2. évad 14. fejezet

 Sziasztok! Tudom, hogy a megígérttől egyel később érkezett az új rész. Legközelebb megpróbálom időben hozni :) Kellemes olvasást :)

Családi hobbi

„A fontosnál fontosabb dolgokat lehet együtt is csinálni. (...) Úgymint szerelem, család, hivatás, hobbi. Ezt így nevezik: Élet.” Vavyan Fable

Az esküvők előtti hetek egyesek számára pihenéssel, mások számára meg kemény, ám fáradalmasnak nem igazán minősülő tervezéssel telt el. Valamint voltak olyanok, akik középen ragadtak és ide-oda ingáztak a két állapot között. A pihenők csoportját erősítette Cassie, Kol, a pici Christian, Ann, a kis Gabriel, Damon és Dean. Középen ingázott Nik, Elijah, Ric, Liam, Stefan, kényszerűség szempontjából Lucas és Eliot. A szervezők pedig természetesen Caroline, Rebekah, Lorenna, Elena voltak, valamint Annabell is segített nekik. Cassie inkább kivonta magát abból, hogy besegítsen az esküvőkbe tekintve, hogy ez nem igazán volt az ő szakterülete. Persze azért, ha szükség volt, akkor tanácsokat adott, de nála ennyiben kimerült minden. Napjai legtöbbjét a kicsit Christian és Ann kötötték le. És velük együtt Dean is. Kol felfedezte, hogy benne és fiában – abban, aki a jövőből jött – közös ponton szenvedély a baseball. Így aztán szükségesnek érezte azt, hogy a Mikaelsson villa mellet készítsenek egy kisebb pályát, hogy tudjanak játszani. Klaus nem igazán bánta a dolgot, tehát vállat vonva áldását adta az ötletre, tekintettel arra, hogy néha ő maga is beállt játszani. Ann Lorenna határozott útmutatása miatt tanult, de ha nem így volt, akkor vagy a kis Gabriellel játszott, vagy Kollal és Deannel baseballozott. A kis Gabriel teljesen elveszett a szervezkedés forgatagában és általában Nik, vagy Caroline mellett játszva hallgatta a készülődés menetét, amivel nem is igazán volt tisztában. Csak azt értette, hogy az ő új szülei is összefognak, majd házasodni, ismét ő lesz a gyűrűhordozó – aminek nagyon is izgatottan várt – valamint megtudta, hogy neki is lesz kistestvére, ráadásnak kettő. Amit örömmel vett és már alig várta, hogy közösen játszhassanak majd. Ezért aztán folyton arról kérdezte szüleit, hogy mikor érkeznek meg a húgai. Caroline ilyenkor mindig kedvesen, bár kissé elpirulva biztosította arról, hogy nemsokára. Nik meg szokásos büszke vigyorgása közepette bejelentette, hogy majd ő megsürgeti az a fránya gólyát. Persze ezután rendszerint kapott egy alapos fejbevágást Caroline-tól. Damon egyértelműen kivonta magát mindenféle szervezkedési kísérlet alól, mivel nem igazán volt hangulata ahhoz, hogy Lorenna, Rebekah vagy akár Caroline parancsait hallgassa, nehogy még teljesítse is őket. Stefan egészen ki bírta magát menteni a szervezés alól, bár ő puszta szívességből azért mégis elvégzett aprócska feladatokat. Például az esküvői terítők megvételét, amikről persze kiderült, hogy ő bolond egy árnyalattal világosabb zöldet vett, mint amint a lányok elterveztek és még háromszor kellet fordulnia, mire megválasztották a megfelelőket. Bátyja természetesen a képébe röhögött és megmondta neki, hogy: „Várható volt, hogy rabszolgasorba taszítanak téged is, tekintve, hogy te… te vagy”. Szóval Damon remekül mulatott, Stefan és a többiek fáradozásain. Dean élvezte, hogy ott sündöröghet rokonai körül és olykor mágiával töltötte ki unalmas mindennapjait, amikor is általában azért segített az esküvő megszervezése szempontjából szükséges dolgokon vagy éppen pont, hogy hátráltatta őket valamilyen varázslattal. Klaus a kis Gabriellel játszott és már alig várta, hogy két lánya is megszülessen. Persze tudta, hogy előtte még az esküvőt is zökkenőmentesen meg kell tartaniuk, de annak megszervezését a lányokra bízta ő csak rábólintott a dolgokra, és ha szükséges volt, akkor még tanácsot is adott valamilyen apróság kapcsán, tekintve, hogy a nagyobb dolgok elrendezését a vezetőségre bízta. Elijah szokásos nyugodtságával és tárgyilagos stílusában kezelte a készülődést is, megadva az Elena számára szükséges legtöbb támogatást. Aminek a hasonmás nagyon örült, bár még mindig őrlődött azzal kapcsolatban, hogy mi is lesz vele. Marad ember, aki végül sajnos óhatatlanul is megöregszik és meghal vagy a vámpír létet választva az örökké valóságon át a családja mellett marad. A választás nagyon is nehezére esett. Ric Lorenna nyomására szintén kénytelen volt besegíteni. És még a vörös hajú boszorkány egyre több és iránymutatóbb célzásait is el kellet viselnie, az ő esetlegesen felmerülő esküvőjükre vonatkozóan. Amik mindig roppantul zavarba hozták őt és csak hebegni meg habogni volt képes. Liam, bár nem tervezte azt, hogy nagyobb részt vállal az esküvők megszervezésében mégis úgy alakult, hogy így kellet tenni, tekintve, hogy sem húga, sem pedig szőke hajú szerelme nem tűrte azt, hogy csak úgy nyugodt pipázgatással töltse az idejét. Pedig ő egyáltalán nem bánta volna, ha pihengethetett volna, mivel még mindig edzette magát a gondolathoz, hogy nemsokára gyereksereglet fogja megszállni őket. Lucas édesanyja kérlelő szemei miatt szintén kivette a részét a nagy eseményekből. Folytatva a próbababa szerepét, amit kénytelen kelletlen továbbra is elviselt. Annak azért hálát adott, hogy a női ruhákat nem kelet fölpróbálnia. Eliot anyukája mellett tüsténkedett, és ha valami probléma felmerült, akkor sietve megnyugtatta. Nem szerette volna, ha valami baja esik a sok aggódás miatt. Caroline élvezettel vetette bele magát a számára szinte könnyedségnek tetsző dolgokba. Amiktől más elfáradt volna ő teljesen feltöltődött. Természetesen figyelt arra, hogy a kis Gabriel és Klaus sok időt tudjanak együtt tölteni. Rebekah már alig várta bátyjai nősülését és ezzel együtt szerette volna, ha ő is nemsokára oltár elé vonulhat Liammel. Lorennának nem esett nehezére az esküvők párhuzamos tervezése. Annabell pedig úgy vélte, hogy besegít a többieknek. Egyébként is szerette az ilyen alkalmakat, bár tény, ami tény édesanyja sokkal jobban értett az ilyesmihez.

