2. évad 15. fejezet

Nyílt hadüzenet

„Hol háború kezdődik, varjak dalolnak, és farkasok üvöltenek.”  Bernard Cornwell

-         Cassie? – nyitott be halkan a feleségével közös szobájuk ajtaján Kol tudva, hogy az éppen kisfiúkat altassa el a szokásos rövid szundira.

-         Történt valami? – fordult felé azonnal a lány, aki eddig a pici Christiant ringatta álomba, nagyon is sikeresen, mivel a kicsit csöndben szuszogott a karjaiban.

-         Attól tartok igen, bár minket közvetlenül nem igazán érint a dolog – nyugtatta meg feleségét, mielőtt aggódni kezdett volna és közelebb lépve hozzá átölelte őt.

-         Vagyis? – kérdezte Cassie sóhajtva és alvó kisbabáját kicsivel szorosabban ölelte magához.

-         Abby Bennett és a nevelt fia Jamie… meghaltak… - árulta el a történteket Kol és felesége arcát fürkészte, így látta, ahogy bánatos árnyék suhan át annak arcán.

-         Szegény Bonnie, a többiek gondolom, még nem tudják – mondta a lány és letekintett gyermekének békésen alvó arcára. Sajnálta, hogy a boszorkány hozzá hasonlóan elvesztette az anyukáját. Ugyanakkor kissé önző módon örült neki, hogy nem az ő valamelyik családtagjával történt valami, mert azt nem viselte volna el. – Nem láttam… - tette hozzá csöndesen, mivel bűntudata lett. Mivel a képessége pont az ilyen esetek elkerülésére volt hasznos, ám most nem segített semmit.

-         Senki nem várja el tőled, hogy folyamatosan a jövőt fürkészd – csókolta meg feleségét az ős megnyugtatóan.

-         Lehet, mégis, ha megteszem, akkor Abby Bennett még most is élne és talán a fia is – csóválta meg a fejét Cassie kissé mérgesen. Nem értette, hogy a boszorkányvadász – a gyilkos kiléte egyértelműen nem volt kérdéses a számára – miért is öli meg azt a sok boszorkányt és most ráadásnak még most Abby Bennett meg Jamie-t is. – De gondolom mást is, szeretnél mondani – pillantott rá férjére.

-         Nos, ha jól vettem ki apád szavaiból, akkor ő felajánlotta Liznek, hogy odamegy és körülnéz a helyszínen – felelte Kol.

-         Te is vele mész? – érdeklődte Cassie. Ugyanis a történtek fényében egyértelműen nem örült volna, ha édesapja egyedül megy el valahova, akkor is, ha tud magára vigyázni. Nem akarta, hogy Arthur Williams-nek köszönhetően ténylegesen árva legyen.

-         Aham, vele tartok azért, hogy ne történjen semmi gond. Se vele, se mással, valamint velünk jön még Dean és Lucas is, bár utóbbit nem értem miért, de a fiúnk szinte ragaszkodott hozzá – mondta az ős tűnődően.

-         Vigyázzatok magatokra oké? – csókolta meg férjét a lány.

-         Természetesen figyelek majd rájuk, hogy ne legyen semmi gond – biztosította feleségét Kol gyöngéden.

-         A többieknek elmondjam? – kérdezte Cassie érdeklődte, nem tudva, hogyan is adagolja be ezt így az esküvők előtt pár nappal a lányoknak.

-         Szerintem ezt jobb lesz Elijah-ra és Nikre bízni – jelentette ki az ős.

-         Nik nem megy veletek? – pislogott Cassie erősen csodálkozva.

-         Szerintem Caroline mellett akar maradni… - vont vállat Kol. – Én… - kezdte volna elmondani, hogy ő is hasonlóan tenne, de tudja, hogy felesége biztonságban van és úgy vélte Damonre is vigyáznia kell valakinek, nehogy a vámpírral történjen valami visszafordíthatatlan, mert abba a felesége belehalna, és ő sem viselne túl jól. Sem felesége miatt, sem Damon miatt, mert azért hiányozna neki a férfi.

-         Tudom – biztosította férjét a lány csöndesen. Tudta, hogy Kol egy része itt akar maradni vele, a másik pedig elmegy az ő apjával, hogy vigyázni tudjon rá. – Szeretlek és tényleg legyetek óvatosak – mondta el még egyszer Cassie, hogy biztosra menjen, mivel úgy érezte, hogy történi fog valami és szerette volna, ha Kolék nem felelőtlenkednek.

-         Én is szeretlek és tudod, hogy, ha én azt mondom, hogy minden rendben lesz, akkor az úgy is fog történi – vigyorodott el az ős annak érdekében, hogy oldja a hangulatot.

-         Az én egoista férjem – mosolyodott el a lány elnézően.

-         Tudom, szerénységem határtalan – nevetett fel Kol. – Na, de most már megyek. Szerinted sikerülni fog Deannek elrángatni a lányoktól Lucas-t? – kérdezte még az ős az ajtóból visszafordulva.

-         Talán igen, mivel szerintem meggyőzőerőben neki sincsen hiánya – felelte Cassie. Aztán férje távozása után még egy kis ideig a kisbabáját magához ölelve sétálgatott, mivel ez a normális hétköznapok hangulatát hordozta magában. Nem pedig közelgően őket fenyegető veszélyt.

-         Dédi – szólított meg nagyon kedvesen Lorennát Dean. A hangneméből a jövőben már tudták volna, hogy nagyon szeretne valamit elérni, de most csak egy figyelmes gesztusnak vették.

-         Szeretnél még pár ruhát próbálni? – fordult felé mosolyogva a vörös hajú boszorkány, aki nagyon is szívesen és leginkább örömmel vette volna az igenlő választ. Viszont dédunokája alig bírta megállni anélkül, hogy el ne fintorodott volna, de a cél érdekében megerőltette magát.

-         Attól tartok a válaszom sajnos, a nem lenne erre a kérdésedre – felelte a kékszemű fiú sajnálkozva. Eliot sejtette, hogy valami történhetett tekintve, hogy unokatestvére olyan modorban válaszolt, ahogy ő tette volna és ez csak akkor fordult elő náluk, ha Dean szeretett volna valamit. Mégpedig nagyon és lehetőleg azonnal.

