6. fejezet

Vihar előtti csend

-          Csak kíváncsi voltam – engedte el Cassie kezét Kol. Verbénás karkötő. Kissé zokon vette a hasonmás gyanakvását. Habár az nem ismerhette annyira, hogy tudja, nem fogja megigézni Cassie-t. Ennek dacára Kol megnyugodott, hogy talán így még az igézés kísérlete sem fogja megkörnyékezni. Mert elhatározás ide, elhatározás oda ezer éves szokást nehéz legyőzni.  

-          Ahova megyünk, ott remélem lesz valami ékszerbolt. Szeretnék venni neki én is egy karkötőt – folytatta mondandóját Cassie. Kol meghallva a lány lágyan csengő hangját, egyből háttérbe szorította az igézésnek még a gondolatát is. Nem fogja soha megigézni és kész, határozta el. 

-          Nem kell aggódnod, lesz ékszerbolt – nyugtatta meg vidáman Cassie-t. - Elijah megkért adjam át az üzenetét, hogy holnap várnak minket vacsorára.

-          Öhm... Rendben. Délután nem leszek otthon, mert Elenának segítek bevásárolni.

-          Kiválasztotta a sütiket?

-          Igen, mint mondtam, holnap megvesszük a hozzávalókat. Holnapután pedig sütünk – jegyezte meg Cassie. - Bekapcsolhatom a rádiót?

-          Csak nyugodtan – vont vállat Kol. Cassie pár percig kereste a megfelelő adót, majd a számára tetszetősnél megállt és halkan dúdolni kezdte a számot. Kol vetett rá egy oldalpillantást és mosolyra húzta a száját.

Amint megérkeztek az egyik szomszédos város plázája elé, Kol gyorsan kipattant az autóból és udvariasan kinyitotta Cassie-nek az ajtót.

-          Köszönöm – mosolygott rá a lány. Kol bezárta kocsiját, majd felajánlotta a karját Cassie-nek, aki nevetve belekarolt. Így lépték át a hatalmas pláza ajtaját. - Most hova? - nézett körbe érdeklődve.

-          Ha Londonban lennénk, azt mondanám irány a Harod's. De itt, Virginiában menjünk oda – mutatott egy igen elegáns üzlet felé.

-          Akkor előre! - húzta a mutatott irányba Kolt.

-          Megyek, nem kell rángatni – csipkelődött a férfi vigyorogva. Beléptek az üzletbe, ahol egy eladó szinte a semmiből mellettük termett.

-          Üdvözlöm önöket. Miben lehetek a segítségükre? - érdeklődte udvariasan a harminc év körüli hölgy alaposan végigmérve a lehetséges új vevőket. Kolt jobban megnézte, mint Cassie-t.

-          Egy kisestélyit szeretnék – szólalt meg határozottan Cassie, kissé zavarta, hogy a nő úgy nézett Kolra, mint kisgyerek a cukorkára.

-          Erre parancsoljanak – mutatott balra az eladó és megmutatta Cassie-nek, a ruhaválasztékot. Míg a lány válogatott Kol leült a boltba található kanapéra és elfogadott egy pohár pezsgőt, amit a túlságosan is készséges eladónő adott neki. Cassie gyorsan és praktikusan kiválasztott egy estélyit. Felpróbálta, pont az ő mérete volt. Visszavette a saját ruháit, majd kilépett a próbafülkéből.

-          Azt hittem, megmutatod nekem a ruhát – jegyezte meg Kol és szája sarka lefelé görbült.

-          Látni fogod a bálon – felelte homlokráncolva Cassie.

-          A ruhához színben passzoló férfi kiegészítőket kérek – fordult Kol az eladó felé.

-          Szmokingra nincs szüksége? - érdeklődte bizalmaskodó hangon az eladónő.

-          Nem, nincs - felelte határozottan Kol. - Neked nem kell hozzá cipő vagy valami? - fordult Cassie felé.

-          Nem, másra nincs szükségem – rázta a fejét a kérdezett.

-          Akkor ennyi lenne – indult a kassza felé Kol. A lány ruháját összehajtotta és dobozba tette az eladó. Egy másik kisebb dobozba pedig a férfi kiegészítői kerültek. Az eladónő bemondta az összeget. Kol és Cassie pedig egyszerre nyújtották felé a hitelkártyájukat.

-          Én fizetek – nézett a lányra Kol.

-          Nem, én fizetek – felelte amaz.

-          Ne legyél már ilyen makacs. Fogadd el, ez csak egy ruha – kérlelte Kol. Cassie makacsul összeszorította a száját, de végül rábólintott.

-          Legyen – egyezett bele végül halkan. Magában bosszankodott még egy kicsit. Neki is van elég pénze, igazán nem kell Kolnak jótékonykodnia rajta.

Kol miután kiegyenlítette a számlát, felkapta a szatyrot, amibe a csomagokat tette az eladó és Cassie-t maga után húzva kilépett az üzletből.

-          Mit szólnál egy vacsorához? - fordult a szótlan lány felé egy hangulatos kis étterem előtt. - Utána, hogy ha még mindig szeretnél Elenának venni valamit, akkor bemegyünk egy ékszerüzletbe. Na? - tette hozzá remélve, hogy a hasonmásnak szóló ajándék jobb kedvre deríti.