Tehát Mystic Fallsban zajlott az élet. Valamint Arthur Williams és Esther és előkészítették a maguk terveit. Amik az ősök terveire még csak nem is sejthető nagyon is sötét árnyékot vetett. Persze Klausék nem feledkeztek meg a boszorkányvadászról sem, mégis úgy vélték, hogy kellő előkészületet tettek annak érdekében, hogy minden rendben legyen a férfi és Esther megállítására. Legalábbis az esküvőkig mindképpen. A boszorkányvadász természetesen alaposan kikérdezte Abby Bennett-et, aki mivel tudta, hogy lánya élete a tét minden kérdésre válaszolt. Vagyis elárulta azokat a dolgokat, amikről tudomása volt.

• Nemrég tértek haza Skóciából. Jött velük három ismeretlen fiú, nem tudom kik ők. Persze azért jöttek, mert hallották mi történt Angliában a boszorkányokkal – mormolta a boszorkányból lett vámpírnő bűntudatosan. Nem szerette volna elárulni lánya legjobb barátait és azok családját, de azt még kevésbé akarta, hogy Bonnie miatta ugyan arra a sorsra jusson, mint szegény Angliában lévő halott boszorkányok és a nagyon is pórul járt Jamie.
• Igazán sajnálatos, viszont nagyon is szükséges esetek – vont vállat Arthur Williams könnyedén. A terve szempontjából mindképpen szükséges volt a boszorkányok halálára és egyébként is nem hiába volt a boszorkányvadász, aki mint azt neve is mutatja a boszorkányokat vadászta. Ezért aztán az útjába kerülő boszorkányok halála teljesen elkerülhetetlen volt.
• Azt mondták maga volt – remeget meg a nő. Volt pár boszorkány, akiket ő maga is ismert még régről és egyáltalán nem értette, hogy Arthur Williams mégis mi okból lett ennyire vérengző velük szemben. Természetesen azért ő is tisztában volt a férfi mivoltával, mégis ennyire még soha nem fajult el a helyzet. Legalábbis neki nem volt ilyen dologról tudomása.
• Így is van, viszont ne aggódjon a kis Bonnie nincsen veszélyben… legalábbis még. Ez csak és kizárólag magától függ – jegyezte meg a férfi kíméletlenül.
• Én… ne ölje meg őt is – pillantott sírva a halott Jamie-re Abby. Nem bírta volna elviselni, ha a lánynak miatta kelljen meghalnia.
• Nyugodjon meg. Szóval említett három fiút. Nem tudja, hogy ők kicsodák? – csapott le a tétován elejtett megjegyzésre a boszorkányvadász.
• Nem, igazán, nem tudom – rázta meg a fejét félve a vámpírnő, próbálván nem elárulni a három fiú kilétét.
• Így nem fogunk egyről a kettőre jutni. Kérem, legyen velem őszinte – vetette fel a férfi már majdhogynem kedvesen. Pont úgy, mintha egy egyértelműen halálra ítélt személy előtt felajánlaná az utolsó szó jogát mielőtt mindennek vége lesz.
• Jeremy azt mondta Bonnie-nak, hogy ők a jövőből jöttek. Christian, Lucas és Eliot – árulta el bűntudatosan a fiúk kilétét Abby.
• Szóval a jövőből jöttek segíteni a szüleiknek? Ez igazán érdekes. Christian, ha jól tudom Cassie kisasszony fia… - mondta a férfi szórakozottan.
• Igen, ő az – bólintotta a vámpírnő remegve.
• És a másik kettő? – érdeklődte Arthur Williams. Vajon ki volt az, aki visszaküldte őket? És mégis miért? Minden bizonnyal Cassandra volt, vagy talán Moira? Ki tudja, hogy ők mennyire avatkoznak bele ezekbe a dolgokba. Remélem, hogy ez azt jelenti, hogy a tervem sikerrel fog járni, gondolta a férfi eltöprengve.
• Lucas, Rebekah és Liam fia. Eliot szülei pedig Elena és Elijah – felelte Abby Bennett halkan. Tényleg nem akarta elárulni lánya legjobb barátnőit és annak családját, de nem volt más választása.
• És tényleg mindössze a veszély miatt térek volna vissza Mystic Fallsba? – kíváncsiskodott tovább a boszorkányvadász elgondolkozva. Ugyanis ebben a lehetőségben igazán kételkedett. Tudta, hogy később értesíteni kell erről Esthert, aminek kapcsán tisztában volt azzal, hogy az ősboszorkány teljesen ki fog térni az egyébként sem jó kedvéből. Ami őt roppantmód irritálta, de úgy vélte ettől függetlenül nagyon is jó szövetségese a nő.
• Nem, most lesz Caroline és Klaus, valamint Elena és Elijah esküvője – árulta el a két nemsokára bekövetkező nagy eseményt a vámpírnő.
• Köszönöm, a hasznos információkat Miss Bennett. Tudja, attól, hogy az ősei családnevét és nem a férjét használja így sokkal könnyebb volt megtalálnom önt. De persze most már nem számít – vont vállat a férfi érdektelenül.
• Hogy érti? – remegett meg a nő és tudva, hogy mi következik megpróbált elmenekülni. Az egykori boszorkány szaladt volna ki az ajtón vámpírsebességgel, amikor is a boszorkányvadász felkapta az asztalra helyezett kardot és utána vágta. Egyenesen a nő szívét találta el vele.
• Soha nem tanulnak a hibáikból és mindegyik megpróbál elmenekülni, de minek, ha nincsen semmi értelme? – csóválta meg a fejét értetlenül Arthur Williams. – De legalább szolgáltatott pár hasznos adatott. Jövőből jött segítők? Igazán kedves, de teljesen feleslegese. Úgy hiszem az lesz a legjobb, ha az esküvői programokat én fogok a saját ízlésem szerint átszervezni. Egyébként biztos unalmas lenne, ha minden az ő terveik szerint alakulna – jegyezte meg mintegy saját magának a férfi. Kifelé menet kihúzta a kiszáradt vámpírnőből a kardját és telefonját elővéve távozott. Ugyanis támadt egy remek ötlete az egyik esküvővel kapcsolatban. Nem igazán vette a fáradságot arra vonatkozóan, hogy eltakarítsa maga utána a két hullát. Tekintve, hogy nem igazán volt szokása és kíváncsian várta, hogy erre mit is fognak lépni az ősök.