-         Akkor? – érdeklődte Lorenna kissé sértetten összevonva a karjait a mellkasa előtt. Egész testtartásával kifejezve, hogy nem volt kedvére való a válasz.

-         Lenne egy kis dolgom, és ebben nem tudom nélkülözni Lucas nagyon is fontos és szükségszerű jelenlétét – válaszolta dédunokája lényegretörően.

-         Muszáj? – szólt közbe Rebekah lebiggyesztett szájszéllel. Viszont fia, vele ellentétben nagyon is megkönnyebbültnek látszott, sőt mi több lelkesen vette le magáról az éppen aktuálisan rajta lévő ünnepi öltözetett, és az sem igazán érdekelte, hogy mit akar vele Dean. Csak szabaduljon ki a ruhák rengetegéből egy kis időre. Ugyanis lassan már rémálmai voltak a ruhapróbáktól, amikben a szmokingok életre keltek és addig nem hagyták őt békén, amíg fel nem próbálta mindegyiküket, viszont, ha nem tette, akkor meg kegyetlenül rátámadtak. Ami azért tényleg ijesztő volt.

-         Sajnálom, ha meg tudnám oldani nélküle, akkor megtenném, de nem lehet – felelte Dean széttárva a karjai. Ezzel is kifejezve, hogy mennyire szívesen adna más választ a lányoknak.

-         És miről lenne szó? – érdeklődte Caroline.

-         Hát… - pislogott egy pillanatig zavartan a jövőből jött kékszemű fiú, aki nem hitte, hogy meg fogják kérdezni tőle ezt. Az igazsággal úgy vélte, hogy ő aztán nem fogja terhelni őket, szóval valami nagyon jó indokot kereset, olyat, amit a lányok garantáltan el fognak fogadni. – Szeretném, ha eljönne velem, mert…

-         Igen? – kérdezte Lorenna számon kérően fordulva dédunokája felé. A vörös hajú boszorkányhoz hasonlóan tett Rebekah és Caroline is.

-         Az ajándékok – vágta ki magát végül Dean diadalmasan, bár a dolgát kissé nehezítette, hogy a három nő szinte körbe vette őt, mintha tudták volna, hogy valami másról van szó.

-         Most mész megvenni az ajándékokat? – csillantak fel Rebekah szemei jelezve ezzel, hogy akkor ebben az esetben ő is velük tartana.

-         Igen, de most Klaus és Elijah ajándékáról van szó, és nem szeretnénk, ha ezt bárki is megtudná az esküvő előtt – egészítette ki unokatestvérét Lucas.

-         Értem, de ha már úgyis a városban jártok, akkor hozatok még pár abrosz mintát meg… - lelkesült fel Caroline.

-         Nem hiszem, hogy… - kezdett volna mentegetőzésbe a jövőből jött kékszemű fiú, ám dédnagyanyja letromfolta őt.

-         Ennyit igazán megtehettek értünk, ha már úgyis valóban vásárolni mentek! – jelentette ki Lorenna megingathatatlan meggyőződéssel.

-         Persze, persze, ha nagyon szükséges, akkor igen – hagyta rá a dolgot a vörös hajú nőre Dean. Mivel úgy gondolta akkor így hamarabb szabadulnak és mehetnek végre a gyilkosság helyszínére. Tehát Caroline Lorennával és Rebekah-val kiegészítve egy kicsinek egyáltalán nem mondható listával engedte csak szabadjára a két fiút, akiket Kol és Damon a villa előtt várt már a kocsiban ülve.

-         Mi tartott ennyi ideig? – érdeklődte az idősebb Salvatore.

-         Jöttünk volna hamarabb is, de kaptunk egy kicsinek legjobb esetben sem mondható listát – válaszolta Dean sértetten.

-         Mégis milyen listát? – kérdezte nagyon is gyanakodva apja. Ennek oka az volt, hogy kezdte sejteni azt, hogy fia és unokaöccse nem igazán szabadultak el valami nagyon könnyen.

-         Bevásárló listát – jelentette ki Lucas morcosan.

-         Remélem, ezzel azt akarjátok mondani, hogy el kell majd ugornunk egy kis vérért – mondta Damon gúnyosan, mivel ő sem hitte, hogy valóban erről van szó.

-         Milyen jó is lenne, de sajnos nem vérért megyünk, hanem… - cáfolta volna nagyapja felvetését a jövőből érkezett kékszemű fiú egy pillantást vetve a listára. - Mégis minek kellenek nekik dekorációs rózsaszirmok? – kérdezte értetlenül felcsattanva.

-         Szerintem ezek olyan kérdések, amikre jobb nem tudnia a választ vagy legalábbis én meg akarok maradni a boldog tudatlanság állapotában – kötötte ki Kol kereken. Ugyanis felrémlett előtte az ő esküvőjével kapcsolatos flamingós, és baglyos felvetések. Ezért aztán kicsit sajnálta bátyjait, ugyanakkor mérhetetlenül kárörvendő volt, mivel várta, hogy mit fognak ehhez szólni. Nik nyilván kicsit vonakodik majd, de Caroline-ért mindenbe bele fog egyezni. Elijah meg faarccal fogja áldását adni a dologra, belől meg nyilván mindketten menekülnének, de ahhoz túlságosan szeretik a két lányt.

-         És nem tudod, miről maradsz le – gúnyolódott Lucas.

-         Pont ez az, hogy nem tudom és nem is akarom – szögezte le az ős csak a miheztartás érdekében.

-         Egyébként nem mintha hálátlan lennék vagy ilyesmi, de miért rángatatok el a kellemesnek már nem igazán mondható ruhapróbáról? – kíváncsiskodott a zöld szemű fiú.

-         Gyilkosság történt – adta meg a feleletet Kol.

-         És ki dobta fel a pacskert? – tette fel a lényeges kérdést Lucas érdeklődve és látható volt, hogy valóban minden figyelmével az ősre összepontosít.

-         Az érzékenység tetőpontja – röhögött fel Dean.

