5. fejezet

5.fejezet

Elena ajándéka

Kol tőle szokatlan módon nem volt biztos önmagában. Nem segített a helyzetén, hogy Cassie továbbra sem szólalt meg. Csak nézte őt, azokkal a szép zafírkék szemeivel.

-          Azt szeretnéd, hogy elmenjek veled a bálba? - tette fel a kérdést kisvártatva Cassie.

-          Reménykedem benne – vágta rá Kol, közben gondolatban tényleg feléledt benne a remény egy kis szikrája. Talán nem szúrta el a dolgot. Cassie mellett Kol magabiztossága úgy elpárolgott, mintha soha nem is lett volna. Pedig ezerszer hívott már el nőket különféle bálokba, de azokat egy mosollyal levette a lábáról. Mondhatni még a lába nyomát is megcsókolták. Cassie viszont makacs volt és kissé kiszámíthatatlan. Legalábbis Kol így vélekedett. - Veszek neked ruhát is meg mindent, ami kell – ütötte a vasat, amíg meleg.

-          Nem szükséges – szólalt meg Cassie. Kol torkában erre a két szóra hatalmas gombóc keletkezett. De mielőtt magába zuhant volna, a lány folytatta. - Nem szükséges megvenned, mert én magam is meg tudom venni.

-          Akkor a válaszod...

-          Igen, elmegyek veled a bálba – forgatta meg a szemeit Cassie. Kol arca felragyogott, vidáman megölelte a lányt. Egy pillanatra majdnem felkapta őt és megpörgette a levegőben, de szerencsére időben észbe kapott. Nem lenne valami jó ötlet sérülten embereket forgatni. De járni azért elkezdhet. Csak szép lassan persze. Semmit nem akart elsietni.

-          Hé, Kol még ma el fogsz engedni? - tette fel a kérdést a kissé elpirult Cassie.

-          Ha azt mondom, hogy nem, akkor mit csinálsz? - válaszolt kérdéssel a kérdésre Kol.

-          Rád uszítom Midnightot – mosolyodott el a lány.

-          Roppant félelmetesen hangzik – jegyezte meg nevetve az ősvámpír, majd vonakodva elengedte Cassie-t.

-          Mert az is – felelte Cassie. - Sakkozol velem? - érdeklődte a lány.

-          A válaszom egy igazán egyértelmű igen – mondta Kol. Cassie megkerülte a nappali közepén lévő kis asztalt és leült a kanapéra. Vacsoráig egymást ugratva játszottak. Kol Cassie-re támaszkodva jutott el az ebédlőig. Megvacsoráztak. Cassie adott enni Midnightnak is. Utána pedig felkísérte Kolt a szobájába, akinek kissé bűntudata volt azért, mert becsapja. A lány magára hagyta őt a vendégszobában.

-          Bah... érzések! - suttogta halkan és megborzongott - Kinek kellenek egyáltalán?! Nekem biztos nem! - állította. A meggyőződés viszont hiányzott a hangjából. Kezdte belátni, hogy kezd kissé túlérzelgőssé válni. Amiről nem tudta eldönteni jó-e vagy sem. Ezen gondolatok közepette a fél éjszakát ébren töltötte, a másik felében pedig igencsak felületesen aludt és szinte fél óránként felébredt.

Cassie miután felkísérte Kolt, lezuhanyozott és megpróbálta aludni. Gondolatai viszont a bál és Kol körül forogtak. Végül nagy nehezen sikerült álomba szenderülnie. Reggel arra a zavaró dologra ébredt, hogy valaki a vállát rázogatja és szólongatja is közben. Ő ezzel mit sem törődve átfordult a másik oldalára és a fejére húzta a takarót. Kicsit később hirtelen valaki lerántotta róla a takarót és hideg vizet öntött a nyakába. Ez a személy - a gondolatban a halálraítélt -, Kol volt.

-          Gondoltam felébresztelek – jegyezte meg Kol egész megjelenése maga volt a megtestesült ártatlanság. 

-          Figyelmességed határtalan – csattant fel idegesen Cassie. A mondatot tompította az, hogy közben a hajából csavarta a vizet. Kol vigyorogva figyelte és tetőtől talpig végigmérte. Cassie vetett rá egy nagyon csúnya pillantást és bemasírozott a fürdőszobába. Csengettek, Kol úgy gondolta, hogy ezúttal ő nyit ajtót. A látogató Elijah volt, kezében egy piknikes kosárral.

-          Mi szél hozott? Csak nem Maci Lacitól vetted el az a kosarat? - ugratta öccse és beengedte.

-          Átvettem tegnap a csomagodat – közölte öcsével. Figyelmen kívül hagyva szokásos pimaszságát és leült a kanapéra a nevezett kosarat pedig a nappali kis asztalára tette.

-          Tudom, elvégre telefonáltál – válaszolta Kol. Hallotta, hogy Cassie jött lefelé, de nem fordult hátra. Így igazán váratlanul érte, amikor a jeges víz a nyakába ömlött.

-          Most már kvittek vagyunk – mondta Cassie. - Örülök, hogy látom Elijah – pillantott át Kol válla felett.