• Hát ti meg mégis mit csináltok? – érdeklődte a kocsijából kiszálló Damon. A kérdezettek nem voltak mások, mint Kol és Dean, akik éppen akkor csukták be maguk mögött a bejárati ajtót a tőlük telhető leghalkabban.
• Psz – pisszegte le apósát az ős nagyon is hevesen.
• Gyere hátra – tátogta a jövőből jött fiú. Az idősebb Salvatore pedig vállat vonva követte a két settenkedőt.
• Na, akkor most már eláruljátok, hogy miért is jöttetek ki ilyen nagy csöndben? – vont fel a szemöldökét Damon, mikor úgy ítélte meg, hogy végre kellő távolságra értek a háztól.
• Szörnyű volt, borzalmas! El nem tudod képzelni, hogy Rebekah mit akart – borzongott meg Dean erősen bosszankodva és a fejére csapta a baseball sapkáját. Hátha attól erőt tud meríteni.
• A húgod már megint elvetette a sulykot mi? – jegyezte meg az idősebb Salvatore Kol felé fordulva, aki szintén felkapta a baseball sapkáját.
• Igen, ráadásul Lorennával és Caroline-nal kiegészítve a hatás ezerszer erősebb és félelmetesebb – húzta el a száját az ős elismerve, hogy elmenekültek a vezetőség tervei elől. Aminek minden bizonnyal meglesz a következménye, de egyszerűen már nem bírták tovább.
• Szerette volna, ha felveszek egy rózsaszín inget, de aztán inkább egy vöröset adott a kezembe, de én meglógtam – vont vállat Dean könnyedén elárulva, hogy miért is döntött a távozás mellett. Mivel egyáltalán nem akar ő is csatlakozni a próbababák csoportjához.
• A te akaratos és követelődző húgod akkor még mindig magasan szárnyal – mondta az idősebb Salvatore gúnyosan.
• Nos, ha esetleg a szíveden viselnéd a dolgot, akkor bemehetsz helyettünk – vetette fel Kol szurkálódva.
• Kösz, de inkább kihagynám – font össze a karjait a mellkasa előtt a vámpír bosszankodva, mivel a lehetőségtől kirázta őt a hideg. Ezért aztán úgy döntött addig ott marad a két lopakodó mellett és megnézi, hogy mit is terveznek csinálni a feladataiktól megmenekült szökevények.
• Pedig Lorenna biztos szavakat sem találna arra, ha te is csatlakoznál hozzájuk – röhögött fel az ős, aki maga elé képzelte a vörös hajú boszorkányt, amit Damon kezébe nyom egy csomó ruhát és megkéri, hogy próbálja fel mindegyiket szépen sorba és természetesen mutassa is meg, hogyan áll.
• Képzelem – borzongott meg a lehetőségre az idősebb Salvatore. Nagyon is jól ismerve Lorenna stílusát és most az esküvők miatti szinte teljesen megszállott hangulatát. Dean próbálta nem is próbálta elrejteni vigyorát, mivel dédnagyanyja és nagyapja közötti konfliktusok mindig is mulatságos voltak a számára.

• Apa most én akarok az ütő lenni! – jegyezte meg Dean lelkesen és már meg is ragadta az egyik ütőt.
• Legyen – egyezett bele Kol vállat vonva. Tényleg számára mindegy volt, hogy milyen poszton is van, csak ne kelljen neki is próbababának lennie, mint Lucasnak és Eliotnak. Nem mintha nem élvezte volna azt, hogy rokonai csodálatukat fejeznék ki azért, mert neki minden jól áll. Hanem egyszerűen nem volt kedve hozzá. Ezért is volt az, hogy ők ketten csöndben lopóztak ide a villa mögötti pályára. Persze a szokása szerint a legjobb pillanatban megérkező Damon majdnem lebuktatta őket, de szerencsére még időben megoldották a dolgot mielőtt lebuktak volna, ami garantáltan rosszul végződött volna.