-         Anyától örököltem – vont vállat a zöldszemű fiú.

-         Ki hitte volna? – szurkálódott Damon, mivel nem tudta megállni, hogy egy ilyen magas labdát ne üssön le. Kol elvigyorodott az idősebb Salvatore költői kérdése hallatán. Mivel apósa ezzel pontosan eltalálta azt, ami neki is azt eszébe jutott.

-         Abby Bennett és Jamie haltak meg – váltott végül komoly hangnemre Dean, aki végül összeszedte magát.

-         A többit kitalálom kardal történt, tehát Arthur Williams volt a tettes és nincsen semmi nyom, ami rá mutatna – vázolta a szokásos sémát Lucas.

-         Honnan tudtad? – kérdezte Kol érdeklődve.

-         Ez az ő úgymond mottója. Ahogy azt az Angliai esetek is mutatják, mivel ez az ő specialitása és ebből nem hiszem, hogy engedne, de mint mindenki ő is biztos fog valamilyen hibát elkövetni – mondta a zöld szemű fiú komolyan. Kol és Damon meg alig tudták megállni, hogy ne tátsák el a szájukat döbbentükben, mivel soha nem nézték volna ki a folyton hisztiző vagy morcos fiúból, hogy ennyire összeszedet is tud lenni. Most ezzel nagyon hasonlított Liamre és végre nem úgy nézett ki, mint Rebekah.

-         Már értem, hogy Dean miért szerette volna, ha te is velünk jössz – jelentette ki Damon kelletlenül.

-         Ez a munkám – vont vállat Lucas könnyedén.

-         Mégis mi? – érdeklődte Damon, azon nem tudtak válaszolni neki, mivel leparkolt a most már ténylegesen halott Abby Bennett háza előtt. Ezért aztán kiszállva Liz felé vette az irányt, aki éppen a rendőri munkát fejezte be. Kol könnyed léptekkel apósa után indult.

-         Hazudhattál volna mást is – pillantott komoran unokatestvérére Lucas.

-         Te is ott voltál, ne kend rám – jelentette ki hasonló tekintettel nézve a kezében tartott papírra Dean. – De legalább te neked ez könnyed rutin feladat lesz – tette hozzá és zsebre vágta a listát, vagyis jobban mondja belegyömöszölte a zsebébe.

-         Ez a te nagy szerencséd – kötötte ki a zöldszemű fiú és ő is kiszállt, hogy megszemlélje a helyszínt.

-         Lucas? Dean? Ti is eljöttetek? – csodálkozott rá a két fiú jelenlétére Liz. Az utolsó rendőreit még azért itt tartotta. Erre indoka leginkább a hullák miatt volt, mivel szükségesnek érezte, hogy tudassa a többiekkel, hogyan is találtak rá azokra. Tekintve, hogy ez volt a bevált szokás, hogy azért megvárták még Damon ideér és észrevesz valami vámpír gyanús dolgot. Persze most nem vámpír volt az ellenfelük, de ettől függetlenül úgy gondolta megmaradnak a berögzült szokásoknál.

-         Igen, valaki olyannak is körül kell nézni, aki ért hozzá és ez egyértelműen nem rád vonatkozó célzás volt Liz – mondta Lucas kissé gunyorosan. Ugyanis tényleg esze ágában sem volt megbántani a seriffet, a többieknek, pedig igazán nem fog ártani ez a kis fricska. Ez követően szakértő szemekkel figyelte meg a környéket, hátha észre vesz valami olyat, amit a rendőrök nem és végül bement a házba is. Úgy vélve, hogy előbb ott néz körül, és aztán alaposabban megszemléli a közvetlen környéket is. Hátha találnak valamit.

-         Tényleg szükséges a jelenléte? – fordult unokája felé Damon meglehetősen cinikusan. Valahogy meglett volna a fiú létére szinte Rebekah hasonmás nélkül is. Ezért aztán tudni akarta, hogy unokája miért is ragaszkodott ennyire Lucas jelenlétéhez és teszi a kocsiban majdnem kibontakozó heves vita ellenére még most is.

-         Ja, érti a dolgát hidd el – emelte fel a kezeit Dean könnyedén jelezve, hogy biztosra ment ebben a dologban és nagyapja megbízhat benne.

-         Elhiszem neked, de persze ettől függetlenül Lucas, Rebekah fia és nem tudja megállni megjegyzés nélkül, viszont legalább most nem hisztizik. Legalábbis még nem – mondta Kol, aki tényleg hálát adott mindenkinek, hogy legalább ettől nyugta van. – Azért elmondod, hogyan is lehet, hogy ő ilyen nagy szakértő? – fordult fia felé érdeklődve az ős.

-         Igazán egyértelmű – vont vállat a kérdezett egy amolyan „Ez teljesen magától érthetődő” módon.

-         Vagyis? – kérdezte Liz is kíváncsian.

-         A mi Lucasunkban egy valódi Petrocceli veszett el – röhögte el magát a jövőből jött kékszemű fiú és ez csak erősödött, amikor meglátta a vele szemben lévő három személy arcát.

-         Petro… micsoda… vagy kicsoda? – kérdezte Kol értetlenül összevonva a szemöldökét. Ugyanis ő teljesen tudatlan volt még ebben a témában tekintve, hogy Cassie-vel és Ann-nel sok mindent néztek, de ilyesmit nem igazán. Viszont Damon és Liz az őssel ellentétben azonnal megértették a dolgot.

-         Volt régen egy sorozat, ami egy ügyvéd hapsiról szólt, ahogy nyomoz, na ő volt Petrocceli – válaszolta fia nagyon is jól értesülten. Sejtve és látva, hogy apja még nem igazán tud erről. Ő személy szerint onnan ismerte ezt a sorozatott, hogy dédnagyanyjának egy volt az egyik kedvence. Ő maga jobb szerette a horror filmeket, de persze ettől függetlenül a nyomozós sorozatokat is megnézte. Elvégre ízlések és pofonok. Nem igaz?

-         Be is fogtok jönni vagy csak a szátokat tépitek odakint és várjátok, hogy a sült galamb a szátokba repüljön? – kiáltott ki a házból Lucas.

