2. évad 18. fejezet

Sziasztok! Szörnyen sajnálom, hogy mostanában nem hoztam új fejezett, de ezt most pótolni fogom egy extra hosszúval. A következő pedig két hét múlva kerül fel. Valamint, mint láthatjátok a blogra új dizájn került fel, remélem elnyeri a tetszéseteket, a fejezettel együtt. Kellemes olvasást.

 

A döntés rajtad áll

„Van pár dolog az életben, amit se irányítani, se megváltoztatni nem tudsz, élned kell vele. Miénk a döntés, hogy feladjuk vagy folytatjuk tovább.” Nick Vujicic

• Szóval… mesélj magadról – vigyorodott el Nik izgatottan. Caroline vetett férjére egy elnéző pillantást. Igazán megértette, hogy az ős miért is került ilyen állapotba, annál is inkább, mert ez benne is jelen volt. Csak édesanyja halála erősen beárnyékolta ezt.
• Arra gondoltam csináltatok egy új tetkót – viszonozta a vigyort Eliza ragyogóan.
• Mi?! – érdeklődte Nik végtelenül ledöbbenten és a szája enyhén elnyílt. - És… Mi az, hogy újat?! – tette hozzá még erősebb hitetlenkedéssel. Annyira meglepődött ettől a közléstől, hogy nem vette észre a lánya szemében égő pajkos fényeket. Caroline viszont látta és tudta, hogy Eliza éppen alaposan átejtette az édesapját. Valamint az okkal is tisztában volt, mert a lány ezzel akarta őt jobb kedvre deríteni, amit igazán értékelt.
• Csak vicceltem – kuncogott fel Eliza.
• Biztos? – kérdezte Nik sértetten, de azért nagyon komolyan. Nem igazán lett volna kedvére való, ha a lánya tele van mindenféle tetoválással.
• Totálisan – biztosította a szőke hajú hibrid lány vidáman. - Szeretem piszkálni az embereket, van egy ikertestvérem, Clara, aki imád vásárolni – fordult édesanyja felé tudva, hogy ezt tőle öröklődött.
• Te nem szeretsz vásárolni? – érdeklődte Caroline kedvesen. Közben másik lánya nevén töprengett, ami nagyon is tetszett neki. Valamint biztos volt abban, hogy Nik választotta.
• Persze, hogy szeretek – válaszolta a kérdezett lelkesen. - Viszont én, Clarával ellentétben egy nap szigorúan csak egy hitelkártyát nullázok le – jegyezte meg Eliza jelentőségteljesen.
• Most is vicceltél, ugye? – kérdezte Nik derűsen, ám arcára fagyott a vigyor mikor meglátta, hogy jövőből érkezett gyermeke teljesen komoly maradt.
• Nem – rázta meg a fejét Eliza komolyan. Úgy ítélvén meg, hogy nem most kéne megemlítenie az apjának, hogy a hitelkeretüket mostanában bizonyos túlságosan is költekező vásárlások miatt lecsökkentette.
• De legalább egészségesek vagytok – sóhajtotta az ős önmagát biztatva, hogy ez a legfontosabb.
• Mindig ezt mondod, bár egy-két számla után, amiket még Rebekah néni is megirigyelne. Mondhatni olyankor az ájulás szélén állsz – közölte a szőke hajú hibrid lány.
• Attól tartok el tudom képzelni – jegyezte meg Nik szárazon. Ugyanis tényleg nem esett nehezére elképzelni a dolgot, főleg a számlák egész hadát. Persze még az volt a szerencse, hogy szinte kifogyhatatlan jövedelem forrásokkal rendelkeztek.
• Anyu viszont mindig megvigasztal téged – tette hozzá Eliza, mintegy biztató momentumként.
• Ez megnyugtató – dünnyögte az ős, és ezzel együtt megfogta felesége kezét, aki megszorította azt.
• A jövőben… boldogok vagyunk? – kíváncsiskodott Caroline. - Úgy értem mindannyian? – tette hozzá az ajkába harapva és lehetett látni rajta, hogy pillanatnyilag számára ez a kérdés az édesanyjára korlátozódik le. Természetesen a gyerekei is érdekelték, de úgy vélte, hogy velük minden rendben van. Elvégre ő és Nik nevelték őket.
• Szerintem igen, úgy értem szoktunk veszekedni, de ez a legjobb családokban is elkerülhetetlen, főleg egy kis ugratás, aminek vicces következményei vannak… - vigyorodott el Eliza lelkesen. – De persze ez semmiképpen sem végleges – szögezte le csak a miheztartás érdekében, mert látta, hogy édesanyja aggódva és pillant rá, apjával ellentétben, aki büszkén és nagyon is helyeslően bólogatott.

• Ki az a Lyra? – kérdezte Nik témát váltva és igazán bízott abban, hogy a lánya közlékenyebb lesz e téren, mint az unokaöccsei. Akik semmi lényeges, avagy lényegtelen információt nem mondtak a jövővel kapcsolatban. Ami nagyon is felháborította és bántotta az őst. Mert nem értette, hogy miért is baj az, ha kíváncsi egy kicsikét. Vagy a teljesen valós tények érdekében nem kicsikét, hanem az átlagnál jobban érdeklik az ilyen dolgok.
• Hogy jön ide? – érdeklődte Eliza kissé összezavarodva. Nem értette, hogy unokatestvérei miért tettek említést a lányról, hogyha elvileg nem beszélhetnek róla. Mivel ezzel csak önmagukat keverték kínos helyzetbe, tekintettel arra, hogy után némasági fogadalmat tettek az ilyen adatokra vonatkozóan. Eliza pontosan ezért is jött utánuk, mert a fiúk az egymással folytatott veszekedések alkalmával úgy tűnt megfeledkeztek arról, hogy a boszorkányvadászt minél előbb meg kell állítaniuk. Persze a lány nem ítélte el őket, főleg, mert alig pár órája volt itt a múltban mégis egy nagy és izgalmas kalandnak fogta fel. Ez pont olyan volt, amit mindig is ki szeretett volna próbálni. Meg persze kíváncsi volt a múlt azon részére, amiről szüleik nem igazán beszéltek sokat, inkább csak nagyon nagy vonalakban vázolták az akkor történteket. Amik most igazán nem volt kedvező rájuk nézve. Eliza biztos volt abban, hogy sokkal könnyebb dolguk lenne, ha nem lett volna az a fene nagy titkolózás, mégis, ha már így alakult, akkor szándékában állt kideríteni a miérteket, hogy aztán a jövőben megkérdezhesse erről a szüleiket.
• Dean említette, hogy felbosszantották őt, és úgy kerültek ide. Ugyanis ő volt az, aki hozzájuk vágta a plüssállatok egész hadát, bár utóbbit mintha Lucas szajkózta volna folyamatosan – válaszolta Nik. Unokaöccse néha kísértetiesen hasonlított Rebekah-ra, főleg azokban a pillanatokban, amikor valami miatt panaszkodott.
• Nem szereti a plüssmackókat, mert Rebekah egyszer túl sokat vett neki és a nagy halom maga alá temette őt. Vicces volt – nevetett fel Eliza ismételten, ahogy maga elé idézte az, akkor történt aprócska balesetet. Ami unokatestvére egyenesen hatalmas traumának élt meg.
• Nik, Nik, úgy látom csak a jövővel foglalkozol, amikor a múltban, vagyis számunkra a jelenben sokkal fontosabb dolgok vannak folyamatban – szólalt meg a belépő Damon gúnyosan. Persze nem titkolta, hogy azért őt is érdekelte volna a jövő egyes részletei, de ezt egyesekkel ellentétben nem akarta közhírré tenni.
• Csak egy kicsit érdeklődőm – legyintette Klaus könnyedén.
• Damon, Ric hogy van? – kérdezte Caroline kedvesen. Érdekelte a történelem tanár sorsa, de most sokkal fontosabb dolog kötötte le a figyelmét. Tekintettel arra, hogy Ric-en ott volt a Gilbert csoda gyűrű, ami nem volt elmondható az édesanyjáról. A szőke hajú vámpírlány vetett egy újabb aggódó és ezzel együtt szomorú pillantást édesanyjára. Tudta, hogy nem kéne így éreznie, mert a férje biztosította őt arról, hogy a nő, ígéretéhez híven vele marad. Mégis csak akkor tud majd teljesen megkönnyebbülni, ha tényleg vámpír lesz az édesanyjából.
• Kiheveri – rántotta meg a vállát Damon a maga szokott könnyedén cinikus modorában.
• Tehát ki is ez a Lyra? – érdeklődte Nik ismételten lánya felé fordulva. Megbízott az idősebb Salvatore ítéletében. Ha ő azt mondja, hogy Ric-el minden rendben van, akkor az minden bizonnyal úgy is van.
• Egy boszorkány, ő… – kezdte Eliza egy elnéző vigyor kíséretében, ám nem tudta folytatni, mert Liz ébredezni kezdett és e miatt mindenki rá fordította a figyelmét.

• Caroline… mi… mi történt? – kérdezi Liz kábán hunyorogva, mert a fény sértette a szemét, és úgy érezte, hogy kiég a retinája. Ezért aztán pár pillanatig még lehunyta a szemeit.
• Várj, lekapcsolom a lámpát, attól jobb lesz és nem fog annyira zavarni az éles fény – jegyezte meg Eliza kedvesen.
• Köszönöm, de te ki vagy? – érdeklődte a szőke hajú nő kissé értetlenül, amikor ismét kinyitotta a pillát némileg megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert már jobb volt. Legalábbis egy fokkal mindenképpen.
• Az unokád, aki majdnem egyidős az enyémmel és a jövőből ugrott be ő is, hogy segítsen – tájékoztatta legjobb barátját a legújabb fejleményekről Damon nagyon is nagylelkűen.
• Te is jöttél segíteni? Téged is Moira küldött vissza? – fordult a lányhoz kíváncsian. Közben szemügyre vette és örömmel látta, hogy lánya vonásait örökölte.
• Nem, én magamtól jöttem, mert a fiúk néha képesek kissé elvetni a sulykot és mindent elrontanak – dohogta Eliza erősen rosszallóan.
• Te viszont igazán visszafogott voltál – jelentette ki Damon szarkasztikusan.
• Siettem, amennyire tudtam, de az nem volt elég. Elena eltűnt, Ric ideiglenesen kibukott az élők sorából – sorolta a nemrég történ nem valami fényes eseményeket a szőke hajú hibrid lány lehangoltan. – Viszont Ric már ismét él. Te pedig, nos… igen… - köszörülte meg a torkát zavartan mikor nagyanyja felismeréstől csodálkozó, majd félő szemeibe pillantva rájött arra, hogy túl sokat fecsegett. Ami vele és húgával igazán gyakran megesett.
• Én… én… meghaltam – hebegte Liz és a végére hangja nem volt több mint elhaló suttogás.
• Tudod, hogy van ez Liz, bárkivel megesik – jelentette ki Damon szenvtelenül. Amiért Caroline vetett rá egy ingerült pillantást, ami természetesen teljesen hatástalan volt.
• Annyira sajnálom anyu – mormolta a szőke hajú vámpírlány megfogta édesanyja kezeit.
• De, akkor, hogy lehetek itt? Szellem vagyok? – kérdezte a szőke hajú nő és erősen elsápadt a gondolatra.
• Nem egészen – felelte Nik óvatosan.
• Adtam neked a véremből, ami meggyógyítani ugyan már nem tudott, de pont elég volt ahhoz, hogy átváltozz – árulta el a helyzetet Eliza, mivel úgy vélte, hogy ez lesz a legjobb.
• Vámpír vagyok? – kérdezte Liz és lehetett látni, hogy félig megrémült, félig viszont megnyugodott a közlés következtében.
• Még nem, de tudod, hogy ezen könnyen segíthetünk – jegyezte meg Damon barátságosan.
• Damonnek igaza van, mindent megoldunk – biztosította e felől a kérdés felől anyósát az ős.
• Anyu, figyelj rám, tudom, hogy soha sem akartad ezt, de vért kell innod… én… nem akarlak elveszíteni… nem készültem fel arra, hogy nélküled éljek – szorította meg erősen édesanyja kezét Caroline. Liz sokat gondolkozott azon, hogy mi is lesz vele és a lányával, amikor kiderült, hogy ő már nem ember és vele ellentétben örökké fog élni. Most eljött a döntés ideje és ő mégis habozott. Nem azért, mert nem szerette Caroline-t, hanem, mert úgy nőtt fel, hogy a vámpírok rosszak és meg kell őket ölni. De azóta annyi minden történt… megismerte Damon Salvatore-t, aki a legjobb barátja lett. A lánya egy ősi vámpír felesége lett. És az unokái, akik közül az egyik megmentette az életét szintén örökké élni fog. Akkor ő, hogy mondhatta nemet? Mégis az a régi elvei néma csatát vívtak az új tapasztalatokkal.