-          Rendben – bólintott rá szája szélében egy kis mosollyal. Kol jól gondolta, az Elenának szóló ajándék ötlete felvillanyozta Cassie-t. Beültek az étterem egy csendes kis sarkába. Rendeltek vacsorát.

-          Sokáig mérges leszel még rám, mert el merészeltem követni azt a gazságot, hogy kifizettem helyetted az estélyit? - próbálta megszakítani a lány konok hallgatását.

-          Én akartam kifizetni – szólalt meg durcásan Cassie.

-          Tudom, de én vagyok az, aki elvisz téged a bálba. Ennyi igazán jár – válaszolta Kol és elmosolyodott.

-          Jó, jó – legyintett Cassie. Kol igazán vidáman kezdte birizgálni a lány karkötőjét. Ha Cassie csak sejtené is, hogy valójában Elijah kártyájával fizetett... De amit nem tud, az nem fáj. Ellenben, ha tudná is, Elijah úgysem engedné meg neki, hogy visszafizesse. Az étteremben is Kol fizetett, majd betértek egy ékszerüzletbe, ahol Cassie választott Elenának egy ahhoz hasonló karkötőt, amilyet ő maga kapott a hasonmástól. Cassie fizetett és mentek is a kocsihoz, ami előtt a lány megtorpant.

-          Kol – pislogott rá kedvesen az érintettre.

-          Igen? - kérdezett vissza az ősvámpír.

-          Ugye vezethetek én? - kérdezte továbbra is kedvesen Cassie.

-          Ha ennyire szeretnéd – rántotta meg a vállát Kol, odaadta Cassie-nek a slusszkulcsot, majd beszállt az autóba. Cassie vigyorogva ült be a vezetőülésbe. Bekapcsolta az övét, a rádiót. Kol türelmesen várta még a lány elhelyezkedik és a látszat kedvéért ő is bekapcsolta a biztonsági övét.

-          Mehetünk? - érdeklődte Cassie, a slusszkulcsot a helyére téve.

-          Te vagy a sofőr, mondd meg te – felelte Kol és hátradőlt az ülésen. Amikor elindultak igencsak meglepődött, mondhatni leesett az álla. Cassie ugyanis szintén nem volt nagy híve a sebességkorlátozásnak. Az ősvámpírt igazán lenyűgözte, ahogy a lány szlalomozott az autók között.

Hamar Mystic Fallsba értek, ahol Cassie kissé lassított a tempón. Nem akarta ugyanis, hogy netalántán megbírságolják. Mikor Cassie házához értek a lány leparkolt a felhajtón, majd vidáman kiszállt a kocsiból. Megvárta, míg Kol is kiszáll a csomagokkal, utána bezárta az autót.

-          Milyen hallgatag lettél hirtelen – nézett rá Cassie Kolra, amint beléptek a házba. Midnight már ott várta őket és méltatlankodva felnyávogott.

-          Megleptél – jegyezte meg derűs arccal Kol. Követte a lányt a konyhába, ahol ő éppen megetette a macskát.

-          Mármint? Csak nem azzal, hogy gyorsan vezetek? - kuncogott fel Cassie.

-          De, nem számítottam rá. Mondjuk azt észre lehetett venni, hogy nem bal oldali kormányhoz vagy szokva – tette hozzá elgondolkozva. Ha nem lett volna vámpír, a lány vezetési stílusától száz százalék, hogy halálfélelme lett volna, de így csak szimplán feldobta - az amúgy sem elhanyagolható -, napját.

-          Igen, kissé furcsa, hogy nem jobb oldalt van a kormány, de nyilván meg lehet szokni. Egyébként szeretek gyorsan vezetni. Nagyi ezért nem szereti, ha vezetek. Ha mégis úgy adódik, mikor kiszállunk mindig hálát ad, azért, mert épségben megúszta – mondta mosolyogva.

-          Én mindenesetre élveztem – tette hozzá az ősvámpír. Átnyújtotta Cassie-nek a báli ruhát rejtő dobozt.

Mikor Kol lefekvéshez készülődött, Cassie kopogtatott a vendégszoba ajtaján. Most nem a hálóinge volt rajta, hanem egy kinyúlt póló és egy rövidnadrág.

-          Gyere csak be – invitálta őt az ősvámpír és megpaskolta maga mellett az ágyat. Cassie vele szemben ült le törökülésben. A haját kezdte birizgálni és nem tudta, hogy kezdje mondandóját.

-          Szeretném megköszönni, hogy megvetted nekem a ruhát – vallotta be zavartan pár perc csönd után. Soha nem tudott egy rendes köszönömöt kinyögni, de most kissé összeszedte magát.

-          Nem kell megköszönnöd. Tartozom neked – válaszolta Kol. Cassie-re nézett és látta, hogy megvillannak a szemei.

-          Értem... szóval csak ezért... - motyogta a lány halkan, majd minden további nélkül kiviharzott a szobából. Kol nem tudta mi ütött belé. Mondott valami rosszat?

-          Te érted ezt? Egyszerűen nem tudok kiigazodni rajta – pillantott az ágyára felugró macskára. Midnight leült mellé. Ő reflexszerűen kezdte simogatni a macska fejét.  - Azt hiszem elrontottam valamit – állapította meg halkan. - Csak azt tudnám, hogy mi volt az.