-          Én is – biccentett az idősebb Mikaelsson elegánsan felvonva a szemöldökét. Ugyanis teljesen biztos volt benne, hogy Kol megérdemelte.

-          Én felmegyek és átöltözöm – szólt közbe a csuromvizes Mikaelsson. Belátta, hogy ez járt neki a reggeli incidens miatt. Ha Cassie nem öntötte volna le a nap végéig ő maga ajánlotta volna fel neki. Újra csengettek. Ezúttal Cassie ment ajtót nyitni, de a válla felett hátra szólt Kolnak.

-          Ha lehet, azért semmit ne piszkolj össze – ezen mondat elhangzása közben kinyitotta az ajtót és beengedte Nikket.

-          Azt hittem macskád szobatiszta – jegyezte meg a belépő.

-          Az is. Kolnak mondtam.

-          Világos – bólogatott Nik és valóban az is volt, amikor megpillantotta ázott testvérét.

Ezután bementek a nappaliba. Elijah felállt és átnyújtotta Cassie-nek a kosarat.

-          Egy kis csekélység. Ha nem fogadja el, akkor igazán megbánt vele.

-          Öhm... ebben az esetben, igazán köszönöm – a kosárba frissen sült croissant és egyéb sütemények voltak. Nik pedig szinte a semmiből elővarázsolt egy üveg bourbont és ő is átnyújtotta Cassie-nek. Az átöltözött Kol ballagott lefelé a lépcsőn.

-          Isztok? Várjatok meg engem is – kiáltotta gyerekes lelkesedéssel.

-          Cassie, szeretnélek megkérni rá, hogy tegeződjünk – fordult a lány felé Elijah.

-          Megtisztelsz Elijah - bólintott rá mosolyogva a lány.

-          Akkor igyunk – vette ki az üveget Cassie kezéből Kol.

-          Hozok poharakat – jegyezte meg a lány és pár pillanat múlva vissza is tért négy kristálypohárral. - Kol kibírod bontani az üveget vagy segítsek neked? - kérdezte cukkolódva miközben letette a poharakat és átnyújtotta neki a dugóhúzót.

-          Boldogulok vele – szólt vissza amaz. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha letöri az üveg nyakát, de az túl sok kérdést vetett volna fel. Öt percbe telet mire Kol lebűvölte a dugót arról a nyavalyás üvegről. Klaus közben megjegyezte, hogy ő azért jött később, mert elhozta öccsének a kocsit.

-          Igazán lekötelezel vele – válaszolt rá a kocsi tulajdonosa és töltött mindenkinek egy pohárral. Koccintottak és mind belekortyoltak az alkoholba. – Remélem, nem dőlsz ki tőle. Mit mondanék akkor Elenának? - viccelődött a lánnyal Kol.

-          Egy pohártól? Na, ne nevettess – legyintett Cassie.

-          Pedig élvezném.

-          El tudom képzelni.

-          Képzeljétek, Cassie tegnap bevallotta nekem, hogy szerinte én kedves vagyok – jelentette ki vidáman Kol. - Meg persze ti is, de ez igazán mellékes – tette hozzá egy hessegető mozdulattal. Elijah és Klaus egyikről a másikra fordította tekintetét.

-          Te mindig ilyen tapintatlan vagy? - csapta vállon Cassie Kolt.

-          Néha – vonogatta a vállát Kol. Elijah köhintett egyet, Klaus pedig a plafont kezdte fixírozni, közben pedig azt gondolta, hogy egyszer a fejükre fog esni ennyi hazugságtól. Bár, ha valakinek a fejére zuhan az ő lesz, mert ő sokkal többet szokott hazudni, mint öccse. Elijah és Klaus ezután távozott.

Cassie reggeli gyanánt az Elijah által hozott sütiket kínálta Kolnak. Utána pedig együtt neki láttak az ebédkészítésnek. Nem ment valami könnyen. Ugyanis Kol inkább csak feltartotta a lányt, mint segített neki. Pedig igazán segíteni akart csak, hát nem volt hozzászokva ahhoz, hogy főzzön. De Cassie megpróbált türelmes lenni vele. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, de a végére már egész jól sikerült a főzőcske. Az ebéd is egész ehető lett.

-          Átmegyek, Elenához te addig mit fogsz csinálni? - kérdezte mosogatás közben Cassie.

-          Megnézem a testvérkéim mit csináltak a házzal, míg nem voltam otthon – vont vállat Kol, aki a tányérokat törölgette. Pont, mint azon az estén, amikor először vacsorázott Cassie-nél. - Tudod, azon gondolkoztam, hogy zavarna-e téged az, ha továbbra is itt maradnék? - sandított a lányra.

-          Nem, igazán nem zavarna – felelte Cassie előrehajolva, hogy hajával elrejtse mosolyát. Kol is elmosolyodott. Csendben folytatta ki-ki a maga feladatát. Utána Cassie Elenához ment, Kol meg haza látogatott.

-          Csak nem megjött az elveszett bárány? - köszöntötte Rebekah, amint átlépte a küszöböt.