• Hoztam fel vért – mondta Stefan, aki testvérével ellentétben legalább kopogott a szoba ajtaján mielőtt az engedély megadása nélkül belépett volna.
• Úgy látom átvetted tőlem a tapintatlan szerepet tesó – vigyorodott el Damon gúnyosan.
• Még gyakorolnom kell, hogy tökéletes legyen, de azt hiszem senki sem fogja bánni, hogyha én nem úgy fejezem ki magam, mint te – mondta a fiatalabb Salvatore teátrálisan. Aztán tekintetét együttérzően Lizre függesztette. – Én, egyszer már rákényszeríttettem valakit arra, hogy váljon vámpírrá és tudom, hogy ez milyen fájdalmas tud lenni és lehet, hogy tőlem egyenesen abszurdnak fog hangzani, de az élet ezen oldala is fényes és boldog lehet. A családdal és a barátokkal – közölte Stefan rövid habozás után.
• Stefan, ezt nevezem én szónoklatnak – ugratta legjobb barátját Nik.
• Nos, most, hogy túl vagyunk Stefan megindító lelki beszédén most már igazán rátérhetnénk a lényegre – mondta Damon határozottan. - Nem, szeretnék beleszólni Liz, de tudnod kell, hogy nem bánnám, ha maradnál – fordult legjobb barátja felé és kék szemeiben látni lehetett, hogy mennyire nehezen is viselné el azt, ha a nő nem maradna velük.
• A te döntésed Liz, de mi tudunk neked segíteni és minden rendben lesz – egészítette ki az elhangzottakat az ős. Ugyanis úgy vélte, hogy így lesz szép kerek a nő győzködése, ami, minden valószínűség szerint sikerrel zárul és lesz valami jó dolog is ebben az egész kiábrándító napban.
• A jövőben… boldog leszek? Nem leszek… gyilkos? – fordult Eliza felé Liz meglehetősen tétován. Viszolyogva gondolt arra, hogy elvadult vámpírként végigöldösné a közelben lévő embereket.
• Nem vagy és soha nem is voltál gyilkos, és boldog leszel. Tényleg – biztosította erről a kérdésről nagyanyját a szőke hajú vámpírlány kedvesen.
• Anyu? – érdeklődte Caroline. Liz körbehordozta a szemét a megjelenteken. Továbbra is hezitált, amit úgy érezte meg kell osztania a többiekkel. Leginkább a lányával.
• Tudom, hogy nem voltam mindig a legjobb anya és sokszor elhanyagoltalak téged, mivel a munkámat helyeztem előtérbe veled szemben, ami hiba volt és nem tudom eléggé jóvátenni… Amikor apád meg én különváltunk… tudtam, hogy nehéz lesz. Úgy hittem, hogy neked az lesz a legjobb, ha megtanulsz önállóan, nélkülem boldogulni és te tökéletesen vetted az akadályokat, akkor is, ha néha egy kissé másként fogtad fel és értelmezted a dolgokat. Nélkülem sokkal erősebb és jobb emberré váltál, mint amiről valaha is álmodtam. Caroline végtelenül büszke vagyok rád és a lányodra is – mosolygott rá könnyező gyermekére és unokájára. Tudta, hogy ő is sír, pedig ez nem szokott gyakran előfordulni. Mivel Mytic Falls seriffjeként nem engedheti meg ezt a fajta lazaságot.
• Akit rólad nevezett el – szúrt közbe Damon, ezzel is jelezve, hogy ez nagyon fontos dolog.
• Akit rólam neveztél el – mosolygott rá a lányára, aki halkan felnevetett. Liznek ez az aprócska gesztus végtelenül jól esett. Nagyon szimbolikus volt. - Viszont… viszont megígértem neked, hogy maradok. Nem kényszerből, hanem, mert szeretnélek jobban megismerni és, ha ez az ára… annak, hogy megismerjem az unokáimat, és veled maradhassak, akkor… legyen, én, akkor… adjátok ide a vért… - közölte végül a döntését a szőke hajú nő.
• Köszönöm, anyu, örülök, hogy velünk, hogy velem maradsz – borult édesanyja nyakába Caroline erősen zokogva.
• Természetesen Caroline, most már mindig itt leszek, ha szükséged van rám – mondta Liz határozottan és elvette Stefantól a felé nyújtott tasakot.
• Üdv köztünk, Liz. Meglásd remekül fogjuk érezni magunkat az örökkévalóság hátra lévő idejére – vigyorodott el Damon.
• Ebben nem kételkedem Damon – emelte meg a vért Liz, mint egy poharat aztán egyhuzamban és nagyon is mohón megitta annak tartalmát. Pár pillanatig fájt neki, ahogy átváltozott, viszont teljesen biztos volt abban, hogy jó döntést hozott. Mert a család mindent megér és a régi mesék nem számítanak.

Közben a többiek három csapatra oszlottak. Ott volt Rebekah, Liam, Kol, Dean, Lucas, Eliot és Elijah, akik a nappaliban mentek az erőtlenül szabadulni próbáló Katherine-el és szándékukban állt kifaggatni őt.

• Dobjad oda, kicsim – rendelkezte Rebekah a nappaliban ismét ki függesztett láncok felé intve.
• Láncok? Szuper – vigyorodott el fia semmit jót sem ígérően, amitől Katherine még az eddigieknél is jobban remegni kezdett. Tisztában volt azzal, hogy a helyzete nem túl rózsás, mondhatni egyenesen reménytelen. Viszont, mint mindig ebből is próbálta kihozni a legjobbat és egy új terven törte a fejét, ami alapján majd nem hal meg.
• A lelkesedésed igazán megindító – jelentette ki Liam szárazon gyermekére tekintve, aki határozott, cseppet sem kellemes mozdulatok kíséretében már ki is láncolta a foglyot.

• Rendben Katerina, véletlenül teljesen biztos vagyok benne, hogy tudod hová szeretnénk meni és igazán leköteleznél vele minket, de leginkább saját magadat, ha elmondanád hol is van az a hely, amit mi keresünk – ajánlotta Dean negédesen.
• Nem tudom, miről beszélsz – motyogta Katherine arcáról tisztán leolvasható volt a szenvedés és a rettegés, ám nem akarta feladni. Az új terve még nem volt készen teljesen, de nem is akarta, hogy a kilátásba helyezett nagyon is valószínű kínzás megvalósuljon. Mivel attól, hogy nem ismerte a fiúkat személyen látta rajtuk, hogy mennyire hasonlítanak a szüleikre, így tudta, hogy számára semmi jó nem fog kisülni ebből.
• Nem, persze, hogy nem – jegyezte meg Eliot és nyugodtsága ebben a helyzetben igazán ijesztőnek tetszett.
• Figyelj, kissé fájhat az, hogy az unokatesóm megharapott. Nyilván nem lehet kellemes élmény érezni, ahogy a hibrid harapás lassan elterjed az egész testeden, és fokozatosan tovább nyújtja a kínjaidat – fejtegette a témát Lucas élvezetesen. A vámpír hasonmás halkan nyöszörgött ezt hallva, főleg mikor a zöld szemű fiú kijelentését megtoldotta egy kedves, ám erősen forró piszkavassal. Csak, hogy Katherine rájöjjön arra, hogy nem viccelnek.
• Ha ennyire együtt érző vagy, akkor adjatok Klaus vagy a lány véréből – súgta elhalóan a vámpír hasonmás és szemében ravasz fény gyúlt. Viszont ezzel senkit sem tudott átverni. A nemrég történtek után, pedig végképp nem.
• Bocsáss, meg azt hiszem rosszul hallottam a mondandódat. Azok után, amiket az anyámmal tettél régen, és most még van képed… ilyen nagyvonalúságot és szemhunyást kérni tőlünk? Mert ugye, ha jól vette ki a szavaidból, akkor azt kérted tőlünk az előbb, hogy pusztán kedves, ám egyértelműen érthetetlen és indokolatlan szolidaritásból mentsünk meg téged, mintha egyáltalán megérdemelnél és érdemes lennél ilyen nagy kegyre? – érdeklődte Eliot veszélyesen halkan és szavai szinte sisteregtek az indulattól.
• Látod, most már Eliot is mérges rád, pedig őt aztán nem könnyű kihozni a sodrából – jegyezte meg Lucas fejcsóválva.
• Hidd el, ő aztán tudja, sokszor próbálkozik vele – egészítette ki Dean meglehetősen nagylelkűen.
• Mint, ahogy te is – vágott vissza a zöld szemű fiú hevesen.
• Elismerem, hogy előfordul – vont vállat a kék szemű fiú lazán.
• Még hogy előfordul – grimaszolta Lucas dühösen. Katherine a két fiú között párbeszédet hallva, valamiért egyre jobban megrémült tőlük. Mert annak ellenére, hogy látszólag nem rá irányult a figyelmük csak még jobban fokozták azt a hatást, ami legjobban a halálfélelemhez volt hasonlítható.