• Egyébként már kérdezni is akartam, hogy nem gondoljátok e, hogy túl közel vagytok a villához? – jegyezte meg Damon érdeklődve, várva a választ. Tekintettel arra, hogy a másik kettő felvette a kellő pozíciót. Kérdése nagyon is jogos volt, ugyanis a pálya valóban közel helyezkedett el a Mikaelsson villához.
• Nem, és egyébként is nincs olyan dolog, amit ne lehetne tudat nélkül helyre hozni, ha történne valami – felelte Dean vállat vonva. – Oké, apa – koncentrált az érintettre a jövőből jött fiú.
• A csavart labdámat nem fogod tudni kivédeni – vigyorodott el Kol győzelemittasan előre várva a sikert. És az sem igazán kedvtelenítette el, hogy minden valószínűség szerint ő tanította baseballozni a fiát így az tudja, hogyan is cselezze ki őt. Aztán már dobta is a labdát. Dean pedig teljes erejével elütette a felé száguldó labdát. Ami ezután nagyon is szép röppályát leírva egyenesen berepült a villa egyik nagyon is csukva lévő ablakán.
• Hoppá – mondta Dean ártatlanul pislogva gyorsan a háta mögé dugta az ütőt. Kol hozzá hasonlóan gyorsan lerángatta magáról a kesztyűt és az erdőbe hajította az erősen gyanúra okot adó bizonyítékok egyikét.
• Christian! – hajolt ki mérgesen az ablakon egy nagyon is ingerültnek tetsző Lucas. Nem is véve észre, hogy ennek következtében unokatestvére első nevét használta.
• Igen? – kiáltott oda neki az érintett és próbált úgy tenni, mint aki éppen csak arra járt és határozottan nem az előbb ütött be egy baseball labdát az egyik csukott ablakon.
• Megtennéd, hogy legközelebb azért vigyázol?! – dobta vissza hevesen a labdát a zöld szemű fiú, amit unokatestvére varázslattal állított meg. Ugyanis a vészesen suhanó tárgy közelebbi ismeretséget szeretett volna kötni az arcával, ez pedig Deannek nem igazán volt kedvére való.
• Tehették én arról, hogy a baseball labdák furcsa módon önálló repülésbe kezdtek? – tárta szét a karjait ártatlanul. A baseballütő pedig a háta mögött lebeget úgy, hogy pont takarásban volt.
• Persze, ha ez így van, akkor én meg nagyon nagy kényszert éreztek majd arra, hogy hozzád vágjam az asztaldíszek egyikét! – fenyegetőzött Lucas mérgesen, mivel nem volt ínyére, hogy az ablakon berepülő labda eltalálta. Persze semmi baja nem lett, de attól még véleménye szerint ez ugyan úgy számított.
• Lucas nincs felesleges asztaldíszünk! – csattant fel Rebekah is fia megjegyzésére reagálva. Ugyanis tényleg nem preferálta volna, ha a fiúk a vitájuk közben összetörik azokat mivel sejtette, hogy egynél nem tudnának megállni.
• Dean, szeretném látni rajtad, azt az öltönyt fiatalember – jegyezte meg Lorenna is csípőre tett kezekkel kihajolva az ablakon. – Kol ez rád is vonatkozik – tette hozzá hevesen gesztikulálva. És csak Ricnek köszönhette, hogy ennek következtében nem esett ki az ablakon.
• Úgy érted én is fiatalember vagyok? – érdeklődte az ős vigyorogva.
• Nem úgy értem jössz te is próbálni – szögezte le Rebekah kiegészítve a vörös hajú boszorkány mondandóját.
• Megyek – mormolta lehajtott fejjel a jövőből jött fiú. És apjával együtt vert sereg módjára bevonultak a villába. Damon meg szem forgatva követte őket.
• Tipikus, hogy csak még nagyobb bajba sodorták magukat – mormolta közben szórakozottan.

