

-          Köszönöm, elfogadom – bólintott a férfi. Cassie pedig kilibbent a macska után.

-          Mit csináltál? – szegezte öcsének a kérdést halkan.

-          Semmit – sziszegett rá testvére.

-          Akkor ki lőtt meg?

-          Nem tudom, de már nem él.

-          Mi történt pontosan?

-          Sétáltam, a régi temető felől jöttem erre, amikor megjelent a fickó.  Azt vettem észre, hogy a lábaimat és a karjaimat is eltalálta. Szerencsére elmozdultam, így nem találta el a szívemet. Megfogtam a pasast, mikor kilőtte az utolsót, így az őt találta el. Majd idejöttem, elájultam, Cassie segített nekem – mesélte el a történteket Kol, a végén pedig a drámai hatás kedvéért széttárta a karjait.

-          Vajon ki lehetett az? – tette fel a kérdést töprengve Elijah, amikor Cassie visszatért a teával.

-          Parancsoljon – adta át a csészét Elijahnak.

-          Köszönöm, kedves – fogadta el a teát.

-          Igazán nincs mit – mosolyodott el a lány.

-          Hálás vagyok, hogy ellátta a fivérem sebesüléseit.

-          Tudjátok, én is itt vagyok – szúrt közbe Kol. – Remélem a nálad lévő táskában ruhák vannak.

-       Igen, azok – tette le a sporttáskát a kanapé mellé Elijah. – Cassie, nem fogja zavarni önt, hogy Kol itt van?

-          A legkevésbé sem fog zavarni, efelől biztosíthatom.

-       Én pedig határozottan nem vagyok szállítható állapotban – szólalt meg Kol. A szobába tartózkodó két másik személy ránézett. Cassie az asztalhoz ment.

-          Itt vannak a lövedékek – fogta meg a kis tálat, amibe tette őket és átadta Elijahnak.

-          Szuvenír – kiáltott fel lelkesen Kol.

-          Talán félrebeszél – nézett rá a lány és megfogta a homlokát, megnézve rajta, hogy nem lázas-e a betege.

-          Nem hiszem – felelte Elijah egy lövedéket a kezébe fogva. Alaposan megnézte és amit látott nagyon nem tetszett neki.

-          Elijah, segítene nekem felvinni a testvérét a vendégszobába? – halotta meg Cassie kérdését az említett.

-       Igen, persze – érkezett a felelet, holott testvére és ő is tudta, hogy öccse már tökéletesen jól van. De látta Kol-on, hogy szeretne még egy kicsit maradni. Cassie-n pedig látszott, hogy örül a hívatlan vendégnek.

-     Rendben, akkor én előkészítem a szobát, utána meg valahogy felcipeljük Kolt – vetette fel az ötletet Cassie.

-          Menjen előre, én pedig felviszem Kolt – válaszolt Elijah.

-          Biztos? – bizonytalanodott el a lány.

-      Természetesen – bólintott rá az idősebb Mikaelsson, amire öccse serényen helyeselt a háttérben. Így Cassie felment és előkészítette a vendégszobát a sebesültnek.

Miután Cassie felment Kol felpattant a kanapéról és testvére mellé lépett megnézni a lövedékeket.

-     Már csak ez hiányzott. Ezek meg mi a francot keresnek itt? – morgolódott, amint ő is jobban szemügyre vette őket.

-          Nem tudom, viszont az biztos, hogy semmi jót. Alaposan figyelj a környezetre – tanácsolta bátyja. – Megkérdezem Rebekhát és Niklaust, hátha ők többet tudnak mondani.

-          Én itt leszek – vont vállat Kol.

-          A kedvesed igazán bájos – szólalt meg Elijah, testvérére pillantva, kíváncsian nézve a reakcióját.

-          Igen, az – bólintott rá szórakozottan Kol. – A karjaidba kapsz és felviszel? – rebegtette szempilláját.

-          Amint abbahagyod a bohóckodást.

-          Akkor sokáig itt leszünk.

-          Én ráérek.

-     Micsoda időmilliomos lettél hirtelen, bátyuskám – a beszélgetésnek az vetett véget, hogy meghallották, hogy Cassie végzett odafent. Elijah egy sóhajjal a karjaiba vette testvérét és felmentek. A vendégszobában letette a beteget az ágyra, akit Cassie egyből betakart. Viszont a beteg piszkálni kezdte ápolónőjét, aki ezt nem hagyta megtorlatlanul. Elijah figyelte, hogy Kol mennyire élvezi a törődést, amit Cassie nyújt neki. Valamint, hogy a lány, ha szükséges, könyörület nélkül megmondja a testvérének a véleményét. Senkit és semmit nem kímélve.