-         Menjünk, mielőtt esetleg rájön a hiszti roham… - jelentette ki Damon szem forgatva, mivel semmi kedve nem volt ahhoz, hogy végig kelljen hallgatni egy Rebekah Mikaelsson-féle, vagy talán még tovább is fejlesztett toporzékoló műsorszámot. Ezért aztán ő is csatlakozott a bent lévő zöld szemű fiúhoz. Liz követte legjobb barátját és így tett Kol és Dean is.

Arthur Williams szinte már rutinossá váló varázslattal idézte meg Túlvilági szövetségesét Esther-t. Másik vendégével való beszélgetést, pedig későbbre halasztotta.

-         Ezúttal ugye jobb hírekkel fogadsz, mint legutóbb? – kérdezte azonnal az ősboszorkány.

-         A tervem lassan megvalósul – felelte magabiztosan a boszorkányvadász. Tudta, hogy nem fog tetszeni a válasza a nőnek, de ő minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy sikerüljön, amit eltervezett és tényleg nagyon jó úton haladt hozzá. Csak sajnos időigényes és nagyon is sok boszorkányhalál igényes feladatról volt szó. És természetesen, hogy semmi se menjen számára könnyen a boszorkányok között sem felelt meg mindenki, hanem csak kettő-három. Pedig mindig azt mondják, hogy a gonoszoknak szinte mindig és minden egy csapásra sikerül a valóság viszont az, hogy talán még sokkal jobban kell küzdeni a nekünk megfelelő végkimenetel érdekében, gondolta a férfi elmerengve

-         Persze, lassan… - csóválta meg a fejét nagyon is elégedetlenül Esther. Egyáltalán nem volt az ínyére az, hogy nem haladtak gyorsabban a dolgok, viszont legalább a tervvel nem volt semmilyen problémája. Az még tetszett is neki, különösen, akkor, ha valóban sikerülni fog.

-         Miért érzem azt, hogy problémád van ezzel? – érdeklődte ironikusan Arthur Williams. Valahogy szövetségük kezdete óta sem tudta megszokni az ősboszorkány folyton elégedetlenkedő stílusát. De mivel jobb segítője nem volt, így aztán kénytelen-kelletlen eltűrte őt a cél érdekében. Ugyanis továbbra is az lebegett a szeme előtt, hogy végleg elpusztítsa Cassandra teljes vérvonalát és nem igazán zavarta, hogy akkor ezzel együtt az ősökkel is végezni kell. Az már csak érdekes pluszt képezett a számára és nem többet.

-         A gyermekeim ez idő alatt egyre boldogabbak lesznek – közölte problémáját Esther mérgesen. Azt akarta, hogy gyermekei ugyan úgy szenvedjenek, ahogy ő teszi immár ezer éve a túlvilágon.

-         Szerintem pont ez a szép benne. Azt hiszik először, hogy biztonságban vannak. Túlságosan elbízzák magukat velünk szemben, és amikor a tervünk megvalósul mi fogunk győzni. Aztán te a saját szájízed szerint valósíthatod meg a természet egyensúlyának visszaállítását – vázolta elképzeléseit a boszorkányvadász, aki úgy gondolta, hogy számukra a nemsokára megvalósuló esküvők a legjobb alkalmak arra, hogy lépjenek. Valami hatásos szempontjából is megfelelnek majd, mivel annak következtében nem fognak elégé figyelni rá és össze zavarodottságuk közben ő megteheti majd a terve végső szakaszát.

-         Szerintem ez őrültség – szólt közbe a szobában tartózkodó harmadik személy, aki nem tudta, hogy mit is mondhatna arról, amit a boszorkányvadász és Esther terveztek. Persze attól, hogy nem beszéltek a részletekről attól ő még kikövetkeztette az egyes részleteit, amik egyáltalán nem tetszettek neki. Viszont tudta, hogy ő nem tud tenni ellenük semmit. Egyrészt, mert nem volt benne elég akarat hozzá, másrészt, mert tudta nem is sikerülne neki, akármilyen ostobaságot is tenne, vagy próbálna megtenni. 

-         Ő meg mit keres itt? – fordult a boszorkányvadász felé számon kérően az ősboszorkány.

-         Az esküvőkkel kapcsolatban szükségem van a segítségére – adta meg a feleletet a kérdezet.

-         Igen, az esküvők… - csóválta meg a fejét ismét nagyon elégedetlenül az ősboszorkány. Egyáltalán nem örült neki, hogy két legidősebb fia meg akar nősülni. Már Kol is nagy probléma volt, főleg, hogy a feleségével helyreállították a természetegyensúlyát a közös babájuk által.  

-         Tudsz arról, hogy három fiú jött a jövőből segíteni nekik? – kérdezte Arthur Williams. Tudva, hogy az ősboszorkány nagyon is odafigyel a gyermekeivel kapcsolatos Túlvilágon lévő hírekre.

-         Nem, erről nem tudok semmi. Miről van szó? – kérdezte Esther. Mivel mostanában Cassandra annyira ellehetetlenítette a Túlvilágon, hogy semmilyen információt nem tudott meg. Arthur Williams beavatta az ősboszorkányt az Abby Bennettől megtudod dolgokba. Amit a nő erős felháborodással fogadott.

-         Öld meg őket – ripakodott rá végül a boszorkányvadászra a szellemnő.

-         Szerintem ők is ősvámpírok, így hogy sikerülhetne? – tárta szét a karjait Arthur Williams.

-         Nem tudom! Old meg, a terved végső részébe vond be őket is és halljanak meg, de nem hagyhatod, hogy sikerüljön nekik az, amiért Moira ideküldte őket – fenyegette meg mérgesen a boszorkányvadászt Esther aztán távozott is vissza a Túlvilágra. Magára hagyva Arthur Williamst és titokzatos segítőjét.