A betört ablakot Dean egy gyors varázslattal helyre hozta aztán apjával együtt ők is beálltak a próbababák szenvedő sorába. Pár órával később csörgött Caroline telefonja.

• Anya? Azt hittem megbeszéltük, hogy átjössz ruhapróbára a villába – mondta a szőke hajú lány kissé vádlón.
• Caroline édesem, később ígérem, benézek, és most csak arról szeretem volna szólni neked, hogy késni fogok egy kicsit – vallotta be hívásának okát Liz.
• Remélem is, hogy jössz – kötötte ki a lány akaratosan. – Viszont akkor legalább azt áruld el, hogy miért késel – tette hozzá Caroline nagyon is kíváncsian.
• Később – ígérte a seriff sóhajtva. Tényleg nem szerette volna, ha valami beárnyékolja lánya és Elena nagy napját, viszont most olyan dolog történt, ami a mostaniak fényében egyszerűen nem várhat. - Damon véletlenül nincsen ott? – tette hozzá érdeklődve a kérdést. Hogyha az idősebb Salvatore szokása szerint lánya és unokája mellett van, akkor ezzel együtt értesítse őt és a többieket is az történekről. Persze lányát és a lányokat nem szerette volna felizgatni.
• Véletlenül pont itt van mellettem és már kéri is a telefont – forgatta meg a szemeit kissé morcosan Caroline és duzzogva a vámpír kezébe nyomta a mobilját.
• Azt hiszem ez egy magánbeszélgetés lesz – jelentette ki Damon és a baseball pályára sétált. Holott tudta, hogy a többieknek is el kell majd mondani azt, ha fontos dolog történt, de először ő egymaga akarta tudni.
• Caroline? – kérdezte Nik a szőke hajú vámpírlány mellé lépve látva, hogy az mennyire szomorú lett.
• Anyának a munkája már megint fontosabb, mint én – hajtotta le a fejét az érintett bánatosan.
• Ez nem igaz, te is tudod, hogy Liznek te vagy a legfontosabb – húzta magához a szőke hajú vámpír a hibrid gyöngéden.
• Tényleg? – pislogott fel szerelmére Caroline.
• Biztos vagyok benne – biztosította kedvesét Nik sziklaszilárd meggyőződéssel. – Ahogy abban is, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy ideérjen majd hozzád és segítsen neked. Addig is igazán megmutathatnád nekem, hogy milyen is lesz az esküvő ruhád – vigyorodott el a hibrid.
• Nik mégis hogy gondolhatsz ilyet?! – tromfolt le őt egyből Rebekah és Lorenna.
• Oké, nyugi csak vicc volt – emelte fel a kezeit Nik. Aztán amikor a vezetőség másra figyelt csatlakozott a konyhában lévő Cassie-hez. – Cassie kérhetnék tőled egy látomást? – puhatolózott a hibrid sógornőjétől, aki éppen a kicsit Christiant próbálta megitatni egy kis vérrel. Amit a kisfiú kitörő lelkesedéssel és mohósággal fogadott.
• Attól függ – válaszolta a lány kedvesen.
• Nos, kettő is lenne az egyik Caroline esküvői ruhájával lenne kapcsolatban, a másik pedig a lányaimmal – árulta el Nik.
• Caroline esküvői ruhájához illő nyakláncot akarsz venni? – kérdezte Cassie mindent értően.
• Igen, itt egy katalógus és igazán leköteleznél, ha adnál egy kis segítséget – felelte a hibrid.
• Legyen – mosolyodott el a lány és a rábökött a szerinte megfelelő nyakékre.
• Kösz, és ami a lányaimat illeti… - hagyta függőben a mondatott Nik reménykedve. Ugyanis terveivel ellentétben eddig sem Lucastól, sem Deantől nem tudott meg semmit. És itt nem arról volt szó, hogy a két fiú nem veszekedett volna, mert nagyon is sokszor összeszólalkoztak egymással. Egyszerűen csak soha nem csúszott ki semmi lényeges a szájukon. Legalábbis olyan, ami a hibridet érdekelte volna. Eliot-ot pedig eleve kizárta az információ források listájából. Tekintve, hogy a fiú idősebb öccséhez hasonlóan nagyon diszkrét volt.
• Nik, Nik hát már megint túl kíváncsi vagy? – csóválta meg a fejét a konyhába belépő Kol. – Itt van apa – vette át vigyorogva kisfiát a feleségétől az ős, aztán megcsókolta a lányt.
• Csak egy-két dolgot szeretnék tudni – biggyesztette le a szája szélét Nik.
• Hát ez most nem jött össze és menj szépen, mert Caroline keres – válaszolta öccse vállat vona. A hibrid pedig már szedte is a lábát, hogy megnézze miben is lehet szerelme segítségére.