• Gyerekek, visszatérhetnénk a lényegre? Nem, mintha nem tetszeni a műsor, amit bemutattok, de szerintem Katerina nem érzi eléggé a vendégszeretettünket, ha csak álltok fölötte és veszekedtek – mondta Kol lágyan, éppen csak dorgáló hangsúllyal.
• Igaz, szóval Katerina mond el és szépen, amit tudsz és, akkor talán nem ölünk meg – fordult vissza Lucas a vámpír hasonmás felé.
• És talán nem eresztjük rád Lorennát sem, aki nyilván még kissé bosszús rád azért, amit Ric-el tettél, mivel majdnem megölted a szerelmét. Ami soha sem jó ötlet, de te ezt már csak tudod – jelentette ki Eliot hűvösen, de már ismét ura volt az érzelmeinek. Legalábbis próbálkozott a féken tartásukkal, mert tudta, hogy azzal nem oldana meg semmit sem, ha felelőtlenül és meggondolatlanul letépné Katherine fejét, avagy kitépné a szívét. Pedig mindkét lehetőség nagyon csábító volt. Túlságosan.
• Tudod, a dédnagyanyám alapesetben is igazán szigorú személy és biztos vagyok abban, miszerint megtalálná a módját, hogy neked még jobban fájjon. Mert tudod a finom úri hölgy külső mögött egy már említett igencsak veszedelmes boszorkány lakozik, az egyik legerősebb és nem valami szerencsés vele szembe kerülni – közölte Dean és közben rámarkol Katherine harapására, aki ettől fájdalmasan felordít.
• Nem tennétek – zilálta a vámpír hasonmás és hanga erősen hisztérikus és rettegő színezetett öltött.
• De még mennyire, hogy megtennék – súgta a fülébe a kék szemű fiú lágyan, ám a fenyegetés tisztán kivehető volt. Katherine ismerte ezt a tekintett, olyan volt, mint Damon, amikor mérges. Tudta, hogy az idősebb Salvatore ilyen esetekben szokta a legnagyobb örültségeket elkövetni. Ezért aztán tudta, hogy az egyébként is csekély túlélési esély, egyre jobban csökken.
• Már miért is ne? Tudod sokszor volt, hogy hallottam Lorenna módszereiről a boszorkányvadászok kapcsán és láttam is, amikor megöltük őket, de én oda vagyok az ismétlésekért – mondta Kol csevegő hangnemben és egy kegyetlen mosollyal pillantott Katherine-re.
• Remek családerősítő program – ért egyet apjával Dean vidáman. - Na? Mit mondasz Katerina? Velünk vagy, avagy számodra rosszabb esetben ellenünk? A döntés csak és kizárólag rajtad áll – mondta jelentőségtelen.
• Így is, úgy is megöltök – felelte Katherine keserűen és úgy tűnt beletörődik a sorsába, amit igazán nem vártak tőle. A vámpír hasonmás tudta, hogy vesztett és két ló között a fölre érkezett. Ezúttal pedig nincs menekvés, hanem csak és kizárólag kegyetlen bűnhődés.
• Valószínű, de neked minden bizonnyal nem mindegy, hogy meddig húzzuk szenvedésed és kínjaidat. Valamint, mint a nyilvánvaló tényekből gondolom, rájöttél igencsak felbosszantottál minket ez nem kevés idő lesz. Ezzel úgy vélem tisztában vagy, ha meg nem, akkor nagyon naiv vagy – mondta Lucas arrogánsan és egy kegyetlen vigyorra húzódott a szája.
• Ez egy visszautasíthatatlan és soha vissza nem térő ajánlat vagy elfogadod, vagy nem. A döntés rajtad áll, avagy bukik – mondta Eliot kimérten. Az édesanyját akarta, méghozzá éppen és egészségesen. Pillanatnyilag csak ez az egy cél lebegett előtte és tudta, hogy tűzön, vízen keresztül fogja vinni, addig, amíg nem lesz ismét biztonságban.

A másik aprócska csoport Bonnie és Jeremy volt. Akik ez idő alatt egy másik helységben próbálkoztak egy kereső varázslattal. A Gilbert fiú hozott térképet, a boszorkány, pedig próbálta lokalizálni egyik legjobb barátnője pillanatnyi tartózkodási helyét.

• Nem találom őket… egyszerűen nem megy – mormolta Bonnie és látszott rajta mennyire elkeseredett ettől a fejleménytől. Félt attól a gondolattól, ami azt sugallta, hogy a hasonmás úgy fogja végezni, mint az édesanyja. A Bennett lány ezt egyszerűen nem akarta elfogadni, viszont ez a kétes érzés teljesen felőrölte az erejét.
• Nyugodj meg és pihenj egy kicsit, aztán folytatod tovább, később – mondta Jeremy nyugtatóan. Azonban ez nem sikerült valami jól, tekintettel arra, hogy végtelenül aggódott a nővére miatt.
• És, ha túl késő lesz? Jeremy nem veszíthetjük el Elenát és mást sem, már így is többen… - csuklott el a hangja Bonnie hangja egy pillanatra, aztán mégis folytatta. – Már így is többen haltak meg, mint kellett volna – fejezte be a mondatott bánatosan.
• Bonnie tudom, hogy minden rendben lesz – jelentette ki a Gilbert fiú kereken és láthatóan önmagát is ezzel hitegette nem valami nagy sikerrel.
• Miért vagy ennyire biztos benne? – kérdezte Bonnit szomorúan, és szemeit ismét ellepték a könnyek.
• A fiúk mondták volna, ha nem így lenne – válaszolta Jeremy biztatóan.
• Az anyám halált sem látták előre – vetette ellen a boszorkány, aki nem hibáztatta a fiúkat, ezért csak rávilágította a megjegyzés hibájára.
• Tudom, de azt hiszem, hogy van, amin nem változtathatunk meg. Bármikor beszélhetsz majd az anyukáddal Cassie megidézi neked és olyan lesz, mintha el sem ment volna – mondta a Gilbert fiú kedvesen. Főleg, mert tudta, hogy a lány tényleg szívesen megtenné ezt értük.
• De anya már… ő már… elment, nincs itt – zokogott fel Bonnie.
• Én itt vagyok neked Bonnie – biztosította a boszorkányt Jeremy.
• Tudom, de meddig? – őrlődött Bonnie, mert eszébe jutott az a lehetőség, hogy a Gilbert fiút és a többi barátját is elveszítheti, ami egyszerűen fogalmazva is nehezen viselt volna el.
• Mindig – közölte a Gilbert fiú határozottan, amitől a boszorkánynak lassan sikerült megnyugodni.
• Jó, akkor adj még egy kis vért a varázslathoz – mormolta Bonnie.
• Biztos? Nem pihensz előtte egy keveset? – ajánlotta Jeremy, holott tudta, hogy idejük az pont nincsen.
• Nem, minden rendben lesz. Elvégre te mondtad – vetett rá egy reménykedő pillantást.
• Igaz – mormolta a Gilbert fiú, aztán elfordult, hogy egy késsel megvágja a kezét. – Nagyon nem szeretnék tévedni – suttogta maga elé a saját kétségeit, amiket nem akart megosztani a boszorkánnyal, mert látta, hogy az a közelmúlt tragikus eseményei csak még jobban elkedvtelenítették mindentől.

A harmadik csoport, pedig a gyerekek, Cassie és Annabell voltak. Cassie karjában a pici Christiannal a gyerekszobába ment. Ann meglehetősen lehangoltan, de egy szó nélkül követte őket. Persze először ő is lent akart maradni a többiekkel, de édesanyja közölte vele, hogy ezt egyáltalán nem tartja lehetségesnek. Kol pedig egyetértett vele. A kislány ebben a helyzetben még Nikhez sem fordulhatott, mert ő meg fent volt az emeleten Caroline és Liz mellett.

• Anyu, szerinted mi lesz most? – kíváncsiskodott Ann.
• Nem tudom Ann, csak abban vagyok biztos, hogy ez nem mehet így tovább – válaszolta Cassie egy nehéz sóhaj kíséretében. Aztán a kezében tartott fiát szépen, óvatosan elhelyezte a kiságyban. Christian jó kisbaba módjára azonnal elszundított, de azért rajta is lehetett látni, hogy érzi a körülötte lévő helyzet komolyságát és veszélyeit.
• Minden rendben lesz Ann – mondta Annabell karjaiban a kicsi Gabreillel, aki folyton Caroline-t kérte, de megmondták neki, hogy ő most nagyon elfoglalt.
• Harcolni fogunk? – kérdezte a kislány komolyan és némileg izgatottan. Eddig még nem igazán történt vele olyasmi, hogy saját tapasztalatot tudjon szerezni ezen a téren.
• Te nem! – vágta rá Cassie élesen. Mivel sejtette, hogy a kislány fejében valószínűleg megfordult ez az abszurd gondolat.
• Miért? Vérfarkas vagyok, ha Nik adna a véréből… - kezdte Ann egyre bátrabban.
• Még csak hat éves vagy Ann, nem hagyom, hogy örökre gyerek maradj – vágta el a lelkesedést Cassie gyorsan. Igazán nem akart a kislány lelkébe taposni ezzel, de ez a lehetőség teljesen elborzasztotta és hallani sem akart róla. Igazán nem értette, hogy Ann mégis honnan szedte ezt az elképesztő és egyértelműen megvalósíthatatlan elképzelést.
• Kol is az, ha úgy vesszük – szólalt meg Ann, úgy ítélve, hogy ez még a javára fordíthatja a helyzetet.
• Tudod, hogy értettem és nem vitatkozom – mondta Cassie szúrósan.
• Ann, miért nem játszol egy kicsit Gabriellel? – ajánlotta Annabell kedvesen. A kislány mérgesen indult el a szőke hajú kisfiú felé, aztán egy gyors fordulóval inkább egyenesen Cassie karjaiba szalad és szorosan átölelte őt.
• Nem akarom, hogy ti is meghaljatok… - motyogta anyukája ruhájába.
• Nem fogunk – jelentette ki Cassie lágyan, és megnyugtatóan megsimogatta a kislány haját.
• De félsz… - pillantott anyukájára Ann.
• Félek, valóban, de ez nem jelenti azt, hogy nem hiszek… - vallotta be Cassie. - Mert tudom, hogy a mi családunk mindent át fog vészelni – tette hozzá és ezzel kapcsolatban sziklaszilárd meggyőződés élt benne.
• Megígéred nekem? – kérdezte Ann csöndesen.
• Hát persze, megígérem – felelte a kérdezett gondoskodóan. - Viszont… ha bármi baj történne, akkor meg kell ígérned nekem valamit – kezdte Cassie meglehetősen zavartan és tétován.
• Micsodát? – érdeklődte a kislány és látszott rajta, hogy bármire hajlandó legyen az könnyű, avagy nehéz felad. Cassie-t ismerve inkább előbbiről volt szó.
• Azt szeretném, ha erős maradnál. Miattam, Kol miatt, de leginkább az öcséd miatt. Rendben? – tette hozzá elszoruló torokkal a lány. Tudta, hogy ez nem valami bíztató, viszont erre neki volt szüksége.
• Rendben, tudod, hogy számíthatsz rám – mosolyodott el Ann a rá bízott komoly feladattól büszkén.
• Persze, hogy tudom kicsim. Persze, hogy tudom – mosolyodott el Cassie halványan. Aztán a kislány végre ment játszani Gabreillel.

Cassie az ablakhoz lépett és, bár úgy látszott, hogy a tájad figyelni gondolatai egészen máshol jártak. Tudta, hogy ez már nem állapot és tenniük kell valamit. Amiből ő is ki szerette volna venni a részét. Persze tisztában volt azzal, hogy Kol és Damon egyből ellenezni fogják. Ahogy velük együtt a többiek is. Viszont Cassie igazán nem akart, hogy még nagyobb gond kerekedjen, ezért segíteni akart. A gond ott kezdődött, hogy semmilyen ereje nem volt ehhez. Mégis úgy érezte, hogy a boszorkányvadásszal le kell számolniuk, mielőtt valami végzetes következne be.