Kolnak, Damonnek és Liznek rá kellett döbbennie, hogy Deannek valóban igaza volt és Lucas érti a dolgát, ha nyomozásról van szó és egészen komolyan is viselkedett. Olyan Liamosan már csak a pipahiányzott a szájából. A jövőből jött zöldszemű fiú rájött arra, hogy Arthur Williams miként is ölhette meg Jamie-t és után Abby Bennettet. Persze nem voltak lábnyomok vagy ujjlenyomatok, amikből tovább folytathatta volna csodálatos következtető tudományának bemutatását, de a közönségét így is igazán lenyűgözte vele. Még Damont is, bár ő elárulta, hogy nyilván Liam miatt sikerült ez a fiúnak, mert kételkedett abban, hogy Rebekah is képes lett volna ilyen majdhogynem higgadtan és összefüggően tárgyilagosan előadni a történteket. Azért örült volna neki, ha sikerül valami olyat is találniuk, ami alapján minél előbb és végleges hatállyal megölhetik Arthur Williamst. Persze Damon tudta, hogy az túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen, mivel soha sem volt az és ezért aztán tisztában volt azzal, hogy nem ez lesz az a bizonyos kivételes alkalom. Kol, magában egyetértett a vámpírral, de azért nem hangoztatta, tekintettel arra, ha húga fülébe jutna, akkor hallgathatná az ez miatti siránkozását és köszönte szépen abból inkább nem kért. Ettől függetlenül azért, szándékában állt, hogy később húga orra alá dörgölje a dolgot. Mármint azt a részt, hogy Lucas annak ellenére, hogy teljesen olyan, mint az anyja, attól még – szerencsére – van benne Liam racionális és nyugodt jelleméből is. Liz örült neki, hogy a fiúk is jöttek segíteni neki, mert nem szerette volna, ha Caroline-nal vagy akár a többiekkel valami baj történjen. Tehát jobbnak látta, ha az idősebb Salvatore-n kívül most más is segít neki. Olyan, aki láthatóan nagyon is tudja, miről van szó. A szőke hajú nő legszívesebben lánya mellett lett volna, akkor is, ha nem igazán tudott volna segíteni neki az esküvői előkészületekben. Ezért aztán roppantul büszke volt arra, hogy a lány egymaga – persze Lorenna és Rebekah elhanyagolhatónak nem mondható segítségével ugyan – de ilyen jól elboldogult a szervezéssel. Dean szokása szerint Lucas-nak segédkezett valamit szakszerű mozdulatokkal megvizsgálta a még mindig ott lévő hullákat és elárulta a halál – egyébként teljesen nyilvánvaló – okát. Próbált nem nagyon szakszerűen fogalmazni. Nem nagyon ment neki, de azért a szándéka megvolt hozzá és egyesek szerint csak ez számít. Kol, Damon és Liz nem igazán értette, hogy honnan is tud ilyeneket, de mivel most volt jobb dolguk is, ezért aztán nem kérdezték meg tőle. Pedig a válasz teljesen egyértelmű lett volna, miszerint tanulta az egyetemben. Ugyanis foglalkozását tekintve orvosnak tanult és végzett is, méghozzá kitűnő eredménnyel, mivel dédnagyanyjától örökölt tehetsége volt hozzá. És mivel sem most, sem pedig a jövőben a szülei nem igazán akarták neki megszabni, hogy mit is kezdjen az életével ő, ezt választotta. Így legalább, ha úgy hozta a sors, akkor tudott segíteni Lucasnak a nyomozásokban. Mivel azért számára ez az orvos dolog diplomája ellenére is csak hobbi volt.

-         Pontosan miben is kérnéd a segítségemet? - érdeklődte a titokzatos segítő Arthur Williams felé fordulva, mikor Esther eltávozott a Túlvilágra, hogy ott folytassa tovább a dühöngést.

-         Nem tudom mennyire vagy értesülve a mostanában Mystic Fallsban történt helyzetekről – válaszolta az érintett kényelmesen leülve vendégével szemben.

-         Mármint, hogy meg akarod ölni az ősöket? Merész és eléggé öngyilkos hajlamú küldetés – érkezett a feleletet. Akinek tulajdonos valóban nem szándékozott belefolyni ebbe, de tényleg lehetetlen helyzetbe került, ami már nagyon régóta kísértette őt és csak saját magának, köszönhette az egészet.

-         Lehet, hogy az – ismerte el a férfi. – Viszont te segíteni fogsz nekem – tette hozzá ellentmondást nem tűrően.

-         Miért tenném?- vetette fel az állat dacosan a másik. Tényleg nem tudta mi haszna lenne ebből, azon kívül, hogyha rosszul sülnek el a dolgok, akkor minden valószínűség szerint ő is meghalna és köszönte szépen, abból aztán nem kért, mivel szeretett élni.

-         Megmentettelek, amikor szükséged volt rá – válaszolta a boszorkányvadász határozottan célozva arra, hogy bizony viszonzást nemhogy kéri, hanem egyenesen elvárja és követeli.

-         Nem te mentettél meg, hanem az egyik családtagod és könnyen te is az ő sorsára juthatsz, de persze magad választod meg a sorsod – közölte csak a tények kedvéért.

-         Segítesz nekem, vagy most rögtön visszakövetelem a tartozást, aminek ára a halálod lesz – adott ultimátumot Arthur Williams.

-         Mégis mit akarsz, mit tegyek? – továbbra is erősen kételkedve abban, hogy neki bele kéne folynia ebben, de most tényleg nem volt más választása. Vagyis volt, de azt meg inkább nem választotta.

-         Mivel az előbb nem válaszoltál a Mystic Fallsi helyzettel kapcsolatos kérdésemre, vagyis nem teljesen így elárulom neked, hogy az ősöknél újabb esküvők várhatóak az elkövetkező napokban. Először Caroline és Klaus ceremóniája lesz. Úgy gondoltam azt még meghagyom nekik, hadd érezzék biztonságban magukat. A biztonság téves illúziójába ringatom őket, hogy aztán végleges hatállyal megállítsam ezt az egészet – közölte elképzelésének egy részét a boszorkányvadász.