• Néha szinte teljesen levakarhatatlan – mormolta Kol bátyja után pillantva.
• Egyszerűen csak kíváncsi – mosolyodott el Cassie.
• Túlságosan is – horkantotta az ős bosszankodva. – Na mit csináltatok ti ketten? – érdeklődte és rávigyorgott a kisfiára.
• Amíg te a büntetésedet töltötted adtam neki egy kis vért – válaszolta a lány.
• Ezért éreztem azt a kis szúrást az ujjamban, furcsa is volt, hogy hirtelen, mintha elzsibbadt volna – merengett el Kol.
• Igen, a csuklómból én nem igazán tudtam, hogy adjak – vont vállat Cassie.
• Majd megtanítalak rá – húzta magához feleségét az ős.
• Jól hangzik – válaszolta a lány. Kol pedig megcsókolta őt. A koszorúslány ruhában lévő Ann ekkor lépett be a konyhába, hogy kikérje szülei véleményét.
• Muszáj előttem? – kérdezte kissé nyűgösen a kislány. Most kellet már vagy a tízedik ruhát felpróbálni és igazán nem volt hangulata még ehhez is. De tisztában volt azzal, hogy még mindig jobban járt, mint Lucas és Eliot, vagy most már Dean.
• Muszáj – válaszolta Kol. – Úgy látom Aprajafalváról megérkeztek az esküvőkre szánt ruháid Törpilla – tette hozzá az ős nagyon is jól szórakozva a kislány szenvedései. Tekintettel arra, hogy nemrég neki is át kellet élni hasonlót, de ő gyorsan megszabadult ezektől a dolgoktól. Vagyis nyomós indokkal kimentette magát. Ami nem volt más, minthogy megígérte Cassie-nek és a pici Christiannak, hogy a nap többi részét velük tölti. Annt is hozta volna magával, de a kislányt sajnos nagyon marasztalták. Ezért mit volt mit tenni ott kellet hagynia.
• Nem vagy vicces – lépett rá az ős lábára apró cipőcskéjének a sarkával a kislány.
• Au – szisszent fel Kol jelezve, hogy Ann nagyon is eltalálta a lábfejét.
• Túléled – vigyorgott rá az ősre a kislány. Mire kapott egy sértett pillantást válasz gyanánt.
• Ann – szólt rá a kislányra Cassie és férjére is vetett egy figyelmeztető pillantást, jelezve, hogy azért ne ragadtassák el magukat.
• Szerintettek? – fordult körbe Ann várakozva, várva az ítéletet.
• Mint egy habcsók – felelte Kol.
• Te láttál már zöld habcsókot? Gondolom megetted és az agyadra ment – felelte a kislány vigyorogva.
• Szerintem… aranyos – mosolyodott el Cassie. Egyrészt szórakoztató volt számára Kol hasonlata és Ann válasza. De férjének tényleg igaz volt. Ha a színt leszámítjuk, akkor Ann úgy nézett ki, mint egy nagy habcsók. A kis Christian is elgügyögte a véleményét.
• Akkor úgy látszik, fel kell vennem egy másikat – válaszolta a kislány lehangoltan.
• Nézd a jó oldalát – tette Ann vállára a kezét Kol meglehetősen támogatóan.
• Az mi lenne? – érdeklődte a kislány kíváncsian.
• Te még mindig jobban jártál, mint a fiúk – vigyorodott el az ős.
• Igazad van – vigyorodott el Ann boldogan.
• Nekem mindig – szélesedett ki Kol vigyorra.
• Persze – forgatta meg szemeit a kislány és felment, hogy felvegyen egy másik ruhát, amiben határozottan nem fog úgy kinézni, mint egy habcsók.
• Olyan szemtelen – biggyesztette le az ajkát az ős, majdnem úgy, mint korábban bátyja tette.
• De pont ettől érzed őt a sajátodnak – mosolyodott el Cassie.
• Igaz – hagyta helyben a dolgot Kol. – Te is szemtelen leszel? – kérdezte a kis Christiantól. Fia nagy kék szemeivel kissé álmosan rápislogott.
• Ha valóban tudni akarod a választ, akkor csak fel kell menned az emeletre vagy elég, ha fülelsz – csókolta meg a férjét a lány. Ide hallva jövőből érkezett gyermeke éppen elmondja Lorennának, hogy az által kiválasztott nyakkendőt ő soha nem hajlandó felvenni.