-          Csak nem lennél pár percig csendben, igaz? - replikázta Kol. Majd a bárszekrényből leemelt egy üveget, amiben vér volt.

-          Nyilván nagy fáradság lenne, ha poharat használnál – jegyezte meg húga gunyorosan. 

-          Neked meg az, ha békén hagynál. Egyébként nem felejtettem el, hogy feldobtál Elenának – fordult felé végül az üres üveget letéve az asztalra.

-          Ne legyél ennyire érzékeny – mondta testvérének vállat vonva Rebekah.

-          Ezt most fájt – felelte Kol, mivel húga ezzel foltot ejtet az önérzetén.

-          Befejeznétek? - lépett be Elijah. Két testvére tüntetően elfordult egymástól.

-          Mielőtt elfelejtem, az engem megtámadó fickót eltüntettétek? - fordult Elijah felé Kol.

-          Még aznap – bólintott rá bátyja.

-          Kiderítettétek, ki küldte?

-          Egy hulla nem igazán szokott beszélni – jegyezte meg csípősen Rebekah.

-          Ráállítottam pár embert és boszorkányt. Nikolaus meg a hibridjei nagy részét – szólalt meg Elijah.

-          Találtak valamit?

-          Eddig semmit – rázta meg a fejét bátyja.

-          Miféle hasznavehetetleneket bíztatok meg vele? - vágott egy lenéző fintort Kol.

-          Akinek nincs semmi dolga, az csak ne rója fel a dolgot – szúrt közbe Rebakah.

-          Csak azt ne mond, hogy te többet csináltál, mint én, mert aligha fogom elhinni- fordult húga felé. A vitát Klaus megjelenése szakította félbe.

-          Kol? Hallom hazajöttél – vigyorodott el a legidősebb testvér.

-          Igazán jó füled van – bólogatott öccse, de a mondat élét elvette az arcára szökő mosoly.

-          Igen, és remélem, nem teszel több bántó megjegyzést a hibridjeimre – ült le mellé az első számú hibrid. Rebekah a háttérben felhorkantott.

-          Szerintem az lenne a legjobb, ha egymás zargatása helyett a felbukkant problémánkkal foglalkoznánk – szólalt meg nyugodtan Elijah. Testvérei beleegyeztek.

Eközben Cassie a Gilbert ház felé vette az irányt. Becsöngetett.

-          Szia Cassie – nyitott ajtót Ric és beinvitálta a lányt.

-          Szia Ric. Már itthon is vagy? - érdeklődte kabátját levéve.

-          Igen, vége az óráimnak. Ráadásul most jöttem rá, hogy magam alatt vágtam a fát, mert egy egész halomra való dolgozatot adtak oda a diákok.

-          Ez már csak így van – veregette meg a vállát barátságosan Cassie. De mikor beért a nappaliba és meglátta a dolgozatokat igazán megsajnálta Ricket. - Te jó ég! Nem gondoltam volna, hogy ennyi diák van Mystic Fallsban – borzadt el.

-          Ugye? Én sem gondoltam... legalábbis eddig. De a nap folyamán egyre csak nőtt a kupac az asztalomon – ingatta a fejét csüggedten Ric.

-          Elena hol van? - kérdezte Cassie.

-          Fent a szobájában – mutatott az emelet felé a történelem tanár.

-          Akkor én felmentem. Sok sikert a dolgozatokhoz – tette hozzá és felment barátnőjéhez.

-          Szükségem is lesz rá – vágott egy elkeseredett grimaszt Ric, majd egy mély sóhajjal nekilátott munkájának.

-          Hello – kopogtatott Elena szobájának nyitott ajtaján Cassie. A szobatulajdonosa hason feküdt az ágyán és egy csomó receptkönyvvel körbebástyázta magát.

-          Szia – pillantott fel Elena mosolyogva és arrébb tett pár könyvet, hogy Cassie le tudjon ülni.

-          Választottál már valamit? - kíváncsiskodott leülve.

-          Nem, és egyszerűen fogalmam sincs arról, hogy melyik lenne az, amit meg tudok csinálni – fakadt ki elkeseredetten Elena.

-          Hé, nyugodj meg, majd én segítek. A nagyanyámnak a sütés a mániája, amiről úgy gondolta világéletében, hogy ezt nekem is rendkívül fontos megtanulnom. Van olyan sütemény, amit álmomból felébredve is el tudok készíteni – jegyezte meg könnyedén. Lelki szemei előtt megjelent nagyanyja, aki mindig a konyhájukban sütöget. Direkt ezért van több gáztűzhelyük otthon, ha egyszerre több mindent süt, akkor ne kelljen sokat várni. Ez télen még rendjén is van. Akkor kellemes meleg lesz az egész otthonuk, szinte fűteni sem kell. Legalábbis a földszint azon részén. Na de nyáron?! Akkor olyan mintha ő maga is a sütőben sülne. De hozzá lehet szokni. - Egyébként is tegnap megbeszéltük, hogy segítek. Vagy nem? - kezdett el lapozgatni egy receptkönyvet.

-          De, igen. Csak annyira bosszantó, hogy nem tudom, mit süssek – sóhajtotta Elena és újra bele temetkezett az előtte fekvő könyvbe.