-         Szóval te, Elijah és Elena esküvőjének a megakadályozásában kéred a segítségem?- tette fel a kérdést, amiről tudta, hogy őrültség. Amint az ősök észreveszik őt, azonnal és nyilván kíméletlenül meg fogják ölni és még annyit, sem tud, majd mondani, hogy „Bocs, nem úgy értettem ezt az egész ellenetek való dolgot csak gondoltam benézek.” Viszont a másik oldalon az volt, hogyha visszautasítja, akkor meg itt és most hal meg. Mit csináljak, töprengett remélve, hogy talál valami kiutat ebből a lehetetlen helyzetből.

-         El kell valamivel terelni a figyelmet és még a hasonmásra figyelnek, nekem addig lesz időm a saját dolgommal foglalkozni - vázolta tervének másik részét egyáltalán nem részletezve azt. Nem szerette volna, ha ebbe a tervbe is hiba csúszik, mint korábban, mert ez lesz valószínűleg az utolsó lehetősége.

-         És mi lenne az? - érdeklődte kíváncsian vonakodó társa.

-         Az nem tartozik rád. Tedd meg nekem ezt a szívességed és kiegyenlíted a tartozásod – jelentette ki Arthur Williams. Segítője szívében továbbra is erős fenntartással kezelte a tervet, láthatóan mégis beleegyezett. Addig mindenképpen még más nem talál ki helyette.

Közben Lucas végzett a ház átkutatásával, így aztán áttért a környék szemrevételezésére is.

-       Dean a baseball labdás incidens miatt remélem, megtennéd nekem ezt az aprócska szívességet – mutatott a nagy kukára a zöld szemű fiú.

-       Lásd kivel van dolgod – forgatta meg a szemeit az érintett gúnyosan és varázslattal felnyitotta a kuka tetejét és megnézték, hogy vajon találnak e benne számukra alkalmas dolgot. Sorba lebegtette unokatestvére elé a benne lévő dolgokat és helyezte maguk mellé egy kupaca azt, mivel a legtöbb ilyen semmi érdemleges eredményt nem mutatott számukra.

-       Komolyan kukáztok? - fintorodott el Damon meg lehetősen undorodva, mintha unokája és a másik jövőből jött fiú ténylegesen és nem varázslattal vizsgálódott volna a szemétben.

-       Szerintem sem szükséges – toldotta meg az idősebb Salvatore mondandóját Kol is arcán hasonló ábrázattal.

-       „Légy résen” - idézte Liz a cserkészek jelmondatát elgondolkozva, mivel ez jutott eszébe arról, hogy a fiúk mit is tettek éppen.

-       Voltatok cserkészek? – húzta fel a szemöldökét Damon.

-       Viccelsz? Anya ragaszkodott hozzá – húzta el a száját Lucas.

-       Te is? – fordult fia felé az ős kíváncsian. Valahogy azt sejtette, hogy Rebekah mindent megtett annak érdekében, hogy gyermeke sok emberi dologba belevesse magát. Ezért aztán fiával kapcsolatban is érdeklődve várta erre a választ.

-       Nagyi – sóhajtotta Dean sokatmondóan. Mire mind Damon, mind Kol megértették, hogy Lorenna ragaszkodott ehhez helyettük is.

-       Most mondhatnám, hogy meglepődtem, de mivel nem így van, inkább nem mondom – közölte Damon gúnyosan.

-       Most mondtad – vágott vissza Lucas bosszankodva, ugyanis nem szerette, ha ilyeneket mondtak az édesanyjáról, valamint Lorennáról, aki meg a nagynénje volt. Akkor sem, ha ez éppenséggel igaz volt. – Várj – állította meg unokatestvérét, mivel észrevett valamit.

-       Na? Csak nem eredményesnek mutatkozik a kukázás? – húzta fel a szemöldökét az idősebb Salvatore továbbra is piszkálódva.

-       Damon – szólt rá Liz rosszallóan legjobb barátjára, aki még a szokásosnál is szurkálódóbb hangulatával fejezte ki, hogy mennyire ideges emiatt, az egész dolog miatt.

-       Mintha egy blokk lenne, szerinted, van olyan mázlink, hogy Arthur Williams szállodájáé? – érdeklődte Dean izgatottan pillantva a darabokra.

-       Ha egésszé varázsolod, akkor megtudjuk – válaszolta Kol fiához hasonlóan. Aztán a jövőből jött kék szemű fiú pár pillanat alatt szinte újjá varázsolta a blokkot, ami valóban egy szobafoglalásról szólt, ami bár nem volt nagyon a közelben, ennek ellenére mégis beleesett egy bizonyos még elérhetőnek számító hatósugárba.

-       Az eredmény azért valóban lenyűgöző – ismerte el végül Damon. – Liz menj haza – adta ki az ukázt a legjobb barátjának.

-       Ez egy rendőrségi nyomozás Damon – vágott vissza a nő szúrósan, ugyanis ő is velük akart tartani.

-       Caroline-nak szüksége van rád – mondta az idősebb Salvatore továbbra is szigorúan és ebből egyáltalán nem állt szándékában engedni. Lucas csodálkozva bámult a vámpírra, mivel nem értette azt, hogy a nő miért nem jöhet velük. Elvégre meg tudja védeni magát, mint mi, vagy nem?

-       Liz, szerintem is jobb lesz neked otthon. Caroline már így is ki van bukva, hogy későn érsz ma haza – tette hozzá nagyapja meggyőzéséhez a saját véleményét Dean. Kol és Damon végül együttes erővel bízták egy megigézett rendőr gondjaira a nagyon is vonakodó seriffet. Azzal a szándékkal, hogy óvatosan tájékoztassa Klaust és Elijah-t a fejleményekről, valamint leginkább azért, hogy ne essen bántódása, ha esetleg eldurvulna a helyzet.

-       Miért nem jöhetett velünk? – érdeklődte Lucas unokatestvére felé fordulva mikor ketten maradtak.

-       Ha nem vetted volna észre ember – mormolta a kékszemű fiú tényközlően.

-       Most, hogy mondod valóban másnak tűnt, így már értem – bólintott a zöld szemű fiú komolyan.

-       Diskuráltok ott még egy darabig vagy velünk jöttök? – állt meg a két fiú előtt Damon a kocsival. Kol már mellette ült és alig várta, hogy megölje a boszorkányvadászt, annak érdekében, hogy sem a férfi, sem pedig Esther ne jelentsen több veszélyt a családjára.