-      Azt hiszem, ideje mennem – szólt közbe halkan. Mindkettő civakodó felé kapta a fejét. Kol intett neki egyet, ő pedig lement és felvette a kabátját nyomában Cassie-vel.

-          Még egyszer szeretném megköszönni, hogy segített a testvéremnek kisasszony – bólintott a lány felé.

-          Semmi szükség rá – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Cassie.

-          Jó éjszakát, Cassie – köszönt el Elijah.

-          Önnek is – válaszolta kedvesen Cassie és becsukta az ajtót. Megfogta a kanapé melletti sporttáskát és felvitte Kolnak, aki szórakozottan bámulta a plafont. Mikor belépett, ránézett és rámosolygott. Letette a táskát, majd kiment a szobából. Érezte, hogy teljesen kimerült. Ezért gyorsan lezuhanyozott, benézett a vendégszobába, ahol vendége úgy tett, mintha aludna. Cassie belopakodott és megigazította rajta a félig lecsúszott takarót, majd ugyanúgy kiment a szobából. Amint a fejét a párnára tette a fáradtság magával ragadta őt és elaludt.

Reggel Cassie megint a csengőre ébredt. Kol kizárásos alapon nem lehet, hacsak nem olyan hülye, hogy becsönget abba a házba, ahol az éjszakát töltötte. Végül is ki tudja? Cassie gyorsan magára kapta a köntösét és álmosan ajtót nyitott. Szembetalálta magát egy szőkésbarna hajú, zöld szemű férfival.

-          Kitalálom, Kol testvére – szegezte az idegennek a mondatot.

-     Igen, Nikolaus vagyok, de a barátaimnak csak Nik – válaszolt a férfi, aki nagyon jól mulatott a lányon.

-          Nik, értem. Legközelebb ne nyomd úgy a csengőt, vagy leszedem onnan és megetetem veled.

-          Értem – vigyorgott el szórakozottan Nik, tetszett neki a Kol barátnőjének a harciassága.

-       Gyere be – invitálta és utána gyorsan becsukta az ajtót. – A testvéred szerintem még alszik, de az lesz a legjobb, ha megnézzük – mondta Cassie és a vendégszoba felé vette az irányt, őt követte Nik, aki felfelé menet érdeklődve nézett körül a házban. Kol már ébren volt és épp a macskával játszott.

-          Cassie – ragyogott fel a tekintette, majd kevésbé lelkesen hozzátette: – Klaus.

-          Hello, öcskös – vetette le magát vigyorogva testvére mellé.

-       Én elmegyek futni, addig nem bánnám, ha felöltöznél, szükség esetén tettem ki törülközőt és biztos, ami biztos, az elsősegélykészlet még a nappaliban van – fordult Kol felé Cassie.

-          Egyedül? – kérdezte Kol.

-          Mit egyedül? Nik biztos segít neked – mutatott a szőke férfira.

-          Nem, úgy értem, egyedül mész futni? – nézett a lányra kételkedve Kol.

-          Nem. Midnighttal – válaszolt gúnyosan Cassie és kiment a szobából.

-          Hopp és kopp – szólalt meg Nik.

-          Mi a francnak jöttél? – fordult felé morcosan testvére.

-         Gondoltam megnézem, hogy van az én kicsi öcsikém – válaszolta gügyögve Nik. – Egyébként Elijah mesélte mi történt veled – vált komollyá.

-          Nem is tudtam, hogy ilyen pletykás lett – húzta el a száját a fiatalabb testvér.

-          Mentem – hallották meg Cassie kiáltását, majd ajtó csapódást.

-          Ha megbocsátasz, én lezuhanyozok – kelt fel Kol, kivett pár ruhát a sporttáskából, majd eltrappolt a fürdőbe.

-   Csak nyugodtan – vont vállat bátyja, aki úgy döntött felfedezőutat tesz a házban. Ezzel az elhatározással lefelé indult. Azonban egyszer csak olyan érzés lett úrrá rajta mintha figyelnék, ezért körbenézett, viszont nem látott senkit az érzés pedig nem szűnt meg.

-       Mi a fene? – fordult körbe, amikor megpillantotta az őt figyelő Midnightot. – Csak a macska. Úgy látszik, kezdek megőrülni – csóválta meg a fejét.

-          Te meg kihez beszélsz? – szegezte neki a kérdést az öccse, aki akkor jött le a lépcsőn.

-      Szerinted? – tette fel irritáltan a kérdést, majd pufogva folytatta a nézelődést. Öccse továbbra is figyelte őt, nem tudván mi lelte.