Cassie eközben mérgesen járkált a szobájában. Kol csak azért hívta el, mert segített neki. Hirtelen levetette magát az ágyára és inkább úgy döntött, felhívja a nagyanyját. Hátha ő el tudja terelni a gondolatait.

-          Szia, kicsim. Hogy vagy? - hallotta meg nagyanyja megnyugtató hangját.

-          Tűrhetően – mormolta a telefonba. – Képzeld, segítek a szomszéd lánynak sütni egy bálra.

-          Oh. Ez nagyszerű. Mit süttök? - kíváncsiskodott nagyanyja. Cassie elárulta a sütemény és a torta nevét. - Csodálatosan hangzik – folytatta nagyanyja. Ez után különféle jó tanácsokkal látta el unokáját. -… de nyilván nem ezért hívtál fel, telefonon, hogy ezt megbeszéljük... - hagyta függőben a mondatot.

-          Beszélni akartam veled. Már ez is baj? – vette zokon unokája.

-          Természetesen nem baj. De ahogy gondolod kicsim. Tudod, ha beszélni szeretnél velem, akkor bármikor felhívhatsz – nyugtatta meg nagyanyja.

-          Tudom – motyogta Cassie. - Azt hiszem, lefekszem aludni. Jó éjt, nagyi.

-          Jó éjszakát kicsikém – tette le a telefont nagyanyja. Unokája kissé csodálkozott rajta, hogy nagyanyja nem érdeklődött afelől, ki csengetett múltkor, és hogy kivel megy a bálba. De végül megvonta a vállát és lefeküdt aludni.

Vele ellentétben Kol az egész éjszakát ébren töltötte azon gondolkozva, hogy kérhetne bocsánatot Cassie-től. Ami igen nehéz volt tekintve, hogy azt sem tudta miért haragszik rá. Hallotta, amikor a lány beszélt a nagyanyjával, de attól a beszélgetéstől sem lett okosabb. Elhatározta, hogy megkérdez valakit. Midnighttól egyértelműen nem remélhetett segítséget. Mit volt tenni, úgy döntött megkérdezi valamelyik testvérét. Rebekhát egyből elvetette, Klaus és Elijah között vacillált, még végül utóbbi mellett tette le a voksát. Fel is hívta őt telefonon. Az időt természetesen nem nézte meg. Bátyja, ha alszik is, keljen fel szépen és segítsen neki. Ez sokkal fontosabb, mint holmi alvás. 

-          Elijah azt hiszem elszúrtam valamit – szólt bele sürgetően a telefonba, amint testvére felvette azt.

-          Remélem, nem most akarod meggyónni, hogy elloptad a hitelkártyámat – rótta meg telefonon keresztül öccsét Elijah. Hangján csak egy leheletnyit lehetett észrevenni, hogy Kol éppen álmából ébresztette fel.

-          Nem, ilyen csekélységért nem hívtalak volna fel – legyintett nagylelkűen Kol.

-          Akkor mégis mit szúrtál el, Kol? Ugye nem haraptad meg Cassie-t? - utóbbi kérdése igazán élesen csattant.

-          Természetesen nem. Hova gondolsz?! - méltatlankodott öccse.

-          Kol mindjárt hajnali három óra. Szerinted mit gondolok? - kérdezte Elijah.

-          Mégis honnan tudjam?! - kiáltott bele idegesen a telefonba. Igazán kezdte megbánni, hogy felhívta testvérét.

-          Jól van. Nyugodj meg és mond el mi történt – nyugtatta meg bátyja.

-          Elmentünk Cassie-vel vásárolni. Vettem neki ruhát, ő akarta kifizetni, de nem egyeztem bele. Megsértődött. De utána úgy tűnt, minden rendben van. Este pizsamában bejött hozzám és megköszönte a ruhát. Azt mondtam neki, hogy ez magától érthetődig, elvégre tartozom neki. Erre mérgesen kirohant. Elijah, mondd mit rontottam el?! - fakadt ki a végére. Nem állt szándékában megbántani Cassie-t. Testvére kezdte érteni a problémát.

-          Mielőtt kirohant, mondott valamit? - tette fel a kérdést. Kol eltöprengett a kérdésen.

-          Azt mondta, hogy „...szóval  csak ezért...” a többit meg már tudod. De mit számít?

-          Kol, a tapintatlanságod egyszerűen szólva sértő – sóhajtotta Elijah, mert rájött az okra.

-          Nem prédikáció kell, hanem tanács – zsörtölődött Kol.

-          Cassie azért rohant el, mert a válaszod alapján úgy lehetett értelmezni, csak azért szeretnéd elvinni a bálba, mert tartozol neki – magyarázta kioktató hangsúllyal.

-          De én nem úgy értettem és egyébként is, ezért megsértődött? - kérdezte hitetlenkedve Kol.

-          Szerinted? Azt javaslom, reggel kérj tőle bocsánatot és mondd meg neki, hogy nem úgy értetted.

-          Értem - válaszolta Kol. - Hogy csináljam?

-          Csinálj reggelit, adj neki virágot – sorolta ötleteit Elijah. - De feltétlenül mondd meg neki azt, hogy végtelenül sajnálod.