-          Tortára gondoltál vagy süteményre? - érdeklődte Cassie.

-          Mindkettőre. Kell torta meg sütemény is – válaszolta kelletlenül.

-          Csak egy torta és egy fajta sütemény?

-          Szerintem elég lesz egy fajta mindkettőből – gondolkozott el egy pillanatra Elena.

-          Mikor is lesz pontosan a bál?

-          Szombaton.

-          Most szombaton?

-          Igen, sajnos. Túl közel van. Nem értem, minek ennyi bál.

-          Ilyen gyakori lenne? Mit szólnál, mondjuk valamilyen csokis tortához? Vagy epreshez?

-          Sok bál van nálunk, a felének semmi értelme. De mindig történik valami. Nekem meg mindig ott kell lennem – motyogta halkan a végét Elena.

-          Értem. Szerintem ne foglalkozz azzal, hogy mit várnak el tőled. Csak tedd azt, amit szeretnél – lapozott egy a receptkönyvben Cassie. Elena kíváncsian rápillantott és gondolatban elhatározta, hogy megfogadja a tanácsot. Azt fogja tenni amit, szeretne. 

-          Mit szólnál, mondjuk egy kókuszkrémes csokoládétortához? - mutatott a képre mosolyogva Cassie.

-          Szerinted meg tudjuk csinálni? Biztos vagy benne? - nézett kételkedően a képre Elena. 

-          Ne félj, amíg engem látsz – jelentette ki Cassie mosolyogva.

-          Igen, persze. Süteménynek meg mit szólnál ehhez? - kérdezte Elena, az előtte lévő receptre bökve.

-          Hm. Karamellás krémes? Jól hangzik. Ha neked tetszik, akkor felőlem rendben van. Elvégre te fogod vinni – felelte vállvonogatva Cassie.

-          Holnap, akkor megvesszük a hozzávalókat. Neked úgy megfelel?

-          Persze, hogy megfelel. Holnapután meg sütünk? - kérdezte Cassie. Mielőtt Elena válaszolhatott volna megszólalt Cassie telefonja.

-          Itt Cassie Doyle. Kivel beszélek?

-          A te egyetleneddel – szólt bele Kol a telefonba.

-          Te idióta, honnan tudod a számom?

-          Reggel megtaláltam a telefonod a táskádban és gondoltam megnézem – jegyezte meg tök ártatlanul Kol.

-          Turkáltál a holmim között?!

-          Az egész a véletlen műve volt.

-          A véletlen műve?! – visszhangozta Cassie. - Azt hiszed, hogy beveszem? Egyébként mit akarsz?

-          Gondoltam eljöhetnél velem vásárolni

-          Szóval vásárolni szeretnél menni? - kérdezte kissé megenyhülve.

-          Igen, akkor eljössz velem?

-          Rendben. Elenánál vagyok, gyere értem.

-          Ezerszer csókollak.

-          Te idióta bolond! - vágta rá elpirulva, majd letette a telefont.

-          Ki volt az? - érdeklődte kíváncsian.

-          Kol – mormogta Cassie és vetett egy mérges pillantást a telefonjára.

-          Te mindig ilyen hangnemben szoktál beszélni vele? - kérdezte elhűlve Elena.

-          Természetesen nem – válaszolta méltatlankodva Cassie. - Legalábbis nem mindig. Csak amikor rájön a hülyeség – vont vállat.

-          Te jó ég! - kiáltotta Elena teljesen elborzadva. Cassie általában így beszél a világ egyik legerősebb vámpírjával? Aki ráadásul teljesen kiszámíthatatlan?

-          Nyugi Elena, nem kell aggódnod. Kol ártalmatlan – fordult felé barátnője mosolyogva. – Mindenesetre engem nem bántana – szögezte le.

-          Ha te mondod – pillantott rá kételkedve Elena. Vajon Kol tényleg nem bántaná Cassie-t? Eddig legalábbis nem tette. Nem szívta a vérét vagy valami ilyesmi. De ki tudja? Lehet, hogy utána meggyógyította. Ezért Elena felkelt az ágyából és az íróasztalához lépett. Kutakodott rajta egy kicsit, majd diadalmasan felemelt egy ezüst karkötőt. - Cassie szeretném, ezt neked adni – nyújtotta barátnője felé.

-          Öhm... Elena, én ezt nem fogadhatom el tőled – nézett a hasonmásra zavartan Cassie.

-          El kell fogadnod. Ez egy barátságkarkötő – akaratoskodott Elena.

-          Ha ennyire szeretnéd – egyezett bele vonakodva Cassie. Elena gyorsan felcsatolta rá a karkötőt.

-          Tökéletes – nézett büszkén a karkötőre a hasonmás és megölelte barátnőjét.

-          Ez igazán kedves tőled – motyogta Cassie, amikor is valaki dudált. - Megjött Kol. Mennem kell – indult a kabátjáért.

-          Vigyázz magadra – ölelte meg még egyszer Elena.