• Most már csiripelhetsz Liz, szerintem már nem hallanak – szólt bele azért halkan a biztonság érdekében a telefonba a vámpír.
• Nem a mi körzetünkben, de találtak két hullát és azt hiszem, fontos lehet – jegyezte meg a nő.
• És ez miért is érdekel minket? Talán boszorkányok voltak? – érdeklődte Damon. Mivel akkor az azt jelentené, hogy Arthur Williams itt van a közelben, ami azért jó volt arra vonatkozóan, hogy a városba nem tudott belépni. Rossz pedig, hogy akkor nagyon is a sarkukban liheg, ami roppantul idegesítő volt. Több szempontból is.
• Nem, legalábbis az egyik már nem volt az – vallotta be Liz lenézve Abby Bennett kiszáradt hullájára. Ugyanis a hírek alapján rájötte, hogy bizony természetfeletti támadásról van szó, így aztán illetőségre hivatkozva ők is kivonultak és kisebb huzavona után magának tudta követelni az ügyet. Ami végül is nem volt nehéz, csak sok papírmunkával fog járni. De inkább ez, minthogy más kezdjen nyomozni ilyen ügyben. Tekintve, hogy az ő Mystic Fallsi rendőrsége a hagyományok miatt erre volt specializálódva.
• Oké, nem vagyok jó a te feltételeid szerinti barkóbában – adta meg magát a vámpír tanácstalanul nem értve kire is céloz a szőke hajú nő.
• Itt vagyok egy mindentől távol eső házban és Abby Bennett, valamint a nevelt fia Jamie hullája fekszik előttem – nézett le szomorúan a két testre. Tudta, hogy nemsokára el kell mennie Bonnie-hoz és Anthony Hopkinshoz és el kell árulnia nekik, hogy mi is tört itt. Néha annyira utálom a munkámat, gondolta fáradtan. Tudva, hogy szegény lányt mennyi csapás is érte mostanában és ezzel csak még rosszabbá tesz számára mindent.
• Ez tényleg fontos lehet. Mivel követték el a gyilkosságot? – kíváncsiskodta Damon. A két halott nem igazán hatotta meg őt, viszont a családtagjait minden ki nem mutatott érzése ellenére nagyon is féltette.
• Mindkét esetben egy éles szúró tárgyal, én személy szerint kardra gyanakodnék – jelentette ki teljesen sziklaszilárd meggyőződéssel Liz.
• Gondolom a tettesre utaló összes nyom eltűnt – húzta el a száját a vámpír. Ugyanis megfigyeléseik alapján ez volt a precedens.
• Igen, nincsen semmi. Se ujjlenyomat, se egy cipőnyom vagy más, amiből akár kiindulhatnánk, mégis… - hagyta félbe tétován a mondatott a seriff.
• Mégis biztos, hogy Arthur Williams volt az, a mi drága kis boszorkányvadászunk – fejezete be a nő mondatát Damon gúnyosan.
• Elmondanád a többieknek is? – kérdezte Liz úgy és érezhető volt a hangjából, hogy arra kéri, a vámpírt fogja vissza magát és kezelje a helyzetet az azt megillető komolysággal.
• Persze, szerintem páran át is ruccanunk körülnézni – mondta Damon, mivel szinte biztos volt abban, hogy a közelség miatt azért tesznek ott egy kutató expedíciót. Hátha megtudnak valamint, amit a rendőrök nem.
• Rendben itt megvárlak titeket – válaszolta a seriff.
• Azért vigyázz magadra Liz, nem akarom, hogy visszamenjen és mi már csak a hulládat találjuk meg – jegyezte meg az idősebb Salvatore és bár nem érződött a hangjában attól még aggódott a nőért tekintve, hogy az egyik legjobb barátjáról volt szó.
• Damon, Mystic Falls seriffje vagyok és elhiheted nekem, hogy túléltem már egy-két rázós helyzetet – mosolyodott el Liz, mivel tényleg jól esett neki a vámpír törődő aggódása.
• De a legtöbben én ott voltam – ellenkezett Damon.
• Tudom, na menj, én pedig addig megpróbálom nem leszúratni magam – mondta Liz, majd lette a telefont és folytatta a helyszínelést, hátha a többiek megérkezéséig talán mégis találnak valamit.