-          Azt hiszem sikerülni fog – sóhajtotta Kol.

-          Remélem. Most, ha megbocsátasz, szeretnék aludni.

-          Csak nyugodtan, a világért sem szeretnélek feltartani – nyomta ki a telefont Kol. Az este további részében azt tervezgette, hogy hogyan fogja kivitelezni a bocsánatkérést. Mondhatni semmilyen gyakorlata nem volt benne. De végül is mindent vagy semmit.

Reggel Cassie finom illatokra ébredt. Kíváncsian indult az illat forrása felé. A konyhából jött, ahol Kol sürgött-forgott. Szinte csak a kötény hiányzott róla. Amerikai palacsintát próbált készíteni, egész jól ment neki, de volt egy pár darab, ami kissé... túlsült.

-          Jó reggelt – fordult hatalmas mosollyal Cassie felé.

-          Neked is – húzta fel a szemöldökét csodálkozva Cassie.

-          Mindjárt kész vagyok, és akkor reggelizhetünk. Addig menj az ebédlőbe már megterítettem.

-          Ahogy gondolod – felelte Cassie még mindig csodálkozva. Az ebédlőbe belépve próbált úrrá lenni döbbenetén. Mikor erre jött, nem is vette észre, hogy az asztal milyen csodásan van megterítve. Mi lelte Kolt?

-          Már itt is vagyok. Még nem ültél le? - kérdezte Kol és egy nagy tányér palacsintát tett le az asztalra. Kihúzta a lány előtt a széket, majd ő is leült vele szemben. Megreggeliztek.

-          Rendben. Mondd, mit csináltál? - szegezte Kolnak a kérdést Cassie, amint megtörölte a száját.

-          Szerinted akkor csinálok reggelit, ha elszúrok valamit? - nézet rá Kol, de nem tagadta a dolgot.

-          Költői kérdésnek szántad? - kérdezett vissza Cassie fáradtan.

-          Figyelj... - kezdte Kol beletörődően. -... tegnap félreértettél.

-          Valóban?

-          Igen, én nem azért szeretném, hogy el gyere velem a bálba, mert tartozom neked. Hanem azért, mert veled szeretnék menni – nézett komolyan a lány szemeibe és megfogta az egyik asztalon pihenő kezét. - Szeretnék bocsánatot kérni azért, amit tegnap mondtam. Egyszerűen csak félreérthetően fogalmaztam – nyögte ki kissé nehézkesen. A bocsánatkérés nem igazán volt az erőssége. Eddig még nem sokszor kért bocsánatot senkitől. Tulajdonképpen még soha nem kért bocsánatot senkitől semmiért.

-          Nem haragszom. Én is szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért. Csak nagyon dühös lettem és túlreagáltam – szorította meg a kezén pihenő kezet.

-          Ez nyilván gyakran előfordul – vont vállat Kol.

-          Az hogy dühös leszek, vagy az, hogy túlreagálom? - kérdezett vissza incselkedve Cassie.

-          Nem is tudom – szólalt meg elmerengve az ősvámpír. Cassie tettetett felháborodott tekintetét látva, elnevette magát. - Csak vicceltem.

Az idilli pillanatot Kol telefonjának a csörgése zavarta meg.

-          Itt Kol – szólt bele a telefonba és rámosolygott az őt figyelő Cassie-re.

-          Öcskös van egy aprócska problémánk – hallotta meg a vonal túlsó oldaláról Klaus hangját.

-          Éspedig? - kérdezte szórakozottan piszkálva Cassie kezét.

-          Van itt egy hullajelölt. Megtámadta Caroline-t – morogta bátyja.

-          A szöszit? Mit akarnak tőle? - hitetlenkedett Kol.

-      Nemsokára megtudom. Gondoltam felhívlak, hátha szeretnél segíteni – jegyezte meg könnyedén Klaus.

-          Azonnal ott leszek – vágta rá Kol.

-          Itthon várlak – szólt bele Klaus a telefonba és bontotta a vonalat.

-          Minden rendben? - kérdezte Cassie aggódva.

-          Igen, Niknek támadt egy kis problémája. Szeretné, ha segítenék neki – nyugtatta meg a lányt.

-          Értem. Akkor ne várakoztasd meg – szólalt meg kedvesen Cassie és felállt, hogy elpakolja a tányérokat.

-          Biztos? Úgy értem, ha szeretnéd, maradhatok – pillantott a lányra. Nem igazán akarta itt hagyni Cassie-t. Mi van, ha őt is megtámadják?

-          Miattam igazán nem kell. A testvérednek szüksége van rád – biztosította mosolyogva.  

-          Rendben. Azt szeretném, ha bármi gyanúsat észlelsz, akkor hívjál fel telefonon. Megígéred? - tette kezeit a lány vállára.

-          Ha ez megnyugtat téged, akkor megígérem – ráncolta össze a homlokát Cassie.

-          Jó, akkor nemsokára jövök – sóhajtotta és hirtelen elhatározással homlokon csókolta a lányt. Majd sietősen magára vette a kabátját és hátra sem nézve távozott. Az utcán sem nézett körbe. Így nem láthatta, hogy egy sötét autó figyeli Cassie házát és a Gilbert házat. Már napok óta.