-          Te is. Szia Ric – kiáltott be a nappaliba, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Beszállt Kol kocsijába, ami egy sötétkék Aston Martin volt. Kol megvárta még bekapcsolja a biztonsági övét és 220 km/órás sebességre kapcsolt. Mint aki nem tudja, mi az a sebességkorlátozás.

-          Hogy érezted magad a Gilbert házban? - kérdezte tőle Kol.

-          Jól – válaszolta Cassie az új karkötőjét birizgálva.

-          Elenától kaptad? - fogta meg a lány csuklóját Kol, hogy egy pillantást vethessen az ékszerre. Igazán szép darab volt. Ezüstből készült, kis medálok függtek rajta. A medálokban pedig verbéna volt.

-          Igen, miért? – kérdezte érdeklődve Cassie.

Új kinézet

Sziasztok!
Új kinézetet kapot a blog. Remélem tetszeni fog nektek, én személy szerint imádom :D Ha ti is szertnétek új fejlécet és hátteret az oldalsávban kattinsatok rá little hippie bannerjára. És az internet oda is repít titeket a blogjára. Valamint, reggel feltettem a negyedik fejezetet is. Olvassátok :) Ne felejtsetek el kommentelni :)

4. fejezet

4.fejezet

Figyelmeztetések

Cassie szó nélkül becsukta az ajtót és komolyan Elena felé fordult, aki még nem vette észre Kolt, és Nikket.

-          Később szeretnék veled néhány szót váltani, de most valami, vagyis valaki más miatt jöttem. Rebekah azt mondta, hogy Kol itt van nálad – húzta el a száját a hasonmás, annak jeléül, hogy nem igazán szimpatizál a szőke hajú Mikaelssonal vagy egyáltalán bármelyikkel is. Elijaht leszámítva. 

-          Valóban – bólintott rá óvatosan Cassie.

-          Beszélni akarok vele – szólalt meg Elena és azon töprengett, hogy vajon miért nem tudtak eltűnni Mystic Fallsból az ősök. Bár örült neki, hogy néha összefutott Elijahval. De a többieket ki nem állhatta. Valamint nem értette a fiatal ősvámpír mit akar Cassie-től.

-          A nappaliban – mutatott az említett helység felé Cassie. Elene határozottan elindult a helység felé nyomában a házigazdával. Ám a küszöbön kissé megtorpant, amikor észrevette Klaus-t, de pár pillanat alatt elhatározta, hogy akkor is elmondja, amit akar.

-          Kol – szólította meg tisztes távolságból a férfit. A két vámpír természetesen hallotta a lányok beszélgetését és kíváncsian néztek a hasonmásra. Kol ráadásnak gondolatban elküldte a húgát melegebb éghajlatra, mivel eljárt a szája.

-          Miben lehetek a segítségedre, kedves Elena? – vetette oda hanyagul Kol és visszafordult a sakk készlet felé.

-          Rebekhával megüzentem valamit – mondta türelmetlenül a hasonmás. Nem értette mi a fenéért sakkozgatnak itt - látszólag – békésen. Mire készülnek?

-          Igen, átadta az… üzenetedet – bólogatott Kol.

-          És? – kérdezte élesen Elena. Zavarta, hogy semmibe veszi őt a fiatal ősvámpír. Csak azzal a vacak sakkal foglalkozik, legszívesebben ráborította volna az egész táblát.

-          A kérésedet sajnos nem teljesíthetem – közölte szárazon Kol és az ajtóban álló Cassie-re nézett, aki azt latolgatta, hogy közbelépjen-e, avagy sem.

-          Értem – bólintott Elena, majd barátnője felé fordult. – Cassie, egy pillanatra beszélhetnék veled négyszemközt? – Elena tudta, hogy az nem is lesz igazából két személyes beszélgetés, mert a két ős hallani fogja őket, de ez érdekelte most a legkevésbé.

-          Természetesen – mutatott Cassie a konyha irányába és előrement.

-          Elena! – kiáltott a hasonmás után Kol határozottan.

-          Mit akarsz?

-          Én a helyedben vigyáznék arra, hogy mit mondok – közölte vele Kol lényegre törően.

-          Nekem, te ne mondd meg, hogy mit csináljak és mit ne! – szólt vissza Elena és Cassie után ment. Nik roppant mód élvezte az előtte kibontakozó eseményeket. Kol annál kevésbé.

-          Megmondanád Rebekhának, hogy törődjön a saját dolgával? – kérdezte irritáltan a fiatalabb testvér.

-          Megpróbálhatom, de úgy is tudod, hogy hatástalan lesz. Az egyik fülén be a másikon meg ki – közölte véleményét öccsével. – Szeretnéd, hogy még valamit mondjak neki?

-          Igen, üzenem neki, hogy menjen a pokolba.

-          Átadom – vigyorodott el Klaus.

Elena morcosan nézte barátnőjét és minden tőle telhetőt megpróbált annak érdekében, hogy ne rajta töltse le a benne felgyülemlett feszültséget. Cassie látta, hogy Elena mindjárt robbanni fog, ezért megtörte a lassan kínossá váló csendet.

-          Elena… - kezdte óvatosan, ám a hasonmás félbeszakította.