Damon ezután visszament a Mikaelsson villába és alig láthatóan leintette Niket, Elijah-t, Dean-t, valamint Kolt. Tekintettel arra, hogy a többieket sehogy sem tudta volna észrevétlenül félre vonni és kihozni.

• Liz valami fontosat mondott el igaz? – érdeklődte Elijah tárgyilagosan.
• Köszönjük a remek megállapítást Elijah – piszkálódott Kol.
• Arthur Williams megölte Abby Bennettet és a neveltfiát Jamie-t – árulta el a seriff hívásának okát az idősebb Salvatore.
• Mivel? – kérdezte Dean.
• Egy kardal, ahogy az nála módi – vont vállat nagyapja.
• Tudtad, hogy meg fog halni? – fordult a jövőből jött fiú felé Nik.
• Nem volt ismerős a neve és mivel nem találkoztunk soha, így nem tudhattam – rázta meg a fejét Dean.
• Nem árultuk el nektek, hogy mik történtek? – kérdezte Kol meg lehetősen értetlenül állva ez előtt, mivel fia közléséből erre tudott következtetni.
• Nem, azt sem tudom, hogy mi lett Arthur Williamsszel – válaszolta Dean.
• Nem árultuk el nektek, mert tudtuk, hogy visszajöttök – jegyezte meg Elijah a saját véleményét.
• Remek, biztos, hogy ez nem az én ötletem volt – szúrt közbe Nik nehezményezően.
• Mi lenne, ha esetleg foglalkoznánk azzal, ami miatt Liz felhívott és nem pedig ötletbörzéd tartanánk a jövőről? – kérdezte Damon gúnyosan.
• Nagyapának igaza van. Elmegyek a helyszínre és körbe nézek – jegyezte meg Dean, úgy vélte, hátha mágiája segítségével ki tud valamit deríteni az ott történtekből.
• Én is megyek, mert megígértem Liznek – szögezte le az idősebb Salvatore.
• Ha mind megyünk, az gyanúra adhat okot és nem szeretném, ha a többiek idegeskednének, ezért én maradok – mondta Elijah.
• Én is maradok – válaszolta Nik mindenki legnagyobb meglepődésére. – Valami problémátok van talán? – kérdezte rokonaitól bosszankodva.
• Nem, Nik. Viszont, ha te maradsz, akkor én megyek – felelte Kol. – Cassie felment lefektetni Christian-t, adjatok egy percet és röviden vázolom neki a helyzetet – tette hozzá.
• Nem gondolod, hogy ettől aggódni fog? – kérdezte Elijah.
• Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy nem árultam el neki, hogy mire készülünk. Még egyszer nem fogom – mondta Kol és felment a feleségéhez, hogy a lehető legrövidebben elmondja feleségnek a fejleményeket.
• Azt hiszem jó lesz, ha magunkkal visszük Lucast – lökte el magát a faltól Dean, aminek eddig támaszkodott.
• Minek? – adott hangot az értetlenségének Damon.
• Mert ez lesz a legjobb megoldás higgy nekem – válaszolta unokája könnyedén.
• Ha szükségesnek érzed – vont vállat végül az idősebb Salvatore. Elijah és Nik pedig nem szintén nem ellenezték a jövőből jött fiú ötletét.

Arthur Williams közben a szálloda szobájában éppen megigézni készült Esther-t, hogy elmondja neki a híreket, amiket megtudott. Azonban kopogtattak az ajtón.

• Örülök, hogy úgy döntöttél, hogy mégis eljössz, fáradj beljebb – mondta az ajtó előtt álló nőnek arrébb állva.
• Azt mondat, ha nem jövök, magamtól megkeresel és megölsz – válaszolta a másik körbenézve a szobában. Egyáltalán nem tartotta jó ötletnek, amit most tenni készült, de nem tudta, hogy mit is tehetne, ha nem ezt.
• Ez így is van. Kérlek, foglalj helyet, nekem most meg kell igéznem Esther-t aztán beavatlak abba, hogy milyen feladatott is szántam neked – jegyezte meg a boszorkányvadász és mondandója szerint nekilátott a megigéző varázslatnak.