5. fejezet

5.fejezet

Elena ajándéka

Kol tőle szokatlan módon nem volt biztos önmagában. Nem segített a helyzetén, hogy Cassie továbbra sem szólalt meg. Csak nézte őt, azokkal a szép zafírkék szemeivel.

-          Azt szeretnéd, hogy elmenjek veled a bálba? - tette fel a kérdést kisvártatva Cassie.

-          Reménykedem benne – vágta rá Kol, közben gondolatban tényleg feléledt benne a remény egy kis szikrája. Talán nem szúrta el a dolgot. Cassie mellett Kol magabiztossága úgy elpárolgott, mintha soha nem is lett volna. Pedig ezerszer hívott már el nőket különféle bálokba, de azokat egy mosollyal levette a lábáról. Mondhatni még a lába nyomát is megcsókolták. Cassie viszont makacs volt és kissé kiszámíthatatlan. Legalábbis Kol így vélekedett. - Veszek neked ruhát is meg mindent, ami kell – ütötte a vasat, amíg meleg.

-          Nem szükséges – szólalt meg Cassie. Kol torkában erre a két szóra hatalmas gombóc keletkezett. De mielőtt magába zuhant volna, a lány folytatta. - Nem szükséges megvenned, mert én magam is meg tudom venni.

-          Akkor a válaszod...

-          Igen, elmegyek veled a bálba – forgatta meg a szemeit Cassie. Kol arca felragyogott, vidáman megölelte a lányt. Egy pillanatra majdnem felkapta őt és megpörgette a levegőben, de szerencsére időben észbe kapott. Nem lenne valami jó ötlet sérülten embereket forgatni. De járni azért elkezdhet. Csak szép lassan persze. Semmit nem akart elsietni.

-          Hé, Kol még ma el fogsz engedni? - tette fel a kérdést a kissé elpirult Cassie.

-          Ha azt mondom, hogy nem, akkor mit csinálsz? - válaszolt kérdéssel a kérdésre Kol.

-          Rád uszítom Midnightot – mosolyodott el a lány.

-          Roppant félelmetesen hangzik – jegyezte meg nevetve az ősvámpír, majd vonakodva elengedte Cassie-t.

-          Mert az is – felelte Cassie. - Sakkozol velem? - érdeklődte a lány.

-          A válaszom egy igazán egyértelmű igen – mondta Kol. Cassie megkerülte a nappali közepén lévő kis asztalt és leült a kanapéra. Vacsoráig egymást ugratva játszottak. Kol Cassie-re támaszkodva jutott el az ebédlőig. Megvacsoráztak. Cassie adott enni Midnightnak is. Utána pedig felkísérte Kolt a szobájába, akinek kissé bűntudata volt azért, mert becsapja. A lány magára hagyta őt a vendégszobában.

-          Bah... érzések! - suttogta halkan és megborzongott - Kinek kellenek egyáltalán?! Nekem biztos nem! - állította. A meggyőződés viszont hiányzott a hangjából. Kezdte belátni, hogy kezd kissé túlérzelgőssé válni. Amiről nem tudta eldönteni jó-e vagy sem. Ezen gondolatok közepette a fél éjszakát ébren töltötte, a másik felében pedig igencsak felületesen aludt és szinte fél óránként felébredt.

Cassie miután felkísérte Kolt, lezuhanyozott és megpróbálta aludni. Gondolatai viszont a bál és Kol körül forogtak. Végül nagy nehezen sikerült álomba szenderülnie. Reggel arra a zavaró dologra ébredt, hogy valaki a vállát rázogatja és szólongatja is közben. Ő ezzel mit sem törődve átfordult a másik oldalára és a fejére húzta a takarót. Kicsit később hirtelen valaki lerántotta róla a takarót és hideg vizet öntött a nyakába. Ez a személy - a gondolatban a halálraítélt -, Kol volt.

-          Gondoltam felébresztelek – jegyezte meg Kol egész megjelenése maga volt a megtestesült ártatlanság. 

-          Figyelmességed határtalan – csattant fel idegesen Cassie. A mondatot tompította az, hogy közben a hajából csavarta a vizet. Kol vigyorogva figyelte és tetőtől talpig végigmérte. Cassie vetett rá egy nagyon csúnya pillantást és bemasírozott a fürdőszobába. Csengettek, Kol úgy gondolta, hogy ezúttal ő nyit ajtót. A látogató Elijah volt, kezében egy piknikes kosárral.

-          Mi szél hozott? Csak nem Maci Lacitól vetted el az a kosarat? - ugratta öccse és beengedte.

-          Átvettem tegnap a csomagodat – közölte öcsével. Figyelmen kívül hagyva szokásos pimaszságát és leült a kanapéra a nevezett kosarat pedig a nappali kis asztalára tette.

-          Tudom, elvégre telefonáltál – válaszolta Kol. Hallotta, hogy Cassie jött lefelé, de nem fordult hátra. Így igazán váratlanul érte, amikor a jeges víz a nyakába ömlött.

-          Most már kvittek vagyunk – mondta Cassie. - Örülök, hogy látom Elijah – pillantott át Kol válla felett.

-          Én is – biccentett az idősebb Mikaelsson elegánsan felvonva a szemöldökét. Ugyanis teljesen biztos volt benne, hogy Kol megérdemelte.