• Pontosan tudom, mire gondolsz – szólalt meg Annabell halkan és lányához hasonlóan a kinti tájat kezdte fürkészni. Érezte gyermeke vívódását és félelmeit. Osztotta őket. Emlékezett arra a pillanatra, amikor meghalt, mert egy boszorkányvadász úgy ítélete meg, hogy ez az ő végzete és nem akarta, hogy lánya is hasonló sorsra jusson a családjával. Néha igazán nem értette, hogyan is kezdőhetet ez az egész küzdelem, de attól függetlenül, hogy szellem volt megmaradt boszorkánynak és fájdalmasan tisztában volt azzal a ténnyel, hogy amíg az utolsó boszorkányvadász meg nem hal a biztonságuk soha sem lesz garantált.
• A helyzet hasonló, mégis teljesen más – merengett el Cassie. Tudta, hogy édesanyja a régmúlton töpreng. Annyi mindenkit vesztett már el a boszorkányvadászok miatt. Az anyját, Kellant, Gabriel szüleit és egyáltalán nem akarta, hogy több áldozat legyen. Elhatározta, hogy itt kell meghúzni azt a bizonyos határt és nem engedni, hogy a dolgok tovább fajuljanak. Kerüljön bármire is ez a terv.
• Neked nincs mitől félned kicsim, te velem ellentétben itt maradsz és élni fogsz – fogta meg lánya kezét a szellemnő bíztatóan. Tudta, hogy ez mennyire kevés, mégis a semminél sokkal több volt. Amíg Kol élt, addig Cassie is. És persze fordítva is ez volt igaz.
• És Esther? – kérdezte Cassie indulatosan, de próbált nem felemelni a hangját, mert a gyerekeket nem szerette volna megijeszteni.
• Nagyon elkötelezett és nem fogja feladni – csóválta meg a fejét Annabell szomorúan. Az ősboszorkány egyike volt azon személyeknek, akiket tényleg teljes szívéből gyűlölt. Főleg, azért mert megpróbálta tönkretenni lánya családját. A nőnek, pedig mindig ők voltak a legfontosabbak. Igazán nem értette, hogy Esther miért is teszi ezt a tulajdon gyermekeivel. Ahelyett, hogy szeretné és támogatná őket, tönkreteszi az életüket, immár ezer éve és nem hagyja, hogy békében éljenek. Ez nem volt több mint elkeseredett önzőség és harag. Amelyet az ősboszorkány azért táplált, mert gyermekei vele ellentétben éltek és ráadásnak boldogok is voltak.
• Ezért nekünk kell tennünk ellene, valamint a szövetségese ellen – jegyezte meg Cassie töprengve.
• Mire célzol? – ráncolta össze a homlokát Annebell vetve lányára egy aggodalmas pillantást. Igazán nem tetszett neki az, amit mondott. Úgy beszélt, mint, akinek van egy terve, ami viszont nem minden kockázattól mentes.
• Semmire anyu – vágta rá a lány nagyon is gyorsan.
• Cassie… ne tegyél semmi meggondolatlanságot – kérte a szellemnő könyörgően.
• Nyugodj meg – mondta Cassie szelíden. – Vigyáznál a gyerekekre? – kérdezte érdeklődve, de a válaszban teljesen biztos volt.
• Te hová mész? – kíváncsiskodott a kérdezett feszülten.
• Csak beszélni szeretnék Holly-val, hogy minden rendben van e otthon és talán megemlítem neki a történteket, de persze tudod, hogy milyen aggódó, ezért lehet, hogy inkább kihagyom a túlzottan részletes beszámolót és csak eldumálok vele – mondta Cassie komolyan.
• Rendben – bólintotta Annabell, bár látszott rajta, hogy meglehetősen nyugtalan e miatt az egész miatt és lánya különösen aggasztó viselkedése erre az egészre csak még egy lapáttal rátett.

Cassie látszólag végtelenül nyugodtan átsétált a férjével közös szobájába és a teljes magány elérése érdekében magára zárta az ajtót és meggyújtott egy zsálya gyertyát. Természetesen nem puszta véletlenségből tett ilyen előkészületeket. Tervei voltak és igazán nem szerette volna, ha a többiek meghallják, mert akkor hajlamosak lettek volna arra, hogy megakadályozzák. Ezt, pedig nem engedhette meg. Kényelmesen leült az ágyra és pár pillanatig a gondolataiba mélyedt. Végül elhatározta magát és, mint, ahogy azt édesanyjának is mondta felhívta legjobb barátnőjét.

• Cassie? Annyira örülök, hogy hívtál – mondta Holly, amint felvette a telefont és belekezdett az elmúlt napok eseményeinek a beszámolásába. Cassie hagyta, hogy barátnője lelkesen kedves csacsogása eltérítse a figyelmét pár pillanatra. Holly akaratlanul is jobb kedvre tudott deríteni bárkit és most öntudatlanul, avagy szándékosan pontosan ezt tette. Cassie pedig nem lehetett neki ezért elég hálás, mert ezzel végre tényleg megnyugodott és tisztán látott.
• Holly, történt valami – szakította végül félbe kénytelen-kelletlen az élménybeszámolót meglehetősen türelmetlenül.
• Ugye nem halt meg senki? – rimánkodta a lány aggódva.
• Nos, attól függ honnan nézzük – húzta el a száját Cassie.
• Cassie, kérlek, mond el, hogy mi történt. Ne tarts ebben a zaklatott állapotban, tudod, hogy nem bírom sokáig – mormolta Holly zaklatottan.
• Az esküvő katasztrofálisra sikeredett – mondta Cassie keserűen.
• Valamelyikük nemet mondott? Nem, biztosan nem, túlságosan is szeretik egymást ahhoz – mondta Holly, mert tudta, hogy ilyesmi szóba sem jöhetett. Természetesen őt is meghívták, de itt volt szükség rá, hogy Sebastiannak és a többieknek segítsen.
• Katherine tiszteletét tette az esküvőn… - árulta el az egyik problémát a hívó fél.
• Te jó ég! Elena, hogy fogadta? Damon és Stefan rendben vannak? – kérdezte barátnője aggódva. Tudta, hogy ezt a három személyt különösen megviselhette a vámpír hasonmás megjelenése.
• Elena eltűnt, elrabolták őt. Ric ideiglenesen meghalt, Liz pedig vámpír lett - foglalt össze a kő kemény tényeket Cassie meglehetősen fásultan.
• Ez borzalmas – szipogta Holly elszörnyedve, aki nagy együttérző lévén tudta, hogy mennyire borzalmasan lesújtó ez a hír.
• Hát igen, Katherine-t persze elkaptuk. A többiek éppen lent próbálnak kiszedni belőle valamit. Előbb-utóbb a saját érdekében vallani fog. Legalábbis nem hinném, hogy ennél is ostobább módon kockára tenné az életét – jelentette ki Cassie eltöprengve. Személyesen nem ismerte a vámpír hasonmást, de apjától és a többiektől pont eleget hallott róla ahhoz, hogy az alapvető életvitelével tisztában legyen. Ami egyértelműen a mindent túlélni elvett követe.
• Nem volt látomásod? – értetlenkedett Holly. – Úgy értem, tudom, hogy mostanában jobban odafigyelsz a képességedre, mint régen – tette hozzá zavartan, mert nem állt szándékában megbántani legjobb barátnőjét.
• Semmi gond, Holly. Nem vagyok rád mérges, azért, mert megkérdezted – nyugtatta gyorsan az érintett Cassie. – A látomással kapcsolatban sajnos mostanában nem igen volt. Már, ha leszámítjuk azt, amikor a fiúk nemrég felrobbantak Arthur Williams egy kedves kis ajándékának hála, de azt is túl későn láttam.
• Sajnálom, nem akartalak ilyesmivel megbántani – motyogta Holly csöndesen tudva, hogy barátnőjének nagyon nincs ínyére a kialakult helyzet.
• Tényleg nem bántottál meg – biztosította Cassie kedvesen. – Egyébként jó is, hogy említetted. Ez lenne a probléma másik része. Rájöttünk, hogy Arthur Williams és Esther valahogy korlátozták a képességeinket ezen a téren. Egyedül csak Kolnak maradt meg, valamilyen oknál fogva, de ő sem vette észre csak, amikor már késő volt – mondta a lány nyugtalanul.
• Mit tehetek? – ajánlotta Holly segítőszéken.
• Attól tartok ide kell jönnöd, csak neked. Sebastiant pedig, majd vigyázni fog a falura. Mond neki, hogy engem jössz meglátogatni, de a történtekről ne szóljál semmit, mert nem engedne el. Nekem viszont szükségem van a segítségedre – mondta Cassie, aztán felvázolta a barátnőjének, hogy pontosan hol is kéne találkozniuk és mikor.

Elijah, aki eddig csöndben üldögélt a kanapén hirtelen Katherine előtt termett és zaklatott, valamint csalódott tekintetét a vámpír hasonmásra függesztette. Senki sem mozdult, de felkészültek arra, hogyha az ősnek esetleg elveszne az a végtelen nyugalma, aminek most csak a morzsái voltak meg, akkor még időben megakadályozzák őt.

• Katerina, hogy tehetted ezt? – érdeklődte csöndesen.
• Sajnálom, Elijah – jegyezte meg Katherine egyre szaggatottabban véve a levegőt. Őszintén nem akarta, hogy az ős haragudjon rá, de még mindig úgy vélte, hogy inkább Elena, mint ő.
• Nem, nem sajnálod – mondta Elijah nyugodtan, ám nagyon is élesen. - Tudom, hogy nem kedvelsz minket. Tudom, hogy nem kedveled Elenát, de ez nem elég nyomos indok arra, hogy ily módon ellenünk fordulj – rázta meg a fejét. Jelezve, hogy ennél azért többet várt volna a nőtől, de csalódnia kellet benne. Nem először és nyilván nem is utoljára.
• Lehet, hogy neked nem lenne az, de nekem történetesen bőségesen elégendő volt – vetette fel a fejét a vámpírnő, amitől kicsit megszédült, de úgy vélte ideje lesz alkut kötni.
• Hová tűnt az a nő, akit érdekelt mások sorsa? Aki vidáman szemlélte az életet – érdeklődte Elijah fürkészően és természetesen nem kerülte el a figyelmét a nő szemében villanó ravasz fény. Tudta mit jelent ez, de hajlandó volt arra, hogy alkudozzon. Annak érdekében, hogy visszakapja a mennyasszonyát, akinek már a feleségének kellene lennie, ha minden jól ment volna.
• Soha sem létezett – jegyezte meg Katherine keményen.
• Nem hiszem. Nyilván tudod, hogyha Elena mennyire fontos nekem… - kezdte az ős tárgyilagosan.
• Inkább ő vesszen, mint én – ismételte a mottóját a vámpír hasonmás gúnyosan.
• Lehetne, hogy egyszer az életben ne saját magadra gondolj? Tudom, hogy sok veszteség ért és nem volt egyszerű az életed, de ez nem megoldás – jelentette ki Elijah szigorúan. Rebekah a háttérben a szemeit forgatta jelezve, hogy szerinte a lelki duma teljesen felesleges és inkább folytatniuk kéne a kínzást. A többiek is ezen a véleményen voltak, de hajlandóak voltak adni egy esélyt arra, hogy Elijah szokás szerint megoldja a dolgokat.
• Pont te mondod? Akinek a bátyja ötszáz évig megkeserítette az életemet azzal, hogy bujdosnom kellet? – csattant fel Katherine mérgesen.
• Emlékezz rá, hogy én felajánlottam neked egy másik utat – mondta Elijah méltóságteljesen.
• Nem volt biztosíték arra, hogy életben maradok – szűrte a fogai között a vámpír nő. Mivel igazán nem akarta kockára tenni az életét és inkább vámpírrá válva menekült, mert ez bizonyos szinte biztosabb volt.
• Most sincsen sok, és nem mondhatod el magadról, hogy éltél, mert nem tetted. Az elmúlt ötszáz év nem volt több mint egyszerű menekülés. Nem előlem, nem a bátyám elől vagy más ellenségedtől, hanem csak saját magadtól. Mert féltél szembenézni azzal, ami lettél és ezért még több káoszt hagytál magad mögött – közölte az ős, majdhogynem dorgálóan. - A szeretett nem múlt el belőled nyomtalanul, akkor sem, ha még saját magad elől is titkolod ezt, vagy nagyon is jól tudod. Elena a leszármazottad…
• És? – kérdezte Katherine indulatosan. Igazán nem szerette, amikor valaki a szemére vetette az igazságot és Elijah most pontosan ezt tette. A hasonmás védelme, pedig némileg meggyöngült.
• A lányod leszármazottja, akire nem vethettél egyetlen egy pillantást sem. Nem gondolod, hogy amiken átmentél, és amiken ő is átment jobb sorsot érdemel? – kérdezte Elijah rábeszélően.
• Mindenki őt szereti jobban, mindenki érte aggódik – hajtotta le a fejét a vámpírnő fájdalmasan.
• Erről szól a család, te a lányod révén, Elena életének a része vagy. Aminek nem feltétlenül kell rossznak lennie. Szavamat adom annak, hogy nem ölünk meg téged, ha segítesz nekünk. Nos? Mit válaszolsz? – ajánlotta az ős nagyon nagyvonalúan. Mindezt azért, hogy Elenát épségben és életben tudja. A többiek mögötte elégedetlenül felmordultak, de egy figyelmeztető pillantás és mindenki elhallgatott.
• Döntöttem – válaszolta Katherine pár perc mérlegelés után. – A döntésem nem más, mint…