-          Mit csinálsz? – kérdezte Kol.

-          Körbenézek a házban – közölte lemondóan öccsével a szerinte nyilvánvaló tényt.

-          Megvizsgáltátok a töltényeket? – jutott hirtelen Kol eszébe a számára igen fontos kérdés.

-       Igen, szerencséd volt. A töltények belsejébe verbénát csepegtettek, egy kis méreggel. Ha Cassie nem szedi ki belőled őket, akkor szétolvadtak volna a testedben. És a szerveid elsorvadtak volna. Amitől egy vámpír jó pár órácskára kidőlt volna.

-       Még jó, hogy sima vámpírokra találták ki ezt a kotyvalékot – mutatott rá a nyilvánvalóra Kol, közben azért kirázta a hideg, mivel nem lett volna kellemes, még akkor se, ha ő ősvámpír. - Ez megmagyarázza azt is, miért ájultam el.

-          Pontosan, a szer már hatni kezdett – bólintott rá komoran Nik.

-          Még mindig ez a szokásos módszerük? – vágott egy grimaszt Kol.

-          Nem nagyon változtattak rajta. Viszont nem tudom, mit akarnak – közölte testvére.

-       Igazán biztatóan hangzik – jegyezte meg Kol cinikusan. A beszélgetésnek az vetett véget, hogy Cassie lenyomta a kilincset. Kol gyorsan levetette magát a kanapéra.

-        Mindjárt csinálok reggelit – szólt oda nekik elhaladóban Cassie és felfutott a szobájába. Közben Nik is levetette magát a nappali egyik foteljába és a macskát kezdte figyelni. Valami különöset érzett felőle. De mi érdekes lehet egy közönséges házimacskában?

-     A neve Midnight – szólalt meg az öccse, mikor észrevette milyen érdekesen tanulmányozza Nik Cassie háziállatát. A válasz egy elgondolkodtató hümmögés volt.

-          Nik velünk tartasz reggelizni? – érdeklődte Cassie a konyha felé menet.

-          Ha már felajánlottad, nem utasíthatom vissza. Nemde? – válaszolt vigyorogva Klaus. Cassie gyorsan összedobta a reggelit, majd az ebédlőben megterített. Míg a lány elfordult, hogy macskakaját és egy kis tejet tegyen Midnightnak, addig Kol gyorsan leült egy székre. Klaus is helyet foglalt, öccse mellett. Cassie pedig Kollal szemben ült le. Megreggeliztek. Ezután a lány felajánlotta, hogy lehozza a padlásról a sakk készletet, amit a két ősvámpír el is fogadott.

-      De nagyon vigyázzatok rá – tette le a táblát a nappali asztalára mosolyogva Cassie. Kol és Klaus pedig ámulva nézték a sakk készletet. A fehér bábuk ugyanis hegyikristályból voltak, a feketék pedig opálból készültek.

-          Lenyűgöző – adott hangot véleményének Nik.

-          Honnan van? – fordult kíváncsian Kol a mellé ülő Cassie felé.

-          A dédnagyapám kapta a dédnagyanyámtól – válaszolt töprengve Cassie.

-          Értem. Akkor jászunk. Készülj föl a megsemmisítő vereségre, Klaus – vetett egy diadalittas mosolyt testvérére, annak a biztos tudatában, hogy ő fog nyerni.

-          Meglátjuk, csak nehogy tévedned kelljen, Kol – válaszolt egy hasonló mosollyal Klaus. – Én leszek a sötéttel – tette hozzá.

-       Milyen meglepő – jegyezte meg öccse. A délelőttöt és a délután elejét sakkozással töltötték. Néha Cassie segített hol Kolnak, hol Niknek. Telefonon rendelt a Mystic Grillből ebédet, a számot még Jeremy adta meg neki. Közben mosolyogva figyelte mennyire élvezi a játékot a két testvér.

Nik és Kol valóban nagyon jól érezte magát. Nagyon rég volt, hogy ők ketten ilyen hosszú ideig békésen együtt tudtak lenni. Bár most is vágtak egymás fejéhez dolgokat. Kol egy-két megjegyzése, amikor testvére sarokba szorította a játék során igazán nyomdafestéket nem tűrő volt. Nik pedig, amikor fordult a helyzet igazán nem maradt adósa. De egyébként ezeket nem gondolták komolyan. Legalábbis csak egy kicsit. Még az sem zökkentette ki őket, hogy csengettek, így szokása szerint Cassie ment ajtót nyitni.

-          Cassie, beszélnünk kell. Nagyon fontos dologról van szó – lépett be a lány mellett Elena.