-          Én felmegyek és átöltözöm – szólt közbe a csuromvizes Mikaelsson. Belátta, hogy ez járt neki a reggeli incidens miatt. Ha Cassie nem öntötte volna le a nap végéig ő maga ajánlotta volna fel neki. Újra csengettek. Ezúttal Cassie ment ajtót nyitni, de a válla felett hátra szólt Kolnak.

-          Ha lehet, azért semmit ne piszkolj össze – ezen mondat elhangzása közben kinyitotta az ajtót és beengedte Nikket.

-          Azt hittem macskád szobatiszta – jegyezte meg a belépő.

-          Az is. Kolnak mondtam.

-          Világos – bólogatott Nik és valóban az is volt, amikor megpillantotta ázott testvérét.

Ezután bementek a nappaliba. Elijah felállt és átnyújtotta Cassie-nek a kosarat.

-          Egy kis csekélység. Ha nem fogadja el, akkor igazán megbánt vele.

-          Öhm... ebben az esetben, igazán köszönöm – a kosárba frissen sült croissant és egyéb sütemények voltak. Nik pedig szinte a semmiből elővarázsolt egy üveg bourbont és ő is átnyújtotta Cassie-nek. Az átöltözött Kol ballagott lefelé a lépcsőn.

-          Isztok? Várjatok meg engem is – kiáltotta gyerekes lelkesedéssel.

-          Cassie, szeretnélek megkérni rá, hogy tegeződjünk – fordult a lány felé Elijah.

-          Megtisztelsz Elijah - bólintott rá mosolyogva a lány.

-          Akkor igyunk – vette ki az üveget Cassie kezéből Kol.

-          Hozok poharakat – jegyezte meg a lány és pár pillanat múlva vissza is tért négy kristálypohárral. - Kol kibírod bontani az üveget vagy segítsek neked? - kérdezte cukkolódva miközben letette a poharakat és átnyújtotta neki a dugóhúzót.

-          Boldogulok vele – szólt vissza amaz. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha letöri az üveg nyakát, de az túl sok kérdést vetett volna fel. Öt percbe telet mire Kol lebűvölte a dugót arról a nyavalyás üvegről. Klaus közben megjegyezte, hogy ő azért jött később, mert elhozta öccsének a kocsit.

-          Igazán lekötelezel vele – válaszolt rá a kocsi tulajdonosa és töltött mindenkinek egy pohárral. Koccintottak és mind belekortyoltak az alkoholba. – Remélem, nem dőlsz ki tőle. Mit mondanék akkor Elenának? - viccelődött a lánnyal Kol.

-          Egy pohártól? Na, ne nevettess – legyintett Cassie.

-          Pedig élvezném.

-          El tudom képzelni.

-          Képzeljétek, Cassie tegnap bevallotta nekem, hogy szerinte én kedves vagyok – jelentette ki vidáman Kol. - Meg persze ti is, de ez igazán mellékes – tette hozzá egy hessegető mozdulattal. Elijah és Klaus egyikről a másikra fordította tekintetét.

-          Te mindig ilyen tapintatlan vagy? - csapta vállon Cassie Kolt.

-          Néha – vonogatta a vállát Kol. Elijah köhintett egyet, Klaus pedig a plafont kezdte fixírozni, közben pedig azt gondolta, hogy egyszer a fejükre fog esni ennyi hazugságtól. Bár, ha valakinek a fejére zuhan az ő lesz, mert ő sokkal többet szokott hazudni, mint öccse. Elijah és Klaus ezután távozott.

Cassie reggeli gyanánt az Elijah által hozott sütiket kínálta Kolnak. Utána pedig együtt neki láttak az ebédkészítésnek. Nem ment valami könnyen. Ugyanis Kol inkább csak feltartotta a lányt, mint segített neki. Pedig igazán segíteni akart csak, hát nem volt hozzászokva ahhoz, hogy főzzön. De Cassie megpróbált türelmes lenni vele. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, de a végére már egész jól sikerült a főzőcske. Az ebéd is egész ehető lett.

-          Átmegyek, Elenához te addig mit fogsz csinálni? - kérdezte mosogatás közben Cassie.

-          Megnézem a testvérkéim mit csináltak a házzal, míg nem voltam otthon – vont vállat Kol, aki a tányérokat törölgette. Pont, mint azon az estén, amikor először vacsorázott Cassie-nél. - Tudod, azon gondolkoztam, hogy zavarna-e téged az, ha továbbra is itt maradnék? - sandított a lányra.

-          Nem, igazán nem zavarna – felelte Cassie előrehajolva, hogy hajával elrejtse mosolyát. Kol is elmosolyodott. Csendben folytatta ki-ki a maga feladatát. Utána Cassie Elenához ment, Kol meg haza látogatott.

-          Csak nem megjött az elveszett bárány? - köszöntötte Rebekah, amint átlépte a küszöböt.

-          Csak nem lennél pár percig csendben, igaz? - replikázta Kol. Majd a bárszekrényből leemelt egy üveget, amiben vér volt.

-          Nyilván nagy fáradság lenne, ha poharat használnál – jegyezte meg húga gunyorosan. 

-          Neked meg az, ha békén hagynál. Egyébként nem felejtettem el, hogy feldobtál Elenának – fordult felé végül az üres üveget letéve az asztalra.