-       Aztán ne figyelj a sebesség korlátozásra nagyapja, mert az, minket nem érint – vágódott be a kocsiba Dean vigyorogva. Lucas pedig csatlakozott hozzájuk és az idősebb Salvatore-t tényleg nem kellet félteni, ha a sebességről volt szó. Nemhiába ő volt Cassie apja. A száguldás szinte a vérükben volt.

-       Azt hiszem ideje lesz, hogy elbeszélgessünk vele egy kicsit – vigyorodott el Dean immár a szálloda előtt állva magához véve a baseball ütőjét.

-       Minket neked az az ütő? – húzta fel a szemöldökét Damon unokájára pillantva.

-       Ha vonakodna beszélni vagy csak úgy, mert ütögethetnékem van – vont vállat a kérdezett arcán továbbra is széles vigyorral.

-       Szadista – emelte az ég felé a szemei Lucas.

-       Ki mondja? – emelte meg a szemöldökét tudva, hogy unokatestvére is hasonló módszereken töri a fejét.

-       Elég lesz fiúk – szólt rájuk Kol mielőtt elkezdenek veszekedni, mivel ez most tényleg nem a legmegfelelőbb időpont volt erre, valamint ezzel együtt alig bírta visszatartani a vigyorát arra vonatkozóan, hogy jövőből jött gyermeke tényleg kísértetiesen hasonlóan gondolkozik, mint ő. Csöndben lopakodva megközelítették Arthur Williams lehetséges tartózkodási helyét. Kol ment elől, utána Dean, Lucas és végül Damon zárta a sort.

-       Semmi – fakadt ki Dean indulatosan, amikor bementek és nem volt bent senki.

-       Miért is éppen most lett volna szerencsénk? – kérdezte Damon ironikusan. Tudva, hogy tényleg túl szép lett volna, ha sikerül most megölniük a boszorkányvadászt. Kol sem volt éppenséggel elragadtatva a helyzettől. Lucas közben idegesen kutakodni kezdet, ennek következtében kinyitotta a szekrény ajtaját és szembetalálta magát egy apró, ám hatását tekintve igazán nagyot robbanó verbénával kevert bombával, ami öt másodpercről számolt visszafelé.

-       Tűnés – szólt rá a többiekre, de már robbant is a szerkezet.

-         Anyu Kol merre van? – érdeklődte Ann Cassie-től mivel szeretett volna beszélni az őssel a szokásos dolgot az esti mesével kapcsolatban.

-         Nemsokára visszajön csak elment valahova – válaszolta a lány kissé feszülten érezte, hogy valami történi fog. Magához akarta szorította a gyerekeit, de nem akarta még jobban kiboruljanak ettől, mert annak ellenére, hogy Christian kicsi volt attól még érezte a maga körül lévő dolgokat. Ann meg annál inkább.

-         Értem – felelte a kislány csalódottan. Cassie bíztatóan rá akart mosolyogni azonban a következő pillanatban látomása volt.

-         Bomba – lehelte erőtlenül, aztán szúrást érzett a bordái körül és a testén több helyen is és öntudatlanul elvágódott a padlón. Christian heves sírásba kezdett a kiságyban.

-         Anyu! – kiáltott fel Ann is kétségbeesetten a lányhoz szaladt, aki hirtelen több sebből vérezni kezdett. Nik és Elijah suhantak be a szobába nyomukban a többiekkel. Elena gondoskodóan a karjaiba vette a síró picit. Caroline pedig Annt húzta el Cassie-től, akit Elijah az ágyra fektet és gyorsan adott neki a véréből. Eliot aggódva lépett eszméletlen nagynénje és apja mellé. Talán nekem is velük kellett volna mennem, gondolta közben kissé bűntudatosan a barna szemű jövőből jött fiú. Rebekah idegesen megszorította Liam karját. Mivel sejtette, hogy történt valami baj a fiúkkal. Ric látta Lorenna kétségbeesését, amikor Cassie-re pillantott, ezért bátorítóan megszorította a vörös hajú boszorkány kezét. Annabell lány mellé ült és aggódóan könnyes szemekkel húzta magához, várva, hogy felébredjen. Midnight szomorú nyávogása az ágy végében pedig tényleg nem javította a helyzeten. A hibrid közben gyorsan tárcsázta öccse számát, mivel sejtette, hogy történt valami a boszorkányvadász után eredő kis csapattal.

-         Haló? – szólt bele kissé rekedten Dean.

-         Mi történt? – kérdezte a hibrid és igyekezett megőrizni, hogy hangja ne legyen nagyon aggódó, mégis kiérződött belőle egy kevés.

-         Támadt egy kis problémánk, de semmi olyan, ami ne jönne helyre pár órán belül – pillantott Lucas, valamint nagyapja ideiglenes hullájára a jövőből jött kékszemű fiú és kihúzott a bordái közül egy asztal darabot. Apja meg eszméletét vesztette és ő sem volt éppen a legfényesebb állapotában, mint ahogy próbálta azt elhitetni nagybátyjával.

-         Hol vagytok? – sietett le a lépcsőn Nik, hogy oda menjen segíteni nekik. Unokaöccse lediktálta a címet, hogy hol találkozzanak. Aztán végső soron eszméletlen rokonait nehezen mozogva, de ettől függetlenül eléggé gyorsan a kocsiba cipelte és egy félreeső helyen várta, hogy nagybátyja értük jöjjön. Amibe nem telt sok idő. Nikkel tartott a tiszta ideg Rebekah - akit senki nem tudott erről lebeszélni -, Liam – aki a szőke őst próbálta megnyugtatni - és Lorenna is. Annak érdekében, hogyha a szükség úgy hozza, akkor akár varázsoljon, vagy gyógyítson. Nem mintha a vámpírok esetében ez szükséges lett volna, de ettől jobban érezte magát.

-         Ne, ne – szorította magához fia testét Rebekah és sírva fakadt attól függetlenül is, hogy tudta nemsokára magához fog térni.