2. évad 17. fejezet

Fontos dolgok

„Az élet simán és kellemesen zajlik, és akkor egyszerre csak valami kizökken. A zökkenő lehet valami apróság is. De vannak súlyos esetek is. Ilyenkor jössz rá, hogy okosabb, ha egy pillanatra megpihensz, és elgondolkozol azon, mit is csinálsz, mik a fontos dolgok az életedben, és ami a legfontosabb, gondold végig, merre tartasz.” Kirsten Lobe

Nik elvigyorodott, ugyanis egy csepp kételye sem volt a felől, hogy a lány az, akinek mondja magát és tényleg nekik jött segíteni, bár ezt az örömöt Elena eltűnése azért eléggé beárnyékolta számára is, ahogy mindenki másnak is. Caroline enyhén könnyes szemmel pillantott a szőke hajú lányra, aki az ő gyermeke volt. Vajon, hogy hívják? Megharapta Katherine-t, attól tartok kissé hajlamos túlreagálni a dolgokat. Ezt Niktől örökölte. Remélem Elenával nincsen semmi baj… Az lett volna a legjobba döntés, ha az ő esküvőjüket tartjuk meg először, gondolta a szőke hajú vámpírlány bánatosan. Holott tudta, hogy a helyzet akkor is így alakult volna. Főleg, mivel a boszorkányvadász egyre erősebben és brutálisabb módszerekkel támadta őket. Így ezek a számukra jelentős alkalmak - mint az esküvők - számára biztos a megfelelő lehetőséget jelentették. A kis Gabriel nem értette igazán, hogy pontosan mi is folyik körülötte, de érezte, hogy pótanyukája karjai szorosan köré fonódnak és hevesen mocorogva jelezte, hogy kezd kényelmetlenné válni számára a szorítás. Caroline pedig ezt észrevéve lazábbra engedte a karjait a kisfiú körül.

Elijah és Eliot is igazán erősen aggódott Elena miatt. Nem értették, hogyan is verhette át őket a hasonmás, főleg, mivel náluk jobban senki sem ismerte a Gilbert lányt. Az ős a körülmények miatt némileg nyugtalanul pillantott a vámpír hasonmásra és nem tudta elképzelni, hogy annyira minden megpróbáltatás után, pont Katerina közreműködésének hála esett baja szerelmének. Azonban erre inkább nem is mert gondolni, hanem remélte, hogy Arthur Williams nem fogja bántani Elenát és csak a vére miatt kell neki. Ami persze ugyan olyan veszélyes és jelentős volt. Eliot egyáltalán nem értette, hogyan is történhetett meg az, hogy Katherine és Elena előbbi közreműködése miatt kényszeresen szerepet cseréltek. Most csak azt akarta, hogy édesanyjával ne történjen semmi baj. És kezdte bánni, hogy szülei és a többi idősebb rokona nem mesélt nekik részletesebben a múltról. Persze érintettek dolgokat. Mint a karácsonyokat meg a születésnapokat a boszorkányvadász téma viszont tényleg csak megemlítésre került.

Kol elismerően pillantott unokahúgára. Igazán tetszett neki a stílusa. Leginkább az, hogy megharapta Katerinát, akit ő legszívesebben megfojtott és aztán kínok között megölt volna. Viszont tisztában volt azzal a sajnálatos ténnyel, hogy most szükségük lesz rá azért, hátha tudja, hogy hol is lehet Elena. Az ős teljesen biztos volt abban is, hogy a vámpír hasonmás beszélni fog. Mert a saját életét mindig is többre tartotta, mint másokét és ezért is fogja elárulni nekik Arthur Williams tartózkodási helyét. Cassie a lefagyva álló Elijah karjára helyezte a sajátját, hogy visszahozza őt és segítsen neki ebben a fájdalmas pillanatban. Ő maga igazán átérezte a férfi helyzetét, főleg azért, mert nemrég ő maga is ennyire aggódott Kol miatt. Persze a mi helyzetünk más, Elena még ember, így Arthur Williams könnyen olyat tehet vele, ami számunkra véglegesen lesújtó lesz. De persze ez nem történhet meg, ha Eliot itt van és nincsen semmi baja. Nem értem miért nem láttam azt, hogy ez fog történni, gondolta a lány meg lehetősen értetlenül állva ez előtt a tény előtt, főleg mivel biztos volt abban, hogy férje vele ellentétben látta. Legalábbis az, hogy ilyen szinten a hasonmásra rontott az egyértelműen ezt mutatta. Ann természetesen, mint ahogy mindenki más szintén aggódott Elena miatt, mégis izgatott lett attól, hogy látja az egyik unokatestvérét. Olyat, aki végre lány volt. A pici Christian némileg elszunyókált, de a zúgolódásra és az azt követő szinte felsüketítő csendre felébredt és apró ujjacskáját a szájába véve mozgolódott, mert kezdett éhes lenni.

Bonnie idegesen szorított rá Jeremy kezére. Nem akarta, hogy legjobb barátnőjével is ugyan az történjen, mint az édesanyjával és halkan elsírta magát mikor erre gondolta. A Gilbert fiú szorosan magához húzta és a boszorkány hátát, simogatta megnyugtatásképpen, főleg, mivel neki is szüksége volt most erre a gesztusra. Elena volt az utolsó élő rokona és nem akarta őt elveszíteni.

Stefan elfordult az egykor szeretett nőtől, mivel látni sem bírta. Eddig csak azok miatt a dolgok miatt érzett így, amiket régen tett. Mint például Elena, valamint testvére és ellene elkövetett gonoszságok és manipuláció, azonban ezzel a kegyetlen és mindent meghaladó cselekedettel most még ezeket is jóval meghaladta, amit egyszerűen már nem lehetett megbocsátani. És a fiatalabb Salvatore tisztában volt azzal, hogy ez nem is lesz elnézve. Mert a nő már tényleg átlépett egy olyan határt, amit még tőle sem várt volna senki sem.

Damon undorodva bámult le Katherine-re. Most már tisztában volt azzal, hogy soha sem érzett túlságosan sokat iránta, mint ahogy azt majd másfél évszázadon át szinte vakon hitte. Mert egykor valóban úgy vélte, hogy szerette a vámpírnőt, most azonban már tudta, hogy tévedett. Mivel Annabell számára sokkal, de sokkal többet jelentett, mint Katherine valaha is. Valamilyen szinten egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a vámpírnő képes volt ilyesmit elkövetni ellenük, mert a saját élete érdekében mindig is hajlamos volt erre.

Annabell karjában kis unokájával először Damonre nézett, aki a vámpír hasonmást figyelte. A szellemnő észlelte a férfiból áradó indulatokat és bár megértette őket, egyáltalán nem szerette volna azt, ha a vámpír esetleg olyan tettre szánná el magát, ami most igazán nem lenne ajánlatos. Ezért a kicsi Christian-t Damon karjába helyezte. Az idősebb Salvatore homlokráncolva nézett karjában lévő unokájára, aztán kérdőn pillantott Annabellre, végül megértette mire is gondolhatott a nő, mert szeme forgatva ugyan, de leült a székére és elővett szinte a semmiből – valójában a szék mellet lévő táskából - egy cumisüveget. Jelezve, hogy most nem fog csinálni semmit a vámpírnővel. Legalábbis addig még unokája a karjában van. A baba boldogan tapadt rá a cumisüvegre és nagy kortyokban, mohón nyelte le a tartalmát.

Annabell ezután már bizonyos fokig nyugodtabban Cassandrára pillantott, aki összeráncolt homlokkal nézett a vámpír hasonmásra. A látó most már biztosan tudta, hogy Esther és a boszorkányvadász valamilyen módon lekorlátozták az erejét, ami igazán nem volt kedvére való. Főleg, hogy családja és az ő szeretteiknek az élete vagy pontosabban halála volt a tét. Kellan támogatóan átkarolta felesége derekát, mivel tisztában volt azzal, hogy Cassandra most mennyire zaklatott lett azért, mert nem látta ezt előre.

Lorenna arca vörös volt a méregtől és, ha Liam nem fogja le két kézzel esett volna neki Katherine-nek, vagy rosszabb esetben olyan átokkal sújtja, ami még a hibrid harapásnál is fájdalmasabb lett volna. Liam erősen lefogta húgát, mivel vélte azért hagyniuk kéne valamit a vámpírnőből, ha meg akarják tudni hol is van Elena. Akkor is, ha a vámpírnő ezt egyáltalán nem érdemli meg. Rebekah kék szemeivel megvetően lenézett a vámpír hasonmásra és legszívesebben addig rugdosta volna, amíg csak el nem fárad, ami nem lett volna kevés idő. Azonban mielőtt megtehette volna Lucas átkarolta a vállát. A jövőből jött zöld szemű fiú ideges volt. Egyrészt továbbra is bántotta őt az, hogy a boszorkányvadász túljárt az eszén és sikerült felrobbantani őket. És ha nem is sikerült neki megölni őket, akkor is több volt, mint idegesítő. Másrészt ő sem értette azt, hogyan is lehetett képes erre a vámpír hasonmás, de nem akarta, hogy édesanyja heves tombolása közepette elvágja azt a lehetőséget, mely alapján meg tudják találni Elenát.