-          Ne legyél ennyire érzékeny – mondta testvérének vállat vonva Rebekah.

-          Ezt most fájt – felelte Kol, mivel húga ezzel foltot ejtet az önérzetén.

-          Befejeznétek? - lépett be Elijah. Két testvére tüntetően elfordult egymástól.

-          Mielőtt elfelejtem, az engem megtámadó fickót eltüntettétek? - fordult Elijah felé Kol.

-          Még aznap – bólintott rá bátyja.

-          Kiderítettétek, ki küldte?

-          Egy hulla nem igazán szokott beszélni – jegyezte meg csípősen Rebekah.

-          Ráállítottam pár embert és boszorkányt. Nikolaus meg a hibridjei nagy részét – szólalt meg Elijah.

-          Találtak valamit?

-          Eddig semmit – rázta meg a fejét bátyja.

-          Miféle hasznavehetetleneket bíztatok meg vele? - vágott egy lenéző fintort Kol.

-          Akinek nincs semmi dolga, az csak ne rója fel a dolgot – szúrt közbe Rebakah.

-          Csak azt ne mond, hogy te többet csináltál, mint én, mert aligha fogom elhinni- fordult húga felé. A vitát Klaus megjelenése szakította félbe.

-          Kol? Hallom hazajöttél – vigyorodott el a legidősebb testvér.

-          Igazán jó füled van – bólogatott öccse, de a mondat élét elvette az arcára szökő mosoly.

-          Igen, és remélem, nem teszel több bántó megjegyzést a hibridjeimre – ült le mellé az első számú hibrid. Rebekah a háttérben felhorkantott.

-          Szerintem az lenne a legjobb, ha egymás zargatása helyett a felbukkant problémánkkal foglalkoznánk – szólalt meg nyugodtan Elijah. Testvérei beleegyeztek.

Eközben Cassie a Gilbert ház felé vette az irányt. Becsöngetett.

-          Szia Cassie – nyitott ajtót Ric és beinvitálta a lányt.

-          Szia Ric. Már itthon is vagy? - érdeklődte kabátját levéve.

-          Igen, vége az óráimnak. Ráadásul most jöttem rá, hogy magam alatt vágtam a fát, mert egy egész halomra való dolgozatot adtak oda a diákok.

-          Ez már csak így van – veregette meg a vállát barátságosan Cassie. De mikor beért a nappaliba és meglátta a dolgozatokat igazán megsajnálta Ricket. - Te jó ég! Nem gondoltam volna, hogy ennyi diák van Mystic Fallsban – borzadt el.

-          Ugye? Én sem gondoltam... legalábbis eddig. De a nap folyamán egyre csak nőtt a kupac az asztalomon – ingatta a fejét csüggedten Ric.

-          Elena hol van? - kérdezte Cassie.

-          Fent a szobájában – mutatott az emelet felé a történelem tanár.

-          Akkor én felmentem. Sok sikert a dolgozatokhoz – tette hozzá és felment barátnőjéhez.

-          Szükségem is lesz rá – vágott egy elkeseredett grimaszt Ric, majd egy mély sóhajjal nekilátott munkájának.

-          Hello – kopogtatott Elena szobájának nyitott ajtaján Cassie. A szobatulajdonosa hason feküdt az ágyán és egy csomó receptkönyvvel körbebástyázta magát.

-          Szia – pillantott fel Elena mosolyogva és arrébb tett pár könyvet, hogy Cassie le tudjon ülni.

-          Választottál már valamit? - kíváncsiskodott leülve.

-          Nem, és egyszerűen fogalmam sincs arról, hogy melyik lenne az, amit meg tudok csinálni – fakadt ki elkeseredetten Elena.

-          Hé, nyugodj meg, majd én segítek. A nagyanyámnak a sütés a mániája, amiről úgy gondolta világéletében, hogy ezt nekem is rendkívül fontos megtanulnom. Van olyan sütemény, amit álmomból felébredve is el tudok készíteni – jegyezte meg könnyedén. Lelki szemei előtt megjelent nagyanyja, aki mindig a konyhájukban sütöget. Direkt ezért van több gáztűzhelyük otthon, ha egyszerre több mindent süt, akkor ne kelljen sokat várni. Ez télen még rendjén is van. Akkor kellemes meleg lesz az egész otthonuk, szinte fűteni sem kell. Legalábbis a földszint azon részén. Na de nyáron?! Akkor olyan mintha ő maga is a sütőben sülne. De hozzá lehet szokni. - Egyébként is tegnap megbeszéltük, hogy segítek. Vagy nem? - kezdett el lapozgatni egy receptkönyvet.

-          De, igen. Csak annyira bosszantó, hogy nem tudom, mit süssek – sóhajtotta Elena és újra bele temetkezett az előtte fekvő könyvbe.

-          Tortára gondoltál vagy süteményre? - érdeklődte Cassie.

-          Mindkettőre. Kell torta meg sütemény is – válaszolta kelletlenül.

-          Csak egy torta és egy fajta sütemény?

-          Szerintem elég lesz egy fajta mindkettőből – gondolkozott el egy pillanatra Elena.

-          Mikor is lesz pontosan a bál?

-          Szombaton.

-          Most szombaton?

-          Igen, sajnos. Túl közel van. Nem értem, minek ennyi bál.