-         Nemsokára magához tér – motyogta Dean erőtlenül kimondva a nyilvánvalót.

-         Te csak pihenj – nyomta vissza felkelni készülő unokáját Lorenna határozottan.

-         Mi történt? – kérdezte Nik idegesen.

-         Bomba. Megtaláltuk a szálláshelyét, de mire odaértünk már üres volt és a következő pillanatban meg robbant a bomba – húzta el a száját a jövőből jött fiú. Közben apja kezdett magához térni.

-         Cassie? – hunyorgott rá bátyjára, amint rájött arra, hogy mi történt. Dean miatt nem aggódott, legalábbis nem annyira, mivel tudta, hogy ő is ősi vámpír. De szerelme még egyszer sem halt meg és nem szerette volna, ha az ő hibájából következne be ez a sajnálatos esemény.

-         Ha te magadhoz tértél, akkor nyilván ő is – válaszolta Liam csöndesen.

-         Akkor menjünk haza – próbált felkecmeregni az ülésről Kol.

-         Maradj, az lesz a legjobb, ha én hazavezetek ezzel a kocsival, ti meg menjetek a másikkal – fordult a hibrid Liam felé határozottan. Aki bele egyezően bólintott, Lorennával segítettek betenni a kocsiba az ideiglenes halott Lucast, mivel Rebekah nem akarta elengedni a fiát és hevesen sírt felette.

-         Ez nyílt hadüzenet volt – morrant fel Klaus idegesen miközben vert sereg módjára haza felé tartottak. Amikor a szeme sarkából megfigyelte továbbra sem valami fénye állapotban lévő, de azért már gyógyuló öccsét, a hátsó ülésen elszenderedő unokaöcsét és az ideiglenes halott Damont. Tudta, hogyha Arthur Williams háborúzni akar velük, akkor rajtuk most már igazán nem fog múlni. Mert ezzel túl ment egy olyan határon, amit az ősi hibrid senkinek sem engedet átlépni. Főleg nem, akkor, ha a családja épsége volt a tét. Nik elhatározta, hogy Caroline nyugalma érdekében megvárja az esküvőket, amik pár nem múlva fognak bekövetkezni és utána addig nem fog nyugodni még le nem vadássza a boszorkányvadászt. Egyszer és mindenkora.

Cassie hirtelen tért magához.

-         Kol! – kiáltotta aggódva felülve.

-         Itt vagyok édesem – húzta magához az érintett megkönnyebbülve. Ugyanis felesége nem tért magához akkor, amikor ő, hanem neki több idő kellett hozzá, de szerencsére ezen kívül teljesen felgyógyult a sebekből, amik a köteléküknek köszönhetően rajta is megmutatkoztak.

-         Apa? Dean? Lucas? – állt volna fel, de férje gyengéden visszahúzta. A lány ekkor vette észre, hogy másik oldalán, pedig Ann alszik.

-         Jól vannak. Damon és Lucas ideiglenes meghaltak, de már magukhoz tértek. Dean sérülése, pedig szerencsére gyorsan begyógyultak – közölte nyugodtan, mivel nem szerette volna, ha felesége ezen a kései órán megy és felzavar mindenkit, főleg azért, mert a lányok így is teljesen kiakadtak és majdhogynem megtiltották mindenkinek, hogy elhagyják a várost. Ugyanis Arthur Williams ide nem tudja őket követni.

-         Mi történt? – sóhajtotta Cassie megadóan elhelyezkedve Kol karjai között.

-         A nyomozásunk igazán jól haladt, Lucas fantasztikus nyomozó, Dean valami Petrocceli-hez hasonlította – ráncolta össze a homlokát az ős, remélve, hogy jó nevet mondott a filmes dolog kapcsán.

-         Szóval ügyvéd lenne – mosolyodott el a lány ennek kapcsán szórakozottan.

-         Aham, azért érdekes lehet egy Rebekah-féle temperamentummal, bár amikor Liznek segítettünk, majdhogynem olyan volt, mint Liam. Dean meg a hullákat vizsgált és nagyon úgy látszott, hogy érti a dolgát – mosolyodott el a fiával kapcsolatos részen Kol.

-         Nyilván sok időt töltött nagyival és eltanulta tőle – viszonozta a mosolyt Cassie. – És ezután mi történt? – kérdezte, mivel tényleg tudni akarta a dolgot, valamint bűntudata volt azért, mert már megint nem figyelte meg rendesen a jövőt, mert ha úgy tett volna, akkor nem történt volna ilyesmi a szeretteivel. Vagyis jobban mondva, ha időben észleli, akkor sikerült volna megállítani és figyelmeztetnie őket.

-         Megtaláltuk egy szállodai szoba blokkját és elmentünk oda. Arthur Williams azonban nem volt ott, hanem helyette egy bomba várt minket – húzta el a száját az ős. – Szóval sikerült kicsúsznia a kezünk közül, de a többiekkel elhatároztuk, hogy az esküvő után, vagy ha alkalmunk nyílik rá, akkor még előtte véglegesen megöljük őt, hogy ne zavarjon több vizet sem ő, sem Esther – morrant fel mérgesen célozva az érintettekre. – Sajnálom, hogy nem tudtam betartani a neked tett ígértemet – pillantott bánatosan a feleségére annak kapcsán, hogy megígérte neki, hogy megvédi a többieket.

-         Nem te tehetsz róla – csókolta meg férjét Cassie. – Zavarna, ha Christian-t is ide hoznám? – kérdezte halkan.

-         Nem – rázta meg a fejét Kol kedvesen. Felesége a kiságyhoz sétált és alvó gyermeküket maguk közé fektette. – Szeretlek –mondta gyermekei anyjának.

-         Én is téged – válaszolta Cassie megfogja az ős karját. Most már, hogy gyerekei itt voltak mellette és tudta, hogy mindenki jól van, sokkal nyugodtabb lett. Egyre jobban zavarta a boszorkányvadász és remélte, hogy minél előbb megölik őt. Lehetőleg áldozatok nélkül, de sejtette, hogy ezen reménye bármennyire is bízik benne és akarja  sajnos nem fog teljesülni.