-          Cassie, én nem akarom megmondani, hogy mit csinálj és mit ne…

-          Ezért igazán hálás vagyok – szólt közbe az érintett.

-          …csak szeretnélek biztonságban tudni. Ez minden. Kol veszélyes, nem értem, hogy engedheted be a házadba. Ráadásul Klaust is itt van…

-          Figyelj, értékelem, hogy aggódsz értem. De hidd el, tudok vigyázni magamra. Azonfelül Kol tegnap megsérült és csaknem hagyom, hogy elvérezzen a verandán!

-          Mintha az olyan könnyű lenne – mormolta Elena. Cassie nem is igazán értette mit mormol Elena, újra maga előtt látta, ahogy Kol véresen hozzá jött segítségért.

-          Ha szeretnél beszélgetni velem, én meghallgatlak, de te is hallgass meg engem. Ez így fair.

-         Értelek, csak, mint már azt kifejtettem, aggódom érted. De ha te ezt szeretnéd, ám legyen – szólalt meg beletörődően Elena. Meg akarta kérni Stefant vagy Damont, hogy segítsenek neki. A baj ott kezdődött, hogy Stefan még mindig kúrálta magát az embervértől. Damon pedig... egyszerűen Damon volt. Pár napja lelépett egy árva szó nélkül, a Gilbert házban hagyott levele rövid volt és tömör: Elmentem egy kis időre, addig lehetőleg maradjatok életben. Damon

Azóta semmi hír róla. Nyilván rosszul érintette, hogy Elena elutasította őt, Stefan viszont megértette a dolgot. Tudta, hogy a lánynak időre van szüksége. Addig is újult erővel vetette bele magát a Mystic Fallsi mókusállomány megtizedelésébe. 

-          Köszönöm – mosolygott rá Elenára Cassie, amivel a hasonmás visszazökkent a valóságba és válaszként megölelte barátnőjét.

-          Azt azért hozzá kell tennem, hogy nem helyeslem a dolgot és ne hagyd, hogy zsarnokoskodjon feletted.

-          Úgy nézek én ki, mint aki hagyná? – kérdezett vissza vigyorogva Cassie. Elena halkan elnevette magát, de azért továbbra is nyomasztotta a dolog. – Maradsz ebédre?

-          Nem, haza kell mennem. Mikor tudnál átjönni, hogy kiválasszunk valamilyen süti receptet? - nem szándékozott átjönni, míg Kol itt rontja a levegőt.

-          Mondjuk holnap? Természetesen iskola után.

-          Kettő körül már itthon leszek.

-          Rendben, akkor, majd átnézek hozzátok.

-          Oké – bólintott rá Elena, ezután Cassie kikísérte őt és elköszöntek egymástól. A Gilbert ház felé menet Elena azért reménykedett benne, hogy az ősvámpírok nem csinálnak semmit Cassie-vel. Ha mégis, akkor aztán... akkor aztán... Nem is tudta mit csinál velük, de nem lenne szép, az biztos.

-          Úgy látom, Elena távozott – szólalt meg Kol, amint Cassie leült mellé. Nik kíváncsian figyelte őket.

-          Hogy neked milyen jó szemed van – túrt bele a hajába Cassie.

-          És szép is – fényezte magát Kol.

-          Persze – bólintott rá szórakozottan Cassie, gondolatai egész máshol jártak. Az Elenával folytatott beszélgetésen törte a fejét. – Megterítek és utána ebédelünk, rendben? – szólalt meg kisvártatva.

-          Rendben – bólintott rá mindkét testvér.

A kései ebéd után Cassie úgy döntött, gyorsan elmegy a boltba, mielőtt kiürül a konyha. A házat a két Mikaelsson testvérre hagyta, azzal a kikötéssel, ha valami baja lesz, kitekeri a nyakukat. Kol és Klaus vigyorogva elfogadta az ajánlatot. Amint a lány elment Klaus folytatta a kutakodást. Kol vonakodott követni őt - úgy egy-két percig -, de aztán győzött a kíváncsiság. Találtak, pár különleges teakeveréket, kézzel írt régi receptkönyveket, fényképeket a kis Cassie-ről, amiből Kol zsebre vágott egy darabot. Az említett képen a három év körüli Cassie ölelte magához a hatalmas masnival rendelkező Midnightot. A padláson pedig csak pár régi poros családi holmi volt, semmi érdemleges.

Mire Cassie hazaért addigra Kol és Klaus már a nappaliban volt és újra sakkozott. A fiatalabb testvér az egyik fotelben ült, Klaus a kanapén terpeszkedett.

-          A lakás még egyben van, bár nem sokon múlott – jegyezte meg Kol Cassie-nek. Aki elengedte a füle mellett a megjegyzést.

-          Mit csináltatok, amíg nem voltam itt? Felforgattátok a lakást, mi?– nézett rájuk csipkelődően Cassie, bár látszott rajta, hogy csak viccel.  

-          Igen, átnéztük a pincétől a padlásig – válaszolta hasonló hangnemben Nik, bár ő csak tényt közölt.

-          És találtatok valamit? – mosolyodott el a lány.

-          Nem sokat, bár én azt reméltem, hogy találok valami naplószerűséget tőled – jegyezte meg elszontyolodva Kol.