-          Ilyen gyakori lenne? Mit szólnál, mondjuk valamilyen csokis tortához? Vagy epreshez?

-          Sok bál van nálunk, a felének semmi értelme. De mindig történik valami. Nekem meg mindig ott kell lennem – motyogta halkan a végét Elena.

-          Értem. Szerintem ne foglalkozz azzal, hogy mit várnak el tőled. Csak tedd azt, amit szeretnél – lapozott egy a receptkönyvben Cassie. Elena kíváncsian rápillantott és gondolatban elhatározta, hogy megfogadja a tanácsot. Azt fogja tenni amit, szeretne. 

-          Mit szólnál, mondjuk egy kókuszkrémes csokoládétortához? - mutatott a képre mosolyogva Cassie.

-          Szerinted meg tudjuk csinálni? Biztos vagy benne? - nézett kételkedően a képre Elena. 

-          Ne félj, amíg engem látsz – jelentette ki Cassie mosolyogva.

-          Igen, persze. Süteménynek meg mit szólnál ehhez? - kérdezte Elena, az előtte lévő receptre bökve.

-          Hm. Karamellás krémes? Jól hangzik. Ha neked tetszik, akkor felőlem rendben van. Elvégre te fogod vinni – felelte vállvonogatva Cassie.

-          Holnap, akkor megvesszük a hozzávalókat. Neked úgy megfelel?

-          Persze, hogy megfelel. Holnapután meg sütünk? - kérdezte Cassie. Mielőtt Elena válaszolhatott volna megszólalt Cassie telefonja.

-          Itt Cassie Doyle. Kivel beszélek?

-          A te egyetleneddel – szólt bele Kol a telefonba.

-          Te idióta, honnan tudod a számom?

-          Reggel megtaláltam a telefonod a táskádban és gondoltam megnézem – jegyezte meg tök ártatlanul Kol.

-          Turkáltál a holmim között?!

-          Az egész a véletlen műve volt.

-          A véletlen műve?! – visszhangozta Cassie. - Azt hiszed, hogy beveszem? Egyébként mit akarsz?

-          Gondoltam eljöhetnél velem vásárolni

-          Szóval vásárolni szeretnél menni? - kérdezte kissé megenyhülve.

-          Igen, akkor eljössz velem?

-          Rendben. Elenánál vagyok, gyere értem.

-          Ezerszer csókollak.

-          Te idióta bolond! - vágta rá elpirulva, majd letette a telefont.

-          Ki volt az? - érdeklődte kíváncsian.

-          Kol – mormogta Cassie és vetett egy mérges pillantást a telefonjára.

-          Te mindig ilyen hangnemben szoktál beszélni vele? - kérdezte elhűlve Elena.

-          Természetesen nem – válaszolta méltatlankodva Cassie. - Legalábbis nem mindig. Csak amikor rájön a hülyeség – vont vállat.

-          Te jó ég! - kiáltotta Elena teljesen elborzadva. Cassie általában így beszél a világ egyik legerősebb vámpírjával? Aki ráadásul teljesen kiszámíthatatlan?

-          Nyugi Elena, nem kell aggódnod. Kol ártalmatlan – fordult felé barátnője mosolyogva. – Mindenesetre engem nem bántana – szögezte le.

-          Ha te mondod – pillantott rá kételkedve Elena. Vajon Kol tényleg nem bántaná Cassie-t? Eddig legalábbis nem tette. Nem szívta a vérét vagy valami ilyesmi. De ki tudja? Lehet, hogy utána meggyógyította. Ezért Elena felkelt az ágyából és az íróasztalához lépett. Kutakodott rajta egy kicsit, majd diadalmasan felemelt egy ezüst karkötőt. - Cassie szeretném, ezt neked adni – nyújtotta barátnője felé.

-          Öhm... Elena, én ezt nem fogadhatom el tőled – nézett a hasonmásra zavartan Cassie.

-          El kell fogadnod. Ez egy barátságkarkötő – akaratoskodott Elena.

-          Ha ennyire szeretnéd – egyezett bele vonakodva Cassie. Elena gyorsan felcsatolta rá a karkötőt.

-          Tökéletes – nézett büszkén a karkötőre a hasonmás és megölelte barátnőjét.

-          Ez igazán kedves tőled – motyogta Cassie, amikor is valaki dudált. - Megjött Kol. Mennem kell – indult a kabátjáért.

-          Vigyázz magadra – ölelte meg még egyszer Elena.

-          Te is. Szia Ric – kiáltott be a nappaliba, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Beszállt Kol kocsijába, ami egy sötétkék Aston Martin volt. Kol megvárta még bekapcsolja a biztonsági övét és 220 km/órás sebességre kapcsolt. Mint aki nem tudja, mi az a sebességkorlátozás.

-          Hogy érezted magad a Gilbert házban? - kérdezte tőle Kol.

-          Jól – válaszolta Cassie az új karkötőjét birizgálva.

-          Elenától kaptad? - fogta meg a lány csuklóját Kol, hogy egy pillantást vethessen az ékszerre. Igazán szép darab volt. Ezüstből készült, kis medálok függtek rajta. A medálokban pedig verbéna volt.

-          Igen, miért? – kérdezte érdeklődve Cassie.