Dean meglehetősen ingerült volt azért, mert nem vették észre, ezt az egész vámpír hasonmás cserét és, hogy Arthur Williams-nek ezzel sikerült kijátszania az ő varázslatait. Mindkettő egyaránt ingerültséggel töltötte el és az eddigieknél is jobban meg akarta ölni a férfit. Pedig nem hitte, hogy ezt az érzést lehet még tovább fokozni a múltkoriak után, de úgy látszik, hogy a boszorkányvadásznak még ezt is sikerült elérnie. Klaus és Caroline jelen lévő lánya megcsóválta a fejét. Annyira bízott abban, hogy időben érkezik és tényleg szinte csak pár percen múlott az, hogy megmentse Elenát, de tudta, hogy még nincsen minden veszve. Katherine halkan nyöszörögve hívta fel magára a figyelmet. Amit egyáltalán nem kellet volna tennie, főleg, mivel a legtöbben egyébként is őt figyelték.

• Szeretnél mondani valamit? Tudod, hallgatlak, amíg… véget nem ér a szenvedésed – vigyorogott le a szőke hajú hibrid lány gúnyosan a Petrova hasonmásra.
• Megharaptál – hebegte Katherine rémülte teljesen leolvasható volt az arcáról és az egész testtartásából. Pontosan tudta, hogy mit jelent ez számára és úgy érezte, hogy még nem készült fel arra, hogy meghaljon.
• És tudod Katerina holnap reggelre halott is leszel, ha nem beszélsz – közölte Klaus tömören és miután vetett Caroline-ra egy kedves pillantást odasietett a lányuk mellé. Mert tudta, hogy szükséges minél előbb megtudniuk azt, amivel Katherine tisztában van.
• Mindenkit megijesztesz – dünnyögte Eliot, látva, hogy most érkező unokatestvére éppen még a szokásosnál is ingerültebb. A hangja ezen kívül kissé rábeszélően is csengett. Leginkább azért, mert szívesen megölte volna a vámpír hasonmást itt és most, azonban híres neves nyugalma melyet édesapjától örökölt szerencsére nem hagyta cserben. A lány azonban nem is figyelt rá, főleg mivel egyébként sem igazán vette komolyan a nyugtatási szándékot.
• Megjött apuci szeme fénye – mormolta Lucas és anyját óvatosan elengedve a lány mellé ért ő is. Remélve, hogy a szőke hajú ős nem kezd semmilyen meggondolatlan cselekedetbe.
• Apuci szeme fénye itt van melletted és a sátor egyik tartóállványával veri be a fejedet – vetett egy lesújtó pillantást a zöld szemű fiúra a szőke hajú lány.
• Anyu hol van? – kérdezte egyszer csak Caroline cérnavékony hangon. Tudva, hogy édesanyja megígérte neki, hogy itt lesz és még látta is, hogy bemegy a villába. A szőke hajú hibrid lány a szemével üzente meg Deannek, hogy van egy kis gond ezzel kapcsolatban is.
• És Ric? – kérdezte Lorenna is aggódva. Aztán vetett egy mérges pillantást az egyébként is földön térdelő Katherine-re, aki a fejéhez kapva sikoltott fel a fájdalomtól.
• Nagyi! – szólalt meg Cassie és gyorsan az érintett mellé sietett.
• Anya! – szólalt meg lányával egy időben Annabell. Valamint…
• Lorenna! – csattant fel Cassandra is. Kellan inkább nem szólt ebbe bele, leginkább, mert teljesen jogosnak vélte a varázslatot. Persze a többiek is így voltak ezzel csak nem akarták, hogy Lorenna túlzásba essen. A vörös hajú boszorkány megszakította a varázslatot és felszaladt a villába azért, hogy kiderítse mi történ azzal a férfival, akit szeret. Caroline pedig követte őt remélve, hogy édesanyjának nem esett semmi baja, főleg, mivel szinte csak most váltak igazán egy családdá.
• Valakinek utánuk kéne mennie – szólalt meg Eliot semlegesen, mivel sejtette, hogy mennyire ki fognak borulni attól, amit fent találni fognak. Mert észrevette unokatestvérei pillantását, ami mindent elárult.
• Liz? – kérdezte Damon némileg elszoruló torokkal, de már el is indult csak előtte még gyorsan átadta a lányának a kicsit Christian-t. Aki kék szemeivel kissé morcosan jelezte, hogy a váltás evés közben nem volt kedvére való, de amikor megérezte az anyukája illatát, akkor ismét az evésnek szentelte minden figyelmét.
• Adtam neki a véremből, de… - csóválta meg a fejét a hibrid lány jelezve, hogy a helyzeten nincs mit menteni. Az idősebb Salvatore háta erősen megfeszült ezt hallva és a vele tartó öccsével együtt megszaporázták a lépteiket.
• Vámpír lesz? Ugye? – sóhajtotta Nik, tudva, hogy mennyire fájdalmas is lesz ez felesége számára. De ez még mindig a jobbik lehetőség volt, mint az, hogy elveszítsék a szőke hajú nőt, mert azt Caroline egyszerűen nem tudta volna elviselni.
• Igen, az lesz – árulta el Dean, tudva, hogy ebben a helyzetben ezt most igazán nem lenne jó ötlet titokban tartaniuk. Az ősi hibrid, pedig gyorsan Caroline után ment azért, hogy mellette legyen a nehéz időkben.

Bent a villában Lorenna letérdelt Ric mellé és a férfi fejét az ölébe helyezte. Amikor a belépve meglátta, hogy a férfi nem mozog, akkor azt hitte számukra vége mindennek, de aztán észrevette, hogy a történelem tanáron ott van a Gilbert gyűrű, és mivel biztos volt abban, hogy az átkozott vámpír hasonmás ölte meg Ric-et megnyugodott. Legalábbis annyira, amennyire ebben a helyzetben tőle tellett. Caroline lefagyva nézte édesanyja véres és mozdulatlan testét és először fel sem bírta fogni a helyzet valódiságát. Nem akarta elfogadni, hogy a nő meghalt.

• Anyu? – kérdezte a szőke hajú vámpírlány remegő hangon. Szerencsre, hogy a kis Gabriel már nem volt nála, hanem Annabellnél, mert akkor biztos kiborult volna attól, ahogy fogadott anyukája viselkedett. – Anyu – zokogott fel Caroline és térdre vetette magát az édesanyja holteste mellet. Az utána belépő Damon is hasonlóan tett. Egyszerűen nem bírta elhinni, hogy a két legjobb barátja itt feküdt szinte egymás mellet és mindkettő halott volt. Természetesen ő is megnyugodva nyugtázta azt, hogy Ric-en rajta van az életet mentő Gilbert gyűrű. Viszont Liznek nem volt ilyen mágikus feltámasztó eszköze és az idősebb Salvatore próbált nem a legrosszabbra gondolni.
• Liz – suttogta Damon fájdalmasan és megfogta a nő egyik kezét. Stefan bátyja vállára helyezte a kezét jelezve, támogatását. Ő is vesztett már el barátot és ezért nem akarta, hogy testvére is átmenjen azon, amin neki kellet akkor.
• Ne, ne, kérlek – motyogta Caroline kétségbeesetten és szorosan magához ölelte a nőt. Szinte kitépte az idősebb Salvatore karjából. Damon lefagyva hagyta, hogy a szőke hajú nő erőtlen keze kicsússzon az övéből és próbálta kizárni Caroline-t. Ami általában soha sem esett nehezére azonban most más volt. Liz volt az egyik legjobb barátja és igazán - talán ismeretségük alatt szinte először - megértette a szőke hajú vámpírlány érzéseit. – Megígérted nekem, hogy mellettem maradsz és segítesz a gyerekekkel. Érted ugye? Nem hagyhatsz itt. Most nem – tette hozzá a szőke hajú vámpírlány szinte eszelősen, mintha ezen szavak segítségével édesanyja életre kelne és elmondaná azt, hogy természetesen mellette marad. Lorenna részvétteljes pillantást vetett a lányra miközben várta, hogy az ő szeretett történelem tanára magához térjen.
• Caroline – guggolt le felesége mellé a szintén megjelenő hibrid.
• Nik, nem lélegzik. Kérlek, segítened kell – kapta el férje zakóját kétségbeeset kék szemeit, pedig a hibridre függesztve. Könyörögve, hogy a szeretett férfi tegyen valamit, aminek segítségével az édesanyja életre kell.
• Vámpír lesz – jelentette ki Nik határozottan.
• Biztos? – sírt fel Caroline kétségbeesetten. Aki nem, mert reménykedni ebben és közben a másik lehetőséget is hevesen tagadta. Nem akarta, hogy az anyukája elhagyja őt. Elvégre megígérte, hogy mellette marad és segíteni fog neki a gyerekekkel. Nem veszítheti el őt, nem így és nem most.
• A lányunk adott neki a véréből – mosolyodott el halványan az ős. - Megmentette őt – tette hozzá némileg büszkén, hogy legalább ebben a lehetetlen helyzetben ez megmaradt számukra.
• Ugye biztos, hogy velem marad? – kérdezte Caroline félve a választól, de már bizonyos szinten megnyugodva.
• Biztos – szögezte le Nik.
• Hála az égnek – sóhajtotta Stefan. Damon is megkönnyebbülten szusszantott és remélte, hogy legjobb barátja tényleg a vámpír létet fogja választani, akkor is, ha eleinte ezt nem akarta. Mégis az idősebb Salvatore tudta, hogy Liz tényleg nem fogja magára hagyni Caroline-t ebben a helyzetben.
• Nik vigyük az egyik vendégszobába, hogy ne itt térjen magához a földön – vetette fel Caroline, aki már némileg összeszedte magát.
• Ahogy szeretnéd Caroline – felelte férje és a karjaiba kapta Lizt, hogy feleségével a nyomába elhagyják a helységet.

• Honnan tudtad Kol? – kérdezte Cassandra kíváncsian fordulva az őshöz, mert sejtette, hogy az, vele ellentétben látomás segítségével jött rá arra, hogy Elena az nem is Elena, hanem Katherine.
• Látomásom volt – vigyorodott el büszkén az érintett. Mert a helyzettől függetlenül nagyon örült neki, hogy saját magától sikerült rájönni erre és még koncentrálni sem kellett, hanem teljesen spontán módon sikerült.
• Jó neked – sóhajtotta Cassandra, mert eddig még nem nagyon fordult elő vele az, hogy a képessége úgymond cserbenhagyta őt. Vagyis konkrétan addig még soha sem jött el ez a számára borzalmasan reménytelen állapot, amit már most a tarthatatlan és mielőbb megoldandó kategóriába sorolt.
• Te nem láttad? – tette fel a némileg nyilvánvaló kérdést Liam erősen hitetlenkedve, mivel nem hitte, hogy ilyesmi előfordulhatna akár most, akár máskor.
• Attól tartok Esther és Arthur Williams kettőse valahogy rájött arra, hogyan is befolyásolni a látó képességünket – árulta el borzalmas sejtését Cassandra.
• Ez megmagyarázná, hogyan is tudta úgy megölni a boszorkányokat, hogy Cassie azt nem látta, ahogy te sem – szólalt meg Elijah nyugodtan, bár letörtsége és gyötrelme teljesen egyértelmű volt.
• Cassie? Moira ti láttatok valamit? – kérdezte Kellan az érintettek fel fordulva, bár sejtette, hogy a részükről is nemleges lesz a válasz.
• Semmit, mostanában semmit, és ha koncentrálok, akkor sem megy – motyogta Cassie bánatosan. Kezdte egészen megszeretni a képességét és most, hogy majdhogynem elvesztette az erejét, vagyis az ős boszorkánynak és a boszorkányvadásznak hála ez bekövetkezett teljesen letaglózta őt a felismerés.
• Velük összefüggésben a dolgok homályos ködbe vesztek – válaszolta Moira.
• Dean te? – kérdezte Kellan.
• Nem szoktam a jövőt nézni – felelte az érintett őszintén.
• Igen, a varázserejével így is túlságosan is felvág és, ami nem megy azt inkább nem erőlteti – jegyezte meg a szőke hajú hibrid lány.
• Én is tudok beszélni kösz – nézett piszkálódóan a válaszra. - Van, amikor megy és van, amikor nem. Bukást, pedig nem szokásom erőltetni – felelte Dean őszintén. Kol megértően bólogatott, mivel ő is ilyen alkat volt.