-          Nem írok naplót.

-          Kár.

-          Ha szeretnél valamit kérdezni, csak rajta – jegyezte meg könnyedén Cassie.

-          Most nem, de megjegyzem az ajánlatod és a leváratlanabb pillanatban foglak kérdezni – szögezte le a fiatal ősvámpír.

-          Én nem kérdezhetek? – szólt közbe Nik.

-          Csak rajta – bátorította Cassie.

-          Igazán lényegtelen kérdés, csak az érdekel, hogy hol laktál eddig?

-          Skóciában.

-          Így már értem az akcentust, köszönöm.

-          Nincs mit – bólintott a lány.

Megszólalt Kol telefonja.

-          Mit tehetek érted, Elijah? – szólt bele lazán a telefonba.

-          …

-          Igen, lennél olyan jó, hogy átveszed?

-          …

-          Egy angyal vagy – gügyögött bele a telefonba Kol, majd letette azt. Végül is mit számít az olyan formális dolog, mint a köszönés?

-          Nem szoktál telefonálás végén elköszönni? – tette fel érdeklődve a kérdést Cassie.

-          Minek? De ha szeretnéd, legközelebb mondom, hogy ezerszer csókollak, bár az kissé furán jönne ki, ha Elijahnak mondanám ezt – vágott töprengő fejet Kol, mint aki valóban megfontolja a dolgot.

-          Vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit – szólalt meg lemondóan a lány.

-          Neked viszont szívesen mondanám ezt, csak soha nem hívsz fel – folytatta a fiatalabb Mikaelsson.

-          Talán, mert folyton itt vagy? Mellesleg a telefonszámodat sem tudom – mutatott rá a lényegre Cassie.

-          Ez igaz, ezen könnyen segíthetünk. - Majd hirtelen ártatlan arcot vágott. - Cassie?

-          Igen, Kol, mondd, mit szeretnél? - pillantott rá az érintett gyanakodva.

-          Sok mindent, de a jelen helyzetben megelégszem a telefonszámoddal is – mondta egy elbűvölő mosoly kíséretében.

-          Még megfontolom – jelentette ki a lány egy hasonló mosollyal. Nik a háttérben szolidan felröhögött, amit öccse nem értékelt túlzottan, ezért hozzá vágott egy díszpárnát.

-          Kol, megtennéd, hogy nem teszed tönkre a berendezést? - kérdezte Cassie szemrehányóan.

-          Ő kezdte! - mutatott vádlón a nevetéstől lassan a földön fetrengő Nikre.

-          Te jó ég, hova kerültem? - emelte plafon felé a pillantását a lány.

-          Mystic Fallsba – vágta rá segítőkészen Kol.

-          Nem mondod?! - pillantott rá Cassie.

-          De, de – válaszolta bólogatva Kol, a lány tüntetően elfordult tőle. Nik eközben próbálta összeszedni magát és nem röhögni. Nem nagyon sikerült. Öccsén és Cassie-n nem lehetett nem nevetni. Nagyon szórakoztatóak voltak.

-          Nem volt szándékos – szólalt meg végül bűnbánóan Kol.

-          Nem haragszom – mosolyodott el Cassie.

-          Valóban? Akkor jó.

-          Szerintem is – szólt közbe Klaus, aki idő közben megnyugodott. Magában elismerte, hogy rég nevetett már ilyen jóízűen. - Nekem mennem kell.

-          Hová sietsz? - kérdezte Kol, aki kifejezetten örült Klaus jelenlétének. Bár ha elmegy, akkor kettesben lesz Cassie-vel, ezért gyorsan hozzátette: - Ég áldjon!

Nik megveregette öccse vállát köszönésképpen, majd a bejárati ajtó felé vette az irányt. Cassie követte.

-          Örülök, hogy megismertelek – vigyorgott rá a lányra.

-          Én is – mondta és viszonozta a mosolyt.

-          Vigyázz rá!  - biccentett a nappali felé, majd angolosan távozott.

-          Úgy látszik, ketten maradtunk – jegyezte meg Kol és elnyújtózott a foteljában.

-          Nem igaz. Itt van Midnight is – mutatott a szokása szerint a kandalló előtti szőnyegen fekvő macskára.

-          Szóval... Cassie...

-          Igen? - kérdezte a lány és leült a másik fotelba, úgy, hogy lábait lelógatta a karfán.

-          Mit akart Elena? - tett fel a kérdést, holott egyáltalán nem ezt akarta kérdezni.

-          Gondolom beszélni veled.

-          Meg veled. Vagy talán tévedek?

-          Nem, nem tévedsz. Már mondtam, hogy Elena nem örül annak, hogy veled ismerkedek és csak újra felhívta erre a figyelmemet.

-          És?

-          Mit és? Itt vagy még nem?

-          De itt vagyok – szólalt meg Kol szelíden. - Tudod – tette hozzá kisvártatva – nem emlékszem megköszöntem-e, hogy elláttál.

-          Nem tetted – pillantott rá a lány.

-          Akkor szeretném megragadni a pillantott... Köszönöm – nézett bele Cassie ragyogó zafírkék szemeibe.