• Szóval elmondod, hogy jöttél ide? – kérdezte szőke hajú unokatestvérétől Eliot érdeklődve, remélte, hogy ez majd eltereli a gondolatait arról, ami édesanyjával történt. Közben már mindenki a villa felé vette az irányt. Katherine-t Lucas ráncigálta utánuk a lábainál fogva, ami ellen valahogy senkinek sem volt ellenvetése. Még a mindig diplomatikusan viselkedő Elijah-nak sem, főleg, mert a gondolatait sokkal jobban lekötötte az, hogy minél előbb meg kell találniuk Elenát.
• Őket is idehozattad? – kérdezte Kol Moira felé fordulva.
• Habár szándékomban állt végül inkább elvetettem ezt a lehetőséget, mert a sors túlságosan is gyakori befolyásolása nem kedvez az idő egyensúlyának – válaszolta a kérdezett szokása szerint ködösítve, majd ez után eltűnt.
• Ezt nevezem én válasznak – dünnyögte Kol kissé méltatlankodva, de örült neki, hogy kivételesen legalább sikerült megérteni. Egyszerűen nem értette, hogyan is lehetséges az, hogy a jövőbelelátás miatt valaki ilyen furcsává váljon.
• Mi elmegyünk a Túlvilágra, és utána nézünk annak, hogy Esther vajon mit is tett Arthur Williamsszel szövetkezve. Ha megtudnunk valamit, akkor értesítünk titeket róla – jelentette ki Cassandra. Aztán Kellan-el együtt távoztak, úgy, mint korábban a lányuk.

• Nem is tudtunk volna utánatok jönni, mivel sikerült az összes olyan plüssállatot elhoznotok magatokkal, ami az ilyen utazásra alkalmas volt – nézett kissé duzzogva három unokatestvérére a szőke hajú lány.
• Utálom a plüssmackókat – motyogta Lucas sértetten jelezve, hogy neki egyáltalán nem volt kedvére való az utazás ezen módja, kiváltképp az érkezés, amit valahogy még most sem tudott elfejteni. Elvégre vele sem esik meg minden áldott nap, hogy az unokatestvéreivel játszik kicsi a rakását, ráadásnak ő kerül legalulra.
• Találtál más módot – szólalt meg Eliot jelezve, hogy a lány így is meg tudta oldani ezt a problémát.
• Igen, másik varázslattal idejöttem. A többiekkel sorsot hoztunk és én nyertem – vigyorodott el büszkén a lány.
• Ügyes – biccentette Rebekah mosolyogva, de persze ennek ellenére mindenki ugyan úgy aggódott az eltűnt Elena miatt.
• Kizárt, hogy csak úgy nyertél volna. Csaltál ugye? – kérdezte Eliot és megdörzsölte a homlokát.
• Én? Hogy feltételezhetsz ilyet? – tette csípőre a kezeit a szőke hajú hibrid lány sértetten, zöld szemeit morcosan függesztette unokafivérére, aki a maga diplomatikus módján ügyet sem vetett rá. – Az egyáltalán nem számít csalásnak, hogy megkérdeztem Moira-t azzal kapcsolatban, hogy ő mit javasolna – tette hozzá méltóságteljesen.
• Szóval csaltál – vágott egy grimaszt Lucas jelezve, hogy ez számára teljesen egyértelmű volt. Mármint, hogy a lány teljesen biztosra ment azért, hogy ő nyerjen. Pont, mint ahogy Nik tette volna a helyében.
• Nem, mivel igazán nehéz volt rájönnöm arra, hogy mit is kéne tennem – vetette ellen a szőke hajú lány.
• És, hogy-hogy elkéstél? – kérdezte Dean nem értve, hogy akkor ez mégis hogyan következhetett be.
• Rossz helyre érkeztem. Egyenesen Skóciából jöttem – vágta rá ingerülten a lány.
• A ti időtökben mennyi idő telt el azóta, hogy a fiúk eljöttek? – érdeklődte Liam és a pipáját a szájába téve várta a feleltet. Közben gondterhelten gondolt arra, hogy hogyan is tudnák kimenteni Elenát és végre megoldani a boszorkányvadász és ősboszorkány kérdést.
• Alig egy nap, még annyi sem – legyintette a szőke hajú lány.
• Érdekes – hümmögte Liam.
• Szóval, akkor téged ki hozott ide? – kérdezte Kol, mivel kíváncsi volt arra, hogyha nem Moira volt, akkor helyette mégis ki tett meg ilyesmit.
• Lyra és Alex hoztak vissza – felelte a kérdezett.
• És ők kicsodák? - kíváncsiskodott Rebekah félre biccentve a fejét.
• Hát ők… - érkezett volna a felelet, azonban Eliot megakadályozta azt, hogy unokatestvére bármit is elkotyogjon a jövővel kapcsolatban.
• Csönd – szólt rá a lányra és barna szemei szigorúan most érkezett unokatestvérére tapadtak.
• Most miért? – kérdezte az érintett értetlenül és morcosan.
• Nem osztunk meg ilyen részleteket a jövőről – válaszolta Dean szem forgatva.
• Ez meg milyen hülye szabályként pattant ki a fejetekből? Tiszta őrültség – vágott egy grimaszt a szőke hajú lány.
• Akár őrültség, akár nem te szépen be fogod tartani, vagy ahogy jöttél, úgy küldelek is vissza és tudod, hogy én egymagam is képes vagyok rá – jelentette ki a jövőből jött kék szemű fiú határozottan.
• Persze Mr. VégtelenHatalom már megint felvág a speciális és különleges képességeivel – pufogta a szőke hajú lány.
• Ez nem felvágás, hanem puszta tény te is tudod – vigyorodott el diadalmasan Dean.
• Tudom, tudom – szusszantotta unokatestvére.

• Veszély – tért magához Ric hangosan felkiáltva, ami tényleg hasznos lett volna, akkor, ha még mindig az lett volna. Viszont így inkább egy kissé ijesztőre sikerült, de még szerencse volt, hogy Lorenna meggyújtott egy zsálya gyertyát. A nő hevesen magához szorította a történelem tanárt, aki meglepve tapasztalt a gesztust.
• Tudjuk haver, tudjuk – válaszolta Damon gúnyosan, aki barátja ideiglenes ágyának a végében üldögélt.
• Elena… - suttogta a történelem tanár fájdalmasan körbe nézve hátha megtalálja a lányt, akit az oltárhoz kellet volna kísérnie.
• Eltűnt – jegyezte meg a vörös hajú boszorkány.
• Elszúrtam az egészet – túrt bele a hajába Ric gondterhelten és láthatóan teljesen magába roskadt ettől.
• Nem te voltál, hanem Katherine, mint ahogy az általában szokása most is mindent tönkre akart tenni – vágott egy grimaszt az idősebb Salvatore.
• De hogyan? – értetlenkedett a történelem tanár.
• Idejött és helyet cserélt Elenával, nyilvánvalóan összedolgozott a boszorkányvadásszal és valaki mással is – mondta Lorenna mérgesen szűrve a fogai között a reménytelenül bekövetkezett helyzet körülményeit.
• A többiek? – kérdezte Ric, bár az, hogy Elena eltűnt nagyon is mélyen érintette őt, mégis remélte, hogy más nem került ilyen helyzetbe.
• Jól vagyunk… leszünk… - jegyezte meg Damon hozzátéve azt, hogy azért nincsen minden teljesen rendben. Mármint a hasonmás elrablásán kívül.
• Mi történt? – követelte a beszámoló kifejtését Ric.
• Liz… ő nos meghalt, de Klaus jövőből jött lánya adott neki a véréből, és Dean, valamint a többi jövőből jött segítőnk állítása szerint vámpírrá fog változni – árulta el a tényeket az idősebb Salvatore a maga gúnyosan szenvtelen modorában.
• Még egy jövőből jött gyerek? Moira küldte őt is? Valaki más is jött vele, vagy csak egyedül? – sorolta a kérdéseit a történelem tanár, aki általában nem volt ennyire kíváncsi, de próbálta elterelni a figyelmét arról, hogy mi is történt vele nem is olyan régen.
• Nem hiszem és tudomásom szerint egyedül jött – válaszolta Damon.
• Magától jött és egyedül – erősítette meg kivételesen a vámpír mondandóját Lorenna.
• Nos, úgy látom én felesleges vagyok már ide… szóval vigyázz magadra haver és ne hagyd, hogy minden jöttment kitörje a nyakadat… - állt fel az idősebb Salvatore és ez után a maga módján kedves tanáccsal éppen kifelé vette az irányt, amikor észrevette, hogy barátja követni akarja őt.
• Ric maradj fekve még csak most tértál magadhoz – parancsolta Lorenna és kíméletlenül visszanyomta az ágyba az érintett, aki némileg beletörődve hagyta.
• Én a helyedben megfogadnám a tanácsát még a végén odabilincsel az ágyhoz… - jósolta Damon borúlátóan. - Csak semmi rossz képzettársítás – tette hozzá cukkolódva.
• Damon! – szusszantotta Ric barátja humorosnak szánt megjegyzése miatt és ezzel egy időben erősen el is pirult.
• Megyek, megyek – válaszolta az érintett és már sikerült az ajtó kilincsére helyeznie a kezét, amikor megint meg kellet állnia.
• Megmondanád Elijah-nak, Eliotnak és Jeremy-nek hogy sajnálom? – mormolta a történelem tanár szomorúan.
• Tudják Ric és ez igazán nem a te hibád. Te csak hagyd, hogy Lorenna… meggyógyítson – jegyezte meg Damon, majdhogynem kedvesen.
• Én is veletek tartok majd! – kötötte ki a feltételét Ric határozottan jelezve, hogy a boszorkányvadásszal ezért lesz egy alapos elszámolnivalója.
• Meglátjuk haver – mondta az idősebb Salvatore, mivel Liz vámpírrá válása miatt kezdett rádöbbeni arra, hogy a barátai mennyire sebezhetőek és nem akart még egy ilyet átélni. Azonban tisztában volt azzal, hogy erre sajnos nagy az esélye addig, amíg a boszorkányvadász életben van és Esther nincsen végleg a Túlvilág legmélyén, ahová szövetségesével együtt való.

• Jól vagy? – kérdezte Ric, amikor Lorenna és ő kettesben maradtak.
• Még tőlem kérdezed? – akadt ki a vörös hajú boszorkány dühösen.
• Igen tőled.
• Hihetetlen vagy komolyan… El nem tudod képzelni milyen érzés volt, amikor megláttam a holttestedet és… - mondta Lorenna, aztán idegesen elhallgatott, de látható volt rajta, hogy mennyire megrázta őt az eset. Nem akarta elveszíteni a történelem tanárt, mivel férje sok évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta ő volt az, akit igazán szerelemmel szeretett.
• Sajnálom – mondta Ric bűntudatosan.
• Sajnálhatod is! – vágta rá a vörös hajú boszorkány indulatosan. - Ha többet nem teszel többet ilyet, akkor megbocsátom – tette hozzá pár perc csönd után immár enyhébben.
• Nem ígérhetek sokat, tudod, valahogy valaki mindig az én nyakamat töri ki – árulta el a szerinte bosszantó módon ismétlődő eseményeket a történelem tanár.
• Majd én megakadályozom – közölte Lorenna megingathatatlan elhatározással.
• Nem szükséges csak azt ígérd meg, hogy mellettem maradsz – fogta meg a vörös hajú boszorkány kezét Ric.
• Ez természetes – biztosította őt Lorenna.
• Úgy értem… ez korábban nem volt ilyen bonyolult… meg amikor elterveztem akkor sem volt az – motyogta a történelem tanár erősen elbizonytalanodva.
• Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte a vörös hajú boszorkány némileg értetlenül.
• Leszel a feleségem? – kérdezte Ric. – Vagy várj, most le kellet volna térdelnem… és gyűrűm sincsen most, csak ez – húzta le magáról a Gilbert gyűrűt és nyújtotta tétován Lorenna felé, aki felhúzott szemöldökkel nézett rá vissza. - Veszek majd neked másik gyűrűt, amilyet csak szeretnél – ígérte a történelem tanár. Akár azon az áron is, hogy az összes vagyonomat rá kell majd költenem, mert egyszerűen még ezt sem bánnám. Abban a tudatban egyáltalán nem, miszerint az ékszer az összetartozásukat szimbolizálná, gondolta a férfi.
• Te komolyan a férjem akarsz lenni? – kérdezte Lorenna.
• Miért te nem akarsz a feleségem lenni? – válaszolta kérdéssel a kérdésre Ric és erre a lehetősére valahogy eddig még nem is gondolt. Elvégre a nő sokszor említette neki, hogy nem lenne ellenére a dolog, de éles helyzetben nem hitte volna, hogy visszautasításban lesz része, ha egyszer elszánta magát.
• Voltam már férjnél – emlékezette a történelem tanárt, jelezve, hogy már nem fiatal, ami számára mindig is kényes témának számította, de úgy vélte, hogy minden előtt ezt tisztázniuk kell.
• Én is… úgy értem volt már feleségem és az nem végződött túl jól, de ez más lesz, mert te vagy a mindenem… A mosolyod elvarázsol, és akkor is melletted akarok maradni, amikor mérges vagy rám – árulta el Ric zavartan valahogy lassan azt is elfelejtette, hogy fiú e vagy lány. – A korod nekem egyáltalán nem számít. Szeretlek – tette hozzá bátran, bár a nő korával kapcsolatos témát csak óvatosan, mintegy futólag említette, mert nem akarta, hogy az miatt dőljön kudarcba a helyzet.
• Szóval azt állítod, hogy menthetetlen vagy – jelentette ki Lorenna.
• Attól tartok és, ha képes vagy elviselni egy olyan szerencsétlen, részeges fickót férjednek, mint amilyen én is vagyok, akkor szeretném, ha a feleségem lennél – ismételt meg némileg összeszedettebben a kérdést Ric és továbbra is a nő felé nyújtotta a gyűrűt.
• Nem számít milyen szerencsétlen és részeges fickó vagy, mert szeretlek és igen, leszek a feleséged – mosolyodott el a vörös hajú boszorkány boldogan. A történelem tanár, pedig felhúzta az ideiglenes gyűrűt immár mennyasszonya ujjára.
• Damon azt hiszem sokkot fog kapni – jegyezte meg Ric, amint elvált Lorennától, aki vigyorogva megcsókolta őt.
• Túlteszi magát rajta… idővel és attól, hogy velem nem mindig jön ki attól még tökéletesen alkalmas lesz számodra tanúnak – tette hozzá a vörös hajú boszorkány, aki a helyzet ellenére máris a tervezésen törte a fejét.
• Azt hittem utáljátok egymást – ráncolta össze a homlokát a történelem tanár hitetlenkedve, hogy a nő magától vetette fel ezt a lehetőséget. Persze egyébként neki is ez volt a terve.
• Nem, ez azért kicsit erős. Nem értünk mindig mindenben egyet, de… ő a lányom szerelme, az unokám apja, a dédunokám nagyapja és a te legjobb barátod – indokolta meg az ezzel kapcsolatos véleményét Lorenna. - Azt hiszem, ez sokat számít, de azért ettől függetlenül ne hidd, hogy nem fogom piszkálni a házasságunkkal, ahányszor csak alkalmam adódik majd rá – tette hozzá csak a miheztartás érdekében.
• Valahogy ezt előre sejtettem, de azt hiszem képes lesz elviselni – vigyorodott el Ric, de ő is várta már, hogy milyen képet fog vágni legjobb barátja, ha megtudja, hogy ő megnősül, és őt kéri fel tanúnak.
• Másválasztása úgysincsen – rántotta meg a vállát a vörös hajú boszorkány.

A szőke hajú hibrid lány belépett abba a szobába, amibe szülei és a továbbra is ideiglenesen halott nagyanyja tartózkodtak.

• Annyira siettem amennyire tudtam és még így is későn érkeztem – szólalt meg rövid habozás után, mintegy mentegetőzve.
• Ez nem a te hibád – biztosította Caroline erőtlenül felnézve édesanyjáról jövőből jött gyermekére. Korábban annyira szerette volna látni, most azonban a helyzet miatt nem tudott őszintén örülni neki.

• Nem kérdeztem mi a neved. Elárulod? – kérdezte Klaus mohó kíváncsisággal.
• Eliza, nagyi után… - mosolyodott el a lány és leült az ágyra.
• Még nem mondtam, de ugye tudod, hogy hálás vagyok, azért amit tettél? Őszintén köszönöm – válaszolta Caroline könnyes arccal. Pontosan értette miért nevezte így a lányát, mert az megmentette az édesanyját. És egyébként is gyerekkorában mindig is úgy tervezte el, hogyha lánya születik majd, akkor az biztos ezt a nevet fogja kapni.
• Anyu ez volt a minimum, amit megtehettem értettek – válaszolta Eliza határozottan.
• Hogy fogja viselni? – kérdezte a szőke hajú vámpír ismét édesanyjára pillantva.
• A múlt ezen részéről nem szoktatok mesélni, de úgy vélem, hogy jól – jegyezte meg lány homlokráncolva. Nem tette hozzá, hogy a jövőben segítője is van nagyanyjának, akivel igazán boldog.
• A testvéred, hogy-hogy nem tartott veled? – kérdezte Nik kissé csalódott, hogy csak egyik gyermeke jött el a múltba.
• Csak egyikünket tudtak elküldeni és én nyertem – vigyorodott el Eliza diadalmasan.
• Nyertél? Helyes – viszonozta a gesztust az ősi hibrid, mint, aki nem is várt mást.
• Sorsot húztunk és mindig is szerencsés voltam ilyen téren – mondta lánya győzedelmesen.
• Tényleg? – kérdezte Caroline kissé kételkedően, mert valahogy a szerencsével kapcsolatban nem igazán hitt a dologban.
• Hát persze – bólogatta Eliza határozottan.
• Kit kérdeztél meg? – érdeklődte édesanyja tudva, hogy nyilván erről van szó és nem holmi szerencséről.
• Moirát. Hidd el, hogy nehéz volt megfejteni mire is utal – felelte Eliza, mintegy mentegetőzve.
• Elhiszem, főleg, mivel amikor kérdezek tőle valamit én is mindig ezzel szembesülök – bólogatta Nik megértően.
• A jövőben sem lesz jobb a helyzet – jegyezte meg lánya.
• Remek, ha már szóba került a jövő… - vigyorodott el az ősi hibrid és bízott abban, hogy lánya közlékenyebb lesz vele, mint az unokaöccsei.
• Eliot azt mondta jövő stop van a közlések terén – válaszolta Eliza homlokráncolva.
• Amit Eliot nem tud, az nem fáj neki – kacsintotta Nik és már éppen feltette volna a kérdéseit ezzel kapcsolatban, amikor…
• Nik, Eliza! – szólt rá a két érintettre Caroline felháborodottan, mivel bár ő is tudni akarta mégis megpróbálta betartani unokaöccsei kérését ezzel kapcsolatban.
• Igen? – ártatlanul pislogva a két érintett. Zöld szemeik azonos csibészes villanása meglágyította a szőke hajú vámpírlány ajkára tolódott letorkoló megjegyzéseket.
• Semmi – válaszolta Caroline halványan elmosolyodva és megrázta a fejét. Aztán édesanyja felé fordította az arcát, várva, hogy az magához térjen.

Arthur Williams búvóhelyén…

Elena magához térve egy ismeretlen alakkal találta szembe magát, aki ébredését látva megszólalt.

• Miss. Gilbert örülök, hogy találkozunk – jelentette ki tökéletes angolsággal nagyvonalúan.
• Maga… – mondta a hasonmás elharapva a mondatott, mivel sejtette, hogy ki is lehet a számára ismeretlen férfi.
• Arthur Williams – erősítette meg a lány gondolatait a boszorkányvadász.
• De magának hogy sikerült… - hagyta félbe a mondatott Elena értetlenül. Úgy tudta, hogy Dean varázslatai nem engedik, hogy a férfi Mystic Fall területére lépjen, vagy, ha mégis megtenné, akkor értesítené őket valamilyen jelzőrendszer. Legalábbis a hasonmásra, valami ilyesmire gondolta abból, amit fia elmagyarázott neki.
• Sehogy a kedves Katherine segített nekem abban, hogy találkozni tudjak önnel és egy másik ismerősük – válaszolta Arthur Williams.
• Katherine, hát persze – motyogta Elena, aki már kezdte régi rémálomként kezelni elődjét, azonban az a legjobb és legboldogabb pillanataiban mindig visszatért és ezzel együtt tönkre is tett mindent. – És ki volt a másik? – tette hozzá, mert erre azért még tippje sem volt. Ekkor azonban észre vett egy ismerő személyt a szobában és hitetlenkedve pislogott az irányába. - Tyler? Hogy tehetted ezt? – faggatózott csalódottan pillantva a kérdezettre.
• Caroline Klaust választotta – felelte a hibrid, mintha ezzel magyarázatot adna gyalázatosan elkövetett tettére.
• És csak ezért? A barátaid vagyunk – érvelt Elena, mert szerinte a baráti kötelék sokkal erősebb annál, minthogy a Lockwood fiú képes legyen egy ilyen dolog miatt feladni őt és vele együtt a családját is az ellenségnek.
• Aki az ősökkel van az, nekem nem barátom – jegyezte meg Tyler ridegen. A hasonmásra nem tudta, hogy erre mit is mondhatna, de nem is kellet, mert más szólalt meg helyette.
• Most pedig azt hiszem, van valaki, aki szeretne önnel beszélgetni Miss Gilbert – jelentette ki a boszorkányvadász és felállva varázsolni kezdett. Elena tudta, hogy csapdába került. Arthur Williams nyilván nem fog segíteni rajta és láthatóan Tyler is teljesen elfeledkezett arról a tényről mely szerint ők gyerekkoruk óta ismerik egymást. De persze a gyűlölet sok mindent képes ki irtani.