-          Szívesen, bármikor – válaszolta Kol mogyoróbarna szemeibe nézve, majd félre pillantott és a haját kezdte birizgálni.

-          Nem tudom, Elena említette-e, de lesz egy Télköszöntő Bál – szólalt meg Kol. Természetesen tudta, hogy a hasonmás mondta a lánynak. De csak nem mondhatta azt, hogy „Szuperhallásom van és hallottam, amint Elena mondja neked.” Nonszensz.

-          Igen, említette. Megkért rá, hogy segítsek neki sütni.

-          Akkor nyilván te is eljössz – jegyezte meg könnyedén Kol. Közben gondolatban korholta magát, hogy hogyan lehet ennyire béna. Elvégre csak egy kérdés. Igazán nem nagy dolog. Egyszerű. Eljössz velem a bálba vagy sem? Ennyi. Akkor mi a francért ilyen rohadt nehéz megkérdezni?!

-          Valószínű – válaszolta Cassie. - Bár az egész bálozósditól kiráz a hideg.

-          Nem szeretsz kiöltözni?

-          A probléma nem a ruhával van. Azokat még kedvelem is, az abrosz meg minden. Olyan... klassz. Azt hozzá kell tennem, hogy a szoknya nem tartozik a kedvenceim viseleteim közé, de néha azért elmegy – magyarázta nagy beleéléssel Cassie.

-          Akkor mivel van a probléma? - tette fel a kérdést Kol

-          A cipővel.

-          A cipővel?

-          Azzal. Nem bírok magas sarkúban járni – jegyezte meg. Azonban ez csak egy kifogás volt, valódisága ellenére is. Nem szerette, ha sok ember őt figyeli, kérdezgeti. Legfőképp ezt utálta, a tolakodó kérdéseket. Mystic Falls elég kicsi város volt. Kíváncsi emberek pedig mindenhol vannak. Biztosra vette, ha elmegy a bálba a város fél lakossága őt fogja figyelni, ettől pedig kirázta a hideg. Mondjuk egy-két keresetlen szó után, biztos békén hagynák. 

-          Ez a probléma? - nézett rá fürkészve Kol.

-          Ez is – mondta Cassie.

-          Van még valami, igaz? - kérdezte lágyan Kol és előrehajolva megfogta a lány egyik lábszárát.

-          Az emberek – motyogta feszengve Cassie.

-          Mi van velük? - érdeklődte és megnyugtatólag simogatta a lány lábát. Senki nem gondolta volna, hogy még soha nem vigasztalt. Legalábbis eddig a pillanatig.

-          Figyelni fognak, kérdezgetni – fintorodott el Cassie.

-          Te meg, ha megunod, elküldöd őket a pokolba. Az lenne az est fénypontja - kuncogott fel egy pillanatra Kol, mert lelki szemei előtt látta is a jelenetet.

-          Kösz, ez kedves tőled – húzta fel az orrát Cassie.

-          Most mondd, hogy nincs igazam - kérdezte, közben pedig még mindig a lány lábát simogatta.  

-          De, igazad van – adta meg magát Cassie.

-          Na látod. Egyébként ne próbáld bemesélni, hogy érdekel, mit gondolnak rólad.

-          Nem is. Csak mindennek ellenére is zavar.

-          Szerintem nem lesz semmi probléma. Legfeljebb, mint már mondtam, okozol nekem és Niknek pár kellemesen szórakoztató pillanatot.

-          A bátyád ma is nagyon jól szórakozott – jegyezte meg Cassie, örülve, hogy már nem az ő bál iránti vonakodásáról van szó.

-          Ezt el kell ismernem – vigyorodott el Kol.

-          Tudod a testvéreid igazán kedvesek – jegyezte meg Cassie elgondolkozva.

-        Ezzel még nem sokszor vádolták őket. Ráadásul Rebekhával is találkoztál. Szóval igazán érthetetlenül hangzik, amit mondasz – tette hozzá egy huncut mosollyal, a lány lábát pedig továbbra sem engedte el.

-          Ennek ellenére igaz.

-    Ha legközelebb találkozol velük, mondd meg nekik. Elijah értékeli majd, Nik hitetlenkedni fog, Rebekah meg, azt hiszem, el lesz telve magával. Jobban, mint általában.

-          Te is kedves vagy – szólalt meg a lány ránézve.

-          Én? Rám abszolút nem jellemző.

-          Most is kedves vagy. Megpróbálsz megvigasztalni.

-          És bevált?

-          Szerinted? - forgatta meg a szemeit Cassie.

-          Azt hiszem igen.

-          Jól hiszed – bólintott rá Cassie. Kol ránézett és úgy gondolta, eljött a megfelelő pillanat. 

-          Cassie?

-          Kol? - kérdezett vissza az érintett.

-          Értem, hogy nem szereted a bálokat, de arra gondoltam, hogy esetleg...

-          Igen?

-          …esetleg eljöhetnél velem – jelentette ki. Nem kérdezett, á nem. Kijelentette. Remek. Igazán remek. Közben reménykedve pillantott Cassie-re, a válaszra várva.